Népújság, 1966. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-02 / 181. szám

t A HÓVIHAR Színes, szélesvásznú szovjet film Aki a sztyeppét és a rajta vé_ giszáguldó, hirtelennőtt hóvi­har természetét ismeri, az érti meg igazán Puskin lí­rai elbeszélését. Nemes érzelmeket, althatatlan szenvedélyeket morzsol szét az éjszakában feltámadó, havat söprő vihar* mert az emberi szándékokba néhol beleszól a véletlen* amit elbeszélé­seinkben szívesen nevezünk sorsnak. Puskin országos vándorlásai közben hallja történeteit, s nem is késlekedik, hogy az élet nyersanyagából képzeleté­nek formáló erejével remek­művet alkosson. Ebben az eset_ ben a történés nem sok. Mari­ját, a falu földesurának a lá­nyát szerette a vagyonban hoz­zá nem illő Vlagyimir, a zász­lós. A lány apja nem állhatta a fiatalembert, a cselédség viszont a szerelmesek és a boldogság kezére játszott. Le­velek, találkozások után a szenvedély a leányszöktetésihez vezetett. Menyasszony, pópa, ta_ núk rendre megérkeztek a vi­haros téli éjszakában* hogy Marija és Vlagyimir a falusi templom inkonjai előtt egybe­kelhessenek. Vlagyimirnak út­ját állta a vihar, elkésett, haj­nal lett, mire odaért Vlagyimir a borogyinői csa­tában odaveszett — a napóleo­ni időkben járunk —, s a ha­zatérő ezredet a kormányzósá­gokba osztották szét téli pi­henőre. A sebesült Burmin ez­redes jutott Márijáéknak. Búr. min tartózkodóan viselkedett Marijával szemben. A lány igyekezett titkolni érzéseit. Az egy fedél alatt lakás, a kimért találkozások feszültséget te­remtettek, a két ember között, míg az egymásra találást és a titok, a regényes véletlen megfejtését a búcsúzás pilla­nata hozta meg. Ezt a poétikus, mindvégig az érzelmek hálójában fogva tar­tott szerelmi románcot vitte filmre, bontotta képekké a rendező, Bászov. A napóleoni idők Oroszországát, nemesi kú­riáját, urait és cselédeit, a vég­telen sztyeppét, a hagymaku­polás templomokat, a megrög­zött szokásokat, a mindennapi élet apró mozzanatait, az ille­delmes sétákat és még illedel- mesebb találkozásokat, báli éj­szakát és pletykát, katonatisz­ti hetvenkedést és apai gondot, leányáimokat és féktelen szén. védélyt finoman, gazdag szí. nekkel és a Ura fényében, mu­zsikájában megfürösztve sző eggyé, nagy színes gobelinné ez a film. Minden képnek és mozdulatnak értéke van itt, mint a kottának a zeneműben. A sors alakulásában éppoly jelentősége van annak, hogy az ismeretség elején Burmin va­dásza hozza a fegyvert és Búr- min vadászni megy, hogy ké­sőbb, hegy hosszú séta végén a vadász hozza a fegy­vert és Burmin hazaküldi őt puskájával együtt. A rendező a színek sokfajta ragyogásában mosdatja széppé a fákkal, zsombékokkal, nyí­rekkel tarkított tájat, mintha jelezni akarná: ebben a homo­kos, füves, virágos, patakkal felpántlikázott világban min­den érzés otthonra találhat. Tavasszal és nyáron szép itt — mondja Marija és a színek er­deje visszhangzik szavaira. A sáros őszt felváltja a tél és ra­gyogóvá tesz mindent —, s magyarázatul még hozzá is te­szi Marija édesanyja, megad­ván magát az özvegységnek — így észre sem vesszük az idő múlását. Belőlünk nem az indokolat­lan dicséret szól, ha azt mond­juk: a rendező gazdag képze­lettel alkotta újra a filmben azt, amit a különös, furcsa tör­ténetről Puskin megírt. Mint a lágyan ívelő verssorok, kö­vetkeznek egymás után a ké­pek, s mire a történés, a pus- kini elbeszélés végére érünk, még nincs vége a képsoroknak. Burmin odatérdel Marija elé, aki a kastély. parkjában olvas. A boldogság elindul a maga útján. De a képek nem állnak meg, a rendező a sztyeppéi tá­jat ezer színében felvillantja még, megismételve azokat a té. li szikrázásokat is, amiket egy szánkó verhet a lónak hasig érő hóban. Emelkedett és tiszta poézis ez a film, emelkedett, tiszta gondolkodású és érzésű emberekről, akikben a vér má­mora és a szerelem szenvedé­lye olyan fehér, mint a hó kristálya. A Puskin elbeszéléséből al­kotott film élmény azoknak, akik színekben, képekben és történetekben a lírát szeretik. (farkas) Dotsdam programot adott * és reményeket. A ször­nyű világháborút lezáró szö­vetséges! konferencia a béke programját adta Európának, és a világ népeinek, s reményt, hogy a kontinensen, amely két világháború tűzfészke volt, a biztonság és az együttműkö­dés valósul meg. Most, a kon­ferencia befejezésének 21. év­fordulóján a potsdami prog­ram papíron maradását, a re­mények meghiúsulását állapít­hatjuk meg, s azt, hogy még mindig nem szűntek meg a második világháború követ­kezményei, továbbra sincs né­met békeszerződés, léteznek a feszültség gócai s egyre ve­szélyesebbek, s korántsem ne­vezhetők rendezetteknek az európai államok kapcsolatai. Nem az európai népeken múlott, hogy nem éltek a reá­lis lehetőséggel, amelyet a fasiz­mus elleni győztes összefogás nyújtott. Potsdamban a konfe­rencia résztvevői csakúgy, mint előtte Jaltában és Tehe­ránban, világosan meghatároz­ták, hogy az európai biztonság legfőbb feltétele a német mi- litarizmus és nácizmus újjáéle­désének megakadályozása, an­nak biztosítása, hogy Német­Ügy vélem, Foxi Maxinak és társainak tartozom annyi­val, hogy ha már minden mű­sorukat lelkesen és odaadóan végignézem, megemlékezzem „művészetükről”, amely oszt­hatatlan népszerűséget szerzett a rajznak, de méginkább a szinkronnak. A Foxi Maxi sorozat nem tartozik az ame­rikai rajzfilm új szériájába, bár „megrajzoltságában” már eltér Walt Disney ismert és vi­lágsikert aratott stílusától. A történetek kedvesen naivak, különösebben nagy erkölcsi tanulságokat sem kívánnak le­vonatni a nézővel, — mindenna­piak ezek a storyk: apró kis állattörténetek. A siker titka azonban az, hogy szó sincs itt állattörté­netekről, a sorozat népszerű hőseiben nem nehéz felfedezni a kisemberek egy-egy sajátos vonását, Foxi Maxiban a cset- lő-botló, fontoskodó kisembert, akinek inkább kitartása, mint leleménye ragadja meg a tele­vízió apró és felnőtt nézőit. A torkos, de jószívű Maci Laci, Kandúr Bandi, aki állandóan harcban áll az apró, de okos egerekkel és a többiek, embe­ri jellemvonásokat, illetve em­beri jellemfogyatékosságokat hordanak magukon és maguk­ban. Ezek a hősök, a korántsem mesevilágból, hanem a reali­tás talajából táplálkozó kis történeteikben úgy viselked­nek, ahogy megismert és meg­szokott jellemük diktálja: sem meglepetés, sem tragédia nem történik velük. Apró kis pofonokat kapnak és adnak éppen úgy, mint ahogy az élet sem mindig nagy fordulatok­ból áll. Ettől még lehetne, sőt ettől lehetne szokványos, sőt unalmas ez a sorozat, amely — ha jól tudom — más országok­ban még meg is bukott. A siker titka, — a szinkro­né. S ebben nemcsak a häng, hanem a szöveg „szinkronizá­lásáé” az érdem. Csákányi László és a többiek magyar hangja telitalálat, tökéletesen idomul — nem a rajz figurái­hoz! — az általuk elképzelt és magukban megalkotott jelle­mekhez. Vagy éppen hangjuk rajzolta meg bennünk e jelle­meket?! A szöveg, amely könnyedén, minden erőltetett- ség nélkül igyekszik friss len­ni (Spanyolország, a bikavia­dalok hazája... egyszóval Foxi Maxi és társulata Franco-hely!) leporol minden avittságot a történetekről, aktuálissá és magyarrá teszi ezt a sorozatot. Nem Huckleberry Hund, ha­nem Foxi Maxi szaporázza lépteit és diadalmaskodik a képernyőn és a többi név is, Kandúr Bandi, inci és Finci, Ma­ci Laci remek telitalálat: mint­ha valahogy a magyar népme­sék világából léptek volna elő. Magyar rajzfilmmé vált Foxi Maxi kalandjai a hang és a szöveg ötvözete alapján. S nem is talán ez a leglényege­sebb, hanem sokkal inkább az, hogy az ügyes rajzok, az egyéb­ként nem különösebben „iz­galmas” storyk, a jellemek já­tékosan csetlő botló összecsa­pását hozza a szinkron jóvol­tából. S az egyéniség, még kis egér formájában is felkelti az érdeklődést sorsa iránt. Ez az oka annak, hogy e bájos rajz­film-sorozat a felnőttek ked­vencévé is vált, mert a maga sajátos formanyelvén egy ki­csit tükröt tart arcunk elé. S ennek kapcsán szólni kell majd egyszer a Gusztáv soro­zatról is... (gyurkó) ország soha többé ne fenyeget­hesse szomszédait, vagy a vi­lágbékét. Ma van egy német állam, amelyben Potsdam programja hiánytalanul meg­valósult: a Német Demokrati­kus Köztársaság. De van egy másik német állam is. amely semmibe véve a német nép ér. dekeit és nyugati szövetsége­seinek, az egykori potsdami konferenciának támogatásával ma nyíltan agresszív célokat követ: ez a Német Szövetségi Köztársaság. Kell-e ma sorol­ni az európai embernek a bi­zonyítékokat, amelyek azt ta­núsítják, hogy Nyugat-Német- országban, amely megszületé­sével a potsdami megállapodá­sok megszegését jelen­tette, az 1945-ös dek­larációval homlokegyenest el­lenkező fejlődés ment végbe? Ebben a Németországban nem semmisítették meg a náciz­must, újjáélesztették a hadi- monopóliumok uralmát, ame­lyek újra hadi vágányokra ál- litják át az ország gazdasági potenciálját, ebben a Németor­szágiban újra megerősödött a militarizmus, létrehozták a Bundeswehrt, ezt a volt náci tisztek által vezetett káderhad. sereget. S ez a Németország Európának az az országa, amely nyíltan területi igénye­ket hangoztat. Potsdam évfor­dulóján tehát sajnos megálla­píthatjuk, hogy Európa és a vi_ lág békéjére újra veszélyt je­lent a német imperializmus, amelyik egyre leplezetleneb- bül törekszik a második világ­háború eredményeinek revízió, jára, s jellemzően fő követelé­se ma a nukleáris fegyverek birtoklása. A potsdami program semmi­bevevéséért egyedül és kizáró­lag a nyugati hatalmak felelő­sek. A háború utáni történe­lem tanúsítja, hogy a Szovjet­unió mindenkor a Potsdamban vállalt kötelezettségek megtar­tására és érvényesítésére töre­kedett. De nem véletlen, hogy a nyugati hatalmak s minde­nekelőtt az európai létérdeke- két a saját imperialista céljai­nak alárendelő amerikai impe. rializmus, megszegték a pots­dami megállapodásokat. Fi­szen már ott, a konferencián tapasztalhatók voltak annak jelei, hogy a nyugati államfér­fiak a hidegháború előkészíté­sén munkálkodtak. Truman akkori amerikai elnök, aki a jaltai és teheráni konferencián még részt vett Roosevelt utó­daként érkezett Potsdamba, emlékiratában kijelenti, hogy időnként „ingerültségemben szerettem volna szétfeszíteni a palotát”. Truman akkor már az erőpolitika képviselőjeként tárgyalt, az amerikai feltétele­ket szerette volna érvényesí­teni, és elsősorban a négy nap múlva, augusztus 6-án felrob­bantandó atombombára kon­centrált, az amerikai hatalom­politika új fenyegető eszközé­re. A potsdami megállapodá­sokban még nem, de a nyugati hatalmak Potsdamhoz való vi­szonyában már akkor tükröző­dött a kezdődő hidegháborús szemlélet, ami az európai né­pek reményeinek megcsalásá­hoz vezetett. Ma már, két évtizeddel a konferencia után, lényeges változások mentek végbe Euró. pában, amint az egész világon is. A továbbra is napirenden lévő kérdés, az európai bizton, ság ügye ma az új feltételek figyelembevételével oldható meg. Nemrégiben a potsdami évforduló előtt a szocialista or. szágok közössége, a Varsói Szerződés tagállamai új prog­ramot adtak, megjelölték az európai biztonsághoz elvezető mai útat. De azok az elveik* amelyek az európai antifasisz­ta háborút lezáró potsdami megállapodásban megfogalma. zódtak, ma is iránymutatóak. (A. T.) CAS7JLQ: 20. Utóbb derült ki, hogy 1935- től 1941-ig, tehát hat év alatt, a Kühn család több mint há­romszázezer dollárt vett fel a japánoktól, de nem ez volt az egyetlen jövedelmi forrásuk. Kühnék nemcsak a japánok szolgálatában álltak, hanem minden adatot, amit továbbí­tottak távol-keleti megbízóik­nak, egyben eljuttatták Ribben- fcrop külügyminiszterhez is. A japánok persze, nem tudták Kühnék a nácikkal fenntartott kapcsolatát. 1937-ben Ruth Kühn két koz­metikai szalont is nyitott, egyet Részlet a szerzőnek a Zrínyi Kiadónál ősszel megjelenő könyvéből. 4 féájimM 1966. augusztus 2., kedd Honoluluban* a másikat Pearf Harbourban, e két fontos ha­dászati helyen. A kozmetikai szalonok sikere azonnali és vá­rakozáson felüli volt. Az ame­rikai tengerészfeleségek órákon át fecsegtek, s ilyenkor Ruth vagy néhány megbízható al­kalmazottja úgy szívta magá­ba- a híreket,, mint a szivacs a vizet. Ruthnak az volt a fő felada­ta, hogy rendszeresen figyelje az Egyesült Államok csendes­óceáni erőit, a hajók földrajzi helyzetét, indulásuk és érkezé­sük pontos időpontját bármely helyen, de különös tekintettel Pearl Harbourra. És lassan nemcsak a papa, a mama és Ruth tevékenykedett mint kém, hanem a tizedik évé­be lépő Hans is. A kisfiút ugyanis apja arra ösztönözte, hogy fejlessze természetes kí­váncsiságát és érdeklődését a hajók, különösen az amerikai hadihajók iránt. Nem sok idő múlt el* hogy a barátságos amerikai tengerészek meg ne hívják a kisfiút hajóik fedélze­tére és meg ne mutassák neki felszerelésük minden titkát. Ki is gondolt volna arra, hogy a minden iránt érdeklődő, min­denről kérdezősködő kis Hans kitűnő megfigyelő, s még ki- tűnőbb emlékezőtehetségű. Szinte naponta feljárt a ha­jókra, s ilyenkor folyton ér­deklődött, nézelődött, majd amikor hazament, pontosan be­számolt mindenről, amit látott­hallott. 1940-ben határozták el Küh­nék, hogy Pearl Harbour fö­lött, a hegyek oldalában vesz- hek egy kis házacskát, majd kidolgoznak egy egyszerű rejt­jel és fényjel-rendszert, s ez­zel továbbítják információikat egy japán ügynöknek. így nem kell személyesen érintkezniök, ami mindenképpen feltűnő lett volna ... Múltak a hónapok, s a japán hírszerző parancs­nokságra Kübnéktől is ömlői­tek az adatok, csak úgy, mint sok más csatornából. És az események gyorsan pe­regtek ... Miközben az ame­rikai külügyminisztériumban folytak a japán—amerikai tár­gyalások, amelyek a Távol-Ke­let „újrafelosztását” célozták, s ebben a japánoknak nem kis szerepet ígértek az amerikaiak: miközben Washingtonból arra ösztökélték a japánokat, hogy a Szovjetunió felé „kacsingas­sanak” támadó szándékkal — Tokióban keresztülhúzták az amerikai számításokat. Eszük ágában sem volt a Szovjetunió­val harcba keveredni — jól tudták, milyenek az erőviszo­nyok — ellenben minden elő­készületet megtettek ahhoz, hogy egy angol—amerikai há­borúval kiszorítsák az angolo­kat és az amerikaiakat a Tá­vol-Keletről. A Pearl Harbour-i támadás a japánok számára olyan jól sikerült, amit maguk sem gon­doltak. Az USA csendes-óceá­ni flottájának nyolc csatahajó­ja közül hét horgonyzott Pearl Harbourban, ezenkívül több száz egyéb hadihajó — cirkáló, romboló, aknarakó, aknaszedő és más hajók. Háromszázötven repülőgép állomásozott éppen a Hawaü-szigetek katonai tá­maszpontján, s a hajók közül mindössze két aknaszedő hajó és másfél tucat repülőgép ma­radt épségben, a többi teljesen megsemmisült, vagy végleg használhatatlanná vált. (Befejező rész következik) Földes Péter: A Margaréta-ügy 1918 őszén, az orosz hadifog­ságból hazatérő Lányi Ádám százados alig lépte át a ma­gyar határt, amikor egy tiszti .járőr letartóztatta. A százados izgatottan tapogatta meg a zse­bében lapuló szivaros dobozt, amelynek titkos rekeszében egy levél feküdt. A levél jela­dás volt, a polgári forradalom kirobbantására, amelyet Sza- muelly Tibor és Kun Béla kül. dött Landler Jenőnek. Teljesítette küldetését? Ku­darcot vallott a Margaréta­ügy? A százados, útban a börtön felé, végiggondolja életét; mi­lyen útat tett meg a királyi ta_ nácsos apja védőszárnyaitól, a hadifogságon keresztül a for­radalmi szolgálatig. A cselekmény bonyolultsága és kalandossága az izgalmakat* a gyors ritmust es a pergő ményeket kedvelő olvasó igé­nyeit elégíti ki; a történet hát. tere, az első világégés, a szo­cialista forradalom és a polgár, háború a történelem iránt ér­deklődőnek nyújt pontos ké. pet; a százados öccse és bará­tai a gyermekélet csínyjeit és kedves-komoly, vidám-szomo­rú játék-harcukat vetíti elénk; a lélek rejtelmeit kereső olva­sók megismerkednek Lányi százados kétségekkel, töpren­gésekkel, kételyekkel és biza­kodással teli útjával, amig a monarchia kiszolgálásától eljut a forradalomig. A Zrínyi Kiadó jól válasz­tott, amikor a Fáklya-könyvek sorozatban kiadta Földes Pé­ter művét. Aki elolvassa, a jö­vőben is szívesen veszi kézbe a Fáklya-könyvek további kö­teteit Az összefogás példája Ennek a példának több tanulságát is érdemes fel- jegyeznük, de a szellemét mindenképpen terjeszteni kell. Látszólag egyszerű do­log: közös összefogás alap­ján épül már Mátrafüreden a művelődési ház. Ennek a létesítménynek a hiányát nemcsak a füre­diek érezték eddig, hanem az ide beutalt, pihenni, szó­rakozni vágyó üdülők is. Mert amíg jó az idő, süt a nap, az öreg Mátra sok kel­lemes órát és napot tud nyújtani. Es amikor rossz az idő? Bizoriy a tétlenség uralma kedvetlenít el min­denkit. Nagyon kellene már a mű­velődési ház Mátrafüreden. Tudta ezt a városi tanács és a SZOT is. önmaga ere­jéből azonban egyik sem volt képes a megvalósításá­ra. Harmadikként csatlako­zót hozzájuk az erdőgazda­ság, és így sikerült a tettek idejét elérni. Még néhány hónap, és a művelődési ház_ a gyakorlatban is betöltheti hivatását. Közel kétmillió forint költséggel épül a kultúra új otthona. A költségeket a három szerv együttesen biz­tosította, az üzemeltetésében is mindhárman részt vesz­nek. A tanulságok pedig: a kü­lönböző tárcákhoz tartozó szervek összefogása lehetsé­ges és eredményesen lehet­séges; amire önállóan egyik fél sem lett volna képes, azt közösen meg tudják való­sítani; a tárcasovinizmus helyett a közös érdeket kell mindig figyelembe venni. És még valami, ami talán a legfontosabb. A gazdasá­gi mechanizmus reformjára nem kell minden vonatko­zásban 1968-ig várni, a szel­lemében már most lehet cselekedni. Mivel ez a ter­vezett reform nem csupán elhatározás, rendelet függ­vénye, hanem sokkal in­kább a szemlélet kérdése. Nagyon leegyszerűsítve úgy is fogalmazhatjuk; a józan ész logikus következménye. A mátrafüredi művelődé­si ház közös összefogásban történő létrehozása csak egy szerény példája az előbbi tételnek, de figyelemre mél­tó, hathatós példája. (gmf) POTSDAM

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom