Népújság, 1966. november (17. évfolyam, 258-280. szám)
1966-11-20 / 274. szám
Podgornlj hétfőn ntazik haza Moszkvába A szovjet államfő újabb tanácskozása Klaus kancellárral BECS (MTI): Nyikolaj Podgomij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, aki ausztriai utazásának utolsó három napját vidéki körutazással tölti, szombaton Badgasteinben pihent. Osztrák lapjelentések szerint a szovjet államfő a Bécsből Stájerországon át Ka- rintdába vezető úton a külön- vonaton ismét hosszabb eszmecserét folytatott Klaus kancellárral. A Presse értesülése szerint mindenekelőtt az osztrák közös piaci kapcsolatok és az európai politikai kérdésék szerepeltek a megbeszélések napirendjén. i A Kurier úgy értesült, hogy Klaus kancellár az osztrák— szovjet párbeszédet folytatandó, a lehető legrövidebb időn belül eleget kíván tenni ezov- jetunióbeli meghívásának, lehetőleg még 1967. január végén, február elején. Klaus egyébként szombat reggel visszatért Becsbe. Podgomij és kísérete szombaton este Salzburgba érkezett. Vasárnap megismerkednek a város nevezetességeivel, majd visszautaznak Becsbe. A szovjet államfő vasárnap este a bécsi szovjet kolóniával találkozik, s különrepülőgépen hétfőn eggel utazik haza Moszkvába. Ky tábornok leváltja a Mekong-körzet parancsnokát Amerikai rizs a partizánok raktárában A viharos tenger összeroppantotta a gátakat Az elárasztott olasz falvak lakói zuhogó esőben menekülnek PORTO TOLLE (MTI): Még mindig zuhog az eső a Pó deltájában, ahol a helyzet katasztrofális: a bomificai gát átszakadása folytán a tenger tovább nyomul előre a delta területén. A Tolle és Gnocca közt fekvő szakaszt a tenger vize teljesen elborította. A két héten belül .bekövetkezett második árvíz pusztításai közben szünet nélkül folyNovofny Inaikon ŰJ-DELHI (MTI): Antonin Novotny csehszlovák köztársasági elnök hatnapos hivatalos látogatásra Indiába érkezett. A csehszlovák köztársasági elnök ezt megelőzően, október 9. és 14. között, az EAK-ban, októben 14. és 18. között pedig Etiópiában tett látogatást Náciellenes tüntetés Münchenben MÜNCHEN (MTI): Diákok ezrei tüntettek Münchenben a neonáci Nemzeti Demokrata Párt ellen, amely választási nagygyűlést akart tartani a Krone-cirkuszban. Az esti órákban a diákok plakátokkal vonultak fel az utcákon, a plakátokon a következő jelmondatok álltak: „Nem akarunk negyedik birodalmat! München ellene van a náciknak, az NDP Hitler gyermeke!” A Krone-cirkusz közelében egy diákvezető hangszórón jelentette be az egybegyült tömegnek: „Tudatni akarjuk a világgal: München nem válhat ismét a náci mozgalom fővárosává”. Mint a Reuter hozzáfűzi, a felvonuló diákokat a járókelők közül — főként fiatalok — sokan megéljenezték, az idősebbek —, akik a hitleri érát dicsőítik — sértegető kijelentéseket tettek. ni Lunar-Orbiter 2, felvételei a Holdról PASS ADEN A (MTI): Az Amerikai Űrhajózási Hivatal nyilvánosságra hozott a Lunar-Orbiter 2. amerikai űrhajó által készített három fényképet. Az űrhajó 48 kilométernyire közelítette meg a Hold felszínét, amikor a képek készültek. A fényképeken világosan látható a holdkráterekkel pettyezett síkság, de nagyobb kráterek vagy kiemelkedő szír- mérőju tárgyak is láthatok. tek nem láthatók. A terep eléggé simának látszik ahhoz, hogy bármilyen űrhajó a Holdra ereszkedjék. A Hold felszíne ebben a térségben meglehetősen kemény, a „landolás” nem lenne zökkenőmentes. Ezért a Lunar- Orbiter 2. 13 más területet is lefényképez. A fényképen egy méter átESEMÉNYEK— súrúkl%ajt RIO DE JANEIRO: A brazil választások részleges eredményei az Arena elnevezésű kormánypárt sikerét mutatják.' A párt Brazília 16 államában vezet. A választásokkal elégedetlen szavazóik ezrei vagy megsemmisítik szavazólapjukat, vagy filmcsillagokra és labdarúgó-sztárokra adják voksukat. KAIRO: Kairó közelében az országútiéi csatornába zuhant egy autó. busz, hatan meghaltak, huszonheten megsebesültek. MADRAS: Az indiai Madras közelében egy teherautó fordult az árokba. A teherautón utazó 50 személy közül tizenketten meghaltak, huszonötén megsebesültek. SINGAPORE: A singapore-i rohamrendőrség megtámadott egy kínai diákkollégiumot, ahol 131 baloldali diák tartózkodott. A diákok egy hete szállták meg hatósági tilalom ellenére a kollé. giumot, hogy ilymódon tiltakozzanak az oktatási reformok ellen. A rendőrök a 131 diákot letartóztatták. FORT WORTH: Az amerikai Delta Airlines egyik Convair—880 típusú lök- hajtásos gépe hason csúszva szállt le a Carswell légi támaszponton, Fort Worth közelében. A gép pilótája a leszállás előtt vette észre, hogy a futóművet nem tudja kinyitni. A lökhajtásos gép két órán körözött a repülőtér fölött 88 utasával és hétfőnyi személyzetével, s közben csúszós anyaggal öntötték fel a kifutópályát. A gép a kivonult tűzoltók és mentők díszsorfala között ereszkedett a siklópályára és balszárnya szikrázva súrolta a betont —, de minden szerencsésen végződött: az utasok között mégcsak sérülés sem történt. (MTI) nak a mentőmunkálatok és a lakosság elszállítása. A hadsereg műszaki alakulatai, önkéntesek segítségével kiürítették a 800 lakosú Pila falut, amelyet a növekvő árvíz teljes pusztítással fenyeget. Péntek éjjel a tűzoltóknak mintegy 20 kilométer utat kellett csónakon megtenniök, reflektorok fénye mellett, hogy megmentsenek egy törött lábú embert, aki egy ház tetejére kapaszkodott fel. Porto Tolle-ban a delta vidék legnagyobb községében döbbenetes kép tárul az ember sze- m^ elé: az egész helység víz alatt áll, csak néhányan maradtak a házak legfelső emeletein, ahova azokat a javakat helyezték, amelyeket már nem tudtak elszállítani. A Pó folyó vízszintje valamivel alacsonyabb a tenger szintjénél, és mivel n gátakat a viharos Adriai-tenger hullámainak súlvji összeroppantotta. több mint 10 000 személyt kellett a veszélyeztetett helyekről kitelepíteni. Az elárasztott falvak lakosai zuhogó esőben hagyják el otthonukat, magukkal viszik a szívükhöz legközelebb álló tárgyakat és néhány meleg ruhadarabot. Az egész delta-vidéken csak kétféle közlekedési eszköz használható: a helikopter és a csónak. Ha a mostoha időjárás tovább tart, megrongálódik a delta egész gátrendszere, és a szakértők szerint több évre lesz szükség, amíg ismét termővé tudják tenni a tengervíz által el árasztott föl deket. Az olasz külügyminiszter bejelentette, hogy Olaszország hivatalosan felkérte az európai közösségben levő partnereit, hogy nyújtsanak segítséget az árvíz által leginkább sújtott vidékek gazdasági talpraállí- tásához. Az erre vonatkozó javaslatokat november 24-én és 25-én vitatják meg az Európai Közösséghez tartozó külügyminiszterek. Vihar egy kínai népi kommunában Mimmé 1966. november 20„ vasárnap o<y ?/ hét a világpolitikában Munkában Lord Rumiéi humanista itélőszéke — A Bolgár KP Kongresszusának visszhangja — Ausztria önállóságának védelmében - London dilemmáját belépni vagy nem belépni ? A z érzelem szembe akar szállni a rideg értelemmel... Egy olasz lap tudósítója kommentálta így lord Russel szerdai londoni sajtóértekezletét, amelyen bejelentette, hogy megalakult és munkához lát a nemzetközi törvényszék az amerikai háborús bűnök kivizsgálására. Lord Russel, Jean-Paul Sartre, Peter Weiss és az emberiesség gondolatának több más világhírű képviselője — írók, költők, jogászok, államférfiak — nagy munkára vállalkoztak. összegyűjtik az amerikaiak vietnami agresz- sziójának, bűneinek ezernyi bizonyítékát. Elsősorban nem is azokat a tényeket, amelyeket a szenvedő vietnami nép a világ elé tárt, hanem amit a nyugati sajtó beismer. A bizonyítékok alapján kezdi meg a tárgyalást 1967 tavaszán a nemzetközi ítélőszék. Döntését nem személyek, hanem az egész amerikai barbarizmus ellen hozza. De azért a világ jól tudhatja, kik állnak értelmi szerzőként a szörnyűségek mögött. Az ő rideg, kegyetlen értelmükkel száll szembe Russel, Sartre és a többiek mély emberi érzelme, együttérzése, tiltakozása. A múlt hét sok jelentős külpolitikai eseménye közül nagy visszhangot kapott a Bolgár Kommunista Párt kongresszusa. A tanácskozás hű tükre annak, milyen figyelemreméltó előrehaladást ért el az utóbbi években a szocialista Bulgária. Todor Zsivkov beszámolójának adatai egyértelműen arról tanúskodnak, hogy a Bolgár Népköztársaság a gazdaságilag leggyorsabban fejlődő országok sorában halad. A kongresszuson számos nemzetközi probléma is helyet kapott. A világsajtó különösen élénken figyelt fel Leonyid Brezsnyev beszédére, aki számos fontos kérdést érintett. Elmondotta a többi között, hogy a Szovjetunió és más szocialista országok mindaddig megadják a hatékony segítséget Vietnamnak, amíg meg nem szűnik a vietnami nép elleni agresszió. fl mai nemzetközi helyzet™ ben, amikor a két világ- rendszer között bonyolult és sokrétű küzdelem folyik, fokozott mértékben szükség van a kommunista pártok testvéri szolidaritására. Éppen ezért a kongresszuson Leonyid Brezsnyev és több más szónok mélyrehatóan elemezte a nemzetközi kommunista mozgalom fejlődését, a nemzeti és nemzetközi érdekeket összekovácsoló politika kialakulását és a békéért folytatott harc soron levő feladatait. Hangsúlyozták, hogy mindjobban megérnek a feltételek a kommunista és munkáspártok új, nagyszabású nemzetközi tanácskozásának összehívására. Az ilyen közös munka, a kollektív eszmecsere és vita segíti a testvérpártokat abban, hogy helyesen határozzák meg együttes politikai irányvonalukat. Ez pedig hasznosan befolyásolja az egész világ haladó erőinek tevékenységét. A világsajtó a héten sokát írt arról, mennyire felélénkült a Szovjetunió diplomáciai tevékenysége. Az utóbbi időben Moszkva számos külföldi államférfit fogadott és a szovjet vezetők is több .külföldi utazás elé néznek. Ennek a fellendülésnek egyik szerves része Nyikolaj Podgomij ausztriai látogatása. Ma még kevés tájékoztatás áll rendelkezésünkre a szovjet— osztrák tanácskozásokról, de a bécsi lapok cikkeiből kitűnik, hogy az egyik legfontosabt szőnyegen levő probléma Ausztria és a Közös Piac vi szonya. Ckörül már hosszabb ide “ je vita folyik. Egye. osztrák körök hajlanak a bon ni csábításokra és szeretnél Ausztriát beléptetni a Közö Piacba, amely erősen politika színezetű szervezet. Ez azon ban ellenkezne az osztrák sem legesség elvével. A Szovjetünk — mint Podgomij is hangsú lyozta — Ausztriát az európa stabilitás egyik fontos elemének tartja és nagyra értékeli ezért szükségesnek érzi, hogj rámutasson, milyen veszélye két rejt az, ha Ausztria önállósága a bonni manőverek áldozatául esik. A Közös Piac körüli másik probléma színhelye Anglia volt. Az angol parlament azor vitatkozott: csatlakozzon-e Anglia, vagy sem? A dilemma még tart. London két malomkő között őrlődik. Ha belépne a Közös Piacba, felborítaná évszázados gazdasági hagyományait, elrontaná kapcsolatait a Brit Nemzetközösséggel és jó néhány európai partnerrel is. Érthető, hogy az angol haladó közvélemény egyértelműen elveti a belépés gondolatát. Bonn egyelőre nem sokat hallatja szavát ebben a kérdésben. Mással van elfoglalva. A belpolitikai válság, amelyel Erhard bukása kiváltott, még korántsem oldódott meg. Hi- szer Erharddal együtt az egész eddigi nyugatnémet politikai irányvonal is levitézlett. Az új kancellárjelölt, Kiesin- ger a héten már megkezdte ugyan kormányalakítási próbálkozásait, de nagy erők bonyolult küzdelme folyik a kulisszák mögött. Az e heti tárgyalások során még nem alakult ki véglegesen kép arról, hogy az eddigi uralkodó pártszövetség, a CDU—CSU: kivel lép koalícióba: a szociáldemokratákkal vagy a szabad demokratákkal. Sőt, az is szóba jött, hogy a két utóbbi alakít koalíciót és akkor kisebbségben marad a CDU—CSU. C>k minden tisztázatlan maradt még ezen a héten. Egy azonban bizonyos: az új erők nem akarják a régi, feltétel nélküli Amerika-barát politikát és reálisabb alapra akarják helyezni az NSZK po- lifikáját. Még Strauss volt hadügyminiszter is, aki pedig a CDU— CSU mai „legerősebb embere”. Kiesiengert ugyancsak ő tolta előtérbe. Eck Gyula PEKING (MTI): Kocsis Tamás, az MTI tudósítója írja: Ki az „ellenforradalmár” a kínai népi kommunában? A „Fővárosi Vörösgárdista” című lap erre ad választ, amikor részletes leírást közöl az egyik Pekinghez közel eső népi kommuna gyümölcstermelő nagybrigádjában lezajlott eseményekről. A kommunában Vang Sao- hua gépkocsivezető „forradalmi plakátot” ragasztott ki és ebben azt a nézetet vallóiig, hogy helytelen a homokos — kavicsos, szél járta földeket gyümölcsfákkal betelepíteni, mert ez „nem felel meg ánnak a maocetungi jelszónak, hogy készüljünk a háborúra, készüljünk a természeti csapásokra és szolgáljuk a népet”. Nem felel meg annak a követelménynek sem, amely szerint „a gabonatermés a főprogram”. Miután a kommuna vezetői helytelenítették Vang Sao-hua elképzeléseit, a gépkocsivezető „szilárd emberek egy részének segítségével” megalakította a „kulturális forradalom bizottságának előkészítő bizottságát” és nagygyűlést szervezett „a hatalom bitorlói” ellen. — A továbbiakban megszervezett 89 embert és azzal az indokkal. hogy „kipróbálja, vajon az adott területen a gyümölcs terem-e jobban vagy a gabona” kiválasztott egy jó földterületet és kivágott 200 gyümölcsfát. A „vörösgárdisták” lapja minderről azt írja, hogy „Vang Sao-hua elvtárs ezen forradalmi akciójának forradalmi főirányvonala helyes. A kommuna burzsoa utat járó hatalombitorlói és a félreértett parasztok azonban 4—500 parasztból ideiglenes „vörösgárdát” hoztak létre és fogságba vetették Sao-huat és társait. Ezt az akciót nevezi a „Fővárosi Vörösgárdista” című iaa „a szeptember 13-i ellenforradalmi ügynek”. Vang Sao-huat és egy társát a körzeti fogdában tartották több mint egy hónapig. A lap ezt az időszakot a ..fehérterror időszakának” mondja. A rendőrség október 16-án „a kiala- ; kult helyzet kényszere alatt ■ „végül szabadonbocséjtotta ; Vang Sao-huat aki azonban — mint a „vörösgárdisták’' lapja zárójelben megjegyzi — i nem tért haza családjához, mert a tömegek egy része nem értett egyet szabadonbo- csájtásával. Végül november 3-án Vang Sao-hua hazaköltözhetett. Időközben ugyanis „az első színtű pártkáderek és szegényparasztok követelésére 26 tagú vizsgáló bizottságot küldtek ki”. Ez a bizottság tájékoztatta a pártközpontot és a központi „kulturforradalmi bizottságot” sőt, Hszie Fu-csi miniszterelnök-helyettes közbiztonsági miniszter személyesen adott ki utasítást az ügy rendezésére. A rendezés során felmentették Vang Sao-huá-t és a vele tartókat. A „vörösgárdisták” lapja pedig „maocetungi eszme győzelmének” nevezi, hogy a vezetők beismerték hibáikat. ken született. Quang tábornokot aggasztja az a várható gazdasági hatás is, amelyet „az amerikaiak költekezése okoz majd ezen a vidéken” — vagyis az, hogy összehasonlítási lehetőség nyílik az amerikai katonák életszínvonala és a helyi viszonyok között. Az AFP jelentése szerint Tay Ninh tartományban, ahol a nagyszabású Attleboro hadművelet folyik, húszezer amerikai katona részvételével, a tengerészgyalogosok felfedezték a partizánok egyik élelmiszer, raktárát. A behatoló katonák itt érdekes felfedezést tehettek: a rizs ugyanis amerikai raktárakból származott. Ami a VDK elleni légii háborút illeti, az amerikai gépek számára rendkívül kedvezőtlen időjárás kilencedik napja a minimumra szorítja a légitámadások számát. A felderítő felvételek tanúsága szerint a VDK-ban közben gyors ütemben folyik a megrongált közlekedési útvonalak helyreállítása. Az AFP Saigonból keltezett jelentése szerint a saigoni katonai bíróság előtt most folyik kilenc rendőr pere. Ezek közül négy letartóztatott egy 17 éves diáklányt, hogy — úgymond — igazolja személyazonosságát. A lányt egy félreeső helyre cipelték és megerőszakolták. Az áldozat segélykiáltásaira előkerült egy öttagú SAIGON (MTI): A Reuter megbízható katonai forrásokra hivatkozva jelenti, hogy Ky tábornok, a délvietnami miniszterelnök előreláthatólag leváltja a Mekongdelta körzetének parancsnokát Dang Van Quang vezérőrnagyot. Ezzel egyidőben más vezető katonai posztokon is változások várhatók. A 37 éves Quang tábornok 1964 decembere óta irányítja a hadműveleteket ebben a sűrűn lakott körzetben, Dél-Vietnam fő rizstermő övezetében, ahol mindeddig az amerikai csapatok csak „a különleges erők” támaszoontjain voltak jelen. A Reuter jelentése szerint Quang tábornok maga is a deita-vidéjárőr — azonban nem sietett segítségére, hanem annak tagjai is megerőszakolták a fiatal lányt. Ezután a közrend őrei elvették a lány pénzét és sorsára hagyták. LONDON: Mint az AFP jelenti, Hanoiból Londonba érkezett David Dellinger amerikai újságíró, a Bertrand Russell által a viet- , nami háborús bűnök kivizsgálására alakított nemzetközi törvényszék tagja. Dellinger kijelentette: „Döntő bizonyítékokkal rendelkezem arra, hogy az amerikai légierő szándékosan bombáz városokat és falvakat, lakónegyedeket és kórházakat, amelyeket világosan 'átható vöröskereszt jelzéssel látnak el. Johnson elnök szavai, amely szerint „Amerika nem támad emberi célpontokat, hanem csak betont” hamisak. Hanoitól 50 kilométerre délre Phu Ly városát a bombázások teljesen szétrombolták. Ezt fényképekkel tudom bizonyítani”. Dellinger, aki a „Liberation” című pacifista folyóirat szerkesztője, hozzáfűzte: „Nem hiszem, hogy ha az amerikai nép tudatában lenne az Észak- Vietnam elleni amerikai légitámadások emberáldozatainak, hagyná, hogy ez az állapot tovább tartson”.