Népújság, 1966. június (17. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-03 / 130. szám

A „Kék fény" Egerben

]AZ ISMERETTERJESZTŐ

MA MÄR MEGSZOKTUK, hogy időnként repülőgépeik húznak el a magasban, a város fölött, megszoktuk, hogy ilyet is alkotott az ember, de mindig felnézünk olyankor az égre, s követjük a gépmadár úti át, vágyakozva, s kissé irigyen, hogy „ő” birtokában lehet a nehezen mérhető távolságoknak. De ha nagy ritkán ezt a furcsa szülöttet, a hatalmas szitakötőre emlékeztető helikoptert pillantjuk meg, az mindig izgalomra ad okot. Mint a minap is, amikor megjelent egy a város fölött. Néhány kör, s leszállt a Dobó Laktanyában. Mit keresett „ez” Egerben?

Kimet készítenek a televízió „Kék fény” című sorozatához. Az operatőr-.Sziklay Kornél ...

— Nevető jellegű film készül — mondta Környei László őrnagy.

— Be szeretnénk mutatni, hogy Heves megyében, különösen a Mátra és a Bükk útjainak nagy forgalma milyen balesetveszélyeket rejt magában. A BM Heves megyei Rendőr-főkapitánysága közreműködésével és segítségével készítenek az ismert tv-soro- zat számára anyagot. Ezen bemutatják a megye úgynevezett baleseti gócpontjait, útvonalait, az előforduló szabálytalanságokat és azok következményeit.

Kiszáll a helikopterből az operatőr, nagy felvevőgépével, s a gépkocsik már indulnak is a felvételek színhelyére.

A rendőr-főkapitányság épületében eligazítás folyik. Ipacs Géza őrnagy áll egy sereg „civil” előtt: főiskolások, tanárok. Karjukon karszalag: tolmácsok, a rendőrök segítőtársai Az a feladatuk, hogy a számtalan külföldi személy- gépkocsi vezetőjét figyelmeztessék az esetleges szabálytalanságokra. Az eligazítás tárgya: ki mikor és hol lesz szolgálatban.

A KŐVETKEZŐ KÉP a

nagytemplom alatti borkóstoló mellett készül: hangszórós kocsiból orosz, majd német nyelven hallatszik a figyelmeztetés: a rendőrség kéri a külföldi gépkocsik vezetőit, hogy ne fogyasszanak szeszes italt. Még sört sem!

Feladat jutott az úttörőknek ts, akik közül sokan szintén „rendőri” teendőket láttak el. Ök a gyerekekre vigyáznak.

Felzümmög a felvevőgép az úttörőházban: Szarka József, főtörzsőrmester eligazítást tart.

A mindennapi élet is segítségére sietett a műsornak. A kerecsendi úti benzinkútnál járunk. A műúton egy kerékpáros közlekedik, mögötte egy tehergépkocsi. A kerékpáros minden jel szerint a kőlyuki pincék egyikéből indulhatott el, mert a kezében himbálód- zó demizson, s ő maga kerékpárjával az egész utat elfoglalta. Aztán — pont a gépkocsi előtt t— egyensúlyát vesztve elvágódott. A kocsi idejében fékez, a vezetője kiugrik, s markáns szemrehányásokkal illeti az ittas egyént... A celluloidszalag megörökítette a jelenetet!

A felvevőgép ezután az állami pincegazdaság gépkocsi-telepére kerül, ahol éppen ellenőrzést tartanak a közlekedési rendőrök. Megfelelnek-e a gépkocsik a műszaki követelményeknek? Ellenőrzik az irányjelzőt, a féket, a kormányművet, a karbantartást...

Egy teherkocsi fordul be a nagy kapun. Leállítják. Menetlevél-ellenőrzés. Az ilyen sose árt... Aztán — előkerül a szonda! Tessék belefújni. Rendben van, a kis „készülék” nem mutat ki alkoholt. S ezen nincs mit csodálkozni, még akkor sem, ha a gépkocsivezetők a pincegazdaság alkalmazottjai. Ügy hírlik, hogy az ittas vezetés közöttük ismeretlen, ismeretlenebb, mint az egyébként „száraz” szakmákban tevékenykedő gépkocsivezetőknél.

A VÄR Dobó utcai bejáratánál úttörő-rendőrök posztóinak. Egy gyerekcsoport szándékozik átmenni az úton. Az egyik kis pajtás piros tárcsával leállítja a forgalmat, egy másik pedig addig átvezeti a gyerekeket. Mosolyogva, és türelmesen várakoznak addig a gépjárművezetők. Aztán int a kis rendőr: szabad az út.

A felvételeket június TO-ig láthatjuk a mozik híradójában, és a televízió Kék fény sorozatának júniusi számában is bemutatják.

KG

„A virág egy csodálatos szőnyeg”

más s én sem vagyok mindig ugyanaz .

Emlékszem, hogy első előadásom alkalmával kértem a jelenlevőket, hogy mindegyikük hozzon egy csokor virágot. Aztán elkértem és szálanként bemutattam. Akkor ez volt a szemléltetés. Igaz, másnap kirándultunk a környékre és a természetben mutattam be a Bükk növényeit. Akkor sokszor kétnaposak voltak az előadások. Több pénz volt rá. De higgye el, nem a pénzért csinálom, nem is tehetem, mert az nem sok. Hogy miért? Olyan ritka, hogy az ember kontaktust tud teremteni a hallgatóságával. De ezeken a másfél évtizede folytatódó előadásokon összekapcsol bennünket valami a Szilvásváradon, Noszva jón, Parádfürdőn, vagy a mátrai üdülőkben pihenő, érdeklődő emberekkel. Csendben, határtalan figyelemmel hallgatnak. Ilyenkor mintha úgy érezném. nemcsak

Olyan vagy, mint a virág.

Olyan bájos, szép és tiszta.

Ezzel a Heine-idézettel kezdi minden, a TIT keretében elhangzott előadását Juhász Lajos, az Egri Tanárképző Főiskola ' növénytani tanszékének adjunktusa.

★

— Tizenöt évvel ezelőtt tartottam az első előadást Szilvásváradon. Akkor még nem TIT, azt hiszem, nem is TTI, hanem valamilyen más neve volt a Tudományos Ismeret- terjesztő Társulatnak.

— A Bükk és vidéke ez volt az előadás címe. De az üdülő kulturfelelőse így jelentette be; a Bükk természeti szépségei és élővilága. Hát bizony, ez jobb cím, azóta is mindig bebizonyosodott. Mert havonta az átlag két-három előadásomon a szeretett Bükkről és az imádott virágokról beszélek. Ne lepődjön meg, az előadás tárgya mindig ugyanaz, de a hallgató közönség állandóan

Ennél többet nem is kell mondani. A szóbeli jelentésében minden benne foglaltatik: a gimnáziumi első tanítási naptól az érettségi tételhúzásig, minden az égvilágon.

Még az a nagy izgalom is, amit hagyományként örökölnek egymástól a diáknemzedékek — az az örömteli félelem, hogy jaj, csak már eljutottam eddig, és: jaj, már.„ itt is van?!

Igen, itt van- Amikor bementünk az egri Gárdonyi Géza Gimnázium dísztermébe, amikor kihúztuk öten egyszerre a tételt, még akkor is reménykedtünk, hogy megjelenik fehér kendővel a minisztériumi lovas- futár a kegyelemmel, vagy összedől az épület, esetleg pusztító járvány üt ki.,. De nem jött semmi... Csak a tétel nézett farkasszemet könyörtelenül velünk, igen, itt már magunk ma...

radtunk, föl kell venni a harcot ...Mi is örököltük ezt az izgalmat, félelmet, és tőlünk is örökölték tovább .

Először a IV/A-ra került a sor. Két napja folyik a szóbeli, ünneplő ruhában, kréta- poros kézzel és reszkető vázlattal — igen, farkasszemet kell nézni a bizottsággal. Éppen a matematikatételeket vallatta Török Kálmán a táblánál, a magyaron és a történelmen szerencsésen túljutott. Tétele: a szinusztétel és alkalmazása, és — az általános háromszög területe. Amíg a levezetést végezte, a többiek, se látva, se hallva, belemerültek matematikai emlékeikbe, dolgozták a vázlatot, szemben az elnöki asztallal. Az elnök Bógyi Kálmán, a megyei tanács művelődésügyi osztályának munkatársa. Ott ült

még az osztályfőnök, Balogh Gyula és Bodnár István fizikatanár. Itt jó lesz vigyázni, mert az elnök is matematika—fizika szakos, az osztályfőnök is.-De a tudós előtt a tudás is fejet hajt, nem rossz jegyek kerülnek a papírra.

— Különösen az előző csoport (egy csoportban egy nap tizen érettségiznek) remekelt szépen — mondta az elnök. Közöttük például Kerékgyártó Endre, aki mérnöknek készül, okozott nagy meglepetést, mert az év végi osztályzata négyes volt, az érettségin való szereplése még jobb, alaposabb felkészülést, megfontoltságot, az anyagban •való tájékozottságot mutatott. Az osztályra általában jellemző a jó felkészülés ...

— Pedig — vette át a szót Papp Sándor igazgató —, nem ez a

legjobb osztály, év közben sok fegyelmi ügy is akadt itt

Harmincötén szóbe- liznek az osztályban — mindenki mehetett tehát tovább az írásbeli után, s ez is jó eredmény.

Ebben a csoportban

Nagy László halad az élen, aki tizennyolcad- magával a három kötelező tárgy mellé még a fizikát is választotta. A testek hő okozta változásáról beszél- Hangja nyugodtabb, mint az első tantárgynál.

— Az idegesség — mondta az elnök — csak addig tart, amíg egy tárgyból „lemegy” a diák... Aztán már könnyebb minden, mert látja, az elnökség nem ^szörnyetegekből” áll...

Az osztályfőnök és a fizikatanár néhány rávezető kérdést tesz fel, mert valahol egy pillanatra megakadt a

tudomány, de aztán megint szépen, gördülékenyen folyik a felelés.

— Kapnak a diákok kiegészítő kérdéseket is, kérdéseket a ma életének társadalmi— politikai eseményeiről... Itt már nagyobb tájékozatlanság tapasztalható •

Az első kívánalom, hogy ne bukjon meg senki. Aztán, hogy a kettestől a kitűnőig o skála melyik fokára sikerült a jelölteknek feliyergődmük, avagy felugraniuk, a jövő izgalmas titka. De legyünk optimisták. A tételhúzáskor oly kegyetlennek látszó világ a felelet végére tett pontig sokat változik, s amikor már nyílik az ajtó, s kilép rajta, minden megszépül.

Akkor az öreg diák átadja az izgalmat a folyosókon sétálgató, s éretlenségük megnyugtató tudatában vajas kenyeret maj- saolgató kisdiákoknakKátai Gábor

I *-'*

Jenő türelmesen felelt:

— Eszembe jutott, hogy milyen fura ez, én védem a barátaidat, a kommunistákat, ifjúmunkásokat ellened. Éppen én, aki a nemzet, ti gondolat, a szellem, a tradíciók oldalán állok.

Tíz óra után halkan megzörrentek az ablakok a magasból leszűrendő mély brummo- tástol. Kimentek a ház elé, bámultak fel az őszi tűzzel villogó csillagok felé, de lehetetlen volt bármit is látni. Néhány perc múlva Pest körül dörögni kezdtek a légelhárító ütegek, s beledördültek a robbanó bombák csattogásába. Üjabb, s újabb kötelékek érkeztek, a hangok után ítélve Csepelt s Kőbányát bombázták. Jő félóráig tartott a légitámadás, nagy tűz támadt a nyomában, sokáig parázslóit, hunyorgott a láthatáron. Egy lángolva lezuhanó gépet is láttak, vonító motorral szántotta végig az eget, s mielőtt földet ért volna, ezer darabra pattanva szétrobbant.

Mindketten az Otthoniakra gondoltak, akik Jent kucorognak az óvóhelyeken: vajon ki maradt meg, ki ment el közülük? ...

Reggelre megjött az eső, hidegen, makacsul esett, nehéz, szürke felhőkkel függönyöz- te el a tájat, nedves szelével letépte a lombot

6 fákról, sárba fullasztotta a világot.

— Ez most már végképp elviszi, ami a nyárból megmaradt — szólt Laci. Felkönyökölt a szalmazsákon, borpstás állát simogatta, s kibámult a csobogó esőbe.

— Más nincs, mint olvasni és olvasni — mondta Jenő.

— Az mindig jó, az mindig hasznos.

— Igen, csak idegek kellenek hozzá.

Alighogy megcsinálták reggelijüket,. kocsi kanyarodott a ház elé, s az öreg sváb Franci Dácsi kászálódott le a bakról. Pokrócot dobott hatalmas muraközijére, aztán bekopogott a fiúkhoz. Hellyel kínálták, Jenő kisüstit öntött fcekj, az öreg kihörpintette, cigarettát sodort, •watoean megszólalt:

— Tudják, én nem kérdeztem, hogy áll a maguk szénája. Entölern nyugodtan lakhatnak a házamban. De a postás tegnap nagyon érdeklődött maguk felől, hogy kicsodák, micsodák, mit keresnek itt, nappal is látja magukat ... Hát szóval, maguk tudják. .*

A postás...

Laci maga előtt látta serkenő szőke bajusz- káját, barátságos, jóindulatú mosolyát, amint magabiztosan elbiciküzett mellettük.

— A!zt beszélik, hogy pár embert már élvitetett — mondta búcsúzóul Franci bácsi. Lekezelt velük, és visszamászott a bakra. — Én mindenesetre nem mondtam semmit.

Megsuhintotta ostorát, elkocogott a mura- közijével.

— Na, ehhez mit szólsz?

— Végül is jó papírjaink vannaki-. — habozott Jenő.

— Jó, ha egy utcai razzián igazoltatják az embert. De ha utána szaglásznak egy kicsit, már lebuktunk.

— Igen, csakhogy nincs hová mennünk.

Vitatkoztak egy ideig, Jenő szívta a fogát, nem szívesen mozdult erről a helyről. Lacinak meg egyenesen kapóra jött, hogy visszamehet Pestre, s megtudhatja, mi van Magdával.

Csakhogy ezt Jenő is érezte, gyanította, hogy barátja eltökéltsége mögött a szerelmi vágy önzése feszül, s ez végképp kihozta sodrából. Oda is vágta a maiga protestáns keménységével Lacinak, akit feldühített a gyanúsítás. Már- már ott tartottak, hogy egyikük megy, másikuk marad, amikor betoppant Magda. Hajáról csöpögött a víz, kabátja átázott, cipőjét elborította a sár.

— Már hajnalban jöttem volna, de a Guba- csi-hídnál az éjszaka szétbombázták a síneket. Mostanáig tartott, míg az első vonat átvergődött — ledobta magát egy székre, közben hajából csavarta a vizet.

—Tegnapra ígérted, hogy jössz — mondta Laci.

— Ha tudok. De nem tudtam.

— No persze, ne érts félre, csak egész nap... Meg itt volt éjjel is ez a bombázás. Az ember, mint egy vakond a föld alatt

— Nekem sem volt mindegy, de hát Tannak dolgok...

Laci is tudta ezt, csakhát a gondolatok józan érvén mindég átfúrta magát egy parányi gyanú, az a cserbenhagyott, magányos vasárnap, Magda váratlan elutazása — ismerkedésüknek az a furcsa, kételyt, bizonytalanságot

élesztő intonációja.

— Azt hittem, örülni fogsz nekem. — Magda hidegen beszélt, úgy tűnt, pillanatokon belül elromlik közöttük is a hangulat. Most már menteni kellett a helyzetet, nem volt idő szemrehányásokra, kimagyarázkodésokra.

— Ne haragudj, kedves, szépen kérlek, de olyan problémák között vagyunk éppen.., tele

idegességgel, feszültséggel. — Laci két kezébe fogta Magda szélfútta, hideg arcát, megcsókolgatta, egy pillanatra a maguk közös néma nyelvén beszélve belemélyesztette tekintetét a szemébe. Ez volt a megkérés, hogy hát ne haragudj ...

Aztán rövidre fogva, szárazon elmondta az öreg sváb látogatását

Magda fölugrott.

— És ti még itt vagytok? . 1.

— Hát hol lehetnénk?

— A föld alatt, az ég alatt, mindegy, hogy hol, akárhol, csak itt nem. Innen azonnal menni kell, mert minden percben késő lehet.

— Ugyan, Magduska, igazán eltúlzod. — Jenő megpróbált kedédyeskedni. — Egy begyulladt, öreg' sváb, aíki...

— Hát nem érted?... Magda arca megfeszült. —‘ Minden pillanatban itt lehetnek a csendőrök. Az öreg nagyon jól tudta, mit beszélt. ..

Gondolkozott.

— Én kimegyek az útra figyelni. Gyorsan kapkodjátok össze a holmit.

Kilépett az esőre. Néhány perc múlva vállukon megtömött hátizsákokkal ők is ott voltak mellette. Az eső ömlött, alacsonyan lógó szürke felhők úsztak fejük felett.

— Na te szegény, bujdosó, hazátlan magyar, most aztán hová? — kérdezte mintegy önmagától Jenő, nehezet sóhajtva. Fájt a szíve itt- hagymi ezt a jó kis vacakot, ezt a dugott menedéket.

— Itt mindjárt bevesszük magunkat a kukoricásba, s átvágunk a földeken. Szigetcsép után, Pest felé, van'egy kis megálló. Azt kell elérnünk.

— Az állomás közelebb van., a faluban — kockáztatta meg Jenő.

— De tele van csendőrökkel. Nem is mondtam még nektek.

Többet Jenő sem szólt. Követték, amit a lány jónak látott. Óvatosságra intette őket: észrevétlenül mozogjanak a kukoricásban, a sorok között haladjanak, ne csapjanak zajt. Nem volt az egyszerű, a hátizsákokkal és bőröndökkel. A kukoricaföld messzire nyúlt, egészen a szőlőkig. Mielőtt kiléptek volna az útra, Magda megállította őket. Óvatosan kilesett, visszakapta a fejét, lihegve állt, szívére szorított kézzel.

— Ne mozduljatok. Ott vannak a csendőrök a ház előtt. Két csendőr, meg a postás.

. . l . k (Folytatjuk)

én szeretem a virágokat, hanem ők is ugyanúgy.

Hogy miért? Mert imádom a virágokat és a Bükköt.

Ma már vetítettképes előadásokat tartok. Színes dianö- vónyképeket vetítek. Ezek önmagukért beszélnek. Gyakran elviszem kilencéves kisfiámat. Ö mondotta: a bevezető ne legyen túl hosszú, tíz perc elég. Hallgattam rá. Versidézettel kezdem. Aztán egy-két kép Eger műemlékeiről és a Bükk legszebb tájairól, főleg a Szála jkáról. Utána néhány általános mondat a bükki barlangokról, víznyelőkről, és kedvencemről, a Bükk-fennsíkról. S aztán a virágok. Néha úgy érzem, amikor egy-két jobban sikerült, szinte már a művészettel vetélkedő diaképet mutatok, hogy az emberek visz- szafojtják lélegzetüket és ilyenkor örülök, hogy megmutathatom: a természet sokszor nagyobb művész, mint néhány ember-művész.

A legemlékezetesebb előadás som március 22-én volt Parádfürdőn. Beteg munkásoknak adtam elő s utána azt mondta az egyik csoport: Mi, bizony* kirándulunk a környékre és mindent jól megfigyelünk. Ezt eddig észre se vettük volna.

Az előadásaimra érzelmileg készülők. Sokszor, mondtam már el a Bükk és vidékét, de igyekeztem mindig másképp. Egy hallgató, aki már harmadszor hallotta ezt az előadást, azt mondta: Mintha mindig először hallottam volna.

Mit jelent ez az érzelmi készülés? A buszban még érzelmi telítettség-hiányom van, s ezt igyekszem kiküszöbölni. De rendszerint csak akkor sikerül, ha * már a hallgatóság előtt állok.

Sokszor bizony hálásabbak, mint a főiskolai hallgatóig Különben itt, a főiskolai tanszéken csírázásélettani kísérleteim vannak...

Utolsó előadásomat Noszva- jon tartottam a múlt héten. Valószínű, ez már jóval túl volt a félezredik előadáson* de szívesen tartanék még ugyanennyit.

★

Dr. Juhász Lajos főiskolai adjunktus a TIT előadásait így fejezi be:

A virág egy csodálatos szőnyeg,

Mi csak a visszáját látjuk itt,

S néha legszebb perceinkben

A színéből is valamit.

(bérkovitel