Népújság, 1966. október (17. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-15 / 244. szám

&La irodalom magyar költészet EURÓPAI KÖLTÉSZET AZ EURÓPAI KÖLTŐK BUDAPESTI TANÁCSKOZÁSA ELÉ M, 1 incfig izgató feladat azok­nak a kapcsolatoknak kutatá­sa, amelyek irodalmunkat a vi­lágirodalom fő irányaival, leg­fontosabb törekvéseivel — azonosság, vagy eltérés révén —* összekötik. Ha így van ez a régebbi magyar irodalom ese­tében, sokkal inkább érvényes megállapításunk, ha a jelenkor magyar irodalmának helyét keressük. A kérdés még izgal­masabb, ha költészetünk euró­pai rangját szeretnénk kijelöl­ni, hiszen közismert tény — mennyi példa igazolhatja ezt Petőfitől Ady Endrén keresztül, József Attiláig és Illyés Gyu­láig! — hogy líránk leginkább igyekezett lépést tartani az európai irodalom fejődésével Ebből következik; hogy az európai költők budapesti ta­nácskozásán október 19—22-ig a főtéma — „A költészet egye­temessége és riemzertközi sége" — mellett bizonyára a magyar költészet és tíz európai költé­szet viszonyának vizsgálata tart igényt legnagyobb érdek­lődésre. A magyar Ura a XX. század­ban öntörvényű fejlődésével kapcsolódik be legerőteljeseb­ből az európai líra ritmusába. A Nyugat lírikusainak — ta­lán legjobban Ady Endrének — egy félszázadnyi elmaradást kellett behozniuk az Arany Já­nos és Vajda János után ener- vált epigonságban vergődő ma­gyar költészetben. A szimbo­lizmus (és az impresszioniz­mus) újította meg líránkat, végleg eldöntve a századvégen sok tekintetben félreértett és félremagyarázott kozmopolita- vitát. Az Ady Endre nevével fémjelzett költészet nyitotta rá Európa szemét a magyar líra kincseire. A magyar avantgarde (Kassák Lajos, Komját Aladár, stb.) minden újítása és a Nyugat lírikusai­nak minden reménye már Jó­zsef Attila költészetében gyü­mölcsözik, amely a magyar népköltészet és a legmoder­nebb izmusok (szürrealizmus) ihletése alatt sajátosan ma­gyar, ugyanakkor egyetemesen proletár költészet is. Hiszen a kettő elválaszthatatlan: Illyés Gyula lírájának népiessége ke­mény ötvözetben egyesül a mo­dern XX. századi európai líra fő törekvéseiveL Így vívja ki magának magyarságában is igazi nemzetköziségét. N em véletlen, hogy a bu­dapesti tanácskozás fő témája a líra egyetemessége és nemzetközisége, hiszen líránk európai helye is csak ilyen összefüggésben értelmezhető. (És talán az sem véletlen, hogy a fő téma referálója éppen Illyés Gyula lesz.) Sok összete­vője van persze mindennek, a fordítás műhelyproblémáitól a hagyomány megbecsülésének cseppet sem egyértelmű kérdé­séig, vagy a modernség és a modernizmus problémáinak el­vi tisztázásáig. Egy biztosnak látszik: a mai magyar líra — éppen a fenti jelenségek eredményeként — ma már eljutott addig, hogy érdemes, vagy talán szükséges is egy ilyen találkozón európai szinten mérni. Nagy László mo­dem, a folklórt és a mai em­ber életszemléletét oly meste­rien ötvöző költészete, Juhász Ferenc színgazdag, eleven kép­alkotása, Illyés Gyula egyete­mesen emberi, erőteljes mon­danivalói és újszerű kompozí­ciói, vagy Benjámin László és Zelk Zoltán lírájának eleven közéletisége — csak véletlenül említett példák arra, hogy ezt az élő magyar költészetet az európai költészethez kell mér­ni. A dolognak persze másik " oldala is van; nem csu- p>án arról van szó, hogy milyen kölcsönhatásokról beszélhe­tünk (pL az új szovjet költészet és a legfiatalabb magyar költő­generáció fellépése között), ha­nem arról is, hogy milyen meg­becsülésnek örvend a magyar líra Európa-szerte. Valamennyire azt tadjuk, hogy Ady Endre költészetét másutt is becsülik, hogy József Attila verseit nemcsak szom­szédaink, de pL a franciák is ismerik. Antológiák tanúsága szerint éppen Franciaországban becsülete van a magyar lírá­nak, vagy egyes költőink le­fordított verseinek. De meny­nyire becsülik ezeket a verse­ket? Ha már lefordítják, érté­kesnek is tartják? Bizonyára. De akkor többet tudjunk ar­ról. hogy miért tartják érté­kesnek, hiszen a további költői út iránya derülhet ki ezekből az el ismerésekből. A tanácskozás fő témája — »A költészet egyetemessége és nemzetközisége” — mindezt magában foglalja. A líra érzel­mekre ható műfaj, tehát érték­mérője is csak az lehet, hogy mennyire tud — még fordítás­ban is — azonos rezonanciát az érzelmekben kiváltani: Az egyetemesség és nemzetköziség p>ersze nem jelent valamiféle elvont, konkrétumok nélkül kikristályosodott, desztillált költészetet. Bizonyára fgy van ez, hogy csak a költészet tud egyete­messé és nemes értelemben véve nemzetközivé válni, amely az idegen olvasóit is rá tudja hangolni a kifejezendő, vagy kifejezett érzóstartalomra és igazán modem is. Ez nem jelent modemeskedést, vagy modorossá torzuló modernsé­get, hanem csak azt jelenthe­ti, hogy milyen erővel tud szólni korának valóságáról, mindazokról a kérdésekről, amelyek a kor emberét foglal­koztatják. (Félreértés nélkül, modem volt a maga korában Vörösmarty romantikája, Ady Endre szimbolizmusa, vagy Aragon és a most elhunyt André Breton szürrealista lí­rája is.) Közvetlenül korunkról beszélve, ez a korszerűség a mai ember bonyolultabb életé­nek minden velejáróját jelen­ti, a lényegben -sűrítve. (így vált világirodalmi szinten köl­tői témává a háború, az atom- halál, az emberi haladás). M ilyennek látja Európa ezt ■ * magyar költészetet, amelyben mi megtaláljuk az említett korszerűség követel­ményeit? Csak jelezni szerettük volna, hogy a budapesti tanácskozás Európa költőinek olyan jelen­tős találkozója lesz, amelyre fő témájának egyetemessége és számunkra különösen izgalmas altémái miatt érdemes figyelni. Az európai költők budapesti kerékasztal-tanácskozásán a magyar és európai irodalom- tudomány és költészet rangos képviselői jelennek meg és szó­lalnak fel. Magyar részről Gel- lér Oszkár, Illyés Gyula, Ju­hász Ferenc, Kardos László, Kassák Lajos. Nagy Péter, Ró­nay György, Sőtér István, Vas István szereplése biztosítja a tanácskozás színvonalát. A külföldiek közül különösen nagy érdeklődéssel várjuk a román Beniuc, a német. Henri­im. a szovjet Martinov, a , francia Dobzynski hozzászólá­sát, akik a magyar költészet és az európai költészet viszonyá­ról szólnak. Erről a helyről is kőszönt­jük a tanácskozás összehívásá­nak gondolatát, a részvevőket és érdeklődéssel várjuk az eredményeket is. E. Nagy Sándor Reich Károly grafikája. VIGH TIBOR: £niL£k anyámról Itt ülök anyám küszöbén s míg 6 bent serényen dolgozik, hogy ne zavarjam a munka Szent Áhítatában, titkon visszaálmodom haja elillant álomillatátj Ä sok kedves nyár! estét, a szőlőskertet, hol a tűző napban kötözött, kapált s gondnehéz álmait rendezgette, mint most szekrényében a friss, vasalásillatú ruhát Látom csöndesen elmosolyodik; s meg-megrezdülőn valamin gondosan, hosszan elmereng... Mindig dolgozott, sohasem henyélt, ha bánata volt mosolya nem fagyott eL s ha volt, maradék örömét mindenkivel megosztotta, és még most is édes ajkamon a szó melyet elsőnek tőle megtanultam... Mindig korán lámpát olt s korán kel, mint ki biztos abban, hogy majd egy harmatos reggelen ablakában felragyogni látja a végső megelégedést Püspöki MiiÁty: KATONA JUDIT: £$ti ének Fussanak fényre dagadó fehér vitorlás, virágzó fák repesve, a megkezdett nap legyen befejezve a tárgyak rendjét őrizze a csend. Enyhüljön végre az idő a vetéseknek robbanjon ki a zöldje és ocsúdjon fel iucskosan megtörődve a rügy, amely már burkában feszeng. Én az életnek hívom őt és tőle kérek kitartást mindennapra, hogy dolgozhassam vígan harm ad magamra hogy ki ne fogyjon soha az erőm. Tartsalak mint most két felől férjem s fiam. Két kezem köztük megosztva a sorsom is és jó velük összeszokva munkában, bitben mindenütt elől. Szent Hejehuja, minden ital­mérők, kocsmárosok védő­szentje és ügyintézője, az utol­só métereket forgatta vissza már az aznapi magnófelvétel­ről, amikor az általa jól is­mert hang csapta meg a fülét. — Uramisten! — hangzott az elégedett dörmögés — a mai szent nap>on ismét elmér­tem a sörrel ötszáz liter leve­gőt. Elképedve meredt a meny- nyei ügyintéző a földi dolgokat lehallgató készülékre. — Hallatlan! — csapott in­gerülten a térdére. — Ez a ge- bines éveik óta gyártja a hasz­not a levegőből! Leállította a készüléket. Nagy hirtelenjében végighúz­ta izzadni készülő homlokán a keze fejét, majd gyors elhatá­rozással átlódult a Mindenha­tó hivatalába, — Uram! — vágódott a Gondviselés elébe —, egy bi­zonyos Kurta Antal nevezetű italboltkezelőt, kinek megjavu- lására már semmi remény nin­csen, helyes lenne, ha Bagófal- váról, az élők sorából elszólí­tanád. Az Ür, éppen egy ultiparti- bg volt belekeveredve Gábriel arkangyallal, bosszúsan nézett fel a markában szorongatott kártyalapok mögül. — Igen — kattantotta össze ismét a kamáslis lábait a lő­rehígítók mennyei ügyintézője — ez a bagófalvi lókötő még Krisztus urunkat is túlszár­nyalja a cselekedeteivel. — Nofene! — álmélkodott el az Or. — Már ott tartanak a Földön, hogy a bor gyártásá­hoz víz sem kell? — Nem bizony! — bizonyko­dott az égi tisztviselő. — Ez a széltoló víz helyett levegőt va­rázsol a sörbe, s a külömböze- tet zsebre teszi. Szelíden ingatta meg glóriá­val .övezett fejét az Ür. — Fiam, fiam — motyogta mélabúsan, miközben fél szem­mel Gábriel kártyáiba sandí­tott át —, te minden kis ügy­ből nagy ügyet csinálsz! — De, Uram! — kiáltott fel Szent Hejehuja megrökö­nyödve. — Hogyan mondhatsz ilyet? Ez a gebines hét lányt adott férjhez az elmúlt tizenöt esztendő alatt, gazdag stafi- runggal, s ő építette a legmó­dosabb családi hajlékot a köz­ségben. S mindezt abból a kü- lönbözetből, ami az italmérés­nél, mint többlet, megmaradt. . Erre már a Gondviselést is elkapta az indulat. — Rendben van! — kemé­nyedéit meg a hangja. — Ezt a hordócsőszt magamhoz szólí­tom, de aztán a bizonyítékok együtt legyenek! — Az miatt ne fájjon a fe­jed! — lélegzett fel .a szeszke­zelők szekretáriusa. — Leg­alább ötezer tekercsre rúg azon sírások, átkozódások szá­ma, amit azok a gyermekek, hitvesek és édesanyák küldtek panaszként az égbe, akik éhe­zéssel és rongyoskodással adóz­ták meg a családfő mindenna­pos tivornyáját. Megszületett a döntés. Még azon az éjszakán, amikor Ba­gófalván éjfélt ütött a torony­óra, a falu végi Borvirág csár­da élelmes kezelője, ágyban, párnák közt, szabályosan meg­halt. Váratlanul érte Kurta Antalt a mennyei rendelkezés. Mivel azonban a túlvilági rendelke­zéseket megfellebbezni nem le­hetett, így annak rendje és módja szerint, elhagyta a por­hüvelyét. Ügy kinypmakodott az anyagi világ által reásza­bott testi göncből, mint amikor a füst türemlik ki a kémény­ből. Kis ideig elmélázott a la­kásban. Mélázás közben fel­sodródtak benne a háta mö­gött hagyott kocsmáros évek kellemes emlékei: a remek itókák, az italmérésből szár­mazó potyajövedelmek, me­lyek többszörösét tették ki a tényeleges keresetének, s per­sze a nyugodt életmódot jelen­tő biztonságérzet, hogy minden befektetés kockázat nélkül, sosem kellett tartania a tönk- remenéstől. Nagyon elszomorodott a hir­telen bekövetkezett halála miatt. De aztán, mivel indul­nia kellett, még egyszer búcsú- pillantást vetett visszahagyott földi maradványaira, valamint a másik ágyon horkoló élete párjára, majd nagy búsan el­indult a túlvilági szérűk felé vezető, a lélekvándorok által agyonkoptatott gondolatösvé­nyen. Jókor érkezett. Az Égi Hi­vatal főbejáratánál egy kopott szárnyú cerberus várt már rá türelmetlenül, aki aztán sűrű nógatással tuszkolta be a szi­várvány minden színében pom­pázó főkapun. Bent, a helyiségben még az álla is leesett a meglepetés­től. A kinti pompa helyett, si­vár hivatalnoki termet látott maga előtt, s a terem egyÄ sarkában egy irgalmatlan ro-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom