Népújság, 1966. november (17. évfolyam, 258-280. szám)

1966-11-15 / 269. szám

Afrika az imperializmus ellen irányzatok uz afrikai „csúcs” után Többoldalas megemlékezést közölt a Vie Nouve az egykori tragikus eseményekről, amikor a fasiszta Olaszország állig fel­fegyverzett katonai egységei ‘ a levegőből és a földön bandita­támadást intéztek a hősiesen védekező, de csak gyengén fel­fegyverzett Etiópia ellen. A na­pokban ebben az országban az Addis Abeba-i „Afrika Házá­ban” tartotta tanácskozását az Afrikai Egység Szervezet. Bá­dog! io és Graziam, az olasz in­vázió vezérei bizonyára még ál­mukban sem tartották volna elképzelhetőnek, hogy néhai „győzelmeik” színhelyén egy független és tekintélyes afri­kai országban néhány évtized lepergése után ilyen konferen­cia létrejöjjön. A való fények azonban mindig erősebbnek bi­zonyultak, mint a fasiszta szol- datesrka elgondolásai. A lényeg tehát az, hogy Afrikában az erőviszonyok folyamatosan azok javára változnak, akik a haladá­sért harcolnak. Bár ezek a változások éles küz­delem közepette mennek vég­be. A helyzet alairulását 'tük­rözi, hogy az Addis Abeba-i ta_ nácskozásokon a kólón,ializmus maradványai, vagyis az utolsó gócok felszámolásával kapcso­latban hoztak határozatokat. A napirenden szerepelt az Afri­kában lévő portugál, spanyol és francia területek problémá­ja, részletesen megtárgyalták azt a veszélyes jelenséget, hogy Dél-Afrika, a portugál gyarma­tok és Rhodesia szoros szövet­ségben igyekeznek megakadá­lyozni a nemzeti felszabadító mozgalom előretörését. A nagy afrikai változásokat tükrözte, hogy éppen azokban a napok­ban. amikor Addis Abebában a rhodesiai fajüldöző rezsimet és London kompromisszumos po- litikáiát ítélték el, ugvanez a kTédés az ENSZ közgyűlésén is szerepelt. Az afroázsiai orszá­gok javaslatára a világszerve­zet határozatot fogadott el Rho­desiáról. Az indítvány elítéli Naev-Britannia és Rhodesia egyezkedését, követeli, hogy tartsák tiszteletben Rhodesia lakosságának törvényes jogait és ezt követően a Gyámsági Tanács felszólította Nagy-Bri- tannia képviselőjét: közölje, milyen tárgyalásokat folytat a brit kormány lan Smith-szel. A politikai egyenlet tehát azt az eredményt mutatja fel, hogy ha más hangszínezésben is, de az ENSZ tanácskozó ter­meiben sem lehet ma már napirendre térni a függet­len afrikai országok jogos követelései felett. Mindig helytelen és hamis vágányokra terelő jelenség azonban az illúziókeltés. Hami­san ítélték meg a helyzetet azok az erők is, amelyek úgy vélték, hogy a guineai delegá­ció ellen elkövetett emberrab­ló merénylettel szét lehet rob­bantani az egységszervezet ta­nácskozását. De az sem lenne célravezető, ha azt hinnénk, könnyű egyszeriben felszámol­ni a gyarmati korszak sok év­százados megosztottságát. Ne­hézségekbe ütközik valamennyi afrikai állam tömörítése egyet­len rmperialistaellenes erővé. A problémák igen sokrétűek. Jelentős szerepet játszanak a gazdasági tényezők, hiszen a független afrikai országok nem rendelkeznek azokkal az erő­forrásokkal, amelyek a . gyar­mati rendszer rendelkezésére álltak. Az sem közömbös, hogy több ország már kiaknázott természeti kincsei továbbra is a tengerentúli vállalkozók ke­zében maradtak. Számolnunk kell azzal, hogy az ötven af­rikai állam árutermelése ala­csony, más szóval gazdasági egymásra utaltságuk rendkívül nagy, de gazdasági elszigetelt­ségük is sok nehézséget okoz. Ezek a tények persze hátrál­tatják az egységért folytatott harcot. Hogy csak néhány tényt emlísünk, széthullt a Ghana, Guinea, Mali államszövetség, nem jött létre a kelet-afrikai országok uniója stb. Tény vi­szont, hogy azok az államszö­vetségek is szétbomlottak, ame­lyeket a gyarmati kormányzat hozott létre. Francia Egyenlítői Afrikában, avagy Brit Délke- let-Afrikában. Az utóbbi ese­Külföldi KALEIDOSZKÓP ményeknbk a gyökere, hogy eze­ket a szövetségeket a gyarmati igazgatás érdekei szolgálták, és ez az önálló nemzeti létre éb­redő országokra taszító erővel hatott Az Afrikai Egységszervezet létrejöttének is egyik cél­kitűzése volt, hogy abban felolvadjanak a korábbi regionális tömörülések, amelyek inkább megosztot­ták, semmint közelebb hoz­ták egymáshoz az afrikai országokat. A legnagyobb erőfeszítést en­nek érdekében az úgynevezett casablancai csoport tette. (Egyesült Arab Köztársaság, Algéria és akkor még Ghana.) Ez volt ugyanis az ellenpólusa az imperialista befolyást kon­zerváló afrikai csoportoknak. Látszatra megszűnt a volt francia gyarmatokat egybefo­gó Malgas Unió is, de az át­mentette magát egy gazdasági együttműködési szervezetbe. Lazító szerepét ily módon tehát megőrizte. Ez a jobboldali cso­port haladéktalanul jelentke­zett, amikor az Afrikán kívül­álló erők aktivizálódtak. Tá­mogatta. az ENSZ zászlajával álcázott kongói beavatkozást és elsősorban az Egyesült Ál­lamok neokolonialista törekvé­seinek vált eszközévé. Mindent egybevetve megál­lapíthatjuk, hogy Afrika im­már az imperializmus ellen folytatott harc igen fontos frontszakaszává vált. Ezt per­sze a „túloldalon” is észlelik, Ezzel magyarázható, hogy a neokolonializmus egyre agresz- szívebbé vált, másrészt, hogy esetenként igyekeznek többsí­kú és árnyalt módszereket al­kalmazni. Felhasználják a már említett gazdasági nehézsége­ket, a törzsi, vallási stb. kü­lönbségeket. Ezek a körülmé­nyek egyben azt is igazolják, hogy az afrikai egységtörekvé­sek realizálása nemcsak a sike­res harc előfeltétele, hanem egyben a végső kibontakozás biztos útját is jelenti. Sümegi Endre Megnyílt a NATO-parlament ülésszaka Támadás „C-zóna" ellen Vietnami összefoglaló SAIGON (MTI): A Dél-Vietnam középső ré­szén elterülő fennsíkon hétfőn reggel újabb összecsapások voltak amerikai egységek és azok között a partizán-erők kö­zött, amelyek vasárnap akna­vetőkkel lőttek a kambodzsai határ közelében egy amerikai különleges kiképzőtábort. Az AFP saigoni jelentése szerint, vasárnap reggel a dél­vietnami fővárostól 25 kilo­méterrel északra a partizánok kisiklattak egy tehervonatot, amely úton volt a Bien Hoa-i amerikai támaszpont felé. A forgalom ideiglenesen megsza­kadt a vasútvonalon. Az AP közlése szerint vasárnap a saigoni kikötőben ismeretlen okokból felrobbant egy vegy­szereket szállító bárka. Hétfőn deltáiban B—52-es amerikai stratégiai bombázók Dél-Vietnam három körzete el­len intéztek szőnyegbombá­zást. Az első támadás a Sai­gontól 75 kilométerrel észak­nyugatra fekvő „C-zóna”, a második a fővárostól 72 kilo­méterrel észak—északkeletre elterülő „D-zóna”, a harmadik Kontum tartománynak a kam­bodzsai határ közelében fekvő részei ellen irányult. Egy ame­rikai katonai szóvivő szerint a támadás célja az amerikai szá­razföldi egységek támogatása volt. A Reuter jól értesült saigo­ni körökre hivatkozva közölte, hogy Thaiföld a közeljövőben két hadihajót és 200 főnyi ten­gerész-egységet küld Dél-Viet- namba. A thaiföldi döntés a múlt hónapban tartott manilai értekezlet következménye, amelyen elhatározták a saigo­ni kormány további katonai támogatását. Thaiföld eddig csupán ötven pilótát tartott Dél-Vietnamban, akik egy év óta szállítórepülőgépeket ve­zettek. r 'T ▼▼▼▼ T I RODEZ: A franciaországi Rodez kö­zelében egy személygépkocsi az országút mentén haladó is­kolásgyermekek 18 főnyi cso­portjába hajtott. Hét gyer­mek és tanítójuk megsebesült. CANBERRA: A telemetrikus berendezések hibája miatt hétfőn ötödízben halasztották el az Európa-ra- kéta fellövését. RÓMA: Az olasz fővárosban vasár­nap ötezren tüntettek a válást lehetővé tevő törvényjavaslat mellett, amelyet Fortuna szo­cialista képviselő terjesztett a képviselőház elé. A tüntetők­kel azonosította magát többek között Alberto Moravia író, Chirico festőművész és Ponte- corvo rendező. MOSZKVA: Hétfőn, 65 éves korában el­hunyt Nyikolaj Ignatov, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csa Elnökségének elnökhelyet­tese, az OSZSZSZK Legfel­sőbb Tanácsa Elnökségének elnöke. ÜJ-DELHI: Indira Gandhi, indiai mi­niszterelnök vasárnap bejelen­tette, hogy átalakította kor­mányát. Csáván eddigi had­ügyminiszter most a Nanda múlt heti lemondásával meg­üresedett belügyminiszteri tár cát vette át, helyére pedig Szvaran Szingh eddigi külügy­miniszter lép. Csagla, aki a ko­rábbi kormányban közoktatás- ügyi miniszter volt, most kül­ügyminiszter lett. A 66 éves Mohammadali Currin Csagla az első mohamedán vallású indiai külügyminiszter. NIAGARA: A Niagara-vízesés víz- mennyiségének 75 százalékát elterelték szokásos útjából, mert megvizsgálták az alatta levő sziklákat, hogy módszere­ket dolgozhassanak ki az eró- zió-okozta pusztítás megaka­dályozására. A déli órákban a vízmennyiséget másodpercen­kénti 227 000 literről 59 000 li­terre csökkentették. Ezután mérnökök vizsgálták meg a sziklákat, megállapításaikat a jövő év elején terjesztik az amerikai kormány elé. 1931- ben és 1954-ben az erózió nagy sziklaomlásokat idézett elő. Ezek és más kisebb omlások miatt nagy szikladarabok hal­mozódtak fel a vízesés aljában. PÁRIZS (MTI); Hétfőn délelőtt a NATO pá­rizsi székhazában megnyüt a NATO parlamenti konferenciá­jának 12. ülésszaka. Manlio Brosio főtitkár beszé­dében azt igyekezett bizony­gatni, hogy a szervezet fenn­tartására szükség van, s a hi­degháborús időkre emlékeztető szavakkal ecsetelte a Nyugat- Európára nehezedő „szovjet fe­nyegetést”, elismerte azonban, hogy ez a közvetlen jövőre néz­ve nem annyira katonai, mint inkább politikai. Támadta az „európai Európa” gondolatát, kijelentve, hogy az Egyesült Államoktól való függetlenségi törekvések a Szovjetunió euró­pai befolyásának növekedését segítik elő, és hangsúlyozta, hogy szerinte nem az egész Eu­rópa, hanem csak Nyugat-Euró- pa egységét kell megteremteni. Ebben az értelemben a Nyugat számára veszélyesnek minősí­tette annak az európai bizton­sági értekezletnek a megtartá­sát, amit a szovjet külügymi­niszter többször is javasolt. A délutáni ülésen felszólalt von Hassel nyugatnémet had­ügyminiszter. Beszédében igye­kezett valamiféle „Nyugat-Euró- pa ellen irányuló szovjet fenye­getés” rémét a küldöttek előtt felvázolni, kitartott amellett, hogy fenn kell tartani a NATO stratégiai alapelveként a haté­kony megtorlás és a „vasfüg­göny” előretolt védelem elvét, és hangsúlyozta, hogy ezeket a stratégiai elveket csak integrált hadseregekkel és nem nemzeti hadseregekkel lehet megvalósí­tani. Azt állította, hogy Nyu- gat-Németország nem kíván saját atomfegyvert, hangsú­lyozta viszont, meg kell találni a módokat, hogy az Atlanti Szövetség nukleáris fegyverrel nem rendelkező tagállamai részt vegvenek az atomfegwer alkalmazására vonatkozó dön­tésekben és felelősségekben. Közös Piac vita Angliában Miután Wilson miniszterel­nök az elmúlt héten bejelentet­te: a legmagasabb szintű tár­gyalások sorozatán kívánja fel­deríteni, lehetséges-e Nagy-Bri­tannia csatlakozása a „hatok­hoz”. Keddre összehívták a munkáspárti képviselők érte­kezletét a nyilatkozat megvi­tatására. Ezt követően kétnapos vitát rendeznek az alsóházban ugyanerről a témáról. A mun­káspárti képviselők jelentős hányada változatlanul ellenzi a csatlakozást, de egyelőre külö­nösebb tiltakozás nélkül vették tudomásul Wilson újabb „átlé­nyegülését”. Nagy-Britannia Kommunista Pártjának Végrehajtó Bizottsá­ga nyilatkozatot adott ki és eb­ben rámutatott azokra a hát­rányokra, amellyel az EFK-ba való belépés járna. A nyilatkozat felszólítja az angol népet, hogy sürgesse a zárt kereskedelmi tömbök fel­számolását, a Kelet és a Nyu­gat kereskedelmét akadályozó tilalomfák kidöntését, a széles körű nemzetközi kereskedel­met. ítélet autécsempészés ügyben fm/ \ szerencse után, mert a Szerencse-sorsjeggyel nagyok a nye­rési lehetőségek. Ara: 4,— Ft. Kapható: Üzemi szakszervezeti bizottságoknál, postahivataloknál, postai kézbesítőknél és Vírlapárusoknál. XIX. Emberi han­gok és zajok csak a hosszú szerelvény ele­jéről szűrődtek Nemes Jani fe­lé. Ebből arra következtetett, hogy az előtte sorakozó vago­nokban nem tartózkodnak katonák. Figyelmét is­mét az őrszem, re irányította. Egy pillanatig megsajnálta ezt az ismeretlen embert. / Csak semmi érzelgés. háztatta magát, 5 bizonyára nem sajnálna engem. Köze­lebb kúszott hozzá. Négv- kézlábra emel­kedett. géonisz- tolyáta csövénél megmarkolta. Aztán mintha acélrugók lök­nék fel, úgy rontott a németre. A géppisztolya agyával a fejé­re sújtott. Az őrszem megtán- torodott, Nemes balkezével gyorsan betapasztotta a szá­ját, az ájult embert géppisz- tolyos jobbjával átkarolta, és óvatosan a földre csúsztatta. A katona melléből hörgés tört fel, Jani ekkor még egyszer lesújtott a fejére. A fiatalember erősen lihe­gett, hányingere támadt. A fronton ugyan gyakran talál­kozott a halállal, 6 a harcok­ban úgy lövöldözött, mint a többiek, de tudatosan most ölt először embert. Furcsa ér­zés kerítette hatalmába. Mint­ha kilépett volna önmagából, s aki megölte itt ezt a néme­tet, az nem ő, hanem egy ide­A Központi Kerületi Bíróság hétfőn délután hirdetett ítéle­tet Barna Péter és társai bűn­ügyében. Barna Péter 1949-ben jogel­lenesen távozott Magyarország­ról, s legutoljára Svájcban élt. A devizarendelkezések soroza­tos megszegésével Svájcból gépkocsikat hozott Magyaror­szágra, s itt üzérkedés útján értékesítette. Az általa beho­zott 13 Opel és egy további személyautó Kalocsai István volt gépkocsivezető útján ke­rült tiltott módon behozatalra és eladásra. Puhony Nándor budapesti autószerelő kisipa­ros és Pankucsi Ernő miskolci szerelt. — Helyes. Maradj itt és fi­gyelj. De nehogy utánam gye­re megint. 1 Előregörnyedve elindult a szerelvény mellett. Az első váltóig akart eljutni, de a har­madik vagonnál megtorpant. Éles szeme fordított körtéhez hasonló kréta jelzést fedezett fel a vagon fekete bárcatáblá- ján. Megvizsgálta közelebbről. Á jel alatt két keresztbe hú­zott vonalat észlelt. Sebtében felfirkált halálfej lehet ez, ál­lapította meg örömmel. Tehát a vagonban lőszert, vagy robba­nóanyagot szállítanak. Mert ezzel a jelzéssel szokták a vasutasok tudtára adni, hoey óvatosan bánjanak az ilyen ve­szélyes tartalmú vagonokkal a tolatásoknál. anyagbeszerző jelentős összeg­hez jutottak azzal, hogy segí­tettek az értékesítésben. A gép­kocsik megvásárlói között vol­tak kisiparosok, bolgárkerté­szek, gebines italboltvezetők és orvos is. Az adás-vételt fik­tív ajándékozási nyilatkozattal leplezték. A Bíróság Barna Pétert öt­évi, Puhony Nándort három és fél évi, Pankucsi Ernőt két és fél évi, Kalocsai Istvánt egy év és nyolchónapi szabadság- vesztésre ítélte. A bíróság Barna Pétert 1 400 000 forint elkobzás alá eső érték megfi­zetésére is kötelezte. vetlenítette. Már-már feladta tervét, de aztán alaposabban megtapogatta a lakatot és ész­revette, hogy nem valami erős. Előhalászta a zsebkését és vastag nyelét átdugta a lakat fülén. A nyél végét a vagon­ajtó kallantyúja alá feszítette. Aztán a kést erőteljesen lefelé nyomta. A lakat a vártnál! könnyebben engedett, halkan kattant és kinyílott. A többi tennivaló már ment miint a karikacsapás. A plom­bát leszakítani egyetlen pilla­nat műve volt, s nagyobb zaj nélkül sikerült egy fél méter­nyi rést nyitni az ajtón. Ez éppen elegendő volt ahhoz, hogy a nemes robbanóanyag' a vagonban helyezze. gén lenne. Nemes János vas­utas pedig csak nézte az egé­szet, mint egy izgalmas film- történetet a moziban. Kuvasz suttogása térítette magához. — Végre megtaláltalak — örvendezett a fiú. — Már azt hittem, valami bajod történt. — Miért szegted meg az uta­sításomat? — Olyan hosszúnak tűnt, mióta otthagytál. Nem tudtam tovább várni. Nemes Jani órájának fosz- foros számlapjára pillantott. Mosoly futott végig az arcán. — Jóformán még tíz perc'' sincs, hogy elindultam ide. Kuvasz el szégyell te magát. Rzó nélkül Jani kezébe nyom­ig az egyik csomagot. — Ez melyik? — A hosszabb zsinórral fel-* A nem várt szerencse felvi­dította. Olyannyira, hogy vak­merő ötlet végrehajtásának a lehetősége villant meg előtte. Habozás nélkül a vagon ajta­jához lépett, s kitapogatta a záró kallantyút. A plomba mel­lett azonban lakatot is talált rajta, Ez egy pillanatra elked­A kocsiban testes ládák ma­gasodtak egymáson. A fiatal­ember nem tudta megállapíta­ni hogy mi lehet bennük, de bizonyosra vette, nehézfegyve­rekhez való lőszert tartalmaz­nak. (Folytatjuk!

Next

/
Oldalképek
Tartalom