Heves Megyei Népújság, 1967. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-17 / 14. szám

Jut a hetediknek is, de meddig? san fegyelmezett, jóformán egyetlen pillanatot sem enged­ve, — éppen a megszokott sé­máknak. Básti Lajos, Törőcsik Mari, Bilicsi Tivadar, Doniján Edit és a többiek — zömükben „drámai” színészek — magával ragadó bájjal derülték, játszot­ták és szórakozták maguk is végig a gyulaházi Otelló tör­ténetét. nyelveszet a képernyőn Tegyük a kezünket a szí­vünkre: az átlagember számára a nyelvészet tudománya, a „csodálatos szavak” tudománya meglehetősen hátborzongató. Iskolai tanulmányaink nyelv­tanórái, az alanyi, tárgyas, az ikes és iktelen ragozás emlé­kei, a szófajok, szószármazé- kok, a jövevényszavak, a pe­remszókincs és a többi foga­lom kísértetjárásában úgy va­gyunk a nyelvészettel, hogy az a tudósok, vagy legfeljebb az írók dolga. Száraz, unalmas, bár szükségességét senki sem vitatja! A játékos nyelvi versengés, amelyet a televízió rendezett, s amelynek második elődöntőjét vasárnap délután láthattuk, úgy vélem, segít e félreértel­mezés feloldásában. A nyelv, közelebbről a nyelvészet, a „szavak, csodálatos szavak” tu­dománya a képernyő előtt szállt le pulpitusáról — lett já­tékos társunk, s megcsillogtat­ta kedvességét, szépségét, s mindenekfelett: ízét és zamatét. Tudományos ismeretterjesztés ez a javából, a tudományosság tógája nélkül. De hát végtére is nem a köntös, hanem az a fontos, amit takar. És, ha e nyelvi vetélkedő csak annyit is ér el, hogy sokak figyelme for­dul — no, nem á nyelvtudo­mány, a nyelvművelés felé, máris nagy és elismerésre mél­tó az eredmény. TVANHOE ... most Danellát és a kovácsot tette boldoggá. És az ember már csak olyan, hogy ha a hős az igazságért küzd. néha tizen­két karddal szemben is, s rá­adásul az igazságért folyó kü'fr delem happy and-del végződig — szava sem lehet több. Niz*4| i«. (gyurktf ÖNKISZOLGÁLÁS 4 Nmúsi? 1967. január 17, kedd Bejön a szobámba a húszéves fiatalember. Szerényen meghajol, ke­zet nyújt, bemutaikuzik. Az izgalomtól nyirkos a tenyere. Aktatáskájá­ból elővesz egy kilónyi kéziratot, egy halomnyi fotót, zavarában szét­szórja, aztán összeszedi és elém rakja. Megnézem a képe­ket, majd a papírokért nyúlok. Olvasok, ő me­sél, elmondja rövid kis életét. „A Gyermekmosoly Vállalatnál tanultam fényképészetet. Felsza­badultam és egy apai barátom besegített az MTl-hez. A laborba ke­rültem. Most állás nél­kül vagyok. Kirúgtak”. — Miért? — mormo­gom, az írásból fölpil­lantva. „Tetszik tudni, én igazi újságíró, igazi fotós akartam lenni. A laborban rendkívüli unalmas volt az életem. Az nem feküdt nekem, én más vagyok, több. Mindenáron ki akartam ugrani. Univerzális va­gyok. mint tetszik lá*ni, írok és fotózom. A kol­légák azt mn”diák. nem is rosszul. Szóval, ki akartam ugrani és bu­kás lett a vége. A szakmában öngyilkos lett egy magas beosztású férfi, fiatal szeretőjével együtt. A dolog a Nor­mafa Panzióban tör­tént. Olvasom az esti jelentést, rohanok gé­pemmel a Normafához. A tiszti főorvos azt mondja, menjen a fené­be. Vén hülye szivar, gondoltam magamban, és félrelöktem. Gyor­san megcsináltam a ké­pet a halott szerelmes­párról. Mondhatom, jól sikerült, művészi fotó volt. ezt a szakma is elismerte. Éreztem, hogv munkámmal szen­zációt hozok majd a magyar sajtóba, és ez- ztel én is befutok. De az a vén gazember felje­lentett. Fegyelmi, ki­rúgtak. — Schön — mondom. — Mi az? — kérdi a fiú. — Szép kis eset — vá­laszoltam. Közben megkínált ci- garettával. Elegáns, sú­lyos ezüsttárca, tele Philip Morris-szal. Még mindig beszél, jobban megnézem a fiút. — Kérem, az én csa­ládomban senkinek sem sikerült... Gesztikulál, villog­nak hatalmas man­dzsettagombjai a hófe­hér nyloning kézelőjé­ben. — Tessék elhinni, a család a tragédia szélén áll. Ma még eszünk, de holnap? — ki tudja? És két öcsém tanulatlan még. Nézem a ruháját, amely jól szabott és drága kelméből készült. Megkérdezem tőle, ma­gam sem tudom miért? — És maga? És ma­gának milyen a vég­zettsége? — Nyolc általános és egy gimnázium ... Ki­maradtam. Tetszik tud- tudni, a papa miatt. Az apám a múltban ... Hát igen, volt egy kis va­cak bőrgyára. Tudom, hogy ez bűn, tudom én, hogy mindent apámnak köszönhetünk. Az én karrieremet is ő tette tönkre. Az ő eredendő bűne... — Szerkesztő úr, tes­• • sék engem fölvenni. Kérem, adja meg az utolsó lehetőséget szá­momra. Bűnöm nincs, apámért én nem felel­hetek. Igaz, ki akartam ugrani, talán nem a leghelyesebb utat vá­lasztottam, de hát min­denki ezt teszi a szak­mában. Csak az egyik­nek sikerül, nekem — a másiknak — nem! — Kedves fiatal bará­tom. ne haragudjék, de igazán gyengék a kéz­iratai. Jobb, ha ezt be­csületesen a szemébe mondom. És azért a papa miatt maga tanulhatott volna. — És ön? Olvastam én öntől, kérem, sok ■mindent. Abban is akad marhaság, jócs­kán. Pedig maga fő- szerkesztő ... Ránéztem, már majd­nem válaszoltam, de idejében megéreztem, nem szabad. Most az olvasóval állok szem­ben és az olvasó szava az isten szava. Elbúcsúztunk, láttam, már nem is iMragszik rám, hiszen megmond­hatta a magáét. Odamentem az ab­lakhoz, kint a szél tán­coltatta a hópelyheket, lenéztem, az úttesten a nagy fiam egy fekete trikóban hengergette a nyolcmázsás rotációs payírokat-hengerekat, a raktár mindent elnye­lő éhes szájába. Igen, ő már benne van a szakmában. Mínusz öt fokban fekete trikóban, amelyre az van írva festékkel: Hajrá, Fradi! Három gimnáziuma van a gyereknek, ő így akar kiugrani. Pedig a múlt­ban édesapja össztőkéje éppen egy ilyen feke­te, vagy bordó trikó volt. Elfogult vagyok, gon­dolatban megsimoga­tom a fiam fejét. Az- . tán leszaladok hozzá, megkínálom egy Kos­suthtal, meghívom egy feketére, azt mondja, nem lehet,'mert ö nem főszerkesztő, és égeti őket a munka. Boldo­gan meséli, hogy kará­csony éjszaka jól kere­sett. dupla órabért fi­zettek. Igen. a fiú már benn van a szakmában. Suha Andor — az ember —, berzenkedik az újtól, szívesebben csinálja a megszokottat, biztosabban mo- j zog az ismert sémák között, de nemcsak lehet, hanem kell is, hogy ilyen vagy olyan módon segítséget nyújtsunk ahhoz, hogy túl tudjanak emelkedni ezeken a megszokott sémákon. Ha nem is minden, de sok ope­rettfigura mélyén ott rejtőzik a nagy Otelló! Zsurzs Éva rendezése pergő, vidám ritmusú volt, de gondo­DYULAHAZI otelló j 1 Derűs komédia: együtt szó- . rakozik a színész és a néző. Ez ! a gyulaházi Otelló, avagy par- j dón: Otelló Gyulaházán, Gádor , Béla televízióra átdolgozott •. írása a „bennfentesek”, iróniá- , jával, a szatíra görbe tükrében rajzolja meg a „színészvilágot”, • de valahol a nevetés, mögött, a . szituációk mélyén kiérezhető a dolog komolysága is. A színész Mindenki tudja, micsoda fej­lett haditechnikával rendel­kezünk, micsoda nagyszerű fegyvereink vannak, milyen nagy műszaki felkészültséget igényel ezeknek a bonyolult fegyvereknek hatékony kezelé­se, irányítása. Ezek az 'izgal­mas dolgok, ezekre kíváncsiak a fiatalok. De néhány géppisz­toly-sorozat, gyaloglás egy páncélozott jármű után — ér­dektelen eset y agy ott van a katona! * eskü ünnepélyes, fele­melő aktusa. Kinek nem szo­rult még össze a szíve a meg­hatottságtól, amikor a tv-ben látta, hogy az esküt tett, fiatal honvéd féltérdre ereszkedve , megcsókolja a csapatzászlót, ezzel is kifejezve a tántorítha- tetlan hűséget a haza, a nép iránt? A gyöngyösi fiatalok miért nem vehettek még részt ilyen eskünél még eddig egy­szer sem? Ne folytassuk a sort. Amennyire igaz, hogy egy sor dologban nagyon következete­sen és körültekintően törek­szünk célunk felé, annyira érthetetlen, hogy néhány eset­ben miért tanasztalható felü­letesség, megfontolatianság. A következetetés nagvon egyér­telmű: tudatosan kell nevel­nünk mindig, alaposan mérle­gelve az egyes esetek követ­kezményeit, jellemalakító ha­tását. Onnan kezdtük, hogy s párt­bizottság tagjai szenvedélye­sen vitatkoztak a hazafiasság­ra és az internacionalizrriy.sra való nevelés kérdésem"1. Meg- állaoítottük, nagvon hasznos és nagyon szükséges az ilven vita, mert a legfőbb teendőnk mindenkor a fiatalokkal való törődés, É s ezért mindig és mlnd- nyáján felelősek va­gyunk. G. Molnár Ferenc szűk még azokat a tanítási órán kívüli alkalmakat, mint amit akár a KISZ munkájá­ban való részvétel is nyújt, mindez kevés ahhoz, hogy tu­datos, tervszerű, állandó ráha­tást érjünk eL p endelkezhet-e olyan em- ** béri vonásokkal a fia­talságunk ilyen körülmények között, ilyen nevelési tevé­kenység után, mint amilyet társadalmunk elvár az ifjú nemzedéktől? Folytatja-e azt a középiskola, amit az általá­nos iskola olyan következete­sen végez a nevelésben? Ezt a kérdést nem tudjuk eldönteni, de eldöntése nem is ránk tartozik. Annyit azon­ban bátran kijelenthetünk, hogy ha a középiskolai neve­lési munkában előfordul is hiányosság, az nem általános érvényű jelenség, hanem he­lyi, periférikus eset. Igaz, még ezt sem szabad elnéznünk. Művelődésügyi szerveinknek kell eldönteniük, az aggódás­ból fakadó bírálatból mennyi a tény és mennyi a feltétele­zés. De ha már ehhez a témá­hoz értünk el, annyit mi is hadd javasoljunk, hogv né­hány tanítási órán kívüli ne­velési tevékenységünket ala­posabban készítsük elő. mint tettük ezt eddig. Senki sem vonja kétségbe a KISZ ered­ményes munkáiét. Azt is bát­ran mondhatjuk, hogy a leg­utóbb megrendezett honvé­delmi napnak is nagyon sok pozitívuma volt De az a bi­zonyos harcászati bemutató kevésbé volt alkalmas arra. hogy a katonai élet érdekes­ségére — mert ilyen is van! — megfelelően ráirányítsa a fi­gyelmet. Inkább groteszk lát­ványt nyújtott, semmint von­zó erőt gyakorolt volna a fia­talokra, amikor néhány kis- katcna eav páncélozott jármű után gva'oaolva néhány soro­zatot kilőtt a géppisztolyából. Azt már megszoktuk, hogy a tanácskozáso­kon általában a napi kérdések körül pezsdül meg a vita. Kü­lönösen. olyankor, ha a terv­teljesítéssel nehézségek van­nak. Sokkal ritkábban tapasz­taljuk viszont azt, hogy elvi kérdések körül csapnának ma­gasra az indulat hullámai. Ha ellentétes vélemények harcára kerül sor, még ezt is termé­szetesnek tartjuk. Elképzelhe­tő, hogy a hazafias nevelés, az internacionalista érzés kiala­kításának követelménye vál­tana ki vitát a pártbizottsági ülésen? Lehet ebben a kérdés­ben egy ilyen fórumon ellen­tét a felszólalók között? Alig­ha. Mint ahogy a Gyöngyösi Városi Pártbizottság legutóbbi ülésén sem a nézeteltérés okozta a szenvedélyes hozzá- , szólások elhangzásét A fél­tés, a felelősség volt az alap- ja. Főként pedagógusok kértek szót, ami természetes, hiszen mindennapi munkájuk gya­korlata a szocialista embere jellemző erkölcsi vonások ki­alakítása, megszilárdítása. Te­szünk-e annyit ennek a cél­nak az eléréséért, mint ameny. nyit tennünk kell és tennünk . lehet? Ez a kérdés serkentet- , te szólásra a pártbizottság tag- ■ jait. A vélemények megoszlottak, i Az általános iskolai nevelők 1 főként a tervszerű nevelői i munka példáit sorolták. Azt < hangsúlyozták, mennyire köz- ] ponti feladat a nevelés az al- : ta'iánoe iskolában. A középis- I kola nevelési tevékenységét 1 már nem ilyen egyértelműen < ítélték meg a hozzászólók. El- i hangzott olyan vélemény, i hogy a középiskolában heten- ' ként egyszer, az osztályfőnöki : órán jut idő arra, hogv a diá- 1 kokat eszmei, erköcsi tulaj- 1 donságaik kie’nkilósában se- í gítsék. Ha ehhez hozzávesz- : Szenvedélyes vita a pártbizottsági ülésen — Jó lenne, ha a férjem va­lahol mint segédmunkás dol­gozhatna. Ha egyelőre én még nem is keresnék, de legalább ennivalóval ne szorulnék a szüléimre. Aztán, ha én is ál­láshoz jutok, lehet spórolni is, otthont teremteni — mondja Jolán. — Eddig főleg üzemekhez és az AKÖV-höz mentem, mert a jobb munkahelyeket úgysem adják le a munkaközvetítőnek — mondja K. L. — Az építőiparban biztosan van segédmunkási állás. — Építőipar? Csak a legutol­só esetben. Azt nem akartam megkér­dezni, hogy még mindig nincs itt az „utolsó eset” ideje? Pedig Jolán mondta, hogy: — Ennivaló, szappan jut Ruha van. Ahol hatan meg­vannak, valahogy a hetedik is megél. Cigrettát hol az anyám, hol az öcsém vesz. Ketten csak egy fél csomaggal szívunk el egy nap. De még telefonra is kérni kell egy forintot. — Azért mégis, hogyan gon­dolják? — Talán el kellene menni a tanácshoz, tanácsot kérni... Jobb összeköttetés kellene... Olyan idegesítő ez az egész. Igen. Sőt meglepő és egyedi. Azt hiszem, ha nem hozzátar­tozóiknál élnének, már réges régen lenne állásuk. Akkor nem volna idejük latolgatni, számítgatnl, panaszkodni. Hely­zetük szánalomra méltó —, de még ők sem tartják reményte­lennek, hisz akkor nem is há­zasodtak volna össze. Nem hi­szik el, hogy állás nincsen, s ebben teljesen igazuk van. 2 £n sem hittem el. Ezért elmentem az egri váró si munkaközvetítőbe és végig­lapoztam az elmúlt negyedévi jelentést. Eszerint 13 esztergá­lyos, 4 lakatos, 2 szerszámké­szítő, 4 asztalos, 3 kárpitos, 1 motorszerelő, 2 gépszerelő, 3 köszörűs és 12 segédmunkás kellett volna, s nem találtak jelentkezőt. Gépkocsivezetői állás ritkán szokott lenni, viszont gépíró­nőt is sűrűbben keresnek, igaz. gyakorlattal. Aznap, amikor néztem az ál láslistát, hat segédmunkási ál­lást láttam, még kora délelőtt is, és úgy tájékoztattak, hogy az Állami Egészségügyi Gyer­mekotthon folyamatosan vesz fel női munkaerőket — segéd- gondozónőrek. Még azt is hal­lottam, hogy Eger és Vidéke Cipész Ktsz-nek 80 betanított munkásra van szüksége, mivel; emeli a termelést. Berkovits György I nehéz elhelyezkedni Egerben sem. De nem így sikerült... K. L. végony, jóvágású fiú. Senki nem mondaná rá, hogy nincs állása. Divatos sötétszür­ke, kétslicces, sajátgombos za­kót és kék gyapjú ingpulóvert viselt. Fején meg barettsapkát, Szaggatott mondatokban be­szélt, mintha szégyellné ma­gát. Színtelen szavai az egy­hangú mondatlejtésekben na­gyon letörten hangzottak. Inkább a felesége vitte a szót helyette. s A fiatal feleség most nagyon sovány. Beteg volt, vesegyulla­dással feküdt. Élénkebb, mint férje, néha még mosolyog is, és egyszer ezt mondta: „család- fenntartó. ..”, s férjére nézett, mintha csak erre most jött vol­na rá. — Hol keresett eddig mun­kátJ — A Vasnagykernél felmon­dott egy gépírónő, már úgy né­zett ki, hogy felesznek he­lyette. de aztán mégis maradt az illető. A Megyevillnél meg azt mondták, hogy nincs gya­korlatom. Többször voltam a munkaközvetítőnél is, de csak nehéz fizikai munka volt, én meg gyenge fizikumú vagyok, most volt negyedszer vesegyul­ladásom. — Dolgozott már valahol? — Érettségi után négy és fél hónapig a Petőfi úti Csecsemő­otthonban segédgondozónő vol­tam. De lejárt a szerződésem. Utána iratkoztam be gyors- és gépíróiskolába. Négyessel vé­geztem. Mindenhol azt mond­ták, hogy nincs gyakorlatom. — A gimnáziumban tanult politechnikát? — Igen. Négy évig elektro­mos árukat, a Keravillban. — Kereskedelemben sincs semmi lehetőség? — Erre még nem is gondol­tam De azt hiszem, a Keravill­ban nincs. Évek óta ugyanazok árusítanak ott. Más áruhoz meg nem értek. — Rengeteg helyen keresnek gép- és gyorsírónőt. — De mindenhol nagy gya­korlattal! Már október óta nem gépeltem, nemsokára elfelej­tem. _ Mi a terve, milyen mun­kát vállalna el? — Most már majdnem mind­egy, csak ne nehéz fizikai mun­ka legyeh. Van egy barátnőm, az Elektromechanikánál teker­cselő. Ilyesmit én is tudnék csinálni... Többfajta, de egyetlen mo­solygós Beatles-kép sincs a fa­lon. ök sem mosolyognak. — Mit csinálnak egész nap? K. L. a férj: — Fát vágok, begyújtok. Mit tudok még csi­nálni? Munka után járok. A felesége: — Kitakarítok, eegítek főzni, bevásárolni. És munka után járok. K. L. 33 éves, felesége húsz. Két hónapja házasodtak össze. Q — Miért házasodtak össze, ka nem volt állásuk? I — ígérték, hogy felvesznek gépkocsivezetőnek a tanácshoz. Egy hónapig Székesfehérváron dolgoztam és anyám azt akar­ta, hogy ott házasodjak meg. Jolánnal még levelezni sem engedtek. Nagybátyámnál lak­tam, aki elhelyezett sofőrnek. Anyám nem akarta, hogy Jo­lánt elvegyem. Nem tudom pontosan, hogy miért — mond­ja K. U — Akkor még azt hittük, hogy sikerül a gépkocsivezetői állás a tanácsnál. Vártuk az ér­tesítést. De nem sikerült. Azt mondták, még nincs gyakorlata • férjemnek. Szüleimnek sem tetszett, hogy úgy ripsz-ropsz megesküdtünk, de segítettek bennünket. Most az öcsém szo­bájában lakunk. A bútor szü­leim nászajándéka. K. L. édesanyja, amióta fia megházasodott, megszakított vele minden kapcsolatot. Jolán szerint „jobb partit” akart. A fiú meg azt mondja, ha enged­ték volna őket legalább leve­lezni, még egy darabig Székes- fehérváron marad. S ki tudja — esetleg csak biztos állásra jön haza és há­zasodik meg. De az ellenkezés gyors házasságot szült, állás nélküli egybekelést. A fiatalasszony szülei meg­értőén viselkednek. Kellemesen berendezték a szobit, ami az­előtt konyha volt, később lett csak Jolán öccsének szobája. A másik két helyiségre vannak a szülők és a három gyerek. A kamrában főznek. s — Hol dolgozott eddig? •— Először a Bervában vol­tam esztergályostanuló, két év után abbahagytam és segéd­munkás lettem a Lakatosáru- gyárban. — Miért hagyta abba a szak­ma tanulását? — Ez az én hibám volt. A haverok, a szórakozás... Több pénz kellett. — Mikor lett gépkocsivezető’ —- Néhány hónapja végeztem el a tanfolyamot. Azt hittem, a gyakorlati vizsgám nehezen fog sikerülni, mert nehezen tudtam részt venni a vezetési órákon, mivel a Lakatosa rugy ár ban dolgoztam. — Miért hagyta ott a gyárat? — Azért, mert gépkocsiveze­tőként akartam elhelyezkedni. Székesfehérváron a nagybá­tyám révén ez könnyén ment. Ott azt ígérték, hogy sokat fo­gok Pestre járni fuvarral. Azt gondoltam, hogy ha megisme­rem a főváros közlekedését és gyakorlatot szerzek, nem lesz

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom