Népújság, 1966. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-03 / 208. szám

/ Mozgalmas hét vége a sportpályákon Kitűnő összeállításban lép pályára az E. Dózsa A hét végén több sportágban je­lentős eseményre kerül sor. Foly­tatódnak a labdarúgó-bajnoksag izgalmas küzdelmei és kosárlab­dában, valamint vízilabdában megindulnak az őszi idény mérkő­zései­Labdarúgásban az Egri Dózsa hazai szereplését kíséri a legna­gyobb érdeklődés. Az egrié* va­sárnap meglehetősen mérsékelt teljesítményt nyújtva szenvedtek vereséget Oroszlányban, eséjükre azonban, a többi rivális együttes is elhullajtóttá bajnoki pontjait, így a táblázaton elfoglalt második helyüket megtartották. A holnapi ellenfél a 9. helyezett Szállítók együttese lesz. A tavaszi idényben Budapesten döntetlenül végződött a két csapat találkozója s a Dózsát nagy számban elkísérő egri szurkolók kitűnő együttest is­merhettek meg a Szállítókban. A kaput az eddig mindössze 20 gólt kapott Várhidi védi. a védelem — a rutinos Kántorral a tengelyében — minden támadósor számára ne­héz dió. A fedezetek közül a te­hetséges Rixer keltett legutóbb is jó benyomásokat, elől a volt MTK-s Halácsi irányítja a csatársort, s a jól cselező, balszélső Kuszenda le­fogása nem könnyű feladat egyet­len védőjátékos számára sem. Szentmarjay edző ennek ellenére győzelmet vár csapatától, amely előreláthatóan a legjobb összeál­lításban veszi majd fel a küzdel­met! Sárközi ás Alaxai sérülése rend­be jött, így valószínűleg a követ­kező 11 lép majd nályára: Papp — Mészáros Kiss I., Winkler — Zilahi. Alaxai — Nagy K., Sárközi, Fali- szék (Frommer), Varga, Csizmadia. A mérkőzés 16 órakor kezdődik és az ismert nevű Fáth vezeti, # Az NB IlI-ban lassan a hajrá je­gyében folytatódnak a küzdel­mek. Rendkívüli izgalmakat ígér a Gy. Honvéd—Petőfibánya me­gyei rangadó, a két együttes kö­zött nincs lényeges különbség, az esélyek latolgatásánál azonban fi­gyelembe kell vennünk a gyöngyö­siek nagy forma javulását, illetve • a petőfibányaiak őszi gyengébb rajtját. Mindez a Honvéd minimá­lis győzelmére mutat. Az északi csoport harmadik megyei együtte­se, a Hatvani Kinizsi Budapestre látogat el, ahol a negyedik helyen álló Bp. Postás lesz az ellenfele. A hatvaniak vasárnapi győzelmük "VSUenére is a kiésőzónábán ma­radtak, égetően szükségük van te­hát minden pontra. A hazai pálya előnye azonban a Postás győzelmét "helyezi előtérbe, a hatvaniak szá­mára egy döntetlen is jó ered­ménynek számítana. A? északkeleti csoportban — mint ismeretes — az Egercsehi Bányász és a MÁV HAC képviseli Heves megye színeit. Hozzá kell tennünk: nem sok sikerrel. Nagy csalódást jelent a jó képességű Egercsehi Bányász gyenge szereplése (15 ponttal, 18:23-as gólaránnyal a 14. helyen áll), s most ismét nehéz fel­adat vár a csapatra; a Somsályi Bányász otthonában kell mérkőz­nie! A hazai együttes az idén va­lamivel jobban szerepel az eger- csehieknél, s a hazai környezet is döntően eshet latba. Az újonc MÁV HAC Hatvanban fogadja a Debreceni Honvéd együt­tesét, ezen a mérkőzésen is közel egyenlő erők vonulnak fel, nyil­ván