Népújság, 1966. október (17. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-29 / 256. szám
Befejezte munkáját a megyei pártértekezlet a párt-, tanácsi, társadalmi szervezetekkel való sikeres együttműködés. Együttes testületi üléseket tartótjaik a TIT- tel, a nőtanáccsal, a, megyei tanács végrehajtó bizottságával, vigyázva arra, nehogy elmosódjanak a felelősség és a tevékenység határai. Pót! elvtárs javasolta, hogy célszerű lenne felülvizsgálni a különböző bizottságok, albizottságok, munkacsoportok létjogosultságát és helyes lenne a feleslegeket megszüntetni. így csökkenne a társadalmi életben tapasztalt túlszervezettség. A Hazafias Népfront-mozgalom tevékenységéről elmondotta még hegy minden fogyatékosság ellenére a szocialista népi, nemzeti egység megteremtésének, a szocializmus építésének aktív segítője, részvevője. Közel 50 millió forintra tehető az utóbbi négy évben elvégzett társadalmi munka értéke, s emellett a kollektív szellem, a közösségi érzés, a helyes lokálpatrióta szemlélet kialakítását is előmozdították ezek a közös akciók. Nem volt hatástalan az a tevékenység sem, amelyet a népfrontmozgalom a szocialista országok népeivel, ezen belül a magyar—szovjet barátság ápolásáért, elmélyítéséért kifejtett, valamint az az igyekezet sem, amely azt eredményezte, hogy az utóbbi három évben hatezernél több felnőtt végezte el az általános iskolát és 1754-en érettségiztek az esti és levelező tagozatokon. Befejezésül hangoztatta, hogy a népfrontbizottságoknak elsősorban a falun végzett munkán kell javítaniuk. ez idő alatt a magyar félvezető tömeggyártás bázisa lett üzemünk. Milliószámra készülnek a diódák, tranzisztorok, fénycsőgyártó, izzólámpagyártó gépeket, televíziós képcsőgyárat, különféle üveg- és gyógyszer- ipari gépeket, rotációs vákuumszivattyúkat készítünk. Teljes termelésünk 40 százalékkal emelkedett, zömében a munka termelékenységének növelésével, és miután 200 millió forintnyi beruházással bővítjük, modernizáljuk az üzemet, további, 1100-1300 női dolgozót tudunk foglalkoztatni. Exporttermelésünk három év alatt megkétszereződött, termékeink jó áron adhatók el Nyugaton és a szocialista országok, ban egyaránt, s arra törekszünk, hogy termékeink minőségének javításával, az önköltség csökkentésével olyan olcsó és hasznos termékekkel lássuk el az országot és külföldi vásárlóinkat, amelyekkel az emberi élet szebbé és boldogabbá tehető. KIMECZ ISTVÄNNE: A példamutatás a nevelőmunka elengedhetetlen része SZŰCS LÁSZLÓ: A főiskolások nagy része őszintén szereti szocialista rendszerünket gató —, hogy nagy többségük nem tudna külföldön, más társadalmi viszonyok között élni. őszinteségük, kritikai érzékük elmélyültsége is a szocializmus talajából táplálkozik. Világnézetük alakulása is hasonló. A hallgatók túlnyomó többsége elszakadt az idealista világnézettől, tekintélyes részük következetesen marxista gondolkodású. Szellemileg élénk, figyelmes, a mi korunk, a mi világunk embere. A továbbiakban arról beszélt a főiskola igazgatója, hogy mennyire hasznos, ha a fiatalok gyakran találkoznak pártós gazdasági vezetőkkel, hogy őszinte, nyűt vitát folytassanak velük, majd a főiskola kultúrpolitikai helyzetét és rangját elemezte. Elmondotta, hogy már 2500 általános iskolai tanárt adott közoktatásunknak az egri főiskola, komoly tudományos tevékenységet végeznék tanárai, társadalmi funkciót visel közülük harminc, s az elmúlt öt évben 540 szakmai, pedagógiai, világnézeti és oktatási publikáció jelent meg e tanárok tollából. Hangsúlyozta, mennyire fontos a város és a megye pedagógusaival való kapcsolat javítása, az összefogás, a kommunista szakember- képzés érdekében. Befejezésül hangsúlyozta: tudatában vannak politikai, kulturális és nevelési elhivatottságuknak, jól tudják, hogy nemcsak kérni kell a néptől és országtól, hanem adni is. Ezt a szellemet fejlesztjük tovább a líceum öreg falai között, sok akarással, színvonalas pártmunkával, magas tudományos intelligenciával és őszinte kommunista becsülettel. Az Egri Tanárképző Főiskola igazgatója diákjainak világnézeti, politikai arculatát vázolta a pártértekezlet részvevői elé. A tanárjelöltekről beszélt, akiknek nincs közvetlen politikai harcból eredő tapasztalatuk, élményük, viszont korábbi tanulmányaik alapján kialakítottak magukban a szocializmusról egy lényegében helyes, de kissé elvont képet. Ezzel a mértékkel mérnek a tapasztalható lazáságoktól a politikai problémákig, s ennek a merev szemléleti módnak a következménye, hogy látásmódjuk sokszor torzít, s a problémáinkra kapott válaszok gyakran polgári jellegűek. Jelentős alapkérdésekben azonban többségüknek szocialista jellegű a szemlélete, meggyőződésem — mondotta az igaz— Ügy érzem, szerénytelenség nélkül jelenthetem a párt- értekezletnek, hogy mi, az egri járás pedagógusai, az iskola- reform által elénk tűzött feladatok tudatában dolgozunk — kezdte hozzászólását Kimecz Istvánná, egercsehi általános iskolai igazgató, majd a megfelelő oktató-nevelő munka eredményét igazolandó, elmondotta, hogy számszerűen is sok tanulót javasoltak gimnáziumokba és szakközépiskolákba. Ezután arról szólt, milyen fontos a nevélőmunkában a példamutatás, a példakép lehetőségének megteremtése. Tényeket, eseteket sorolt fel, milyen pozitív hatással volt iskolája. vágy járása iskoláinak tanulóifjúságára egy-egy olyan példa, amely a felnőttek felelősségérzetéből fakadt. Ezután Egercsehi-bányaüzem dolgozóinak, műszaki vezetői- ■ nek, kommunistáinak tevékenységéről számolt be a pártértekezletnek, és bejelentette, hogy a IX. pártkongresszusra indított versenymozgalom eredményéként 6 millió forint értékű többlettermelést értek el az egercsehi bányában. Hozzászólása befejező részében ismét az oktató-nevelő munkáról szólva hangsúlyozta, nem akarják a nevelők áthárítani felelősségüket a társadalomra, mert tisztáiban vannak vele, hogy jó néhányuk- nál a7. eredményes világnézeti nevelés szempontjából szemléletbeli változásra is szükség van. Mégis, vagy éppen ezért a társadalom segítségét, a szülők támogatását kérte az oktató-nevelő munka hatékony^ ságának fokozására; SKULTÉTI JANOS: Exporttermelésünk három év alatt megkétszereződött Az EIVRT Félvezető és Gép. gyárának kommunistái, dolgozói nevében Skultéti János igazgató köszöntötte a pártértekezletet és ismertette, hogy a második ötéves terv időszakában milyen fejlődést ért el üzemük, milyen gondokkal küzdöttek és milyen lehetőségeik vannak a gyár modernizálására. A gondok között említette, hogy a gyárat Gyöngyöstől elég távol építették fel, az emberek, anyagok szállítása nehézséget okoz, de problémát jelent, hogy tíz éven keresztül mindig változott a gyár terméke, sokszor kellett a gépeket, műszaki és fizikai dolgozókat egy-egy újabb gyártmány előállításához felkészíteni. — A Központi Bizottság 1962. júniusi határozata értelmében a gyár az Egyesült Izzó fennhatósága alá került, amely tényt az üzem vezetői és dolgozói nem kis aggodalommal fogadták. Attól féltünk, hogy az úi gyártmányra való áttérés feltételei, gyárunk felkészültsége még nem érett meg ilyen bonyolult feladatok megvalósítására. Ma már több mint háBARTA ANDRÁS: A járás kommunistái becsülettel dolgoztak az elmúlt években Felszólalása elején saját termelőszövetkezetének munkájával foglalkozott Barta András, a füzesabonyi Petőfi Tsz elnöke. Megemlítette, hogy a nyolc mázsa körüli búza-átlagtermésről néhány év alatti 12 mázsás átlagra fejlődtek. Hangsúlyozta, hogy a járás termelőszövetkezeteiben a tiszta vagyon értéke 105 millió forintról 211 millió forintra növekedett, az egy tagra eső részesedés közel négy év alatt nyolcezer forint feletti értékről 12 ezer forint fölé emelkedett. Ezek az eredmények is mutatják. hogy a járás szövetkezeti gazdái, a járás kommunistái becsülettel dolgoztak az elmúlt években és bizakodással tekintenek •> jövőbe. Felszólalása további részében arról beszélt, hogy az eltelt évek során Heves megye és a megyén belül a füzesabonyi járás rangot, tekintélyt szerzett a mezőgazdasági termékek előállítása terén. Elismeréssel szólott a megyei, a járási pártbizottság, a _ tanácsok szervező és irányító tevékenységeiről. Figyelmre méltó megátlapítesznek a ha'^’-észültség állandó fokozásara és magas szinten való tartására. Ezután megemlítette a felszólaló, hogy az imperialisták agresszív magatartása nem változott, éppen ezért fel kell készülni adandó esetben az agresszor megsemmisítésére. A Magyar Néphadsereg, mint a Varsói Szerződés egyik tagja, képes e feladat megoldására. A legutóbb megtartott Vltava hadgyakorlat is ezt bizonyította. Hangsúlyozta a pártbizottság titkára, hogy pártunk és államunk figyelmet fordít a hadsereg korszerűsítésére. E támogatásnak eredménye, hogy ma nagyfokú gépesítés, mozgékonyság, jelentős tűzerő jellemzi honvédelmünket. Harcosaink magas erkölcsi-politikai tulajdonságokkal rendelkeznek. A feladatokról szólva elmondotta hogy tovább kell fokozni a honvédelmi nevelőmunkát. bővíteni kell a honvédségi és a polgári szervek kapcso- nyeinkben meg kell értetni e latát. Iskoláinkban, intézmé- feladat nagy jelentőségét, SRAMKÖ LÁSZLÓ: A hevesi járás társadalmi életének minden területén érvényesül a párt és a munkásosztály vezető szerepe érvényesül a párt, a munkás- osztály vezető szerepe. Szólott azokról a fontos párthatározatokról, kormányrendeletekről, amelyek az elmúlt években segítették a munkát, előrébb vitték a fejlődést és megkönnyítették az eligazodást a legnehezebb kérdésekben is. Tág teret szentelt felszólalásában a falusi pártszervezeteknek. Kiemelte, hogy egyesek a pártszervezetek vezetőit valamiféle mindenesnek tekintik. Előfordul, hogy itt-ott háttérbe szorítják a gazdasági vezetőket és a pártvezetök végzik vagy velük akarják végeztetni azok feladatait is. Fontos feladatnak kell tekinteni, hogy a gazdasági vezetők a követelményeknek megfelelő, hatékony politikai munkát, tudat- formáló tevékenységet is végezzenek. Még akkor is, ha pártonkívüli vezetőről van szó. Gazdasági gondjaikat említve, mindenekelőtt az ár- és belvizek pusztításairól beszélt és megemlítette, hogy csupán ez az elemi csapás 24 milliót vitt el a szövetkezetiek zsebéből. Megemlítette, hogy a járásban kevés, mindössze 22 a lánctalpas traktor. Szólott a tehénállomány létszámalakulásáról is. A tömegszervezetek, ezen belül a nőbizottságok munkájáról téve említést, javasolta, hogy a megyei pártbizottság fejezze ki elismerését a tsz-nőblzott- ságok munkájáért. Járása nevében ígéretet tett arra, hogy a közeljövőben összeülő párt- kongresszus határozataiból a rájuk eső részt a lehető legnagyobb odaadással végzik majd eL Sramkó László, a Hevesi Járási Pártbizottság első titkára elöljárójában a járás mezőgazdasági fejlődéséről beszélt Elmondotta, hogy huszonöt termelőszövetkezetük négy év alatt 124 millió forinttal növelte a tiszta vagyont, a közös vagyon pedig ez idő alatt 204 millióval gyarapodott. Az eltelt évek során gyökeres fordulat következett be a járás parasztságának életében, munkakörülményeiben, gondolkodás- módjában. Több év átlagában a közös gazdaságok évi 13 ezer forinton felüli jövedelmet biztosítottak tagjaiknak. A járásban az élet minden területén tásokat tett az új gazdasági rendszer bevezetésével kapcsolatban, kiemelte, hogy sok olyan kérdés van jelenleg, amely a közeljövőben válasz- ra vár; MEDICS LÁSZLÓ: Katonáink nagy erőfeszítéseket tesznek harckészültségük állandó fokozására Mműism, 1966. november rom év távlatából kijelenthetem, hogy ezek az aggályok indokolatlanok voltak. 1964-ben és 65-ben is elnyertük az Egyesült Izzó legjobb gyára címet. Lehetővé vált, hogy a gépészek, vegyészek, fizikusok, közgazdászok, technikusok számát több mint kétszeresére növeljük, éa Medics László alezredes, a magasabb egység pártbizottságának titkára bevezetőjében a néphadsereg katonáinak nevében köszöntötte a küldött- értekezletet, majd a megyében állomásozó katonai alakulatok életéről, munkájáról számolt be. Elmondotta, hogy a személyi állomány fokozott érdeklődést tanúsít népünk szocializmust építő, áldozatkész munkája iránt, és együtt örül vele a munkában elért sikereknek. A felszólaló elmondotta azt, hogy hadseregünk nemcsak örül a munkában elért sikereknek, hanem minden évben tevékenyen kiveszi a részét a békés építőmunkából is. Az elmúlt évben például a katonák csak az építőiparban mintegy 100 millió forint értékű munkát végeztek. A megye területén levő egységektől szeptember 1 óta több száz fiatal katona segíti a mézőgazdasá- gi munkát. Ezután így folytatta Medics elvtárs: a munkára való nevelés, a szocializmus építése során elért eredmények jelentős szerepet játszanak személyi állományunk tudatformálásában. Helyesen tudják ösz- szekapcsolni az elért eredményeket a haza védelmének feladatával, éppen ezért katonáink nagy erőfeszítéseket ARMAN AURÉL: Javult a felvilágosító és nevelőmunka — A Politikai Bizottság 1963. és 1966. évi határozatai óta fokozódott a pártszervezetek részéről a munkásőregységek és alegységek időszerű politikai és gazdasági kérdésekről történő tájékoztatása A parancsnokok és törzsek részéről javult a felvilágosító és nevelőmunka — kezdte felszólalását Armán Aurél, a munkásőrség megyei parancsnoka, majd elmondotta, hogy az egységparancsnokságok, a törzsek és alegységek jobban értik a párthatározatok alapján kiadott országos parancsokat és utasításokat. Ezt követően Armán elvtárs a megyei munkásőrség belső helyzetével foglalkozott. Elmondotta, hogy az állomány évenkénti cserélődése általában 14 százalékos, a párttagok arányszáma 51—52 százalék. A cserélődést az előrehaladott kor, a munkában szerzett betegség, vagy egyéb körülmények teszik indokolttá, de ugyanakkor pótlásukra megfelelő létszám részesül előképzésben. A jelöltek szervezésében érvényesítik a centralizálás elvét. Az eredményekről szólva elmondotta, hogy jónak mondható a munkásőrök foglalkozó-; son való megjelenése és az ott tanúsított aktivitásuk. Megvalósult az alegységek együttműködése a rendőrséggel a köz- rendvédelmi feladatok ellátására. így sikerült megerősíteni a két szerv közötti elvtársi és munkakapcsolatokat l