Népújság, 1966. október (17. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-28 / 255. szám

Os z i) ég én a borvárosban A szüret lassan a vége felé közeledik, de azért még min­dig mozgalfnas látvány fogadja a látogatót az egri borváros­ban ,a pincegazdaság ámyék- szalai pincészetében. Borváros? A folyamatosan épülő, terjesz­kedő, az egyik utcasort ma­gába foglaló pincészetre rá­illik ez a kifejezéa Az épületek előtt teherautók álldogálnak, bent pedig dol­goznak a prések, a hordókba vastag gumicsövöm át folyik a must, a bor. Virág Ferenc pincemester utasításokat osztogat az embe­reknek, s a pillanatnyi szünet­ben felvilágosít a fehér és vö­rös bor készítésének titkairól. — Nem azonos a munkafo­lyamat a két bor készítésénél. A fehér bornál először megál­lapítják a szőlő fajtáját, cukor­fokát, mennyiségét, majd sze­lektálva feldolgozzák. A felszí­vó berendezés felszippantja a szőlőt, aztán a bogyózógépbe kerül Ezután ledarálják, majd a szikkasztón keresztül jut a horizontális présekbe. A vörös bor készítésénél a szikkasztó helyett erjesztőkádakba kerül a ledarált szőlő, s nyolc-tíz napi erjesztés után préselik ki — Milyen volt az idei szőlő­termés? — Mennyiségre kevés, vi­szont a minősége jobb, mint tavaly. Átlagosan 20—22 cu­korfokosak voltak az idei mus­tok. Az egri termelőszövetke­zetek szőlői igen jó minőséget értek el, ezenkívül igen jó sző­lőt hoztak be hozzánk feldol­gozásra Novajról, Egerszalók- ról és Egerszólátról is. Az új borok készítése után a palackozóüzembe tértünk be, ahol Birincsik József üzemve­zető tájékoztat a munkáról. — Két műszakban dolgozunk, s naponta mintegy tizenötezer palackot töltünk meg. A zöme belföldi forgalomba kerül, de külföldre is jut belőle. Külön megrendelésre is dolgozunk. Lengyelországba Katowicébe, a varsói Budapest Étterem szá­mára szállítunk. Ausztráliába, Sidneybe pedig külön kérésre Verpeléti Rizlinget küldünk. Lengyelországba Leányka és Bikavér megy. Mindenhol ere­deti magyar felírású címkékkel ellátott palackokat kémek, ezt jobban kedvelik a külföldiek. A palackozó automata moät éppen a Leánykát tölti ízléses palackokba. Futnak az üvegek a futószalagon, először a bor nevét, majd az évjáratot je­lentő címkét ragasztják rájuk. — Mennyi bor kerül ex­portra? — Mintegy húsz százalék. — Valami újdonság? — Karácsonyra újfajta bo­rokat hozunk forgalomba, bi­zonyára megnyerik majd a vá­sárlók tetszését. Hosszú gumicsöveken keresztülfolyik a must és a bor bordókba Üjabb és újabb üvegek fut- egri borok elindulnak az ár­nak végig a futószalagon Rá- szág, s a föld minden része juk kerülnek a márkát jelző felé. címkék, s a világszerte híres Kaposi Levente Autóbuszt kérnek a visontai munkások A visontai bánya- és erőmű-kombinát harmadik öt­éves tervünk legnagyobb beruházása. Augusztusban döntött a Gazdasági Bizottság, hogy az erőművet 400 helyett 600 megawattosra kell építeni, amelyből 400 megawattos gépi- egység a harmadik ötéves terv végére áramot ad. Tizen­kilenc vállalat mintegy 2800 embere dolgozik Visontán és a létszám még növekedni fog Nem kis gonddal jár ennyi ember ellátása és a közlekedés megszervezése. A 2500 adagos konyhában már nyár óta étkezhetnek a visontai munkások és novemberben átadják az 1500-as végleges üzemi konyhát. De a közlekedés! Maradjunk e té­mánál, mert Visontán erre panaszkodnak legjobban most az emberek. Munka kezdetre megérkeznek Gyöngyösről és a kör­nyékből is az autóbuszok, haza is szállítják a munkásokat. De több mint 800 ember lakik az építkezés területén. Üzemorvos és ápolónő is van már. Szakrendelésre a dél­utáni munkásjáratokkal Gyöngyösre utazhatnak a betegek, de hogyan jönnek vissza? A műszak leteltével a 800 em­ber közül hánynak akad dolga a városban, vagy menné­nek moziba, szórakozni. De nincs autóbusz. A visontai beruházás vezetői az AKÖV-nél már jelez- • ték az igényt, polgári járatot kértek az építkezéshez Szer­dán, az SZMT elnökségi ülésén is továbbították a kérést, mert az AKÖV-től azt a választ kapták, hogy nincs autó­busz, új járatot nem tudnak beállítani. De a régi Visonta mellett egy új falu nőtt ki a föld­ből, 800 ember jogos igényét figyelembe kell venni, az új és a régi Visonta kérése jogos. Honnan, milyen kocsit adjon a 4. számú AKÖV? Megoldható-e a jelenlegi kocsipark jobb kihasználásával, vagy a kiemelt beruházásra hivatkozva a felsőbb szervtől kell kérni autóbuszt? A kérdés eldöntése nem az újságíró feladat, de a kérés jogosságát a nyilvánosság előtt támo­gatni és a megoldást sürgetni kötelessége. F. L. A MÁV felkészül az ünnepekre A november 6—7-i kettős iinnep>en a számítások szerint ismét sokan utaznak Buda­pestről vidékre, illetve vidék­ről a fővárosba. A MÁV szá­mol ezzel, éppen ezért a me­netrend szerint közlekedő gyors- és személyvonatokat a szokottnál több kocsival indít­ja, s ahol csak lehet, gőzmoz­donyok helyett Diesel-mozdo­nyokkal vontatják a vonatokat. A MÁV menetrendosztálya már elkészítette az ünnepi for­galom menetrendjét is. Esze­rint, ha az utaslétszám meg­kívánja, november 4-től 8-ig 110 mentesítő járatot indít, november 4-én, 5-én és 6-án vidékre, 7-én és 8-án p>edig vi­dékről Budapestre. Készül az ünnepi forgalomra a MÁVAUT is. Az ünnepekre vidékről, illetve a hétköznapi vidéki munkásjáratokról irá­nyítja az autóbuszokat a fővá­ros környéki, illetve a távol­sági járatok sűrítésére. Az elő­zetes felmérések szerint na­ponta 150—160 rendkívüli já­ratot közlekedtetnek. Értékmentő határjárás Kevés ember lehet közöm­bös az őszi határ színei iránt, ha Hevesről Kiskörére utazik. A dús, élénkzöld vetés, a friss szántás, a cukorrépa­hegyek, a szépen zöldellő másodvetés szemet gyönyör- ködtetően változik az út mel­lett, s gondos munkáról be­szél. De — mily furcsa — a gon­datlanság is otthagyta bántó jegyeit e falvak határában. Nem messzire az úttól a le­vágott lucernásban egy gép­kocsi vagy vontató oldala hever összerozsdásodva. A deszkákat már kikezdte a rothadás, ki tudja, mióta fek­szik itt. Jó néhány kilomé­ternyire, az út másik oldalán, 5—6 zsák műtrágya egy bo­kor tövében, enyészetnek in­dulva. Máshol munkagépek darabjai, amelyekről már ne­héz megállapítani, mi célt szolgáltak. De látni most még egész ekéket, munkagépeket is szerte hagyva a határban, és található félig földbe süp­pedt betonoszlop-máglya, s megannyi kelléke a mezőgaz­dasági munkának. S mindezt csak abban a keskeny sávban láttuk, ame­lyet befog a szem a tovaro­bogó autóból. Feltételezhető, hogy az eldugottabb határré­szeken ennél is több elha­gyott munkagép, anyag, szer­szám található, amely egy­koron a termelést szolgálta és szolgálhatná ma is, ha egyáltalán „tudnának róla”. Persze, mondhatnák, akik­re e gondatlanság tartozik, hogy ezek a gépek, anyagok nem véletlenül kerültek oda, hanem ezt rövidesen használ­ni akarják. Nos, hogy elosz­lassuk előre ezeket a véde­kező magyarázatokat, közöl­ni kell, hogy mindezek a gé­pek, szerszámok, anyagok, szemmel láthatóan nagyon régen ott hevernek a táblák végében. A fű jó részét be­nőtte, a rozsda félig, vagy annál nagyobb mértékben már elpusztította, s alig hi­hető, hogy ezeket rögtön fei lehetne ebben az állapotban használni. De... még értékek. Éppen ezért úgy gondoljuk, megérne egy határjárást an­nak kiderítése, hogy kik „fe­lejtették” kint a gépeket, anyagokat, de még inkább azért, hogy megmentsék a teljes pusztulástól a szerte­hagyott értékeket. K. E. Ahol a jó idő milliókat ér Gyár a Szurdokpart oldalában Egy csattanás és a drótkö­tél megrántja a Csillét. Las­san, méltóságteljesen indul felfelé, oda, ahol aztán ter­he, az agyag, zúgó örlőhenge- rek közé ömlik. Egy emelettel lejjebb már végtelen hasábból vág a kés tégla-alakokat, nyerstéglákat. Később körfolyósó lassú izzá­sa: kész a tégla, belőle emel­kednek majd az új lakóte­lepek. Az ÉM. Észak-magyar or­szági Tégla és Cserépipari Vállalat gyöngyösi üzemébe látogattunk. Ez az a gyár, ahol a jó idő milliókat ér. Millió új téglát, sok új épületet. Mert a mun­kafolyamat, amely az agyag­fal robbontásával, a csillék megpakolásával kezdődik, és a friss, rózsaszín téglák gép­kocsira rakásával végződik, a csapadék - és fagymentes, jó időhöz kötődik. Mint a fne- zőgazdaságban, a téglagyár­ban is meghatározható ténye­ző a jó idő. És idén a téglagyáriak sem panaszkodhatnak a kel­lemes, hosszan tartó nyár végére, a meleg „vénasszo­nyok nyarára”. — Üzemünk termelését ok­tóber 20-ig terveztük, és e határidőig 12 millió téglát kellett készítenünk. De a 12 milliomodik téglát már ok­tóber 10-én átadtuk. Azóta a jó időt kihasználva terven fe­lül dolgozunk. Eddig már 730 ezer téglát készítettünk, és ha továbbra is ilyen jó ma­rad az idő, akkor a hónap végére toljuk ki a szezon utolsó munkanapját. Ily mó­don további 250 ezer téglát tudunk átadni az építőipar­nak. Ez közel egymilliós plusz lesz — vázolta az ered­ményeket és a lehetőségeket Illés László gyárvezető. — A jó idő tehát csaknem egymillió téglát ér. És mit jelent mindez a dolgozók­nak? — Egy hónappal tovább tud dolgozni a kemence, enyhíti a kényszer-fagysza- badság problémáját. A jó idő miatt ugyanis csak egész rö­vid ideig kell leállnunk. A kemence javítása előre lát­hatólag három hét alatt kész lesz, és jó tavasz esetén alig egy hónapot fogunk „pihen­ni”. Munkásaink tehát örül­nek, hogy tovább dolgozhat­nak, hiszen sokan megkere­sik havonta a két és fél, há­romezer forintot. A család- fenntartóknak biztosítjuk a továbbiakban is a munkale­hetőséget, vagy nálunk, vagy a vállalat más üzemeiben, Mátraderecskén, Putnokon, a korszerűsítési munkákban vehetnek részt. — Nem érinti ez a többlet a nyereségrészesedést? — Erre a kérdésre nem tu­dok egyértelműen válaszolni. Ugyanis vannak olyan prob­lémák, amelyek nyereségré­szesedésünket befolyásolják. KOVÁCS SÁNDOR IGAZ­GATÓ hazament és azt mond­ta a feleségének, képzeld, Klá­ri, tegnap a trösztigazgatónál, Hekuba elvtársnál voltam, külön kihallgatáson és amíg beszéltem vele, állandóan ráncolta a homlokát és több­ször is összehúzta a szemöl­dökét. Mit gondolsz, anyu­kám, mi lehet az oka? Az asszony sem tudta megfejte­ni a talányt, ezzel lefeküd­tek . .. Körülbelül ebben az időben Nagy István járási ügyintéző gyanútlanul utazott be a me­gyei főnökhöz. Amikor a fő­nök irodája ajtaján belépett, tisztelettudóan köszönt, de azért bizalmasan keresztne­vén szólítva az igazgatót. Ko­vács, az igazgató, nagyon hallkan csupán ennyit mon­dott: Szervusz. Se Pista, se hátbaütögietés. se semmi. Ezért Nagy félszegen állt, és megpróbált beszámolni a já­rási fiók helyzetéről. Nehezen ment, a levegőt fordítva szed­te. Meg- megakadt és ilyen­kor azt mondta, tudod, kér­lek. hiszen te ismered a mi járási viszonyainkat. Kovács csak bámulta őt, egyetlen jellel sem biztatta. Sem egv mosoly, sem egy ka­csintó kérdés, ahopv szokta volt- no. ömg csataló, és a nő'-” S=n-rni. És amikor Nagy beszámoló­jában odáig ért, hogy tudod; Kovács elvtárs összehúzta a szemöldökét kérlek, a kocsihasználat... Már nem merte azt mondani az igazgatónak, hogy Sándor, csak úgy mondta, hogy Ko­vács elvtárs. Ennél a szónál Kovács elvtáns összehúzta a szemöldökét és annyit mon­dott, jól van. Elbúcsúztak. Ez is elég ri­degen sikerült, máskor Ko­vács meghívta őt egy feketé­re, egy konyakra, most azt sem tette. Nagy beült a ház előtt vá­rakozó kocsiba és nem tudott szabadulnia gondolattól. Mi­ért húzta össze az igazgató a szemöldökét? Mit tudhat őróla ez az ember? Mert. hogy tud valamit, az biztos. De mit? Nézzük csak. KÉT HETE MEGPOFOZTA a feleségét, de arról csak a szomszédok tudnak, akiknek annyi szívességet tett. hogy egy életre le vannak kötelez­ve. Ez a Kati is! Micsoda bu­ta asszony. Mermaradt proli­nak, aki volt. Tönkreteszi az ő karri ériét, nedig 6 is abból él Neki is jólesik, hogy a já­rás veze+ő assro-nvai között tetszeleghet. Világos, hogy mire megy a játék. Tőinkre akarja tenni, mert úgy éra, hogy már nem az övé. Ami­kor a gyárban dolgozott Kati, csinált egy szép aranykalitkát az életükből és csak az volt a fontos, hogy az ő kis Pityuja, mint a papagáj, ott röpdössön a kalitkában, 6 majd eteti, itatja, és kitombolhatja ma­gán a birtokos érzését. Hát ennek a világnak vége. Ö tanult, ő verekedett, őbelőle valaki lett. És ez kötelez. Ott kell mozognia a közéletben. Nem ülhet délután négykor az asszony szoknyájára. Egyébként is, Jutka szoknyá­ja ... No igen. A rövid szok­nya alól a térde, hát igen, nem ugyanaz, mint Katié. Talán Jutkáról tudott meg valamit az öreg? A feleségét Jutka miatt pofozta meg, mert durván beszélt a nőről és kifogásolta a közös kirán­dulást. Még szerencse, hogy a többiről nem tud. Nem is tu dott. Be volt ott rúgva min-* denki és így szerencsére min­denki lekompromittálta ma­gát. önvédelmi lakat van a szájukon. Nem, erről Kovács igazgató sem tudhat De ak­kor miért húzta össze a szem­öldökét? Félúton járhattak, amikor egy hirtelen gondolattal Nagy Sándor-i, merész tettre hatá­rozta el magát. Elmond min­dent az asszonynak. Mégis ő a legjobb barátja. Eddig is hűségesen kitartott mellette jóban-rosszban. És ha őszinte lesz, ha behízelgi magát, ha udvarol, ha könyörög, egy óra alatt maga mellé állíthat, ja az asszonyt, ő lesz, Kati lesz becsülete mellett a koro­natanú, akkor aztán megnéz­hetik magukat a megyei sza­kik. Kati, a férje állásáért, becsületéért nősténytigrisként fog harcolni. „AZ ÉN FÉRJEM NEM OLYAN! A maguk fantáziá­ja, az a piszkos. Azt mossák ki az elvtársak. Az én embe­rem tiszta fehérneműben jár. Nincs szüksége, hogy maguk rakják tisztába!” Igen, Kati, az ő Katija így fog harcolni, jelent meg előt­te felesége tiszta észjárása. Mert szent asszony az. Hazu­dik is. de csak szent ügyért öérette, a házasságukért. És ez az asszony hazudni 1« szebben, igazabbul tud, mint más, aki igazat mond. E gondolatnál türelmetlen­né vált, odaszólt a sofőrnek: Gyorsabban, Béla! Haha. Kovács szaki, kedves Sanyi barátom. Húzogathatod nekem a szemöldököd. Belépett a konyhába, az asszony mosott. Megtörölte felesége kezét, megcsókolta és azt mondta, hogy: ezeket*, a dolgos kezeket szeretem én. Aztán mindent elmondott. Még az ötezer forintos adós­ságát is bevallotta. Nagy nappali színészi képességei­vel érzelgősen, pátosszal be­szélt. Jutkát elmondta min­dennek éppúgy, mint ahogy az asszony két héttel ezelőtt. — És le akarnak váltani, Katikám ... A járás szégyene leszünk... ★ MÁSNAP KOVÁCS ELV- TÄRSAT hivatta a tröszt igazgatója és közölte vele, hogy a vállalat eredményeit vizsgálva. Kovács jó munká­jáért tízezer forint külön pré­miumban részesül. Külön kapnak százezer forintot, amelyet a vállalat és a járási vezetők között kell igazságo­san elosztani. Kovács visszament a válla­latához és táviratilag feladott ötezer forintot Nagy István járási ügyintéző címére. Suba Andor Az első félévben nagyon rossz volt a selejtátlagunk: 10.2 százalék. A finomabb megmunkálással, a keverési arány megváltoztatásával ezt szerettük volna lejebb vinni. Részeredményt értünk is el, a harmadik negyedév végére a selejtszint 8,2 százalékra csökkent. Év végére jó lenne 6 százalékra lemenni, talán sikerül... No, meg elsősorban az ide­helyezett javító-nevelő mun­kára ítéltek miatt, sajnos az igazolatlan mulasztásokban is ­élen járunk ... Az üzem a selejthibákat, meg a munkafegyelmi problémákat eredményes többletmunkával szeretné fe­ledtetni. Állandó főszereplő hát a bécsi naptár és a i^idió meteorológiai előjelzése: meddig lehet még dolgozni? — Jó lenne, ha még vagy egy hónapig közlekednének a csillék, forognának az őrlő­kerekek — mondta búcsú­záskor a munkavezető, An­tal László is. — Jó lenne, hiszen minden­nap milliókat ér ... Több és több téglát. ______________________(—ti.) A Safuraus gyűrűje A bolygó hatalmas méretű, több mint 100 000 kilométer széles gyűrűje most majd­nem pontosan élével néz felénk, így csak egy vékony csíknak látszik, s az egész keP olyan, mint egy kötőtűvel *! - szúrt pamutgombolyag. S ez a csík még tovább keskenyedik, egészen szombatig, amikor már maga a tű is eltűnik elő­lünk. A Saturnus gyűrűje ugyanis csak 15—20 kilométer vastag, márpedig onnan, a kö­rülbelül 1500 millió kilométe­res távolságból, szemünk csak a 36—40 kilométernél nagyobb méreteket tudja megkülönböz­tetni. A gyűrű eltűnése több mint három és fél évszázaddal ez­előtt már Galileit is zavarba hozta. Amikor ugyanis a Sa- tumust felfedezte, még vi­szonylag gyenge távcsövén át is jól látta, hogy valami van a bolygó körül, de mivel másod­szor — véletlenül éppen egy eltűnési periódusban — hiába kereste, úgy gondolta, első megfigyelése téves lehetett. A gyűrű eltűnése általában másfél évtizedenként ismétlő­dik meg, de akkor rövid időn belül háromszor következik be. Az idén ez a három ter­minus április 2, október 29 és december 17. (MTI) rüSiíimős 3 1966. október 28., péntek

Next

/
Oldalképek
Tartalom