Heves Megyei Népújság, 1967. február (18. évfolyam, 26-50. szám)
1967-02-08 / 33. szám
Tüntetés Moszkvában a kínai n agy követség előtt MOSZKVA (TASZSZ): A kínai diplomaták kedden kénytelenek voltak kinyitni a nagykövetség lelakatolt kapuit. A moszkvai munkások és diákok, akik a pekingi szovjetellenes provokációk ellen tiltakozó határozataikat akarták átnyújtani, erőteljesen követelték a kapuk kinyitását. A követelések erélyesebb tonnában hangzottak el, mert hétfőn a nagykövetség nem volt hajlandó fogadni a moszkvai vállalatok és tanintézetek delegátusait. A kínai diplomaták jobbnak látták, ha inkább a hangosbeszélőn keresztül „Barátság a szovjet népnek” szavakkal fordulnék a moszkvaiakhoz. A kitartó követeléseikre azonban végül is kinyitották a nagykövetség keskeny oldalajtaját, de olvasatlanul tépték össze és dobták félre a legnagyobb moszkvai vállalatok és tudományos intézmények határozatait A külföldi tudósítók lefényképezték a nagykövetség ablakait, ahol időnként feltűntek a kínaiak, akik öklüket rázták az utcán összegyűlteik felé. Ez a magatartás felháborította a moszkvai közvélemény képviselőit „Éljen a marxizmus—lemnizmus!” „Gyalázat Mao Ce-tung klikkjére!” — kiáltották a moszkvaiak. ESEMÉNYEK PÁRIZS: A Gaudeloupe szigetén lévő Petit-Canel városban tartott község-tanácsi pótválasztáson a kommunista polgármester jelölt vezetésével indult demokratikus egységlista fölényesen győzött az UNR-hez tartozó volt polgármester, Armand Albrand parlamenti képviselő listájával szemben. OTTAWA: Novotny csehszlovák köztársasági elnök májusban hivatalos látogatást tesz Kanadában. RAWALPINDI: Mohammed Zahir sah, afgán király kedden hivatalos látogatásra Pakisztánba érkezett. TUNISZ: Chivu Stoica, a román államtanács elnöke ötnapos hivatalos látogatásának befejeztével kedden elutazott Tuniszból. MOSZKVA (TASZSZ): Moszkvában hivatalos közleményt adtak ki, amely szerint ez év február 4-töl 6-ig Leo- nyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára és Jurij Andropov, az SZKP Központi Bizottságának titkára, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására baráti látogatást tett Csehszlovákiában. A látogatás idején Brezsnyev és Andropov baráti megbeszéléseket folytatott Antonin Novotnyvad, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárával, Jiri Hendrych-eä, Jozef Lenárt- tal, Bohuslaw Las tovi okával, O takar Simunekkél, Oldrych Cernikkel, a Csehsztovák Kommunista Párt Központi. Bizottsága Elnökségének tagjaival, Lubomir Stougallal, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának titkárával. Megvitatták a szovjet— csehszlovák kapcsolatok további fejlesztésének kérdéseit, a nemzetközi politika és a kommunista világmozgalom nagy- fontosságú problémáit. A megbeszéléseken Cservo- nyenko prágai szovjet nagykövet, az SZKP Központi Bizottságának tagja is részt vett Az SZKP és a CSKP vezetői tájékoztatták egymást arról, hogyan folyik országukban a kommunizmus, illetve a szocializmus építése. Megelégedéssel állapították meg, hogy az SZKP és a CSKP megbonthatatlan testvéri barátsága, a Szovjetunió és Csehszlovákia széles körű politikai, gazdasági és kulturális együttműködésőPöklmtt BAKU: Sirin Haszán azerbajdzsán! parasztember 150. születésnapját ünnepelte. Vendégeit és az újságírókat kedvenc ételével, magakészítette tejbenfótt búzadarával vendégelte meg. Harmadik feleségével, aki hetven esztendővel fiatalabb nála. jól él. CREMA: Az észak-olaszországi Crema helységben polgári ruhás rendőrök két csoportja betörőnek nézte egymást és tűzet nyitott. A tűzharcban egy rendőrhadnagy életét vesztette, két másik rendőrtiszt megsebesült. MELBOURNE: Tasmania fővárosában, Ho- bartban elrendelték a szükségállapotot, miután a külvárosokat bozóttűz fenyegeti. A tüz- katasztrófában eddig nyolcán lelték halálukat. Mintegy száz lakóház a lángok martaléka lett „mintacsendőrn volt a betörő... BECS (MTI): Kettős életet élt Anton Fetz, a burgenlandi Rudesdorí csendőre. A köztiszteletben álló férfiú, aki 24 éve szolgál a csendőrségnél és kiváló minősítése alapján több ízben részesült jutalomban, az est leszálltával betömi Indult. A helység áruházába két év alatt legalább húsz alkalommal tört be álkulcsával, nem egyszer egyenruhában. A kétségbeesett tulajdonos egyébként régi ismerősét: Fetzet kérte meg, segítsen kinyomozni a tolvajt... A leleplezés végül is a csendőr egy kollégájának sikerült. A háromgyerekes Fetz — aki, mint töredelmesen bevallotta, nem a maga, hanem két barátnője számára lopott — háromhónapi börtönt kapott. Á KISZ VII. kongresszusára készülünk A KISZ központi bizottságának 1966. december 20-i határozata alapján 1967. június 29. és július 1. között összeül a KISZ VII. kongresszusa. A mostani kongresszus jelentőségét különösen aláhúzza az, hogy alig egy félévre a IX. pártkongresszus után ül Ö6Z- sze, amely pártkongresszus behatóan foglalkozott az egész felnőtt társadalom munkájának értékelése mellett az ifjúságot érintő kérdésekkel is. De jelentős azért is, mert ebben az évben ünnepeljük a KISZ megalakulásának 10. évfordulóját. Megfelelő tapasztalataink vannak az elmúlt 10 évről és a megtett út reális értékelését akarjuk megvitatni a kongresz- szuson, s az ezt megelőző alapszervezeti, járási és megyei vezetőségválasztó küldöttértekezleteken. Megyei KISZ-bizottságunk 1967. január 5-én megtartott ülésén behatóan elemezte az elmúlt évben végzett munkánkat, a KlSZ-szer- vezetek és KISZ-bizottságok tevékenységét. Azt vizsgáltuk, hogyan sikerült megvalósítanunk 1966-os akcióprogramunkat. Főbb megállapításunk az, hogy előbbre léptünk a KISZ- szervezetek gazdaságsegítő és politikai nevelő- münkájában, mozgalmas, tartalmas volt a múlt évben a KISZ-szervezetek tevékenysége. Ez erősítette a KISZ szervezeti életét is. Ezen a megyei bizottsági ülésen meghatároztuk azokat a legfontosabb feladatokat is, amelyeket tlSZ-szervezeteinknek és bizottságainknak a VII. KISZ-kongresszusra való méltó felkészülés érdekében tenniük kell. E bben a hónapban a megye csaknem 600 KISZ-alapszervezete készít akcióprogramot, amelyet alapszervezeti taggyűléseken megtárgyalnak és elfogadnak. E programok elsősorban azt tartalmazzák, hogyan ismertetik meg és dolgozzák fel a fiatalok töme- .geivel a IX. pártkongresszus anyagát. A fiatalok érzik és tudják, hogy a pártkongresszus határozatai kifejezik az ifjúság érdekeit is. Éppen ezért KISZ-szervezeteink megtanácskozzák, hogy sajátos eszközeikkel hogyan tudják elősegíteni a pártkongresszus határozatainak megvalósítását. A KISZ valamennyi rendezvényét: taggyűléseket, ifjúsági összejöveteleket, ifjúsági napokat, a KISZ-oktatást és a KISZ egyéb megmozdulásait is fel kell használni a pártkongresszus határozatainak ismertetésére, tudatosítására és ezeket ott kell megrendezni, ahol a fiatalok tömegei élnek, dolgoznak. A KISZ-kongresszus előkészítésének időszakába esnek az országgyűlési képviselői és tanácstagi választások, a szakszervezeti, földművesszövetkezeti szervek újjáválasztása, valamint a termelőszövetkezeti kongresszus előkészítése, illetve megtartása. Ez szükségessé teszi, hogy a KISZ-szervezetek és -szervek aktívan segítsék elő ezeket a választásokat is. A fiatalok a társadalom minden területén megtalálhatók, ezért a KISZ-szervezeteknek segítséget kell nyújtaniuk a többi szerveknek a küldöttértekezletek, illetve a választások sikeres lebonyolításához. Különösen az ifjú választóikat kell megfelelően felkészíteni arra, hogy állampolgári kötelességüket megfelelően gyakorolják. Megyénkben több mint 40 000 olyan fiatal van, akik most szavaznak először. Ezeket a helyi tanácsokkal együtt a KISZ-alapszervezetek közösen összehívják. Az úttörők, valamint a KISZ-szervezetek ünnepélyesen köszöntik őket abból az alkalomból, hogy először élnek állam- polgári jogaikkal. Ebben az időszakban a kongresszusra való felkészülés fontos területe a forradalmi ifjúsági napok megrendezése. Március 15, március 21, április 4, a magyar nép történelmének jelentős állomásai. Az 1848-as forradalom és szabadságharc, a Tanácsköztársaság, a KISZ fennállásának 10., felszabadulásunk 22. évfordulója mind olyan események, amelyek alkalmasak arra, hogy elmélyítsük az ifjúság hazafias és internacionalista nevelését. M egyeszerte március 21-én rendezzük meg az ifjúgárdisták névadó ünnepségeit és részükre eskütételeket tartunk. Jelentős feladatunknak tartjuk a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának megünneplésére való méltó felkészülést is. Megyénkben ebben az évben a legnagyobb ifjúsági tömegeket foglalkoztató rendezvényünk az országos Gárdonyi Géza diáknapok lesznek, amelyet május hónapban Egerben rendezünk meg négy megye részvételével. E diáknapok alkalmával ifjúsági nagygyűléseket, kulturális és sportrendezvényeket, vetélkedőket szervezünk. Az öntevékenység továbbfejlesztésével tovább kívánjuk folytatni a Vádoljuk az imperializmust' politikai akciót! Ebben az időszakban a következő három jelszó szellemében végezzük munkánkat: „Tervezzünk, cselekedjünk együtt!”, „Vádoljuk az imperializmust!” Ezek a jelszavak már az elmúlt évben a fiatalok körében nagy visszhangra találtak, ezt számtalan eredmény bizonyítja. Amellett meghirdettük harmadiknak a “ következő jelszót: „Ne tűrd a közömbösséget, szóval és tettel küzdj a közösség érdekeiért.” E jelszó lényege abban van, hogy a fiatalok elsősorban a szervezeti életen belül legyenek aktívak, vessék fel a problémákat, de ugyanakkor ők is aktívan járuljanak hozzá azok megszüntetéséhez. Ugyanakkor e jelszó azt is kifejezi, hogy minden területen, a gazdasági építőmunkában, az iparban, a mezőgazdaságban és a népgazdaság minden ágában járjanak élen a közösség érdekeiért. E jelszavak szellemében mozgósítjuk a fiatalokat az ez évi munkára. 1966 decemberében ismét felhívással fordult a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége és a KISZ központi bizottságának intéző bizottsága a dolgozókhoz, a fiatalokhoz, hogy kapcsolódjanak be a szocialista munkaversenybe. E versenyfelhíváshoz már eddig is számtalan ifjúsági brigád csatlakozott. Arra törekszünk, hogy a fiatalok munkaverseny- vállalásai a gazdaságpolitikai elvek érvényesülését, gazdasági célkitűzéseink megvalósítását szolgálják. Az éves munkaversenyben való részvétel a KISZ VII. kongresszusára való felkészülés egyik fő területe. Ennek rendeljük alá, ezen belül szervezzük a KISZ termelést segítő mozgalmait. Elő kívánjuk segíteni a KISZ-védnökségben épülő gyöngyös—visontii kombinát építését többek között úgy is, hof# hét végi társadalmi munkaakciókat szerv»> ziink, az igényeknek megfelelően. A mezőgajé* daságban dolgozó fiatalokat mozgósítjuk í’-! telezett szándékai szerint, nem pedig cselekedeteik és lehetőségeik alapján kell megítélni — mondotta többek között a szenátor. Majd rámutatott: az Egyesült Államokat az egész világon elítélik vietnami beavatkozása miatt Fulbright hangoztatta, hogy egyetlen európai szövetséges sem volt hajlandó akár csak jelképes csapategységet küldeni Vietnamba. Afrikában csak Rhodesia és Dél-Afrika fehér vezetői szimpatizálnak talán az amerikai állásponttal, azonban a Fekete-Afrikában szinte egyetlen állam sem támogatja még szóban sem az Egyesült Államokat. Latin-Amerikában elítélik vietnami háborúnkat. Ázsiában és a Csendes-óceán térségében csak Ausztrália és Üj-Zéland, ez a két katonailag tőlünk függő állam, valamint a kliens-államok, Thaiföld, Dél-Korea, Tajvan és a Fülöp- szigetek támogatnak bennünket Vietnamban, míg azok az or- ' szágok, amelyekről azt állítjuk, hogy megmentjük őket, nevezetesen India, Pakisztán, Burma és Kambodzsa, egyáltalán nem hálásak azért, amit értük teszünk — mondotta a szenátor. ŰJ-DELHI: India és Afganisztán követeli, hogy a vietnami ellenségeskedések befejezése felé vezető első lépésként az Egyesült Államok feltétel nélkül Szüntesse be a VDK bombázását — ez derül ki az afganisztáni sah indiai látogatásának befejeztével kiadott közös közleményből. A két fél aggodalmát fejezi ki a vietnami háború miatt, amely veszélyezteti a világbékét A Kennedy célzott arra, hogy helyeselné a VDK bombázásának felfüggesztését a Hold-újévi fegyverszünet után is és közölte, hogy ezzel kapcsolatos véleményét kifejtette Johnson elnöknek is. Az amerikai szenátusban hat szenátor is beszédet mondott, követelve, hogy Johnson elnök adjon parancsot a VDK elleni légitámadások felfüggesztésére a Hold-újév után is. Fulbright szenátor, az amerikai szenátus külügyi bizottságának elnöke, a Columbia egyetemen mondott beszédet, amelyben élesen támadta a külügyminisztérium vietnami politikáját. Az Egyesült Államok a világcsendőr szerepét vállalta magára annak az eltorzított diplomáciai felfogásnak a jegyében, hogy a nemzeteket feltéWASHINGTON (MTI): Robert Kennedy szenátor, aki nemrég körutat tett Nyu- gat-Európában és tárgyalt vezető államférfiakkal, látogatást tett Johnson amerikai elnöknél a Fehér Házban és beszámolt tapasztalatairól. A megbeszélés után Kennedy cáfolta a Newsweek című amerikai lap jelentését, amely szerint a francia kormányszervek eljuttatták hozzá a VDK álláspontját a tárgyalások feltételeiről. A Newsweek jelentését már cáfolta Mai Van Bo, a VDK párizsi főmegbízottja, valamint a francia külügyminisztérium is. Kennedy az újságíróknak csupán annyit mondott: tájékoztatta Johnson elnököt arról, miként vélekednek a vietnami íelyzetről Nyugat-Európában. Az AFP jelentése szerint Robert Kennedy tájékoztatta Johnsont nyugat-európai tárgyalásairól se a két ország népeinek alapvető érdekeit szolgálja, % állandóan fejlődik és erősödik. Mindkét fél egyöntetűen megállapította a nézetek teljes azonosságait a mai nemzetközi helyzet, a világot átfogó kommunista és munkásmozgalom kérdéseit illetően. A felek kifejezésre juttatták, hogy egyöntetűen törekednek az európai népek békéjének és biztonságának megszilárdítására és tovább küzdenek ezért a bukaresti deklaráció elvei alapján. Kijelentették, elhatározásuk, hogy tovább bővítik és mélyítik a két párt és a két ország testvéri kapcsolatait minden vonalon, a demokráciáért és a szocializmusért vívott harc érdekében. A megbeszélések a szívélyesség és a testvéri barátság légkörében folytak. Hivatalos k8?Teméay Brezsnyev csehszlovákiai látogatásáról durva támadás miatt, amelyet Witold Rodzinski, a Lengyel Népköztársaság pekingi nagykövete és beosztottjai ellen követtek el. A tüntető tömeg körülfogta a nagykövet kocsiját, fekete festékkel