Népújság, 1966. március (17. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-03 / 52. szám

Közel szazan jelentek tneg a fogadónapon. Közel száz pana­szos, akik orvoslást kerestek, segítséget kértek és vártak or­szággyűlési képviselőjüktől, Bzurdi Istvántól, az MSZMP Központi Bizottsága titkárától. A közel száz panaszos vá­lasztó polgár is egyben, akik annak idején személyes érde­keik képviseletével is megbíz­ták országgyűlési küldöttüket. Ezen a fogadónapon tehát ilyen vonatkozásban is bizonyosságot akartak kapni választásuk he­vességét illetően. Az országgyűlési képviselő működésének mércéjeként a személyi gondok, bajok elinté- ssésének hatékonyságát is emle­gethetjük. Érthető tehát, hogy erre a fogadónapra annyi vá­lasztó polgár jött el, és vala­mennyien azzal a reménnyel, bogy rövid határidőn belül or­voslást kapnak. Egy részük ezt a reményü­ket azonnal átválthatta ténnyé. Jó részük azonban még bizta­táshoz sem jutott Mert őszin­tén meg kellett mondani nekik, hogy egyelőre nincs segítség Ezek a panaszok a lakásüggyel függtek össze. Anélkül, hogy bárkiben is alaptalan reménykedést akar­nánk kelteni, meg kell monda­nunk: a lakásügyi panaszok kis töredéke méltán válthatott ki megütközést a fogadónap rész­vevőiből Néhány példát erre. Kilenctagú család lakik most már tíz éve egyetlen helyiség­ben. A férj tizenhárom éve dolgozik a vállalatnál, jó szak­munkás, tíz éve vár lakásra, azóta már jóméhány dolgozóját költöztette a vállalat új lakás­ba, őt azonban nem. Legutóbb Például azért nem adtak neki lakást, mert hibájául rótták fel hogy nem jár gyűlésre. Volt olyan hattagú család is, akik már írásbeli ígéretet kap­tak a tanács szakigazgatási szervétől, amelyben közölték velük, hogy mikor, hol, hány szobás lakás lesz az övék, de a papíron kívül mást nem kap­tak azóta sem. Hogy az ilyen írásbeli ígéret meg nem tartá­sa milyen felelőtlen módszer, arról kár beszélni. Persze, olyanok is kértek la­kást, akik nemrég házat vásá­roltak, lakóval együtt. Szeret­nének beköltözni a házukba, a tanács tehát adjon lakást an­nak a családnak, akikkel együt vették meg a házat. Azt máj nem kérdezték meg, miért len ne kötelessége a tanácsnak ez a kérést teljesítenie. 10 milliót ígértek... Beszélgetés az állami lakások felújításáról >lyan heresztöltésos terítő, ket- emes meleg az épület minden szögletében, egyszóval: össz­komfort. De valódi összkom­fort. Fürdőszobák sora, játék­termek, tantermek, étterem és mindezeket betetőzi a közel öt­yen főnyi felnőtt dolgozó, akik- lek egyetlen feladatuk van — íz itt üdülő gyermekek kényel­mének, testi és lelki kényelmé­nek maradéktalan biztosítása. Ez a SZOT parádsasvári gyermeküdülőjének külső képe. De milyen a tartalmi része? A kérdésre Steszkó Ferenc veze­tőtanártól kértünk és kapunk választ. — Hozzánk üdülni jönnek a gyerekek. A téli hónapokban közel százötven, a nyári idő­szakban pedig mintegy három­száz gyerek tartózkodik itt két, illetve három hétig. A tan­évben naponta három óra a tanítás délelőttönként, délután pedig másfél óra korrepetálást tartunk. Öt pedagógus és öt gondozónő foglalkozik most a gyerekekkel. — Milyen módon töltik ki a gyerekek szabad idejét? — Azt is megszervezzük, ha nem is tűnik úgy. Szakkörsze­rű foglalkozásokat rendezünk, de nem hanyagoljuk el az út­törőéletet sem. A tv és a házi rádióstúdió éppen úgy fontos eszközünk, mint a különböző hangszerek. Ki mivel szeret foglalkozni, azt megtalálhatja nálunk. — Hogyan érzik itt magukat a gyerekek? — Legfeljebb az első napon tapasztalhatunk náluk megille- tődöttséget, aztán már teljes a felszabadultságuk. Mindegyi­kük megtalálja a maga kis tár­saságát, — Lányok, fiúk vegyesen üdülnek Parádsasváron? — Nem. Vagy csupa fiú, vagy csupa lány kap beutalót, de még az alsó- és a felső tagoza­tosokat sem keverjük össze, mindig csak az egyik tagozat­ból valók lehetnek az üdülő­ben. — Volt már olyan gyerek, aki nem bírta ki a szülői ház hiá­nyát? — Ilyenre is akad példa, de csak elvétve. Ezek nagyon fél­renevelt, agyonra kényeztetett gyerekek. Kivételes esetek. — Mennyiben változnak nyá­ron a körülmények? — Ügy is mondhatnám, az az igazi élmény a gyerekek szá­mára, a nyári üdülés. Állandó sátortábort építettünk, de ugyanakkor olyan kényelem­mel szereltük fel a sátrakat, mint a benti hálókat. Ott sin­csenek emeletes ágyak! Persze, a sátortábor is itt van a kerí­tésen belül, tehát csak a ro­mantika nő meg. más minden azonos a benti körülmények­kel. Közben megérkezett az »'don­nán beutaltak első csoporttá Szinte ahány gyerek, annyi fel­nőtt, annvi szülő figyel a még ismeretlen tanár bácsi szoron­Tunika lesz a divat? Nagyon örülök mindennek* ami új, őszintén tapsolok a nagyszerű találmányoknak, sze­retem a frissességet az embe­rekben és a kenyérben, szívből örvendek, hálás vagyok és eh­hez hasonló, de kérem szépen* határa azért mindennek van. Azt még csak-csak elnézem, bár kissé fejcsóválva, hogy nagyapáink hegyesorrú cipője divatba jött (nekem is van), meg hogy a mellényt is rehabi­litáltuk, sőt, fejet hajtok a nemsokára teret hódító frakk, cilinder és kamásni előtt is* de... De kérem, engem soha ebben az életben nem fognak arra kényszeríteni a divat megszál­lottjai, hogy lepedőt vegyek magamra. Nem én! Még akkor sem, ha fokozatosan haladunk, visszafelé az öltözékek történel­mi fejlődésének útján, ha nem­sokára fringia lesz az oldalun­kon, sőt tegez és kumiszt tartó csobolyó, mígnem elérjük a római kort, s a lepedőforma tu­nikát hozzuk divatba a lucul­lusi lakomákkal és különböző Cleopátrákkal együtt. Rendben is van, hogy az idei tél az tavasz, és elmegy a köny- nyebb öltözék, de sem január­ban, sem júliusban nem vagyok hajlandó lepedőbe öltözni. Hiá­ba is propagálják az egri Ál­lami Áruház sarkán a piáltá­tok, még ha olcsó is, én nem állok kötélnek. Mert ott ez áll: „Olcsóbban öltözködhet! Le­pedő 1S5 (áthúzva, leszállítva)í 115 forint.” — kátai — 16. Egy hatalmas, minden zugot betöltő vadászkürtfutam; — Richard! Ricsikém! A kiáltásra egy vézna, he- gedüfejű kis figura termett a tornácon. Kezében seprő és lapát. Nyakában vadzöld, bo­káig érő kötény. Nyilván a szo­baurak szállását volt kialmozó- ban. — Igen! Parancsolj, szivi — fuvolázta előrenyújtott nyak­kal. — A lakókönyvet! — Igen, a lakókönyvet. Már­is hozom. A mázsás testsúlyú „szivi” ismét az öreg Bársonyhoz for­dult: — A férjem — közölte. — Most lesz öt esztendeje, hogy a kezemmel megajándékoztam. Egyébként művész a drágám. Festőművész. Még Pestről, a fénykoromból imád. Maga is szólítsa művész úrnak. — Aha! — pillantott jelentő­ségteljesen a tornác bibliai tárgyú pingálmányaira az öreg Bársony. — Művész a férje. A ténsasszony legyintett: — Ez semmi — szólta le a tornácfal áhitatgerjesztő jele­neteit. — Ez csak rutin, idő­töltés műve. Olajban nagy, olajban verhetetlen a drágám. Egyébként — nyomta meg a szót — bor és pálinka ellené­4 tNmiisän, 1966. március 3., csütörtök ben is fest. Maga is rendelhet tőle egy szentképet, api. — Nem megy. Nem engedi az elvem. — Miért nem? — A hitem miatt Ugyanis... református vagyok. — Ö, számít is az! Azt mon­dom én, azt mondja magának Lídia, api... Az érvelés abbamaradt, mert erre már — tenyerén a jókora lakókönyvvel — elősompolygott a művész úr. — Parancsolj, szivi! — mond­ta. — Lenne még egyéb kí­vánságod is? Mire a „szivi”: — Semmi — mondta. — Eredj, passziózz csak. Éld ki a mindent megszépítő