Népújság, 1966. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-06 / 185. szám

oldódik a gyöngyösiek félne­hézsúlyban meglevő problé­mája. Bánhegyi az első me­netben kiütéssel győzött Zsom- bok (Gábor Á. SE) ellen. Pénteken 26 pár lépett szo­rítóba. Jó mérkőzést vívott pe­helysúlyban Egyed, Bereczki, könnyűsúlyban Kovács, Ma­gyar és nagyváltósúlyban Be- ziz és Kiss. alläs A Füzesabonyi Gépjavító Állo­más lánctalpas erőgépekre szak­képzett traktorvezetőket keres azonnali beléspéssel, (állandó mun­kára. Fizetés teljesítménybére­zéssel. Jelentkezés: a füzesabonyi köz­ponti irodában. Csütörtökön megkezdődött Gyöngyösön az 1366. évi nép­hadsereg ökölvívó bajnokság. Délután négy órai kezdettel a zenekar pergő ritmusára ka­tonás sorrendben sorakoztak fel a versenyzők, akiket Fé- kényi alezredes üdvözölt. Be­széde végén jó szereplést kí­vánt a részvevőknek és jó szó­rakozást a szurkolóknak. A zászló felvonása után meg­kezdődött a küzdelem. 91 ver­senyző „kapott engedélyt” ar­ra, hogy szorítóba léphessen. Az első napon alacsony szín­vonalú mérkőzéseket láthattak a nézők. Igazán jó ökölvívást csak a harmatsúlyú Kuburczi— Szabó és a f élnehézsúlyú From­mer—Neisz mérkőzés hozott. Az első találkozón Kuburczik csupán rutinjával tudta ma­ga javára fordítani a mérkő­zést, míg a másik mérkőzésen nagy meglepetés volt az ez évi vidéki bajnok legyőzése. A többi találkozókon csak az egyik fél nyújtott jó teljesít­ményt: Kovács (Kun SE), Győr (Petőfi SE), Németh (Kilián SE), C. Nagy, Garas (Dimit­rov SE), Máté (B. I.), Tulai, Csikó (Zalka SE). A 28 mérkőzésből 9 tartott három menetig, míg 10 döntő fölénnyel, négy feladássál, ket­tő leléptetéssel és kettő kiütés­sel ért véget. A Zalka öklözök közül az első napon öten lép­tek szorítóba. Szirony az első menetben döntő fölénnyel nyert Bede (Kilián SE) ellen. Kisváltósúlyban Tulai nyúj­tott jó teljesítményt, de jól ök­lözött Zsámbóki is, de a bírók ellenfelét hozták ki győztes­nek. A gyöngyösi színekben először induló Csikó jó benyo­mást keltett. Egyhangú ponto­zással nyert Madarast (Aszta­los SE) éllen. Amennyiben ezt a formáját tartani tudja, meg­SZOMBAT ökölvívás: Országos hadse­reg-bajnokság elődöntői. Gyön- gyös, 18 óra. Labdarúgás: Egri Spartacus —Bervai Vasas megyei I. osz­tályú bajnoki mérkőzés, Eger, 16 óra. ~V~ Medereczki. (Sta­dion). VASÄRNAP ökölvívás: Országos hadse­reg-bajnokság döntői. Gyönr gyös, 10 óra. Vízilabda: SZEAC—Egri For­gácsoló Vasas összevont terü­leti bajnokság. Eger, verseny- uszoda, 11 óra. Teke; Bornemissza Gergely ifjúsági egyéni bajnokság. Eger, 8 óra, Vasas-pálya. Labdarúgás: NB III. Északi csoport: H. Kinizsi—Petőfibá- nya Hatvan, 9.30, Halász M. Gy. Honvéd—Ikarus Gyöngyös, 16, Kutai. Északkeleti csoport: MÁV HAC—Egercsehi Bányász Hatvan, 16.30, dr. Borossy. Nemzetközi mérkőzés: Egri Dózsa—Zvezda Subotica Eger, stadion, 17 óra, Elk Sportegyveleg Elkészült a labdarúgó MNK második fő fordulójának sorso­lása Megyénket már csak öt csapat képviseli ebben a küz­delemben. A sorsolás szeszélye úgy hozta, hogy Egercsehi ki­vételével a többi csapatok He­ves megyei ellenfelet kaptak, s így a legközelebbi forduló­ban már legfeljebb csak há­rom csapat képviselheti me­gyénk színeit. A következő for­dulóra augusztus 10-én, szer­dán kerül sor. A legkésőbbi kezdési idő 16 óra. Ezekre a Ez FVSC Ifjúsági labdarúgói is jól szerepelnek Igaza volt annak a füzesabo­nyi labdarúgó szurkolónak, aki a napokban a következő­ket mondotta: nagyon örülünk a felnőtt csapatunk szép sze­replésének, de azért nem sza­bad szó nélkül elmemii az ifjú­sági csapat teljesítménye mel­lett sem, mert a tavaszi sze­zonban az ifjúsági csapat ve­retlen. Valóban — legyen az bár­milyen szintű bajnokság — egy csapatnak mindig dicsőségére válik, ha egy szezonon át ve­retlen marad. A füzesabonyi fiatalok mind­össze egy bajnoki pontot vesz­tettek a tavasz folyamán, kö­zel félszáz gólt lőttek az ellen­felek hálójába, s ezzel szem­ben a védelem csak hét gólt kapott. A füzesabonyi fiatalok ez ' évi sikere már csak azért is említést érdemel, mert az utób­bi években gyengén szerepel­tek. Sok ifjúsági játékos lett sportszerűtlenség miatt kiállít­va és sokszor csak hiányos lét­számmal álltak ki idegenbeli mérkőzéseikre... Az említettek már csak rossz emlékként maradtak meg, mert az idén merőben más a helyzet Füzesabonyban. Most már törődnek az FVSC-nél az ifjúsági csapattal is. Túróczy János testnevelő tanáré az ér­dem, hogy ez a tehetséges csa­pat így együtt van. A tél fo­lyamán kezdte átszervezni a csapatot Túróczy János, ami­kor az általános iskolákból, gimnáziumból és az ipari isko­lából meghívta az egyesület edzéseire a tehetségesebb fia­talokat, akiket nyomban le is igazoltatott. A fiatalok .szor­galmasan követték az edző­jük utasításait, és az eredmé­nyek sem maradtak el ezek után a bajnoki mérkőzéseken. Amit ritkaságszámba megy Fü­zesabonyban: az idén az ifjú­sági csapatnak már több ízben is biztosítottak idegenbeli el­lenfelékkel edzőpartnerokat. (Szigetváry) mérkőzésekre az országos kül­dőbizottság jelöli ki a vezető­bírókat, a partjelzőket pedig a megyei szervek. A sorsolás: XXII. csoport: Hatvani MÁV -Gyöngyösi V. Izzó. XXXII. csoport: Petőfibánya—Egri Dó­zsa, Zsámbék—Egercsehi. Elől- állóak a pályaválasztók. ★ Gyöngyösön megrendezték a városi egyéni tekebajnokságot. A versenyen a következő ered­mények születtek: 1. Domoszlai József 324, 2. Kiss Imre 322, 3. Fricz Sándor 292 fával. Vala­mennyi versenyző 100 dobást végzett. + Tudvalévő, hogy Egerben a labdarúgó-csapatok pálya­hiánnyal küzdenek. A Sparta- eus-sporttelep egyelőre hasz­nálhatatlan, mivel a tavasszal levonuló árvíz elvitte a salak egy részét, ugyanakkor a Ber­vai Vasas pályája is felújítás­ra szorul. így mindkét szak­osztály labdarúgói a népkerti salakos pályán játszák majd le bajnoki mérkőzéseiket. Az eg­ri sportkörök vezetői ezért egyeztették a mérkőzések prog­ramját. Ennek alapján néhány mérkőzést szombati napokon kell lejátszani. így ma, az Egri Spartacus—Bervai Vasas ta­lálkozóra a népkerti salakos pályán kerül sor. ★ Elkészült a teke NB II. Ke­leti csoportjának, valamint a megyei bajnokság őszi fordu­lójának sorsolása. Az NB II- ben az első fordulóra szeptem­ber 4-én, míg az utolsó fordu­lóra november 27-én kerül sor. A' meeyei bajnokságban az I. forduló lejátszására szeptem­ber 17- és 18-án kerül sor, míg az utolsó mérkőzést október 30-án tartják. Háromtagú dolgozó család elhe­lyezkedne fizikai munkára üdülők­ben. Cím: „AZONNALRA” jeligére a gyöngyösi Magyar Hirdetőbe. Gyakorlattal rendelkező építő­ipari technikust, vagy képesített kőművesmestert építésvezetőnek felveszünk. Eger, Kertész u. 11. Javító—Szolgáltató Üzem. Heggel 6-tól délután 14 óráig. É. M. Budapesti Betonáru- gyár, Bpest, XXI., Rákóczi F. u. 289. (Csepel) azonnali belépéssel felvess legalább 5 év feletti szak­mai gyakorlattal rendelke­ző lakatos, jó képességű autószerelő és autó­villamossági szerelő szakmunkásokat, va­lamint bolgár Diesel villás targoncavezető­ket, azonkívül mo- zaiklap-gyártáshoz női, betonelem-gyár- táshoz női és férfi segédmunkásokat. Munkásszállást és napi egyszeri meleg étkezést, térítés ellenében biztosí­tunk. Felvételhez munkakönyv, MIL-lap és tanácsi igazolás szükséges. Jelentkezés a fenti cím munkaügyi csoportjánál. Vízvezetékszerelő tanulót felve­szek. Sárdi János Eger, Petőfi ut­ca 1. Munkavezetőt azonnali belépés­sel alkalmazunk. Feltétel mkp. ve­zetői jogosítvány. Mg. techniku­mot végzettek előnyben. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni írásban, önéletrajzzal, működési bizonyítvánnyal. Talajjavító, Fü­zesabony. Szihalmi u. 19. Tanácsi költségvetésben jártas férfi munkaerőt keresünk 1333/b kulcsszámú munkakörbe ellenőrzé­si feladatok ellátására. Cím: Járá­si Tanács Pénzügyi Osztálya, Eger, Beloiannisz u. 1. Tégla- és Cserépipari Vállalat, Eger, I. sz. Téglagyára férfi mun­kaerőt felvételre keres. Vidékieknek munkásszállás biz­tosítva, egyszeri étkezéssel. Je­lentkezni lehet: Eger, I. sz. Tégla­gyár. Eger, Homok u. 2. INGATLAN Elcserélném miskolci másfél szo­bás, főzőfülkés, összkomfortos la­kásomat. hasonló egriért. Érdek­lődni Eger, Szaicz Leo u. 4. (Mina­ret—Serviták között). Egyszoba-összkomfortos örökla­kás, Béke garnitúra eladó. Eger, Egészségház u. 2. II. 12. Érdek­lődni: hétfőn, csütörtökön 5—7-ig. Eger, Garay u. 9. 6Zámú ház beköltözhetően eladó. Egy nagy raktárhelyiség azonnal kiadó! Garázsnak is megfelel. Cím: ,,GARÁZS” jeligére a gyön­gyösi Magyar Hirdetőbe. szunyogriasztó krém kapás van - csípés nincs Hirdetése biztos siker a QlAfiú^Láq^kaM. 250 köbcentiméteres Csepel mo. torkerékpár olcsón eladó. Félné, met. Borsodi u. 15. Kifogástalan állapotban léwő Volkswagen eladó. Eger, Széche­nyi út 7. Tátraplán üzemképes állapotban 142 négyszögöl telek, 40 négyzet- sürgősen eladó. Mátrafüred, Fel* méter melléképülettel eladó. Cím: szabadulás u. 54. sz. Gyöngyös, Hunyadi út 35. Érdek- _ lődni: Autószerviznél, Bereczki. VEGYES IRDETES Egyedülálló, értelmiségi, fiatal nő üres szobát k( ^ megegyezés­sel Egerben. ,,Készpénz” jeligére az egri hirdetőbe. Egerben, belterületen, Árpád ut­ca 34. számú,/nem modern ház, kerttel beköltözhetően eladó. 3 szoba-összkomfortos családi ház beköltözhetően eladó. Eger, Vécsey út 30. Egerben, Kazinczy u. 1. szám alatti 2 szoba-összkomfortos csalá­di, kertes ház, azonnal beköl­tözhetően eladó. Érdeklődni dél­után 3-tól. (Kanada). Eger, Baktai út 35. számú ker­tes ház beköltözhetően eladó. Szerződéses kötelezettség teljesí* tése után visszamaradt, mintegy 60—70 q fokhagyma eladó a* „Aranykalász” Mg. Termelőszövet­kezetnél, Kerecsenden. Érdeklődni Kerecsend, 11-es telefonszámon le­het naponta reggel 8—16 óra kö­zött. Az áru Kerecsenden van tá­rolva, ahol megtekinthető. Rózsatöveket és rózsaszemeket már most rendeljen 130 fajta gyö­nyörű újdonságomból, őszi szállí­tásra. Kérje díjtalan árjegyzékün­ket. Garamvölgyi Rózsakértészet* GÁDOROS. Békés megye. Közöljük, hogy a vámosgyörid „Kossuth” Mg. Termelőszövetke­zet 1-es számú körbélyegzője elve^ szett, mely 1966. július 28-tól ér­vénytelen. Egri Cipőipari Szövetkezet in­gatlant keres megvételre — a vá­ros területén — üzem céljára, lega­lább 100—120 négyzetméter beépí­tett alapterülettel. Mentesítés szük­séges. Ajánlatokat kérjük Eger,' Dobó tér 6. sz. alatti központi iro­dánkba. Eger, Vécsey utca 17. számú 2 szoba-konyhás ház eladó. Azonnal beköltözhető. Érdeklődni: ugyan­ott. A Megyei Könyvtár felnőtt rész­lege 1966. augusztus 15-től szep­tember 1-ig kölcsönzési szünetet tart, C S É B MUNKAHELYÜNK BIZTOSÍTÁSI ES ÖNSEGÉLYZŐ __________CSOPORTJA. Má trafüreden, a Felszabadulás u; 52. sz. alatt 141 négyszögöl házhely eladó. Érdeklődni lehet: Mátrafü- red, Petőfi u. • 47. sz. alatt, szom­baton és vasárnap. Egerben, Borházsor 38. sz. alatti borházas pince eladó. Érdeklődni: Eger, Iglói u. 8. sz. alatt. Sürgősen eladó Gólya utcai szö­vetkezeti lakás. Csányi Barnébás Eger, Gólya u. P/7. Érdeklődni: 20 óra után. Eger, Rákóczi út 3. sz. 4 szoba* 3 konyha, 12x12 m raktár — mű­helynek alkalmas, borház. 250 négyzetméter alapterületű pincé­vel eladó. Elfoglalható 2 szoba, konyha és az összes mellékhelyisé­gek. Érdeklődni Rákóczi út 23^ sz: JÁRMŰ Nikkelezett tankú Szuperpannó- nia 18 LE-ős eladó. 15 000 km-t fu­tott. Béréi Dezső, Eger, XDI. (Fel­német), József u. 34. Skoda Furgon 1100-as 16 ezerért és egy Sachs öntöző-motor 1000 Ft-ért eladó. Vig Mihály, Hatvan, Mészáros L. u. 39. Tipizálás miatt ez évben felújí­tott 2 db DT—413-as és 1 db nagy­javításra szoruló UTOS—45-ös erő­gép eladó, vagy MTZ—5-ös erőgép­re, vagy munkagépekkel elcserél­hető. Vörös Csillag Mtsz, Porosz­ló. Értesítjük vevőinket, hogy növényvédőszer-osztályunk egri raktára f. hó 8—15-ig bezárólag leltáros A leltár ideje alatt az áru­kiszolgálás szünetel. Heves megyei AGROKER Vállalat, Eger. Házfelügyelőt felveszünk Gyöngyösi belterületi szo­ba-konyhás cserelakás szük­séges. Cím: Ingatlankezelő Vállalat, Jókai u. 23. sz. Bután gázpalackhoz gáitűzhe- lyet vennék. „Jó sütő” jeligére as egri hirdetőbe. 6 db 50 kg-os mézes kanna, 100 db keret eladó. Eger, Csokonai út 43. Elveszett 1966. augusztus 3-án este 8—9 óra között Egerben* Széchenyi út Lenin út vasútállo­mási bejáró között fekete orkán­hoz tartozó öv és sapka. Kérem megtalálóját, hogy adja le a Ma­gyar Hirdető egri kirendeltségén. Bontásból kikerült kő-, faanya­gok eladók. Érdeklődni munkana­pokon délután 5—7 óra között. Eger, Sóház u. 1. alatti telepen. Figyelem! Szezon végi kiárusítás! Leértékelt áron szandálok és pa­pucsok 80—130—180 forintért. Kes­keny István cipészmester, Eger* Fazola Henrik u. 4. Kerékpár és motorkerékpár zo­máncozását rövid határidőre vál­lalja a Karcagi Vegyesipari Ktszi Karcag, Madaras! út 24; HIRDETÉSI DIJA&I Apróhirdetés hétköznap szavanként 1.— Ft vasárnao szavanként í.— Ft Magyar Pamutipar, Bpest. IV.. Erkel u. 30. felvesz 16. évet betöltött leányokat, gépen betanított dolgozóknak. Felvétel azonnal. 15 éves korú, 8 általánost végzett fiatalokat felvesz egyéves fonó—szövő ipart tanulóknak a Magyar Pamutipar. Jelentkezés: Budapest, IV., Erkel u. 30. Szakoktatasi iroda. Lakást biztosítani nem tudunk 1 Megyei I. osztály: Sírok—Eg­ri Honvéd 15.30, Csiga. Rózsa- szentmárton—Verpelét 16.30, Bódis. Gy. Vasas Izzó—Gyön- gyösoroszi 9.30, Éli, Heves—Gy Spartacus 16.30, Szegedi B GYVSE—Recsk 10.30, Sasvári Mátraalji Bányász—Ape 16.3C Antal. Egri Dózsa II—Bélapát­falva 9.30, Nagy F. Jól szerepellek az első napon a gyöngyösi fiúk Nehéz körülmények között készült az őszi fordulóra az Egri Spartacus Rossz állapotban van az Egri Spartacus labdarúgó pá­lyája. A tavaszi árvíz elmosta a pálya nagy részéről a sala­kot, s mindaddig nem lehet rajta játszani, míg újjal nem pótolják. Kesereg is emiatt Ju­hász Attila a csapat edzője, ta­vasszal is és most is gondot okozott emiatt a csapat felké- ‘ szítése. Az őszi küzdelmekre való felkészítést a Pálya álla­potán kívül nehezítette Ba­logh, Várltonyi sérülése, Palo­tai és Szűcs leállása. Fejes András Irtunk már róla, hogy Fejes 'András a Mátra Klub tagja május 29-én a gerincsérültek bécsi nemzetközi versenyén négytusában első lett, asztali- teniszben pedig 2. helyezést ért el. Eredményei alapján meghívást kapott a gerincsé­rültek világjátékaira is, ame­lyet minden évben az angliai Aylesbury-Bucksban rendez­nek meg. A gerincsérültek e játékai évről évre nagyobb nemzetközi részvétellel zajla­nak le. Az idén például 34 or­szág 700 versenyzője jött ösz- sze Angliában. A verseny jú­lius 26—30-a között 8 sportág különböző számaiban zajlott le. Fejes András asztalitenisz Ilyen körülmények közöt nem sikerült úgy a formába tartás sem. Ennek ellenére Ju hász edző bizakodik abban hogy a» leállt játékosok helyéri bekerült fiatalok hamarosai beleilleszkednek a csapatba é; hasznos tagjaivá válnak. / mai Bervai Vasas elleni talál kozóra a várható felállítás Bóna — Kövecsi, Srej, Bara nyai — Szarka, Simon — Soós Csathó, Nagy F., Benkő Vinczepapp. (Balogh) 5 szép sikere egyéni versenyben indult — ! ország 36 versenyzője nevezet- ebbe a sportágba s a verseny, kiesés sorrendben bonyolítot­ták le — harmadik lett. A gyöngyösi fiú egy kuwaiti, ké angol, égy amerikai, s eg\ dél-afrikai versenyző legyő­zése után a döntőbe jutásén svájci fiúval került össze és t találkozó végén került a 3 helyre. Első lett az ő sportágá­ban Jackes (Franciaország) 2 Kuschan (Svájc), 3. Fejes (Ma­gyarország) és 4. Verther (Hol­landia), Fejes András értékes 3. he­lyezése nagy magyar sikerneh számit^

Next

/
Oldalképek
Tartalom