a pillanatnyi jobb forma és a hazai pálya előnye játszik szere­pet az eredmény kialakulásában. Reméljük, hogy a hatvaniak meg­szerzik az értékes két pontot! Izgalmas harc várható a megyei bajnokságban A megyei bajnokságban ugyan­csak izgalmas forduló ígérkezik. Az éllovas Gy. Spartacus egyálta­lán nem mehet biztosra Bélapát­falván, ahol döntetlen körüli ered­mény várható. A második helyért küzdő és a formájában meglehető­sen visszaesett Gy. Vasas Izzóra ugyancsak nehéz 90 perc vár Eger­ben, az E. Spartacus elleni talál­kozón. (A két csapat tavasszal fel­cserélte a pályaválasztói jogot.) A szövetkezetiek még nem mondtak le a feljebbjutás lehetőségéről, azért nyilván mindent elkövetnek a győzelem megszerzéséért. Az őszi idényben jól kezdő Siroki Vasas újabb nehéz akadályon juthat túl Rószaszentmárton legyőzésével. A számításokból azonban nem sza­bad kihagyni, hogy a Bányász sok­kal rutinosabb együttesnek számít és idegenben is ért már el néhány meglepő eredményt. A Hevesi MEDOSZ legutóbb gyengén szere­pelt Egerben, s csak némi sze­rencsével vitte el az egyik pontot a sereghajót Bervai Vasastól. A hevesiek most az E. Honvéd legyő­zésével szeretnének vigasztalódni, s ez esetben megtartják előkelő helyezésüket. Az Apci Vasas esé­lyes a Recski Bányásszal szem­ben, s a nagyobb tudású E. Dózsa n. is nyilván legyőzi majd a Gyön- gyösoroszit — bár a Bányász már sok borsot tört az egriek orra alá! A Mátraalji Bányász—Verpelét ta­lálkozón mi a Bányásznak adunk nagyobb esélyt, a táblázat utolsó két helyezettjének, a Gy. VSE-nek és a Bervai Vasas találkozóján azonban minden lehetséges. Vízilabdázóink Szolnok ellen • A Dózsa úszó- és vízilabda-válo­gatottja a jövő hét folyamán Prá­gában szerepel a baráti államok BM-spartakiádján. Éppen ezért a szeptember 10-re kitűzött Szolnoki Dózsa—Egri Dózsa vízilabda-mér­kőzést már holnap délután le­játsszák a Margitszigeti Sport­uszodában. Ismeretes ugyanis, hogy a vízilabda-bajnokság har­madik idényének valamennyi for­dulóját Budapesten rendezik meg —- a MUSZ szerencsétlen verseny­kiírása alapján. A két testvércsa­pat jelenleg közel egyforma erőt képvisel, az egrieknél ismét ren­delkezésre áll a válogatott Pécsik Dénes, ami kétség kívül megnöveli esélyeiket. Szoros mérkőzés után, döntetlen körüli eredmény várható. A kosárlabdázók is bekapcsolódnak Hosszú szünet után tovább foly­tatódnak a kosárlabda NB L és NB n. küzdelmei. Az E. Tanár­képző Főiskola NB I-es női és NB n-es férficsapata is pályára lép. A lányokra nagyon nehéz feladat vár; Bajára kell utazniok. Az a tény, hogy a főiskolás csapat a kieső zónában foglal helyet — nyil­ván megkétszerezi majd a játé­kosok erejét. A józan számítások szerint hazai győzelem várható, de ilyenkor az idény kezdetén meg­lepetés is elképzelhető! A fiúk Egerben fogadják a DVTK csapa­tát. A harmadik helyezett diós­győriektől tavasszal vereséget szenvedett az akkor erősen tartalé­kos egri gárda, s most szerelne visszavágni a vereségért. Ifj. Csá- nyi Barna vezetésével, heti öt ed­zéssel készül az együttes, amely az alábbi keretből kerül majd ki; Cseh, Renn, ifj. Csányi, Sóskúti, Sípos, Korepta, Vajk, Eperjessy, Orbán, Pilisy, Tompos. A mérkőzés 10.30 órakor kezdődik, a népkerti bitumenes pályán. (—dy) 1966. SZEPTEMBER 5-TÖL, 1966. SZEPTEMBER 11-IG. KOSSUTH RADIO: €.30: Hí­rek. Időjárás. — 4.35—7.59: Ze­nes műsor. — 5.00: Hírek. Idő­járás. — 5.05: Falurádió. — o.OO: Hírek, időjárás. — 1.00: HK*ek. időjárás. — 1.05: Oj könyvek. — 1.30: Színház-. Hangverseny- és moziműsor. — €.00: Műsorismertetés. időjá­rás. — 10.00: Hírek. Lapszem­le. Időjárás. — 12.00: Hírek, időjárás. — 14.00: Hírek, idő­járás. — 16.00: Hírek, időjárás. — 17.56: Műsorismertetés. — 18.00: Hírek. Időjárás. — 20.00: Esti Krónika. Időjárás. — 22.00: Hírek. Időjárás. — 24.00: Hírek időjárás. — 0.10: Zene. PETŐFI RADIO: 5.00: Zene. 6.10: Torna. — 6.30: Hírek. Idő­járás. — 8.00: Hírek, időjárás. — 14.10: Időjárás- és vízállás­jelentés. — 14.27: Műsorismer­tetés. — 15.00: Hírek. Időjárás. — 17.00: Hírek. Időjárás. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 23.00: Hírek. Időjárás. A Hatvani Honvéd nagy győzelme a labdarúgó megyei A megyei II. osztályú labda rúgó-bajnokság nyugati cső portjában Boldog elleni, fö lényes, 8:1 arányú győzelmé vei megerősítette vezető he lyéfc a Hatvani Honvéd. Mivel a mögötte következő Abasár és Lőrinci is győzni tudott, a táblázat élvonalában nem vál­tozott a helyzet. Eredmények: Heréd __H. Sp artacus 2:1, Ecséd—S. Kini­zsi 1:1, H. Honvéd—Boldog 8:1, Gyöngyöshalász—Domoszló 3:2, Szűcsi—Abasár 0:2, Lőrinci—s! Építők 4:0. A bajnokság állása: 1. H. Honvéd 15 12 2 1 55:12 26 2. Abasár 15 10 3 2 43:15 23 11. osztály 1 ban 3. Lőrinci 15 11 1 3 38:15 23 4. S. Kinizsi 15 7 4 4 29:22 18 5. Adács 14 6 4 4 26:21 16 6. Gy.-halász 15 7 2 6 27:28 16 7. Heréd 14 5 5 4 18:22 15 8. Boldog 15 5 2 8 22:37 12 9. Ecséd 15 4 3 8 20:31 11 10. H. Spart. 15 4 2 9 12:34 10 11. S. Építők 14 3 3 8 20:35 9 12. Szűcsi 15 3 3 9 15:36 9 13. Domoszló 15 1 2 12 16:33 4 Az ifjúsági bajnokságban a 21 pontos H. Spartacus vezet, a 18 pontos Adács, a 17 pontos Ecséd, és a 16 pontos Boldog előtt. Szeptember 5„ hétfő KOSSUTH RADIO: 8.15: Klasszi­kus operettrészlétek. 9.10: Csak tiszta forrásból. Kovács Júlia ri­portja. 9.25: A hét előadóművésze: Thomas Beecham. Meixner Mi­hály előadása. 10.10: Az óvodások műsora. 10.30: Népi zene. — 11.00: Holt történt? 11.10: Ritkán hallott operákból. 12.15: Mindenki kedvé­re! 14.05: A Moszkvai Kamaraze­nekar műsorából. Vez'nyel: Ru­dolf Barsaj. 14.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 15.00: Tánczenei koktél. 15.40: A sziget. Robert Mer­le regénye folytatásokban. IV. r. 16.15: Gyermekrádió. 16.55: Édes anyanyelvűnk. 17.00: Könnyűzene Tallinból. 17.25: Fenyő István könyvszemléje. 17.35: Joan Suther­land Bellini-áriákat énekel. 18.00: Mi történt a nagyvilágban? 18.20: Népi zene. 18.40: Thomas Beecham vezényel. Közreműködik a Roya*L filharmonikus zenekar. 20.30: Tánc­zene. 21.01: Vészi Endre hangjáté­kaiból. I. Az ikertárs. 22.15: Sulli­van: Esküdtszék! tárgyalás. Zenés komédia. 22.50: Tudományos mo­zaik. 23.10: Kamarazene. 0.10: Népi zene. PETŐFI RADIO: 14.00: Bródy Tamás operettjeiből. 14.25: Kása­hegy. Dávid Teréz regényéről. — 14.45: Fúvószene. 15.05: Zongora­művek. 16.05: Népek zenéjéből. — 16.40: Schubert-kórusok. — 17.05: Üvegszekrény. Bor Ambrus novel­láik ötét érői. 17.25: ötórai tea. — 18.00: Egy kisváros gondjai. Vesz­prém. Szamos Rudolf riport!a. — 18.35: Filmzene. 19.10: Könnyű dal- íamok~ 19.45: Gazdaszémrhel ha­zánk mezőgazdaságáról. 20.00: Bol­gár Kultúra Hete. A Szófiai Ka­marazenekar hangversenye, vezé­nyel: Vaszil Kazandzsiev, közremű­ködik: Liliana Berava és Pavel Gerdzsikov. 21.05: Népi zene. 21.40: A manchesteri remete. Emlékezés John Daltonra, a kémiai atomel- mélet megalkotójára. 22.00: Dobsa Sándor együttese játszik. 22.25: A hét előadóművésze: Thomas Be­echam. Meixner Mihály előadása. (Ism.) Szeptember 6., kedd KOSSUTH RADIO: 8.20: Gold- mark operáiból. 9.00: Gyermekrá- dió. 10.10: Operett részletek. 11.00: A kabát. Eddy Ngawa ausztráliai író elbeszélése. 11.21: Schubert: Pisztrángötös. — 12.15: Tánczenei koktél. 13.02: Hideg víz. Fekete Gyula karcolata. 13.15: Orfeusz. — 14.05: Népdalcsokor. 14.45: Európa tengeri kapui. Gdansk. Pataki Bé­la Pál írása. 15.00: Sándor Judit és Palló Imre énekel. 15.40: A sziget. Robert Merle regénye folytatások­ban. V. rész. 16.15: Fürgeszáj. Rá­diójáték gyermekeknek. (Ism.) — 16.54: Bárdos Lajos: Részletek a Kicsinyek kórusa I. füzetéből. — 17.00: Thomas Beecham vezényel. 18.20: Esti pihenő — muzsikával. 19.25: A Szabó család. 20.25: Népi zene. — 20.55: A bál. Irene Nemi- rovsky regényét rádióra alkalmaz­ta: Fakan Balázs. 21.30: Nyilvános tánczenei hangverseny a rádió 22- es stúdiójában. 22.20: Zimmer­mann: Szárnyaló dallamok. (Berli­ni Rádió esztrádzenekara.) 22.50: Mai szemel. 23.00: Zenekari muzsi­ka. 0.10: Filmzene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.00: Szakxo- fon- és csembaló-muzsika. 14.50: A Párizsi Népi Kórus énekel. — 13.05: Könnyűzene. 16.10: Operaszerzők, szövegkönyvírók. Albert István Ösz- szeállítása. 17.05: az Állami Népi Együttes műsorából. 17.40: Ahol megszüntették a másodállásokat. Bán János írása. *17.50: Miklós György zongorázik. 18.20: Birtok a határon. Jordan Jovkov regényét bemutatja: Csertői Oszkár. 18.4o: Sas László táncdaiaiból. 19.10: Mu­szorgszkij: Hovansesina. Négyfei- vonásos opera. Közvetítés a Szó­fiai Operaházból. Közben: 20.42— 21.03: Könyvespolc. Klasszikus orosz költők. Szeptember 7„ szerda KOSSUTH RADIO: 8.20: Könnyű­zene. 8.55: Orvosi tanácsok. 9.00: Beszélő földgömb. 9.20: Baleitze- ne. 10.10: Könnyűzenei híradó. — 10.53: Néhány perc tudomány. — 11.00: Hamari Júlia énekel, Tusa Erzsébet zongorázik. 17.27: A Sza­bó család. (Istm.) 12.15: Verbunko­sok, magyar nóták. 13.00: Tör­vénykönyv. 13.15: Operarészletek. 14.05: Blaháné. Részletek Polgár Tibor daljátékából. 14.25: Lányok, asszonyok. 15.00: Liszt- és Schu- mann-zongoramüvek. 15.40: A sziget. Robert Merle regénye foly­tatásokban. VT. rész. 16.15: Tánc­zenei koktél. 17.00: Emlékezés Szi­getvár ostromára. Dr. Benda Kál­mán műsora. 17.22: Friedrich Schorr énekel. 17.42: Zenés séta Felső-Ausztrlában. Ajtai Ilona ösz- szeállítása. TI. 18.20: Thomas Be­echam vezényel. 18.55: Húszas stú­dió. Az Ifjúsági Rádió hangosúj- ságja. 20.20—22.15: Közvetítés a Hollandia—Magyarország labdarú­gó EB-mérkőzésről Rotterdamból. 22.35: Emlékezés Faragó György­re. 23.22: Könnyűzene. 0.10: Bar­tók: Négy magyar népdal. PETŐFI RADIO: 14.00: A régi muzsika kedvelőinek. 15.05: Köny- nyűzene. 16.15: Orvosi tanácsok. 16.20: Halmy Lujza énekel, Molnár Agnes hegedül, Almásy László zon­gorázik. 17.05: Könnyűzenei hír­adó. (Ism.) 17.58: Donizetti: Bo- leyn Anna — jelenet a II. felvo­násból. 18.20: Tallózás külföldi népszerű tudományos folyóiratok­ban. 18,45: Bemutatjuk új felvéte­leinket. 19.10: Népi zenekarok mu­zsikálnak. 19.45: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 20.00: Auth Ede táncdalaiból. 20.10: Vladigerov-művek, vezényel- a szerző. 21.05: Üj felvét eleinkből. — 21.20: Gondolat, a Rádió irodalmi lapja. 22.00: Ope rett részletek. Szeptember 8., csütörtök KOSSUTH RADIO: 8.20: Reggeli hangverseny. 9.10: Időszerű nem­zetközi kérdések. (Ism.) 9.20: Ma­gyar nóták. 10.10: Elisabeth Reth- berg, és Helge Roswaenge énekel. 10.50: A rab. Szabó Magda rádió­játéka. (Ism.) 12.15: Tánczenei kok­tél. 13.00: Chopin-zongoraművek. — 13.45: A sajkások serege. Lipták Gábor elbeszélése. 14.05: Ágoston, az állampolgár. Dr. Szecskő Tamás írása. 14.15: Könnyűzene. — 14.44: Beethoven: Prometheus — balett­zene. 15.44; A bolgár líra gyöngy­szemei. 16.15: Csak fiataloknak! — 16.55: Beszélgetés Méhes Lajossal, a KISZ KB első titkárával. 17.15: Gyermekrádió. 18.00: Mi történt a nagyvilágban? 18.20: Világcég-e a Technoimpex? — 19.00: Gounod: Faust, Ötfelvonásos opera. — 22.20: Szórakoztató hangverseny. 23.17: Csehszlovák költők verseiből. 23.30: Zongoraművek. 0.10: A dzsessz ked­velőinek. SZOMBAT: Kézilabda: Bányász Kupa villámtorna. Egercsehi, 18.30 órától. (Villanyfényes mérkő­zések.) Sakk: Mátrai villámtorna, Parádfürdő, turistaház. Teke; Egri Spartacus—Kő­bányai Lombik, NB Il-es férfi mérkőzés, Eger, Népkert, 14 óra. „Szeptember 2.” Kupa: Salgótarján—Egercsehi Bá­nyász, Egercsehi, 16 óra. VASÁRNAP: , Ltdbdarúgás: Egri Dózsa— Szállítók NB I. B-s mérkőzés, Eger, Stadion, 16 óra. V: Fáth. Előtte 14.15 órakor: Egri Dó­zsa II.—Gyöngyösoroszi me­gyei 1. osztályú mérkőzés. NB III. osztály: Gyöngyösi Hon­Bérelnénk gumiabroncs-tárolás céljára 100—200 négyzetméter alapterületű ralitai helyiségei Egerben. Érdeklődés: 4. sz. AKÖV. Anyagosztály. Tele­fon: 22-82. ________ vé d—Petőfibánya 15.30, Blank. MÁV HAC—Debreceni Hon­véd, 15, Kreisz. A H. Kinizsi a Budapesti Postás, az Egercse­hi Bányász pedig Somsály ott­honában vendégszerepei. Teljes forduló a megyei I. és II. osztályban. Kosárlabda; E. Tanárképző —Diósgyőri VTK NB Il-es férfi mérkőzés, Eger, Népkert, 10.30 óra. Vízilabda: Pécsi Ércbányász —E. Hajtóműgyári Vasas, terü­leti bajnoki mérkőzés, Eger, 11 óra. Az E. Dózsa csapata Budapesten 17 órakor a Szol­noki Dózsa együttesével mér­kőzik. Kézilabda: E. Lendület— DVTK NB Il-es női mérkőzés. Eger, Tündérpart, 11 óra. Megyei férfi bajnokság: MÁV HAC—E. Helyiipar, Gy. Előre —Gy. Vasas Izzó, Sirok—At- kár, Egercsehi—EgerfarmOs, — női bajnokság: H. Kinizsi—E. Helyiipar, Sirok—Ecséd. Sakk: A mátrai villámtorna befejező napja, Parádfürdő, tu- ristaház. állás Gondozót keresünk idős férfi mellé. Eger, Dobó u. 12. Képesített könyvelőnő gyors­gépírás tudással, hosszú gyakor­lattal elhelyezkedne. Eger, Szov­jethadsereg útja 71. 