Népújság, 1966. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-07 / 186. szám

A MÚLT TÖVÉBEN (Foto; Kotroczó IstvánJ A ROPOTT sárga ajtó fö­lött még kopot­tat) b felírás; 7. számú italbolt. Mindez sárga karikába fog­lalva, tőle jobb­ra nagy piros betűkkel: Fala­tozó-borozó. A környékbeliek és a törzsven­dégek az egy­szerűség kedvé­ért tökhetesnek vagy makkhe- tesnek hívják, sokan pedig drámai egysze­rűséggel kis- piszkosnak. Minden este pontosan hét órakor a tanár úr átlép a kü­szöbön, drótke­retes szemüve­gét megigazít­ja, kimérten odalépked a pénztárhoz és megváltja a blokkot. Gru­ber, a csapos szélesen vigyo­rog, s már méri is ki a korsó sört és a háromcentes konya­kot. — Tessék parancsolni, a ta­nár úrnak mindig jéghideg jár, sok habbal — nevet s tol­ja a poharakat kifelé a vizes, csúszós bádoglemezen. A tanár úr, hetven felé kö­zeledő, alacsony, sovány kis ember, elveszi a sört és a ko­nyakot, s letelepedik törzshe­lyére, egészen hátra, a bal sa­rokban levő asztalhoz. Viszonylag csend van, egy­két siető ember álldogál a pult előtt, gyorsan megisszák a sö­rüket, s már mennek is kifelé az ajtón. A tanár úr kopott fekete felöltője zsebéből előveszi az Esti Hírlapot, kisimítja s bön­gészni kezdi az utolsó oldalt. Unja magát, szeme átsiklik a sorokon, kezével türelmetlenül igazgatja nyakkendőjét. Las­sú mozdulattal beletölti a ko­nyakot a sörbe, a pohár alján maradt egy-két csepp italt le- hörpinti, majd körültekintően megtörli száját hatalmas zseb­kendőjével. Megszokott mozdulatokkal la­pozgatja az újságot, egy-egy címet halkan megismétel, s rosszallóan ingatja a fejét. Hirtelen zajt hail az ajtóból, odanéz és vonásai kisimulnak. A SZOKÁSOS ESTI társaság vonul be, nagy zajjal, élénken. Kovács, a hatalmas termetű fuvaros fehér atlétaingben pompázik, arca vörös a meleg­től és a nevetéstől. Ahogy meglátja a tanár urat, mélyen meghajol, arca komoran ünne­pélyessé válik, s szigorúan kö­szön: üdvözlet tanár úr. Ki­csit gondolkozik s hozzáteszi: Salve! Blokkot váltanak, szidják Grubert, a csapost, hogy mit spórol, nem az övét adja, majd letelepednek a tanár úr asztala mellé. Nem az aszta­lához, csak mellé, így kívánják ezt a szokások, a makkhetes szokásai. — Mi újság tanár úr — kér­di Szabó, a tüzépes —, mit gondol,, alakul-e a helyzet Kongóban? — A tanár úr elmereng, gondolkozik, majd megszólal. — A körülmények, ugyebár, azt indokolnák, hogy... — Igyunk egyet — vet vé­get a külpolitikai értekezésnek Kanizsai, a másik fuvaros. — Egy kis konyak és egy pikoló a tanár úrnak — kiált oda Grubernek, a csaposnak. — Egy korsó, ha meg nem sérteném — igazítja ki a tanár úr. — A különbözetet esetleg én fizetem... — Nem, nem, tanár úr, hova gondol, — szónokol Kanizsai, mindent én fizetek. Jó meló volt, bírja az erszény — csap a farzsebére. — Na, elég a dumából, igyunk, — hangoskodik Ko­vács —, teljesen kihűl ez a sör, mit hülyéskedtek. Egész­ségére tanár úr, salve, salve... — Igyunk uraim — mondja a tanár úr is, s leöntik a pohár tartalmát a torkukon. — Hű, de jó volt — csettint nyelvével a tüzépes Szabó. Mit gottdol tanár úr, Kongóban isnwik-e sört a bennszülöttek? Hallotta-e azt a viccet tanár úr, hogy sorozzák a kongói bennszülötteket Csőmbe hadse­regébe. — Hagyd már a hülyeségei­det — szakítja félbe Kovács, s hatalmas tenyerét beletörli a trikójába. — Szegény tanár úr megőrül a marhaságaidtól. — Ugyan, ugyan kérem... — HA A TANÄR ÜR nem is, de én igen — zárja le a vi­tát Kovács. Igyunk még va­lamit! öt korsó ser és egy kis konyak — kiabál Grubernek. — De ne mellé töltsd, te nyam­vadok alak. Nem elég, hogy belölünk élsz, még csalsz is. Gruber a tőle telhető legna­gyobb gyorsasággal kiszállítja a poharakat. Visszafelé évie­kéi, zsonglőrködve forgatja a tálcát, s hatalmasat köszön egy belépő vendégnek. Az asztaltársaság tagjai meg­emelik a poharakat, koccinta­nak. — Salve! — mondja hango­san kovács, csak. úgy s-betűvel. — Szál ve!... Ha meg nem sérteném — igazítja ki a tanár úr, aki ifjúkorában még a gö­rögre, s a latinra oktatta az if­jakat. — Nem mindegy? — kérde­zi Kovács. Egyre megy. Hát ak­kor ... szalve! Isszák a habos sört. A tü­zépes Szabó öklével megtörli a száját. — Emlékszik tanár úr azok­ra a megnyesett beadásokra? Hogy tudta azt a kis Lőrinc csi­nálni. Micsoda klassz beadásai voltak. A center csak beállt, s egyenesen rá a fejére. Holtbiz­tos gól volt. Meg a Porkoláb Kari! Azt mondják, egyszer akkorát rúgott, hogy a kapus elájult tőle. Micsoda idők vol­tak. i — Na, azért a tanár úrék se voltak kutyák — jegyzi meg Kovács. Igaz, én még gyerek voltam, de láttam a tanár urat focizni. Jobbhalf volt, de ab­szolúte kétlábas. Az atyaúris­tent is kicselezte volna. Ké­sőbb, amikor az elemibe hoz­zájártam, mindig beveretett, de azért sose haragudtam rá. Akkor még számtant tanított, később került a gimnáziumba. — Hát igen, nagyon kultu­rált csapat volt az akkori KTC. Végtelenül intelligens játéko­sai voltak — mondja a tanár úr. — Gruber — kiált a tüzépes Szabó. — A szokásost! — SALVE URAIM, viszem a rundot — vigyorog Gruber. — Hadd teljesítsem én is a ter­vet, mert különben felszámol­ják a makkhetest. — Nem is lenne kár egy ilyen lepra helyért — hangos­kodik Kovács. — Hol itt az elegancia? — Hol a fehér ab­rosz, az ezüsttalpas poharak, a kristályvazák? — Elissza Gruber a jöve­delmet — röhög Kanizsai. Nem jut a vendégeknek. Pedig frakkban akartam jönni ma este, tegnapelőtt vett egyet az asszony. Igazán rendes kis frakk, csak a gombok nincse­nek ezüstből rajta. — Akkor nem is ér semmit — jegyzi meg Szabó. AZ enyémen aranygombok van­nak, gvémár.tbciakássol Tavaly kaptam Johnsontól, mikor meglátogattam az államokat — Mondja, tanár úr, magá­nak van frakkja? — kérdi Ko­vács. — Természetesen — mondja a tanár úr zavartan —, csak néhány éve kénytelen voltam betenni a zálogházba. — Hahaha... — röhögnek. Ez jó. — Ez megér egy kis konya­kot — kiabál Szabó. Gruber! — És egy korsó sört — egé­szíti ki a tanár úr — a külön­bözetet esetleg én fizetem... — Akkor még egy teljes kört... És semmi külön fizet­ség, mit gondol tanár úr, hol van, ez a gentlemenek klubja. GRUBER HOZZA az újabb szállítmányt, s nevet a társa­ságon, akiken egyre jobban meglátszik az ital. — Grubérré mindig számít­hatnak, uraim! Gruber pontos, mint a halál. — És legalább olyan undo­rító — hangoskodik Kanizsai. Nincs igazam, tanár úr? — De, azaz, természetesen, hogy is mondjam az elvi indí­tékok ... — Hagyja csak, tanár úr, kiabál Kovács. Inkább mondja csak ante, apud, ad, adversus... vagy hogy a francba is van. — Kérem uraim, — csuklik a tanár úr, — én igaz, hogy tanítottam latint, de ... — Mondja csak — kiabál­nak — ante, apud ad... vagy jobb, ha énekli. Gruber szorgalmasan hozza a söröket és a széles vigyora egy másodperc­re sem szünetel. — Fiúk — kiabál a tanár á> —. emlékeztek még, amikor a kis Lőrinc megbukott görög-: bői. Hehehe, pedig akkora gó­lokat rúgott. De nem tudta ki­mondani, hogy Sophokles. .1 hehehe... Én se tudtam vol­na akkor, mert én matemati­kát is tanítottam. — Nem baj, tanár úr, ma ünnep van a makkhetesben! Ki is született ma? — kiabálja Kanizsai. Valaki született} Gruberkám, hozzad azokat a poharakat. összekoccannak a korsók, a sörök fele kilöttyen, folyik végig az asztalon. A tanár úr meghatotta« inog a székén, szemüvege párásaa csillog. — Fiúk, sose felejtem el nektek. Utólag kijavítom a bi­zonyítványokat, hogy emlékez­zetek rám... TÍZ ÓRÁRA RÉSZEG a egész társaság. Szabó Kanizsai-; val imbolyog hazafelé, egy­másba karolva. Kovács a tana* urat támogatja, aki egyre csak azt hajtogatja, hogy mekkora gólokat rúgott annak idején, a még a walesi herceg is látta* micsoda futballista volt. — Nem baj, tanár úr, sál vaj salve ... nyöszörgi Kovácsi míg Gruber ráforditja a záratj jelezvén, hogy a mai napnak vége a makkhetesben. r^AAAAAAAAAAAÓAAAVAVVWWNA/WWWWWvVVVWVAVVWVVVVVAAA^W I SANUR KARAARTIAN: Fiatal konstantinápolyi örmény költő, 1938-ban szú- | letett. Még bölcsészhallgató volt, amikor ezt a versét irta. i A MI ELMTÜBJK ! Égő szemmel ! Hajló térddel > Csukott kézzel J Vártad az üdvösséget ; Lesütött szemmel ; Bicegő lábbal Nyitott tenyérrel > Várod az irgalmat > , Hunyó szemmel > Görbedt vállal Lukas tenyérrel ; Fogod várni a szabadulást. > Fordította: BÄN ERVIN > FORGÁCS KAROLY: Dórtól magányosan Elnyelt a bánya torka hajnal-ébredéskor, > nyii'kos hidege borzolta hátad, nem láttad fényét a tűző napsugárnak. ; Égő sziklák pora marta izzadó bőröd, ; míg lassan elfogytak a meredek utak; ; másokra sűrű lombok hús árnyéka borult, ; s hevertek derűs völgyek szel lös tisztásain [ - Jártál magányosan az ember-rengetegben, ; hosszú kérdéseidre rövid nem-ek feleltek, majd magadra maradtál és kérdezni se tudtál, ! a némaság hideg fogója tört. wwritott. S Mondd ki mégis a szót: nem csak a világ fordul* l az ember élete is ing, pörög, s aki 5 akkor feszül neki, mikor segít a sodrat­> elérheti a cél meredek partjait. Ha tested pihen is, szemed kinyitva lásson, > fűszálba is fogeddz, erős gyökere megtart, sohase tétovázz, bátran nézz jobbra-balra, de csak előre lépj: vár a küzdés jutaima. > ANTALFY ISTVÁN: Udvari tánc > Forog a kötél, a csodamalom. > Apró lábakban táncol a vér. > Táncolnak a lábak, fáradhatatlan, ugrálnak a lábak és a kötél Ha eszembe jutnak messzi napok, amikor lángolt az izgalom, pattogott minden, nemcsak a tánc ... ... dehát minek is mondanom? • Pattog a kötél, ugrálnak a lábak, arany homokot kavar a szél, • lebben a szoknya, a csöpp, a szemek ; egyre nevetnek, s lángol a vér. j POLNER ZOLTÁN: Esőkérlelő Hej eső, fürtös eső. All a nagy színben a termény kornyadozik kurta toklász feketéink csoraakúf öl. Hej eső, fürtös eső. Ki hajtja égbe a fákat? Hőség buggyan ki a rétből az erdő fonásom pattog Hej eső. fürtös eső. Ha a hold csurgóm állna fethő szálljon ntnőtm ágra' Hej e*ő fürtös eső tejeíwja bej! I t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom