Népújság, 1966. május (17. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-24 / 121. szám

f A Magyar—Szovjet Baráti Társaság a Hazafias Népfront- í tál együtt, május 23-tól 31-ig rendezi az azerbajdzsáni kultú­ra napjait. Ha a Szovjetunió köztársasá­gait földrajzi fekvésük szerint csoportosítjuk, akkor a grúz, az örmény és az azerbajdzsáni szovjet köztársaságokat együt­tesen „kaukázusontúliak”-nak Szoktuk nevezni. Az Azerbajdzsáni Szovjet Szocialista Köztársaság a kau- kázusontúli szovjet terület ke­leti végében fekszik. Területe B7 ezer négyzetkilométer, tehát alig valamivel — 7 százalék­kal — kisebb, mint a Magyar Népköztársaság, lakossága azonban csak alig 4,5 millió, tehát kevesebb, mint hazánk lakosságának fele. A ritkább népsűrűség azzal magyarázha­tó, hogy Szovjet-Azerbajdzsán­nak virágzó, gazdag területei mellett nagy kiterjedésű siva­tagjai és hegyvidékei is van­nak. Az Azerbajdzsáni Szovjet {Szocialista Köztársaság főváro­sa a Kaspi-tengerbe nyúló Apseron-félsziget déli partján fekvő Baku, kb. 1 millió 300 ezer lakossal; az egész lakos­ságnak több mint a negyedré­sze lakik a fővárosban. Baku nagy népességét az indokolja, hogy magának a fővárosnak, de közvetlen környékének ipa­ri termelése az itt fekvő, pá­ratlan gazdagságú olajkutak és ez olajfeldolgozó iparágak üzembetartása jelentőségében és értékben is messze felülmúl­ja a köztársaság többi részei­nek termelését. Nevezetesebb városok még Náhicsevany, Sztyepanakert, Kirovabad, Szumgazt, Lenkorany és Min- Qecsaur. Azerbajdzsán nevét a múlt­ban elsősorban a kőolaj tette világszerte ismertté. A század- forduló idején a világ kőolaj- termelésének számottevő részét a bakui olajmezők szolgáltat­ták. 1913-ban Azerbajdzsánban már évi 7 millió tonna kőolajat termeltek, ami a világ akkori termelésének 10 százalékát al­kotta. Az ásványolajbányásza­ton kívül Azerbajdzsán nem is rendelkezett egyéb ipari kapa­citással, gazdasági életének többi szektora rendkívül fej­letlen volt. Azóta Azerbajd­zsán iparának termelése — 1913-hoz képest! — mintegy 25- szörösére nőtt. Az 1965-tel le­zárult hétéves terv időszaká­ban mintegy 40 százalékos volt az ipar fejlődése. Mezőgazda­ságában a gyapot-, a dohány, a szőlő és a korántermő gyümöl­csök termesztésében értek el kiváló eredményeket. Azerbajdzsánban a szovjet hatalom létrejötte adta meg igazán a gazdasági fejlődés le­hetőségeit, s ez a megállapítás kétszeresen vonatkozik az azer­bajdzsáni nép kulturális fejlő­désére. 1920-ban — a szovjet hata­lom megszületésének évében — az egész köztársaságban össze­sen 20 egyetemi-főiskolai vég­zettségű szakember volt Ma 150 ezer felső- és középfokú szakképzettséggel rendelkező szakember dolgozik a termelés és a kultúra különböző terüle­tein. Idézzünk néhány számadatot annak bizonyítására, milyen hatalmas kulturális fejlődést ért el Azerbajdzsán a szovjet hatalom éveiben: 1914-ben a köztársaság mai területén 25 könyvtár volt ösz- szesen, 18 ezer kötet állomány­nyal. Jelenleg 6200 könyvtár működik, melyek összes könyv- állománya 32 millió kötet. 1914-ben összesen két szín­háza volt Azerbajdzsánnak — az 1873-ban létesült drámai színház és az 1908-ban alapí­tott operaház. Jelenleg Azer­(MTI-foto) bajdzsánban 40 állandó szín­ház működik. 1914-ben a köztársaság mai területén 17 mozi volt. A mai adat: 1525 filmszínház. Nagyot fejlődött a könyv­kiadás is: évente kb. 800 mű jelenik meg azerbajdzsáni nyelven. Az azerbajdzsáni filmgyártás is a szovjet hata­lomnak köszönheti születését, évente kb. 10 egész estét be­töltő játékfilmet készítenek a helyi filmstúdióban. Az azerbajdzsáni nép szociá­lis helyzete, egészségügyi ellá­tása is hatalmasat fejlődött. Míg 1913-ban minden 10 ezer lakosra csak 5 kórházi ágy ju­tott, ma már 78 jut 1913-ban 1 orvosra 8 ezer lakos jutott, ma pedig 470. Itt kell megje­gyezni, hogy ebben a tekintet­ben Azerbajdzsán — Grúziá­val együtt — világviszonylat­ban is az elsők között áll. Öriási eredményeket értek el az egészségvédelem területén. A malária valamikor éppúgy népbetegségnek számított itt, mint nálunk a tuberkulózis, még 1920-ban 600 ezer malá- riás beteget tartottak nyilván, s 1957-ben már csak 13 ezret. S még egy érdekes adat: 1957- ben Azerbajdzsánban 10 000 la­kosra 74 halálozás esett, míg például Franciaországban 120. GENNAGTIJ SZAVICSEV: 6. Az atom-tengeralattjárókon külső kémlelőnyílások nincse­nek. És mégis lehet benyomá­sokkal szolgálni, változatossá­got vinni a szolgálatokat vég­ző emberek életébe. Termé­szetesen találékonyság, ügyes­ség és tapasztalat kell hozzá. Már beszéltem arról, hogy a tengeralattjárón az emberek mennyire szerették a filmeket. Megjegyzendő, hogy a nézők íós a film közötti kapcsolat se­hol sem domborodik ki olyan élesen, mint egy ilyen hosszú hajóúton. A szárazföldön meg­tehetjük, hogy nem megyünk el egy ajánlott filmet meg­nézni. Itt azonban feltétlenül elmegy az ember és végignézi. VI. A hír, hogy a szovjet auto­mata űrállomás simán leszállt a Holdra, nagyon megörven­deztette a legénységet. A TASZSZ kezdeményét tartal­mazó, röplap kézről kézre járt. Valamennyien élénken tár­gyalták a Szovjetunió újabb kozmikus győzelmét. Igaz, a közleményben az állt, hogy a lapok a Hold felületének ké­peit is közölték, mi pedig eze­ket a képeket nem láthattuk. — Nem baj — mondták a 4 .tfffWfff fffa. 1966. május £4., kedd tengerészek —, majd otthon megnézzük. Este a társalgóban valaho­gyan a világűrre, az atom-ten­geralattjáróra terelődött a be­szélgetés. Mindenki egyetértett abban, hogy az űrhajósok és a tengeralattjárók életében sok a közös. Erre hívta fel a figyelmet egy alkalommal Ju- rij Gagarin. Valóban, az űr­hajósok is és a tengeralattjá­rók is olyan emberek, akik végigmennek a légkamra-pró- bán; ezeknek is, amazoknak is tökéletesen hasonló problé­ma a légzés, mivel a kozmi­kus és a tenger alatti hajók egyformán elszigeteltek a kül­világtól. Nem érzékelik ha­jóik mozgását, belül pedig kö­zös konstruktív elv uralko­dik: harc a területért, törek­vés, hogy a lehető legkisebb helyen minél több műszer, aggregát és berendezés férjen el. A fantasztikus regényírók próbálják elképzelni, milyen is lesz az élet a sokszemélyes bolygóközi hajókon, milyen lesz az emberek kölcsönös vi­szonya, életfeltétele. Álmodoz­ni, fa«táziálni természetesen lehet. Érdemes azonban arra is gondolni, amit az emberi kéz már megalkotott. Elég, ha az ember másfél hónapot tölt atom-tengeralattjárón. hogy meglehetős képet kapjon a jö­vő sokszemélyes űrhajóin való utazásról. Mennyi problémát kellett megoldani, hogy a le­génység úgy érezze magát a víz alatt, mint a felszínen, sőt néha még jobban! Utunk egyik napján éjfélig üldögéltünk Szorokin ellen­tengernaggyal és az atom-ten­geralattjárókról beszélgettünk. — Számomra első „atam- utam” maradt a legemlékeze­tesebb — kezdte az ellenten­gernagy. — Kifutottunk a tá­maszpontról. Nyomban meg­lepődtünk: egyenletes menet, nincs vibráció, nincs csattogás, amit már úgy megszoktunk a Diesel-tengeralattjárókon. Mi­kor először alámerültünk, a mélységmérő mutatója kúszik és kúszik, már túlhalad min­den elképzelhető és elképzel­hetetlen normát. De ez még semmi! A hajó hatalmas mély­ségben, akkori fogalmaink sze­rint kolosszális Sebességgel száguldott. És tudja — foly­tatta Szorokin —, nem volt sem taps, sem hurrázás. Töké­letes megindultságban, némán néztünk egymásra. Ekkor ér­tettük meg, hogy a szovjet konstruktőrök micsoda fegy­vert adtak kezünkbe. — Igen, a rakétahordozó atom-tengeralattjáró a maga­sabb osztályú fegyvereket kép­viseli. Birtokba vételükhöz, a velük való bánáshoz komoly elméleti és gyakorlati kép­zettség szükséges. Persze, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ezeket a bonyolult gépe­Vannak azért egészen meg­nyugtató dolgok. Például: e lap hasábjain fintorogtam az inter- víziós adásban barátainknak szánt és adott Majális című műsorunk színvonaláért. Nos, ami megnyugtató, hogy a var­sói televízió is inkább erőlkö­dött, mintsem könnyed módon „tálalt” szombat esti közvetíté­sében. Az énekesnők nemcsak csinosak voltak, de méltán ne­vesek, felvillantották a dal- és a dzsesszéneklés sok árnyalatú szépségét. De, hogy Ádámmal sóhajtsak fel: „Csak az a keret, csak azt tudnám feledni!” Garfunkel és társai címmel adózott az öt éve méghalt Gá­dor Béla emlékének a Magyar Televízió. A’ bevezető: Gádor Béla személyesen mondja el egyik humoreszkjét — milyen csodálatos és fájdalmas a tech­nika! —, amelyben lénye jó és rossz oldala vitatkozik egy­mással. Megbocsát a neves- hu­morista és a televízió is, hogy most magam is magammal vi­tatkozom. A jobbik énem, a mindent megértő, azt íratja ve­lem-, hogy derűs perceket, a le­hetőségeken belül jó színészi alakításokat kaptam a műsor keretében. De haj, a rosszabbik énem azon ungorkodik, hogy csak — bár ez nem is kevés — humorista volt Gádor Béla? Nem volt szenvedélyes publi­cista, antifasiszta, illegális kommunista is? A jobbik énem erre azt mondja, hogy Fejér István, az összekötő szöveg írói­ja is megmondta: nem próbál­koztak a teljességgel. Hosszab­bik énem azonban makacs egy én, s azt hánytorgatja: nem is kellett volna egész publicistái karakterét megrajzolni, de leg­alább néhány jellemző vonását felvillantani, mert Gádor Béla ugyan a Hungária Kávéház irodalmi alkotóműhelyéből „nézte a világot”, de nézte bi­zony Becsből, börtönből, s 1945 után a pártmunka egy sajátos területéről is. S amíg így vitatkozott ben­nem a jobbik énem a rosszab- bikkal, derűsen nevettem Gá­dor Bélának nemcsak az em­beri lelket és az emberi viszo­nyokat a szatíra eszközeivel feltáró éleslátásán, de Garfun- kelen (Kibédi Ervin) és társain, akiket odaadó, komédiázó kedv­vel vittek képernyőre a népes szereplőgárda tagjai. Hogy Gá­bor Miklós, mint író egyáltalán tudott valamit tenni, azt egye­dül csak Gábor Miklósnak, a színésznek lehet köszönni, s hogy Gábor Miklós, mint Gár­iunkéi „társai” közül az egyik társ, könnyed és játékos esz­közökkel formált figurát, azt sokoldalú színészi tehetségének. Gádor-est Tánc késő éjszakáig Traven regénye nyomán — így hirdette a műsor, vasár­nap este a nyugatnémet Halál- hajó című filmet. Szeretném rögtön hozzátenni, hogy az alapján még pontosabb meghatározás lett volna. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a jó szándékú, művészi eszkö­zeiben is helyenkint valóban említésre méltó film nem lett volna jó. De nem tudott az, em­beri lélek mélységeibe, a tár­sadalom „titkaiba” olyan mé­lyen belehatolni, mint a trave- ni regény. Mégis elgondolkod­tató, becsületes film volt ez, amelynek hőseit véren, szeny- nyen és halálon át az a vágy fűti, amit a fiatal matróz így fogalmaz meg: „Embernek len­ni”. S ha a mélység rajza nem is sikerült úgy, hogy teljes drá- maisággal váljék az ellenpont­tá a barátság és emberség ki­bontakozásának magassága, — ám mégis gondolatokat, érzése­ket ébresztett ez a nyugatné­met film. ... aztán táncolni tanultunk Szombathelyről. Érdekes, szép, pedagógiailag is hasznos volt a táncbajnokság gálaestjének közvetítése, talán csak hosz- szúnak, s emiatt végül is fá­rasztónak tűnt. De hát a tán­cért hozza meg a maga áldo­zatát a néző is! Gyurkó Géza Együtt a többiekkel Pillanatfelvétel egy KISZ-titkárról Három esztendeje dolgozik már a Horü Gépjavító Állo­máson Farkas András, abban az üzemben, ahol a ' dolgozók nyolcvan százaléka fiatal szak­munkás. Szakmája mezőgazda- sági gépszerelő — a gyöngyösi iparitanuló-intézetben végzett —, „társadalmi munkája”: KISZ-titkár. Nyílt tekintetű, halk szavú ember, akiről a gépállomás igazgatója elmon­dotta, hogy amióta kézbe vette az alapszervezet irányítását, sok szép eredményt értek el a fiatalok. A műszaknak már vége volt. két csupán atom-korifeusok irányíthatják. Azon a hajón, amelyen először utaztam, az atomreaktort egészen fiatal tisztek irányították. — Az atomreaktor irányítá­sa nem egyszerű dolog. Az embernek pillanatok alatt tud­nia kell elemezni, kiértékelni a számtalan műszer állását, és optimálisan a lehető legjobban dönteni. Láttam, hogyan teszik ezt a fiatal tisztek. Első lát­szatra egyszerűnek és könnyű­nek tűnt. De addig; amíg va­laki a vezérlőasztalhoz ül, sok mindent meg kell tanulnia, so­kat kell gyakorolnia. A köny- nyedség kitartó munka ered­ménye. — Amikor először mentem az őrhelyre, ahol az operáto­rok teljesítenek szolgálatot, el­kápráztatott a számtalan mű­szer, Olyan érzésem volt, mint­ha egy egészen más időbe, a jövő századba csöppentem vol­na. Később rájöttem, hogy ezt az érzést azok a rajzok keltették bennem, amelyekkel általában a tudományos-fan­tasztikus regényeket szokták illusztrálni. Az operátorok kö­rül annyi skála, gomb, kap­csoló tarkállott, hogy szinte ámulatba estem! Hogyan le­het ezeken eligazodni. — Az atom-tengeralattjáró megjelenése forradalmasította a tenger alatti hajózást. A hagyományos tengeralattjárók, amelyeknek energetikai be­rendezései különböző fajtájú kémiai fűtőanyaggal működ­nek, lényegében nem is ten­geralattjárók. A második világ­háborúban például a tenger­alattjárók az egész hajózás alatt az idő mindössze 30-—35 százalékát tölthettek víz alatt. Ebben a tekintetben az atom­tengeralattjárók lehetőségei korlátlanok. Ez természetesen megkövetelte a gépezetek tö­kéletesítését. s következéskép­pen az emberek alaposabb és jobb kiképzését is. — A mi hajónkon sok gon­dot fordítanak arra, hogy min­A gépállomás szépen parkosí­tott udvarán, a szökőkút mel­lett beszélgettünk egy pádon. Ez a park is a fiatalok mun­káját dicséri, meg a szép ka­pubejárat. Társadalmi munka... — Talán egy alapszervezet sem végzett annyi társadalmi munkát a járásiban, mint mi. Ez nem baj — mondotta —, csak az, hogy eleinte a társa­dalmi munkában látták a KISZ tevékenységének alapját. Pedig nagyon sok feladat van még... A legfontosabb a napi mun­ka. den ember tökéletesen ismer­je szakmáját, a rábízott gépe­zeteket Már mondtam vala­hol, hogy az egész úton rend­szeresen folytak a gyakorlatok és a foglalkozások. Maga a pa­rancsnok oktatta a tiszteket. És ezt nem csupán a foglalko­zásokra szánt időben tette." A hajóparancsnok a központi őr­ségen váltásról váltásra gya­koroltatta a tiszteket, tanítot­ta őket helyzetértékelésre és helyes döntésre. Egyszer ép­pen tanúja voltam, hogyan gyakoroltatta az egyik tiszt­tel a függőleges felemelkedést a rianásban. Türelmesen, szí­vósan. Ez még a déltengeri zó­na előtt volt. — Az út tulajdonképpen a legénység minden tagjától bi­zonyos koncentrációt követelt. A parancsnoknál ez a követel­mény természetesen háromszo­rosan érvényes volt. Percről percre figyelemmel kísértem, miből állt a napja, és meg­győződtem, hogy a parancs­nok egy-egy munkanapja rend­kívül feszített. S ez így ment nem egy, nem két napon át, hanem az egész akció alatt. Foglalkozott, gyakorolt a tisz­tekkel, előadásokat tartott, be­szélgetett a matrózokkal, al­tisztekkel. Természetesen a parancsnokon kívül más tisztek is beszélgettek a legénységgel, de a parancsnoki szót külö­nösen érzékelték a tengeré­szek. Nemegyszer láttam a pa­rancsnokot én is munka köz­ben, láttam, milyen határo­zottan, milyen erélyesen in­tézkedett, milyen nyugodtan és magabiztosan járt él bizo­nyos szituációkban. S ez a nyugalom nem az önmagában való bizalomból, hanem a hely­zet pontos ismeretéből, abból adódott, hogy pillanatok alatt fel tudta mérni a helyzetet, tökéletesen ismerte az atom­tengeralattjáró minden porci- káját (Folytatjuk.) A „nagy hajrá” előtt fiata­lok és idősebbek összefogtak. Rengeteg túlóra, néha még a* éjszakát is föl kellett áldozni. De megérte! Élüzem lett a Horti Gépjavító Állomás. S ezt a fiataloknak is lehet köszön­ni. Nem csoda hát, ha közöttük 25-en kaptak Kiváló dolgoaó- oklevelet vagy -jelvényt. — Az utóbbi időben hét új tagot vettünk fel. S mi igyeke­zünk, hogy közvetlen, baráti légkör alakuljon ki a szerve­zet fiataljai között — tehát: okulva a régebbi hibákon, va­lóban a helyére tegyük végre KISZ-szervezetünket. S a fiatalok szervezetének irányítója sorolja a terveket, hogy mi mindent szeretnének megvalósítani. Kirándulás sa­ját busszal a Tátrába, három napra a Balatonhoz vagy a Mátrába, tovább fejleszteni a szépen induló szakköri mun­kát, megindítani A szakma if­jú mestere-mozgalmat, érde­kes előadásokat hallgatni, táncmulatságokat rendezni. A sikerhez minden biztosított: számíthatnak a gépállomás ve­zetőire, a községi általános is­kola pedagógusaira (az egyik tanár például a fotoszakkört vezeti). És — természetesen a sportmunka sem közömbös. A legszebb eredményeket ebben érték el: a labdarúgó-csapat például a két legutóbbi „mécs­esén” tizenegy gólt rúgott. A titkár, Farkas Andrást többes számban beszél, önma­gát úgy emlegeti, mint az egész egy részét, s nem fukar­kodik mások dicséretével. Pe­dig az utóbbi idők eredmé­nyeinek oroszlánrésze az ő fel­adatra termettségét illusztrál­ja. Hiszen mit ér egy jó adott­ságokkal megáldott alapszer­vezet, ha a titkár nem tudja összefogni őket a vezetőség segítségével ?­Mielőtt titkár lett, elvégezte Salgótarjánban a titkári tan­folyamot, s ez alatt az egy hó­nap alatt az iskolának is KISZ- titkára lett. Járt vezetőképző tanfolyamra is, így az elméleti felkészültsége már megvan munkájához, de a gyakorlati is, hiszen megválasztása előtt mär szervező titkára volt a gépállomás alapszervezetének. — Saját maga számára mit szeretne elérni? — Sikeresen elvégezni a gép­ipari technikumot (másodéves levelező), s felnevelni a kis­lányomat. Az év végén pedig egy Trabantot szeretnék ven­ni ... Elsősorban közösségi ember Farkas András, s így természe­tes. jiogy hozzáteszi: az a leg­jobb, ha a többiekkel együtt érünk el nagyszerű eredmé« nyékét. (kátaii Barátunk. Azerbajdzsán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom