Népújság, 1966. április (17. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-17 / 90. szám
Gazdasági fejlődésünk • 1 rr — rr I r _■ r • időszerű kérdéséi 5. Piac — piaci kapcsolatok A piac a termelők, illetve a termelők és a felhasználók — fogyasztók — közötti társadalmi-gazdasági kapcsolat fontos formája. A' modem korban a nemzeti piacok nemzetek közötti, majd világpiaccá bővülnek. Az árupiac és a pénzpiac nemzetközi méretekben is ösz- szekapcsolja az egyes országok gazdaságát. A tőkés piacon éles konkur- renciaharc van — noha egyes gazdaságilag fejlett kapitalista országokban is erősödnek a piac szabályozására irányuló tervezési kísérletek. A szocialista gazdaságban — véltük — az előírt tervmutatók helyettesítik a piacot, s feltételeztük, hogy a terv minden részletében képes mérni a szükségleteket és szabályozni a társadalmi munka szétosztását. Bebizonyosodott: erre a terv önmagában nem képes- A feleslegesen előállított termékek felhalmozódása arra vall, hogy bizonyos termékek előállítására a társadalmilag szükséges munkánál többet fordítanak. Ezzel szemben a „hiánycikkek” azt jelzik, hogy bizonyos áruk előállítására egyáltalán nem, vagy a szükségesnél' csak kevesebb munkát fordítanak. A szocializmus jelenlegi fejlettségi fokán a munka még nem teljesen közvetlenül társadalmi munka. Márpedig, ha ez így van, akkor a tevékenységek cseréjét sem lehet közvetlen termékcsereként lebonyolítani. A tevékenységek cseréje a szocialista tulajdon talaján, de csak az objektive elkülönülő vállalatok áru- és pénzkapcsolatainak közbeiktatásával mehet végbe, A szocialista termelésnek hatékony szükségletkielégítésre kell törekedni. Ehhez a korábbi egyoldalú naturális — használati érték — szemléletet komplex szemlélettel kell felcserélni: az értéket, az áru értékének realizálását is gazdasági munkánk előterébe kell állítani. A naturális gazdálkodásra jellemző használati érték-szemlélet egyébként — amint azt gyakorlati tapasztalataink is bizonyítják — a termékek valóságos használhatóságának sem „tett jót”. Sokszor éppen ezért nem realizálható a termékben megtestesülő munka. A korszerű érték — gazdaságossági — szemlélet ezzel szemben az áruk használati értékére Is „jó hatással” van. A piac bekapcsolása a tervgazdálkodásba a szocialista társadalom szükségleteinek eddiginél hatékonyabb kielégítését szolgália. A piaci követelmények figyelembevétele ugyanis azt is magában foglalja, hogy akkor szállítani, amikor az igény felmerül, azt szállítani, amit keresnek, annyi ráfordítással előállítani az árut, hogy értékesítése általában jövedelmező legyen. A piaci hatások fokozott érvényesítése azt is feltételezi, hogy ezek a hatások ott éreztessék kedvező vagy kedvezőtlen következményeiket, ahol a gazdasági cselekvés történikA piac aktív szerepének felismerése és felhasználása a tervgazdálkodásban feltételezi, hogy a vállalatok termelésében való érdekeltségét kibővít- jük a termékeik realizálásában való érdekeltséggel. Ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a vállalatok termelőegységekből, termelő-gazdálkodó egységekké váljanak. A szocialista piac: szervezett piac. Ez azt jelenti, hogy a szocialista állam tulajdonában vannak a termelési eszközök, (legalábbis az alapvető termelési eszközök) bővített újratermelést biztosító erőforrások (vagy azok nagy része), továbbá mindazok az eszközök, melyekkel az állam tudatos hatást gyakorolhat a központi tervcélok megvalósítása érdekében magára a piacra. Ezek az eszközök az árak, a bérek, a hitelek, a vámok, a kamatok és az adók stb. szabályozása, Dr. Varga György Csak tapintatosan! TUDUNK MI NAGYON finomak lenni, mert nálunk fő szabály: tisztelni kell az emberek érzékenységét. Ez nem is volna baj, sőt! A baj csak ott kezdődik, amikor nem nagyon kellene törődni azzal az érzékenységgel. Nincs itt valami ellentmondás? Nézzük csak! Nemrég fejeződtek be a ktsz- ek közgyűlései. Az egyik ilyen tanácskozáson a beszámolóból hallottuk, hogy valami nincs rendben az anyagfelhasználásban. A szövetkezet három egysége veszteséggel zárta az évet, és éppen ebben a három egységben emelkedett az anyagfelhasználás jóval a norma fölé. Szerencsére nem hiányzott a megjegyzés: az említett egységeknél meg kell vizsgálni a furcsa helyzetet. Egy másik közgyűlésen a beszámoló elég részletesen foglalkozott a munkaidő alatt elfogyasztott szeszmennyiséggel. Néhány dolgozó ugyan színjózanon érkezik meg a munkahelyére, de mire letelik a műszak, már rózsás kedvvel távozik a gépek közül. A vezetőség megállapította, hogy a szövetkezet szomszédságában lévő zugkimérés látja el a dolgozókat a napi boradaegal, ami személyenként változó mennyiséget mutat. El kell érnünk, állapította meg a beszámoló, hogy a szövetkezet egyetlen dolgozója se fogyasszon szeszes italt a munkaidő alatt. És ezzel a témát le is zárták. A vitában ugyan még néhányszor előkerült a műszak alatti italozgatás, és a felszólalók kellő eréllyel elítélték ezt a szokást. Ügy véljük, a beszámolókban elhangzott megállapítások már huzamosabb idő alatt kialakult gyakorlatot rögzítettek. Nehezen képzelhető el, éppen a beszámoló elkészítésének ideje alatt döbbent volna rá a ktsz vezetősége, hogy néhány részlegnél ugyan nagyon sok anyagot használnak fel, mégis veszteséggel bajlódnak az ott dolgozók hónapról hónapra. Nehezen képzelhető el az is, hogy a munkaidő alatti italozgatás éppen a közgyűlés előtti időben alakult volna ki.’ Vagyis, régi dolgokról esett szó ezeken a tanácskozásokon. Még azt is mondhatnánk, ismertek voltak a személyek is, de a módszerek is — például az anyag fel- használásával kapcsolatban. ALIG HIHETŐ, hogy például a fodrászok kétszer annyi hajlakkor használnának fel egy frizurái*5» mint amennyire szüksér volna. Vagy, hogy a szomszéd zugkimérést csupán ez utóbbi néhány hét alatt fedezték volna fel a szövetkezet dolgozói. Máról holnapra ilyen váratlan fordulatok nem igen következnek be. De mi tapintatosak vagyunk, a tőlünk telhető legnagyobb tapintattal őrködünk embertársaink érzékenysége fölött. Miért ne tennénk! Vagy: olykor éppen ez a tapintatosság lenne a kóros? Mert a felsorolt példák alig vitathatóan másféle eljárást követeltek volna. Ha már a tapintatra hivatkoztunk az előbb, mondjuk ki most a tapintatlanságot is. Azt a fajta tapintatlanságot, amivel meg kellett volna neveznie a beszámolónak a fegyelmileg vétkes személyeket, akik a munkahelyet 'esetenként az italméréssel, vagy a klubbal tévesztik össze. Meg kellett volna tapintatlanul mondani, hogy a nagymértékű anyagfelhasználás és a veszteséges üzletmenet között nagyon egyszerű összefüggés mutatható ki: az itt dolgozók elfelejtik a legfontosabbat — nem a saját zsebükre szedik be a vendégektől a pénzt, hanem a szövetkezet kasszáj áha kellene azt betenniök. No, jó, ne mondjuk olyan durván: csalnak. Legyünk tapintatosak: elfelejtik vezetni a pénztári blokkokat. A napi munka után pedig a zsebbe ömlesztett pénzből már csakugyan nehéz kiválogatni a borravaló és a munkadíj forintjait. Egyik forint olyan, mint a másik. Nincs külön fizetőeszköz a borravalóhoz. UGYE, MILYEN egyszerű a megoldás: a megfelelő forintot a megfelelő helyre! És még csak a veszteséges üzletvezetés miatt sem kellene ismeretlenül sem szégyenkezniük a közgyűlés nagy nyilvánossága előtt. De ha jól meggondoljuk, van a mostani példáknak még más követelménye is. Tudniillik, a szövetkezetek közössége is figyelemre méltó szempont lenne. Valahogy úgy, hogy a szövetkezeti vagyon megóvása mindenkinek egyaránt kötelessége. Egyetlen szövetkezeti tagnak sincs joga ezt a közös vagyont egyéni módon kezelni. Aki mégis úgy kezelné, az viselje a következményeket. Tapintat ide. taointat oda — a társadalmi tulaidon herdálói- val szeriben nem lehetünk elnézőek. Mint ahogy nem lehetünk megértőek a munkaidő alatti italozgatás iránt sem. ha úgy tetszik: emberségből sem, hiszen a szesz könnyen vezethet el a balesethez. Nem tisztességesebb dolog azt a féi liter bort p'vsrni mint az ösz- szeroncsolt kezű munkatársunk szemébe nézni? Melyik a humánusabb magatartás: elnézni az italozgatást, vagy megóvni a társunkat a baleseti veszélytől? Melyik a tisztességesebb: óvatosan célozgatni a visszaélésekre, a közös tulajdon herdálóira, vagy kimondani a bűnt elkövetők nevet? Melyik a tisztességesebb? Ez a kérdés önmagában is rossz. Egyszerűen kötelességről van itt szó. A vezetők és a munkatársak kötelességéről. És ennek a kötelességnek a teljesítése alól még tapintatból sem lehet felmentést adni senkinek. De ettől mée fontosabb j követelmény is létezik: nem szabad megvárni, amíg a baj ok j már összecsapnak bárkinek a j feje fölött. Azt a bizonyos első jelzést keli nagyon komolyan I venni. Amikor mér nem késő! IGAZ. A VEZETÉS nem könpyű dolog, a jó vezetőnek ezer szemének és ezer fülének kell lennie. És időnként vasmarkának. Már csak a vezetése alá tartozó dolgozók iránti tapintatból is. Hogy csíráiéban tudjon elfojtani egv későbbi nagyobb rosszat, nehogy a tapintatos célozgatás lehetősését is el kelljen ejtenie, mint már használhatatlan módszert. Szóval: ne célozgassunk, mert ezzel csak felmentést adunk annak, akit már büntetni kellene. Legyünk valóhan tapintatosak, és az első haklö- vésné1 mondiuk k> az állít! ígv kínén 1a ezt az emberség, az egyén és a Vörr.Qcég érdeke is. G. Molnár Ferenc * Egy jól boldoguló tsz- “ ben szó esett nemrégiben néhány emberről, akik 10—15 évvel ezelőtt politikai ellenfélnek számítottak, ma viszont küzdőtársak, jó munkások, akik becsületesen helytállnak a legnehezebb feladatok megoldása közben is. Sohasem voltaic persze megátalkodott ellenségek, akik gyűlöletükben bűnökre vetemedtek volna. Az említettek alapjában véve régebben is becsületes embernek számítottak, de egy-egy kérdésben nem értettek egyet pártunk politikájával, néhány tennivaló megítélésében más véleményük volt, mint a kommunistáknak. A fenti tsz-ben megemlítettek például egy hajdani kisgazda- párti képviselőt, aki a felszabadulás után évekig más úton, másképpen kereste a boldogulást, mint a kommunisták. Hazájának, népének jövője kedves volt neki Is, becsületes ember volt, a legbonyolultabb helyzetekben is tisztességes ellenfél maradt. De ellenfél, mert például a parasztság közös boldogulásának útját sokáig szenvedélyesen elutasította. Később mégis belépett a cApriUsi képek Az útszél: csupa pitypang, A bokrok csupa füttyhang. Rigó fuvoláz; rája tíz Zugból is felcsivog a csíz. (Tóth Árpád) A tavasznak varázsa van. Olyasvalami varázs ez, amelyet nehezen lehet kifejezni, lefényképezni. Ezt a varázst legfőképp érezni lehet. A téli, fagyos álomtól megdermedt föld tavasszal fellé- legzik. És ha valaki nem szó szerint érti ezt a lélegzést, sétáljon csak ki egy kellemes áprilisi délután a szabadba és szívja jól, mélyen tüdőre a levegőt. Ettől a lélegzettől megpezsdül a vér, az öreg ember is ifjabbnak érzi magát A tavasz hív, csal a szabadba, a természetbe- A földdel bánó emberek kiváltképpen megérzik a tavaszt és ilyenkor még a télen beteges, öreg csont is könnyebben mozdul. Idős parasztemberekkel beszélünk. Szántanak, vetnek, hunyorogva lesik az eget. — Nap, sok fény kellene már... Hogy szikkadjon a föld. A traktoros a Tárná mentén — harminc körüli fiatal — ingujjban szánt és valami kedves melódiát fütyül. Lányokkal találkozunk a domoszlói gazdaság táblája szélén. Mint a fecskék a villanydróton, úgy ülnek a zöld fűben. Ebédelnek. Szalonnát, húsvéti tojást, süteményt. Ki mit hozott magával hazulról. Tizenöten, húszán lehetnek- Metszik, kapálják a szőlőt, pirospettyes, egyforma kendőjüket lobogtatja a szél. — Fáradtak? Csodálkozva néznek. Egyikük — még az ebédnél — egy irkalapra írt verset mutat: Az útszél, csupa pitypang, a bokrok csupa füttyhang... Ebédelnek, nevetnek és amíg a kapák a barázdavégben ásí- toznak, egymás kezébe adják az „Áprilisi capriccót”. A faluban a tó mellett mezítláb trappol egy gyerek. Tarnamérán a méhész kaptárjaiból kirepültek a méhek. Először bizonytalanul, tétován próbálják szárnyukat, aztán az első virággal való találkozás után már simán megy minden, Egy méhecske a kezére száll. — Nem fél tőle? — Ilyenkor, kora tavasszal, még nem bántanak a méhek. A téli álom után dermedtek, fá- zósak, amíg át nem melegíti őket a nap. Gödröket ásnak az út mentén. Fiatalasszony facsemetét ültet- A gyökerekre földet tesz, rátapos a lábával. Az ÉMÁSZ Egri Üzletigazgatósága területén hagyománya van már a munka versenynek: dolgozóinak igyekezetét, értékes eredményeit első ízben 15 esztendeje, 1951-ben jutalmazták az „Élüzem" címmel. Azóta még 12 esetben kapták meg a megtisztelő kitüntetést, s egy alkalommal nyerték el a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlaját. Az utóbbi években új tartalmat kapott brigádmozgalom legutóbbi sikerét igazolja az elmúlt év: az üzletigazgatóság minden gazdasági feladatának becsülettel eleget tett, tervét 105,7 százalékra teljesítette, a I korábbi időszakhoz képest lényegesen javította a munkafegyelmet, a technológiai fegvel- met, csökkentette a baleseteket és végső soron — az országos villamosenergia-iparban elsőként — kiérdemelte a „Szocialista Üzletigazgatóság” címet. Az üzletigazgatóság szocialis- i ta brigádvezetőinek tegnapi ta- ! nácskozásán ehhez a szép si— Mire a kislányom megníS szép, terebélyes fák bólintgat- nak majd itt. Nevet. Az arca csupa derli kedvesség. Mindenütt, amerre járunk,' dolgoznak. Ilyenkor, tavasszal, vidámabban halad a munka, derűsebb az élet... kersorozathoz gratulált a miskolci vállalati igazgató, Kispál Aladár, a legjobbakat megtisztelő serleg átadása közben. Simon Antal üzletigazgató további jó munkára serkentette a brigádokat. Örömmel jelentette be az egy begyül telinek, hogy az első negyedévet túlteljesítéssel zárták az üzlet- igazgatóság dolgozói. Molnár József országgyűlési képviselő, az ÉMÁSZ Egri Üzletigazgatóságának főmérnöke az ez évi munkával kapcsolatosan elmondotta, hogy annak sikeréért a közeljövőben több fontos intézkedést tesznek. Egyebek között sor kerül a termelés bizonyos fokú átszervezésére, új bérezést és valószínűleg ötnapos munkahetet vezetnek be. Az összejövetelen tüntették ki a tavalyi munkaverseny legjobbjait. A 38 szocialista brigádot és tagjait oklevelekkel, jelvényekkel, zászlókkal és ösz- szesen 15 ezer forinttal jutalmazták. (-ni) Szalay István Foto: Kits Béla Szocialista címet kapott az ÉMÁSZ Egri Üzletigazgatósága Ma már küxdőtársak közösbe. Belépett, mert az ellenforradalom elítélésében szívvel-lélekkel egyetértett a kommunistákkal, és belépett azért is, mert politizáló ember lévén, jól tudta, hogy a történelemmel botorság szembefordulni. Eleinte sokat küszködött, gyötrődött, mi tagadás, nehezen találta a helyét. A közös gondokkal való birkózás közben, a növekvő eredmények, a mindinkább gazdagodó lehetőségek lassan megérttették vele, hogy nem volt igaza, amikor félt a közös úttól, s nagyon tévedett, amikor ellenfélnek tartotta azokat, akik a helyes utat, a parasztság valós érdekeit képviselték. S ma ez az ember nemcsak nélkülözhetetlen szakembere a közösségnek, nemcsak jó munkás, de politikai küzdőtárs is. Az új rend meggyőződéses híve. A példák sorát lehetne még említeni, hiszen fenti tsz-ünkben is van még jó néhány hajdanán más pártállású, más vélekedésű ember, aki egyben-másban ellenfele volt a párt jó politikájának, ma viszont egy sorban harcol a kommunistákkal, példát mutat a munkában és a felelősség vállalásában is. A jó politika gyümölcse mindig beérik: nemcsak a gazdasági életben teremt rendet, hanem az emberek fejében, érzéseiben is. Ez történt ezeknek az — alapjában véve tisztességes — embereknek az esetében is. Be kellett látniuk tévedésüket, s végül akarva-aka- ratlanul megszerették az új életet, amely nyilvánvalóan az ő érdeküknek is legjobban megfelel. Annak az emberséges politikának az eredménye ez, mely nem azt nézte, mi választja el egymástól a közös sorsra született emberek sokaságát, hanem azon munkálkodott, hogy minden tisztességes ember meglelje a helyét. Annak a politikának az eredménye ez, amely egyszer és mindenkorra szakított a gyűlölködéssel, a gyanakvással, felnyitotta az emberek millióinak szemét a jóra, az újra, s a dolgozni akaró, jószándékú sokaságnak lehetőséget adott arra, hogy bizonyíthasson. Bebizonyíthassa szorgalmát, képességeit. Csakis ebben a légkörben, bizonyosodhatott be, hogy a mi világunkban nem csupán az élet rendje tökéletesedik, nemcsak a termelési eredmények szöknek mind magasabbra, de az ember is nemesedik a küzdelem hevében. A tegnapi ellenfél is fejlődik, változik, megérti és befogadja az újat, ha segítenek neki. S belátva tévedéseit, ügyünk szenvedélyes harcosává is válhat. C ahol a párt jó politiká- ját a helyi vezetők megfelelően képviselik, ott mind többen lesznek a „túlsó partról” érkezett küzdőtársak. Csak , bízni kell bennük. Alkalmat adni nekik, hogy eszük, szívük, karjuk erejét kipróbálják. K. Gy. Ninwág, 3 1966. április HL, vasárnap
