Népújság, 1966. július (17. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-10 / 162. szám
VIGH TIBOR: _ Munkába induló kedvesünknek... Az éj ellobbant már — hajnalodik s növő neszekkel ébred dolgos dallá a világ. Ablakodban magos madárdal-fák zengenek s tegnapi fáradtságod harmatcseppben remeg tovább. Körülvevő világodban reggeli rendet teszel míg dolgaid harmóniája nem cseng fenn az égen. Táltos amperekkel vár a villamos a gyár, rajztáblád — papírosa mint száradó ruhák a fényben. Indulsz, ágymeleg csókkal búcsúzol s a napba röppenő kertben kibomlik álmod szirom képlete . ? < Velem vár s fennen megáll a nyár, hogy ölelni visszatérj búzatábla ringással mint dolgos társaid gyárból özönlő árama. MOLNÁR LAJOS: Túl a határon A zöld rét már telve virággal, Lágyan ring a hajnali szélben az ág. Míg lomhán lódul a völgybe a köd, Megáll a szél, — s a tetőn, teljes a csend, — — És lám, — a nap első sugarára, Halkan ébredve mozdul a táj, Robban a jókedv a friss levegőben, Kezdődik az ének, a reggeli tánc. Víg csapatokban jönnek a tücskök, A csíz, a rigó, és a kis csalogány, A harang-tánc lejt a legkecsesebben, Mert királynő itt a harangvirág. — — így köszönt minden reggel a rét, És sok kis gyémántját felnyújtja a napnak' S az, széles nap-mosolyával megsimogatja A hegy, meg a völgy parányi lakóit, ............ — Ez a hely a boldogság völgye lehetne. Ha az emberről, az önzés átka lehullna. Ha egy emberként az emberiség, Formálná az egyetlen utú jelenből, Vaskézzel egységgé holnap már a jövőt. — — Kiáltja a forrás, míg a magasból zúdul alá, S e munkás-város gondját hordja magával, És megduzzadva folyóvá. — messze viszi. Túl a határon, kiáltva, — túl a határon. POLNER ZOLTÁN: Nyári éj Fekete kosok törik magasban az égi aklot. Szarvuk sötétlő ágán szikrázó csillag csattog. Nyár vérű szeretőjét kísérgeti most valahol a juhász. A mezőkről szél támad s vérzik a hold. Hajnal faragású botját hirtelen idehajítja. Ki tudja emlékszel-« majd lázas csókjainkra? Holnap ünnepük a Mongol Népköztársaság dolgozói a mongol népi forradalom győzelmének 45. évfordulóját. E jelentős évforduló alkalmából közöljük az egri Dobó István Gimnázium műfordítóinak alkotásait. C új dogál az őszi szél. Er- * dő-mező őszi ruhát öltött. A hegycsúcsok ködbe burkolóznak, az égen dél felé húznak a vándormadarak, s ilyenkor olyan nyugtalan lesz az emberi lélek is. Egy őszi estén Dulma a parkon keresztül hazafelé vette útját. A topolyák halk zizze- néssel hullatták leveleiket. A néptelen park csedjét csak néha zavarta meg a parkban gyermekeikkel sétáló asszonyok és a szerelmespárbk lépteinek zaja, Dulma leült egy terebélyes fa alatt meghúzódó padra. Belelapozott könyvébe, és szórakozottan futott át néhány sort. Nem volt kedve olvasni, a könyvet félretette, s eltűnődött ... Dulma, jómódú szülők elkényeztetett leánya gondtalanul, nyugodtan élt. Semmi olyan nem történt körülötte, ami megzavarhatta volna lelke nyugalmát. Az orvosi főiskolán szorgalmas tanulással telték napjai. Már negyedéves hallgató. Szépsége, tejszínű arca, hosszú, sűrű hajkoronája, szemének sugárzó fénye, sudár termete mágnesként vonzotta Dulmához a fiatalembereket. De hiába tették neki a szépet, hiába írtak hozzá lángoló szerelmesleveleket, a húszéves Dulmát senki sem érdekelte. Vajon mi lehet az, ami ezen az őszi estén elgondolkodtatta, s nyugtalanná tette? A könyvére hulló falevél zizzenésére hirtelen felocsúdott kábulatából, szórakozottan kezébe vette a lehullott levelet, mélyet szippantott annak furcsa, fanyar őszi illatából, s egy szomorú estére gondolt vissza. Emlékezni kezdett valakire. Pedig már három év telt el azóta, hogy utoljára látták egymást. Alighogy beiratkozott a főiskolára, egy szerény, csendes fiú közeledett szerelemmel feléje. Dulma nem viszonozta a fiú szerelmét, s kerülte a találkozást. Most egyszerre tolult emlékezetébe, hogy ez a fiú ebben a parkban egy őszi falevéllel állt előtte, és abból a levélből is ez a fanyar, furcsa őszi illat áradt. A szocialista kulturális forradalomra éppen az a jellemző, hogy sohasem elégszik meg az adott helyzet fenntartásával, hanem mindig többre törekszik, — természetesen társadalmi—gazdasági lehetőségeinket tekintetbe véve. A művelődésnek ez a dinamikus felfogása nagy felelősséget ró mindazokra, akik kulturális munkával foglalkoznak. Arról van ugyanis szó, hogy az adott terület vagy réteg kulturális helyzetének alapos elemzése után meg kell határozni, milyen kulturális javakat, milyen eszközökkel terjesszünk. Mindenféle politika, így a művelődéspolitika is — bármilyen kis körben vagyunk is felelősek érte — választást jelent. Választani nemcsak az érték és a selejt között, hanem a különböző rangú és rendű értékek között is. Ez nem jelenti azt, hogy le akarjuk szűkíteni a művelődés lehetőségeit, pusztán arról van szó, hogy adott helyzetben, adott időben, adott körülmények között, melyek a népművelés leghatékonyabb tartalmai és módszerei. A múlt nagy kulturális értékeit megmérte az idő, s azt hiszem, hogy ebben a tekintetben a kultúra munkásainak különösebb nehézségei a választást illetően nincsenek. Sokkal nagyobb problémát jelent annak meghatározása, hogy a jelen értékei közül mit népszerűsítsünk és mit nem. E tekintetben a Kulturális Elméleti Munkaközösség említett tanulmánya azt hangsúlyozza, hogy feladatunk a szocialista és a humanista módon elkötelezett polgári irodalom és művészet alkotásainak a megismertetése. Emellett természetesen vannak más, ellentmondásosabb értékek is, amelyek szükebb körökben terjednek s nem, vagy csak a kísérletezések be- érése után lesznek a tömegkultúra alkotóelemei. A szocialista tömegkultúra szemi/iM0, Vök* pontjából fontos értékeknek a kiemelését elsősorban a kritika végzi el, s ezért fontos, hogy a népművelés munkásai állandóan tájékozódjanak a kritikai irodalomban. A választás természetesen nem kockázat nélküli, de nem lehet egyetérteni azzal az állásponttal, amely erről a követelményről le akar mondani. Az ilyen felfogás „liberális” külsőségeivel nem segíti, hanem inkább összekúszál- ja a népművelés munkáját, mert eszmeileg leszerel, s ugyanakkor nem veszi tekintetbe a gyakorlati, pedagógiai, gazdasági, szervezeti lehetőségeket és szükségleteket. A z előbb arról beszéltem, miként lehet a közvéleményt alkalmassá tenni a kultúra befogadására, most arról szeretnék néhány szót szólni, hogy miképpen hathat ez a közvélemény az irodalom és művészetek fejlődésére. Közvéleményünk nemcsak a műveltségi színvonal szempontjából differenciált, hanem eszmei és ízlésbeli szempontból is. Nem kétséges, hogy nálunk vannak hívei nemcsak a szocialista, hanem a polgári és kispolgári kultúrának is. A kulturális forradalom azért folyik, hogy biztosítsuk a szocialista kultúra hegemóniáját és mind több embert vonjunk be vonzókörébe. Ennek döntő előfeltétele, hogy közönségünk megismerje nemcsak a külföldi, hanem mindenekelőtt a magyar irodalom és művészetek szocialista jellegű alkotásait. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert még szocialista közvéleményünk sem tájékozott ebben a tekintetben, s ahogy a Kulturális Elméleti Munkaközösség tanulmánya elemzi, gyakran éppen egyoldalú, vagy torz képet alakít ki magának kulturális életünkről. Az irodalmi és művészeti viták azt a benyomást keltik sok emberben: ezen a területen tudajdonképpen a hibák uralkodnak és nincsenek eredmények. Az elmúlt évek termése azt bizonyítja, hogy ez a felfogás gyökeresen hamis. Hadd hivatkozzak arra, hogy az utolsó időkben szocialista líránk széles közönségsikert aratva tovább erősödött, hogy prózánk hozzájárult nemzeti önismeretünk egyes kérdéseinek tisztázásához és gazdagításához, tükrözte a paraszti világban végbement átalakulást és hozzájárult a szocialista erkölcs és tudat formálásához. Filmművészetünkben olyan alkotások születtek, amelyek őszintén, nyíltan, és ugyanakkor szocialista módon néztek szembe a közelmúlttal és mai életünk problémáival. Eredményeket mutathatunk fel a képző- és iparművészetben is, bár különösen a festészetben a kikristályosodási folyamat még csak él sem kezdődött, legfeljebb az útkeresésinél tartunk. Magyar operák és más zeneművek születtek; amelyek zenepedagógiánk sikerei mellett a világ figyelmét is felhívták a művészetnek erre az ágára. Aki mindezt nem veszi tekintetbe, hanem csak a kulturális élet polgári—kispolgári jelenségeiből indul ki és ezeket általánosítja, az akarva-akaratla- nul lemond arról, hogy a közvéleményt formálhassa, befolyásolhassa, erősíthesse irodalmunk és művészetünk fejlődését. Az ilyen hiába hangoztatja, hogy ő valamiféle „tiszta” szocialista kultúrát kíván, azzal, hogy semmiféle szocialista értéket vagy jelenséget nem ismer el kulturális életünkben, tulajdonképpen nihilista álláspontra helyezkedik. A mi társadalmunk új for- máció és ebből természetesen következik, hogy a szocialista irodalom és művészet minden nagyszerű hagyománya és mai értéke mellett sem tudta teljesen kiszorítani a polgárit. A polgári jelenséN. Bandzragcs: ŐSZI U ajon hol lehet most? — ” gondolt rá melegen Dulma. Mennyi levelet írt neki ez a fiú, de ő egyet sem méltatott válaszra! Most jó lenne, ha láthatná, ha beszélhetne ezzel az értelmes, szerény fiúval. De vajon megismerné-e még? — Min tépelődsz? — szólalt meg hirtelen egy hang Dulma háta mögött. Hátrafordult és évfolyamtársa, Demberel állt ott. — Semmin... — majd Dulma felállt és elindult hazafelé. Demberel útját állta és gyöngéden így szólt hozzá. — Dulma, miért kerülsz... Hiszen én ... De a lány félbeszakította: — Hányszor kértem, hagyjon nyugton! — mondta hevesen, félretolta útjából Demberelt, és elindult a kijárat felé. — Dulma! — kezdte újra a fiú. — Rövidesen együtt utazunk az állami gazdaságba. — Demberel hangja egyszerre határozott lett. Igen, Dulma is jól tudta ezt. S most, amikor az utazás napjára gondolt, úgy érezte, eltűnt az az érthetetlen nyugtalansága, amely Demberel megjelenése előtt annyira hatalmába kerítette szívét. A főiskolás fiatalok már vagy tíz napja dolgoztak szorga1 másán, s takarították be a termést. Látástól vaku- lásig folyt a munka a burgonyaföldeken. Dulma is nagy igyekezettel cipelte a burgonyával teli kosarakat. Demberel hűségesen mellette vo’t, segített neki. Barátai húzták is: — Talán a munka hőse akarsz lenni, azért dolgozol két ember helyett? Dulma még inkább igyekezett kerülni a fiú társaságát, összeszedte magát, s azért sem akart lemaradni a munkában, sőt elsőként indult a mezőre, s utolsóként hagyta el a munkahelyet. r nagy a sürgés-forgás. Csinosítják magukat. — Mi történik itt? — Ne kérdezz! öltözz át te is gyorsan! Ma este lesz a fiatal élmunkások találkozója. Bennünket is meghívtak. Vacsora után elindultak az állami gazdaság központjába. Útközben tréfálkozva hangoskodtak. Lármás csoportjuk megérkezett a klubba. Tapsvihart hallottak és látták, hogy egy fiatalember díszoklevéllel a kezében jön le a színpadról. Az ifjúsági szövetség titkára feléjük fordulva így kezdett beszélni: — Elvtársak, ma azért ülünk ünnepet, hogy megjutalmazzuk a betakarítási munkában élenjárókat. Továbbra is új sikereket kívánok mindannyi- uknak a munkában. Érezzék jól magukat körünkben! Külön is örömünkre szolgál, hogy összejövetelünkön az orvosi főiskola hallgatói is részt vesznek. Ezzel befejeződött a hivatalos rész. Felhangzott a keringő első üteme, s néhány pár azonnal táncba kezdett. A főiskolások jártak elől. Az állami gazdaság fiataljai állva maradtak, hiába volt a titkár igyekezete, hogy táncra bírja őket. A főiskolások azt javasoltált: — Legyen hölgyválasz! Dulma is megállt egy fiatalember előtt, s amikor találkozott tekintetük, meglepetten így szólt: — Dordzs...!! A fiú is elcsodálkozott, hirtelen megragadta a lány kezét, s kitőrt belőle: — Dulma!! Csak álltak földbe gyökerezve, nézték egymást. Észre sem vették, hogy a táncolok — Miért? — Hiszen úgysem válaszoltál volna.., A klub ajtaja megnyikor- dult és Demberel lépett ki rajta. Elámuló szemekkel bámulta Dordzsot és így szólt: — Dulma, téged kereslek* gyere táncolni! Dulma idegesen válaszolt: — Nem. Nem... — megragadta Dordzs kezét, és húzta maga után. Demberel útjukat állta. S Dordzs vállára téve kezét, megszólalt: — Mi keresnivalója van itt* fiatalember? — És neked? — válaszolta Dordzs és levette válláról Demberel kezét. — Demberel! Ne próbálj Itt botrányt csinálni! — förmedt rá Dulma. Demberel magába fojtva indulatát, csak ennyit mondott: " — Erről még beszélgetünk — s aztán visszament a klubba. Dulma és Dordzs nekivágtak az útnak. Mentek egyre távolabb, a zene egyre halkabban követte őket, s végül teljesen csönd lett. — A férjed? — Ügy gondolod? — Talán tévedek? \ ■ — Lehetséges ... — Én téged három éven át... — Ne beszélj erről.. 1 Szótlanul mentek egymás mellett, csak a mezőkön dolgozó gépek fényszórója adott jelt arról, hofv éjszakai műszakban is szorgoskodnak az emberek. Dulma és Dordzs csak men-* tek, messze elhagyták a szérűket is. A sztyeppe felől hidegebben kezdett fújni a szél. A hold is magasabbra került pályáján, és tejfehér fényével szórta be az egész környéket. Dulma hirtelen törte meg a csendet. — Haragszol rám? — Miért? — Azt hittem. Minden évii gyik este Dulma elma- *“ radt a többiektől. Csend volt, csak a messzi távolban dolgozó kombájnok zaja törte meg a csendet. Ahogy közeledett hazafelé, a terméssel megrakott autók lármája mind erősebb lett. Dulmát szinte fölpezsdítette az esti élet lüktető ritmusa. Megszaporázta lépteit. Hazaért. S amint sátrához közelebb jutott, észrevette, hogy barátnői körében gekkel azonban vitatkozni kell. s a vita leghatásosabb eszköze a szocialista mű. A művek születését mindenekelőtt a megfelelő társadalmi légkör segíti elő, amelynek alakításában a közvéleménynek is szerepe van. Azt a közvéleményt, amely szeretettel veszi körül a kultúra, az irodalom és művészet ügyét és amely az alkotókat biztatja és ösztönzi, hogy szocialista irányban keressék az újat, ezt a közvéleményt nevelni és szervezni kell. A hiforgatagában csak akadályozói a táncnak. Dulma a kij árát felé indult. Dordzs követte őt. Hirtelen hűvös őszi szél vágott arcukba, s felettük a telihold sugározta hideg fényét. A klubból kiszűrődő halk muzsika zsongott körülöttük, és a mezőkről szénaillatot hozott feléjük a szél. — Régóta vagy itt? — Ma három éve. — Mit csinálsz? — Kombájnvezető vagyok. — Miért nem adtad tudtul, hogy itt dolgozol? — Pedig sokat írtam neked ... — A levelekből nem tudtam kiolvasni, hol vagy... — Ügy gondoltam, fölösleges a címemet közölni... D. DARDZSAA: ben egyre jobban... — kezdte Dulma elfúló hangon. Egy fűszálat vett a szájába, és kikerekítette félbehagyott mondatát: — Furcsán alakul az ember élete... Dordzs nem tudta, mit feleljen. — Bocsáss meg nekem* Dordzs. Mit szólnál hozzá, ha tanulmányaim befejezése után visszajönnék ide? Dordzs boldogságában szóhoz sem tudott jutni, s gyöngéden átkarolta Dulmát. A z őszi szél meg fújt, fújt “ rendületlenül. Mondhatja-e még valaki ezután, hogy csak tavasszal ébred a szerelem?!?! Bakos Gabriella fordítása vatásos intézmények mellett á párt- és a szakszervezetek s általában a társadalmi szervezetek nem keveset tehetnek e közvélemény formálásában. A kulturális tájékozódás és tájékoztatás jobb megszervezése, viták rendezése, állásfoglalás országos és helyi jellegű kérdésekben a nyilvánosság előtt is — mindez erősítheti kulturális tevékenységünk mozgalmi jellegét. ¥ enin egyik, Clara Zetkin- nel folytatott beszélgetésében a forradalom utáni Szovjetunióban így tette fel a kérdést: „Szabad-e egy kisebbségnek édes, sőt különleges süteményeket felszolgálnunk, amíg a munkás- és paraszttömegek még fekete kenyéren tengődnek? Én ezt, ami kézenfekvő, nemcsak a szó betű szerinti értelmében gondolom, hanem képletesen is. Tartsuk mindig a munkásokat és parasztokat szem előtt. Tanuljunk az ő kedvükért gazdálkodni és számot vetni a művészet és a kultúra területén is”. Mi A kincsei vivő asszony Sétálgat egy asszony — már estére jár — s valami nagy kincset karjaiba zár. Mit a merész álom csak eléd vetít: minden kívánságot e kincs teljesít! Fél nap többször fordul a vén Föld körül, fürge rakétán a Holdba felrepül, Szatumusz-gyűrűig tör az égbe fel, számodra nap alatt palotát emel, mesebeli kertet varázsol eléd, melyben a Föld minden gyümölcse tiéd, elhozza földedre az örök tavaszt, elkövet mindent, hogy fiatal maradj, megőrzi szépséged örök időn át — meg tud tenni mindent az a drágaság! Mit visz az az asszony a karjaiban? Milyen féltve-őrzött csodás kincse van? más körülmények között élünk, mások a kulturális viszonyok is, de továbbra is érvényes az az elv, hogy a művészet és a kultúra terén mindenekelőtt a munkásokat és parasztokat kell szem előtt tartanunk, mégha ma már képesek vagyunk figyelmünket más feladatokra is fordítani* Csak röpke pillanat s tudhatod titkát: cseppnyi fiacskája az a drágaság! Kicsiny, de ha felnő, sok csodát teremt, kering a Föld körül s csillagok közt fent; benne, a kedvesben, mintegy önmaga bold'»' s<»át látja a mama... (Zahemszky László fordítani
