Népújság, 1966. május (17. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-31 / 127. szám

Ünnepi könyvhét — 1966 i • 4 rr rr Egy kitűnő dokumentum film Május 28—június 5. között rendezik meg az idei ünnepi könyvhetet. Szerte a megyé­ben író—olvasó találkozókat, Irodalmi ismeretterjesztő elő­adásokat, könyvkiállításokat és könyvvásárokat rendeznek ez alkalomból. című elbeszélését adták elő, majd Somlyó György, a Sarkadi Im­re halálára írt versét mondta el. Fekete Gyula egyik publi­cisztikáját olvasta fel. Fekete Gyula publicisztiká­jában arról értekezett, hogy az anyagi igény nem mindig Szakonyi Károly és Fekete Gyula írók műveiket dedikálják. (Foto: Kiss Béla) Egerben, a Gárdonyi Köny­vesboltban vasárnap délelőtt féltízkor tartották meg az ün­nepi könyvhét megyei megnyi­tóját A megnyitó ünnepségen dr. Csernik József, a Hazafias Népfront megyei elnöke mon­dott beszédet, majd a megnyi­tó ünnepség után, a megyénk­be érkezett íróküldöttség tag­jai, Fekete Gyula, kétszeres József Attila-díjas író, Somlyó György József Attila-díjas köl­tő és műfordító, valamint Szakonyi Károly, SZOT-díjas író saját műveit dedikálták. Az Eger Hotel halijában 11 órakor az Egri Megyei Szín- par irodalmi matinét tartott „Férfiaknak” címmel. Elöljá­róban Somlyó György, A dal című költeményét szavalta Nagy Edit, majd Szívós József, a műsor rendezője köszöntötte az íróvendégeket. Morvái Éva és Kertész József Szakonyi Ká­roly, A halsütő című novellá­ját olvasták fel. Juhász Csaba, Morvái Magda és Szívós József Galambos Bajos, Keserű lapu párosul a szellemi igénnyel. Nagyon sokan vannak, akik még három forintot is sajnálnak kiadni a könyvért A szellemi igénytelenség ho­mokján — hangsúlyozta —* nem épülhet fel a szocializ­mus. Makacs, ellenálló közönyt örököltünk a múlttól. Sok em­ber — mondotta —, évi átlag­ban sem költ annyit könyvre, mint amennyi egy fröccs kocs­mai ára. A könyvhét nem az írók szakmai ügye, hanem az egész társadalom ügye. S el­mondhatjuk, — hangoztatta —, hogy az irodalomi—szellemi csemege immáron közszükség­leti „cikk” lett. Majd az iro­dalom tömegarányairól szólva említette, hogy ma már a leg­eldugottabb könyvtárakban is megtalálhatók a magyar és a világirodalom remekei, s ezek olvasottsága is egyre nő. A délutáni órákban a megye iróvendégei — Somlyó György költő, és Fekete Gyula fró, Nagyút községben találkozott olvasóival. Szakonyi Károly fi­atal SZOT-díjas író Recskre látogatott A recski író—olvasó találkozón az Egri Megyei Színpad tagjai adtak műsort, majd Szakonyi Károly beszélt az irodalonr időszerű kérdései­ről, és saját életéről is val­lott. Kertész József, az irodal­mi színpad tagja két írását ol­vasta fel az írónak, majd Ju­hász Csaba, Morvái Magda és Szívós József, Galambos La­jos, Keserű lapu című elbeszé­lését talmácsolta. Az író—ol­vasó találkozó végeztével ke­rült sor a községi könyvtár ünnepélyes átadására. ★ A megye iróvendégei, Som­lyó György és Szakonyi Ká­roly hétfőn délelőtt a megyei tanács művelődésügyi osztá­lyára látogatott, ahol dr. Csicsay József osztályvezető fogadta őket A művelődésügyi osztály dolgozói s az író-kül­döttség tagjai baráti beszélge­tést folytattak az irodalom idő­szerű kérdéseiről. ★ Szakonyi Károly író tegnap este az egri Szakszervezeti Székház sajtóklubjában látoga­tott, ahol az irodalombarátok klubjának tagjaival folytatott baráti eszmecserét az irodalom kérdéseiről. ★ Az ünnepi könyvhét prog­ramja keretében a Heves me­gyei írók — Gyurkó Géza, Farkas András, Forgács Ká­roly, G. Molnár Ferenc, Polner Zoltán, Vigh Tibor — ma dél­után a hatvani MÁV Művelő­dési Otthonban találkoztak a vasutas dolgozókkal. Ott, ahol tavasztól késő őszig pompázó színekre for­dul a tájék, szőnyegvastagon virágzik' a természet, — ott vert gyökeret az emberi sötét­ség mákonyvirága is. Az a do­kumentumfilm, amely „A hasz- nosi Mária” címmel ennek a sötétségnek kívánt hadat üzen­ni, pontosabban: diagnózist megállapítani, és a „szakor­vosok” elé utalni a csodatevő Mária szerencsétlen lelkű be­tegeit, a hét kiemelkedő műso­ra volt. Az utóbbi idők leg­jobb dokumentumfilmjej közé tartozik, amely látszólagos szenvedélymentességével, csak a konkrét és tárgyilagos tények logikus felsorakoztatásával va­lójában nagyon is szenvedé­lyesen veszi fel a harcot a szent kút lelket és testet mér­gező hatásával. A forgatókönyv — Pásztory János érdeme — mellett szin­te önálló, de mégis szerves egységet alkotó az operatőri munka. Kozma Béla portréi, a felvillanó arcok, a hívő me­sélő, a „narrátor” arca min­dent elmond azokról, akikkel szemben és akik hatása ellen türelmes, kitartó, a szellem fé­nyét meggyújtó nevelőmunka szükségeltetik. Talán egy terü­let az, ahol — miután a tudo­mány is fegyvertársul hiva­tott, hiszen nem is lehetett volna másképpen — világo­sabban és közérthetőbben kel­lett volna fogalmazni. Ugyanis elképzelhető és minden bi­zonnyal volt olyan eset, ami­kor „csodálatos” gyógyulás színhelye volt az egyházilag sem elismert hasznosi kápol­na. A csoda a pszichológus, az ideggyógyász számára termé­szetesen ma már egyáltalán nem jelent valóban csodát... Az emberi lélek, az ideg­élettan, valóban ismer nem is kevés olyan esetet, amikor a gyógyulásba vetett hit, remény és akarat olyan esetekben is gyógyulást hoz, amikor alig, vagy egyáltalán nincs már re­mény a gyógyuláshoz. E gon­dolat kissé árnyaltabb, alapo­sabb kibontása feltétlenül alapvetőbb magyarázatot adott volna a csodák tekintetében. Ennek ellenére azonban a do­kumentumfilm felbecsülhetet­len segítséget adott az emberi babona ellen, a tudományos ismeretterjesztés mellett. És most térjünk át a hét vé­ge műsoraira. Elsőnek essék szó a magyar és a belgrádi te­levízió közös műsorának má­sodik részéről. E rovat kere­tein belül már ejtettünk szót és nem túl lelkeset a két tele­vízió első közös műsoráról. Most rögtön hozzá kell tenni, hogy ez lényegesen igényeseb­ben szerkesztett, változatosabb és művészi megfogalmazásban is összehasonlíthatatlanul job­ban sikerült. A Predrag Ivano- vics kvartett műsora lenyűgö­ző volt, de Miroszlav Csanga- lovics Borisz Godunov-áriája is egy nagyszerű és nálunk ed­dig kevéssé ismert művész reprezentáns bemutatkozása KÖNYVHETI EPIZÓD Nagyon erdekes leheti (Mészáros András ra jzai — Két város egy folyó partján és a szovjet balett volt. A pergő, változatos és igényes műsor minden sze­replőjét elismerés illeti. Áz Angyal legújabb kaland­jait látva az a régi diákmon­dás jut az ember eszébe, amely szerint van az iskolában egy gyerek, aki a legeslegerősebb* de én akkora pofont adtam neki, hogy sírva könyörgött» ne bántsam még egyszer. Da hát Angyalnál megszoktuk* neki megbocsátunk, mert egy kicsit mindig helyettünk veri meg azt a legeslegerősebb gye­reket, mint mos^ a mesterde- tektívet. Az ünnepi könyvhétnek mél­tóképpen adózott a Magyar Televízió. Mátrai Beiegh Bélit rövid, de hangulatos és érte­lemre ható bevezetője mint­egy megadta az alaphangot az 1966-os könyvsátorban. Vészi Endre bájosan friss, mélysé­gesen emberi televíziós novel­lája elsősorban két kitűnő szí­nész interpretálásában nyúj­tott emlékezetes húsz percet Ruttkai Éva és Koncz Gábor hitelessé és valóban emberi igazsággá formálta a képer­nyőn is e történetet. Nagy Attila és Tímár Éva versmondása elsősorban lírai- ságával hatott, a régi lanto­sokra emlékeztetőén, de mo­dem megszólaltatásban csen­dült fel gitárkísérettel Gara György invenciózus előadásá­ban Babits és Radnóti. Goda Gábor Kóklere már ismert a tévénézők előtt, de Sinkovits Imre bravúros alakítását, Go­da fanyar, mély emberisme­retét örömmel láttuk újra. Gá­dor Béla Felmondás című je­lenete derűs színfolt volt, bár a múlt heti Gádor-est után más humorista könyv napi új­donságát szívesebben láttak volna. Vasárnap este a Studio Uno, az olasz televízió nyilván«* adásának részleteit láthattuk. Amj űj és érdekes volt: az adás valóban nagy nyilvános­sága és Sica kedves könnyed­sége. Ezután derűs, kedves uta­zásra vitte a nézőket a Kár Expressz, bár a story nem a legújabb, de fél órát igazán megért. A késő esti órákban Maja Pliszeckája, a szovjet táncművészet kimagasló alak­ja vallott táncban is a balett művészetéről a közönségnek. E vallomás nagy alakítások* világhírű balettrészletek segít­ségével vált érzékletessé és valóban emlékezetessé. Jól és változatosan szóra­koztunk a hét végén a tele­vízió előtt. . i Gyurkó Géza 2. Vacsora után voltak. Rigó néni a kályha mellett ült, az újságot böngészte, ők halkan beszélgettek. Nagy őszi csend ült a tájon* Valaki kegyetlenül megverte a kaput. Beledermedtek a székeikbe. Lacinak átvil­lant az agyán: valamelyik szomszéd beköpte. A kilincset csapkodták ököllel, s a deszkát rugdalták, a zörgés, csattogás kihívóan szállt az éjszakában, szemérmetlen, arcátlan mezte­lenséggel az agyukban dörömbölt. ,„ .. Semmit sem lehet csinálni, menekülni sem lehet, rejtőzni sem, azt a szégyent, ha az ágy alól húznának ki, mondtam én, egérfogó ez, most majd kivesznek a csapdából, elegán­san, két ujjal, a tisztnek talán fehér kesztyű is lesz a kezén, azt fogom mondani, éljen a haza és a kommunista párt. Szekrénybe se lépek, egyenesen eléjük megyek, nem kell cirkuszol- ni”. — Laci halványan mosolygott, hogy a töb­biek megnyugodjanak, s kicsit szégyellte is magát, hogy ilyen bajt csinált, azt meg se be­szélték, hogy ebben a helyzetben mi lesz, mit mond majd Jenci, őt is elkaphatják, rejteni, dugni a szökevényt tilos. Fölállt, és az ajtó felé indult, — Maradjatok nyugodtan, én ma jöttem, azt kell mondani: összevesztem az öregekkel, azt hittétek, mindenesetre ti nem tudtok sem­mit — mondta s mosolygott, legalábbis ő azt hitte, hogy mosolyog. Valójában sápadt volt, mint a mész. és komorságán átütött valami szomorú félelem is, amelyről nem akart tudo­mást venni, de amely mégis előkapaszkodott belülről, s ebben a nehéz percben fiatal szája köré tapasztotta védtelen kezét. Jenő sziszegve ráförmedt: __Meg vagy őrülve?! Itt maradsz, nem la ész sehova, majd én megnézem, mi van — félretaszította őt, eloltotta a villanyt s kiment. Rosszul tette be az ajtót, amely újra felnyílt, halk, lassú nyikorgással. Laci a falhoz szorul­va állt, odatartotta arcát az éjszaka hűvösé­nek, a lombok, füvek szagának, s kinézett a sötétbe. Fényszórók pásztázták az eget, némán, nyugtalanul, pedig semmi donogást nem lehe­tett hallani, csak a kapu felől ideszürődő szó­foszlányokat. „Érdekes — gondolta Laci — én mindig hajnalra képzeltem. Nyirkos, nedves őszi haj­nalt láttam magam előtt, ködöt, mely víz alat­ti világgá változtatja az udvart, a iákat, a fa­lat. S most vaksötét este van”* Nagyon befelé figyelt a fullasztó feszültség­be, amely úgy nyomta most, mint egy idegen test, de csak Magdát érezte magában, senki mást. Aztán Jenő közeledő lépteit hallotta. Egyedül jött. Laci megérezte a szabadulást, de még nem merte hinni, szíve nagy, bongó ütésekkel ol­dotta a gyötrelmet. Jenő becsukta az ajtót, felkattintotta a vil­lanyt, s a mohó fényben előre nyújtotta kezét, amelyben sárga papírlapot tartott. — Én is megkaptam a SAS-behívót. A pos­tás volt. — Jézusom, drága fiacskám ... — Rigó né­ni hevesen magához ölelte Jenőt. Laci becsukta szemét, hogy úrrá legyen ‘ maga kavar gó boldogságán, amelyet most il­letlennek érzett. — Ezt tényleg kihagytuk. Hogy te is sorra kerülhetsz. Rigó néni megrettenve szipogott. — Mi lesz velem, ha téged is elszakítanak tőlem?... — Ugyan, anya. — Legyintett Jenő idege­sen* — Nem ez a probléma»,. Ha engem Ke­resnek, Lacit is itt találják. Mindenesetre még van huszonnégy óránk. Tanakodtak. Az egyetlen, amit Laci megte­hetett a barátjáért, az volt, hogy felajánlotta: vele ne törődjenek. — Holnap jön Magdus, ad valami cinjei majd elboronáljuk a dolgot — mondta, s gond­terhelten hozzátette: — Sajnos, ezzel még a te helyzeted nincs megoldva. — Bolondság, ne haragudj. — Jenő fel s alá !t, hátrakulcsolt kezében ott lobogott a sár­behívópapír. — Csak nem képzeled, hogy fogunk lökni az utcára? — Eddig is együtt voltak, Lacika, együtt maradnak ezuté ; — erősítette Rigó néni. — Tegyük el magunkat holnapra. — Jenő fáradtan legyintett. — Reggel okosabbak le­szünk. A behívóparancsot szetezaggatta, s bedobta a kályhába. Rigó néni magukra hagyta őket* de még sokáig fennmaradt, gonddal készítette» válogatta az útravalót, fehérneműt, téli meleg- holmit a fiának. — Egyre inkább biztos vagyok benne, hogy Szigetcsépre kell mennünk — szólalt meg Je­nő úgy, mintha hosszú fejtegetés végére tenné a zárómondatot. — Hogy jön most ide Szigeteséi»? — Ügy, hogy a két Somos fiúnak van egy bérelt szobája a határban, vén sváb paraszt tanyáján. Nyáron kint töltik a hét végét, közel a Duna, csendes, nyugodt öböl. Ősszel—télen egészen elhagyatott a ház, a gazda beköltözik a faluba. — Sváb parasztok .a —■ morfondírozott Laci. Az is nyugtalanította, hogy messzire ke­rül Magdától. — Nyáron beszélgettem az öreggel, nem szereti Hitlert. Azt magyarázta, neki itt a föld­je, családja, innen hová mehetne? Az oroszok a Kárpátokban vannak, hagyjanak neki békét a Birodalommal. — Azért az mégis elég veszélyes... Idegen faluban ... És oda lejutni:. — És ha itt teszik nyakadra a kötelet?..* Jenő korán reggel kelt, ment Somosékhoz* de útba ejtette Ácsékat is, hogy Magda még elköszönhessen Lacitól. — Azt hiszem, Jenőnek igaza van — mond­ta. — Ürügyet is lehet találni a leköltözésrej kibombáztak benneteket. Viszont papírokat 'kell szerezni. Ebben tudok segíteni. Egymás mellett ültek a sezlonon. Laci ma­gához szorította Magdát, a ruhán át érezte tes* te melegét. Most döbbent csak rá, elsodród­nak egymástól, hetekre, talán hónapokra. Ki­dig mindig együtt voltak, szinte karnyújtásra* akár minden este beszélgethettek, csókolóz- hattak. Nézte a lány szürke szemét, gyengéd* fekvő-ho! Jsarló száját, érezte a hozzátartozást* mely — mint valami láthatatlan sugárzás — Magda testéből jött feléje, s átszőtte az idegei!*, oórusait. — Nem tudlak így itthagyni. Kell, hoflp még egyszer, hogy most... — Itt? , *. (Folytat

Next

/
Oldalképek
Tartalom