Népújság, 1966. június (17. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-11 / 137. szám

Változatos, gazdag sportműsor, jelentős események a hét végén Az érdeklődés középpontjá- i tea az Egri Dózsa VÍZILABDA­csapatának az FTC és a Szol­noki Dózsa elleni két találko­zója álL A vendégek a bajno­ki mezőny élcsoportjához tar­toznak, s az egriekkel való összecsapásuk mindig izgal­mas, szoros küzdelmet hozott. Minden bizonnyal így lesz ez most is, a pillanatnyi jobb forma fogja eldönteni a bajno­ki pontok sorsát. A szolnokiak kétségkívül hátránnyal indul­nak a harcba, hiszen leggólké- pesebb játékosuk, az egri szár­mazású Koncz eltiltása miatt nem játszhat Szombaton és vasárnap remélhetőleg megtel­nek az egri sportuszoda lelá­tói, s aibban is bizakodunk, hogy a mérkőzéseket olyan pártatlan bírók vezetik majd, mint amilyen Palotás István, az E. Dózsa—Bp. Honvéd ta­lálkozó játékvezetője volt., A két bajnoki vízilabda- mérkőzés előtt a Népújság Ku­pa IVS illetve V. fordulójára kerül sor. A közönség bizonyá­ra itt is izgalmas versenyt lát­hat, hiszen a kupa sorsa még korántsem dőlt el! A lányok csoportjában ugyan Válent Ve­ra óriási pontfölénnyel vezet, a fiúknál azonban a vezető Somos András nyomában szo­rosan ott vannak a többi gyé­retek is. A LABDARÚGÓ NB L B-ben az utolsó előtti fordulót játsszák a csapatok. Az Egri Dózsa otthonában fo­gadja a táblázaton egy pont­tal mögötte álló Oroszlányi Bányászt Esetleges egri győ­zelemnél a Dózsa megkapasz­kodhat az élmezőnyben, vere­ség esetén azonban alaposan lejjebb csúszhat a táblázaton. A magyar labdarúgás történe­tében ugyanis aligha volt még olyan szoros -mezőnyre példa, mint amilyen most az NB I. B-ben van! Az 5. helyen álló Egri Dózsának például mind­össze 5 ponttal van többje, mint az utolsó helyezettnek! A vasárnapi egri mérkőzésnek tehát rendkívüli jelentősége van, s ha feltételezzük, hogy a soroksári 4:0 csak afféle ki­siklás volt — bízhatunk az eg­riek győzelmében. Ehhez azonban az kell, hogy a táma­dósor ismét megtalálja góllö­vő cipőjét és a védelem leg­alább úgy zárjon, mint a BVSC ellen. A találkozót az NB I-es Bállá Gyula vezeti, aki legutóbb Egerben a Buda­fok elleni mérkőzésen bírás­kodott Az összeállításban lé­nyeges változás nem várható, Szentmarjay edző a pályára lépő tizenegyet csak a mér­kőzés előtt jelöli ki. A pétervásári járás az OSN DISZÜNNEPSÉGÉRE készül. Nemcsak a rendező Pétervásárán, hanem az egész járásban óriási a díszünnepség iránt megnyilvánuló érdeklő­dés. A községek hangosbeszé­lői naponta közlik a sportnap gazdag műsorát, s a JTS által kinevezett rendező bizottság mindent elkövet, hogy ezen a vasárnapon minden részvevő jól érezze magát. A kitűnő szervező munkára jellemző, hogy az atlétikai verseny egyes számaiban a 30—40-et is eléri a nevezettek száma, a férfi röplabda-tornán pedig nem ke­vesebb, mint 13 csapat vesz részt! Az ünnepséget látvá­nyos zászlós felvonulás vezeti be, majd lesz ott tömepsport- gyakorlat, motorverseny, óvo­dás gimnasztika, sőt még di­vatbemutató is, a vendéglátó- ipar és az fmsz pedig a várható nagy tömeg enni- és innivalójáról gondoskodik. A sportünnepélyt sportbál zárja le, amely 19 órakor kezdődik. A megyei felnőtt ATLÉTIKAI bajnokság érdekessége: nem Egerben, Gyöngyösön, vagy Hatvanban rendezi meg a szö­vetség, hanem Atkáron! A fa­lusi sportkör atlétikai szakosz­tálya jó munkájának elismeré­seképpen. Sok részvevője lesz a hagyományos Bélkő Kupa TERMÉSZETJÁRÓ tájékozódási versenynek, ame­lyen évről évre a legjobb fő­városi és vidéki szakosztályok adnak találkozót egymásnak. A TEKÉZÖK Egerben I., II.. és III. osztályú minősítő versenyt bonyolítanak le a Népkertben, illetve a Hon­véd- és a Vasas-pályán, kézilabdában pedig az Egri Lendület—Bp. Vörös Meteor NB 11-es női ta­lálkozó mellett teljes fordulót játszanak a megyei férfi és női bajnokságban. Ugyancsak teljes bajnoki fordulóra kerül sor a labdarúgó-bajnokság kü­lönböző osztályaiban, s a heve­si járás falusi atlétái és teké- zői Hevesen, a gpartakiád já­rási döntőjében versenyeznek. Jó versenyt ígér Gyöngyösön a megyei ifjúsági egyéni, két na­pig tartó tenisz-bajnoksága. SZOMBAT Űszás: A Népújság Kupa IV. fordulója. Eger, Sportuszoda 16 óra Vízilabda: FTC—Egri Dózsa OB. I-es mérkőzés Eger, Sport­uszoda 18 óra Előtte 17 órakor: FTC—E. Dózsa ifjúsági bajnoki mérkőzés. Labdarúgás: Megyei I. osz­tály: Gyöngyösi VSE—Gyöngyö­si Spartacus 17.30, Mátraalji Bányász—Recski Bányász 17.20, Egri Spartacus—Egri Honvéd 17 órakor. Teke: Megyei I. osztályú mi­nősítő verseny. Népkert 13 óra. Tenisz: A megye ifjúsági egyéni bajnoksága. Gyöngyös, Spartacus pálya, 8.30. VASÁRNAP Sportünnepély: Az OSN pé­tervásári járási központi dísz­ünnepsége. Pétervósára, 8,30. Úszás: A Népújság Kupa V. fordulója. Eger, Sportuszoda Természetjárás: Bélkő Kupa tájékozódási emlékverseny. Bükk-hegység, Bélapátfalva térsége. Teke: Megyei II. és III. osz­tályú minősítő verseny. Eger, Honvéd és Vasas pálya, 7 óra. Sportlövészet: MNK II. osz­tályú bajnokság: Mátravidéki Erőmű—Honvéd Lőrinc L. SE, Járási bajnokságok: Eger, Haj tó­műgyár, Felsőtárkány, Füzesa­bony, Gyöngyöspata, Abasár, Lőrinci, Rózsaszentmárton. Kömlő, Mátraballa. Kézilabda: Egri Lendület— Bp. Vörös Meteor NB. II-es női mérkőzés Eger, Tündérparti pá­lya. Megyei férfi bajnokság: Gy. Vasas Izzó—MÁV HAC, Atkár—E. Helyiipar, Egerfar- mos—Gy. Előre, Egri Honvéd- Sírok, Gyöngyössolymos—Eger­esein. E. Tanárképző—Gyöngyö­si MGÍ\ Megyei női bajnokság: Gy. Vasas Izzó—Hatvani Kini­zsi, Ecséd—E. Helyiipar, Petőfi- bánya—Sírok. Labdarúgás: E. Dózsa—Orosz­lányi Bányász NB. I. B-s mér­kőzés. Eger Stadion 17, Bállá Gy. NB. III-as mérkőzések: MÁV HAC-Débreceni EAC 17. Baranyai. Gyöngyösi Honvéd- Vasas Dinamó 15.30, Búzás. Megyei 1. osztály: Gy. Vasas Izzó—Verpelét 10, Sírok—Béla­pátfalva 17. Egri Dózsa II—Ap- ci Vasas 15.15, Heves—Gyön­gy ösoroszi 17.30, Rózsaszent­márton—Bervai Vasas 15.30. Spartakiád: A hevesi járás spartakiád döntői atlétika és teke sportágakban. Heves, sporttelep, 9 óra. Tenisz: A megyei ifjúsági egyéni bajnoksága. Gyöngyös, Spartacus pálya, 8 óra. 15,30. Vízilabda: Szolnoki Dózsa— Egri Dózsa OB. I-es mérkőrés Eger, Sportuszoda, 19 óra. Atlétika: Heves megye fel­nőtt bajnoksága. Atkár, 9 óra. Köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik szere­tett férjem, édesapánk, FABIAN ISTVÁN temetésén megjelenésükkel. részvétükkel, virágjaikkal igyekeztek enyhíteni fájdal­munkat, ezúton mondunk hálás köszönetét. özv. Fábián Istvánná és gyermekei Köszönetét mondunk a TÜZÉP Vállalat vezetőinek, dolgozóinak és mindazok­nak, akik férjem elhunyta alkalmából fájdalmunkat részvétükkel enyhítették. Özv. Zahorecz Andrásné %mi«/s&f­A megyei II. osztályú labda­rúgó-bajnokság keleti csoport­jának legutóbbi eredményei: Füzeabony—Egercsehi 3:0, Ká­polna—Pétervására 3:2, Erdő­telek—Bekölce 1:0, Szihaiom— Balaton 1:3, Káli Honvéd— Kái Tsz SK 2:1. A Novaj—E. Hajtóműgyár mérkőzés az utóbbi csapat távolmaradása miatt elmaradt. Az E. Vörös Meteor és a MÉSZÖV szakszervezeti bi­zottsága évenként megrendezi sakk, asztalitenisz és teke házi bajnokságát. Az idén sakkban Nagy Lajos veretlenül nyerte a versenyt, Veres Albert és Simon György előtt, míg asz­taliteniszben Faltán György diadalmaskodott, megelőzve Kormos Józsefet és Nagy La­jost. Az első három helyezett értékes tiszteletdíjat kapott. Csütörtökön délután Sírok­ban nagy érdeklődés mellett játszották le a május 29-én el­maradt Siroki Vasas—E. Dózsa II. felnőtt és ifjúsági bajnoki labdarúgó-mérkőzést. A fel­om/tK nőtt csapatok taláTkozóJSn az egri együttes 4:2 arányban győ­zött, s az ifjúságiaknál is az egriek bizonyultak jobbnak, 5:1 arányban. ★ A Gyöngyösi Spartacus négy versenyzővel vett részt az ózdi Kohász országos jellegű I. és II. osztályú, szabadfogású bir­kózó-bajnokságán. Mák László és Magyar László a közép-, il­letve a félnehézsúlyban 2. he­lyet szerzett, a lepkesúlyű Tóth István pedig negyedik lett. Pe­helysúlyban Gulyás István a selejtezők során kiesett. ★ Az Egri Vasas Elektromos Sportkörben folyó nevelőmun­káról tárgyal június 13-án az MTS Eger városi Tanácsának elnöksége, majd a sportszövet­ség elnöke beterjeszti a II. fél­évi munkatervet és üléstervet. ★ Június 12-én, vasárnap He­vesen, a sporttelepen bonyolít­ják le atlétika és teke sport­ágakban a falusi dolgozók spartakiádjának járási döntőit. Az egri stadionban bonyolí­tották le a megye 1966. évi if­júsági és serdülő atlétikai baj­nokságát. A verseny kereté­ben a gyöngyösi Dobos Ágnes serdülő diszüoszvetésben 35,20 méterre javította a megyei csúcsot, amelyet 1954-ben az egri Hegedűs Györgyi állított fel! A másik rekord az egri Balogh Béla nevéhez fűződik, aki hármasugrásban 13,53 mé­terrel adta át a múltnak a hatvani Bőze Attila 1964-ben felállított csúcseredményét. A fiatal egri Vígh Zoltán a vágtaszámokban, a gyöngyösi Balázs Ernő pedig a középtá­vokon bizonyította teheteségét. Jó távfutó lehet Lendvai Lász­lóból, az egri ITSK versenyző­jéből, de a súlylökő Szente és a diszkoszvető Márkus is tehet­séges. Az ifjúsági lányok cso­portjában a gyöngyösi Koch Erzsi ismét bebizonyította, hogy jelenleg ő a leggyorsabh futó a megyében, s most sem akadt ellenfele Gyulai Verának a 400-as és a 800-as távon. A serdülőszámokban a jövő atlétái találkoztak egymással. Állas : A Mátraalji Körzeti Fmsz azon­nali belépéssel felvesz cukrászse­gédet. Fizetés kollektív bérezés szerint. Jelentkezni lehet a do- moszlói központi Irodában. Tele­fon: 14. A kerecsendi Aranykalász Mg. Tsz, Kerr csend, működési szék­hellyel, szakképzett, gyakorlattal rendelkező építésvezetőt, azonnali belépéssel alkalmaz. Fizetés meg­állapodás szerint. Jelentkezni mun­kanapokon reggel 8—IS óra között lehet, a tsz kerecsendi Irodájában Fiúkat cipőipari tanulónak fel­veszünk. Cipőipari Ktsz, Eger, Do­bótér 6. sz. Az Apc és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezetnél 1 db 1,5 tonnás, gumikerekű lapos kocsi, 1 pár ló és 1 pár lószerszám eladó. Érdeklődni lehet minden­nap reggel 8-tól du. 17 óráig a központi irodán, Ape, Fő út 35. szám alatt. PROBST CIRKUSZ Hatvanban és Hevesen levágandó lovakat, szalmát, szénát, füvet készpénzért vásárol. CIRKUSZ PROBST megérkezett Hatvanba Ma est« 8-kor, holnap du. 4- és este 8-kor vendégsze­repei. 100 szelíd, vad és egzotikus állat! Világvárosi műsor! JÖN! JÖN! Hevesen, a vásártéren, június 20—21—22-én este 8 órákon Jegyek a műve­lődési házban válthatók. Állatnézés 10—19 óráig. Két kiemelkedő eredmény a megyei serdülő és ifjúsági atlétikai bajnokságon Itt az egri Bodnár Mária mel­lett a még kezdő gyöngyösi ál­talános iskolás Besze Ágnes teljesítményét kell kiemelni. Dicséretet érdemel még Szal- mássy, Igliczki, Dienes Zsuzsa és a dobószámokban — termé­szetesen Dobos Ágnes mellett — Kubányi és az atkári Jakus Katalin. Egri, gyöngyösi és hatvani versenyzők mellett örömmel láttunk a dobogón hevesi és egercsehi atlétákat is. Jobb eredmények: Ifjúsági fiúk. 100 m: 1. Vígh (E. Dobó G.) 11.6. 200 m: 1. Vígh 24,2. 400 m. 1. Pataki (E. Dózsa) 56.2. 800 m: 1. Balázs (Mátraalji Bányász) 2:03.2. 1500 m. 1. Balázs 4:20.6. Távolugrás: 1. Balogh B. (E. Dózsa) 636. Hármasugrás: 1. Balog B. 13,53, megyei felnőtt és ifjúsági csúcs! Magasugrás: 1. Balogh B. 165. Súlvlökés: (5 kg): 1. Szente (E. Dózsa) 13.06. Disz­kosz (1,5 kg): 1. Márkus (Mát­raalji B.) 39.40. Gerely: 1. Már­kus 41,14. Ifjúsági lányok. 100 m. 1. Koch (Mátraalji B.) 13,0. 400 m. 1. Gyulai Vera (ESD 63,7. 800 m: 1. Gyulai 2:27. Magas­ugrás: 1. Kiss M. (E. Tanárkép­ző) 140. Távolugrás: 1. Koch 443. Súlylökés: 1. Jakab (M%t- raalji B.) 952. Diszkosz: 1. Kl» M. 28.00. Gerely: 1. Jakab 35,42. Serdülő fiúk: 100 m: 1. Börse (ESI) 12.0. 400 m: Sövényi (ESI) 58.3. 800 m. 1. Gulyás iE. Dózsa) 2:12.5. 2000 m: 1. Szalai (Mátraalji B.) 6:36. Távolugrás: 1. Rolicsek (ESI) 585. Magas­ugrás: 1. Kóródi (Mátraalji B.) 170. Súlylökés (5 kg): I. Kóró­di 11,88. Diszkosz: 1. Varga (Gy. MGT) 31,90. Serdülő lányok. 100 ar 1. Bodnár (ESI) 14.0. 300 m: l. Szalmássi (Mátraalji B.) 47,2. 600 m: 1. Igliczki (Mátraalji B.) 1:56. Magasugrás: 1. De- mény (Mátraalji B.) 135. Távol- ugrás: 1. Besze (Mátraalji B.> 457. Súlylökés: 1. Kubányi (Mátraalji B.) 885. Diszkoszve­tés: 1. Dobos Ágnes (Mátrád! .ti B. 35.20, új megyei serdülő csúcs! Gerelyhajítás: 1. Bodnár (ESI) 28,18. APDC5 mDETES Szobafestő tanulót felveszed, ,,Egerben” jeligére, az egri Magyar Hirdetőbe. 15 éves fiút tanulónak felveszek. Lénáit János gumijavító-mester, Eger. Máln&szedőket keres az andor- naktályai Búzakalász Mg TEz. Je­lentkezés személyesen, vagy levél útján, a tsz irodáján: Andomak- tálya, Rákóczi u. 156. 1 kg málna megfelelő minőségben történő le­szedése esetén 4 forintot fizetünk. (Egerből ki és a visszaszállításról gondoskodunk.) Tsz vezetősége. INGATLAN: Külön bejáratú, bútorom«* nofcn fürdőszoba-használattal, férfinak j július 1-től kiadó. Eger* Móricz Zsigmond u. 10. Érdeklődni 4 órá­tól. JÁRMŰ: CB rendszámú Wartburg igényed­nek eladó. Eger, Beloiannisz a. 9« Telefon: 26—18. Fiat Topolino átalakított* tott motorral eladó; Eger, Eper)©* si u. 10. Danuvia Csepel 125-ös, szép,- fel­újított állapotban, sürgősen eladói Eger, Szarvas tér 2. Eladó Skoda Felicia Eger; V&fiam fal u. 5. Simca Aronde; Eger; Hős» 11. Használt 402-es Moazkvk» SS©­mélygépkocsi eladó. Eger,' Kassa* utca 34. Petőfi utcai külhatáron, házhely, 563 négyszögöl, eladó. Érdeklődni lehet: Eötvös tér 3/1. Gyöngyös. Osszeköltözők! Kétszoba-összkom- fortos, fürdőszobás, főbérleti, bel­városi lakásomat elcserélném két­szer egyszoba-konyhás, főbérleti lakásokért. Lakáscsere” jeligére, egri Magyar Hirdetőbe. Eladó 200 négyszögöl házhely, Fehér Ferenc. Hatvan, Dózsa György u. 28. Skoda Octavia Super príma álla­potban eladó. Eger, Liget ©» 2. (Vécsey-völgyből nyílik.) Kitűnő állapotban levő 500-ea Trabant sürgősen eladó. Eger, Csá­kósor 2. Jó állapotban levő Velorex rok­kantkocsi eladó. Eger, MaUclárl út 152. Mezei. Komár Moped, újszerű, eladOc Eger, Vörösmarty 61. Gyöngyössolymoson kis családi ház, azonnal beköltözhetően, el­adó. Szabadság u. 228. Eladó .és beköltözhető 2 szobás, összkomfortos házrész. Esetleg miskolci * cserével. Megtekinthető vasárnap reggel, Eger. Knézich K. u. 20. sz. Eladó Hatvanban 150 négyszögöl házhely. Érdeklődni: Bercsényi út 38. 15 éves korú. 8 általánost végzett i fiatalokat felvesz egyéves fonó—szövő ipari tanulónak a Magyar Pamutipar. Jelentkezés: Budapest, IV.. Erkel u. 30. Szakoktatási iroda. Lakást biztosítani nem tudunk! VEGYES: Méhpempő — méhanyák kapha­tók. Szálkái, Eger, Alkotmány u.- 7. Csontszínű vaságy, kifogástalan állapotban, sodronnyal, matra­cokkal eladó. Eger, Szovjethadse­reg útja 71. Régi ezüstpénzeket és papírpén­zeket veszek, cserélek. Gyűjtő, Gyöngyös, Körösi Csorna utca ti­zenöt. Stingl zongora, rövid, fekete, márkás, vaspéncélos, 300 kg. sür­gősen eladó, készpénzért., ugyan­ott gyönyörű ebédlőbútor. Igényes­nek eladó. Sarud-Pusztahidvég, Vághelyiné. Olympia táskalrógép, íróasztal, Stingl páncéltőkés zongora, eladó. Eger, Lejtő u. 3. Gyönyörű nerzsa. 180x100-as fali­szőnyea eladó. ..Igényesnek” jeligé­re. egri Magyar Hirdetőbe. Kiváló minőségű lucerna, vala­mint lucernaliszt bármilyen meny- nyiségben kapható a gyöngyösi Ma t ragyöngye Termelőszövetkezet­ben. Leltározási értesítés Értesítjük t. Vevőinket, hogy egri telepünkön 1966. jú­lius hó l-tól, július hó 15-ig leltározás miatt az alábbi cikkcsoportokban az árukiadást szüneteltetjük: Hengerelt és húzott áru, kályha és tűzhely, mezőgazda­sági szeráru, fonat, horganyzott edény, fekete füstcső és tüzelési eszközök, vas- és fémbútorok, ereszcsatorna és tartozékai, vaskapuk, szegek. Miután a leltározás ideje alatt az árukiadás teljes egé­szében szünetelni fog, kérjük vevőinket, hogy az áru után­pótlásáról időben szíveskedjenek gondoskodni, mert szál­lítást csak a túranapokon áll módunkban eszközölni. Kérjük közületi megrendelőinket, hogy az áru átvétele és elszállítása iránt legkésőbb VI. hó 29-ig szíveskedjenek intézkedni. Borsod—Heves megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat egri telepe, Eger. Hirdetése biztos siker a QlífUÍflág^fxaM

Next

/
Oldalképek
Tartalom