Népújság, 1966. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-01 / 50. szám
Barátságos labdarúgó-mérlíossásefs Gyengén játszott az NB I. B-s csapat Borsodi Bányász — Egri Dózsa 2:0 (2:0) Füzesabonyi VSE—Bervai Vasas 1:0 (1:0) Füzesabony, 200 néző, v.: HeSoproni Postás—Egri (28:16) Dózsa 65:39 Eger, barátságos labdarúgó- uaérkőzés, 2000 néző, Simon dr. Eger: Papp - Mészáros, ged-s Az egész mérkőzés _ WiPkler tt hazai csapat enyhe fölényének (Czegledi), Karnis - Fahszek, jegyében zajlott le. Az egyetÜsztoke, Varga, Sárközi, Csíz lgn gól a 28. percben esett, PéHlaAdia* , , tér lövéséből. Nem sokkal utáAz erőteljesen jrohamozo na Túróczi k fát 16tt Jel. vendegek mar az első perc ve- Kelemen, a füzesgén megszereztek a vezetest: a . , , „ beavatkozással késlekedő egri abonyi kapus, az első feli o- védők mellett Zsinka előretört ben nem kapott labdát. Szünet és a balösszekötő helyéről a után is a több fiatalt pályára vetődő Papp mellett élesen a küldő FVSC irányította a já- bal sarokba lőtte a labdát. 1:0. Rögtön utána Tóth távoli, nagyerejű lövését bravúrral hárította az egriek kapusa. A Dózsa sehogyan sem tudott kibontakozni — főleg erőtlen és sokat körülményeskedő támadósora miatt. Az első igazán szép egri akcióra a 20. percig kellett várni, ekkor Csizmadia átadását Sárközi remekül vette át és lapos lövését nehezen mentette a vendégek kapuvédője. Korszerű akcióból esett a Bányász második gólja: baloldali támadás végén a labda Tóth elé került, és az összekötő 15 méterről leadott, nagyerejű lövése Papp keze fölött vágódott a léc alá. 2.-0. A félidő második részében feljött a Dózsa, enyhe mezőnyfölényt harcolt ki, csatárai azonban jóformán semmi veszéiyt nem jelenteitek a Bányász kapujára. Szünet írtán sem sokat változott a helyzet, a közönség rengeteget bosszankodott az egriek gyenge játéka miatt. A Dózsa csatárai valóban elvétve jutottak el a sajószent- póteri kapu elé, s ott könnyedén hárított a nagy lelkesedéssel küzdő, keményen romboló Bányász-védelem. Jellemző, hogy a veterán Veresnek alig akadt védenivalója... Egy előkészületi mérkőzésből ítélni, vagy abból messzemenő következtetéseket levonni helytelen dolog volna. Az ilyen gyenge játék, a minduntalan kiütköző technikai, szerkezeti és taktikai hibák azonban — két héttel a bajnoki rajt előtt •— el kell, hogy gondolkodtassák a szakvezetést! A nézők jogosan vetették fel: mi lesz az NB L B-ben, ha csatársorunk a közepes színvonalat képviselő NB II-es Borsodi Bányász védelmével sem bírt?! A szurkolók több lövést, több lelkesedést és akaratot, nagyobb gyorsaságot, több taktikai érettségetl és korszerű elemet szeretnének látni! Az Egri Dózsa szerdán Hatvanban a MÁV HAC NB III-as együttesével vív újabb előkészületi mérkőzést, majd vasárnap Egerben az NB I-es DVTK-t látja vendégül. tékot, de helyzeteit sorra el- ügyetlenkedte, vagy a kitűnően védő bervai kapus hárított. A bervai együttes játéka csalódást keltett, (—váry) Jászberényi Lehel—MÄV HAC 3:2 (3:2) Jászberény. Egri Spartacus—Káli Honvéd 9:2 (5:0) Kál. Bervai Vasas ifi—FVSC ifi 1:1 Nem várt nagyarányú vereség Sopronban félidőben négy személyit összeszedő Bakkot Is ki kellett volna pontozni, erre azonban a Játékvezetők Jóvoltából nem került sor... Az Egri Dózsa rossz napot kifogó csapatából csak Dlenes Katalin nyújtott igazán jó teljesítményt. Vasárnap Egerben újabb mérkőzésre kerül sor: az Egri Dózsának az ugyancsak újonc Kecskeméti Dózsa lesz az ellenfele. A mérkőzés színhelye a Szilágyi glmnázum tornaterme, kezdési időpontja 10.30 óra. Az NB I. további eredményei: MTK—DVTK 93:57, Bp. Vörös Meteor—Bp. Előre 53:52, VTSK—Baja 92:60, Bp. Petőfi—Bp. Spartacus 63:41,. Kecskeméti Dózsa—BEAC 77:76. A bajnokság állását Sopron. NB I-es női kosárlabdamérkőzés. V.: Bakon di, Puhr. Eger: Dienes 4, Fodor 2 — Szarvas 5 — Szarka 8. Nyíri 13. Csere: Tuba 4, Oláh 2, Csányiné 1, Gulyás, Majoros K., Zsabka S. Edző: Galambos János. Szokatlan körülmények között: kisméretű, bitumenes, csúszós, hideg teremben került sor a két csapat találkozójára. Az egriek rendkívül elfogódottan, Idegesen kezdtek, nem sikerültek a kosárra dobások. az ellenfél viszont a 187 centiméter magas válogatott Bakk révén rendre kihasználta helyzeteit. Szünet után lassan magához tért 10. beac a Dózsa, de mire igazán játékba 11. Baja lendült volna, Dienes, Szarvas, 12. Eger Szarka, Fodor és Majoros K. a ki- 13. Diósgyőr pontozás sorsára jutott. Az első 14. Bp. Spartacus Csak röviden... Davosban befejeződtek a műkorcsolyázó világbajnokság küzdelmei. Az utolsó versenynapon a női szabadon választott gyakorlatokra került sor. Végül is szoros küzdelem után az amerikai Fleming szerezte meg a világbajnoki címet az NDK-beli Seyfert és a kanadai Burka előtt. Remekül szerepelt a magyar Almássy Zsuzsi, aki hibátlanul mutatta be kürjét, és az előkelő hetedik helyen végzett. — Szép magyar sikert hozott a Budapesten megrendezett cselgáncs Hungária Kupa. Pehelysúlyban, könnyüsúlyban és félnehézsúlyban magyar versenyző végzett az első helyen. — A Baltimore-ban megrendezett nemzetközi fedettpályás atlétikai versenyen a 880 yardos női síkfutásban Nagy Zsuzsa második, 2 mérföldön pedig Mecser 3. helyet szerzett. A legjobb eredményt a szovjet Bliznyecov érte el, aki 503 centimétert ugrott rúddal, — Vasárnap délelőtt Oslóban tovább folytatódtak a sí-világbajnokság küzdelmei. A nők 3x5 kilométeres váltófutásában a szovjet együttes diadalmaskodott, míg a nagysánc síugróversenyt a norvég Wirkola nyene 84,5, 78,5 méteres ugrásokkal a japán Futisawa és a svéd Sjöberg előtt. A magyarok közül Kiss Endre a 49., Gellért pedig az 50. helyen végzett. A versenyt százezer néző tekintette meg! — A Magyar Televízió kedden 17.55 órakor helyszíni közvetítést ad a Népstadionból a Bp. Honvéd—Liverpool KEK labdarúgómérkőzésről. Szerdán 18.25 órakor pedig ugyancsak a Népstadionból az FTC—Internacionale BEK lab- darúgó-mérkőzét közvetít. Az asztalitenisz NB II-ben vasárnap tovább folytatódtak a küzdelmek. Az Egri Fmsz Vörös Meteor női együttese Szolnokon, az Egri Dózsa férficsapata pedig Salgótarjánban 10:10 arányú döntetlent ért él. APRÖ H IRDETES 1. MTK 2. VTSK 3. Bp. V. Meteor 4. Sz.-fehérvár 5. Bp. Előre 6. Bp. Petőfi 7. Sopron 8. Bp. Pedagógus Kecskemét 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 — 4 — 4 — 338:245 4 — 281:200 4 — 248:182 4 — 283:208 2 2 258:215 2 269:249 2 214:233 2 229:249 3 260:295 3 228:269 3 201:248 3 191:247 4 210:282 4 170:258 Április 10-én indul a kézilabda NB II. Április 4-én a magyar válogatott játszik Egerben Ekészüt a női kéziabda NB n. Keleti csoportjának sorsolása. Mint ismeretes, ebben a csoportban az Egri Lendület és a most felkerült Egri Helyiipar képviseli megyénk színét. A párosítás a következő: Apriis 10: Bp. Vasas—Egri. Lendület, E. Helyiipar—Debreceni Dózsa, Április 17: E. Lendület—Nyíregyháza, Debreceni Spartacus— E. Helyiipar. Április 24: Miskolci VSC—E. Lendület, E. Helyiipar— Bp. Elzett, Május 1: E Lendület— Debreceni VSC. DVTK—E. Helyiipar. Május 8: Haj <úszoboszló—E. Lendület. E. Helyiipar—Bp. Vörös Meteor, Május 15: E. Lendület—E. Helyiipar. Május 22: D. Spartacus —E. Lendület, E. Helynpar—Bp. Vasas, Május 29: E. Lendület—Bp. Elzett, Nyíregyháza—E. Helyiipar. Június 5: DVTK—E. Lendület, E. Helyiipar—MVSC. Június 12: E. Lendüet—Bp. Vörös Meteor, DVSC —E. Heyiipar. Június 19: D. Dózsa —E. Lendület, E. Helyiipar—Hajdúszoboszló. Az Egri Lendület csapata Egerben a következő előkészületi mérkőzéseket játssza. Március 13: Bp. Telefongyár. Március 19: Ferencváros. Márcus 27: Bp. Elektromos. Április 3: Typográfia. Április 4: Magyar válogatott. Gyöngyösi Vízművek keres azonnali belépésre hosszú gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírónő általános adminisztrátori munkakörbe, valamint kőműves szakmunkást és géplakatos tanulót. Jelentkezés: Jókai utca 25. szám alatt. Hosszú gyakorlattal gépkocsive-» zető elhelyezkedne. „Gépkocsivezető” jeligére az egri hirdetőbe. Házhely 330 négyszögöl gyümölcsössel, Egerben (Kanadában) eladó. Érdeklődni a Szent Vince Kórház portásánál. 6—14 óráig. Elcserélném balassagyarmati 2 szoba összkomfortos, főbérleti lakásomat egri, vagy Eger környékiért. Egerbakta, tsz főagronómus. Eladó Hatvanban, a Jókai u. 14. szám alatti 2 szobás, konyhás, éléskamrás, verandás ház 250 négyszögölön, Beköltözhető. Erki István. Eladó Eger, Janicsár út 5. sz. kertes ház. Egy szoba cserelakással beköltözhető. 1 szoba, összkomfortos szövetkezeti lakás sürgősen eladó. Érdeklődni lehet: Hadnagy u. A/2 ép. II. lépcsőház I. emelet 6, du. 5—8 óra között. Jó állapotban levő. fehér, mély gyermekkocsi eladó. Eger. Szepesi A. u. 21,/B. Eger, Szepesi András u. 8. sz. kis családi ház eladó beköltözhetően. Szövetkezeti lakást építtetőnek befizetem a belépőt egy szoba- konyhás lakásért cserébe. Érdeklődni: ete 7-től és reggel 9-ig. Bagi Jánosné Eger, Blaskovics u. 2. Kiírták az egri városi kispályás labdarúgó-baj nokságot Szállítók—Gyöngyösi Honvéd 0:0 Gyöngyös, v.: Bodó. Honvéd: Vári (Pál) — Létrái, Kanász, Berger — Kupcsulik, Pozsár — Vanya, Magyar, Petrányi, Pünkösdi (Tamás), Ban- dur. Az első helyzet a 10. percben adódott, szép gyöngyösi támadás végén Bandur fölé lőtte a labdát. Nem sokkal később ismét sakk-matt volt a fővárosi csapat védelme, s a kapus a kitörő Bandur elől merész elő- revetődéssel hárított. A másik oldalon a 16-oson belül közvetett szabadrúgáshoz jutott a Szállítók, de elügyetlenkedték a kínálkozó lehetőséget. A félidő vége felé nagy fölénybe került a Honvéd, a vendégek kapuját két ízben is a szerencse mentette meg a góltól. Nem változott a helyzet a második félidőben sem, az 50. perctől kezdve azonban mintegy 20 percen keresztül, a vendégek kezdeményeztek többet. A végén ismét feljött a Honvéd. A 78. percben Bandur át akarta emelni a labdát a kimozduló kapuson, akinek azonban ujjheggyel sikerült hárítania. Rögtön utána Petrányi lövése a kapufát találta el. A közönség végig kitűnő játékot láthatott, amelyben a Honvéd teljesen egyenrangú ellenfele volt az NB I. B-s Szállítóknak. (bálint-) Az egri városi labdarúgó" szövetség az idén s megrendezi a népszerű kispályás labdarúgó-bajnokságot. A bajnokság április 18-án kezdődik és a tervek szerint a népkerti salakos pályán és a Spartacus sporttelepen bonyolódik le. A küzdelemsorozatban azok az érvényes orvosi engedéllyel rendelkező játékosok vehetnek részt, akik 1966. január 1-től nem szerepeltek az MLSZ által kiírt bajnokságban, s azon a továbbiakban sem vesznek részt. Külön követelmény: mindazok a 30 éven aluli labdarúgók, akik 1965-ben MLSZ által kiirt nagypályás bajnokságban szerepeltek, csak az esetben játszhatnak a kispályás bajnokságban, ha ehhez sportkörük írásban hozzájárul. A bajnokságot két for1. Atalanta—Cagliari 1 1:0 2. Fiorentina—Lanerossi X 1:1 3. Juventus—Catania 1 1:0 4. Lazio—Róma X 0:0 5. Napoli—Milan 1 1:0 6. Sampdoria—Brescia 2 0:2 7. Spal—Bologna 2 0:3 8. V arese—To ri no 1 2:1 9. Livorno—Genoa X 1:1 10. Monza—Palermo 1 1:0 11. AC Reggiana (E)—Venezia X 1:1 12. Trani—Messina 1 3:0 13. Verona—Pro Patria 1 1:0 4* 1 14. AS Reggina (C)—Alessandria l 1:1 dulóban, körmérkőzéses formában rendezik meg. A nevezéseket március 28-ig kell a városi szövetséghez (Eger, Dobó tér 2) beküldeni. Építkezők! Műkőlépcsőt, ablak- párkányt méret szerint szép kivitelben készít DAJKA. Eger, Hajdúhegy u. 7 Pannónia és Danuvia motorkerékpárt „vennék” jeligére az egri hirdetőbe. Pannónia motorkerékpár eladó. Gyöngyös. Tűz u. 9. sz. Kiss Ferenc. Érdeklődni lehet du. 5 h. Értesítjük magán és közületi villamosenergia-fogyasztóinkat, hogy hálózatfelújítási munkánk miatt az alábbi helyeken és időpontokban áramszünet lesz: 1966. március 1-től március 5-ig naponta 7—17 óráig: Városfal utca, Kacsapart utca, Szmrecsányi tér, Bródy Sándor utca felső vége, Foglár utca, Fazola Henrik utca, Hibay Károly utca (Fazola Henrik utcától a Dobó utcáig). 1966. március 1-től március 3-ig naponta 7—17 óráig: Pacsirta utca, Grónay Sándor utca, Szovjethadsereg utca (a Kohári utcától a Mártírok teréig). 1966. március 2-től március 5-ig naponta 7—17 óráig: Vörösmarty utca (mindkét oldalon a Bacsó Béla utcától a Csiky Sándor utcáig), Kolacskovszky utca, Reményi Ede tér. Az áramszünettel kapcsolatban a 20—70 telefonon felvilágosítást adunk. ÉMASZ egri üzemvezetőség Lebontás előtt kedves közönségétől Búcsúzik a cirkusz... A FŐVÁROSI NAGY CIRKUSZÉ AN artistaparádé két részben. K‘1M0RA, VMRietl A KAMARA VARIETÉ új műsora március 11-től. Nem nálunk történt... zenés, látványos, táncos varietéműsor. Óik Fellépnek: Kabos László, Rodolfő, Janecek csehszlovák hegedűvirtuóz, Bőröndy Kati, Kató Flórián, Szegő Tamás, Balikó nővérek és még sokan mások, valamint az ATLANTIS-EGYÜTTES és a Kamara Varieté tánckara. ; ÜiiiÉiHik „ • . Jegyek igényelhetők a Magyar Cirkusz és Varieté Szervezési és Propaganda Osztályán, Budapest, VI., Népköztársaság u. 61., valamint a helyi IBUSZ-kirendeltségeknél. Csoportos jelentkezés esetén az IBUSZ külön autóbusz- járatokat indít. Heves megyei Tanácsi Épitőipari és Épületszerelő V., Eger, Barkőczi u. 2. felvesz 2 fő hegesztő szakmunkást, központi fűtés és vízvezeték szerelési munkához. Jelentkezés a vállalat központjában. Fizetés megegyezés szerint. Hirdetési tájékoztató Adás—vétel, lakáscsere, ingatlan, állás, gyászközlemény, köszönetnyilvánítás, valamint egyéb hirdetések feladhatók az alábbi helyeken: Heves megyei Lapkiadó Vállalat Eger, Bajcsy Zs. o. 1. Gyöngyös, Zöldkert utca 4. szám. Magyar Hirdető Eger, Széchenyi u. 8. Magyar Hirdető Gyöngyös, Marx K. n. 6. Magyar Hirdető Hatvan Apróhirdetések dija hétköznap szavanként l,— Ft, vasárnap 2,— Ft. Az első szó vastag szedés miatt 2 szónak számít. Soros közlemény hétköznap 6,— Ft, vasárnap 12,— Ft soronként. Gyászközlemény, köszönetnyilvánítás hétköznap 1,50 Ft, vasárnap 2,50 Ft hasáb mm-ként. Keretes hirdetés- hasáb mm-ként hétköznap 2,50 Ft, vasárnap 3,— Ft. Vállalatok, ktsz-ek, mezőgazdasági tsz-ek, állami gazdaságok keretes hirdetéseiket írásban rendeljék meg és postán a Heves megyei Lapkiadó Vállalat címére küldjék. A borítékra írják rá: hirdetés A hirdetés díját megjelenés után számlázzuk a népújság hirdetései eredményesek?