Népújság, 1966. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-19 / 196. szám

JL M, \y JB.iL. a természet jár ók balatoni nemzetközi táborából Megkezdődött a Dobó István ökölvívó emlékverseny Egerben Tegnap délután Egerben, a Gárdonyi Géza Gimnázium ud­varán megkezdődtek a három napig tartó Dobó István ököl­vívó emlékverseny küzdelmei. Az emlékversenyen 50 ver­senyző lép szorítóba. Itt van­nak a Budapesti Honvéd, a Zalka HSE, a Bp. Vasas, a Ta­tabánya, a Törökszentmiklós, a Dorog és az MTK olimpiai, európai és magyar bajnok ver­senyzői, valamint a magyar válogatott keret tagjai is. Az első napon a selejtező mérkőzéseket vívták. Ezen a napon került sor kisváltósúly- ban Juhász (Zalka HSE)—Ro- hány (Nyíregyháza), Mincsik (Zalka HSE)—Juhász (Zalka HSE), harmatsúlyban Simon (Bp. Honvéd)—Zákar (Török­szentmiklós), Papp Tibor (Bp. Vasas)—Forró (Zalka HSE) Varga (Tatabánya)—Oláh (Bp. Honvéd), Klenovics (Zalka HSE)—Szabó (Bp. Honvéd, könnyüsúlyban: Szántó (Bp. Honvéd)—Bárdi (Nyíregyháza), Nagy (Tatabánya)—Szirony (Bp. Honvéd), Pampuk (Zalka HSE)—Szigetfalvi (Nyíregyhá­za), kisváltósúlyban: Gúla (MTK)—Kovács (Zalka HSE), Péterfi (Bp. Honvéd)—Tóth (Zalka HSE), Tulai (Zalka HSE)—Ökrös (Zalka HSE), váltósúlyban Verebély (Nyír­egyháza)—Zsámboki (Nyíregy­háza, (nehézsúlyban) Bánhegyi (Zalka HSE)—Juhász (Török­szentmiklós) mérkőzésekre. Labdarúgó Kongresszusi Kupa A hevesi járásban a döntők-, höz érkezett el a labdarúgó- csapatok számára kiírt Kong­resszusi Kupa. A döntőbe ju­tott négy csapat — Tárnáméra, Tamazsadány, Tenk, Tisza- nána — 20-án Hevesen, 21-én pedig Kiskörén találkozik egy­mással. A mérkőzések mindkét napon 14 órakor kezdődnek. Több KB J-es csapat KB I B-h ellenfelet kap a labdarúgó MKK követkeső fordulójában öt mérkőzés kivételével szerdán befejeződött a küzde­lem a Labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupában a legjobb 32-be jutásért. 28 együttes már ismert a követke­ző fordulóból, a további négy hely sorsa az alábbi találkozó­kon dől el: 6. csoport: Sárod—Győri Va­sas ETO, augusztus 24. 10. csoport: Bonyhád—U. Dózsa, augusztus 24. 2S. csoport; Mindszent—Me­zőhegyes, augusztus 24. 31. csoport: Kiskundorozsma vagy Sz. Dózsa—Bp. Honvéd, augusztus SÍ. A 16-ba jutásért már több ágon összetalálkoznak NB I-es és NB I. B-s csaljatok Az ok­tóber 5-ig lejátszandó forduló párosítása: Szombathely (NB I. B)—Ta­tabánya, Petőháza (megyei I.) —Szombathelyi SE (megyei L), Tatabányai Építők (megyei I.) —Győri ETO vagy Sárod (me­gyei I.), Veszprémi Vasas (me­gyei I.)—Kaposvári Honvéd (NB I. B), Péti MTE (megyei I.)—U. Dózsa, vagy Bonyhád (megyei I.), Pécsi BRC (NB III.)—Pécsi Dózsa, Kiskunfél­egyházi Honvéd (megyei I.)— Bajai MTE (NB III.), Éksze­rész (Bp. I.)—Nagytétény (Bp. I.), Jászberény (NB II.)—Diós­győr (NB I.), VCS Traktor (NB III.)—Bp. Előre (NB II.), Hatvani Honvéd (megyei II.)— Balassagyarmati Dózsa (NB III.), Miskolci ÉMTE (NB III.) —Özd (NB I.), Debreceni VSE (NB I. B)—Ferencváros (NB I.), Mindszent (járási) vagy Mező­hegyes (megyei I.)—Vasas (NB I.), Békéscsabai Honvéd (NB III.)—Szegedi EAC (NB I. B), Eger (NB I. B)—Bp. Honvéd, vagy Kiskundorozsma (megyei I.), vagy Szegedi Dózsa (MTI) Leküzdötték az akadályokat Az MHS hatvani járási elnöksége a Petőfibánya—Apc— Zagyvaszántó—Selyp—Petőfibánya útvonalon bonyolította le n járás 1966. évi — egyben első — motoros összetett honvé­delmi bajnokságát. A változatos terepen kijelölt akadályokat, egy kivételével, valamennyi versenyző leküzdötte. A verseny győztesei: 50 köbcentiméteres kategória: Beregi László (Apc). 125 köbcentiméteres kategória: Kakas László (Ecséd). 250 köbcentiméteres kategória: Szilágyi Albert (Petőfibánya). Képünkön Szita Gábor (Apc), a 250 köbcentiméteres kategó­ria egyik helyezettje, 50 méterrel a cél előtt, gázálarcban küzdi le az utolsó akadályt. (Foto; Répáasy) A megyei ifjúsági labdarúgó- • bajnokság őszi idényének má­sodik fordulójában tovább nö­velte előnyét az eddig is nagy fölénnyel vezető Egri Dózsa. Az egriek ezúttal Apcon sze­rezték meg a bajnoki pontokat, a második helyezett Gy. Vasas Izzó viszont Verpeléten súlyos vereséget szenvedett. A máso­dik helyért egyébként nagy harc folyik az Izzó, a Heves, a Rózsaszentmárton és a Ber- vai Vasas között — bár ez utóbbi alaposan visszaesett formái''- an, s egymás után két vereséget szenvedett $1. EREDMÉNYEK: Bélapátfalva—Sirok 4:0, Apc Egri Dózsa 0:2, Recsk—Mátra­Már kilenc pont az Egri Dózsa előnye alja 0:4, Gy. Spartacus— GYVSE 4:0, Gyöngyösoroszi— Heves 0:4, Verpelét—Gy. Va­sas Izzó 4:1, Bervai Vasas— Rózsaszentmárton 1:2, E. Hon­véd—E. Spartacus 1:0. A bajnokság állása: 1. E. Dózsa 2. CJy. Izzó 3. Heves 4. R.-ezentm. 5. Bervai V. 6. Gy. Spartacus 7. Mátraalja 8. Bélapátfalva 9. Sirok 10. ApG 11. Verpelét 12. E. Spartacus 13. GYVSE 14. Recsk 15. E. Honvéd 16. Gy.-oroszi 17 16 17 11 17 10 17 11 17 1 — 2 4 17 17 17 17 17 17 17 16 17 17 17 — 9 3 1 6 1 2 2 3 3 — 10 4 8 2 12 — 13 2 15 79: 7 33 39:16 24 43:14 23 45:28 23 33:22 22 43:32 19 36:33 18 31:35 18 41:37 16 24:30 15 24:44 15 29:38 14 23:38 14 16:41 16:62 8 7:52 2 ú 1ÍOTJTMP Széman Katalin Az egri IV-es számú Álta- eredménye 4,6. És mi lehet a lános Iskola hetedik osztályé- Vágya egy ilyen fiatal »por­nak tanulója. Egerben szüle- tolónak? tettt 1954. máreiuts 19-én, s már pici "korában megismerke. dett a teniszsporttal, szüle- társaságában gyakran lehetett őt látni a népkerti pályákon. Eleinte csak a messze elrepült labdákat dobogatta vissza, majd később — nagy örömére- gyermekütőt kapott aján­dékba a papától, s azzal pró­bálgatta az első ütéseket. Rendszeresen három év óta teniszezik, kezdetben Permay Gyula edző vezetésével végez­te a felkészülést, jelenleg édes­anyja irányítja az edzéseket. Fiatal kora ellenére néhány szép sikert mondhat magáé­nak. 1965-ben például a Diós­győrben megrendezett Miskolc város bajnokságának küzdel­mében az újonc egyéni ver­seny győztese lett, s ezt a győ­zelmét ebben az évben is meg­ismételte! 1966-ban elnyerte Heves megye újonc, serdülő, és ifjúsági bajnokságát, s a debreceni serdülő bajnoksá­gon mutatott teljesítménye alapján jogot szerzett a tatai edzőtáborban való részvétel­hez. Néhány nappal ezelőtt a Szentesen lebonyolított orszá­gos jellegű Alföldi Kupa ver­senyen okozott meglepetést: az újonc és serdülő számokban két első és két harmadik he-l Az MTS Gyöngyösi Járási lyet szerzett az Egri Dózsa ’’Tanácsa megrendezte a város Széman Katalin Szeretne továbbra is jól ta­nulni és a teniszben országos szinthez mért további jó ered­ményeket elérni! szamara. A sikerek természetesen nem maguktól hulltak az ölébe. Mindezet sok fáradságos, ki­tartó munkának és szorgalmas edzéseknek köszönheti. Kati természetesen tisztá­ban van azzal, hogy még so­kat kell fejlődnie, tanulnia, főleg az ütéstechnika fejleszté­se valamint a gyorsaság és az állóképesség terén kell javul­nia. A tenisz-idényen kívül szívesen atlétizál és tagja az iskola kézilabda-csapatának. Felkészülésében az Egri Dózsa tenisz-szakosztályától, vala­mint a sportkör elnökségétől jelentős támogatást kap. A fia. tál reménység nemesük a pá­lyán, de az iskolában is meg­állja a helyét. Tanulmányi egyéni tekebajnokságát, ame­lyen a következő eredmény született: 1. Domoszlai József (Gy. Spartacus) 324 fa, 2. Kiss Imre (Gy. Spartacus) 332, 3. Fricz (Gy. Spartacus) 292, 4. Szakács B. (Honvéd Zalka SE) 287, 5. Savella (Gy. Spartacus) 285, 6. Nagy József (Gy. ITSK) 255, 7. Novák (Honvéd Zalka SE) 237. 8. Erdei (Gy. Snarta- cus) 233. 9. Bokros 277. 10. Gallai (Gy. Pedagógus) 223. * Az fmsz-ek járási központ­jai augusztus 20-án Füzes­abonyban földművesszövetke­zeti járási tekebajnokságot rendeznek, amelyekre a szö­vetség Becskei Sándor és Pummer György játékvezető­ket küldte ki. „A Balaton ábránd és köl­tészet, történelem és hagyo­mány, édesbús mesék gyűjte­ménye”. Így vallott Eötvös Ká­roly, a Balaton legnagyobb szerelmese a tóról, amelyhez fogható nincsen Európában. Valóban így van, ez és ilyen szép környezetben vertek sát­rat a természetjárók augusztus 10—24-e között Kilián-telepen, a hagyományos nemzetközi természetbarát táborozás kere­tében. Az altáborokban ott vannak a lengyel, a német, a csehszlovák, a-z angol, a sváj­ci, a jugoszláv, az amerikai, a francia és az osztrák termé­szetjárók, s mint érdekességet kell megemlítenünk: az NSZK és az NDK-t képviselő sport­emberek kérték, hogy zászlóik egymás mellett lengjenek, s a tábortűznél közös. műsorral szerepeltek! A Magyar Természetbarát Szövetség természetesen min­dent elkövetett, hogy a tábo­rozás sikerrel végződjék. A tá­bor lakóinak körében nagy el­ismerést arat az elektromos fő­zőhely, a modern zuhanyozó, a korszerű önkiszolgáló étte­rem, a jól felszerelt ABC-áru- ház és a zöldség-gyümölcs bolt, va-lamint az alkalmi posta- szolgálat. Külön altábort kaptak az egyes megyék természetjárói, motorosai és vízitúrázói. A Heves megyeiek 63 fős altábo- rának a veterán Martusz Fe­renc a parancsnoka. Ezek az altáborok, szakosztályok ön­álló életet élnek, s az altáborq- kat ötletes megoldású kerítések választják el egymástól. A tá- borozók persze nem unatkoz­nak. Különböző túrák, vizesek napja, nagyvázsonyi nap, ver­senyzők napja, nemzetközi nap, búcsúzás, stb. szerepel a gaz­dag programban. A „Sátor Tá­bori Napló”, a közkedvelt SA- TÁ-N, a tábor életéről tájékoz­tat és közli az elkövetkezendő programokat. A táborok hangulatának hű tükre a tábortűz. Fénye köze­lebb hozza egymáshoz az is­meretlen embereket, s elősegíti a lakók barátságát. A nyitó tábortűznél az NSZK-ból érke­zett 19 természetbarát különbö­ző szocialista munkás dalokkal és a húsvéti békemenetek dalai­val fergeteges tapsot érdemelt ki, csakúgy, mint a magyarok „Hóvirág együttese”, amely cigánydalokat és kurucdalokat adott elő. A végén a lengyel vendégek „Éljenek a magya­rok!” kiáltással nyugtázták a szép produkciót. Egy angol diáklány az „O my darling” című dalt énekelte el, s nagy meglepetéssel tapasztalta, hogy öt is kórus kísérte. A tábortűz sikeréhez a gyöngyösi lányok is hozzájárultak rögtönzött kó­rusukkal. Az ifjúsági nap is bővelke­dett az eseményekben. Volt vitorlás yacht-kírándulás, ifjú­sági tájékozódási verseny (eb­ben a gyöngyösiek harmadikok lettek), egyéb tréfás verse­nyek, dia- és kísfilmek vetíté­se, tábori utcabál, A táborozókat az időjárás is pártfogásba vette, szép, meleg nyári idő van a Balatonnál. És kiváló alkalom a fürdésre. Ta­lán mondani se kell: ez utóbbi a legfőbb program és sokszor egészen az éjszakai órákig nyú­lik. Hortobágyi Ernő §) 4próhirde1é»ek ^ Állas A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Heves megyei Ttitkársága szeptember 1-től 6 órás munka­időre takarítónőt vesz fel. Érdeklő­dés: Kossuth Lajos u. 4. sz. Idősebb nő háztartásba vagy gyermek mellé elmenne. Cím: Fel­német. Egri út 94. Felvételre keresünk 1 fő gyakor­lattal és vizsgával rendelkező dó­zervezetőt, fizetés megállapodás szerint. Jelentkezés az ÉM. Mátra- vidéki Kőbánya Vállalat: Recsk. munkaügyi osztályán. INGATLAN város, November 7. tér 16«. fszj 8» Tóth Sándor. JÁRMŰ Wartburg de Luxe kitűnő álla-« pótban eladó. Hatvan, Tízeshon-» véd út 22. Telefon: 16—63. Egy jó állapotban levő Moszkvics eladó. Eger, Karéj u. 3/b. Megte­kinthető mindennap. 440-es Skoda, kitűnő állapotban* frissen generálozva, eladó. Verpe­lét, Kossuth u. 66. Jó állapotban levő Danuvia mo­torkerékpár eladó. Eger, Cifrakapu u. 89. Eladó kertes családi ház, gazda­sági udvarral, beköltözhető. Eger, Verőszala u. 61. Érdeklődni: esti órákban. Vennék Egerben szövetkezeti vagy öröklakást, OTP átvállalással. „Beköltözhető hamarosan” jeligé­re kérem a választ, az egri hirde­tőbe. Egerben, belvárosban, garázs ki­adó. Érdeklődni hétköznap, 18-tól, 55—44. telefonon. Szoba-Jconyhás lakrészt Egerben, vagy környékén, életjáradékért, vagy készpénzért vennék. „Szerény család” jeligére, az egri Magyar Hirdetőbe. 125-ös Csepel motorkerékpár el­adó. Eger, Honfoglalás u. 10. Kifogástalan állapotban levő WARSZAVA sürgősen eladó. Hei> kules asztalos, Egercsehi. Moszkvics 407., CF-es, sürgősen, ol­csón eladó, Eger, Kossuth u. 22. Telefon: 25—28. Major. VEGYES * A# MUNKAHELYÜNK biztosItAsj Es Önsegélyző CSOPORTJA. Budapesti (kispesti) 2 szoba, kony­ha, üvegverandás. kertes, magá­nyos lakásom sürgősen elcserél­ném egri hasonlóra. Cím: DunaúJ­Heves megyei Vas- és Fém­ipari V. felvételre keres gépipari technikummal és lehetőleg gyakorlattal ren­delkező előkalkulátor — árképzőt. Jelentkezés: Gyöngyös, Vas- öntő u. 2. Magyar Pamutipar. Bpest. IV„ Erkel a. 30. felvesz 16. évet betöltött leányokat, pépen betanított dolgozóknak. Felvétel azonnal. Tanulóknak zongora gyakorlás Eger, Május 1. u. 52. Telefon: 29— 12. Ugyanott paradicsomosüvegek eladók. Drótszőrö foxi, másfél éves kanj idomított, eladó. Eger. Csákány ufc* ca 10. Dr. Patakfalvy. Csehszlovák, mély gyermekkor esi eladó. Eger. Pázsit utca 14. Eladók jó állapotban ajtók, ab­lakok, Gyöngyös, Gyár u. 28. 15 éves korú. 8 általánost végzett fiatalokat felvesz egyéves fonó—szövő ipari tanulóknak a Magyar Pamutipar. Jelentkezés: Budapest IV., Erkel u. 39. Szakoktatasi iroda. Lakást biztosítani nem tudunk' A Szolnoki Cukorgyár augusztus 29-én induló gyártási idényre férfi segédmutnh ú s* & a i felvesz. — Ebéd, vacsora, szállás térítés ellenében biztosítva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom