Népújság, 1966. április (17. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-26 / 97. szám

Erősödjék a testvén szocialista országok egységei A Bundeswehrt atomháborúra készítik fel Szovjet—olasz közös közlemény A Neues Deutschland vasár­napi száma megdöbbentő le­leplezéseket tár a világ elé: a lapban megjelent a nyugat­német Bundeswehr számos tit­kos okmányának szövege és fényképmásolata. Ezekből az okmányokból a következő té­nyek derülnek ki: 1. A Bundeswehmek az atomfegyverek használatára kiképzett egységei az agresz- szív „előnyomulási stratégiá­nak” megfelelően „frontközei­be”, azaz az NDK-val és Cseh­szlovákiával határos területek­re helyezték, illetve helyezik át 2. Bonn azt követeli, hogy a NATO Nyugat-Németország- ban állomásozó haderőit is he­lyezzék az NDK-hoz és Cseh­szlovákiához közelebb, továb­bá, hogy ezeket és a Bundes­wehr-egységeket is lássák el az atomfegyverek minden fajtá­jával. 3. Az atomfegyverek beveté­séhez szükséges anyagokat a páncélgránátos hadosztályok­nál 1961 óta megtízszerezték. 4. Hassel bonni hadügymi­niszter minden cáfolata elle­nére máris létezik a Bundes­wehr vezérkara, s minden elő­készület megtörtént a NATO- ba nem integrált „német had­erők parancsnoksága” (néme­tül: Kommando Dehtscher Streitkraefte, rövidítve: KDS) megalakítására. 5. A Bundeswehr 22 katonai iskoláján évek óta tanfolyamo­kat tartanak a legkülönfélébb atomfegyverek alkalmazásáról. 6. A Bundeswehr jelenleg már 460 000 embert tart fegy­verben. (MTI) Gromiko Olaszországban Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter a római, hivata­los tárgyalások befejezése után vasárnap — magánlátogatásra — Firenzébe érkezett. A képen: Gromiko — középen kalaplen­getve — megérkezésekor a firenzeiek üdvözlését fogadja. (Telefoto — MTI Külföldi Képszolgálat) Gromiko meghívta Faníanit ROMÁBAN közös közle­ményt adtak ki Andrej Gro­miko szovjet külügyminiszter olaszországi látogatásának eredményeiről. A két fél egyet­értett abban, hogy a jelenlegi helyzet szükségessé teszi az erőfeszítések fokozását, a nem­zetközi biztonság megszilárdí­tásáért, az általános és teljes leszerelés — elsősorban a nuk­leáris leszerelés — megvalósí­tásáért, az államok békés egy­más mellett éléséért, függet­lenségük és szuverenitásuk biz­tosításáért. A Szovjetunió és Olaszország — hangzik a közlemény — is­mét kifejezi abbeli meggyőző­dését, hogy a hatékony nem­zetközi ellenőrzés mellett tör­ténő általános és teljes lesze­relés lenne a legjobb eszköz a nemzetközi béke és egyetemes biztonság szavatolására. A nukleáris fegyverek elterjedése fokozza az emberiséget fenye­gető veszedelmet, ezért szük­séges, hogy folytatódjanak a leszerelési megegyezésre irá­nyuló erőfeszítések, az ENSZ 20. közgyűlésének idevágó nyi­latkozatával összhangban. A felek hasznosnak tartják a részleges leszerelési intézkedé­seket; szükségesnek tartják, hogy termékenyebbé váljék a tizennyolchatalmi leszerelési bizottság tevékenysége, és hogy jól fejeződjék be a leszerelési világ értekezlet előkészítése. A két fél részletesen meg­vizsgálta az európai enyhülés és biztonság problémáit és ki­fejtette nézeteit. A délkelet-ázsiai helyzetet illetően a felek ugyancsak ki­fejtették nézeteiket, aggoda­lommal szóltak a vietnami helyzetről, amely súlyosan ve­szélyezteti a békét. A szovjet—olasz kapcsola­tokról megelégedéssel állapí­tották meg, hogy ezek kedve­zően fejlődnek. Gromiko meghívta Fanfani olasz külügyminisztert, láto­gasson el a Szovjetunióba. Fanfani a meghívást elfogadta, a látogatás időpontját később tűzik ki. (MTI) Couve de Murville Bukarestbe érkezett Nyilatkozat a nyugat-berlini televízióban Couve de Murville francia külügyminiszter a nyugat- berlini televíziónak adott nyi­latkozatában kijelentette, De Gaulle francia elnök azzal a céllal látogat el Moszkvába, hogy előmozdítsa hazája kap­csolatainak megjavulását a szocialista országokkal. A külügyminiszter cáfolta, hogy az utazás célja valami­lyen megállapodás aláírása lenne, de hangoztatta, hogy Franciaország törekszik minél jobb kapcsolatokat kiépíteni Kelet-Európával, és az „ter­mészetesen a Szovjetunióval kezdődik”. Egy másik kérdésre válaszol­va közölte, hogy Franciaor­szágnak nincs szándékában katonákat tartani Nyugat-Né- metországban a bonni kor­mány akarata ellenére. Viszont ■— fűzte hozzá — bízik benne, hogy valamilyen megoldást le­het találni a nyugat-németor­szági francia csapatuk státusá­ra vonatkozóan, azt követően, hogy Franciaország haderejét kivonják a NATO egyesített katonai parancsnoksága alól. ★ . Couve de Murville francia külügyminiszter hétfőn Buka­restbe érkezett. Háromnapos hivatalos látogatásra a fran­cia külügyminisztérium több magas rangú tisztviselője kí­sérte el. Szót kér a KISZ-tag Tudósítás az első megyei diákparlamentről Ünneplő ruhába öltözött fiúk és matrózruhás lányok né­pesítették be vasárnap a megyei pártbizottság épületének fo­lyosóit. Pontosan tíz órakor a nagyterembe hívták a fiatalo­kat, húsz középfokú iskola közel 150 képviselőjét és meg­kezdődött Heves megye — és az ország — első megyei diák­parlamentje. A diákparlament munkájában az iskolák küldöttein kívül részt vett többek között Papp Sándorné, a megyei tanács vb- elnökhelyettese és Lévai Ferenc, a megyei pártbizottság munkatársa, de eljöttek a- diákok tanácskozására tanárok és iskolaigazgatók is. Sebestyén Jánosnak, a KISZ megyebizottsága első titká­rának megnyitója után Nádor György, a KISZ közpovM bi­zottsága középiskolai és szakmunkástanuló osztályának veze­tője tartott vitaindító referátumot, a középfokú tanintézetek KISZ-szervezetek nevelőmunkájáról. Az őszinte hangú referátum a diákok s a KISZ-szervezetek legfontosabb problémáival fog­lalkozott. Beszélt az előadó az életre való felkészítésről, el­mondotta, hogy ma még mi­lyen ellentmondás van az egyé­ni vágyak és a társadalmi szükséglet között. Nem min­denkinek sikerül arra a pályá­ra menni, ahová szeretne. Az egyetemi felvételekről is sok szó esett. Mit fejez ki a húsz pont, vagy a középisko­lákból hozható tíz pont? — tette fel a kérdést a KISZ köz- ■ponti bizottságának osztályve­zetője, — csak a tanulmányi eredményeket! Ma még a magatartást nem pontozzák a középiskolák­ban és az egyetemeken. Így előfordul, hogy egy ötös ta­nuló, aki nem végez társadal­mi munkát, egyáltalában nem dolgozik a KISZ-ben, előnyben részesül az egy-két tizeddel esetleg gyengébb, de magatar­2 Mwnism i tásban sokkal jobb és haszno­sabb tanulókkal szemben. Ezután arról szólott az elő­adó, hogy lehetne még jobban segíteni a munkás és paraszt­gyerekek tanulmányi eredmé­nyét. Több kollégiumi férőhely kellene — mondotta, — de többet lehetne segíteni a szak­körökben és az önképzőkörök­ben is. Részletesen foglalkozott az előadó az iskolai KlSZ-szerve- zetek munkájával is. Mint mondotta, a továbbiakban erő­síteni kell a KISZ-szervezetek kommunista jellegét, s hang­súlyozta, hogy az iskolák ve­zetői kezeljék jobban politikai partnerként a KlSZ-szer- vezeteket. A' vitaindító referátum után került sor a hozzászólásokra és az interpellációkra. Szőke László, az egri Gárdo­nyi Géza Gimnázium képvise­lője a bejárók ügyében inter­pellált. Elmondotta, hogy a be­járó diákok nem tudnak részt venni az iskolai KlSZ-szerve- zet munkájában, de mert nem tagjai a falusi KlSZ-szerveze- teknek, odahaza sem végeznek KISZ-munkát. Szólt a kollé­giumok munkájáról is. A kollégiumok a KISZ mostohagyermekei — mon­dotta. Miért nincs a kollé­giumoknak kulturális alap­juk? — kérdezte. Makrai László, az egri ipari- tanuló-intézet képviselője az új iparitanuló-iskola építését sürgette, de szót emelt azért is, hogy miért nem von be a KISZ-bizottság nagyobb lét­számban ipari tanulókat az ifi- vezető-képzés be. — 1200 diák tanul a hatvani Bajza Gimnáziumban. Gondos­kodni kellene ifjúsági klubról —mondotta Fehér Eszter, a hatvani Bajza Gimnázium kép­viselője. Dorkó Ágnes, az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Szakközépiskola képviselője az egyetemi felvételi rendszer ügyében interpellált. Azt fej­tegette, hogy jelenleg csupán egy egyetemre lehet jelentkez­ni, és há nem sikerül a felvé­teli, vagy túljelentkezés miatt nem vesznek fel valakit az egyetemre, már lekésett arról, hogy máshová jelentkezzen, így gyakran egy évet veszít a diák. Kántor József, az egri Me­zőgazdasági Szakközépiskola képviselője szóvá tette: miért nem adják meg a termelőszö­vetkezetek a rendeletben elő­írt 10 sízázalékos béremelést, akik elvégezték a szakiskolát. Az is gyakori, hogy a szövet­kezetekben a szakmától telje­sen eltérő munkakörben fog­lalkoztatják a fiatal szakmun­kásokat. — Gyakran halljuk, milyen nagy szükség van a mezőgazdasági szakmunkások­ra, mégis azt tapasztaljuk, nem mindig becsülik meg kellőképpen a zöldsapkás diákokat. Ügy kellene ala­kítani a közvéleményt, hogy mi is megfelelő meg­becsülést kapjunk. (Nagy taps.) Juhász Béla, a pétervásári Mezőgazdasági Gépészképző Szakiskola képviselője ahhoz kért segítséget, hogy a terme­lőszövetkezet biztosítson meg­felelő munkát, a végzett hall­gatóknak. Havellant József, a selypi iparitanuló-intézet kép­viselője ugyancsak a bejárók gondjairól szólt, majd a har­madéves ipari tanulók — kü­lönösen a tekercselők — elhe­lyezkedéséhez kért segítséget. Az interpellációkra dr. Csi- csai József, a megyei tanács vb művelődésügyi osztályának vezetője, Sebestyén János, a KISZ megyebizottságának első titkára és Nádor György, a KISZ központi bizottság osz­tályvezetője válaszolt, s ezzel az első napirendi pont tárgya­lása befejeződött. A délutáni órákban külön szekciókban ta­nácskoztak a diákok. A Diákparlament utolsó na­pirendi pontjaként az elnöklő Cseh István felolvasta az első Heves megyei diákparlament felhívását a megye középfokú tanintézeteinek KlSZ-szerveze- teihez. A felhívást a diákparlament egyhangúan elfogadta, s ezzel az első megyei diákparlament befejezte munkáját. Most már a KISZ-szervezeteken, KISZ- bizottságokon, az illetékes fó­rumokon a sor, hogy napiren­den tartsák mindazokat a hasz­nos és értékes gondolatokat, amelyek bátor megfogalmazást nyertek a diákok első parla­mentjén. (m) Izgalmas verseny a kereskedelmi tanulók között Gyöngyösön A Heves megyei Élelmiszer posságát. Az elérhető legna- Kiskereskedelmi Vállalat és a gyobb pontszám 100 volt, ami­gyöngyösi városi KISZ-bizott- tői csupán néggyel maradt el ság újszerű, érdekes és hasznos a verseny első helyezettje, versenyt rendezett vasárnap Tóth Katalin. Szorosan a nyo- délelőtt a gyöngyösi Szövetke- mában voltak Koska Jolán, a zeti úti tanboltban, a fiatal második és Gedei Mária a har- szakmunkásjelöltek részére, madik helyezett. Valameny- Gyöngyös és Hatvan, valamint nyien a tanbolt növendékei, a két járás kereskedelmi ta- 400, 300. illetve 200 forint ju- nulói közül, közel negyvenen talomban részesültek, mérték össze tudásukat ebben A további sorrend: Körösi a versenyben. Judit, Bódis Ottó, Vígh Mag­A tanulóknak kereskedelmi dolna és Sípos Amid. ök heten számtanból, helyi történelmi vívták ki a jogot, hogy a közel- ismeretekből, általános mű- jövőben megtartandó megyei veltségi tudásból és kereske- döntőben az egri, területi elő- delmi gyakorlatból kellett be- döntő másik hét helyezettjé- bizonyítaniok készségeik ala- vei összemérhessék tudásukat. Megnyílt az elfekvő anyagok börzéje Tegnap délelőtt 11 órakor Az állami gazdaságok, a Sólymos József, a megyei párt- tsz-ek és a ktsz-ek gyakran pa~ bizottság munkatársa nyitotta naszkodnak, hogy nem kapnak meg az elfekvő anyagok kiál- árut, nincs kiutalás. Mégis, a lítását és börzéjét az SZMT megjelentek között alig-alig egri székházában. A Műszaki láttuk képviselőjüket. Pedig a és Természettudományi Egye- Hatvani Konzervgyár, a Haj- sületek Heves megyei szerve- tóműgyár, a Mátravidéki Fénv- zetét illeti a dicséret, hogy 252 művek kiállított mintapéldá­vá! lalat, illetve gazdálkodó nyai, vagy a 20 dossziéba cikk- egység^ figyelmét hívta fel az fajtánként gyűjtött kimutatá- elfekvő készletek feltárására és sai különféle árukat kínálnak kedvező értékesítésére. és az érdeklődők vásárolhatná­„Az eladott felesleges kész- nak. létre a bank térítést ad.” „A Az elfekvő anyagok kiállitá- népgazdasági érdek mellett sát és börzéjét az SZMT egri vállalati haszonnal is jár, ha székházában április 25-től 29-ig minél hamarább értékesítik az tartják nyitva. Ez alatt az idő elfekvő készleteket” — hallót- alatt újabb árukat fogadnak el tűk és olvastuk a börze meg- eladásra és az árjegyzékek, nyitásán. De csak annyi feles- valamint személyes érdeklődés leges készlet lenne a vállala- alapján kedvező áron vásárai­toknál, mint amennyit a kiál- hatnak a vevők, lításon egy tekintettel felmér­hettünk? Ha a bank végezne ellenőr­zést, sokkal több elfekvő anyag lenne és vállalatonként milliós készletről kellene számot adni — hallottuk a megnyitón. De érthetetlen, hogy a MÁV Ki­térőgyártó Üzemi Vállalat, az Egri Közúti Üzemi Vállalat és a gyáregységek közül többen miért nem vettek részt a kiál­lításon. fémbútor kiállítás Gyöngyösön Holnap reggel nyílik meg a gyöngyösi Városi Művelődési Házban a fémbútorok kiállítá­sa. A kárpitozott, rejtett cső­vázas megoldású bútor-garni­túrák sokféle színes mintájú huzattal kerülnek bemutatás­ra. Az 5 darabból álló készle­tek 8100—8500 Ft-os, az egy­személyes heverők 2500—3000, a kétszemélyesek pedig 4000— 4300 Ft-os árban a helyszínen megvásárolhatók. A bútorkiállítást a budapesti Bútorértékesítő Vállalat és a Heves megyei Iparcikk Kiske­reskedelmi Vállalat rendezi, a gyöngyösi Bútorbolt részvéte­lével. Nyitva tartása: április 27-től május 1-én estig, naponta 9— 19 óráig, (x) Köszönetnyilvánítás Értesítés Köszönetét mondunk mind­Drága jő édesapánk, azoknak, akik szeretett fér­ID. KÁDAS GÉZA jem és drága jó édesapánk, 1966. IV. 24-én váratlanul tripsánszky József elhunyt. Temetése 27-én elhunyta alkalmából mély délután fél 4 órakor lesz a fájdalmunkat részvétükkel Rozália-temetöben. enyhíteni igyekeztek. Gyászolják szerető A gyászoló család gyermekei és unokái A Heves megyei Vízmű Vállalat Egri Ozemvezetősége értesíti a lakosságot, hogy ■ r a jeggyar beindult, jég telepi átvétellel kapható. A Műszaki Anya*?- és Gép­kereskedelmi Vállalat Borsod—Heves megyei ki- rendeltsége műszaki becslést tart 1966. IV. 27-én Egerben, a Magyar Hirdető helyiségé­ben, Eger, Széchenyi n. 8. sz. alatt. Telefon: 18-49. Adás—vételi éa tanácsadás ügyében megbízottunkat felkeresni szíveskedjenek. MAGÉV-kirendeltség, Miskolc, Petőfi tér 4. sz. Ügyintéző: Varga. 1966. április 26-, kedd

Next

/
Oldalképek
Tartalom