Népújság, 1966. június (17. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-11 / 137. szám
FELETTÜNK AZ ÉG „Hanyatló" idegenforgalom Egerben és Heves megyében Ha egy csepp vízben látni lehet és meglátni a tengert, akkor egy repülőgép-anyahajóról következtetni lehet arra a technikai rendszerre, amely átfogja, behálózza a földet. A földet és a mi emberi világunkat is egyben. Mindennap hallunk arról a tényről, olvasunk e ma- gasrendű technikai rendszernek a veszélyeiről, mégsem él any- nyira tudatosan bennünk, mint amikor ezt a döbbenetes hatású és félelmetes technikát egy film kapcsán a szemünkkel emeljük gondolataink közé. Egy repülőgóp-anyahajóban nemcsak az a félelmetes, hogy különféle bombákat hordoz, tüzérsége erős, fenyegetése pontos és kiszámíthatatlan irányú tud lenni olykor-olykor, hanem elsősorban az, ahogyan része egy földrészeket átfogó katonai védelmi támadó rendszernek. A modem technika minden hírközlő berendezése megtalálható^ rajta, útját ezer kilométerekről ellenőrzik és irányítják, vezethetik. Kétezer ember bámulatos fegyelem rabja. Gyakorlott mozdulataik szinte már részei annak a gyötrő és lélektelennek látszó mechanizmusnak, amely annyira jellemzi a gépék monoton és rendeltetésszerű működését. S micsoda veszélyes tragikum az emberi értelem és akarat számára, hogy az embernek néha versenyre kell kelnie ezzel a technikával, ezekkel a gépekkel, mert a gépekben, ezekben a célszerű és bonyolult szerkezetekben olyan logika és olyan veszély működik, amelyet félni köny- nyebb, mint felmérni. S van ebben az állapotban a kiszolgáltatottság megalázó és riasztó érzéséből is egy jó adag. A fegyelmezett, modern európai katona tudja, mi a kötelessége. De hunyorog a szeme és az idegrendszere a kiszámíthatatlan veszély nagysága miatt Az anyahajó parancsnoka szigorúan bizalmas értesülést kap, s bár senkinek nem szól, a mellékesnek tűnő jelekből mindenki értékel, továbbad, levonja a maga következtetéseit S a katonai vas. fegyelem egyszeriben oda van, amikor az első valós jel indokot ad a pánikra. Pedig senki nem tud bizonyosat És ez mekkora baj? Van-e az idegekben és a lelkiismeretben a félelemre valamiféle ellenálló erő a megsemmisülés várható pillanataiban? Meddig tart ezeknek a pillanatoknak a sora? Hogyan Francia film kell beosztanunk magunkat, védekeznünk a teleszkópok, radarok, rakéták, műszerek e gigászi küzdelmében? Ha az ember felidézte a veszélyt, hogyan kell leküzdeni azt? Le- küzdhető-e egyáltalán, hiszen az is lehetséges, hogy a bolygóközi világban nemcsak a mi földünkről indulhat rakéta, műhold, hanem ide is érkez- hetik? Emberi privilégium ez, hogy kilépjen a világűrbe, vagy másutt is akadnak ilyen lehetőségek? A néző ez előzetes hírek után úgy ül be a moziba, hogy ez a színes, szélesvásznú francia film egy jövőben bekövetkezhető, utópisztikusnak tűnő eseményt fogalmaz a ma embere számára, s a nézőnek csak az lesz a feladata, hogy a film írójának képzeletét dicsérje, vagy szapulja. Yvés Ciampi filmje nagyigényű, őszinte és rangos alkotás. Itt a képzeletnek csak any- myi játékot enged ez a kiváló rendező, hogy a mai technikai rendszerek védelmi bázisán sé. tálva felvázoljon egy végzetes lehetőséget. Ez a vázlat azonban az emberi idegrendszer és lelkiismeret pontos mozgás; görbéit jelenti. A veszély döntő pillanatában, amikor a cselekvésnek meg kell születnie, ki-ki saját belső törvénye szerint cselekszik. A parancsnok, aztán Gayac, ez a kitűnő repülőtiszt is, mellette az emberi lelkekért felelős lelkész is. Mansard, ez a szabályos katona is, Majo is, aki fiatal kora ellenére gyötrő kétségek áldozata és a nagy-nagy többség is, az anyahajó kétezres legénysége is gondolkodik, mérlegel, dönt, mielőtt reagálna a veszélyre. Mindenkiben a magány ridegsége uralkodik, mert a következő pillanattól nem vár semmit. Vagy nem tudja, mit kell várnia? A néző nagyszerű színes technikával, kitűnő operatőri felkészültséggel és vakmerőséggel alkotott film tanúja. Valami nem mindennapit kap abból a világméretű biztonsági rendszerből amiről ritkábban írnak a lapok, de amelynek jelenléte a nagyhatalmak egymáshoz való viszonyából következik. Szinte magától adódik a kérdés: mit tehet az egyes ember ilyen technikai hálózat, ilyen mindent figyelő, védekezésre és támadásra felkészült géprendszer ellen? Ennek a technikának a birtokában, ezzel együtt kell embernek maradnunk, s olyan emberi rendet teremteni a világban, amely lenyűgözi a veszedelmessé válható anyagot, gépeket. Ez Yves Ciampi, a rendező vallomása is, ha nem is hangosan kimondott szavakkal, inkább a szuggesztív erejű képek nyelvén fogalmazva. A francia filmgyártás művészei nemcsak új témát adtak ezzel a filmmel, / de egy valóságos veszély bekövetkező, sére is utalnak: végzetes lehet, ha a gép, az anyag kiszabadul az értelmes emberi döntések igája alól. Az operatőri munka miatt fel kell jegyeznünk Edmond Séchan nevét, míg markáns férfiarcok közül jacques Monod, André Smagghe, Marcel Bozzuffi, Henri Piegay és Bernard Fresson profilját kell kiemelnünk. (farkas) AZ ÉLET ÉS IRODALOM az UNESCO végrehajtó tanácsa budapesti üléséről számol be, amelynek napirendjén a műemlékvédelem és az idegenforgalom kérdése szerepelt, és elismeréssel adózott a magyar műemlékvédelem képviselőinek a látottakért. A veszprémi, és siklósi várért, a jáki templomért és az egri gótikus palotáért. Persze, sokan ezt nem értik, vagy nem akarják érteni. Tudniillik azt, hogy egyrészt nem hiábavaló fáradság műemlékeink, kultúrértékeink megmentése, restaurálása, vagy mondjuk még világosabban: nem haszon nélküli. Másrészt nem lehet és nem szabad idegenforgalmunkat, annak fejlődését a véletlenre bízni. Nem véletlen például az, hogy a szegedi ünnepi játékokra már másfél hónappal a megnyitás előtt negyvenezer jegy kelt el elővételben. Nem Szegeddel akarunk versenyre kelni. Népi. De — bármennyire is vonzó a jó egri (L Europeo karikatúrája) bor és az egri strand vize, Eger patinás barokk házai, mégiscsak hiányzik a szervezés, a gondoskodás, az idegen látogatók idejének kitöltése, szórakoztatása, nívós kultúr- rendezvények tartása. A minap, amikor végigmentem a városon, a hirdetőoszlopokon három íves plakátra lettem figyelmes: hortobágyi lovasnapok, baranyai vasárnapok és siklósi várfesztivál — hirdetik Egerben. De tudunk: Békéscsaba, Gyula, Marosvásárhely, Fertőd, Kőszeg, Sopron, Nyíregyháza, Nagyvázsony és Mohács stb. napokról és fesztiválokról, amelyek mind látványosságot, jó szórakozást, kellemes időtöltést ígérnek. MI ÜGY ÉREZZÜK, hogy kicsit elbíztuk magunkat. Ügy gondoltuk, hogy „egri vár csak egyetlenegy van ebben az országban”. A diák, aki már elolvasta az Egri csillagokat, az nem nyugszik addig, amíg nem látta a történeti események színhelyét. Legalábbis egyszer minden diák ellátogat Egerbe, hogy láthassa Dobó várát. A diákság adja évről évre a várlátogatók számának zömét, de itt is érezhető a megtorpanás az előző évekhez képest, csak úgy, mint a felnőtt látogatóknál. Pontos statisztikánk nincs, de elfogadható a vármúzeum által a látogatókról vezetett nyilvántartás, amelyhez húsz százalékot számít még idegenforgalmunk, mint akik itt jártak ugyan városunkban, illetve a megye más területén, ha nem is voltak a vármúzeum látogatói. Ez a nyilvántartás már évek óta visszaesést mutat, bár a tavalyi esztendő az árvizek és az állatjárványok miatt rendkívülinek számítható, amikor is a megyehatárokat lezárták és egymás után mondták le érkezésüket a bejelentett csoportok. Ha a vármúzeum látogatottságának adatait tekintjük, akkor: 1964. I félévében 154 079 1965. I. félévében 104 500 1966 első öt hó: 88 214 Igaz, ha az 1965. esztendő május hónapját vizsgáljuk: a várat 34 800, a Gárdonyi Múzeumot 5756, míg az idén májusban a várat 42 ezer, míg Gárdonyi Géza otthonát 9017 fő tekintette meg. {Ez az összehasonlítás több mint tízezer főnyi emelkedést mutat a vizsgált hónapban.) A megyébe látogató idegenek száma: 1964. I. félévében 159 093 1965. I. félévében 116 9,60 1966 első öt hó 100 308 AZ 1964. ÉVI 342 052 múzeumi látogatóval szemben 1965- ben több mint nyolcvanezerrel kevesebben, 260 496-an látogattak el a vármúzeumba. Ezek a számok bizonyító erejűek és arra mutatnak, hogy sürgősen meg kell vizsgálni idegenforgalmi látogatottságunk helyzetét. Gazdájának kell lennie az idegenforgalmi ügyek intézésének, a programozásnak, az állandó kultúr- rendezvényeknek és nem utolsósorban a jó „elszállásolásnak”. Ez utóbbiban lehetőségeink nem a legideálisabbak! Egyelőre még csak terveink vannak egy új turistaszálló építésére. Színházunk bezárt, a nyári évadban kultúrműsorról nem gondoskodunk, igy alig lehet reményünk arra, hogy ne csökkenjen a jövőben is a városunkat és megyénket látogatók száma. Nem is beszélve a vendéglátóipar alacsony színvonaláról. A vármúzeum igazgatósága minden áldozatot meghozott a múzeum fejlesztéséért, a képtár, a palotamúzeum és a Gárdonyi-ház is új világítást és festést kapott. Több nyelvű Idegenvezető könnyíti a szovjet, csehszlovák, lengyel,- keletnémet majd a nyugati: francia, holland, belga, angol és más nyelvű külföldiek tájékozódását. A Gárdonyi Múzeumról is készülőben van a vezetőtájékoztató, Heves megye Tanácsának Idegenforgalmi Hivatala ugyancsak most jelentetett meg tízezres példányban egy idegenforgalmi tájékoztatót^ amelyben szállás- és étkezési lehetőségekről, a múzeumról és műemlékeinkről, a továbbiakban pedig a turisztikai lehetőségekről ad útbaigazítást. Sőt, nyomdakész állapotban van már a régóta vajúdó Egri útikalauz kézirata is. A LEHETŐSÉGEK ismeretében azonban mindez még nagyon kevés. Pedig nem se* kellene hozzá. A lelkesedésen túl egy kis fantázia... Okos Miklós 12. látszott rajta a megkönnyebbülés. Felesége b. tűzhely mellett állt, Laci szerette volna, ha valami őszinte együttérzést, szomorúságot fedez fel rajta, igazabb, emberibb rezdülését a léleknek. — Jaj, jaj, szegény fiúk... És legalább jó helyre mennek? Aztán vigyázzanak ám nagyon, mert ez a város most nagyon szeszélyes — elnyomott egy ásítást; búcsúzóul épp esak, hogy odaadta kezét. Nagyon takaros, fess, gusztusos volt, Laci szeretett volna belerúgni. Koromsötétben mentek át az Alagúton, nehezen találták meg a házat. Magda fel akart velük jönni, de Laci nem engedte. Minek azzal is az időt tölteni? Jenci tapintatosan előre ment, hogy elbúcsúzhassanak. Harckocsioszlop vonult mellettük az úttesten, a lánctalpak csikorgása megremegtette a házakat, dörögtek a motorok, a kipufogókon lángnyelvek csaptak az éjszakába. A vonuló sötét tömbök ágyúcsöve félelmetesen előremeredt. A pesti oldalon reflektorok csóvái kúsztak az égre. Megcsókolták egymást. — Nagyon-nagyon vigyázz magadra. Holnapután várlak. Ha valami komplikáció van, inkább ne gyere. Érted!? Inkább ne gyere! Üjra összetapadtak, mohón, éhesen csókolták egymást. Az aszfalton ütemes léptek közeledtek, talán járőr, készültség. Magda elindult a Széli Kálmán tér felé, pillanatok alatt elnyelte a sötét. Laci gyorsan bement a lépcsőházba. Jenő már türelmetlen volt: — Mindennek van határa — dumnyogta férgesen. __ jó-jó, csak várjál, te ridegmarha, leszel még te is szerelmes. Szuszogva kapaszkodtak föl a negyedik emeletre. — Voltam is, leszek is, nem arról van szó — békétlenkedett Jenő. — Egy lyukas garast nem adnék a; bőrünkért, s ti még lelki életet éltek két belövés között. Jó, hogy nem másztok fel a Citadellára holdvilágot lesni. Tulajdonképpen jókedvük volt, hogy ilyen jól megúszták Papír Marcit. Csöngettek. A kisablak felnyílt, női hang szólt ki: — Mit akarnak? — Rigó Jenő vagyok a barátommal, Somos Árpit keressük, vagy Jóskát, az is jó lesz. — Lépjenek be. Mögöttük az ajtó becsukódott, aztán villany kattant. Hunyorogva bámultak az éles fénybe. Egy éppen olyan szőke, borzas, pongyolás lány állt előttük, mint a szigetcsépi Vidóczki Klári. Jenő kezet nyújtott, kicsit szertartásosan mondta: — Mi már találkoztunk a Somos bácsinál, amikor a kedves vőlegényével voltak kint Margitvárosban. — Én is emlékszem magára, meg a húgom is mesélte, a Klári, hogy maguk voltak ott kint a tanyán. Pakoljanak le, aztán jöjjenek beljebb. Kezet adott Lacinak is, aki valamit motyo- ' gott, hogy sajnálják, meg hogy ilyen későn és váratlanul — a lány azonban barátságosan leintette: — Hagyja csak.. Olyan rumli van, anynyian jönnek-mennek, hogy maguk itt föl se fognak tűnni. Majd meglátják. ‘j Somos Árpi álít a szobaajtóban. Nagyon melegen, barátságosan kezet rázott, Jenőnek még a nyakába is kapaszkodott kicsit, Lacit hátba veregette. — Csakhogy itt vagytok végre. Már aggódtam, hogy beszorultok abba a rókalyukba Papír Marcinál. Magas, vékony, szemüveges fiú volt, bádog- dózniból cigarettát sodort, odanyújtotta nekik is a dohányt. Jenő elhárította, Laci merő udvariasságból sodort magának egy hurkaformájú idétlent, i — Tulajdonképpen most szervezkedünk Itt, szedelőzködünk össze — mondta Árpi. — Csupa olyan ember, akinek nincs vesztenivalója. Ha elkapnak, úgyis vagy kinyírnak, vagy a front. Akkor már inkább próbáljuk becsületesen. Mintha egy erdő szólalt volna meg Laciban a rárontó szélviharban. Hisz erre várt, ezt kereste, hitte-remélte éppen. — Hányán vagytok? És mik a terveitek? — Gyertek be mindenekelőtt. A szobában nagy cserépkályha ontotta a meleget. Hárman tanyáztak bent, Jóska (Árpi testvére) félkönyékre támaszkodva a díványon hevert, a kályhánál ingujjra vetkezve, keresztbevetve lovaglócsizmás lábát egy katona, s végül egy angol bajuszos, sápadt, csontos fiatalember. Árpi néhány szóval bemutatta az újonnan jöttékét. Elsőnek a katona állt fel, kezet nyújtott, sarkait megszokottan összekoccantotta: — Karádi őrmester. Hozott isten benneteket, fiúk. Érezzétek magatokat otthon, mint a magatokéban. ’ Az angolbajuszos épp csak megemelkedett, s nagy lapos tenyerét ernyedten odaadva mondta: — Nagy Mihály — hadarva tette hozzá: — A többi most úgysem fontos, egyébként villanyszerelő a szakmám. Somos Jóska fölült a heverőn, onnan szorította meg kezüket. — A fiúk tudják, miről van szó, és benne vannak — mondta Árpi, elhelyezkedve egy fotel karfáján. — Margitvárosi prolik, szomszédaim, felelek értük. — Jó-jó, ezt már az elején megértettük, nem ez a lényeges — intett türelmetlenül Nagy Mihály, s náthásán kifújta figyelemre- méltóan nagy, karakterisztikus orrát. — Tudjuk, hogy nem azért lógtak meg a behívás elől, mert szeretik a srámlizenét. Fegyveretek van? — Nincs. — Papírjaitok vannak? — Lényegében ... — Szóval nincsenek. Ez a lényeg, nem a „lényegében”. Bugylibicskával nem lehet a harckocsikra rámászni. Papír nélkül egy lépést sem tehettek a városban. — Nézd... Ezt mi is tudjuk. Épp azért jöttünk ide — mondta Laci. Ellenszenvesnek érezte ezt’a nagyorrú, okoskodó fiút, arra gondolt, ennyit megkockáztathat. — Tényleg, ne vitázzunk, gyerekek — szólt közbe higgadtan Árpi. — Hogyan tudjuk megoldani a helyzetet? (Folytatjuk)
