Népújság, 1966. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-11 / 189. szám
' ♦»1 Események > t, Hírek .». Események , *» Hírek,.. Események .», Hírek *», Események ,., Hírek *« Események .». Hírek .». Események .». Hírek .. Est ménve ^BflÜiSŐŰ 75 szocialista brigád vezetője Gyöngyösön FILM: As ideális nő összevont tanácskozást rendezett tegnap Gyöngyösön a Városi Művelődési Házban az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat azoknak a brigádoknak vezetői részére, amelyek a szocialista címért versenyeznek. Megfigyelőként részt vett az értekezleten a Hajdú-Bihar megyei és a Nógrád megyei testvérvállalat küldöttsége is. Csépámy Ferenc megbízott igazgató a vállalatnál dolgozó 75 szocialista brigád vezetői előtt azokról a feladatokról beszélt, amelyek a Politikai Bizottság vonatkozó határozatának végrehajtásából várnak valamennyi dolgozóra. Majd a gazdasági mechanizmus reformjának legfontosabb elveit taglalta, illetve a megyei párt- bizottság határozata alapján összeállított vállalati intézkedési tervet ismertette. Az első félévet eredményesen zárta az idén a vállalat. Jellemző adat: az elmúlt őt év során a forgalom növekedése elérte a 130 millió forintot, ami főként a termelékenységből származott, hiszen csak lő új boltegységet nyitottak meg ez alatt. Seiler Lajos, a vállalat munka verseny-felelőse a szocialista brigádok munkáját értékelte, azoknak a vállalásoknak alapján, amelyeket a brigádok szerződésben rögzítettek az év elején. A szocialista brigádmozgalom fejlődését tükrözi az a tény, hogy 1960-ban csak egy brigád alakult meg ilyen célkitűzéssel a gyöngyösi 1-es árudában, most pedig már az ösz- szes dolgozónak több mint a felét egyesíti magában a szocialista címért folyó verseny. A vitában sok észrevétel hangzott el a kereskedelmi társcégek működésével kapcsolatban, bírálták a FŰSZERT, a Húsipari Vállalat és a sütőipar hiányosságait. Az eredményes, előremutató tanácskozás végén a vállalat szakszervezeti bizottsága 500— 500 forint pénzjutalomban részesítette a legjobb eredményt elért 8 brigádot. A jutalmat Dobos Berta la mné szb-titkár adta át t| Milyen nőre vágynak igazán a férfiak? Milyen legyen a szép nő kívül és belül? Az emberi nem férfi tagjait az idők kezdete óta foglalkoztatja az ideális nő megtalálásának kérdése. Ezt mutatja be a színes, magyarul beszélő amerikai film. A filmet az egri Bródy augusztus 14—16-ig, a Gyöngyösi Szabadság augusztus 11—13-ig mutatja be. Év végére elkészül Ivád vízvezeték-hálózata Ivád község az idén 37 ezer forintos községfejlesztési alappal gazdálkodik. Ebből a pénzösszegből legtöbbet a vízvezeték-hálózat építésére fordítanak. A munkát három éve folytatják a községben, s ebben az évben már a befejező szakaszhoz értek. 260 méteres vízhálózat építése van már csak hátra, amely 80 ezer forintos költséggel a Heves megyei Vízmű kivitelezésében 1966-ban elkészül. Az dmútt évekhez hasonlóan az idén is sok társadalmi munkát végeztek és végeznek. a község lakói a vízvezeték-hálózat építésében. Különleges trófea Különleges formájú őzagancs birtokába jutott Pulai Ferenc, a tatabányai Űj Élet Vadásztársaság tagja. A szokásostól eltérő őz-fejdíszen ko- rállszerűen, közvetlenül a rózsatőből ágaznak ki az agancsszárak. Az 550 gramm súlyú különleges trófeát bemutatják az országos trófeabíráló bizottságnak. (MTI) 1966. augusztus 11., csütörtök ZSUZSANNA napja A Nap kel: 4.33 órakor, nyugszik 19.04 órakor A Hold kel: 23.26 órakor, nyugszik: 15.07 órakor 510 éve, 1456. augusztus 11-én, a táborban terjengő járvány következtében halt meg Hunyadi János, a inagyat örténelem kiemelkedő alakja, korának legkiválóbb had- ezére. Egyetlen volt hóra hatalomért marakodó föurai űzött, aki hatalmas birtokainak jövedelmét a honvédő ereg felállítására fordította. Felismerte, hogy egyedül a ogfosztott nép kész élete árán is megvédelmezni hazáét. Történelmi nagyságára mutat, hogy harcba mert lívni és vezetni jobbágytömegeket az országra törő, hódító törökök ellen, ö teremtette meg az első magyar néphadsereget. Európára szóló hatalmas győzelmeit és sikereit o. nép tömegeinek támogatásával aratta. Az, hogy a népre támaszkodott, tette Hunyadi Jánost nemzeti hőssé, nagy államférfivá, rettegett törökverő hadvezérré. Emléke arra tanít, hogy a hazáját szerető és oltalmazó nép legyőzhetetlen, Hunyadi Jánost haladó hagyományaink nagy alakjai között az első helyek egyike illeti meg. A pártoktatás legutóbbi tapasztalatait értékelték és soron következő feladatairól tanácskoztak szerdán a Finom- ezerelvénygyár propagandistái. Tóth Gábor üzemvezető, a gyári pártbizottság agit.-prop. felelőse, beszámolójában elmondotta. hogy az elmúlt oktatási évben választott öt továbbképzési forrna eredményesnek bizonyult. A marxista középiskola részvevői igen jó -s színvonalas előadásokat halottak, különösen a filozófiai és a politikai gazdaságtan ügyköréből, s az időszerű kérdések tanfolyamán a propagandisták alapos felkészültségén kívül a kitűnő szervezés s dicséretet érdemel. Főként a 17., 24., 26., 35. és 37-es üzemek felelősei dolgoztak lelkiismeretesen, munkájukért külön is köszönetét mondott a pártbizottság. Egyedül a gazdaság- politikai tanfolyam ipari tagozatán mutatkoztak hiányosságok a rendszertelenül megtartott előadások és gyakori hiányzások miatt. A Finomszerelvénygyárban a pártoktatás szűkebb, de színvonalasabb formában való folytatását kívánják a jövőben megvalósítani. A pártbizottság javasolta, hogy az 1966—67-es évben a jelentkezéseknél még fokozottabban érvényesítsék az önkéntesség elvét, a hallgatók egyik vagy másik formába való beosztásakor vegyék figyelembe az ideológiai képzettséget. Pár nappal ezelőtt még a csemegeszőlőt szedték a mar- kazi határban, a közös gazdaság a Csaba gyöngyét szüretelte. Az értékes szőlőből 26 mázsát szedtek le és szállítottak külföldre. Lenne-e helye egy „erdei bolt”-nak Egerben? Az Erdei Termékeket Feldolgozó és Értékesítő Vállalat egri üzeme már régóta foglalkozik a gondolattal, hogy egy kis üzletbe behozza a Mátrát, Bükköt: a megyeszékhelyen — Miskolchoz, s a fővároshoz hasonlóan — sokféle, ízletes gyümölcsszörpöt, nyers, szárított, tartósított és salátának elkészített gombát árul üvegbe, ta. sakba csomagolva. Csipkelekvár, áfonyaszörp, somkompót, ecetes vargánya, sózott rókagomba s miegyéb... Nem is olyan rossz ötlet! Igény lenne rá, az egriek * a városba látogató idegenek — belföldiek, külföldiek — bizonyára érdeklődnének a hangulatos kis bolt árui iránt, szívesen vásárolnák az eredeti mátrai, bükki finomságokat Az elképzelés megvalósítása mindössze egyetlen, a város forgalmas helyén számításba jöhető üzleten múlik. Egy kis üzleten. A többiről a vállalat gondoskodna. Gondoljuk, érdemes foglalkozni az ötlettel... (—bí) A szedés után mosta szőlőkben a növényápolási munkák kerültek előtérbe, hogy a későbbi szőlőfajták is minél nagyobb termést adjanak. A Mátravölgye Termelőszövetkezetben a szőlő jelenti a fő terméket, de azért mást is termelnek. A kalászosok aratása már befejeződött, s most már csak a cséplésből maradt egy kevés hátra, amit szintén hamarosan befejeznek. Jó ütemben halad a szántás is, egy hét múlva már azzal is elkészül a közös gazdaság. A talajmunkák, a növényápolás mellett most kapálják a másodvetésű uborkát is, ami jó terméssel biztat, s ha nem is nagy a terület, de szintén hozzájárul a termelőszövetkezet jövedelmének emeléséhez. Néhány évvel ezelőtt még nagy feladatokat rótt a külkereskedelemre a mezőgazdaság műtrágyaellátása, de a vegyipar fejlesztése során ez a probléma lényegében már megoldódott. A vegyipari cikkek exportjával-importjával foglalkozó Chemolimpex Vállalatnál elmondották, hogy évente korábban háromszázezer tonna nitrogénműtrágya, 100 000 tonna szuperfoszfát volt az import, s ezt nagymér. tékben sikerült csökkenteni. A hazai vegyipar ugyanis fedezi a nitrogén és foszfátműtrágya szükséglet nagyrészét, s a behozatal főként a kellő választékot szolgálja. Az import túlnyomó része a baráti országokból származik, mivel azok a világpiacon versenyképesek. A Chemolimpex az 1966. évi őszi mezőgazdasági munkákhoz szükséges mindhárom fajta műtrágya beszerzéséről kellő időben gondoskodott. Ugyanakkor a vállalat egyre nagyobb arányú szuperfoszfát exportot is bonyolít le, s ma már a behozatal és a kivitel kiegyenlíti egymást. A beruházások egyébként mintegy évenkénti tízmillió dolláros behozataltól mentesítik a külkereskedelmet. A magyar mezőgazdaság ma már nincs kiszolgáltatva a nemzetközi kartellek árpolitikájának. Ezeknek a termékeknek az ára ugyanis az elmúlt négy évben a világpiacon hetven százalékkal emelkedett. (MTI) Várható időjárás csütörtök estig: gyenge, változó irányú szél. Hűvös éjszaka, reggeli párásság. A nappali felmelegedés kissé fokozódik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön, 22—‘ 26 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete tegnap Siófoknál, 11 órakor, 20 fok volt. (MTI) — JEAN GUEBEDEN belga feltaláló olyan készüléket szerkesztett, amely megóvja a gépkocsivezetőket a közlekedési balesetektől: elvágja a motor üzemanyag-ellátását, mihelyt a vezetőn a kimerültség jelei mutatkoznak. — AUGUSZTUS 12—18 KÖZÖTT a felsőtárkányi KISZ-táborban kerül sor a megyei úttörő csapatvezetők és rajvezetők táborozására. Az első napon Szabó Ferenc országos úttörőtitkár tart előadást. — JELENTŐS KÁROKAT OKOZOTT az időjárás a megyében az év folyamán. A belvizek negyvenmillió, az árvíz tízmillió forintos kárt okozott, az utóbbi időben pedig jégverés pusztította a növényeket. *— AZ ELMÜLT esztendőben 163 baleset történt az NSZK szénbányáiban. Megállapították, hogy a Montanunió nevű nyv gat-európai szervezeten belül Nyugat-Németország tartja a rekordot a bányákban előforduló balesetek terén. Jóllehet az elmúlt években különféle erőfeszítések történtek az üzemi biztonság növelésére, a balesetek száma mégis állandóan emelkedik. EGRI VÖRÖS CSILLAG Egiháború EGRI KERTMOZI Idegen ágyakban EGRI BRÖDY Tilos a szerelem GYÖNGYÖSI PUSKIN Vanina Vanini GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Az Ideális nő HATVANI VÖRÖS CSILLAG Az első esztendő FÜZESABONY Szegénylegények 9.30: Királyok királya. Magyarul beszélő csehszlovák film vígjáték (ism.). (Tíz éven felülieknek.) 17.38: Hétmérföl- des kamera. Üttörőh íradó (ism.). 17.55: Hírek. 18.00: BKM. A Magyar Hirdető kis- filmje. 18.15: CSontváry nyomában. Kisfilm. 18.30: A Magyar Televízió I. táncdalfesztiválja döntőbe jutott számaiból. 18.40: Telesport. 19.05: Látogatás a kőkorszakban. III. 19.30: Parabola. 19.50: Esti mese. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Halló, fiúk! Halló, lányok! 21.20: Tengeren innen, tengeren túl... Filmösszeállítás. 1. Jean Marais (portréfilm). 2. Az ezer arcú detektív, A világszépe elrablása. Magyarul beszélő jugoszláv rajzfilm. 3. A kék express. A veszélyes férj. Magyarul beszélő francia rövid- fűm. 4. Tengerparti ritmusok. 22.30: Tv-híradó. 2. kiadás. — JÖL HALAD A GABONAFELVÁSÁRLÁS a hatvani járás közös gazdaságaiban. A járás előreláthatóan mintegy 50—60 vagonnal túl is teljesíti szerződéses kötelezettségét. — AUGUSZTUS 13-ÁN 1« órai kezdettel Egerben, a megyei tanács nagytermében értekezletet tart a megyei polgári védelem. Az értekezleten megtárgyalják a lakosság polgári védelmi oktatásával kapcsolatos soron levő feladatokat, valamint a polgári védelmi propaganda néhány kérdését. — AZ ELMÜLT héten Londonban tárgyalásokat folytatott a FIFA vezetősége a dél-amerikai futballszövetségek képviselőivel, a dél-amerikaiak részéről felhozott panaszokról. A dél-amerikai csapatok azt állítják, hogy a világbajnokságon „hátrányba kerültek a többivel szemben”, nem bántak velük méltányosan. PÉNTEKEN: TANÁCSÜLÉS FÜZESABONYBAN Holnap délelőtt tartja soron következő ülését a Füzesabonyi Járási Tanács. A tanácsülés napirendjén ezúttal a gyermek- és ifjúságvédelemmel kapcsolatos kérdések szerepelnek, a járási tanács mezőgazdasági állandó bizottsága munkájának értékelése mellett. — A DREZDAI kerületben, Riesa mellett, az Elba folyón felaimtták az új, 346 méter hosszú vasúti hidat. A tíz méter széles acél-beton konstrukció az eddiginél sokkal nagyobb forgalom lebonyolitásá. ta képes. Erre nagy szükség van, minthogy Drezda és Lipcse között erősen megnövekedett az utas- és áruforgalom és Riesa környékén rengeteg ipartelep működik. • «A legyen modern lakás lakberendezője pályázat nyertesei Az egri bútorkiállítás alkalmával meghirdetett lakberendezési verseny pályázatait a Faipari Gyártástervező és Szerkesztő Iroda kiküldött munkatársa. Palócz Sándor belső építész értékelte. A verseny díjait a következő pályázók nyerték: 1. Bán Ferenc Eger, Kertész u. 118., 1 db „SOKOL” zsebrádió, 780 Ft-os. 2. Kalmár Erzsébet Eger. Klapka u. 5. III. 14., 1 db 165 Ft-os hangulatlámpa. 3. Nádler Ferencné Eger, Széchenyi u. 17., 1 db 140 Ft- os hangulatlámpa. 4. Barta Lóránt Eger. Hadnagy u. A/2., 1 db 110 Ft-os hangulatlámpa. 5. Garzó Ilona Eger, Bartók Béla tér 12., 1 db 85 Ft-os, modern kerámiaváza. 6. Kozma György Eger, Csákány u. A/11., 1 db 80 Ft-os, modern kerámiaváza. 7. Somoskői Ferenc Gyöngyös, Juhász Gy. u. 6., 1 db 54 Ft-os, modern kerámiaváza. A dijak az egri Lakásberendezési Áruházban (Sz.échenyi n. 25.) vehetők át. A gy öngyösi nyertesnek postán küldjük el a nyereményt. Heves megyei Iparcikk Kisker. Vállalat. Eger, Bajcsy-Zsilinszky u. 9. <*> ftiénwsáih A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. - Főszerkesztő: PAI>P JANOS. - Szerkesztőség: Eger. Beloiannisz utca 3. Telefoni 12-57. 12-73. Postafiók; 23. - Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. - Kiadóhivatal: Eger. Bajcsy Zsilinszky utca 1. Telefon: 24-H Postafiók 23 Ttrj'ffifti* a Magyar Mat* «a-i <y)* “ft béri 12,- ri. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnk. - Inda« 39 063. — Heves megyei Nyomda Vállalat, 1 „,i Bródy Sándor utca 4, Igazgatói Marosán Jóasei. Pártoktatás a Finomszerelyénygyárban Az edcfig bevált oktatási formák továbbra is megmaradnak. Egyesekre már megindultak a jelentkezések: a marxista középiskolába eddig huszonheten, a gazdaságpolitikai tanfolyamra pedig negyvenhetem kérték felvételüket. A pártoktatás mellett természetesen a szakszervezet és a KISZ is rendez majd politikai jellegű tanfolyamokat. Darvas László Szőlőszedés után a nőyényápolás folyik Markazon Egyen síi I y ban a műtrágya import-export Augusztus második felében: Ismét lehet jelentkezni a dolgozók iskoláiban segítséggel heti egyszeri foglalkozáson sajátíthatják el. Az 1966—67-es tanévben egyébként életbe lép a dolgozók általános iskoláiban az új tanterv. A tananyag messzemenően figyelembe veszi a felnőttkori sajátosságokat. A dolgozók egészségügyi és családnevelési kérdésekkel is megismerkednek. A dolgozók az általános iskolai oktatással egyidőben végezhetik a szakmai tanfolyamot, amelyet az üzemek szerveznek. Így egyidejűleg szerzik meg az általános iskolai, illetve a szakmunkásbizonyítványt. A dolgozók általános és középiskoláiban —, ahol június végén zárult a jelentkezés első szakasza — augusztus második felében ismét jelentkezhetnek a továbbtanulni szándékozó felnőttek. A jelentkezéssel tájékoztatják az érdeklődőket és ugyancsak itt szerezhető be a jelentkezési lap. A beiratkozások augusztus utolsó hetében kezdődnek és szeptember közepéig tartanak. Esti tagozaton hetenként háromszor van foglalkozás. Akik munkabeosztásuk miatt ebben az oktatási formában nem vehetnek részt, azok a levelező tagozaton a tananyagot tanári