Népújság, 1966. április (17. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-14 / 87. szám
Nincs pontveszteség nélküli csapat a megyei labdarúgó-bajnokságban Még nem győzött Rózsaszentmárton, Verpelét és Recsk A megyei labdarúgó-bajnokság 4. fordulójában sor került néhány rangadó-jelle- gű találkozóra. A mindinkább formába lendülő Gyöngyösi Spartacus féltucat gólt lőtt a Sírok! Vasas hálójába, az eddigi éllovas Mátraalji Bányász pedig saját pályáján vereséget szenvedett a pont nélküli Egri Spartacustól. Hevesen hatalmas küzdelmet és klsarányú hazai győzelmet láthatott a szépszámú nézősereg, s meglepetés, hogy a tavaly jól szereplő Rózsaszentmárton, Verpelét és Recsk még nem tudott győzni! örvendetesen jól helytáll viszont a tavaly hajszál híján kiesett Apci Vasas, amely egyetlen pontveszteséggel a táblázat első helyét foglalja el! Nem keltenek csalódást az újoncok sem: Gyöngyösoroszi Recskről vitte haza a bajnoki pontokat, a Bervai Vasas pedig Bélapátfalván szoros hare után maradt alul. A tíz emberrel kiálló Egri Honvéd (?) 6:0 arányú vereséget szenvedett az első félidőben kitűnően játszó Egri Dózsa n-tőL Egri Dóssá II—Egri Honvéd «.*0 (6:0) Eger. Lóczy. Dóssá: Kovács — Papp II-, Kiss L, Póta — Szabó I., Gál — Handó, Üsztöke, Prommer, Czeglédi, Kiás Ili Edző: Jáhn Aladár. Honvéd: Magyar — Bóbita* Takács, Tóth I* — Szalai, Tóth III. — Ferencz, Toroczkai, Szilágyi, Tód» II. Edzó: Kovács László. A tíz emberrel kiálló Honvéd ellen akár kétszámjegyű eredményt ie elérhetett volna a Dózsa, amely a második félidőben holtbiztos helyzeteket hagyott Id, vagy Magyar lépett közbe jó érzékkel. G.: Prommer 2, Czeglédi, Üsztöke, Handó, Szabó I. Jók: Kiss I., Szabó I„ Prommer, illetve Szalai, Szilágyi. (Nagy) Bélapátfalva—Bervai Vasas 3:2 (1:0) Bétepátfalva, 200 néző: Bélapátfalva: Nagy — Molnár, Kéri — Durzó — Baranyi, Kelemen — Csuhány, Sass, Be- recz, Barta, Mikó L Edzó: Fischer Sándor, Berva: Vasa — Kivés, Sípos, Lipkovics — Vinczepapp, Szegedi —- Szabó, Válóczi, Juhász, Petrányi, Pócsi. Edző: Nagy András. A hazaiak nagy mezőnyfölénye csak a 42 percben érett góllá. Szünet után sem változott a helyzet, szinte mindig a hazaiak támadtak, mégis a Vasas ért el 2 gólt, s 1:2-re alakult a mérkőzés állása. A végén beszorultak az egriek, és az Építők biztosan szerezte meg a győzelmet. G.: Mikó I. (11-esből), Csuhány, Berecz, illetve Petrényi, Juhász. Jók: Baranyi, Durzó, Barta, illetve Vass, Sipos* (borváth) Gyöngyösoroszi—Recski Bányász 2:1 (1:0) Recsk, 400 nézó. V.: Kakukk. Gy.-orőszi: Berentés — Lu- dányi, Czagány, Kovács — Mihály, Túri — Horváth, Vigh, Bútora, Czente, Sinka. Edző: Farkas Géza. Recsk: Zám — Ambrus, Gál, Szabó — Maruzs, Horváth — Lakatos, Dinnyés, Szűcs, Sándor, Pócs. Edző: Mészáros Bertalan. A hazaiak kezdtek jobban* de csatáraik a legjobb helyzeteket is rendre elhibázták. A vendégek szerezték meg a vezető gólt, s a recskiek az 57* percben egyenlítettek. A végén a technikásabb és lendületesebb Gyöngyösoroszi megérdemelten szerezte meg a bajnoki pontokat G.: Sinka. Bútora, illetve Pócs. Jók: Bútora, Túri, Sinka, Kovács, illetve Dinnyés. (borsos) GYVSE—Rózsaszentmárton 2:2 (1:0) Gyöngyös^ 200 néző. Vj iámon dr. Vasutas: Nagy — Komjáti, Pásztor, Varga — Mágyel, Sóregi — Bella, Rédei, Farkas, Márkust Bikk, Edző: Ivádi László. Bányász: Vakli — Laezik, Dorner, Gubis — Nagy, Imre III. — Mátra, Morvái, Báti, Szép, Tóth. Edző: Dorner Sándor. A két csapat végig izgalmas, nagyiramú mérkőzést vívott egymással, a hazaiak több tiszta gólhelyzetet hagytak ki — közelebb is álltak a győzelemhez. G.: Bikk, Mágyel, illetve Mátra 2. Jók: Pásztor, Mágyel, Sőregi, Bella, Márkus, illetve Dorner, Imre III., Mátra, Báti. (Jankovits) Gy. Spartacus—Sírok 6:1 (4:1) Mátraalji B.—E. Spartacus 0:1 (0:1) Heves—Gy. Vasas Izzó 2:1 (2d)) Apó—Verpelét 3:1 (0:1) A megyei labdarúgó-bajnokság állása: 1. ! s 4 S 1 — 6: S T 2. Gy. Spart. 4 3 — 1 16: 2 6 3. Heves 4 3 — l 7: 4 6 4. Mátraalji B. 4 3 — 1 9: 2 6 5. Bélapátfalva 4 3 1 1 11: 8 S 6. Sirok 4 2 1 1 8: 8 8 7. E. Honvéd S 2 — 1 6: 4 4 8. Gy. V. Izsó 4 2 — 2 6: 8 4 9. GYVSE 4 1 1 2 5: 5 3 10. Bervai Vasas 3 1 —• 2 3: 4 2 11. R.-márton 4 — 2 2 4: 8 2 12. E. Spartacus 4 1 — 3 2: 6 2 13. Gy .-orosz! 3 1 — 2 2: 9 2 14. Verpelét 3 — 1 2 2: 5 1 15. Reosk 4 — 1 3 2:11 1 E DÓZSA n. 4 2 — 1 20: 4 « BalczA nyerte a pisztolylövést Alma-Mában A nemzetközi öttusa verseny harmadik napján a pisztoly- lövésben magyar győzelem született. Balczó András világbajnok 195 körös teljesítménnyel került az eső helyre. Pisztolylövés csapatban: 1. Kazahsztán I. 2924 pont, Magyarország 2648 ponttal 5. lett. A magyar versenyzők közül Varga 186. Bodnár 185, Móczár 183 kört lőtt. Az összetett csapatverseny állása a három szám után: 1. Kazahsztán I. 8835 pont, 2 Lett SZSZK 8488 pont, 3. Észt SZSZK 8174 pont, 4. Magyarország 7961 pont. A bolgár—magyar sportlövő verseny második napja Szófiában folytatták a bolgár—magyar sportlövő versenyt. Sportpisztoly, 60 lövés: Csapatban: 1. Bulgária 2302 kör, 2. Magyarország 2259 kör. Kisöbű sportpuska, 60 lövéses, összetett: 1. Jakosics (magyar) 574 kör, 2. Abonyi (magyar) 563 kör, 3. Koen (bolgár) 558 kör. Csapatban: 1. Magyarország 2232 kör, 2. Bulgária 2194 kör. Tiszta légkört a labdarúgó- pályákon ! Néhány hete hogy elkezdődött a labdarúgó-bajnokság, s máris olyan jelenségeket lehet tapasztalni, amelyek nem viszik előbbre e kedvelt sportágat, sőt nagymértékben csökkentik népszerűségét. Azok a nézők ugyanis, akik vasárnaponként kijárnak a mérkőzésekre — sportszerű küzdelmet és szép játékot szeretnének látni, nem pedig durva belementeket, utánrúgásokat, a játékvezetővel való felesel- getést és egyéb hasonló sportszerűtlenségeket. A fegyelmezetlenségek rendszerint csökkentik az eredményeket is. Az Egri Spartacus megyei U. osztályú csapatából például eddig három ízben kellett játékost kiállítani, s ezek mindegyik mérkőzésen döntő tényezőnek bizonyultak! Nem árt tehát, ha a sport- szerűség kérdésével az eddiginél jóval többet foglalkoznak az illetékes sportkörök, szakosztályok. Ügy látszik azonban, hogy nem csak a játékosok, de időnként a vezetők is megfeledkeznek arról, hogy a sport velejárója nemcsak a győzelem, hanem a vereség is. Az igazán sportszerűen gondolkodó vezető el tudja viselni a váratlan vereséget is — legfeljebb leszűri belőle a tanulságokat, és a későbbiek folyamán igyekszik a hibákon javítani. Ilyen szemlélet mellett nem fordulhatott volna elő az egyik egri ifjúsági mérkőzésen a vezetők között a pálya szélén lefolytatott sportszerűtlen vita, amely a végén inzultussá fajult el. Es a folytatás? Az ifjúsági játékosok a mérkőzés végén — nyilván abból kiindulva, hogy ha a vezetőnek szabad, nekik miért ne? — a folyosón folytatták a pálya szélén elkezdett sportszerűtlenséget _ ff. A. Az egri városi AE5T minőségi tornaversenyének eredményei: Fiúk: l. X. ez. iskola 137, 2. n. ez. iskola 132,1, 3. IV. sz. iskola 1*1,1 ponttal. Fiú egyéni: 1. Kelemen 28,7. 2. Prokaj 27,6, 3. Baráz 27.4 (mind I-es iskola). Lányok: 1. L sz. Iskola 135,5, 2. n. sz. iskola 129,8, 3. IV. sz. Iskola 129,6 ponttal. Leány egyéni: L. Csuhaj Anikó (I.) 27,9, 2. Csuhaj Gy. (I.) 27,7, 3. Vasas (XL) 27,2, ponttal. ★ Kiskorén barátságos n61 kézilabda és labdarúgó mérkőzés zajlott le, Kisköre és Atány csapatai között. Kézilabdában a kiskörelek győztek 3:1 (1:1) arányban, a labdarúgó-mérkőzést viszont az átá- nyiak nyerték, 2:1 (2:1) arányban. ★ A Magyar Televízió vasárnap délután 16,25 órakor helyszíni közvetítést ad a Vasas—Bp. Honvéd bajnoki labdarúgó mérkőzésről. Riporter: Vitray Tamás, A megyei természetbarát-szövetség elnöksége a természetbarát-mozgalom fejlesztését szolgáló versenyt írt ki az üzemi, a hivatali és a termelőszövetkezeti sportkörök szakosztályainak számára, az alábbi pontok szerint: 1. A szakosztály létszámának növelése. 2. A minősített túrázók száma. 3. Az aktívan működő túravezetők száma. 4. A Bükk—Mátra útjain jelvénye- sek száma. 5. Az országos Kéktúra jelvényeseinek száma. 6. A tájékozódási versenyzők száma. 7. A téli és a nyári táborozásokon való részvétel. 8. A megyei, járási, városi szövetségek által kiírt rendezvényeken való részvétel. 9. Klubdélutánokon, térképolvasási tanfolyamokon való részvétel. 10. A szakosztályvezetésben, járási, megyei szövetségekben, szak- bizottságokban dolgozó természetbarátok száma. Az első helyezett 2 db kétszemélyes sátrat és oklevelet, a második helyezett 4 db tájolót és oklevelet a 3. helyezett pedig 2 db tájolót és oklevelet kap. A győztes szakosztály egy évig őrzi a verseny vándordíját. Az értékelés minden év január 20-ig történik. A megyei szövetség ifjúsági bizottsága május 15-én a Felsőtárkány térségében levő Sti- mecz háznál megyei diáktalálkozót rendez. A találkozó keretében bonyolítják le a megyei II. osztályú tájékozódási bajnokságot. S a programot különböző akadály- és ügyességi versenyek (sátorverés, tűzrakás, főzés, folyón való átkelés, elméleti verseny) valamint ének, zene, tánc, tábortűz színesítik. ★ A KISZ kb. és az MTSZ országjáró diákok országos találkozóját bonyolítja június 11— 12—13-án, a Lillafüred közelében levő Csanyik-völgyben. Valamennyi részvevő megkapja a találkozó emlékjelvényét — a megyék önálló táborokat létesíthetnek. Heves megye előreláthatóan 200 fővel képviselteti magát. A részvevő csapatokat a május 15-i megyei találkozón jelölik ki. ★ A megyei természetbarát szövetség — karöltve a KISZ kb. sportosztályával — a következő belföldi túrákat szervezi: Aggtelek—Jósvafő: 1966. június 10—12. Részvételi díj: kb. 200 forint. Szegedi Szabadtéri Játékok. 1966. július 23—24. Részvételi díj: (utazás, szállás, étkezés, belépőjegyek) 260 forint. A két fenti utazás autóbusszal történik. Budapesti Nemzetközi Vásár. Egerből különvonat indul május 22-én 7 órakor — visszautazás aznap 23 óra körül. Részvételi díj 77 forint (utazás, belépőjegyek, hajókirándulás). Megyei Ifjúsági Napok. Különvonat indul május 29-én Hatvanból Egerbe. Jelentkezni és érdeklődni a KISZ-bi- zottságokon lehet. ★ A Balaton északi partján, Balatonudvari és Akaii községek között mintegy 8 kh területen fekszik az MTSZ Kilián telepe, a nagy nyári táborozások színhelye. A telep új étteremmel, áruházzal, villanyvir lágítással, posta- és telefonszolgálattal, vízvezetékkel, főzőhelyekkel van ellátva. A táborozás ideje augusztus 10— 24. A Heves megyei szövetség az idén nagy létszámú résztvevővel külön altábort kíván létrehozni. A táborozás díja felnőttek részére naponta 5 forint, 18 éves korig naponta 3 forint. A 10 éven aluliak táborozási díjat nem fizetnek. A napi háromszori étkezés kb. 22—24 forintból fedezhető. A balatonudvari termelőszövetkezet naponta friss gyümölcsöt, tejterméket és zöldségfélét szállít ★ A Bükki Vörös Meteor természetbarát-szakosztálya 1966. május 8-án, Egerben, vároeis- mertető versenyt rendez. A városi szövetség döntése szerint általános és középiskolai tanulók számára — még ebben a tanévben — külön versenyt írnak ki. ★ A „Bükki tájak — Mátrai tájak” fotopályázat diapozitív versenyében őszi erdő című képével Estók Bertalan nyerte az első díjat a második helyre Várnai Béla Főzés a táborban, a harmadik helyre pedig Es tők Bertalan Zászlófelvonás című képe került Sport-könyvespolc A Sport Könyvkiadó gondozásában az elmúlt hetekben is több sportág érdekes szakkönyve látott napvilágot. Kerezsi Endre: Sporttorna című 700 oldalas könyve a sporttorna gyakorlatanyagát öleli fel. Ismerteti az anyagot az egyszerű elemektől a legmagasabb fokúakig: az akrobatikus gyakorlatokat, a szertornát és a szerugrásokat, valamint azokat a testnevelési játékokat, amelyek tomafel- adatokkal függnek össze. A könyv nélkülözhetetlen az iskolákban és tornaszakosztályokban oktató testnevelő tanároknak és edzőknek, de a versenybírák és a sportvezetők is jól felhasználhatják oktató-nevelő munkájukban. Úszás, műugrás, vízilabdázds — ez a címe annak a kötetnek, amely Bárány István, Bállá Béla és Schlenker Antal összeállítása alapján tartalmazza a gyakorlati sportoktató- kép>ző tanfolyamok, valamint úszómesterképző tanfolyamok hivatalosan előírt elméleti anyagát. Énekes Árpád és Dobránszky István Ökölvívás című könyve ugyancsak hivatalos tankönyve a Testnevelési Főiskola Sportvezető- és Edzőképző Intézete oktatóképző tanfolyamainak. A majdnem 300 oldalas könyv, amely részletesen foglalkozik az ökölvívással kapcsolatos minden fontosabb kérdéssel, nagy nyeresége az ökölvívó szakirodalomnak és minden bizonnyal hozzájárul majd ökölvívósportunk nagyon is kívánatos továbbfejlesztéséhez. Érdekes és mindvégig lebilincselő olvasmány — Borbély Pál feldolgozásában — Greminger János és Simon János Húsz év a palánk alatt című könyve. A magyar kosárlabda-válogatott két nagy „öregének” élményei alapján megelevenedik előttünk a magyar kosárlabda-válogatott sok emlékezetes küzdelme és fénykora. APP0 IRDETES 600-as Trabant, 20 000 km-t futott? sürgősen eladó. Eger, Endresz U; 9. Lakatos. Üj 403-as Moszkvics eladó. Eger? •Kertész u. 50. Hátul: garage. Idős tulajdonostól vennék városi; kertes, korszerű, önálló kislakást. Életük végéig lakhatják. Kőrössy Pál, Gönc. Szigetcsépen levő 3 szobás* konyha, fürdőszoba, melléképületekkel levő ház, 800 négyszögöl telekkel. Eger környéki házzal elcserélném, Vagy eladnám (Csepel Autógyár mellett). Hegyes vidéke előnyben. Szigetosép, Nagy András* Fő u. 20. Rózsát, nemzetközi újdonságokat. postán, utánvéttel, 8 forintos .egységáron SZÁLLÍT Szilágyiné; Pusztas'zabolcs. Eladó 125 köbcentis Danuvia motorkerékpár. Érdeklődni: naponta 15 h—19 h-ig, Eger, Báktai u. R. épület, fsz. 4. ajtó. 20 hónapos kislányom mellé gon-« dozónőt keresek. Eger Knézich u„ 24. Veres. A Mátravidéki Fémművek, Sirok felvételre keres szerszámkészítő, esztergályos, köszörűs szakmunkásokat, valamint gépmunkásnőket. Jelentkezni lehet a vállalat üzemgazdasági osztályán. Besorolás a vállalati bérszabályzat szerint Értesítés A Heves megyei Mezőgazdasági Ellátó Vállalat, AGROKER, értesíti igen tisztelt felhasználóit, hogy féléves leltározásait ALKATRÉSZ-SZAKMÁBAN 1966. április 15-től 30-ig tartja, mely időpontban az árukiadást szüneteltetjük. Sürgős beszerzéseiket miskolci testvérvállalatunk elégíti ki. AGROKER, EGER Hirdetési tájékoztató Adás—vétel, lakáscsere, ingatlan, állás, gyászközlemény, köszönetnyilvánítás és egyéb hirdetések feladhatók az alábbi helyeiken: Heves megyei Lapkiadó Vállalat Eger, Bajcsy Zs. u. L Gyöngyös, Zöldkert utca 4. szám. Magyar Hirdető Eger. Széchenyi n. 8. Magyar Hirdető Gyöngyös, Mars K. u. 6. Magyar Hirdető Hatvan Apróhirdetés díja hétköznap szavanként 1,— Ft, vasárnap 2,— Ft. Az első szó vastag szed es miatt 2 szónak számít. Soros közlemény hétköznap 6,— Ft, vasárnap 12,— Ft soronként. Gyászközlemény, köszönetnyilvánítás hétköznap 1,50 Ft, vasárnap 2,50 Ft hasáb mm-ként. Keretes hirdetés: hasáb mm-ként hétköznap 2,50 Ft, vasárnap 3,— Ft. Vállalatok, ktsz-ek, fmsz-ek, mezőgazdasági tsz-ek, állami gazdaságok keretes hirdetéseiket írásban rendeljék meg, és postán a Heves megyei Lapkiadó Vállalat címére küldjék. A borítékra írják rá: hirdetés. A hirdetés díját megjelenés után számlázzuk. A NÉPÚJSÁG HIRDETÉSEI EREDMÉNYESEK!