Népújság, 1966. április (17. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-02 / 78. szám

Tizennégy karátos szívvei a négykoronás határban TAVAK CSILLOGNAK a szikes alföldi pusztán. A víz szélén bíbicek álldogálnak, a „búvárkacsa” csőrében arasz­nyi hallal kínlódik. A sziksótól szürkésfehér lesz a napszítta föld. — Négy aranykoronás vidék ez — mondja az igazgató, és mintha a kimondott szótól bor­zadna meg, úgy húzza össze magán a kabátot Rákhát január 20-án lett új­ra önálló gazdaság és illem szerint új címet is kapott Hideg márciusi szél nyargal a Kiskörei Állami Gazdaság tanyái között. Az asszonyok fe­jéről leszedi a kendőt, a fér­fiak kézzel fogják a kalapot. — Jó ez a szél — szól va­laki. — Legalább szikkasztja a földet... Vágatlan szárak között búj­kál a szét — Februárban itt még ku­koricát törtek... Gyerek szalad be az udvar­ról, hallani, amint csikordul az ajtó. — Öt kiló morzsolt kukori­cától csak harminc dekát hí­zik a jószág... Bent a meleg ebédlőben az igazgató eligazítást tart né­hány munkás ebédre várva a falat támasztja. — Emberek! 1200 hold a szántanivaló. Egy szemet sem vethettünk eddig. Nem enged­te a rákháti szik... — Lesz-e már ebéd? — Türelem. Csak egy kis tü­relem, emberek. Nem sokáig tart már a megbeszélés. AZ IGAZGATÓ BESZÉL. A húsz erőgépről, a két műszak- róL Az arcok mozdulatlanok, de a szemek értelmet és figyel­met árulnak el. — Rákháton négy év alatt 12,5 mázsáról 9,5 mázsára esett vissza a búzatermés. Olyanok voltunk, mint a „gyarmat”: mindent vittek, keveset hoz­tak. .. Hangok, érzések, vallomá­sok. A rákháti puszta újra ön­álló lett Most festik, mesze­lik a központot. Egy tenyér­nyi hely sincs, ahová leülhet­ne az ember. Az igazgató a párttitkár szobájára mutat — Talán itt. Itt már ég a kályhában a tűz. Most ez a főhadiszállás. Tíz perc múlva egy lány tálcán feketét tesz elénk. — Elnézést, de... Festék csillan a bőrén. Az előbb csöppent rá a folyosón. Az új terveket nézzük. A három hónapja született fiatal állami gazdaság terveit: nö­vénytermesztésből 13 millió, az állattenyésztésből ennek a fele. 29 vagon rizst is akar­nak. •— Kétezer hold az öntözhető terület — szól önmagát is biz­tatva az igazgató. Emlékszem a tavalyi szám­ra. Akkor úgy mondták Heve­sen, hogy 2—3 milliót vesz ki évente a zsebünkből a Rákhát. — Most mit terveztetek? — Félmillió ráfizetést. De ezekkel az emberekkel, ha csak nem lesz nagyon mostoha az idő, „nullára” is kiverekedjük magunkat. Mi az idén a nul­lának is örülni tudunk .. FIATAL* KÉK MACKÓS lány jön valamiért. Amint az ajtó nyílik, az igazgató elől a papírokat a földre dobja a szél. — Három egyetemet, négy középiskolát végzett szakembe­rünk van. Tizenegy fős a mű­szaki gárda. Kétkezi munkás is van bőven, úgyhogy ember­ben nincs hiány, i. Rákhát örül az önállóság­nak. A tanyák föllélegeznek. A legelső termelési tanácsko­záson 117-en vettek részt és úgyszólván nem akart vége szakadni a felszólalásnak. — Rákhátot talpra kell' állí­tani! — Ez volt a közhangulat. Az ablakból figyeljük a ha­tárt. Vadkacsák ereszkednek le egy közeli tóra. — Az ott búzavetés volt. Ahol a kacsák úsznak, már ki­pusztult az élet. 1100 hold őszi vetésből 350 holdat ölt ki a víz. Kútgém csikordul az egyik ház előtt. Galambok tollász­kodnak a tetőn, úgy látszik, nem zavarja őket a nyargaló szél. — Itt az intézkedési terv. A kipusztult vetések helyére rizst, borsót, kukoricát, tavasz­árpát vetünk... Rákhát nem hagyja magát. Az igazgató sommáza a fel­adatokat: a legegyszerűbb ter­melési eljárásokkal, további nagyobb beruházás nélkül végrehajtani a tervfeladatot. Növelni az állatállományt, meg­termelni a szükséges takar­mányt, emelni a hozamokat. AZ EMBEREK KIFELÉ jön­nek az ebédlőből. Füstölnek, beszélgetnek a gyenge nap­fényben. A pusztán születtek úgyszólván valamennyien, ez a szikes, négykoronás föld a ha­zájuk. És most munkához lát­nak. Tizennégy karátos szív­vel a négykoronás határban... Szalay István Úttörő kulturális szemle Füzesabonyban (Tudósítónktól.) Sikeresen zajlott le Füzes­abonyban a járás úttörőcsapa­tainak kulturális szemléje, amelyen 13 község úttörőcsa­patának művészeti csoportjai, együttesei mutatták be tudásu­kat, egész évi felkészülésük eredményeit. Az értékelés során a zsűri megállapította, hogy a tava­lyihoz képest jelentős színvo­nalbeli javulás nem tapasztal­ható, sőt, a szavalók, énekszó­lók és kamarakórusok esetében visszaesés jellemezte a bemu­tatókat. A részvevők közül a füzesabonyi I. számú iskola, a besenyőtelki, a szihalmi és a kompolti úttörőcsapatok telje­sítményei igazolták, hogy egész éven át egyenletes és színvo­nalas kulturális élet folyik. Jó munkájukért a zsűri arany ok­levéllel jutalmazta a négy is- koa úttörőcsapatát. A népi tánccsoportok közül a feldebrői pajtások üveges­táncát, a bábcsoportok közül a kompoltiakat küldte a zsűri a megyei bemutatóra. A kama­rakórusok közül a füzesabonyi II. számú iskola együttese ér­te el az első helyezést, a me­gyei döntőre indul a kompolti úttörőcsapat ének-zenekari együttese: a hangszerszólók közül Kalla Sándor füzesabo­nyi pajtás, az irodalmi összeál­lításukban Móra Ferenc életét bemutató füzesabonyi pajtá­sok érdemelték ki a megyei döntőn való részvételt. Munkájukkal bizonyítottak Amint arról lapunkban már beszámoltunk, március 30-án a> KISZ központi bizottságá­nak ifjúmunkás osztálya és a Magyar Villamos Művek vezér- igazgatóságának közös rende­zésében az energiaiparban dol­gozó fiatalok részvételével két­napos országos tanácskozás kezdődött a Mátravidéki Hő­erőmű kultúrtermében. A tanácskozáson az energia­iparban dolgozó KlSZ-szerve- zetek feladatairól, a SZOT és a KISZ központi bizottsága közös határozatairól, az ipar­ágban dolgozó fiatal műsza­kiak és közgazdászok tanácsá­nak munkájáról és az 1966. évi akcióprogramokról hangoz­tak el referátumok. És kihir­dették az iparág 1965. évi or­szágos versenyének eredmé­nyeit. Nem lenne nehéz a tanácsko­zást értékelni, a referátumok­hoz, a hozzászólásokhoz, a vi­tákhoz kommentárt fűzni, de ez nem a mi feladatunk. Meg különben is, a részvevők el­mondták véleményüket, elvit­ték a tanácskozás tapasztala­tait, eredményeit magukkal, hogy továbbítsák, megbeszél­jék az üzemek, vállalatok fia­taljaival. Amit most szóvá teszünk, azok az eredmények, 1965. januárjában a KISZ központi bizottságának ifjú­munkás osztálya és a Magyar Villamos Művek vezérigazgató­sága közös felhívással fordult a villamosenergia-iparban dol­gozó fiatalokhoz, hogy a KISZ VI. kongresszusán elfogadott akcióprogram alapján indítsa­nak mun ka verseny t az 1965. évi tervfeladatok teljesítéséért. Az üzemi KISZ-szervezetek mozgósítsák a fiatalokat a mű­szaki fejlesztési, a termelési tervek teljesítésére, az önkölt­ség csökkentésére, a munka- fegyelem megszilárdítására, a fokozott takarékoskodásra. A verseny népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy a felhíváshoz valamennyi erő­mű és áramszolgáltató vállalat KISZ-szervezete csatlakozott. Az üzemi KISZ-szervezetek megbeszélték a feladatokat a fiatalokkal és közösen tették meg vállalásaikat, amelyek a vállalatok, az üzemek terveire, feladataira épültek. A KISZ központi bizottsága és a Magyar Villamos Művek vezérigazgatóságának munka­társaiból alakult értékelő bi­zottság a következő. szempon­tokat vette figyelembe az or­szágos verseny értékelésekor: A termelési tervek, a gazda­ságosság, a baleseti mutatók alakulása, a műszaki fejlesztés és a KISZ-szervezetek mun­kája. Ügy látszik, nem véletlenül megyénkben rendezték meg az országos tanácskozást. Az or­szágos verseny 3. helyezettje az Észak-magyarországi Áram- szolgáltató Vállalat KISZ-fia- taljai lettek. A vállalat az 1965. évi hálózatszerelési tervét 105,7 százalékra teljesítette. A bíráló bizottság külön kiemelte az egri üzletigazgatóság Kandó Kálmán nevét viselő ifjúsági brigádját. Ez a brigád éves szinten az egy főre előirány­zott 300 461 forint helyett 320 ezer Ft-ot termelt. Az egy há­lózatszerelőre eső termelékeny­ségi mutatót 7,3 százalékkal teljesítették túl. A vezetékosz­lopok építésénél a selejtes fa­oszlopok felhasználásával je­lentős importanyag-megtaka­rítást értek e. Az ÉMÁSZ fia­taljai jelentős munkával segí­tették a kiviteli tervek meg­valósítását. 96 fiatal műszaki jelentkezett a kiváló ifjú mér­nök, technikus mozgalomba. A tíz alapszervezet 290 tagja az elmúlt év folyamán 9 ezer társadalmi órát végzett. Jó munkájuk eredményeként a KISZ központi bizottsága a KISZ Érdemérmet adományoz­ta a kiválóan dolgozó fiatalok­nak. De sorolhatnánk az eredmé­nyeket, amelyeket az iparág­ban dolgozó fiatalok az ország különböző vállalatainál értek el. Bebizonyították, hogy szá­míthatnak rájuk és az 1966. évi feladataikat, vállalásaikat is úgy állították össze, hogy az 1966-os esztendő is sikeres, eredményes legyen. r*. )■) A megye három városának ünnepi eseményei A hazánk felszabadulásának 21. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozat már ma megkezdődik. Üzemekben, intézményeknél, vállalatoknál, iskolákban ma tartják a „házi ünnepségeket” — jutalomosz­tással egybekötve. Egerben vasárnap este hat órakor KISZ fogadalomtételi ünnepségre kerül sor a Dobó téren. Az ünnepi beszédet Kácsor János- né, az MSZMP Egri Városi Bi­zottságának első titkára mond­ja. Ezután a régi és újdonsült kiszesek, valamint az úttörők fáklyás felvonulással a Vorosi- lov téri szovjet emlékműnöz, vonulnak, ahol koszorút he­lyeznek el az elesett hősök tiszteletére. Ma délután a „házi ünnep­ségek’* közül a legjelentősebb — a nagyüzemekén kívül — a tanárképző főiskola díszünnep­sége, amit a Gárdonyi Géza Színházban rendeznek meg. Az ünnepi beszédet dr. Be- rencz János főiskolai tanszék- vezető tanár mondja. Az úttörőházban hétfőn nyit­ják meg a felszabadulásunk emlékére rendezett kiállítás*, ahol 12 csapat dokumentu­mait, csapatzászlókat, csapat-, raj- és őrsi naplókat, valamint szakköri munkákat állítanak ki. Hazánk felszabadulásának napján, április 4-én, a megye KISZ-szervezeteinek csillag­váltója Egerből indul el és Gyöngyösön keresztül jut fel a Kékesre. Gyöngyösön a Városi művelődési Házban ünnepelnek április 2-án, az ipari tanulók. Itt értékelik ki a szülők jelenlétében A szak­ma kiváló tanulója országos verseny, az intézeti tantárg>i versenyek, valamint a félévi vizsgák és a munkaverseny eredményeit és átadják a ju­talmakat a helyezetteknek. A Vak Bottyán Gimnázium­ban a személyi igazolványok kiosztását kapcsolják össze az ünnepséggel, amit szintén szombaton, 12 órakor tartanak meg. Kedves Barátom, aki éveid sze­rint a fiam lehetnél, aki akkor születtél, amikor elmúlt az a kor, amelynek elmúlását vár­tam, sürgettem, áhítottam egész ifjúkoromban, aki együtt nőttél fél a mi újdonatúj világunkkal — ezen a születésnapon hadd beszéljek hozzád egyszerre ma­gamról és terólad. Ez a nap egyszerre a te születésed és egész nemzetünk újjászületésé­nek napja. Minthogy együtt nőttetek fel az új arcú Magyar- országgal, és csupán részesei, de nem tanúi voltatok az újjá­születésnek, bizonyára nem úgy élitek át a hozzáfűződő emlé­keket, mint szüleid és nagyszü­leid nemzedékei, mint én és a hozzám hasonló korúak. És ezért nem árt, ha ilyenkor a magamfajta szemtanú beszél­getni kezd a tefaita ifiákkal, és emlékezik és emlékeztet. Nem. dehogy is akarok én unalmas nagvhácsik és koro­sabb szomszédok módjára affé­le mondókába kezdeni, hogy bezzeg nekünk, annak idején ... Az ilyesmit kenetes szavakkal nem lehet felidézni azok szá­mára, akiknek a felszabadulás előtti emberöltő ugyanolyan történelem már, mint például a Bach-korszak, vagy a török hódoltság ideje. A már törté­nelemmé vált múlt időt az iro­dalom képes élményszerűen felvarázsolni. Az akkoriban kelt néhány regény, dráma, Jó­zsef Attila és Radnóti Miklós költeményei, vagy talán a mi nemzedékünk egyes irodalmi tanúvallomásai — hiszen ne­künk élmény volt és nem tör­ténelem — ezekből talán lehet némi képetek és elképzelésetek — nemcsak arról, hogy mi min­den történt akkor, de arról is, hogy milyen volt életérzésben, hangulataiban, „légnyomásá­ban” az a két és fél évtized, amely 1919-től a fasizmus bu­kásáig teriedt. Arról meg, hogy milyen volt a háború, a szün­telen életveszedelem és szün­telen tömeghalál néhány éve, milyen volt a német és a hazai fasizmus kettős borzalma — bő­ségesen hallottál szüléidtől, ko­rosabb rokonaidtól. Nyilván nektek is volt olyan közeli hoz­zátartozótok, aki soha többé németért vissza, hiszen alig van család széles Magyarországon, akinek salát gyászt ne hozott volna a háború. Hallottad, mi­iven rettenetes volt és való-iá­ban el sem tudod képzelni. Ezért pedig őszintén irigyellek téged. Bizonyára ezt is hafloftad már az idősebbektől, hogy iri­gyelnek titeket, mert nem kel­leti- átélnetek sem 37 ő ifjúsá­gukat. sem a háborút. Azt is mondogatják, .hogy müven jő ma fiatalnak lenni ... És akkor te unottan lesvintesz. mert nem tudod, miért is olyan jó manapság a fiatalnak. Nem esodálom. hiszen te csupán a rnncfprl a rnncnrl prr+ T^ocrrr VPT) i'H’ pn?"'-0-r* pl rf o pvvnH pjprtipnrío ■nofapToócr Vii7<30]<3rv’ megoldandó probléma... Mi ezen az irigyelni való? — Pedig — hidd el nekem, és nekünk, apádnak .nagybátyáidnak, ba­rátaidnak, szüleidnek — ez nem olyan irigység, ahogy a világ kezdete óta az idősebb irigyli a fiatalabbat, mert sok minden van a1 fiatal előtt, ami az idő­sebbeknek már elmulasztott és pótolhatatlan múltbeli alkalom. Nem, mi ezt kivételesen job­ban tudjuk még nálatok is, mert már tanúk és részesek voltunk akkor, amikor te ép­pen megszülettél. Nekünk van egy olyan össze­hasonlítási alapunk, amely nék- tek nem lehet. Éppen ezért mi másképpen éltük át ezt az él­múlt huszonegy évet, mint ti. Ti csecsemők és kisgyermekek voltatok, amikor mi elkezdtünk itt új országot építeni. Ez gyönyörű munka volt, de egy­általán nem könnyű. Itt romok­ban hevert minden. Nemcsak a hidak és a házak, hanem a lel­kek is. Régi hitek, eszmények váltak kopárabbakká, mint a kiégett gyárak és a letarolt ter­mőföldek. És nem olyanná kel­lett újjáépíteni ezt az agyon­szenvedett hazát, amilyennek megismertük ifjúkorunkban, hiszen éppen az volt a cél, hogy soha többé ne legyen olyan. Ti néha úgy képzelhetitek, hogy az a régi világ talán nem is volt olyan rossz, mint ahogy az idősebbek mesélik. Mondjátok, mert nem éltetek akkor, de mi tudjuk, mert magunk szenved­tük meg. És ezért egészen mást akartunk építeni és más ifjú­ságot biztosítottunk nektek, mint a miénk volt. Néha arra gondolok, hogy talán túl köny- nyű utat. Ti ajándékként kap­tatok sok mindent, amiért ne­künk lépésről lépésre kellett küzdenünk. Ezért azután nem­egyszer nem is tudtátok eléggé értékelni az új világot, amit kaptatok, és ami nektek nem is volt úi viláe-. mmthogy nem ismertetek másfélét. Ti azt vettétek tudomásul, hogy volt és van itt éppen ele­gendő baj. Hát hogyne lett vol­na, és hogyne lenne. Egy új vi­lág felépítése nem olyan, mint ha valaki gyakorlott kézzel egy idomot esztergályoz, vagy cipőt készít. Világteremtésre nincs megtanult recept, ezt közben kell tanulni, és magunknak kell megszenvedni a kísérlet olykor szükségszerű zsákutcáit is. Ti hajlamosak vagytok a téves kí­sérleteket jellemzőbbnek látni, mint az eredményes továbblé­péseket Vajon észrevetted-e, hogy az az emberségesebb életforma, amelyet szocializmusnak neve­zünk, még a személyi kultusz korában is fejlődött, és 1956 seblázában immunizálódott sok fertőzéslehetőségtől? Te aligha vetted észre, hiszen kisgyermek vagy alig kamasz voltál azok­ban az években. Neked már ez is inkább történelem. A te fel- növekedésed időszaka az utób­bi évtized. Mit látsz te ezekből az évekből? Azt, hogy sok a problémánk, sok a legyőzendő nehézségünk, sok a feladatunk. Bizony. De ezek problémák, ne­hézségek és feladatok — tehát legvőzhetők, legyőzendők, meg­oldhatók. Rajtunk áll. Mi már felépítettük ezt az országot, amelyben legyőzhető nagy ne­hézségek vannak. Mit szólnál az olyan világhoz, ahol semmit sem tehetnél a nehézségek le­győzésére, minthogy az a világ nem a tied, te csak eszköze, ál­dozata vagy? Erre nem gon­doltál soha? Nem gondoltál még arra. hogy valamikor játékszerei voltunk az éhes nagyhatal­maknak? Parasztjaink olvan tengő-lengő koldusok voltak javarészt, mint manapság Dél- Olaszország és Spanyolország parasztjai. Ma sok egyéb közt azon háborgunk — és igazunk van —. hogv népünk alig egv- harmada vált olvasó emberré. De én ezért büszkén szoktam emlegetni, hogy népünknek íme már eeyharmada olvasó em­ber holott huszonegy évvel ezelőtt alig néhány tízezer rendszeres olvasó volt a tíz- milfiós hazában. Gondolsz-e néha ilyesmire? Kedves Barátom, nekem eszembe sem jutott soha, hogy felháborodjam vagy akár csak a fejemet csóváljam, meri másként fésülködöl, mint én, és mások a táncaid, mint ami­ket én kedveltem 21 éves ko­romban. Jól emlékszem, hogy akkor bennünket szapultak az idősebbek, mert mi hátrafé­sültük a hajunkat, holott apá­ink kettéválasztott hajat szok­tak meg. Es a mi akkori tán­cainkon ugyanúgy felháborod­tak, akik szeretnek felhábo­rodni, mint egyes kartársaim a ti mostani táncaitokon. En inkább örülök, hogy ilyen te­kintetben mások akartok len­ni, mint mi. De az már nem mindig tet­szik nekem, hogy ti olyan ter­mészetesnek vesztek mindent, amit készen kaptatok, és le- győzhetetlennek érzitek, ami egyáltalán nem legyőzhetet­len, csak éppen még eddig nincs megoldva. Ezeknek az elvégzése most már nem ki­zárólag a mi feladatunk, ha­nem a tiétek is, hiszen közben észrevétlenül felnőttekké let­tetek. Most már nektek és ne­künk együtt kell nekigyürkőz- ni a nem is kevés teendőnek, hogy megvalósuljon mindaz, amit a te születésed óta má1- egyáltalán nem lehetetlen, csak éppen meg kell csinálni. És egy részét mi már nélküle­tek meg is csináltuk. A többit nem végezhetjük el nélküle­tek, s amikor majd mi lelé­pünk, nektek kell folytatnotok és nektek kell majd elmonda­notok a nálatok is fiatalab­baknak, hogy mi is történt azokban az években, amikor ti máraz ő jövőjüket építettétek, míg ők csecsemők és kiskama­szok voltak. És nektek ta­lán ez is könnyebb lesz, mint amikor mi beszéltünk nektek az elmúltakról és a teendők­ről Április 2-a a város úttörői­nek életében is jelentős nap­pá válik. Ünnepség keretében vehetik birtokukba a városi úttörőházat. Délután öt órakor kezdődik ez az ünnepség, ame­lyen Bokros László, a városi pártbizottság osztályvezetője mond beszédet. A városban működő úttörőcsapatok művé­szi csoportjai fellépésükkel te­szik színesebbé az eseményt. Vasárnap, április 3-án a vá­rosi KISZ-bizottság ünnepi ülésére kerül sor a városi út­törőházban. Április 4-én csaknem ezer- ct száz KISZ-fiatal tesz ünne­pélyes fogadalmat a szovjet emlékműnél, délelőtt 9 órakor. Beszédet mond Hodászy Mik­lós, a városi párt-vb tagja, a mezőgazdasági technikum igaz­gatója. Délután a megyei ifjúsági hálastaféta érkezik meg a vá­rosba, majd innen a Kékesre folytatja útját a váltó, hogy este hét órakor az ország leg­magasabb pontján fellobban­jon a felszabadítási harcok so­rán elesett szovjet hősök em­lékére a hála tüze. A párt-, a tanács-, a KISZ és a tömegszervezetek koszo­rúikat április 4-én délelőtt he­lyezik el a szovjet hősi em­lékműnél. Hal’vanban vasárnap a városi helyőrség­nél rendeznek ünnepséget a szovjet helyőrség katonáinak részvételével. Hétfőn 22 üzem, vállalat, in­tézmény, tömegszervezet ko- szorúzza meg a szovjet hősi emlékművet. Az ünnepi be­szédet Schwarcz Imre őrnagy, a hatvani helyőrség parancs­nok helyettese mondja. 1966. április 2„ szombat

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom