Népújság, 1966. március (17. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-19 / 66. szám

Fény a redőny mögött

új magiak Film

KÉM MAGÁKÜGY

CfeGtörfökön este mutatta be a miskolci Nemzeti Színház és az egri Gárdonyi Géza Színház egyesített gárdája a televízió stúdiójában Iszajev és Garics Nem magánügy című baromfel vonás os vígjátékát

A szovjet szerzők a Moszkva Szálló tizenharmadik emeletének szalonját választják játéktérül, Itt ébred fel az ideiglenesen összerakott fekhelyeken néhány ember. Senki nem tud a másikról semmit Ahány ember, annyi foglalkozás, A nagy ország legkülönbözőbb vidékedről jöttek. Mindenki a maga célja után fut, azaz futna, mert valami egy adott pillanatban és ezen az adott helyen összetartja, összefogja ókét: az érdeklődés egymás dolgai iránt. S még inkább az a tudat, hegy ebben az óriás országban mindenki fontos és hasznos csavarja egy nagy- nagy gépezetnek, s ha egy bizonyos csavarral éppen probléma akad, azt meg kell, még pedig közösen, oldani.

Síben az ébredő társaságban a magas északról jött Djussikov a legfrissebb — a legfiatalabb is. Sok-sok feladattal küldték Moszkvába, valamennyit meg akarja oldani; Ezenfelül még látni is akarja a főváros szépségét, gazdagságát. Igen ám, de távolsági beszélgetést jelez neki a posta, tehát maradnia kell a telefon mellett.

Rripicsnyikov viszont nem azért szervező a művészvilágban, hogy ötletein üljön: javaslatára Baburin, az öreg nagyapó-méhész vállal két ügyet Djuzsikov feladatai közül, a geológus Grisko és a szervező Kripicsnyikov ugyancsak kettőt. Ezek lótnak-fut- nefc Djuzsikov fontos ügyei után, amíg ő ül a Moszkva Szálló tizenharmadik emeletének szalonjában. Azaz csak ülne, mert helyettesíti a színházi szervező Kripicsnyikovot, aki ide rendelte ügyfeleit, vagy

akit inkább még itt is üldöz nek a szerződésre váró énekesek és egyéb pódium-csillag- jelöltek.

A névcsere, az üzenetek tévedése, a megbízások látszólag kusza sora, a sok-sok félreértés, a félszegség — és a szerelem játszódik fogósdit ebben a világos pasztellszínekkel festett vígjátékban. Végül is a szerzői jókedv és szándék mindent elrendez. Valahogy úgy, ahogy Djuzsikov mondja a játék és a harmadik felvonás végén: Tulajdonképpen nem is ismertük egymást, ma egész nap mindnyájan a Taj- mírért dolgoztunk.

A vígjátékot Nyilassy Judit rendezte. Feladatában rangos helyet kíván biztosítani a jellemek megformálásának és ezt a törekvését a sok-sok helyzetkomikum mellett is siker koronázta. A tajmíri építkezések gazdasági vezetője, Djuzsikov, rokonszenves, kedélyes fiatalember, a szervező iroda igazgatója leleményes, a félszeg geológus is szeretetreméltó, az öreg méhész munkájával együtt csupa vidéki akkurátusság és líra, míg a geológusnő már a modemül élő és gondolkodó lány határozottságát hordozza. Ebben a köny- nyed mozgású vígjátékban komoly érzelmi elemek is vegyülnek. Ezért mintha feleslegesen iktatta volna ki a rendező azt a dalt és annak hatását, amit a szerzők ebbe a vígjátékba beleírtak.

A vígjáték motorja a tajmíri építkezésről érkező szervező-vezető. Paláncz Ferenc ismeri a figurát, annak optimizmusát és fáradhatatlanságát. Nem neki róható fel, hogy ennek a kulcsembernek ügybuzgalma, érzelemvilága nem bontakozhatik ki: a sok-sok helyzet és jelenetváltás között ritkán tudunk maradéktalanul odafigyelni következetes jellemformáló játékára.

Sokkal előnyösebb és hálásabb színpadi alakot formál meg Máriáss József Kripics- nyikovban. Ö adja az ötleteket, nagy részüket ő is valósítja meg. Mindezt figyelembe véve is jóval televíziószerűbb és jobb alakítást nyújtott Máriáss, mint korábban Seribe Egy pohár vízében.

Varga Gyula a félsaeg geológus szerepében pontosan azt adja, amit az írók elgondoltak.

Csapó János öreg méhésze kellemes meglepetés azok számára, akik ebben az egri színpadon ritkán megjelenő epizódistában bíznak. Maszkja, beszéde és mozgása egyik élénk színfoltja ennek az előadásnak.

Zoltán Sári geológusnője határozott egyéniség, talán csak egy kissé intellektuálisabb lehetett volna.

Kopetty Lia mint méhészkislány bájos, egyszerű jelenség tud maradni.

Horváth Magda telitalálatot hoz a meglepetésként megérkező Kripicsmyikov-feleségben.

Fontos Magda és Hegedűs László duettje a csaknem semmiből varázsol elő figyelemre méltót. Máthé Éva, Olasz Erzsébet, Somogyi Miklós, Kanalas László, Dariday Róbert, Győrvá-ri János, Fekete Alajos, Petőházy Miklós és Herédy Gyula a felvillanó epizódokban jól szolgálják az írók szándékát.

Kocsis Árpád díszletei jók, a helyzetkomikumra épülő vígjátéknak teret és levegőt biztosítanak. Kovács Lajosné és Nádassy Géza jelmezei szo- lídak és karakterisztikusak.

A két színház egyesített gárdája nagyobb feladatok megoldására is képes. Ez a televíziós adás is azt bizonyítja, hogy érdemes a vidéken élő művészeket is az országos érdeklődés fényébe állítani. A művészi mérce így is, ezzel is emelkedik az ország északi részén. (farkas)

Íratlan szabály, nem iüik elmesélni a bűnügyi filmek cselekményét. Nem szabad megfosztani a közönséget attól a forinttal megvásárolt élvezettől hogy szinte részese legyen a titok megfejtésének és első kézből a film alkotóitól tudja meg; ki a gyilkos, miért csatáznak egymással kémek és ellenkémek?

Megvallom, nemcsak az íratlan szabály állít sorompót a legújabb magyar krimifilm kulisszatitkainak dobra verése elé. Teljes hitelességgel nem is tudnám elmesélni, mi és miért történik ebben a filmben. De legalábbis nehéz lenne elfogadható magyarázatot adni néhány nyitva felejtett kérdésre. Nem tudni például, miért kell hirtelen „elpusztítani” a főmérnököt, azt sem tudni, miért folyik ez a nagyszabású csetepaté, miért nem akarják elfogni a kémet, ha már tudják, ki az, és miért viszik állami segédlettel a határon túlra a féltve őrzött titkokat? Ezek után már abban sem vagyok biztos, tulajdonképpen miért csillant fel a fény ott, a redőny mögött?

Isteni szerencse, hogy idejében nyilatkozott a film rendezője a Magyar Ifjúság hasábjain. Így gyorsan kiderült, hogy nem a kritikus, vagy a közönség értelmi képességeivel van baj, nem egészen érti ezt a filmet maga a rendező sem. Nádasy László ugyanis így nyilatkozott:

„ ... arra való törekvésünk, hogy a mozivásznon gyors akciók kövessék majd egymást és az üldözés tempóját fokozzuk, hogy úgy mondjam elfeledtette velünk a logikai szálak kellő időben való beépítését a történetbe. Következésképpen a nézők sem tudták kibonyolítani az összekúszálódott szálakat. De van egy mentségem is: ez az első krimifilmem”.

Részben elfogadható a rendező mentsége (a saját költségére!) — valóban ez az első krimifilmje —, de a magyar filmgyártásnak már vannak tapasztalatai! Nem beszélve arról, hogy előttünk a fél világ krimitermése! És ha olyan ügyesen és gyorsan tudunk „átmenteni” egy-egy ötletet, mondjuk a Faníomasbcl — a maszkírozást például — miért nem tudjuk átvenni a krimifilmek legfontosabb sajátosságát; a logikát is. Mert hiába izgalmasak Nádasi filmjében az üldözési jelenetek, hiába „lövöldöznek” lasersugárral, ha hiányzik a kémek és elhárítok harcának logikája, ha a közönség nem tud bekapcsolódni a nyomozásba, sőt még csak tippelni sem tud. Annyira összekúszálódnak itt a cselekmény szálai, hogy még a film alkotóinak sem sikerült kibogozni azt. Olyan ez a film, mint egy bonyolult egyenlet, amely azért megoldhatatlan, mert rosszul adták tel a példát.

Nem is olyan régen csaknem az egész ország együtt nyomozott Müller felügyelővel. És ha nem is tudtuk előre kitalálni, hogy ki a gyilkos, abban azonban bizonyosak voltunk, hogy legalább Müller felügyelő tudja. Csak éppen nem akarja elrontani a szórakozásunkat, azért nem árulja el idő előtt. Az új magyar krimiben egészen más a helyzet. Itt még az utolsó filmkockák sem elégítik ki a nézők kíváncsiságát és így teli kétségekkel távozunk a moziból.

A jó krimi társasjáték is egyúttal, nemcsak a színészek, a nézők is játsszák. Végigkísérik a nyomozást, izgulnak azokért, akik az igaz ügyet képviselik és gondolatban ösz- szerakják a logikai szálakat. De ahol hiányzik a logikai rendszer, ott nincs jó krimi.

Meg kell említeni egy másik zavaró körülményt is. Nem ez az első bűnügyi filmünk, ahol teljesen egyenlőtlen küzdelem pereg a nézők előtt. A camping-felszerelések gyárából — ahol úgy látszik, mást is gyártanak — nagyon egyszerű, hétköznapi módszerrel eltűnik egy fontos „valami”. Egy „árva” kém menekül azzal a nagyon fontos valamivel és csaknem az egész főváros veszi üldözőbe. Kergetik gépkocsival, autóbusszal és villamossal, keresik rövidhullámú adó-vevő berendezéssel, de közben minden lépését rejtett és mozgó tv-kamerák tucatja követi. A belügyi központ képernyőjén szaladgál az üldözött kém és a nézőnek az az érzése támad, őt keresi minden taxisofőr, villamoskalauz, a pesti járókelők népes tábora. És amikor mindezek ellenére mégis eltűnik a figyelő szemek elől, még a Wienerwalceren is utoléri a technika: Geiger-Müller számláló pislogó fényjelzése a*a utasok közül is kiválasztja a menekülő kémet. Aztán bevetésre került még a helikopter, majd egy végső sakkhúzás: a „kém” továbbutazik Bécs felé.

Igaz, ha jól figyelünk, sejteni kezdjük, hogy a mi emberünk utazik tovább, de ugyanakkor felötlik bennünk a féltő gyötrődés: ilyen átlátszó fogásit és ilyen rossz maszkot aligha „vesznek be” a külhoni partnerek.

A forgatókönyvet Szabó Miklós írta. A rendező Nádasi László hiába diktált krimihez illő tempót, a forgatókönyv logikai hiányosságait nem pótolhatják már a jól megválasztott szereplők és Hildebrand István izgalmasain szép képei sem. A színészek közül elsősorban La- tinovics Zoltán, Nagy Attila, Várkcnyi Zoltán és Pécsi Ildikó játékát illeti elismerés.

Márkasz László

LACZIK JÁNOS:

ESőseör a cseh gyalogság zúA harmadik század

dítött rájuk rendszertelen golyózáport. Majd vészes, egyhangú kelepeléssel megszólaltak a géppuskák is. De a roham lendületét már nem tudták megtörni a méhrajként zümmögő gyilkos lövedékek. Zúgott a „rajta”, a „hajrá”, és halálmegvető bátorsággal vetették magukat a biztos fedezékből tüzelő zsoldosokra- Robbantak a kézigránátok, testet találtak a villogó szuronyok. Kegyelmet nem adtak, de nem is kértek. Meg kinek is jutott volna eszébe ilyesmire gondolni, ebben a tébolyult halálforgatagban.

... az ellenség meghátrált! Győzelem született, drága véren szerzett győzelem. Sok fiatal vőröskatona adta életét cserébe ezért a harci síkéiért.

MAR LECSILLAPODTAK a gyilkolás lázában pattanásig feszült idegek, és pihenőre tért c század, amikor a szemben lévő, patkó alakú hegy tetején megszólaltak az eddig jól álcázott ellenséges géppuskák. Golyózápor söpört végig a nyílt terepen heverésző századon. Hiába próbáltak fedezéket keresni. A magas tetőn állomásozó ellenséges géppuskások előtt nyitott térképként feküdt a ritka bozóttal benőtt hegyoldal.

Ilyen körülmények között nem érvényesülhetett az annyi csatában bebizonyított bátorság. Hősök kaptak halálos sebet a távolból röppenő golyóktól.

Itt kapott tüdőlövést, és halt meg Őszi elvtárs, a század politikai biztosa. Grégász János pedig —, aki annyiszor vitte kis létszámú raját sikeres vállalkozásokra, — megsebesült. Kézfejét roncsolta szét egy robbanó golyó.

A váratlan géppuskatűz szét4 Jmim

1966. március 19., szombat

szórta a századot. Nem volt olyan, aki rendet teremtsen. Ä parancsnokok közül többen meghaltak, mások könnyebb vagy súlyosabb sebeiket kaptak. Mindenki önmagára volt utalva ebben a zűrzavarban. A katonák egyenként, vagy kis csoportokba verődve próbálkoztak meghúzódni a hegyoldal mélyedéseiben. Megszűnt minden összeköttetés. Az ellenség pedig sűrű géppuska-sorozatokkal szünet nélkül pásztázta a nyílt terepet.

... úgy délelőtt 10 óra lehetett, amikor valahol a század maradványainak a háta mögött megdördültek a vörös tüzérség lövegei. A gránátok vijjogva, bosszút üzenve csaptak a géppuska állásokra.

Egy óra hosszáig tartó jól irányított tüzérségi tűz után elhallgattak a patkó alakú hegy tetején meghúzódó géppuskák.

A GRÁNÁTOK FÜSTJE még a gerinc felett keringett, amikor félelmetesen harsány, rajta, rajta, rajta! kiáltás zúgott vérig a völgyeken.

A TV HO. zászlóalj századainak sűrű csatárlánca özönlött az ellenséges állások felé. Né- hánv nerc múltával perig már a patkó alaki'i hegy tetején villogtak a félelmetes szuro- nvok...

E véres csata eredményeképpen három község: Rimakova, Rimakáró és Nyusta a vörös csapatok birtokába került. Ám az értük fizetett véráldozat is fájdalmas volt.

Amikor sorakozót fújtak, már csupán 36 katona sorakozott a 3. század zászlaja alá. A többi megsebesült, vagy hősi halált halt. De oiyanok is akadtak —, mint Vince Andor és Perge János —, akik fogságba kerültek. Életüket csak annak a véletlennek köszönhették, hogy a szlovák sorkatonaság.

és nem a légionáriusok ejtették foglyul őket.

Tekintettel a harcban szerzett érdemekre és az elszenvedett súlyos veszteségekre, a századot néhány napi pihenőre Magyarpokorádra vezényelték.

A századot a pihenő idő alatt kiegészítették. Üj emberek érkeztek a sok csatát látott veteránok közé. Fiatalok, akiknek kezébe szintén a munkáshatalomhoz való feltétlen hűség adta a fegyvert.

Azután ismét parancs érkezett, induljon a század Tiszolc irányába és egyesüljön a zászlóaljjal. Ekor már mindenki tudta, hogy a Rimaráró—Rima- kokova között lezajlott vészes csata nagy veszteségeit árulás okozta. Zalotka Károly, a 1V/10 zászlóalj parancsnoka, a támadási tervet az ellenséghez eljuttatva, szándékosan csapdába vezette á zászlóaljat. Az áruló parancsnokot Czvanczi- ger Lajos politikai megbízott azonnal agvonlövette.

A MAI KÖRÜLMÉNYEK között visszatetszőén hangzik ez az önbíráskodás. De akárhogyan is szemléljük több évtizedes távlatból, helyes cselekedet volt. A .harc, a létért folyó küzdelem nem ismert kíméletet. Aliig felfegyverzett ellenséges bandák álltak a Tanács- köztársaság határain, bent pedig az árulók igyekeztek akadályokat gördíteni a konszolidáció elé. A szembeni támadásokra hatalmas csapásokat mért a fiatal vörös hadsereg, de nehezebb volt a védekezés azok ellen, akik hátulról alattomosan szorongatták a gyilkos tőrt. Féregként kellett ezeket el taposni.

Az új zászlóaljparancsnok Földvári József lett, alti huszártisztként harcolta végig az első világháborút, de kardját ismét kihúzta a munkáshatalom védelme érdekében.

Mire a 3. század a parancsban megjelölt pontra érkezett, a Tiszolc visszafoglalásáért indított támadás már megkezdődött. Ám a 39-es dandár azon egységei, amelyek a támadásban részt vettek, este siker nélkül vonultak vissza.

A IV/10. zászlóalj másnap hajnalban kapott támadási parancsot: „Éjszaka megközelítik Tiszolcot Félkör alakban helyezkedjenek el a város mentén, majd előkészítő tüzérségi tűz után rohamra indulnak!” — így szólt a parancs.

Amikor az este sűrű, jótékony sötétséget vont a tájra, a

3. század egy szakasza Dózsa István századparancsnok vezetése alatt, egy géppuskával megerősítve, óvatosan Tiszolc felé húzódott. Emlékezzünk meg név szerint a géppuskásokról, hősiességükről: Tóth Dezső, Szarvas Bernát, Mészáros István, Tóth András, Nádasi János, Molnár Ferenc és Vass János. Valamennyien egriek voltak.

Csatároszlopba verődve, szántóföldeken, búzában, rozsban haladtak előre. Már közelről hallatszott a város kutyáinak éjszakai felelgetése, amikor a kijelölt magaslatokon rögtönzött tüzelőállást foglaltak. Az embereket érthetően — a hajnalra tervezett támadás foglalkoztatta. Lassan teltek a percek, és az idegfeszültség levezetésére mindenki a cigarettát szorongatta. De rágyújtásról szó sem lehetett. A felvillanó fények elárulhatták volna az előretolt egység jelenlétét.

AZ ÉJSZAKA FOLYAMÁN

felvonult az egész zászlóalj, mire keleten derengésre hasadt az ég alja. Tiszolcnál félkört alkotva,' támadásra vártak a IV/10. zászlóalj vöröskatonái.

'Pontosan a tervezett időpontban megszólalt a tüzérség is. A katonák elégedetten hallgatták a gránátok süvöitését, a becsapódások dörejét.

Az ágyúk zenéje annál kellemetlenebb ébresztőt okozott az önmagát biztonságban képzelő ellenségnek.

Egy felóra eltelte után, amilyen hirtelenséggel kezdődött, olyan váratlanul halt el a tüzérségi tűz. Ám a hatalmas dörejeket követő néma csend egyben a támadásra is jelt adott. A zászlóalj feszített íjként rohant előre, hogy fergeteges rohammal csapjon le a városra. Aki fegyveresen ellenáll, legyen az katona vagy civil, kíméletlenül felkoncolni — hirdette a szigorú' parancs. Nem barbárság volt ez, a szükség kívánta így. A több nemzetiségű és több vallású kisváros lakóit valóságos keresztes- hadjáratra buzdították papjaik az „istentagadó vörösök” ellen.

E hazug propaganda nyomán heves puskatűz fogadta az utcákon előrenyomuló zászlóaljat. Lőttek a házakból, a padlásokról, a kazlak tetejéről. Az intervenciósok már régen visszavonultak a városból, de a harc tovább tombolt. Számtalan házat külön kellett megostromolni. A megtévesztett lakosság több veszteséget okozott a vöröskatonáknak, mint a légionáriusok.

TÖBB ÓRA TELT EL, mire elhallgattak a fegyverek Ti- szolcon. Közel ezer puskát, tizenegy golyószórót, két géppuskát és sok harci lőszert gyűjtöttek össze a házkutatások során.

Talán a Tiszolcért folyó küzdelem volt az utolsó jelentős fegyvertény, amelyben részt vett a IV/10. zászlóalj, illetve az alaposan megtizedelt 3. század. A nagy véráldozattal megszerzett várost felsőbb parancs értelmében el kellett hagyni. A század Rimaszombatra vonult vissza ugyanazon az úton, amelynek minden mérföldkövéhez hű bajtársak vére tapadt. De Rimaszombaton sem volt megállás. Tovább kellett vonulni Sajókazincra.

Elégedettséggel vegyes elkeseredés lett úrrá a századon. Mindenki világosan látta a belső ellenség árulását. Fölmerült a kérdés, hogy érdemes-e még tovább? De a fegyvert senki sem adta..;

Amikor pedig ismét parancs érkezett, hogy a század a többi egységekkel egyetemben vonuljon Szolnok védelmére, ismét fellángolt a lelkesedés. Harcolni... harcolni! Ez volt az éltető erő.

A Tisza vonalán folyó harcokat nem akarom részletezni, hiszen az mindenki előtt ismeretes, hogy a század 14 katonája Zagyvarékáshoz közel egy tanyában vetette le a vörösszalagos egyenruhát. A további küzdelem kilátástalan volt.

Befejezésül szeretném Idézni azokat a szavakat, amelyeket Sárai Szabó Tibor, a 39-es dandár parancsnoka intézett katonáihoz: „Nem rajtunk múlott, hogy elbukott a proletárok forradalma. Most üldöztetésben lesz részünk, de fanatikusan hiszek abban, hogy Lenin eszméje egyszer győzni fog Magyarországon. El kell jönnie annak az időnek és akkor a felszabadult magyar nép megadja nekünk fáradalmainkért a tisztességet”

★

ÍGY TÖRTÉNT. Ezt a veres,

de dicsőséges utat járták meg a mi szerény, köztiszteletnek örvendező veteránjaink, a 3. század katonái

Amint már említettem is, nem történelem akar lenni ez a néhány sor. Csupán az emlékek felidézése arról, hogy még nagyobb tisztelettel emeljünk kalapot azok előtt, akik önzetlenül, fegyverrel védték az első proletárállamot. Adózzunk kegyelettel a hősöknek, akik legnagyobb kincsüket, az életüket áldozták.