Népújság, 1966. július (17. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-08 / 160. szám
V ^-híradó Felhívás az aratókhoz LONDON: Előzetes számítások szerint a televízió közreműködésével az angliai világbajnokságnak legalább 400 millió nézője lesz. ★ A világbajnoki rajt előtt több csapat háza táján kellemetlen helyzetben vannak a szakvezetők, több kitűnő játékos sérülése, illetve betegsége miatt. Csütörtökön délelőtti helyzetkép a jelen pillanatban harc- képtelen játékosokról: Magyarország: Bene Ferenc rotterdami sérülése javul, de még pihenőt kell tartania. Mexikó: Ruvalcaba gyomor- bántalmakkal beteglistán van. Chile: Olivares kapus szárElkészült a megyei L osztályú labdarúgó bajnokság őszi iordulójának sorsolása. A bajnoki küzdelmeik agusztus 7-én kezdődnek és november 13-án fejeződnek be. Az ifjúsági csapatok küzdelmeinek sorsolása a felnőtt csapatokéval párhuzamos. I. forduló 1966. augusztus 7j Sirofei Vasas—Egri Honvéd, Egri Spartacus—Bervai Vasa®, Rózsaszentmárton — Verpelét, Gy. Vasas Izzó—Gyöngyösoro- szi, Hevesi MEDOSZ—Gyön. gyösi Spartacus, Gyöngyösi Vasút—Recski Bányász, Mátra- alji Bányász—Apc, Egri Dózsa II—Bélapátfalva. II. forduló, augusztus 14.: Bélapátfalva—Sirdk, Apc— Egri Dózsa II., Recsk—Mátra- alji B., Gy. Spartacus—Gy. Vasút, Gyöngyösoroszi—Heves, Verpelét—Gy. Vasas Izzó, Bér. va—Rózsaszentmárton, E. Honvéd—Egri Spartacus. III. forduló augusztus 21.: Sirok—Egri Spartacus, Ró- ssaszentmárton—Egri Honvéd, Gy. Vasas Izzó—Berva, Heves —Verpelét, Gy. Vasút—Gyön. gyösoroszi, Mátraalji Bányász —Gy. Spartacus, Egri Dózsa II.—Recsk, Bélapátfalva—Apc. ÍV. forduló augusztus 28.: Apc—Sirok, Recsk—Bélapátfalva, Gy. Spartacus—Egri Dózsa n., Gyöngyösoroszi— Mátraalji B., Verpelét—Gy. Vasút, Berva—Heves, Egri Honvéd—Gy. Vasas Izzó, E. Spartacus—Rózsaszentmárton. kapocssérülése miatt pihen. Valdes csatár csípőficam miatt hagyja ki az edzéseket. Uruguay: Esparrago bokasérülése miatt az angolok elleni első mérkőzésen semmiképpen sem játszhat. Brazília: Parana, akit a lesérült Amarildo helyettesének szemeltek ki, húzódással bajlódik. Bulgária: Jakimovnak a bordája fáj, Salamanov pedig a térdére kapott egy rúgást, ezért kihagyta a legutóbbi edzéseket Franciaország: Chorda bal térdére panaszkodik, Robuschi szárkapocssérüléssel bajlódik, Baraffe pedig megfázott. V. forduló szeptember 4.: Sirok — Rózsaszentmárton, Gy. Vasas Izzó—E. Spartacus. Heves—Egri Honvéd, Gy. Vasút—Berva, Mátraalji B.— Verpelét E. Dózsa II.—Gyön. gyösoroszi, Bélapátfalva—Gy. Spartacus, Apc—Recsk. VI. forduló szeptember 11.: Recsk—Sirok, Gy. Spartacus —Apc, Gyöngyösoroszi—Bélapátfalva, Verpelét—E. Dózsa II., Berva—Mátraalji B., Egri Honvéd—Gy. Vasút, Egri Spartacus—Heves, Rózsa szentmár. ton—Gy. Vasas Izzó. VII. forduló szeptember 18.: Gy. Vasas Izzó—Sirok, Heves—Rózsaszentmárton, Gy, Vasút—Egri Spartacus, Mátraalji B.—Egri Honvéd, Egri Dó. zsa II.—Berva, Bélapátfalva— Verpelét, Apc—-Gyöngyösoroszi, Recsk—Gy. Spartacus. VIII. forduló szeptember 25.: Sirok—Gy. Spartacus, Gyöngyösoroszi—Recsk, Verpelét— Apc, Berva—Bélapátfalva, E. Honvéd—E. Dózsa II., Egri Spartacus—Mátraalji B., Rózsa, szentmárton—Gy. Vasút Gy. Vasas Izzó—Heves. IX. forduló október 2.: Heves—Sírok, Gy. Vasút— Gy. Vasas Izzó, Mátraalji B.— Rózsaszentmárton, E. Dózsa II.—E. Spartacus, Bélapátfalva —E. Honvéd, Apc—Berva. Recsk—Verpelét, Gy. Spartacus—Gyöngyösoroszi. X. forduló október 9.: Sirok—Gyöngyösoroszi, Verpelét—Gy. Spartacus, Berva— Recsk, Egri Honvéd—Apc, Egri OSN labdarúgó kupa eredmények A füzesabonyi járási labdarúgó szövetség menet közben változtatott a járási nyári OSN Labdarúgó Kupa kiírásában. A tervezett két csoport helyett egy csoportban fog körmérkőzéses formában megküz deni a tíz csapat, mivel az őszi szezon kezdetéig zavartalanul le tudnak bonyolítani kilenc fordulót Már két forduló lezajlott, s a megállapítás az, hogy a Nyári OSN Kupa nagy népszerűségnek örvend. Eredmények: Sarud—Mezőszeme- re 4:2 (2:0), Mezőtárkány—Feldeb- rői Honvéd 0:5 (0:3), Besenyőtelek- Káli Tsz SK 1:5 (0:5), Kompolt— Kápolna 1:5 (0:3), Poroszló—Füzesabonyi állami Gazdaság 7:3 (0:2). Kál—Kompolt 10:0 (6:0), Feldebró —Sarud 1:0 (0:0), Füzesabony—Mezőtárkány 7:1 (4:0). Mezőszemere— Besenyőteleik 4:1 (2:0), Kápolna- Poroszló 3:1 (1:1). Az élmezőnyben a sorrend: 1 Feldebrő (6:0), 2. Kál (15:1) és 3 Kápolna (8:2), mindhárom csapatnak 4 pontja van. Spartacus—Bélapátfalva, Rózsaszentmárton—E. Dózsa II., Gy. Vasas Izzó—Mátraalji B., Heves—Gy. Vasút. XI. forduló október 16.: Gy. Vasút—Sirok, Mátraalji B.—Heves, Egri Dózsa II.— Gy. Vasas Izzó, Bélapátfalva— Rózsaszentmárton, Apc—E. Spartacus, Recsk—E. Honvéd, Gy. Saptacus—Berva, Gyöngyösoroszi—V erpelét. XII. forduló október 23.: Sirok—Verpelét, Berva— Gyöngyösoroszi, Egri Honvéd— Gy. Spartacus, E. Spartacus— Recsk, Rózsaszentmárton—Apc, Gy. Vasas Izzó—Bélapátfalva, Heves—E. Dózsa II., Gy. Vasút—Mátraalji B. XIII. forduló október 30.: Mátraalji B.—Sirok,,E. Dózsa II.—Gy. Vasút, Bélapátfalva— Heves, Apc—-Gy. Vasas Izzó, Recsk—Rózsaszentmárton, Gy. Spartacus—E. Spartacus, Gyön. gyösoroszi—E. Honvéd, Verpelét—Berva. XIV. forduló november 6.: Sirok—Berva, Egri Honvéd— Verpelét, E. Spartacus— Gyöngyösoroszi, Rózsaszentmárton— Gy. Spartacus, Gy. Vasas Izzó —Recsk, Heves—Apc, Gy. Vasút—Bélapátfalva, Mátraalji B.—E. Dózsa II. XV. forduló november 13.: E. Dózsa II.—Sirok, Bélapátfalva—Mátraalji B., Apc—Gy. Vasút, Recsk—Heves, Gy. Spartacus—Gy. Vasas Izzó, Gyöngyösoroszi—Rózsaszentmárton, Verpelét—E. Spartacus, Berva —Egri Honvéd. Az elmúlt évek tapasztalatai bizonyítják, hogy az aratás idején sokféle veszély fenyegeti a fáradságos munkával megtermelt gabonát. A sok veszély közül is legtöbb kárt a tűz okozta. Elég volt egy égő gyufát felelőtlenül eldobni, gyerekek kezébe gyújtó szerszámot adni, -vagy a vasút mellett vigyázatlanul hagyni a termést és máris tetemes kár érte a gazdaságokat, mert leégett a kazal, a keresztbe rakott árpa vagy búza. A Heves megyei Tűzrendészeti Parancsnokság és az Állami Biztosító Heves megyei Igazgatósága ezért közös felhívással fordul az aratókhoz, amelyben a tűzrendészeti szabályok szigorú betartását kérik a mezőgazdaság dolgozóitól, az üzemek vezetőitől. A felhívásban kérik a aratókat: Az elmúlt évi megyei labdarúgó- bajnokság győztese, a MÁV HAC a legerősebb NB III-as csoportba, az északkeleti csoportba nyert beosztást. . Az MLSZ ugyanis, sajnos# figyelmen kívül hagyta a rendkívül nagy utazási távolságokat. így az újonc együttes eleve hátrányos helyzetbe került. — ennek ellenére jól megállta a helyét, a tavaszi idény során megszerezte bajnoki pontjainak 50 százalékát és jelenleg a táblázat 10. helyén áll! A szurkolók és maga Hídvégi József, a csapat edzője, nem teljesen elégedett, mint mondják: ,,a csapatban sokkal több van, mint amit eddig produkált!” A MÁV HAC-ra is jellemző, ami általában az újónc-csapatok egyik ismertetője: egyik hétről a másikra a végletekbe esik. Néhány idegenbeli mérkőzésen (Edelény, Egercsehi, Debreceni Honvéd) pélA Népújság Kupa úszóverseny 7; fordulójára került sor legutóbb. A versenyen, az előzőkhöz hasonlóan nagyon sok egri fiatal állt rajthoz, s néhány biztató eredmény is született. A 7. forduló után a verseny állása a következő: Lányok: 1. VáLent Vera (1955) 587 pont, 2. Bodnár (1957) 424, 3. Veres Zsuzsa (1954) 396, 4. Prucz Éva (1954N 390, 5. Huszár Zsuzsa (1953) 353. 6 Szeremi Zsuzsa (1954) 313, 7. Prucz Ágnes (1955) 272, 8. Vancsai Kati (1955) 263, 9. Vancsai E. (1954) 209 10. Terenyei Éva .1957) 194 ponttal. Fiúk: l. Sike József (1959) 617, 2. Somos András (1958) 570, 3. Holló Tivadar (1958) 567, 4. Lakatos G (1955) 445, 5. Simon Attila (1958) 434, 6. Román Péter (1957) 412‘ 7. Gyulavári Z. (1955) 407, 8. Sass Barna (1956) 368. 9. Varga Zokán (1954) 362, 10. Csikós István (1953) 304 ponttal A Népújság Kupa küzdelmeiből még két forduló van hátra, amelynek megrendezésére július végén — égő cigarettát vagy gyufát ne dobjanak el, — ne dohányozzanak, ne használjanak nyílt lángot a gabonatáblák és szérűk közelében, — őrizzék a vasutak mentén a beért gabonatáblákat, az aratást lehetőleg ezeken a helyeken kezdjék meg, — a vasút és az eltávolított gabona között húzzanak ekével védőárkot, — a robbanómotorok kipufogójába hatásos szikrafogót tegyenek, — kazlat, asztagot vasúttól, erdőtől 100 méterre, állomástól legalább kétszáz, úttól és magas feszültségű vezetéktől 25 méteres távolságon túl rakjanak, dásan küzdött az együttes, ilyenkor a lelkesedés és az akarás párosult a meglevő képességekkel, s az eredmény sem maradt el. Lélektelen, lagymatag játékkal viszont otthon szenvedtek vereséget a semmivel sem jobb kazincbarcikai és rudabányai együttestől. Debrecenben pedig balszerencsés körülmények miatt vesztették el a két pontot, a D. Kinizsi elleni mérkőzésen. Ezzel a hat ponttal bizony a táblázat elején állhatna az együttesi A tavaszi idényben 21 játékos szerepelt. A kaput Nagy és a fiatal Molnár védte. Nagy szerepelt többször, őt sérülése gátolta az egyenletes teljesítmény elérésében. Molnár, mint szükségkapus, jól helytállt. A hátvédhármasban hatan jutottak szóhoz, közülük Gu- gyella és Adám nyújtotta a legjobb teljesítményt. A íedezetsorkerül sor, amikoris a végső sorrend kialakulása után, a győztesek megkapják jutalmukat. Főzömindenest keresek nagy gyakorlattal, félnapos elfoglaltságra. „Jól főző" jeligére, egri Magyar Hirdetőbe. Bejárónőt, rendkívül tisztaságszeretőt kis lakás rendben tartására azonnal felveszek. „Leinformálható” jeligére, egri Magyar Hirdetőbe. Általános adminisztrátort ecsédi üzemegységünkbe felveszünk, gépelni tudók előnyben. Jelentkezés: Édesipari Gyümölcstermelő Célgazdaság Központja. Budapest, XX.. Balatoni út 143/3. Telefon: 469—710. Írásban, vagy személyesen. Mindenféle kárpitos munkák készítését és javítását vállalom. Hor- kay János kárpitos. Hunyadi út 2. Szobafestő, mázoló szakmunkást felveszek. Király József, festő, C'sány. oltó vedret tartsanak Itészem- létben aratópáronként, — tartsák tisztán az assta- gok közötti területeket és a szérűkön ne engedjék meg, hogy gyerekek, illetéktelenek tartózkodjanak, — csépiéinél, kazla zásnál 600 liter vizet, 2 vedret, 1 csak- lyát és egy lapátot tartsanak, — a robbanómotoros erőgépet a kazaltól, asztagtól 8 méteres távolságban kell tartani* és végül — tűz esetén azonnal értesíteni kell a tűzoltóságot! A Heves megyei Tűzrendészeti Parancsnokság és az Állami Biztosító Heves megyei Igazgatósága úgy véli, hogy a tűzrendészeti szabályok szigorú betartásával meg lehet előzni a tűzkárokat és ezzel a gazdaságoknak, de a népgazdaságnak is jelentős értékét mentik meg. ban szereplő öt labdarúgó ingado« zó játéka sok gondot okozott * szakvezetésnek. A fedezetpár bizony nemegyszer elbizakodottan lépett pályára, hiányzott belőlük a lelkesedés, nem tudtak kapcsolatot teremteni a védelem és a támadósor között. Hídvégi edző az ősa folyamán ettől a csapatrésztől váf jelentős javulást. A támadósor öt helyén kilenc labdarúgó szerepelt Az új szerzemények közül Sármány teljes mértékben beváltotta a hozzá fűzött reményeket, Horváth viszont csak egyszer játszQtt jól. Az ifjúsági sorból kiemelt Bálint nagy ígéret. A régiek közli! Szabó L. játéka a legmegbízhatóbb* Fehér jó kezdés után fokozatosan visszaesett, a többiek meglehetősen ingadozó teljesítményt nyúj tottak. A csapat edzője, Hídvégi József bízik abban, hogy a MÁV HAO további javulással jó helyen vé* géz a táblázaton. <—váry) Vízilabda Országos Ifjúsági Bajnokság BVSC—Üj pesti Dózsa 11:1 (2:0. 4:0; 1:1, 4:0), FTC—Bp. Honvéd 5:4 (1:1? 2:1, 1:1, 1:1), Szolnoki Dózsa—Budai Spartacus 3:1 (1:0. 0:0, 1:0. 1:1), Egri Dózsa—Bp. Vörös Meteor 6:2 (3:0, 2:1, 0:1, 1:0), Bp. Honvéd—Budai Spartacus 10:0 (2:0, 3:0, 2:0, 3:0). A Bp. Honvéd olaszországi útja miatt már minden mérkőzését lejátszotta és bár elszenvedte első vereségét? behozhatatlan előnnyel vezet én már bajnoknak tekinthető. 1. Bp. Honvéd 16 14 1 1 126: 29 29 2. BVSC 13 10 1 2 91:24 21 3. FTC 13 9 2 2 66: 31 20 4. Szol. D. 13 7 1 5 57 : 25 13 5. Egri Dózsa 12 5 1 6 34 : 47 11 6. U. Dózsa 12 5 — 7 33 : 39 10 7. Bp. V. Met. 12 2 — 10 24: 78 4 8. Tipográfia* 13 2 1 10 14: 80 4 9. B. Spart.. 14 1 1 12 16:109 8 A V. Izzó törölve. * 1 büntetőpont levonva. 1000 köbcentis Wartburg, 35 000 kmrel eladó. Eger. Vécsey völgy 12. 250 köbcentis Csepel motorkerékpár olcsón eladó. Eger, xm. kér. Borsodi út 15. Belvárosi, nagyméretű, 3 szoba- összkomfortos lakásomat elcserélném kétszer 1 szoba-összkomfortosra. Válaszokat a 75. posta fiókba kérem. CSÉB MUNKAHELYÜNK biztosítási es Önsegélyző ______ CSOPORTJA.__________ Te ngerit morzsclásra kiadok, vagy morzsológépet keresek bé£* be. Gyöngyös, Virág út 13. A i jilágbajnoks ág menetrend ä i e I. csoport 11. csoport III. csoport IV. csoport Jl 1906 JLIUS ANGLIA FRANCIA MEXIKÓ URUGUAY ARGENTÍNA NSZK SPANYOLORSZÁG SVÁJC BRAZÍLIA BULGÁRIA MAGYARORSZÁG PORTUGÁLIA CHILE KOREAI NDK OLASZORSZÁG SZOVJETUNIÓ LONDON SHEFFIELD BIRMINGHAM LIVERPOOL MANCHESTER MIDDLESBROUGH SUNDERLAND Hétfő vn. íi. Anglia— Uruguay Kedd vn. 12. NSZK— Svájc Bulgária— Brazília Szovjetunió- Koreai NDK •O V T3 Szerda VII. 13. Franciaország— Mexikó Spanyolország— Argentína Magyarország— Portugália Chile— Olaszország s p >» Péntek VII. 15. Uruguay Franciaország Svájc— Spanyolország Brazília— Magyarország Koreai NDK— Chile Szombat VII. 16. Mexikó— Anglia Argentína— NSZK Portugália— Bulgária Olaszország— Szovjetunió Kedd VH. 19. Mexikó— Uruguay Argentína— Svájc Portugália— Brazília Olaszország— Koreai NDK Szerda VII. 20. Franciaország— Anglia Spanyolország— NSZK Magyarország— Bulgária Chile— Szovjetunió Negyed döntő Sz ombat vn. 23. I. 1. győztes— 2. csop. 2. helyezett n. 2. győztes— l. csop. 2. helyezett in. 3. győztes— 4. csop. 2. helyezett IV. 4. győztes— 3. csop. 2. helyezett Olt© ■sí Hétfő VII. 25. H. győztes— IV. győztes • :0 :Ö W'O Kedd VII. 26. I. győztes- in. győztes 3—4. Csütörtök VII. 28. Két vesztes 1—2. Szombat VII. 30. Két győztes A magyar válogatott csoportmérkőzései 19.30 órakor kezdődnek. HATÁSOS SZEPLŐ ELLEM KRÉM ÁZ EXOTIC Kapható: A FÖLDiMÜVESSZÖVETKEZETI SZAKBOLTOKBAN! 1 doboz ára: 15,— Ft. Augusztus 7-én kezdődik az őszi forduló a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban — gondoskodjanak a szérűk őrzéséről, — 200 liter vizet és 2 tűzElőbb is végezhetett volna a MÁV HAC VB góltotó-szelvény m. FRANCIAORSZÁG—MEXIKÓ .................... SP ANYOLORSZÁG—ARGENTÍNA ...................... MAGYARORSZÁG—PORTUGÁLIA ....................... CHILE—OLASZORSZÁG ....................... A szelvény beérkezésének határideje: július 13-án 12 óra. Név: ........................................................................................................... Po ntos lakcím:......................................................................................... Vá lent Vera és Sike József vezet a Népújság Kupa 7. fordulója után ^ P R O ipxvnja IRDETES