350-es BMW motorkerékpár, ki­fogástalan állapotban, hatezerért eladó. Megtekinthető du. 3-tól. Gyöngyös, Szív u. 26. VEGYES INGATLAN Belvárosi kétszoba-összkom­fortos lakásomat elcserélném ró­zsadombiért, megegyezéssel, egri hirdetőbe. Eladó sürgősen a nagytemplom­hoz 100 m, szép, új épület, 2 csa­ládnak megfelel. Azonnal beköltöz­hető. Gyöngyös, Táncsics Mihály u. 3. Ságiné. Keresünk nyomtatványraktáro­zás céljára száraz, lehetőleg bel­városi helyiséget. Cím: Áll. Biz­tosító H. m. Igazgatósága, Eger, Kossuth u. 10. Makiáron, a Kerecsenül u. 7. szám alatt, kétszobás családi ház eladó. 2 percre az állomáshoz. Füzesabony, Hunyadi út 5. szám alatt, 3 szoba, konyha, spájzos la­kás eladó. Érdeklődni a helyszí­nen. 2 szobás, összkomfortos, kazinc­barcikai főbérletemet elcserélném hasonló gyöngyösivel. Érdeklődni: 16—41-es telefonon. Gyöngyös. 18— 20 óra között. Egerben, két szoba, konyha-fegy szoba-konyhás ház lakáscserével eladó, 601-es Trabantot is beszá­mítok. Eger, Szarvas tér 2. Háromszoba-összkomforto®, parkettás ház, beköltözhetően el­adó. Eger, Pacsirta u. 9. Érdek­lődni délelőtt UHői. este 18-ig. Azonnal beköltözhető, kettőszo­bás, összkomfortos házamat el­adom, vagy elcserélném egyszobás, kertes házzal, esetleg vidékivel is. Megegyezéssel” jeligére, egri hirdetőbe. JÁRMŰ Jáwa Ideál sürgősen eladó. Eger, Lenin út 146. Ezres Wartburgok eladók. Egyik kiskerekű. garanciális. Gépkocsi­befizetést beszámítok. Eger, Egész­ségház u. 5. Kovács. Opel Record Olympia személy- gépkocsi eladó. Gyöngyös, Virág utca 24. Eladó Trabant Combi személy- gépkocsi, 600-as, jó állapotban. Ér­deklődni lehet: vasárnap egész nap. Gyöngyös. Petőfi u. 10. szám alatt. Skoda Oktavia Szuper — 45 000-et futott — személygépkocsi, príma állapotban eladó. Eger, Liget u. 2. Opel Olympia személygépkocsi, üzemképes, jó állapotban, olcsón eladó, esetleg nagy motort oldal­kocsival is beszámítok. Szilvásvá­rad, Mészüzem, Sütő. Moszkvics 408. eladó. Megtekint­hető napközben, Eger, Frank Tiva­dar u. 9. « 402-es „Moszkvics” személygép­kocsi, jó karban, 43 000 km-es. el­adó! Cím: Jurácsik József, Már­káz, Dobó u. 12. Moszkvics 407-es, kifogástalan ál­lapotban eladó. Eger, Lenin út M* CSÉB MUNKAHELYÜNK biztosítási Es Önsegélyző csoportja. Bösendorfer zongora eladó. Eger. Csiky Sándor utca 56. 1. ajtó. Hálószobabútor eladó. Eger, Bornemissza u. 14. Kovácsszerszám fájóval eladó. Gyöngyös, Bethlen u. 15. Gyurcsik József. Hideg idő beállta előtt festesse bőrkabátját, irhabundáját Czibula bőrfestőnél, Eger, Almagyar u. 7. Rózsatöveket és rózsaszemeket már most rendeljen 130 fajta gyö­nyörű újdonságból, őszi leszállí­tásra, kérje díjtalan árjegyzékün­ket. Garamvölgyi rózsakertészet. Gádoros, Békés megye. 2 ágyneműtartó, heverő, hozzá­tartozó, modern éjjeliszekrénnyel eladó. Eger, Csákány u. A/10. dr. Orosz. Varróiskolában felsőruha és fe­hérnemű szabás-varrás 10 hónapos szaktanulására, 15—25 éves korú nők, szeptember 15-ig jelentkez­hetnek, akik szakmunkásnak akar­na ktsz-be elhelyezkedni. Tanulá­si idő heti 2 nap. Egerben. Vörös­marty u. 53. szám alatt. Alapba való számoskő ingyen elszállítható. Eger,- Rózsa K. u. 6. PETŐFI RÁDIÓ: 14.00: FúvSere­ne. 14.15: Csajkovszkij: A cárnő cipellője — jelenet a n. felvonás­ból. 14.35: Népzene. 15.05: Miért csökken a munkásújítók száma? 15.20: Részlet Szirmai Albert Mág­nás Miska és Táncos huszárok cí­mű operettjéből. 16.00: Bemutatjuk a Bratislava! Rádió szimfonikus ze= nekarát. 16.49: Czuczor Gergely emlékezete, halálának 100. évfor­dulóján. 17.05: Ránki György köny- nyűzenei müvedből. 17.45: A Dán Rádió szimfonikus zenekarát Fe- rencsik János vezényli. 18.30: Viar- dal. Vidor Miklós elbeszélése. 18.48? Bolgár kórusok. 19.10: Ritmus és melódia. 19.50: Miről ír a Társa­dalmi Szemle legújabb száma’ —> 20.00: Népi zene. 20.25: „Elhull 9 virág, eliramlik az élet”. Petőfi és Szendrey Júlia szerelmének lírai története. 21.05: Élőszóval — nauzsi»* kával. Szeptember 9., péntek KOSSUTH RADIO: 8.20: Mit főa- zürik? 8.25: Tánczene magyar szó­listák és együttesek műsorából. — 9.05: A vásárlók nevében kérem! 9.10: Mese-muzsika. 10.10: A Cinege utcai óvodások énekelnek. 10»3i; Édes anyanyelvűnk. 10.36: Cigány- dalok, csárdások. 11.00: Sanche Pansa az uborkafán. Epizód Cer» vnates Don Quijote c. regényéből. 12.15: Thomas Beecham operaiéivá. teleiből. 13.00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból kimarad . . . 14.05: Leo­nid Kogan hegedül. 14.30: Gyér- mekrádió. 15.00: üZENEtek. 15.35: A Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság nemzeti ünnepén. Szép vagy, hazám! Balássy László iro­dalmi összeállítása. 16.10: Porgy és» Bess. Részletek Gershwin operájá­ból. 16.25: „Kereszteshadjárat a sza­badságért”. III. rész. Gellért Endre dokumentumműsora. 17.00: ötórai tea. 16.51: Paganini: Boszorkány­tánc. (Ruggiero Ricci — hegedű). 17.00: Ötórai tea. 18.00: Mi történt a nagyvilágban? 18.20: Üj zenei új­ság. 18.46: Könnyűzene Monte Carlóból. 19.20: Kiss Gyula zongo­rázik. 20.30: A Bolgár Népköztár­saság nemzeti ünnepén. Pódium- 65. Bulgária. 23.25: Operettrészletek. PETŐFI RÁDIÓ: 14.00: Operett- kettősök. 14.25: Válaszolunk hallga­tóinknak! 14.40: A Bolgár Kultúra Hete. Népdalok és népi tánépk- 15.05: Heti hangversenykalauz.. — 15.40: Ezüst billentyűk. A Gyer­mekrádió zenés műsora. 16.10: Szó­rakoztató zene nyugdíjasoknak- 17.05: Láttuk, hallottuk. 17.25: Gá­bor Artemisz énekel, Bodonyi Ani­kó zongorázik. 18.05: Népi zene.' — 18.45: Turisták ötperce. 18.50: Indu­lók. 19.10: Mozart: Társas énekek. (Zeneművészeti Főiskola énekkara). 19.20: A munka lélektana. Beszél­getés. 19.35: Ami a jövő hét zenei műsoraiból kimarad . . . 20.35: Tho­mas Beecham vezényel. Szeptember 10., szombat KOSSUTH RÁDIÓ:. 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: Népi* zene. 9.10: Orvosok a mikrofon előtt. .9.15: Operarészletek. —.... 1040: Johann Strauss: Császárkeringo. 10.22:. Pó­dium 66. Bulgária. (Ism.) 11.42: Fú­vószene. 12.15: A comeville-i ha­rangok. Részletek Planquette ope­rettjéből. — 13.00: Lapozgatás új könyvekben. 13.15: A New York-i Filharmonikusok Beethoven-hang- versenye. 14.20: Népi zene. 14.45: Mi történt a héten a nagyvilág­ban? 15.00: Csak fiataloknak! 15.40: Saint-Saens: Sámson és Delila — Delila és Sámson kettőse. II. felv. 16.15: Hétvége. 18.10: A 85 éves Dut- ka Ákos köszöntése. 18.45: Magya* nóták. 19.02: Thomas Beecham ve­zényel. 20.25: A Rádió Dalszínházá­nak bemutatója. A szépség nem minden. Zenés vígjáték. írta: Tóth Miklós. Zenéjét szerezte: Kereke» János. 22.15: Sporthíradó. 22.30: Táncoljunk! PETŐFI RÁDIÓ: 14.00: A dzsessz kedvelőinek. 14.10: Tudósítás az ENSZ-ből. 14.20: Mozart-művek. — 15.35: Orvosok a mikrofon előtt. 15.40: Camelot. Részletek Loewer— Lerner zenés játékából. 16.16: A hasznos dolgokról éneklő tücsök. Rádiójáték Aisopos életéről. írta: Majoros István. 17.05: Operabará­toknak. 17.46: A kutya. Vaszilij Groszman elbeszélése. 18.04: Színes népi muzsika. — 18.40: Századunk francia kórus művész étéből. 19.10: A Városliget muzsikája. 20.13:- A Lengyel Rádió Szimfonikus Zene­karának hangversenye, vezényel: Lehel György. Közvetítés Katowi­céből. Közben: 21.05—21.20: A Rádió Eszperantó Klubja. 21.44: Legked­vesebb verseim. (Pálos György). — 22.00: Népi zene. 22.25: Bolgár ka­marazene. Szeptember 11., vasárnap KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Operett­hangverseny. 8.55: Édes anyanyel­vűnk. 9.00: Allatkert — gratulá­lunk! A Gyermekrádió műsora. III. rész. 10.06: Vasárnap délelőtt. 12.15: Népi zene. 12.45: Tiszta szív­vel. Barcs Sándor írása. — 12.55: Ugyanaz — mással. Liszt-átiratok. 13.28: Rádiólexikon. 13.58: Táncze­ne. 14.10: Pannónia kapitánya. Drá­mai epizódok Hunyady József re­gényéből. 15.18: Brahms-művek. — 16.57: Mérkőzések percről percre. 18.05: Bolgár művészek operafelvé­teleiből. 18.35: Könnyűzene, tánc- zene, jazz. 19.15: A szerelem ára. Színjáték két részben. Irta: G. B. Shaw. Közvetítés a Katona József Színházból. 21.32: Népi zene. 22.18: Szórakoztató zene. 22.58: Jékely Zoltán versei. 23.10: Kamarazene, 0.10: Az új krakowiak. Részletek, Kurpinski operájából. PETŐFI RÁDIÓ: 7.30: A római katolikus egyház félórája. 8.00: Miska bácsi lemezesládája. 8.30: Csehszlovák ajándék-felvételeink­ből. 9.08: Népdalok. 9.30: Operaka­lauz. 10.30: Tánczene. 11.40: Kultu­rális figyelő. 12.00: Konstantin II- jev vezényel. 12.55: A dzsessz ked­velőinek. 13.11: Rádiójáték gyer­mekeknek. 14.00: Művészlemezek. 16.00: Mérkőzések percről percre. 16.52: Szép magyar novella. 17.10: Fültörő. 18.10: A művelhető csilla­gokig. A budapesti Egyesített Tisz­tiiskola műsora. — 18.55: Thomas Beecham vezényel. Liszt: Faust- szimfónia. 20.07: Tudósaink arckép­csarnoka: Millner Tivadar akadé­mikus. — 21.36: Magyar művészek hangversenye.

Next

/
Oldalképek
Tartalom