Népújság, 1966. május (17. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-05 / 105. szám

Orvosolhatók a bajok Egercsehi sportjában! Az egercsehi bányaüzem re­konstrukciója a befejezéshez közeledik. A rekonstrukciós tervekben — többek között — egy IL osztályú labdarúgó- pálya építése is szerepel, amelynek az idén kellene el­készülni — pályaépítésnek azonban még csak nyoma sincs! Ügy látszik, az illetékesek, akarva vagy akaratlan, megfe­ledkeztek róla... Pedig nagy szükség lenne a* űj pályára, mert a jelenlegi nem alkalmas NB III-as mér­kőzések játszására, nincs kö­rülkerítve sem, így az idén is —• ki tudja hányadszor már — a megyed TS külön engedélyé­vel rendezhetnek rajta bajnoki találkozókat! Régi ügy az egercsehi pálya ügye. Először a mai iskola helyén gondolták felépíteni, az elkezdett társadalmi munka értéke elérte a 40—50 ezer fo­rintot Aztán a kul túrház mel­letti területet jelölték ki a pá­lyaépítés céljaira — itt viszont a ktsz kezdett el építkezni. Pe­dig remek pályát lehetne lét­rehozni — természetei le­látókkal! EgercseM-bányatelcpca el­sősorban a sport Jelenti a dol­gozók szórakozását — éppen »wkrt non lett volna szabad megfeledkezni az új pályáról — ha már benne szerepe! a «konstrukciós tervekben is... ★ Ugyancsak régi probléma a tornaterem problémája. Az erőmű volt kazánháza, mely bi- aonyoB átalakításokkal kitűnő tornatermül szolgálna, öt-hat ér óta áll kihasználatlanul. A sportkör régóta bejelentette rá igényét, az illetékesek azonban a bejelentést követő fél év múlva úgy döntöttek, hogy raktárépület lesz belőle. Per­sze, még a tervezők sem ér­tettek ezzel egyet, hiszen töb­be került volna az átalakítás, az új raktár létesítése! Hosszú huzavona kellett te­hát ahhoz, hogy a kazánház a sportkör tulajdonába kerüljön. Az idén a megyei TS anyagi támogatásával és nagyszabású társadalmi munkával végre el­kezdődhet az építkezés. A kü­lönböző szakosztályok sporto­lói remélik, hogy legközelebbi téli alapozásukat már az új tornateremben végezhetik el __ ★ Az Egercsehi Bányász SK úszószakosztállyal, az úszó- szakosztály tehetséges verseny­zőkkel, kellő felszereléssel, ki­tűnő úszómedencével és a víz melegítéséhez szükséges kazán­házzal rendelkezik. Hiányzik azonban a legszükségesebb kel­lék, a víz! Az egercsehi fiata­lok ezért kényszerülnek évek óta Egerbe bejárni edzésekre, ami egyáltalán nem szerencsés dolog, inkább csak afféle kény­szermegoldás! Hogy mit lehetne termi? A nemrég elkészült új mttn- kásfürdő kínálja a megoldást: a fürdő fölösleges vizét a tröszt engedélye és a helyi erők összefogásával át lehetne vezetni az uszodába, amely a versenysport mellett a bányá­szok felüdülését, szórakozását is szolgálná! ★ A megye országűtjain gya­korta feltűnik az Egercsehi Bányász SK Renault autóbu­sza. Több mint egymillió kilo­méter van már mögötte, nem csoda tehát, hogy elkényelme- sedett, s nem képes többre 30 —40 kilométeres átlagnál! Képzeljük csak el: ilyen kö­rülmények között mit jelent például Kisváráéra elutazni? A KPM méltányolta az eger- csehiek kérését és engedélyez­te az autóbusz kicserélését. A tröszt pedig biztosítja a kicse­réléshez szükséges pénzössze­get. A sportkör vezetői remé­lik, hogy még az idén talál­nak olyan megfelelő állapot­ban levő Ikarust, amely a fel­újítási munkák után az öreg Renault örökébe lép... <—dy) Kiírták az országos ifjúsági kézilabda-kupát Kiírták az országos ifjúsági kézilabda-kupát, amelynek megyei selejtezőire május 22-én Egerben kerül sor a dohány­gyári pályán. A megyei első helyezettek a területi elődöntő­ben körmérkőzéses formában döntik el a továbbjutást, majd június 25—26-án ugyancsak Egerben találkozik egymással Heves, Nógrád, Borsod megye, valamint a budapesti III. kör­zet győztes együttese. A győzelmi arány nagyobb is lehetett volna Hevesi MEDOSZ—Mátraaljl Bányász 3:0 (2:0) Heves, 500 néző. V.: Lombosi. Heves: Nagy L — Fehér, Frank, Nagy F. — Gombaszö­gi, Stolcz — Forgács, Tari, Bu­dai, Varrá, Balogh. Edző: Nagy Ferenc. Egri Tanárképző—Salgótarján! Kohász 95:00 (41:31) Eger; NB n-es férfi fcosárt*bd»- márkőzés. Vu Gytmesi, Nagy. Eger: Cseh ÍJ. Csányi M — Ko­mp ta 1» — sóekun J, Tompos 1L Csere: Eperjesi 5, Orbán 4, Pilisy 4, Sípos 4, Benn. Edző: 1ÍJ. Caányi Barna. Hatalmas Iramban kezdett a fő­iskolás csapat és hamarosan tíz pontos előnyt szerzett. A nagy me­leg ellenére is frissen, lendülete­sen követték egymást az akciók s a közeli és távoli dobások egy­Az E. Tanárképző fölényes győzelme aránt biztosan „tnwAf. A második félidőre elfáradt a sal­gótarjáni gárda, s helyenkénti durvaságaik ellenére, a Cseh ál­tal vezérelt egri együttes szinte tetszés szerint érte el góljait. A győzelem Ilyen arányban Is meg­érdemelt. A főiskolások TaJamertnyl Játé­kosa kitünően Játszott, de Cseh, Sóskúti Tompos és Pilisy még kü­lön Is dicséretet érdemel kiváló teljesítményéért. Az E. Tanárképző legközelebb május 7-én Budapesten a 4. helyen álló Kőbányai Sör csapatával mér­kőzik. Az E. Dózsa atlétikai szakosztá­lya idénynyitó pályaversenyt ren­dezett a stadionban. Az erős, vál­tozó irányú szél kedvezőtlenül be­folyásolta az eredményeket — igy is akadt azonban néhány figye­lemre méltó teljesítmény. Gazda Miklós 180 cm-t ugrott magasba, Balogh Béla pedig 13,47-et hár­masba. Gyulai Vera 66,6 mp-et futott 400 méteren, Barta János pedig 800 m-en 2:07,7-et ért eL örvendetes volt a sportiskolások nagyszámú részvétele, — közöt­tük főleg Domonkos Zs. Komjátl K. Bodnár M. Rolicsek J. Gre- nerczi Gy., Bolche K. és Imre L. látszik a legtehetségesebbnek. Ró­luk már egy-két éven belül halla­ni fogunk! Eredmények: Férfi számok: 60 m: 1. Soós 8.3, 2. Kelemen T. 8.5 3. Tóth J. 9.0 (mind ESI) 100 m serdülő: 1. Zbiskó 13.0, 2. Moldo­van 13.2, 3. Farsang 13.4 (mind ESI) 100 m ifjúsági: 1. Liptai (E. Dózsa) 11.9, 2. Pataki (E. Dózsa) 12.0, 3. Vigh (EST) 12.2 100 m fel­nőtt: 1. Celek (E. Tanárképző) 11.9, 2. Gazda (E. Dózsa) 12.4. 300 m ser­dülő: 1. Katona 42.4, 2. Mándoki 42.5, 3. Bolche 42.7, (mind ESI). 400 m ifjúsági: 1. Pataki (E. Dózsa) 57 5 100 m felnőtt: 1. Gazda (E Dózsa) 56,4, 2. Bodnár (E. Dózsa) 58.6 800 m ifjúsági: 1. Boros fE. Dózsa) 2:12.4, 800 m felnőtt U. Figyelemre méltó eredmények az E. Dózsa házi versenyén Barta (E. Dózsa) 2:07.7; Gerelyhajítás: 1. Grenerczi 38.0, 2. Bolche 31, 3. Farsang 27,90 (mind ESI). Súlylökés (5 kg): 1. Gál 11.00, 2. Imre 10.90, 3. Juhász 948 (mind ESI) Ifjúságiak 1. Szente (E. Dózsa) 13.50. Diszkoszvetés (1.5 kg): 1. Szente (E. Dózsa) 33.00, 2. Szabó (ESI) 28.54. Serdülő távolugrás: 1. Rolicsek 547, 2. Imre 541, 3. Ju­hász 538 (mind ESD Ifjúsági távol­ugrás: 1. Balogh 615, 2. Pataki 540, 3. liptai 508 (mind E. Dózsa) Fel­nőttek: 1. Bodnár (E. Dózsa) 557. Serdülő magasugrás: 1. Mándoki 155, 2. Rolicsek 155, 3. Gál 155. If­júságiak: 1. Balogh 165, Felnőttek: 1. Gazda 180. Hármasugrás: 1. Ba­logh 13.47. A 4x100 m serdülő vál­tóban a Dózsa csapata 47.7-el fu­tott. míg az ESI serdülő együttese 50.4-el ért a célba. Női számok: 60 m: 1. Domonkos 9.0. 2. Komjá- ti 9.0, 3. Gara 9.1 (mind ESI) 100 m serdülő: 1. Bodnár M. 14.3, 2. Vass 15.1, 3. Nagy G. 15.7. Ifjúságiak: 1. Gyulai Vera (ESD 14.1 2- Angyalosi (E. Dózsa) 14.6. 400 m ifj.: 1. Gyu­lai Vera 66.6. Magasugrás: 1. Vass M. 130, 2. Komjátl 130, 3. Kiss M. 130, 4. Nagy Gy. 130, 5. Erdélyi M. 130. (mind ESI) Távolugrás serdülő: 1. Komjáti 430, 2. Domonkos Zs. 417 3. Vass M. 410. Ifjúságiak: 1. Gyulai Vera 444. Serdülő gerelyha- jítás: 1. Bodnár M. 26.0, 2. Hegedűs 14.50, Bányász: Szalai — Nagy, Szölösi, Laboda — Borosi, Be­nedek — Varga, Zilahi, Vörös, Morvái, Sőregi, Edző: Héthy László. A hazai csapat mindkét fél­időben lényegesen többet kez­deményezett ellenfelénél, győ­zelme megérdemelt, sőt a ki­hagyott helyzetek alapján a győzelmi arány nagyobb is le­hetett volna. Mindkét együtt« dicséretet érdemel sportszerű játékáért A hevesiek mindhá­rom gólját Tari lőtte. Jók: Gombaszögi, Tari, Frank, il­letve Szölösi, Morvái, Sőregi. (kakukk.) Amíg a térkép elkészül • • • 1. Jugoszlávia—M.ország 1 x 2. Egyetértés—BVSC 1 X 3. Debrecen—Ganz MA VAG 1 4. Szállítók—Budafok x 1 5. Oroszlány—Győri MÁV 1 6. Szóin. MTE—Szóin. MÁV x 2 7. Kecskemét—Bp. Spart. 1 x 8. Vasas Izzó—Várpalota x 2 9. Kaposvár—Pápa 1 10. Atalanta—Milan 2 x 11. Bresda—Bologna x 2 12. Cagliari—Napoli 1 x 13. Lazio—Sampdoria 1 +1 14. Torino—Lanerossi 1 x A legősibb, papiruszra rajzolt térkép az egyiptomi Ramszesz- fáraó korából maradt reánk. Ez a csaknem három és fél ezer éves térkép az akkori arany­bányák helyét ábrázolta. A kö­zépkor hadi vállalkozásai, a népvándorlás, a kereskedelem fejlődése és az új földrészek megismerését célzó felfedező utazások a térképkészítés erő­teljes fejlődését eredményezték. TÉRKÉPEK EGYKOR ÉS MOST A XV. században megjelenik az első nyomtatott térkép, ugyanerre az időre tehető a ma­gyar térképrajzolás kezdete Mátyás király uralkodása alatt. Mercator az 1500-as években megszerkeszti a első, Európát és a Világtengert ábrázoló tér­képét Módszerét, melyet felta­lálójáról Mercator vetületnek neveznek, ma is használják. A régi idők térképei sokszor nemcsak a domborzati viszo­nyokat ábrázolták, hanem egyes természeti jelenségek, sőt történelmi események hatásait is. 1528-ban például egy „Lá­zár deák” nevű térképész a tö­rökök által elpusztított terüle­tet ábrázolta fametszetű térké­pen, míg mások néprajzi, nö­vény és állatföldrajzi térképek készítésével is megpróbálkoz­tak. A térképismeret csakha­mar helyet kap az oktatásban is. Rákóczi Zsigmond (1544— 1608) a térkép használatát az iskolákban Is elrendelte. Az első pontos, országos fel­mérés alapján készült térképet Franciaországban adták ki az 1700-as években, ugyanakkor hazánkban is megindultak a részletes területfelmérési mun­kálatok. Az első magyarorszá­gi atlaszt Görög Demeter szer­kesztésében 1802 és 1811 között adták ki: 60 lapból állt« GÖMBFELÜLET — SÍK PAPÍRLAPON Az egész földfelszínt arányo­san kicsinyítő térkép készítése nehéz feladat Ez a nehézség onnan adódik, hogy Földünk gömb alakú. Márpedig a gömb felületét síkban híven ábrázol­ni, mintegy „kiterítve” nem le­het. Olyan módszerhez kell te­hát folyamodni, melynek segít­ségével ez a cél a legjobban megközelíthető és a kapott kép a valóságot lehetőleg kevés tor­zulással mutatja; különleges „vetítési” rendszerrel biztosít­ják e követelmény kielégítését A térképek adatait felvevő geodéták (földmérők) nehéz és fáradságos terepen végzik mun­kájukat, sokszor nehéz idő- rási feltételek közepette. Az ún. közvetlen mérési eljárás mellett már egyre jobban ter­jed a fotogrammetria, amely közvetett felmérési módszernek tekinthető. A térképeket ilyen esetben a terepről készített föl­di vagy légi fényképek felhasz­nálásával állítják elő. Ahhoz, hogy ezeket a térképeket az or­szágos koordináta-rendszerbe illeszthessék (tehát meghatá­rozzák helyzetüket az ország is­mert földrajzi helyzetű terep- ágyaihoz viszonyítva), úgyne­vezett Ulesztőpom tokra van szükség. E pontokat rendszerint még a fényképezés megkezdése előtt jelölik meg a terepen olyan módon, hogy fényképezéskor a negatív anyagom jól felismer­hető kép keletkezzék róluk. A mai térképészeti eljárások közül a legkorszerűbb a ter­mészetes „térbeli” látásnak megfelelő sztereo-foto-gram­metria. Ezzel hegyes, dombos, terepről is tudnak megfelelő pontosságú térképeket készíte­ni. AUTOMATA RAJZOLJA A TÉRKÉPET... A térképek készítéséhez a kartográfiai intézeteknek ré­gebben hónapokra és évekre volt szükségük. A világ nem egy úttal an területe fehér folt maradt az atlaszokon. Általá­ban igen sok felvételt kell ké­szíteni, hogy azok alapján meg lehessen rajzolni a térképet Ezért az optikai ipar már évek óta azon fáradozik, hogy a tér­képészeknek minél jobb segéd­eszközöket adjon. A korszerű megoldások közé tartozik a forgóprizmás fényké­pező kamera. Ez egy nagy gonddal készített precíziós mechanikai és optikai szerke­zet, melynek fő része a forgó felvevőprizma. Ezzel 180 fokos képszöget lehet elérni, a kame­ra látóhatártól látóhatárig fényképez. A tér (sztereo) hatású Kény­képeket úgy kézi tik, hogy as egymást követő, előhívott nega­tívokat a sztereo-metrográf ne­vű különleges berendezés kép­tartójába helyezik. Az értéke­lést végző személy szemlélő- berendezésen keresztül figyel? a képet. Eközben olyan térhap tású képet lát, mintha magából a repülőgépről nézne le a táj­ra. A három irányban vezérelt mozgás, melynek irányítása as értékelő személy feladata, szo­ros kapcsolatban van egy ra}»- asztallal, amely automatikusa» megrajzolja a térkép síkrajzi adatait és szintvonalait. Ehhez a berendezéshez egy elektro­mechanikus számológép is kap­csolható, amely a megfelelő számítási műveleteiket végzi eá önműködően. Ilyen módon le­het a térképkészítés hajdan bo- nyolult műveletét automatizál­ni! IRDETES Az OVF Vízgépészeti Vállalat gyöngyösi részlege Heves megyei munkahelyeire kubikos dolgozókat vesz fel. Jelentkezés: Gyöngyös, Petőfi u. 100. Mérlegképes könyvelőt admi­nisztratív vezetőnek és 1 fő techni­kumi végzettségűt könyvelőnek felveszünk egri lerakatunkba. A jelentkezést az egri lerakatba, Baj- csy-Zs. u. 15. kérjük leadni. Papír- és Irodaszer Nagykereskedelmi Vállalat. A Felsőmagyarországi Üzemi Vendéglátó Vállalat alkalmaz 1 fő több éves gyakorlattal rendelkező vízvezetékszerelő szakmunkást. Je­lentkezés a vállalat központjában, Eger, Lenin út 55. sz. alatt. Megkímélt Wartburg eladó. Eger, Széchenyi u. 24. Wartburg de Luxe kitűnő állapot­ban eladó, megtekinthető szombat, vasárnap. Jászkisér, Gárdonyi u. 9. Gyöngyös Zöldkert u. 10. szám alatti 2 szobás ház eladó, beköl­tözhető. Elcserélném egri belvárosi egy­szoba-összkomforto® lakásomat kettő- vagy háromszobásra. „Meg­egyezéssel” jeligére az egri hirde­tőbe. QtenuohárcL oinígzik a KAMILLA A tavaszi virágkarnevál egyszerű, igénytele» Hmm­pipőkéje a kamillavirág, vagy más néven székfű, nem­sokára megjelenik a réteken, legelőkön, szikes területe­ken. Szólnunk kell róla, mert minden egyes fehérlő vi­rág folt komoly értéket képvisel. Nemcsak a hazai szükségletet fedezi az föllelhető mennyiség, hanem kivitelre is tekintélyes meny­nyi ség jut belőle. S tegyük hozzá, korántsem közömbös, hogy mennyit exportálunk, hiszen a kamillavirág nagyon keresett cikk a világpiacon, amelyért valutával fizetnek. Népgazdasági érdekek szólnak amellett, hogy több kamilla kerüljön begyűjtésre, feldolgozásra, haszno­sításra. Mivel az átvételi ára magas, jó kereseti lehetősé­get nyújt a vele foglalkozóknak, többek között a csökkent munkaképességűeknek és a diákoknak. Több mezőgazdasági üzem — felismerve népgazdasági jelentőségét — külön e célra kijelölt táblán termeszti a kamillát. Jövedelmezőségéről sok helyütt győződtek meg. többek között a hajdúnánási Lenin Tsz-ben, a püspökla­dányi Zöld Mező Tsz-ben. Elsősorban silány, gyenge táp­erejű területekre vetik, mert alig támaszt igényt a talaj minőségével szemben. Ezért fordul elő vadon is a szikla­foltokon, a vadsziken, sőt a kiszáradó szikes pocsolyák fenekén összefüggő szőnyeget alkot. Éppen az az előnye, hogy megél ott is, ahol egyéb növénytől nem lehet ér­demleges termést várni. A nagyüzemi gazdálkodás feltételei között egyre gyé­rülnek azok a parlagterületek, amelyek a kamilla ked­venc tenyészőhelyei. A gyomirtó vegyszerekre — akár a Dikonirtra, akár a Hungazinra, mint leggyakrabban hasz­nálatosokra —, a kamilla rendkívül érzékeny. Ahol gyomként okoz kárt, így a vetésekben, sokszor elkerül­hetetlen kipusztítása.. Kár volna azonban kiirtani az egy­befüggő kamillaállományokat, kamillás foltokat azokon a szikes legelőkön, ahol a székfű jóval értékesebb hozamot ad, mint az egyébként silány gyepnövedék. Ami a javí­tott talajú réteket és legelőket illeti, azokon a kamilla úgyis kipusztul. Egyáltalán nem összeférhetetlen a kor­szerű gazdálkodással a differenciális, a területi termelé­kenység esetenkénti megítélése. S ilyen szempontból a helyi dolgozóknak tisztes jövedelmet biztosító, az ország számára pedig devizát jelentő kamillagyűjtés nagyobb figyelmet érdemel, s háttérbe szoríthatja az át nem gon­dolt, sokszor felesleges talajjavítási kísérleteket is. Nem helyeselhető az sem, hogy sok gazdaságban — a legelőt féltve — tiltják a kamilla szedését. Sokkal in­kább arra kellene törekedni, hogy a helyi adottságok ki­használását elősegítsék, esetleg még munkaerő biztosítá­sával is. Különösen előtérbe kerülhetne ez a szemlélet olyan tájakon, ahol a mostoha talajviszonyok úgyis szűk korlátok közé szorítják a termelési és értékesítési lehe­tőségeket, tehát az igénytelen gyógynövények — elsősor­ban éppen a kamillavirág — jó jövedelemforrást nyithat meg, s nem utolsósorban szolgálja a népgazdaság első­rendű valutáris érdekeit xxxXXXXXXXXVXVXXXXXXXXXXV^XXXXXVXXXXWCvXXXXX'OXW.XVC^XXVW^W\:^W^WXXXXWvXWVXXSXXXXXXX'XXXXXXXXXXXVX\>XXXXXXXXWXVWWff Irodai gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírónőt felveszünk. Fi­zetés megegyezés szerint. Kossuth Mg. Tsz. Ostoros. 601-es Trabant személygépkocsi eladó. Szűcsi. Ady E. u. 4. 50 köbcentis Jáwa Ideál eladó, Eger. Telekessy u. 8. Egerben három szobás családi ház beköltözhetően sürgősen eladó. Eger, Kisvölgy u, S. Hz EXOTIC szeglő elleni fényvédő krém használatát kora tavasszal kell elkezdeni, amikor a szeplők és májfoltok még nem fejlődtek ki. AZ EXOTIC SZEPLŐ ELLENI FÉNYVÉDŐ KRÉM a legkorszerűbb halványító és fényvédő anyagokat tartal­mazza. Rendszeres használatával megelőzhető a szeplő ki­fejlődése, a már meglevő szeplőket pedig eltünteti, vagy halványítja. XV^VVC(S\\SCC^V»»S!CCMCCC(V\\\\\\\\\\\V\\\V<\\\\\\\\^^^^

Next

/
Oldalképek
Tartalom