Heves Megyei Népújság, 1967. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-28 / 24. szám

Podgornij Milánóban Tízezrek tapsa között a Fiat müvekben RÓMA (MTI): A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöke, Podgornij pénteken Milánóban megtekin­tette a Pirelli vállalat, a leg­nagyobb olasz gumiipari cég üzemeit, valamint a Milánó kö­zelében levő San Donato ipar­városban az ENI olasz állami kőolaj társaság finomítóit. Dél­után a szovjet államfő Velen­cét* utazott Az összes olasz lapok nagy terjedelemben számolnak be Podgornij olaszországi kőrútjá­nak első napjáról és kiemelik azt a szívélyességet és lelkese­dést, amellyel a lakosság és a hatóságok fogadták a magas vendéget. Torinóban és Milánó­ban a hideg időjárás és a köd ellenére nagy tömeg vonult ki az utcáiéra, hogy üdvözölje pod- gomijt. Amikor a szovjet ál­lamfő szállodájából a Fiat mű­vek mirafiori. üzemébe hajtott, az útvonalon tízezrek köszön­tötték tapssal, vörös zászlók­kal, felkiáltásokkal a szovjet vendéget Milánóban a Scala operaház gálaestjén az egész közönség percekig ünnepelte, amikor megjelent a díszpáholyban Podgornij személyesen köszön­te meg az operaház művészei­nek és vezetőinek a Rigoletto felejthetetlen előadását. A pénteki lapok kiemelik azt is, hogy az európai bizton* ság és a német kérdés tovább­ra is Podgornij megnyilatko­zásainak fő témája maradt. Csütörtökön a torinói polgár- mester üdvözletére válaszolva a szovjet államfő rámutatott, hogy a realista magatartásra nem csupán a kereskedelem­ben, hanem a politikában is szükség van. A realizmus meg­követeli az európai valóságnak, elsősorban a határok megvál- toztathatatlanságának elisme­rését ESEMÉNYEK _ KAIRÓ: Az Arab Liga és az egyesí­tett arab parancsnokság kato­nai válsága újabb szakaszához érkezett: az egyesített parancs­nokság a védelmi tanács feb­ruár 14-re összehívott értekez­lete előtt néhány nappal kö­zölte, hogy válaszút előtt áll — vagy kimondja feloszlatását, vagy szünetelteti működését. A főparancsnok szerint jobb, ha az erős egyesített parancsnok­ság ma még csak remény, mint­ha megvalósul ugyan, de gyen­ge és hatástalan. PÁRIZS: A Francia Kommunista Párt Politikai Bizottsága nyilatko­zatában biztosította a február elsejei országos sztrájkra ké­szülő dolgozókat feltétlen tá­mogatásáról. PÁRIZS: 79 éves korában, szívroham következtében, meghalt Al­phonse Juin, Franciaország marsallja. Az algériai születé­sű marsall élete utolsó idősza­kában Algéria függetlenné vá­lásának ellenzése miatt De Gaulle tábornok politikai el­lenfelei közé számított. KAIRÓ: * Az el nem kötelezettség, a semlegesség, Vietnam, a lesze­relés és az atomfegyverek el­terjedésének megakadályozása szerepelt Kekkonen finn köz- társasági elnök és Nasszer egyiptomi államfő csütörtöki hivatalos kairói tárgyalásainak napirendjén. A finn elnök ké­sőbb megtekintette a piramiso­kat, majd megjelent a Nasszer elnök által adott nagyszabású fogadáson. CASABLANCA? Leonid Telega 49 évé® varsói író és újságíró Opty nevű tíz- méteres csónakján Casablancá­ból kihajózott az Atlanti-óceán­ra, hogy megkezdje egyszemé­lyes világ körüli útját. Első ál­lomáshelye a Kanári-szigetek. SAN REMO: Megkezdődtek a hagyomá­nyos San Remo-i dalfesztivál selejtezői, amelyen kiesett a francia—olasz Dalida, — aki a fiatal olasz énekessel, Luigi Tencóval együtt énekelte az utóbbi versenyző által írt szá­mot. Dalida az éj szakai _ órák­ban tért haza szállodájába és telefonon felszólt énekestársa. Luigi Tenco szobájába. Nem vették fel a kagylót. Dalida ez­után személyesen nézett utána partnerének. Idegösszeomlást kapott, amikor szobájába be­nyitva meglátta, hogy Tenco vérbe fagyva fekszik az ágyán. A 27 éves énekes feltevések szerint a kudarc feletti bána­tában mondott búcsút az élet­nek. Revolverrel lőtte fejbe magát. HÁGA; Hivatalos adatok a munka- nélküliek számát Hollandiában 15 ezer főre becsülik, vagyis a férfi munkaerő-állomány mint- igy 5 százalékára. Az ország \gye.s vidékein azonban a mun- eképes férfiak 10 százaléka fea munka nélküL LONDON; Pénteken délelőtt Brown külügyminiszter hivatában fo­gadta Robert Kennedy szená­tort. Csütörtökön este Wilson miniszterelnök kétórás eszme­cserét folytatott KennedyvéL NOVOROSSZIJSZK: Novorosszijszk kikötőjéből kifutott India felé egy szovjet gőzös, amely 17 000 tonna ga­bonát szállít. Ez már a második szállítmány, az első 12 000 ton­na gabona már a múlt hét vé­gén elindult az éhínséggel küz­dő Indiába. A szállítmányok februárban is folytatódnak. A Szovjetunió ajándékként 200 ezer tonna gabonát szállít In­diának. (MTI) I PÁRIZS: Quimperben tüntető halászok fogadták a bretagne-i válasz­tási körútra érkezett Pompidou miniszterelnököt. A több ezer halász a növekvő haleladási nehézségek miatt tüntetett és követelte a francia halászok érdekében a halimport csök­kentését, a halászati ipar kor­szerűsítését Vilim- az :m»»l kormánypártban Acélipari államosítás Példátlan hevességű veszekedés LONDON (MTI): Az angol aisóház csütörtö­kön este hosszú vita után har­madik és végleges olvasásban elfogadta a kormány törvény- javaslatát tizennégy nagy acél­ipari vállalat államosításáról. A szóban forgó vállalatok szol­gáltatják Anglia acéltermelé­sének 90 százalékát. A tör­vényjavaslatot háromszázhat szavazattal kettőszázhúsz elle­nében fogadták el. Az államosítási törvény ér­telmében az állami kezelésbe vett vállalatok részvényeseinek 485 millió fontot fizetnek ki kártérítésképpen. A törvényjavaslatot a lordok háza elé terjesztik megvitatás végett. Amennyiben a felsőház szintén jóváhagyja, az angol acélipar államosítására vonat­kozó törvény ez év őszén lép életbe. ★ Az angol Munkáspárt parla­menti csoportjának csütörtök esti értekezletén példátlan he­vességű veszekedés robbant ki a Közös Piac kérdése körül Emanuel Shinwell, a parla­menti pártcsoport elnöke és a Wilson-kormány három kabi- netminisztere között. A veszekedés, amelyhez ha­sonlóra még a legöregebb par­lamenti megfigyelők sem em­lékeznek, egy látszólag ártat­lan kérdés kapcsán lángolt fel- Orme képviselő megkérdezte, vajon rendjén való-e hogy Brown külügyminiszter a kon­zervatív és liberális ellenzék vezetőivel közös Plattformen mondjon beszédet egy jövő hó­napra meghirdetett „európai nagygyűlésen”, s vajon a Kö­zös Piachoz való csatlakozást ellenző minisztereknek és képviselőknek is joguk van-e más pártok képviselőivel együtt a nyilvánosság elé állni ellen- véleményük kifejtésére? Brown külügyminiszter azt válaszolta, hogy ő a kormány- politikát fogja képviselni, mi­re a 82 esztendős Shinwell, a Munkáspárt „nagy öregje” le­torkollta a külügyminisztert, mondván, hogy ezt a kérdést Wilson miniszterelnöknek kell megválaszolnia. Brown papri­kásán visszavágott: 6 tudja, hogy mit csinál, és nem kell minden kérdésben a miniszter­elnökhöz fordulnia válaszért. Shinwell, magából kikelve uta­sította rendre a külügyminisz­tert Crossman sürgette az el­fajuló vita lezárását. „Szegem van belőled, Crossman, ne me­részelj nekem parancsolgatni, torkig vagyok a dolgokkal” — kiáltott vissza Shinwell, s ha­sonló módon torkollta le az ugyancsak beavatkozni próbá­ló Callaghant is. Shinwell va­lósággal tajtékzofct a dühtől, az óriási hangzavarban néhányan lemondását követelték, miköz­ben a miniszterek vérvörös arccal kivonultak a teremből. Megfigyelők körében általá­nos a vélemény, hogy Shinwell nem maradhat sokáig a kor­mánypárt parlamenti szekció­jának elnöke, jóllehet a vihar lezajlását követően kijelentet­te, hogy esze ágában sincs le­mondani* Tito a Szovjetunióba érkezett De Gaulle Varsóba látogat PÁRIZS (MTI): De Gaulle tábornok, francia államfő, ebben az évben hiva­talos látogatást tesz Varsóban. Párizsban közölték, hogy az utazás terve Rapaoki lengyel és Couve de Murville francia kül­ügyminiszter csütörtöki tárgya­lásain merült fel. A látogatás időpontját még nem tűzték ki, de arra előre­láthatólag legkésőbb ez év nya­rán sor kerül. CSAP (MTI): Tito jugoszláv elnök és fe­lsége tegnap a Szovjetunióba érkezett. A határállomáson Georgij Dzocenidze, a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa El­nökségének elnökhelyettese, és más hivatalos személyiségek üdvözölték a vendégeket. Rövid pihenő után Tito, és kísérete különvonaton folytat­ta útját Moszkvába. V örösgár disták átutazóban" í jabb zavargások a pekingi szovjet nagykövetség előtt Bonn Hess szabadon bocsátását sürgeti Mint a Reuter jelenti, Klaus Schütz nyugatnémet külügyi államtitkár csütörtökön a par­lamentben közölte; hogy kor­mánya igyekszik kieszközölni Hess szabadon bocsátását. Mint ismeretes, Rudolf Hesst, Hitler közvetlen helyettesét ná­ci háborús bűnösként életfogy­tiglani börtönbüntetésire ítél­ték. Ma ő a spandaui börtön egyetlen foglya, mert Baldur von, Schirach és Albert Speer már tavaly októberben kisza­badult. Az államtitkár fájlalja, hogy a Szovjetunió ragaszkodik Hess börtönbüntetésének ki­töltéséhez, ezért az amnesztia akadályba ütközik. MOSZKVA (TASZSZ): A Vörös téri Lenin Mauzó­leum előtt szerdán történt kí­nai rendzavarásról készített felvételeket közölt a pénteki Izvesztyija „Vörösgárdisták át­utazóban” címmel. A két fel­vétel megörökítette a kínaiak felháborító viselkedését Az Izvesztyija, mégegyszer leírva a Vörös téri eseménye­ket, szemtanúkat idéz: a kínai huligánok taszigálták azokat a szovjet polgárokat, akik a mau­zóleum bejárata előtt álltak, sőt az egyik ilyen „vörösgár­dista” arcul is ütött egy idő­sebb nőt, aki az ütés hatására elesett- Egy másik szemtanú szerint a kínaiak valóságos vadak módjára viselkedtek: köpdöstek és ököllel ütötték azokat, akik be akartak lépni a mauzóleumba. A rendőrség figyelmeztetésének nem lett fo­ganatja — írja az Izvesztyija. Ekkor a szovjet polgárok, ma­guk távolították él a kínaiakat a mauzóleum közeléből. A rendbontók egyike süketnek tetette magát, de a tettetés túl­ságosan átlátszó volt A jaroszlavli pályaudvaron, ahonnan egy részük tovább utazott több kínai hatalmas kötésekkel és jódfoltokkal je­lent meg. A közelben levők azonban egyöntetűen kijelen­tették, hogy a bejódozott he­lyeken karcolásnak, vagy sé­rülésnek nyoma sem látszott PEKING (TASZSZ): Póptpken folytatódtak a pe­kingi szovjet nagykövetség be­járata előtt a „v|*rösgäfälstak” által rendezett zavargások. A „vörösgárdisták” tömege ellep­te a szovjet nagykövetség be­járatát és autókon elhelyezett hangszórók szovjet-ellenes köz­leményeket harsogtak. A szov­jet intézmények és más álla­mok diplomáciai képviseletei­nek gépkocsijaira a „vörösgár­disták” szovjetellenes jelsza­vakat mázoltak, elzárták a gép­ik híres műemlék, a Fórum " Romamim ezek ben a napokban a békés egymás mellett élés fórumává lett A Colesseumnál, nem messze az antik Róma egykori központ­jától köszöntötték államfői pro­tokollal, az Olaszországba lá­togató Podgomijt, a Szovjetu­nió Legfelsőbb Tanácsa Elnök­ségének elnökét. Még korai lenne minden részletében értékelni a szovjer. olasz tárgyalásokat, de máris megállapítható, hogy azok hasznosaknak bizonyultak és beleillettek az Európára jel­lemző kelet-nyugati mozgásba. A Szovjetunió és Olaszország nemzeti érdekei sehol sem üt­köznek, igaz viszont, hogy más-más társadalmi berende­zésük, valamint a szemben álló szövetségi rendszerhez való tartozásuk bizonyos kereteket szab a közeledésre. Igen bizta­tóak a hosszútávú gazdasági és műszaki együttműködés táv­latai. Nem véletlenül látoga­tott él a szovjet államfő Tori- nóba, a Fiat városába, hiszen az autökonszem az „évszázad üzletét” kötötte a Szovjetunió­val. Az olasz közvélemény nagy elégedettséggel vette tu­domásul, hogy a párbeszéd folytatódni fog, erre utal Sara- gat elnök és Moro miniszterel­nök moszkvai meghívása. Rómában, a szovjet államfő ellátogat egy másik államba is. A Szent Péter Bazilika mögöt­ti bronzkapun áthaladva, a Vatikánban találkozik majd VI. Pál pápával is. A nyilván­való ideológiai különbségek nem fogják megakadályozni, hogy szót váltsanak a világbé­két érintő, közös érdekű ügyek, ről. Egy francia lap szellemes megjegyzése szerint könnyen lehet, hogy a pápa jobban szót tud érteni Podgornijjal, mist őgy hét a világpolitikában Podg-ornij Rómában — A párizsi Szfinx — Huszonkét százalék A managuai lövöldözés Spellmann érsekkek a lap az amerikai agresszióban száz­százalékig elkötelezett New York-i érsek magatartására céloz... Moszkva is jelentős diplo­* 1 máciai esemény szín­helye volt a hét végén. Szovjet, amerikai és angol diplomaták aláírták az ENSZ-ben meg­szövegezett egyezményt a vi­lágűr kizárólag békés célokra történő felhasználásáról, amelyhez valamennyi kormány csatlakozhat. Napjainkban, amikor már mesterséges hol­dak százait bocsátottuk fel a kozmoszba, és a világűrben járt emberek klubja tucatnyi tagot mondhat magáénak, a megállapodás fontos esemény, különösen a jövő távlatait ille­tően. Ugyanakkor arra is fi­gyelmeztet, mennyi még a megoldásra váró feladat itt, lent, földünkön is. Még egy csomópontja volt az elmúlt napok gazdag tár­gyalási programjának. Wilson, a brit miniszterelnök Párizsba zarándokolt, hogy kieszközölje De Gaulle hozzájárulását Nagy-Bri tann ia közös piaci be­bocsátásához. A hallgatag szfinx azonban beszédes volt a franciá elnökhöz képest. Nem mondott sem igent, sem nemet, de még talánt sem az angol kérésre. Viszont kitűnt, a hosszú ellentétlista, — amely Londont és Párizst szembeál­lítja. A gazdasági tényezők mellett a franciák erőteljesen bírálják az angolokat, Wa­shington kritikamentes támo­gatása miatt, különösen a dél­kelet-ázsiai ügyekben. A francia figyelmeztetés an­nál helyénvalóbb, mivel az Egyesült Államok közben to­vább járja mind eszeveszetteb­bé váló harci táncát. Elegendő egy pillantást vetni a most nyilvánosságra hozott új költ­ségvetésre. A Pentagon na­gyobb összegekkel rendelkezik a következő évben, mint a ko­reai háború idején az egész amerikai költségvetés volt. Több mint húszmilliárd dol­lárt fordítanak majd a viet­nami háború céljaira, minden költségvetési dollárból nem ke­vesebb, mint huszonkét centet. Bejelentették azt is, hogy a Dél-Vietnamban harcoló ame­rikai expedieiós csapatok lét­száma az év végéig 475 ezerre emelkedik majd, ami azt je­lenti, hogy a ?. flotta létszá­mával együtt jóval túlhaladja a félmilliót. Az amerikai stra­tégák azonban máris keveslik a számot. fokozódnak a katonai ak­^ ciók is, az amerikai be. avatkozók' három frontszaka­szon szeretnének sikert elérni. Dél-Vietnam legészakibb kör­zetében, a demilitarizált öve­zetnél, a Saigontól nem messze elterülő vas-háromszögben, a híres partizán támasznonton, valamint a Mekong deltáiéban, Dél-Vietnam éléskamrájában. Máris kitűnt, hogy egyik akció sem ígér eredményt. Csupán a polgári lakosságnak okoztak mérhetetlen szenvedést, a DNFF főerőivel még a harci érintkezést sem tudták felven­ni. A vietnami válság tehát további hosszú és nehéz krí­zist igér, de nyugtalanító hírek érkeznek a Távol-Kelet más pontjairól is. Indonéziában mintha végső szakaszába lé­pett volna a Sukamo és a ka­tonai vezetők közötti szemben állás, a táviratok már-már egy polgárháború veszélyét vetik fel. Más előjellel, de hasonlóan bonyolult, sok tekintetben át­tekinthetetlen a helyzet a Kí­nai Népköztársaságban is, ahol — saját kínai értékelés szerint ugyancsak fennáll a szélesebb- körű belső harcok lehetősége. Végül nem lenne teljes a ” krónika, ha nem vet­nénk egy pillantást Latin- Amerikára. Miközben az Egye­sült Államok nagy erőt fejt ki, hogy a kontinens zavarta­lan és biztos hátországa ma­radjon, annak hol egyik, hol másik pontján heves összecsa­pások robbannak ki. A múlt héten Chile volt a figyelem előterébben, ezen a héten Ni­caragua. A kis k.özép-amerikai banánköztársaságban a rette­netes család, Somozáék kezé­ben van a gazdaság és a po­litika minden vezető posztja, olyan a helyzet, mint Domini­kában volt a Trujillók alatt. A közelgő választások robban­tották ki a heves tiltakozást, amely több napos utcai harc­ban csúcsosodott ki. Ha a So­mozák rendőri apparátusa úr­rá tud is lenni az elégedetlen­ségen, Washington kénytelen számot vetni azzal, hogy Latin- Amerika „nyugalma” már ko­rántsem a régi. ... . Bét* Ervin kocsik útját, bezúzták az au­tók ablakait. Pekingben városszerte is kibontakozott a szovjetellenes kampány. Péntek reggel autók járják be a várost és hangszó­rókon ismertetik a kínai diá­kok által a moszkvai Vörös té­ren provokált összetűzés irány­zatot; változatát­A szovjet nagykövetség épü­lete felé tüntető menetek vo­nulnak és jelszavakat kiáltoz­nak a Szovjetunió ellen. A nagykövetség és a szovjet ke­reskedelmi képviselet kapuját és kerítését szovjetellenes jel­szavakkal mázolták be. ★ PEKING: Az Oj Kína és a nyugati hír­ügynökségek csütörtöki és pén­teki adásaikban ismételten visszatértek a szerdai, Vörös téri incidensre, amelynek során az Európából Kínába visszaé­rő kínai diákok a Lenin-mau- zóleum előtt szovjetellenes jel­szavakat kiabáltak, sértegették az ott tartózkodó szovjet ál­lampolgárokat, rájuk támadtak* megbontották a rendet. Az Űj Kínai hírügynökség terjedelmes tudósításban szá­molt be „a január 25-i inci­densről”, s azzal vádolta meg a szovjet hatóságokat, hogy úgymond, rátámadtak a diá­kokra és harmincat megsebe­sítettek közülük. A provokáció után — mint a hírügynökségek jelentéseiből kitűnik — a KNK moszkvai nagykövetségén . gyűlést tartot­tak és az ideiglenes kínai ügy­vivő élesen támadta a Szovjet­uniót A kínai külügyminisz­térium nyilatkozatban tiltako­zott a kínai diákok „forradal­mi akciójának elfojtása” miatt A Renmin Ribao pénteki szá­ma mocskolódó hangú vezér­cikkben támadja a Szovjet­uniót, Csou En-laj kínai mi­niszterelnök és Csen Ji külügy­miniszter pedig táviratban biz­tosította szolidaritásáról a Moszkvában provokáló kínai diákokat és bejelentette, hogy hősi fogadtatás vár rájuk Kí­nába való visszatérésükkor. Hetvenöt milliárd dollár — fegyverekre WASHINGTON (MTI): Washingtonban közzétették McNamara hadügyminiszter jelentését a szenátus katonai bizottságának a jövő évi kato­nai költségvetés főbb tételei­ről. Az erősen meg cenzúrázott, jelentésben a hadügyminiszter 75 milliárd 270 millió dollárt kért a július elsejével kezdődő költségvetési évre katonai cé­lokra, ezenkívül pedig több mint 12 milliárdos pótköltség­vetést kér a jelenlegi évre. A jövő évi katonai költség- vetésből több mint 21 milliár- dot fordítanak a vietnami há­ború céljaira. McNamara jelen­tése számos részletet árul el arról, mibe kerül az Egyesült Államoknak a háború folytatá­sa. A fegyveres erők létszámát például két év alatt csaknem négyszázezer fővel duzzaszt- ják fel. A fegyveres erők kü­lönböző ágainál körülbelül 3500-zal több pilótát képeznek ki, mint ahogy eredetileg ter­veztek. Jövőre az amerikai hadsereg különböző fegyverne­meihez csaknem egymillió újoncot hívnak be. 1967. január 28., szamba!

Next

/
Oldalképek
Tartalom