leöntötte, plakátokkal ragasztotta tele, miközben minősíthetetlen durva szitkokkal és fenyegetésekkel halmozták el a nagykövetet Mindez a kínai „rendfenntartó” közegek szeme láttára történt — hangsúlyozza a tiltakozó jegyzék. PEKING: A CTK pekingi tudósit jártak jelentése szerint a kínai külügyminisztérium hétfőn este közölte, hogy „nem szavatolható a szovjet állampolgárok biztonsága a nagykövetség területén kívül”. A nagykövetség épületét továbbra i6 körül veszi a garázda tömeg. A szov. jet diplomatáknak és tisztviselőknek kedden csehszlovákok és lengyelek juttattak élelmet. A hétfői féktelenkedések után a keddre virradó éjjel viszonylag nyugodtan telt el. A szovjet embereket a repülőtérről visszaszállító autóbusznak, amelyet a megrongált kapu előtt több órán át feltartóztattak, csak nagysokára sikerült bejutni a nagykövetség területére. A nagykövetség munkatársai helyreállították a megrongált kaput. Az uszító kampány kedden újra elkezdődött: a déli órákban a közeli utcákat ismét megtöltötték a „tüntető” tömegek. gény" népek összefogását a „gazdag” népek ellen. Világszerte visszatetszést keltett az a támadás, amelyet Peking a taskenti megállapodás ellen intézett A kínai képviselők durva beavatkozása számos állam bel- ügyeibe azt eredményezte, hogy néhány ország megszakította diplomáciai viszonyát a Kínai Népköztársasággal, más országokban pedig figyelmeztették a kínai diplomáciai képviseletet, hogy nem fogják eltűrni aknamunkájukat A demagóg antiimperialista jelszavak egyáltalán nem akadályozzák meg Kínát abban, hogy rohamosan fejlessze gazdasági és egyéb kapcsolatait a tőkés országokkal, miközben mind jobban „leépíti” a szocialista országokat. A Kínai Népköztársaság külkereskedelmének jelenleg mindössze 30 százaléka esik a szocialista országokra. Peking élénk kereskedelmet bonyolít le ugyanakkor például az Egyesült Államokkal Hongkongon, Macaón és Japánon keresztül. Jellemző, hogy az Egyesült Államok Hongkonggal folytatott kereskedelme tíz év alatt több mint nyolcszorosára emelkedett és már 1965-ben elérte az 540 millió dollárt VARSÓ: A lengyel külügyminisztérium Varsóban erélyes tiltakozó jegyzéket nyújtott át a Kínai Népköztársaság varsói nagykövetének a példátlanul MOSZKVA (MTI): A Moszkvában megjelenő Agitator, az SZKP KB folyóirata, legutóbbi számaiban nagy cikket szentelt a Kínai Népe köztársaság külpolitikájának. Általános megjegyzésként a cikk abból indult ki, hogy Mao Ce-tung és csoportja az utóbbi években egyetlen olyan politikai kezdeményezést sem tett, amely a szocialista világrendszer erősítését, a forradalmi erők tömörítését szolgálta volna. Ellenkezőleg. A kínai vezetők igyekeztek egymás ellen hangolni a szocialista országokat, hogy a maguk plattformját fogadtassák el velük. A fő csapást az SZKP és a Szovjetunió ellen irányították, de ismeretes például, hogyan reagáltak Kuba magatartására 1965 végén, mikor váratlanul felmondták a rizsszállítási megállapodást, holott tudták, milyen fontos a rizs szerepe a kubai nép életében. A kínai vezetők nemtelen céljaik érdekében — írja az Agitator — a Vietnami Demokratikus Köztársaság érdekeit is sutba dobják. A nemzetközi porondon — mutat rá a szovjet folyóirat — az volt Mao Ce-tung és csoportjának egyik fő célja, hogy egyes-egyedüli képviselője legyen a fiatal, független ázsiai és afrikai országok érdekeinek. A kínai vezetők nem riadtak vissza attól, hogy a „színesbőrű” népek összefogását hirdessék a „fehérek”, a „szeMao külpolitikai vonala Kína elszigetelődéséhez vezetett Folytatódott a garáxda tömegek féktelenkedése a pekingi sxovjet nagykövetség ellen