hajla­maidat, drágám. Ezzel el is intézte a művész urat és nyomban felütötte a lakókönyvet. — Itt van, ez kell magának — állt meg hurkás mutatóujja a lap közepén. — Ez majd fel­okosítja, api. Igaza s lett. Annyira igaza, hogy az öreg Bársony alig pillantott a könyvbe, és alig futotta végig Laci kalligrafikusán írt adatait, nyomban megtántorodott és eldadogni is álig bírta: — Ö az! Mégis ő! Hát ezért, hát... persze, hogy persze... Tanulta, megörökölte, szakmá­ja neki a marha. — Marha? Ki a marha? — csípte ki a teljesen zagyva ga- gyogásból az egyetlen felfog­ható szót a ténsasszony. — És egyáltalán! Ml van magával? — rázta vállon az öreget. — Csak nem a... guta kerülgeti? Mit ijesztget itt, api? Samu bátyánk nagynehezen megemberelte magát: — A guta? Engem? — neve­tett fel. — Ellenkezőleg! öröm ért! Akkora öröm, hogy a téns­asszony. .. tíz liter barackpá­linkát kap tőlem, ha sikerül végbe vinnem, amit az eszem sugallt az imént. Mert.úgy nézzen rám: sugallatom volt, szózatot hallottam. Ezt meg ezt tedd, és így meg így. Érti ezt maga? Érti a fenét! De se­baj! A pálinkára számithat. Cviki puszi és köszönet magá­nak, ténsasszony. Azzal elmasírozott a filagó- riától. Gangosán, kihúzott derékkal és ugyancsak csikorgatva az udvar gyöngykavicsát. A ténsasszony csak nézte, nézte, majd a keresztje után kapott, csókot nyomott rá, és hideglelősen suttogta: — Jézus a tengeren! Ez... megbolondult. S hogy lelki egyensúlyát vég­képp helyreállítsa, akkorát hú­zott a borosüvegből, hogy án- dungját egy vérbeli szenesle­gény is megirigyelhette volna. ★ Pedig dehogy is bolondult meg, csupán az ügy összefüg­géseihez talált kulcsot az öreg Bársony. Ám hogy mire jött rá, és hogy Kati botránkozásá- ra és bosszúságára miért vette otthon elő, és miért rikoltoz- tatta késő éjszakáig még a tá­rogatóját is, csak másnap reg­gel derült ki. A késésnek a Kalász szövet­kezet elnöke: Takó Illés volt az oka. Hiába tért haza még a déli autóbusszal, és hiába kereste nyomban az öreg Bár­sony, se égen — se földön nem tudta megtalálni. — Ütőn van az elnök. Kom­binál — mondták az irodán. — Már a harmadik napja úton van. — Mikor várható haza? — Talán holnap tisztát vál­tani csak előkerül. Holnap va­sárnap. Elő is került Az öreg Bársony az egykori cséplőgépszín alatt akadt rá. Éppen a szövetkezet széna­prését tekerte, nyikorgatta. Reggel hét óra lehetett. A nap már magasan állt. Suga­raival a szín alá is benyila- zott, de Takó Illés mégis vizes volt, csupa egy lucsok, mintha mosdás ürügyén harmatban hempergőzött volna meg. Egyébként szálas, kapanyél- sovány ember volt. Az öreg Bársonnyal egyívású. Mindene, még az ábrázata is bőkős, szögletes, mintha a táplálko­zást csak hírből ismerte volna. Holott nagyevő volt, való­sággal hányta magába az ételt. Szilvás gombócból huszonöt­harmincat, kedvencéből, a ba­rátfüléből pedig akár negyve­net is be bírt kebelezni. Csakhogy — kákabélű volt* ahogy mondani szokás, nem fogott rajta az étel. Ráadásul örökké jött-ment, örökké ügy­ködött. így aztán nemhogy a táplálék hasznosítására, de a rossz nyelvek szerint arra se maradt ideje, hogy a felesége házastársi igényeinek eleget tegyen. Vizes és lucskos pedig vagy öt-hat kéve nád miatt volt. Még félsötétben, hajnalper- cenet idején vágta le és gyűj­tötte kévébe a nádat. Persze hogy bevizezték, persze hogy valóságos záport zúdítottak rá a nehéz, harmattal teleszivako- dott bugák. — Hát, te, Illés? — szólított^ meg az öreg Bársony, ahogy ott a szénaprést tekerte, nyi­korgatta. — Nem látod? — Hogyne látnám. Azért is szólok. Elvégre... szénaprés ez a masina, te meg, te okos, náddal eteted. — Azzal. De azzal ám — bólintott igen elégedetten Ta­kó. — Mert ezt, itt ide izél- tem, emezt, a... billentyűt meg kurtábbra reszeltem, aztán... Eh! Magas ez neked, hiába is magyaráznám. Semmi érzéked neked a technikához, Samu. — Szóval... kombinálsz. Megint kombinálsz. Hát csak kombinálj. Legalább megint elhúzhatjuk a nótádat, ha el­kombinálod magad. Takó Illés a mellét is ki­vetette, úgy nevetett: (Falytaíjuk) gást oldó, nyugodt sasrvtflfS. X szokásos formalitásoknak tóB eleget tenni, majd amikor as adminisztráció is lezajlik, lsi>- vetkezik az első uzsonna. — Álljatok fel kettesével* gyerekek! — hangzik fel az uta­sítás. A gyerekek közül a legöre­gebb is alig múlt tíz éves. Kö­rülnéznek az apróságok, mére­getik egymást, aztán kinyúlnak a kezek, alig telik el egy perc* mindenki megtalálta a párját. A szülők szeme a legparányibb rezdüléseket is radarként fog­ja fel, de ezeket a jelzéseket palástolt érzésekkel regisztrál­ja. Az étteremből még az egyik tanterembe kísérhetik be a szülők a gyerekeket, a folyo­són még egy búcsúcsók, még egy utolsó jó tanács: Vigyázz magadra! Egyél sokat! Jó kis­fiú legyél!... aztán a szülők­nek el kell hagyni az üdülő te­rületét. A gyerekek nagy több­sége mosolyogva int búcsút, az édesanyák közül is csak egv- kettőnék kell titokban a szeme sarkához nyúlnia. A gyerekekre három hét öröm vár most már Parádsas- váron. lg. molnár) Három hét öröm Bizonyára van az ide érkező gyerekek között, aki ilyennek képzelte el a mesebeli, kacsa­lábon forgó kastélyt, mint ami­lyen ez a parádsasvári gyer­meküdülő. Hatalmas fenyők állnak őrt a tornyos épület kö­rül, a púpos hegyoldalak bekö­nyökölnék szinte a parkba és a tiszta vizű patak is ott foly- dogál a keskeny völgyben. Mintha valami romantikus fes­tő komponálta volna a képet. Talán már sok is a kellékek ilyen halmaza. Azok a szülők azonban, akik aggódó szeretettel kísérték el tíz éven aluli gyermeküket a bizonyára első, önálló üdülé­sük színhelyére, ennék a pa­zar környezetnek a láttán nyug­szanak meg először. A jó kez­det azonban még nem minden. Itt viszont a folytatás is tö­retlen vonalú. A’ kastély belsejében kórházi tisztaság mindenütt. Szőnyeg fut a lépések elé a folyosón, a hálótermekben hófehér ávák sorakoznak egymás mellett, mindegyikhez kis éiieliszek- rény tartozik. Az ablakokon függöny, az asztalokon ugyan­Ötpercenként EGY PANASZ Ez a fogadónap panasznappá vált Könnyű lenne elintézni a panaszok özönét azzal, hogy az emberek mindent az államtól várnák. De ez így nem lenne igaz. A panaszosok döntő több­sége jogos kívánsággal fordult országgyűlési képviselőjéhez. Ezeket a kívánságokat — egy részüket — korábban már meg lehetett volna oldani. Még a lakásügyeket is, közülük néhány esetben. Van tehát tanulsága is a pa­nasznapnak — nevezzük mos1 már így —, amit a tanácsi szer­veknek kell leszűmiök: körül­tekintőbben, alaposabb mérle­geléssel, mondjuk ki: igazságo­sabban kell a jövőben az em­berek gondjait megvizsgálni, é: intézkedni ezeknek a gondok­nak a megszüntetésében. Báí az is igaz, a volt lakásügyi elő adó ellen már hetek óta folyik az ügyészi vizsgálat. Államren­dünk, társadalmunk tehát nem tűri el a visszaéléseket, még ha időlegesen egyik, másik fele­lős beosztásban, vagy akármi­lyen intézkedési jogkörrel fel­ruházott személy meg is teszi ezeket. Annyi bizonyos, a fogadónap­ról senki sem távozott felelőt­len ígérettel, mindenki őszinte választ kapott, ha tényleges se gítséghez nem is juthatott min denki. És még valamit erről a fo gadónapról. Most is bebizonyo sodott, hogy az igazság mellet . való kiállás, a hibák feltárása . a szokott kifejezést használva ■ a bírálat fejlődésünk egyik fon tos eszköze, ezzel élni nemcsa] | joga, de kötelessége is minden ■ kinek. (t,mf) A KIK-házak lakóinak elé­gedetlensége már hagyomány­szerű az indokolt életveszély- stádiumtól” az indokolatlan tü­relmetlenségig. Tucatjával ér­keznek a bejelentések, nehéz válogatni, és még nehezebb igazat adni — mindenkinek. Miről futnak be a bejelenté­sek? Nedves lakás, omladozó lakás, csőrepedés, rossz geren­da, rossz tető, csöpögő eresz, egymással békétlenkedő la­kók, új cserépkályha... A legfontosabb a lakások ál­lapota. László Bernát, az In­gatlankezelő és Közvetítő Vál­lalat igazgatója felel kérdé­seinkre, melyek bizonyára ol­vasóink tekintélyes hányadát érdeklik. — Nemrégiben elfogadták az állami kezelés alatt álló házak felújítási tervét. Hol és hány lakást érint ebben az esztendő­ben a felújítás? — A lakásrenoválási, felújí­tási munkákkal Eger városban foglalkozik a vállalat, csupán a közvetítés terjed ki a megyére. Jelenleg — hiszen minden év­ben egyre több lakás épül, és kerül állami kezelésbe — 413 lakóház 3114 bérlővel áll a vál­lalat gondozása alatt. Ebben az évben a terv szerint tizenhá­rom lakóház kerül teljes és részleges felújításra a város­ban, nyolc épületen pedig sor- tatarozást végeztetünk. Első­sorban az életveszélyesnek nyilvánított lakások kerülnek „munka alá”, többek között a Bajcsy-Zsilinszky utca 4., a Za- lár utca 1., a Széchenyi u, _ 25. szám alatti lakások. Szintén életveszélyes a Tárkányi Béla : utca 10. és a Telekessy utca 5. szám alatti lakás, ezeknél már a javítási munkálatokat • elvégeztük. A sok panasz után ■ a Széchenyi étterem fölötti la­■ későkből kiköltöztettük a lakó- , kát. — összegben hány forint áll rendelkezésre a munkálatok él­■ végeztetésére? — Ebben az évben 10 millió forintot ígértek, ebből mái- 6 millió 600 ezer forintot meg­’ kaptunk. Ígértek még hozzá 1 millió 600 ezer forintot. A vál­lalat még rendelkezik 1966- : ban 1 millió 950 ezer forint : fölött, úgynevezett „saját kar- I bantartásra”, vagyis az épüle­• tek állagának megóvására. Ha megkapnánk az eredetileg ígért • 10 millió forintot, a felújításra i kerülő házak számát ebben az í évben még bővíteni lehetne. Az . említett összegek mellett 750- ezer forintot gázbevezetésre is 3 fordítunk, elsősorban az olyan 5 házakba, amelyek közel van­- nak a lefektetett fő gázvezető z csövekhez. A kivitelező a Heves megyei 5 Állami Építőipari Vállalat,- mely létszám- és anyaghiány- miatt sokszor késedelmesen- végzi a munkát. Például a : Dobó utca 13. szám alatti ház i javítása többszöri eltolódott határidő után tavaly december 31-re várta, hogy elkészül, de ez még a mai napig sem kö­vetkezett be. A további határ­idő bizonytalan. Persze nem minden az építőiparon múlik. Az egri lakások 70 százaléka tufakőből épült, s ezért bár­milyen jó szigetelő anyagot használnák is, 3—4 esztendő alatt elnedvesednek. Ha így nézzük az igényeket, igen sok időbe telik, amíg valamennyi felújításra kerülne. László Bemét elmondotta, hogy a bejelentések nemcsak a lakások rossz állapota miatt érkeznek, hanem a szocialista együttélés szabályainak meg­sértői ellen is. Különösen az új lakótelepeken, ahol egyesek nem tudják megbecsülni mo­dern és új lakásukat, hangos- kodók, kötekedők. Furcsa, de így van: a fölszerelt ruhaszá­rítókat alig használják, a régi világra emlékeztető módszer dívik még sok helyütt: erké­lyeken szárogatják a leginti­mebb ruhaneműektől kezdve a kimosott összes textíliát. Azokban a házakban, ame­lyeket a lakók szocialista meg­őrzésre átvettek, nagyobb a rend és a tisztaság. Ebből pe­dig az a tanulság következik, hogy nem elég panaszkodni — vigyázni is kell az állami la­kásokra, házakra. Legalább úgy, mint a nagy ; költségen vásárolt öröklaká- ; sokra. KG

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom