Népújság, 1966. november (17. évfolyam, 258-280. szám)
1966-11-16 / 270. szám
Brezsnyev felszólalása a Bolgár Kommunista Párt kongresszusán „A két világrendszer között bonyolult, feszült és sokrétű a harc** ESEMÉNYEK— sorúkhaíi PÁRIZS; A vizsgálóbíró elutasította Paul Vergesnek, a Réunioni Kommunista Párt főtitkárának kérelmét, amelyben azt kérte, hogy szüntessék meg párizsi kényszertartózkodását és engedjék hazatérni Reunion szigetére. A bírói döntést követően adott nyilatkozatában Verges rámutatott: a hatóságnak ezt az intézkedését mindenki csak úgy értelmezheti, mint a Debré gazdasági és pénzügyminiszternek (aki Verges ellenfeleként a távoli szigeten jelöltette magát képviselőnek) nyújtott választási segítséget, ami eleve kétségessé teszi a választás törvényességét. CALCUTTA: Calcutta egyik külvárosában két szekta tagjai között tömeg- verekedéssé fajult egy temp- . lom építése körül támadt vita. A helyzet annyira elmérgesedett, hogy a rendőrség könnygázbombákkal próbálta feloszlatni a fanatikus tömeget, majd lőfegyverét használta. Két ember életét vesztette, 18 megsebesült. OTTAWA: Az Air Canada légiforgalmi társaság 5200 szerelője bér- sztrájkba lépett. A legnagyobb kanadai légiforgalmi társaság dolgozóinak sztrájkja szinte Szovjetrnn tárgyalások MOSZKVA (TASZSZ): Kedden a Kremlben Paasio finn miniszterelnöknek Koszigin szovjet miniszterelnöknél tett látogatását követően megkezdődtek a szovjet—finn tárgyalások. Szovjet részről a tárgyalásokon részt vesz Alekszej Koszigin, továbbá Nyikolaj Bajba- kov miniszterelnök-helyettes, Gromiko, Patolicsev, Szkacs- kov és más miniszter. ★ , A szovjet kormány kedden ebédet adott a finn kormány- küldöttség tiszteletére. Szovjet részről Koszigin kormányfő és más vezető személyiségek vettek részt az ebéden. Jelentés Spanyol Guineáról NEW YORK (MTI): A gyarmatosítás végső felszámolásának kérdéseivel foglalkozó huszonnégyes ENSZ- bizottság tónymegállapító csoportja jelentést terjesztett elő a Spanyól-Guineáhan (Egyenlítői Afrika) uralkodó állapotokról. A ténymegálLapító csoport követeli az ország politikai életét megbénító korlátozások hatályon kívül helyezését. Dolores Ibárruri nyilatkozata PÁRIZS (MTI): Dolores Ibárruri, a Spanyol Kommunista Párt elnöke, Moszkvában nyilatkozott a francia rádiónak a spanyol amnesztiarendeletről. Hangsúlyozta, hogy bár nem ismeri még az amnesztiarendelet hivatalos szövegét, a hírügynökségi jelentések alapján a fran- coista kormánynak ezt a lépését pozitív tettként értékeli. — Remélni szeretnénk — mondotta —, hogy ez az igazságtalanság véget ér a most hozott intézkedéssel és mi, akik hazánktól távol élünk, hazatérhetünk Spanyolországba, anélkül, hogy félnünk kellene j bármiféle megtorlástól. Waldeck Rochet «'ítélte a szakállár kínai vezetőket PÁRIZS (MTI): — A kommunisták — momAz Humanité keddi száma dotta — természetesen szem- közzétette azt a beszédet, ame- ben állnak a reakciós kultúrá- lyet Waldeck Rochet, a Fran- val, de a marxizmus ellenzi a cia Kommunista Párt főtitkára kulturális örökség nihilista ta- a Francia Kommunista Párt gadását. ifjúsági tanácskozásán mondott _____________________________ el Montreuilben. Waldeck Rochet, válaszul arra, hogy a szocialista párt és a demokrata szocialista szövetség vezetői közölték: hajlandók vitába bocsátkozni a kommunista párttal, kijelentette, hogy a kommunisták készek vitázni, de ezzel a probléma még nincs megoldva. A szövetség vezetői ugyanis továbbra sem hajlandók a valamennyi baloldali párt közös programjának kialakítására irányuló tárgyalásokba kezdeni. Waldeck Rochet a továbbiakban elítélte a szakadár kínai vezetőket, akik az állítólagos kulturális forradalomban odáig jutottak, hogy tagadják a múlt örökségét és úgy tesznek, mintha a világ Mao Ce-tunggal kezdődött volna. Martin Kómában RÓMA: Paul Martin kanadai és Fanfani olasz külügyminiszter kedden véget ért tárgyalásáról közös közleményt jelentettek meg. A közlemény tanúsága szerint a két ország „teljesen azonos nézeteket vall a főbb külpolitikai kérdésekben. Minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy „a súlyos vietnami konfliktust békésen, méltányosan és demokratikusan oldják meg.” Paul Martin kedden felkereste VI. Pál pápát, hogy a vietnami kérdésről tárgyaljon vele. Festő-mázoló munkákat vállal Javító-Szolgáltató Üzem, Eger, Kertész át 11. sz. Tragikus hirtelenséggel meghalt édesapánkat, HIDY HERMANNT, 1966. november 11-én, Gött- ling a. d. Ypps-ben (Ausztria) eltemettük. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló család HmwsMj 1966. november 16., szerda Tehergépkocsik II. szemléjét vállaljuk 1967. évre a szabad kapacitás erejéig tsz-ek, mező- gazdasági üzemek és egyéb vállalatoktól. Igénybejelentés: 1966. november 30. Kielégítés a jelentkezés sorrendjében. Gépjavító Állomás, Eger. Telefon: 21-98, 15-29. ELDO-rakétakísérlet ADELAIDE (MTI): Sikeresen próbálták ki az Európai Űrrakéta-Fejlesztési Szervezet (ELDO) háromlépcsős rakétáját a dél-ausztráliai woomerai kísérleti telepen, A rakéta hat perc 50 másodperc alatt tette meg a 816 kilométeres céltávolságot. A háromlépcsős rakéta első lépcsőjét Angliában, a második lépcsőt Franciaországban, a harmadik lépcsőjét az NSZK-ban gyártották. > KONYHÁBA ELŐSZOBÁBA FÜRDŐSZOBÁBA padlóberító SZÓFIA (MTI): Kedden reggel folytatta munkáját a Bolgár Kommunista Párt IX. kongresszusa. Az ülésen Encso Sztajkov, a BKP Politikai Bizottságának tagja elnökölt. Először Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának adta meg a szót. Brezsinyev a szovjet kommunisták nevében üdvözölte a kongresszust, majd a nemzetközi kommunista mozgalom fejlődéséről szólt. Kijelentette: „A két világrendszer közötti bonyolult, feszült és sofkrétű harc viszonyai közepette fokozott mértékben érezzük a testvéri szolidaritás és valamennyi kommunista párt állandó elvtársi kapcsolatainak szükségességét — mondotta. Számos testvérpárt az utóbbi időben — nem véletlenül — hangot ad annak a véleményének, hogy mind jobban megérnek a feltételek a kommunista és munkáspártok új nemzetközi tanácskozásának összehívására.” Brezsnyev ezután kifejezte azt a meggyőződését, hogy állandóan erősödni fog a nemzetközi kommunista mozgalom egysége, és elismeréssel szólt a Bolgár Kommunista Pártnak '— Dimitrov pártjának — az egységéért, az eszmei tisztaságáért vívott tevékeny harcáról. A vietnami helyzettel kapcsolatban kiemelte: a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, valamint a nemzeti felszabadító mozgalom szövetségének egyik legragyogóbb megnyilvánulása ma az a nemzetközi támogatás, amelyet a szocialista országok és a világ haladó erői nyújtanak a vietnami népnek az amerikai agresszió ellen vívott harcában. Brezsnyev hangsúlyozta: a Szovjetunió és más szocialista országok — mindaddig megadják a sokoldalú, konkrét és hatékony segítséget Vietnamnak, amíg meg nem szűnik a vietnami nép elleni agresszió. Brezsnyev ezután így folytatta: „A testvérpártok minden igyekezete ellenére a kínai vezetők elutasítják még az akcióegység gondolatát is, a kínai népben ellenséges érzéseket igyekeznek szítani a szocialista országokkal szemben, makacsul folytatják szakadár tevékenységüket a nemzetközi kommunista mozgalomban. Az SZKP Központi Bizottságának főtitkára ezután kifejezte azt a meggyőződését, hogy a kínai nép és kommunista pártja le fogja küzdeni a nehézségeket és elfoglalja majd ismét helyét a szocialista közösség és a kommunista világmozgalom összekováosoló- dott soraiban. Brezsnyev ezután arról beszélt, hogy a 81 kommunista és munkáspárt 1960-ban megtartott értekezletén kidolgozoti fő irányvonalnak megfelelően a szocialista országok következetesen védelmezve a béke ügyét, leleplezve az agresszoro- kat, növelve védelmi képességüket, a különböző társadalmi rendszerű államok békésegyüttélését valósították meg külpolitikájukban. Ezzel kapcsolatban elismeréssel szólt arról a tevékeny szerepről, amelyet igária betölt a világbékéért, az európai biztonságért, a Balkán békéjéért vívott küzdelemben. Megállapította, hogy a nemzetközi porondon megnövekedett Bulgária tekintélye, és Bulgáriának jelentékeny szerepe van abban, hogy a Balkán „puskaporos hordóból olyan övezetté vált, ahol normális jószomszédi kapcsolatok alakultak ki az államok között.” Leonyid Brezsnyev kifejezte azt a meggyőződését, hogy a BKP kongresszusa új nagy lépést jelent Bulgária fejlődésében. és nyomósán hozzájárul a szocialista világrendszer erősödéséhez, szolgálni fogja a kommunista és'■munkás világmozgalom ügyét. A beszéd végén a küldöttek í szűnni nem akaró tapssal ünnepelték az SZKP-t és a bolgár—szovjet barátságot. Etiópiában >k tiszteletére Novotny támogatáséról biztosította a népek, köztük az afrikai népek felszabadító harcát és rámutatott arra, hogy e fontos kérdések megoldásában jelentős szerep vár az Afrikai Egységszervezetre, amelynek megteremtésében Etiópia jelen- . tős szerepet játszott. — Nagyra értékeljük Etiópia tevékeny részvételét e szervezet tevékenységében — jelentette ki befejezésül No- | vofcny. Hailé Szelasszié válaszában elismeréssel emlékezett meg arról, hogy Csehszlovákia azok közé az országok közé tartozott, amelyek az Etiópiát ért’ fasiszta agresszió idején felemelték tiltakozó szavukat. Jelenleg Csehszlovákia tevékeny segítséget nyújt Etiópia ötéves tervének teljesítéséhez. Fogadás I Novotny eine ADDISZ ABEBA: Hailé Szelasszié, etiópjai császár bankettet adott Antonin Novotny csehszlovák köz- társasági elnök és kísérete tiszteletére. Novotny a banketten mondott beszédében rámutatott arra, hogy Csehszlovákiát és Etiópiát hagyományos barátság fűzi össze. Csehszlovákia nagyra becsüli Etiópiának a népiek békés együttélésére vonatkozó elvek megvalósítása terén elfoglalt álláspontját — jelenítette ki teljesen megbénította a belföldi légi közlekedést és komoly zavarokat okozott a kanadai repülőterek és a külföldi nagy légi kikötők közti összeköttetésben. COLOMBO: Colombótól mintegy 180 kilométerre, a nagy esőzések következtében sorozatos földcsuszamlások voltak. A lezúdult földtömeg alól eddig kilenc holttestet áslak ki. KAIRÓ: Mahmud Riad, az EAK külügyminisztere kedden kétnapos hivatalos látogatásra Olaszországba utazott Fanfani külügyminiszterrel szerdán és csütörtökön tanácskozik. Mahmud Riadót fogadja Saragat elnök is. Az EAK külügyminisztere a hivatalos tárgyalások végeztével kétnapos magánlátogatásra Olaszországban marad és felkeresd a pápát. (MTI) Magyar határozati javaslat az EÍNSZ-beni Nyilvánítsák nemzetközi bűntettnek a vegyi és baktériumfegyverek bevetéséi Az ENSZ-közgyűlés politikai bizottsága folytatta a vitát arról a beszámolóról, amelyet a genfi tizennyolchatalmi leszerelési bizottság terjesztett elő eddig végzett munkájáról. Roscsin, a Szovjetunió képviselője és leszerelésügyi szakértője felszólalásában hangoztatta, hogy a nyugati hatalmak magatartása hátráltatta mind ez ideig az előrehaladást az általános és teljes leszerelés kérdésében. A szovjet delegátus sürgette, hogy az ENSZ-közgyűlés forduljon felhívással a tagállamokhoz egy olyan konferencia egybehívásáért, amelyen különleges konvenciót kötnének az atomfegyverek eltiltásáról. A szovjet megbízott támogatta azt a magyar határozati javaslatot, amely szorgalmazza, hogy a közgyűlés nyilvánítsa nemzetközi bűntettnek a vegyi és baktériumfegyverek bevetését Támogatásáról biztosította továbbá azt az ukrán— lengyel határozati javaslatot, amely sürgeti atomterhet szállító repülőgépek idegen felségA matuzsálen Mint a Kayhan címú teherá- ni esti lap közli, Irán délkeleti részén fekvő Khorramabadban él Shahvali Musszavand gazdálkodó, aki 155 esztendős. A pajvand törzshöz tartozó öreg öt királyt ért meg. Háromszor nősült, hat fia és négj leánya van. Lesidösebb lánva 110 éves. Legidősebb fia 10( esztendős. Az iráni matuzsálem úgy tudja, hogy 200 unóterület fölötti repülésének megtiltását. William Foster, az Egyesült Államok küldötte azt állította, hogy az amerikai és a dél-vietnami kormánycsapatok által bevetett gáz „egyszerű könnyfakasztó gáz, s nincs tartós hatása”. A rizstermés elpusztítására irányuló barbár amerikai akciókat azzal próbálta mentegetni, hogy „nem mérgező vegyszerekről, hanem csupán közönséges gyomirtó- szerekről van szó”. Foster állást foglalt az ukrán —lengyel határozati javaslattal szemben is. Dr. Prandler Árpád, a magyar ENSZ-képviselet tagja, a válaszadás jogán amerikai tudósok közleményeit sorakoztatta fel annak bizonyítására, hogy az Egyesült Államok vegyi fegyvereket alkalmaz Vietnamban. Az ülésen nyolc állam (Brazília, Burma, az Egyesült Arab Köztársaság, Etiópia, India, Mexikó, Nigéria és Svédország) határozati javaslatban sürgette: a közgyűlés szólítsa fel a a nősülni akar ■ kája, Illetve ükunokája van. . Még mindig eldolgozgat föld- i jén, lovagol és vadászik. Elég ■ jól hall. Felesége szintén a századik életévéhez közeledik, > és Shahvali már kissé öregecs■ kének tartja. A statisztikusok- r nak elmondotta: amennyiben i felesége hozzájárul, új asz- I szonyt visz a házhoz. (Moha- . medán törvény szerint négy ■ feleséggel rendelkezhet.) tizennyolchatalmi genfi bizottságot munkájának mielőbbi folytatására, valamint arra, hogy tegyen újabb erőfeszítéseket a nemzetközi ellenőrzéssel megvalósítandó általános és teljes leszerelés és az atom- sorompó-egyezmény megkötése érdekében. Munkálkodjék ezenkívül azon, hogy a moszkvai atomcsendegyezmény hatását kiterjesszék a föld alatti atomkísérletekre is. JERUZSÁLEM (MTI): Izrael és a szomszédos arab országok között a vasárnapi incidensek után továbbra is igen feszült a helyzet. A DPA hírügynökség idézi az „Izrael Hangja” rádióállomás legújabb közleményét, amely szerint újabb fegyveres összetűzés támadt izraeli és Jordániái alakulatok között. Komej, Izrael állandó ENSZ- képviselője — mint az AFP jelenti — felkereste U Thant ENSZ-főtitkárt, * s tájékoztatta őt a november 13-án Izrael és Jordánia között kirobbant határvillongásokról. Komej nem kérte a Biztonsági Tanács ösz- szehívását. Jordánia sem kérte ugyan a tanács összehívását, de fenntartotta magának a jogot ilyen irányú követelés előterjesztésére. Az ENSZ-közgyűlés különleges politikai bizottsága sajnálkozással vette tudomásul, hogy tavaly óta nem sikerült haladást elérni a Palesztinái arab menekültek hazatelepítésének vagy kártalanításának kérdésében. A bizottság határozatban szólította fel az államokat, hogy sürgősen növeljék hozzájárulásaikat az ENSZ Palesztinái segélyező és munkaközvetítő hivatala számára. ★ KAIRÓ (MTI): A Jordániái kormány hivatalosan értesítette az Arab Ligát a vasárnapi izraeli agresszióról és közölte, hogy az újabb adatok szerint a jordániai áldozatok száma 26 halott és 54 sebesült A kairói jordán nagy- követség tájékoztatta a támadásról az arab közös katonai parancsnokságot is. Az Arab Liga nyilatkozatban ítélte el az izraeli agresz- sziót és felhívta a figyelmet arra, hogy az arab államok felülvizsgálják magatartásukat az izraeli kihívások fényénél. # Újabb fegyveres összecsapás Izrael és Jordánia között 26 jordániai halott, 54 sebesült