Népújság, 1966. március (17. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-18 / 65. szám

VfULG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Megnyitották Egerben a hírlap- és szakfolyóirat* kiállítást AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XVII. évfolyam, 65. szám ARA: 5« FILLER 1966. március ÍR., péntek Feszültebb a viszony Sukarno1 és Suharto között ? Az AFP francia hírügynök­ség jelentése szerint Sukamo elnök a csütörtöki diáktünteté­sekkel egy időben helikopte­ren elhagyta a fővárost és bo- gori palotájába repült. Az AFP úgy értesült, hogy Su- bandrío külügyminiszter is el­kísérte az elnököt. Állítólag olyan hírek kaptak lábra Dja- loartában, hogy ismét feszül­tebbé vált a viszony Sukamo és Suharto tábornok között. A szélsőségesen jobboldali, úgynevezett „Szabad Indoné­zia Hangja” rádióadó, amely — saját meghatározása szerint — „valahol Nyugat-Jáván” működik, ismét élesen támad­ta az elnököt, kifogásolva, hogy „Sukamo beleavatkozik azokba az ügyekbe, amelyek­nek intézését Suharto tábor­nokra ruházta”. Kozmosz 112. A Szovjetunióban csütörtö­kön felbocsátották a Kozmosz 112. mesterséges holdat. A szputnyik fedélzetén tu­dományos berendezést helyez­tek el, amely a TASZSZ által 1962. március 16-án ismertetett programnak megfelelően foly­tatja a kozmikus térség kuta­tását A tudományos berendezésen kívül a szputnyfkon elhelyez­tek egy rádióadót, amely 19.994 megahertz frekvencián műkö­dik, egy rádiórendszert a pá- lyaelemek pontos mérésére, valamint egy rádiótávmérő rendszert, amely adatokat su­gároz a Földre a készülékekés « tudományos berendezések munkájáról. A szputnyfkon el­helyezett berendezés normáli­san működik. A beérkező ada­tokat koordinációs számítóköz­pont dolgozza fel. (MTI) Az űrhajózás történetének első kényszerleszállása A Csendes-óceánon ért vízre a két amerikai asztronauta Kiss Csaba, az MTI washing­toni tudósítója jelenti: A tervezett 71 helyett már a 7. fordulatban visszatért a Földre a Gemini 8. amerikai űrhajó. Az űrutazás során sú­lyos problémák merültek fel, s az űrhajó átmenetileg kormá- nyozhatatlanná vált Az űrhajó kényszermegol­dásként a Csendes-óceánra, Jaján déli partjaitól mintegy ezer kilométerre délre szállt le. A Gemini 8 csaknem pon­tosan a megadott körzetben szállt le és egy perccel később felfedezte egy C 54-es típusú repülőgép, az egyetlen, amely ebben az időjxmtban már a le­szállás körzetében tartózko­dott A repülőgépről három békaember ejtőernyővel vízbe ugrott, s az űrhajóra erősített egy hatalmas úszóövet. tíeü Armstrong és David Scott szerencsésen túlélte az űrhajózás történetének első kényszerleszállását. A Leonard F. Mason rombo­ló fedélzetére vette az asztro­nautákat Ez három órával a leszállás után történt A Houstonból érkezett je­lentések szerint az űrhajósok épek és egészségesek. Jelenleg a teljes gőzzel Okinawa felé tartó Mason-romboló fedélze­tén vannak, ahol tüzetes or­vosi vizsgálatnak vetik alá őket A Gemini 8l kísérlet fel­adata az volt, hogy Armstrong az űrhajót összekaj>csolja a korábban fellőtt Atlas-Agena rakéta körpályán keringő ré­szével, tartós együttes repülést hajtson végre, majd Sootí hagyja el az űrhajót több mint két órán át szabadon le­begjen a világűrben, s közben különböző bonyolult feladato­kat hajtson végre. Az űrséta után az űrhajót el kellett vol­na távolítani az Agena raké­tától, s a későbbiek során, az űrutazás harmadik napján, visszahozni a Földre, Bár a kísérlet rajtját kisebb zavarok miatt 24 órával elha­lasztották, szerdán mind az Atlas-Agena, mind pedig a Gemini 8-at szállító Titan ra­kéta rajtja tökéletesen kike­rült Armstrong az előre begya­korolt módon sikerrel haj­totta végre az űrhajó pá­lyájának módosítását és az Agena megközelítését, majd az űrutazás hatodik órájában a két objektum összekapcsolását A Gemini orr-részét pontosan sikerült beillesztenie az Agena- rakéta végén kikéj>zett nyí­lásba. Az űrutazás hetedik órájá­ban az űrhajósok megkezdték a kijelölt kísérletsorozat vég­rehajtásét. Első kísérletként a két összekapcsolt kozmikus ob­jektumot a haladási irányra 180 fokkal kellett elfordítani a Gemini kormányrakétái segít­ségével, Mivel a kísérlet során zavar jelentkezett és a kozmi­kus objektum irányítása nem sikerült, Armstrong szétkap­csolta az űrhajót a rakétától, ekkor azonban az űrkabin saját hosszten­gelye körűi kezdett kerin­geni, s a kormányrakéták­kal nem »került ezt a pör­gő mozgást megállítani. Armstrong a visszatéréshez szükséges fékezőrakéták üzem­anyagának egy részét felhasz­nálva ellenőrzése alá vonta ugyan az űrhajót, de a hous­toni irányítóközpont haladékta­lanul úgy döntött, hogy félbe­szakítja a kísérletet és az űr­hajót visszatéríti a Földre, A p>álya alakulása lehetetlenné tette, hogy a Gemini 8. az elő­re kijelölt körzetben szálljon le, így a Csendes-óceánon, Ja­pán déli részétől csaknem ezer kilométerre kellett vízre száll­nia, