Népújság, 1966. május (17. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-07 / 107. szám

Sztrájk Marokkóban A marokkói beiügymmiszté- *4wn jelentése szerint zavar­gások törtek ki egy Rabat kör­nyéki kőbányában, ahol a sztráj kólók megakadályozták a sztrájktörőket abban, hogy munkahelyükre menjenek. A hivatalos közlemény szerint karhatalmi erők jöttek a hely- színre, hogy rendet teremtse­nek. A munkások azonban kő- záporral fogadták őket. Az összecsapás során egy munkás életét vesztette, öten megsebe­sültek és a rendfenntartó ele­mek közül négyen sebesültek meg, ketten súlyosabban. (MTI) IVasszer és Tifo tanácskozásainak záróülése Nasszer elnök és Tito mar­sall pénteken az alexandriai Rasz-el-Tin palotában az EAK és Jugoszlávia együttműködé­sének kérdéseit vitatta meg és jóváhagyta azt a közös közle­ményt, amelyet a két külügy­miniszter készített elő. Ezzel véget ért a két államfő tizen­hetedik tanácskozása. A közös közleményt Kairóban és Belg­rádiján egy időben teszik köz­zé. Alexandriai jelentések sze­rint a két elnök az e! nem kö­telezett országoknak az impe­rialista nyomással szemben al­kalmazandó ellenintézkedései­vel kapcsolatban hangsúlyozta India szerepének fontosságát Ezzel függ össze az Ahram je­lentése: eszerint nincs kizárva egy hármas csúcstalálkozó In­dira Gandhi, Nasszer és Tito részvételével. Tito marsall a Caleb isko­lahajó fedélzetén pénteken es­te vacsorát adott Nasszer el­nök tiszteletére. A jugoszláv elnök szombaton hagyja el Alexandriát: a kikötőben az EAK elnöke búcsúztatja. Jaraslat a Ruhr-yidék felvirágoztatására A válságos helyzet oka a CDU-párti politika és hozott nyilvánosságra a Ruhr-vidéki városok felvirá­goztatására. Ez az okmány be­bizonyítja, hogy demokratikus gazdaság- és várospolitikával meg lehet menteni a Ruhr-vi­déki lakosságot a krónikussá vált szénválság súlyos követ­kezményeitől. A dokumentum tettárja, hogy a Ruhr-vidékl városok ▼álságos helyzetének fő oka a CDU-párti politika, amely pénzügyi kizsákmányolást és pofit! kaá jogtalanságot hozott ezeknek a városoknak. A monopóliumok viszont to­vább gazdagodtak a Ruhr- vidéki lakosság kárán. Ezek még a bányák leállításából is üzletet csinálnak, mivel a szén- termelés csökkentéséért ton­nánként kárpótlásul 53 márkát zsebelnek be. A Ruhr-vidéki városok Jö­vendő sorsa elsősorban attól függ, sikerül-e a dolgozóknak kiharcolniok a demokratikus beleszólási jogot az üzemek és a nemzetgazdaság irányításába. A Ruhr-vi dék megmentése vé­gett olyan pénzügyi reformot kell életbe léptetni — hang­zik a javaslat —, amely a vá­rosokra bízza adóbevételük ja­va részének hovafordítását, to­vábbá, amely a fegyverkezési költségvetés és a monopóliu­moknak eddig biztosított ked­vezmények rovására ezenkívül is jelentősebb összeget bocsát e városok helyi önkormány­zati szerveinek rendelkezésére. (MTI) 1966. MÁJUS 9-TÖL, 1966. MÁJUS 15-IG. KOSSUTH KAIMOl UM: Hí­rek. Időjárás. — 4J5—1.5S: Ze­nes műsor. — UOG; Hírek. Idá­jára». - Ml: Falurádió. — UM: Hírek. Időjárás. — l.M: Hírek. Időjárás. - l-M: Uj könyvek. — Ml: Szlnbás-. Hangverseny- ás moziműsor. — IN: Műsorismertetés. Időjá­rás. — 1S.M: Hírek. Lapszem­le. Időjárás. — 12.M: Hírek. Időjárás. — M.M: Hírek. Idő­járás. — 11.00: Hírek. Időjárás. — 17.56: Műsorismertetés. — 1S.M: Hírek. Időjárás. — M.M: Esti Krónika, időjárás. — 22.00: Hírek. Időjárás. — 24.00: Hírek. Időjárás. — 0.10: Zene. PETŐFI RADIO: 1.0* *1 Zene. 6.10: Torna. — 6.30: Hírek. Idő­járás. — 0.00: Hírek. Időjárás. — 14.1*1 Időjárás- és vízállás­jelentés. — 14.27: Műsorismer­tetés. — 15.00: Hírek. Időjárás. — 17.001 Hírek. Időjárás. - 13.00: Hírek. Időjárás. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 23.M: Hírek. Időjárás. Hétfő, május A KOSSUTH HA DIÖ: 1.15: operotl- részletek. 9.00: Így érdemes. Ko­vács Júlia riportja. — 9.15: A hét ■eneezerzője: De Pali«. Molnár Antal előadása. 10.10: Az óvodá­sok műsora 10.30: Urbán Katalin énekel, Lukács István dmbalmo- rik. 11.»: Iskolarádió. 11.30: Ba­lettzene operákból. 12.1J: Minden­ki kedvére! 14.05: Kari Münchin- Rer vezényel. 14.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 15.OO: Tánczenei koktól. 15.40: Colas Breugnon. Ro­máin Rolland regénye folytatások­ban. XH 10.10: Gyermekrádió. — 16.50: Muzsikáló képeslapok. Üd­vözlet Szarvasról. 17.20: Látogatás a Debreceni Állami Levéltárban. Dr. Benda Kálmán riportja. 17.41: Liszt-dalok. 18.20: Népszerű áriák, híren szopránok. 18.50: Csehszlová­kia nemzeti ünnepén. A kék szik­ra. Rádiójáték Ludvlk Askenazy elbeszélése nyomán. 18.30: Köny- nyűzene. 20.30: A szép Galathea. Részletek Suppé operettjéből. — *1.00: Családi körben. Vallomás a színházról. Irta és összeállította: Pándl Lajos. 22.35: A csehszlovák kultúra hete. Dzsessz Csehszlová­kiából. 22.50: Somlyó György ver­sei. 23.02: A Phüharmónla zenekar Játszik. 0.10: Csárdások. PETŐFI RADIO: 14.0*: Mezei csokor. 14.30: Eva Salzer három humoros karcolat». 14.45: A XVTIL század táncaiból. 15.05: Bartók- művek. 15.40: Levl: Divertimento trombitára és zenekarra. CPoncso Ruszev.) 15.58: Prágai Zenei Ma­gazin. 17.05: A koszorús kislány. Elbeszélés gyermekeknek. 17.17: Édes anyanyelvűnk. 17.22: Ötórai tea. 18.20: Lányok, asszonyok. — 10.50: Hindemith: Hat kórusdal Rainer Maria Rilke költeményeire. íAU. Néni Együttes énekkara.) — 10.10: Hófehérke és a hét törne. Részletek Churchill filmzenéiéből. 19.20: Gazdaszemmel hazánk mező­gazdaságáról. — 19.35: Az Állami Hangversenyzenekar hangverse­nye. vezényel Erdélyi Miklós. Közreműködik: Jörg Demus — zongora. A szünetben: Kb. 20.30— 20.50: Az arab dráma. Germánná Gyula előadása. Kb. 21.45: Kiber­netika. biológia, pszichológia. Be­szélgetés. Kb. 22.05: Palló Imre VAMUTAK 'A pénzügyminiszter és a kül­kereskedelmi miniszter 1966. március 1-én megjelent rende­letében ismételten szabályozta a vámutakká nyilvánított ha­tárátkelőhelyeket. Az alábbiak­ban és a mellékelt térképen feisonaiRwM. Illetve feltüntettük ezeket. Vámutakká nyilvánított ha­tárátkelőhelyek : a nnuM-csehszlovák ha­táron: « L Balassagyarmat—Slovens- c, ké—Darmoty (közút), 2. Bán- i réve—Lenartovce (vasút, köz- - út), 3. Esztergom—Sturovo (át­kelő hajójárat), 4. Hidasnémeti —Cana (vasút), 5. Ipolytarnóc —Kalonda (közút), 6. Komárom —Kornamo (vasút, közút, nem­zetközi víziút), 7. Parassapusz- ta—Sahy (közút), 8. Rajka— Rusovce (vasút, közút), 9. Sá­toraljaújhely—Slovenské—Nő­vé—Mesto (vasút, közút), 10. Somoskőújfalu—Filakovo (Sié- toros) (közút, vasút), 11. Szob— Sturovo (vasút, nemzetközi ví­ziút), 12. Tomyosnémeii—Mil- host (közút), 13. Tvroanádaska —Túrna nad Bodwo, Hostovce (vasút, közút), 14. Vámosszaba­di—Medvedovo (közút). a magyar—jugoszláv hadá­ron: —Bezdán (nemzetköri víziút), Sopron GySEV—Baumgarten 15. Gyékényes—Koprivnica 20. Murakeresztúr—Kotoriba (vasút), Sopron—Klingenbach (vasút), 16. Kelebia—Subotica (vasút), 21. Röszke— -Horgos (közút), 28. Szentgotthárd— (vasút), 17. Letenye—Goricsán (vasút, közút), Jennersdorf (vasút), (közút), 18. Magyarboly—Beli a magyar—osztrák határon: a magyar—román határon: —Manastir (vasút), 19. Mohács 22. Hegyeshalom—Nickels- 29. Ágerdőmajor—Cáréi (vas­------ dorf (vasút, közút), 23. Kőszeg út), 30. Ártánd—Bors (közút), —Ra tersdorf (közút), 24. Ma- 31. Biharkeresztes—Episcopia o A3"“ '*'■ — syarfalva—Deutschkreutz (vas- Bihorului (vasút), 32. Kötegyán 2 i$L út). 25. Mexikópuszta—Pamha- —Salonta (vasút), 33. Lököshá­I j gén (vasút), 26. Rábafüzes— za—Curtici (vasút), 34. Nyír- Heiligenkreutz (közút), 27. Sop- ábrány—Valea-lui Mihaii (vas- M66. május 7-, szombat ion Déli—Loipersbach (vasút), út), h45 Vasat» \-^ Közút« 1-5 a magyar—szovjet határon: 35. Eperjeske—Uzlovoja (vas­út), 36. Záhony—Csop (vasút, közút). Határvizi kikötők: 37. Duna- remete, 38. Gönyű, 39. Komá­rom, 40. Szőny, 41. Almásfü­zitő, 42. Süttő, 43. Piszke, 44. Lábatlan, 45. Nyergesújfalu, 46. Dorog-Szénrakodó, 47. Esz­tergom. Legiút: Budapest. Ferihegyi repülőtér. — TERRA — magyar nótákat énekei. 22.15: a hét zeneszerző je: De Falla. Molnár Antal előadása. (Ism.) Kedd* május 10. KOSSUTH RADIO: 8.20: Népi zene. 9.00: Gyermekrádió. 9.45: A Moszkvai Rádió műsorából. 10.10: My Fair Lady. Részletek Loewe zenés játékából. 11.00: Iskolarádió. 11.30: Lajtha László; IX. vonósné­gyes. (Tátrai-vonósnégyes.) 12.15: Tánczenei koktél. 13.15: Szimfoni­kus táncok. 14.05: A dzsessz kedve­lőinek. 14.25: Bajazzók. Rész­letek Leoncavallo operájából. 15.07: 24 óra a keszonban. Bánkúti Gá­bor műsora. 15.40: Colas Breug- non. Romain Rolland regénye folytatásokban. XHE. 16.15: Rádió­iskola. 17.05: Népi zene. — 17.32: Zuzana Ruzickova csembalózik. — 17.47: Koczkás Sándor könyvszem­léje. 18.20: A zene műhelyében. Sztravinszkij: Tavaszi áldozat. I. rész. Mátrai-Betegh Béla, Szöl- lősy András és Ujfalussy József műsora. 19.08: A Stúdió 11 játszik. 19.25: A Szabó család. 20.25: Ri­valdafényben. 21.25: Népi zene. — 22.19: A Londoni Filharmonikuso­kat Adrian Boult vezényli. Négy Beethoven-nyitány. — 22.55: Parujr Szevak örmény költő versei. 23.10: Könnyűzene Ránki György művei­ből. 0.10: Donizetti: Don Pasquale — a n. felvonás fináléja. PETŐFI RADIO: 14.00: Edwin Fi­scher zongorázik. 14.40: Verbunkos- muzsika. 15.05: Századunk zenéjé­ből. 16.00: Könnyűzene. 17.05: Hang­verseny gyermekeknek. 17.30: Re­gélő hegyek. A Vértes. 17.50: Nagy költők megzenésített versei. Goethe. 18.20: A különös vendég. Emma­nuil Kazakevics elbeszélése. 19.10: De Falla: Rövid élet. Kétfelvonásos opera. 20.40: Muzsika a kuruc kor­ban. Bónis Ferenc összeállítása. 21.05: Vidám, zenés műsor Darvas Szilárd műveiből. 22.08: Két Liszt­kórus. 22.15: Munkaidő után . . . Ke­lemen Gyula riportja. 22.30: Tánc- zene Szerda, május tL KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Könnyű dallamok. 8.5: Orvosi tanácsok. — ».00: A gonosz gúnár. Marcel Aymé meséje. — 9.20: Pergolesi— Gluck hangverseny. 10.10: Köny- nyűzenei híradó. — 10.53: Néhány perc tudomány. 11.00: Iskolarádió. II. 15: Behár György dalaibóL ;i.27: A Szabó család. (Ism.) 12.15: Népi zene. 13.00: Válaszolunk hallgató­inknak. 13.15: Kamarazene. 13.50: Kőszegi Pál táncdalaiból. — 14.03: Munkásénekkarok a mikrofon előtt. 14.13: Gubacsi Lajos szerel­me. Búzás Andor és Pászt Róbert dokumentumműsora. (Ism.) 14.45: S ehumann-mű vek. — 15.40: Colas Breugnon. Romain Holland regé­nye folytatásokban. XIV. (befeje­ző) rész. 16.15: Tánczenei koktél. 17.05: Brády Zoltán riportja a Cse­pel Motorkerékpárgyárból. 17.20: Operabarátoknak. ÍR.00: Ml történt a nagyvilágban? 18.20: Artur Ru­binstein zongorázik. 18.58: Húszas stúdió. Az Ifjúsági Rádió álmodo­zó estje... 20.25: Reggeltől estig muzsikával Pozsonyban. — 22.25: Verbunkosok, népdalok. 22.55: Ze­nekari muzsika. 23.38: Operettrész­letek. PETŐFI RADIO: 14.00t A Ma­zowsze- és a Mojszej ev-egvüttes műsorából. 14.21: Csinom Palkó. Háromfelvonáso® daljáték. Irta: Dékány András. Zenéjét szerezte: Farkas Ferenc. 16.17: Orvosi taná­csok. 16.22: Csehszlovák szerzők operáiból. 17.05: Könnvűzenei hír­adó. 17.58: Könnyű fúvósmuzslka. 18.20: Munkásakadémia. -- 18.45: Sennyei Vera san.zonfelvételeiből. 19.10: Magyar nóták. 19.45: Gazda- szemmel á nagwilág mezőgazda­ságáról. 20.00: Könnvűzene Moszk­vából. 20.25: Nyilvános Schubert- hangversony a stúdióban. A szü­netben. rfb. 21.05—21.20: Legkedve­sebb verseim. (Palotai Erzsi.) Kb. 22.00: Eisemann ooerettjeiből. — 22.26: Különös tekintettel a mér­nökökre. Or. Nagy Sándor írása. VT. 22.36: Hanglemezgyűjtők húsz- perce. Csütörtök, május VL KOSSUTH RADIO: 8.20: Reggeli hangverseny. 9.00: Munkásakadé­mia .9.25: Dallal, tánccal a világ körQL 10.10: Zongoramuzsika. — 10.57: Családi körben. Vallomás, a színházról. (Ism.) 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: A végzet hatalma. Részletek Verdi operájából. 13.45: A három szerencsepróbáló. Szé­kely népmese. 14.05: Verbunkosok, népdalok. — 14.46: Szervánszky Endre: Fuvolatrió. 15.10: Az Alföld c. folyóirat fiatal íróit bemutatja Tóth Endre. 16.15: Csak fiatalok­nak 16.55: Prágai séták. 17.45: Trocjúfc: Versenymű esztrádze­nekarra. 18.20: Reményi Sándor magyar nótákat énekel. 18.29: Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója: Pohár a mozsárban. Rádiójáték. Irta és rendezte: Gál István. 19.35: Az MRT Szimfonikus Zenekará­nak hangversenye, vezényel Pe­ren csík János, közreműködik Né­meth Géza — mélyhegedű. Kb. 21.25: Könnyűzene. 22.20: Operett­hangverseny. — 23.13: Találkozás Pan gloss mesterrel, Voltaire segít­ségével elképzelte: Békés Tamás 23.30: Lortzing operáiból. — 0.10: Könnyűzene. PETŐFI RADIO: 14.00: Erich Leinsdorf három Mozart-szimfóni­át vezényel. 14.45: Tánczene. 15.05: Iskolarádió. — 15.45: Könnyűzene Prágából. 16.15: Heti hangverseny­kalauz. 17.05: Szórakoztató zene nyugdíjasoknak. 17.40: Ki volt Ja- nusz Korczak? Barabás Tibor írá­sa. 17.55: Simor András hegedül. 18.20: Képes Géza verseskötetéről. 18.35: Operaáriák. — 19.10: Zentai Anna és Varga Andrár magyar nótákat énekel. 19.45: Miről ír a Társadalmi Szemle legújabb szá­ma? 19.55: Ritmikus percek. 21.06: Tennessee Williams: Nyár és Közvetítés a Szegedi Nemzeti Szín­ház előadásából. 23.54: De Falla- művek. Péntek* május 13. KOSSUTH RADIO: 8.20: Ételre­ceptek. 8.25: André Chenier. Rész­ietek Giordano operájából. 9.00: Idegen költők. Kosztolányi Dezső műfordításairól. 9.20: Tánczene. — 10.10: Óvodások műsora. — 10.30: Édes anyanyelvűnk. 10.35: Hang­szerszólók. 11.00: Iskolarádió. 11.30: Kórusok népdalokat énekelnek. — 12.15: Maria Stader énekel. Szi­geti József hegedül. 13.00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból ki: tá­rád . .. 14.05: Népszerű átiratok. — 14.30: Gyermekrádió. 15.00: Üzene­tek, 15.40: Az emberekről s a bol­dogságról. Kolozsvári Grandpierre Emil karcolata. — 15.47: Munkás­énekkarok a mikrofon előtt. 16.15: Antonio Cortás énekel. 16.37: Bul­gáriai notesz. Vajda Ferenc úti­jegyzete. 17.07: ötórai tea. 18.203 Üj zened újság. 19.05: Üj tudomá­nyos szövetség. Petress István műsora. 19.20: Színes népi muzsika, 20.30: Éva. Részletek Lehár ope­rettjéből. 20.50: Szent Lajos király hídja. Epizódok Thornton Wilder regényéből. 22.20: A Weiner-vonós- négyes Játszik. 22.55: Könnyűzene. 0.10: Éji zene. PETŐFI RADIO: 14.00: Csajkov­szkij: Anyegin — az opera záró­jelenete. 14.15: Válaszolunk hallga­tóinknak. 14.30: Dubarry. Részle­tek Millöcker operettjéből. 15.053 Versenyművek. 15.50: Iskolarádió. 16.05: Könnyű dallamok. 16.35: Esz- perantisták ötperce. 16.40: Cseh népdalok és népi táncok. 17.05: Varjas Anna zongorázik, Vass La­jos énekel. 17.40: Láttuk, hallot­tuk . . . 18.00: Hanglemezparádé. —- 19.10: De Falla: Pedro mester báb­színháza, Egyíelvonásos opera. — 19.46: Termelés és lélektan. Dr. Ga- ram József írása. 20.00: Prágai Ta­vasz 1966. — Közvetítés a Smetana Teremből. A Cseh Filharmoniku­sok hangversenye, vezényel Karét Ancerl, közreműködik: Sámuel As­kenazy — hegedű. Kb. 21.10—21.20: A XIX. század költőt 22.00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból ki­marad . . • (Ism.) Szombat* május 14. KOSSUTH RADIO: 8.20: Lányok* asszonyok. 8.40: Orvosi tanácsok. 8.45: Kórusok, hangszerszólók. — 9.10: Mire jók az ultranagy nyo­mások? Öveges József írása. 9.201 Népi zene. 10.10: Operarészletek. 10.42: Bodóra várva. Lírai komé­dia. Irta: Remény Béla. 12.15: Bob herceg. Részletek Iluszka operett­jéből. 13.00: Abris bácsi bora. Be* nedek István elbeszélése. — 13.10: Hándel-művek. 14.20: Pillanatké­pek — dalkeretben. Szántó Ernő izraeli beszámolója. 14.45: Mi tör­tént a héten a nagyvilágban? — 15.00: Csak fiataloknak! — 15.40: Szvjatoszlav Richter Liszt-müveket zongorázik. 16.15: Hétvége. 18 05: Daniel Webster és az ördög. Step­hen Vincent Benét elbeszélése. — 18.40: A Cseh Filharmonikusok Zenekara játszik, vezényel Karel Sejna. — Smetana: Hazám — szim­fonikus költeményciklus. — 20.30: Royal Rádió — Budapest. A rádió nyilvános adása a Royal Szálló­ból. 22.30: Táncoljunk! PETŐFI RADIO: 14.00: Két dal­ciklus. 14.33: Tudósítás az ENSZ- ből. 14.43: Indulók. 15.05: Schubert szimfonikus művészete. Nagy Oli­vér előadása. 15.35: Orvosi taná­csok. 15.40: Máglya a virágok pia­cán. Rádiójáték Giordano Brúnó­ról. Irta: Majoros István. — 16.44: Népdalok. 17.05: A Francia Rádió Szimfonikus Zenekara játszik, — 18.05: Daljátékokból. 18.30: Közve­títés a Ferencváros—Özd labdarú­gó-mérkőzésről. 18.48: Legkedve­sebb verseim. (Mádi Szabó Gábor.) 19.10: Nótacsokor. 19.45: A filozó­fia nagy problémái. Hermann Ist­ván írása. 20.00: A dzsessz kedve­lőinek. 20.10: Puccini: Bohémélet Négyfelvonásos opera. Közben: 20.46: „Gép tanár úr” Tomkai Ju­dit riportja. 22.25: Csiribiri. Móric® Zsigmond egyíelvonásos vígjátéká­nak rádió változata. •a Vasárnap* május 15. KOSSUTH RADIO: 8.10: Táncze* ne Prágából. 8.55: Édes anyanyel­vűnk. 9.00: Egész évben születés­nap. Versenyjáték. 10.15: Szi*« várvány. — 12.15: Népi zen ne. — 12.53: Tiszta szívvel. Baros Sándor írása. 13.03: Haydn: Esz- dúr vonósnégyes. (Tátrai-vonósné­gyes.) 13.28: Bye, bye, Birdie. A zenés játékot bemutatja: Rátonyi Róbert. 14.40: Tudományos híradó. 15.00: Híres bemutatók történeté­ből. — V. rész. 16.08: Társasuta­zás. Kijev—Moszkva—Leningrád. 17.08: Beniamino Gigii énekel. — 17.30: Népi zene. 18.05: Mérkőzések percről — percre. 19.00: Karinthy Frigyes két humoreszkje. — 19.10: Magnósok figyelem! 20.00: Prágai Tavasz 1966. A Csehszlovák Rádió Szimfonikus Zenekarának hang­versenye. 22.20: Szórakoztató zene. 23.10: Tudor Arghezi román költő verseiből. 23.20: Operarészletek. — 0.10: Filmzene. PETŐFI RÁDIÓ: 7.30: A magyar ortodox egyház vallásos félórája. 8.30: Operakalauz. 10.02: Népdal­csokor. — 10.45: A Lipcsei Rádió Szimfonikus Zenekarának hang­versenye. 12.25: Művészlemezek. — 13.05: Mesejáték. 14.30: A Smetana vonósnégyes játszik. 15.00: ráncze­ne. 15.40: Nílus-parti találkozások. Otijegyzet. 16.00: Nagy énekesek életregénye. Nyikolaj Gyaurov. — 16.50: Mérkőzések — percről percre 17.50: A Csehszlovák Kultúra He­te. Vendégszerkesztő: Ljubov La­zareva, a Prágai Rádió munkatár­sa. 18.50: A dzsessz kedvelőinek. 19.10: Földrajzi fejtörő. 20.00: Szí­nészet a Tisza mentén . . Nyilvá­nos műsor közvetítése Szentesről. 20.50: A hét könnvű- és tánczenei műsoraiból. 22.16: Mihail Homicer gordonkaestje. Közvetítés Szófiá­ból. Adenauer Izraelben A Jeruzsálem! héber egye­tem hallgatói csütörtökön tün­tettek Lepi Eakol miniszterel­nök hivatala előtt az izraeli rendőrség részéről elkövetett brutalitások miatt A rendőr­ség ugyanis gumibotokkal tá­madt az egyetemen látogatási tevő Adenauer volt nyugatné­met kancellár ellen tüntető diákokra, akik közül 15 meg­sebesült A miniszterelnökség előtt tüntető háromezer diák köve­tette, hogy küldöttségüket fo­gadja Eskol miniszterelnök. Amikor a miniszterelnök meg­tagadta a küldöttség fogadá­sát, a diákok vasárnapig álta­lános sztrájkot hirdettek Hogyan i a Lunc A Pravda tudósítói a kozmi­kus távirányító és koordináci­ós számítóközpontból szerzett értesülések alapján s lap pén­teki számában riportsorozatot kezdték, amelyben ismertetik, hogyan irányítják a Hold szputnyikják, a Luna 10-eL Elmondják, hogy a szput- nyikról érkező Jelzéseket köz­vetlenül az antennákról különleges erősítők fogják fel, átalakítják, szűrik, megtisztítják a zavaroktól, ön­működő regisztráló műszerek rögzítik a jelzések változásá­nak jellegét. Miután a jelzé­sekből meggyőződték arról, hogy a Luna 10. fedélzetén minden rendben van, megkez­dődik a szputnyik mozgási adatainak, sebességének, a Földtől mért távolságának megállapítása. A mérések eredményét köz­„Mentsétek meg s Ruhr-vi­déketr — ezzel a jelszóval gyűlnek össze néhány nap múl­va, május 13-án Essenben, a Ruhr-vidék 18 városának és 9 járásának képviselői, hogy kö­zös erővel védekezzenek a nyugatnémet kormánynak a Ruhr-vidékre nézve végzetes politikája ellen. Ebből az alka­lomból a Német Demokratikus Í Köztársaság össznémetügyi ál­lamtitkársága szakértőkkel kö­zösen javaslatokat dolgozott ki irányi ti ák i 10-et? vétlenül elektronikus számító­gépekbe táplálják feldolgozás végett. A pályaelemek mérését több­ször is megismétlik, amikor a Luna 10. különböző távolságok­ban van a Földtől. Így válik lehetővé a pályaelemek ponto­sabb meghatározása. A tudósok hangsúlyozzák, hogy elengedhetetlen követel­mény a Luna 10. pályáját jel­lemző hajlásszögnek, a Hold felületétől számított legna­gyobb és legkisebb eltávolodás­nak a szigorú fenntartása. Ez a Luna 10 pályájának esetleges módosításával és mozgásának szabályozásával (fékezésével) kapcsolatos feladatokat lega­lább annyira bonyolulttá te­szi, mint a Luna 9. sima le­szállásakor megoldott felada­tok voltak, (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom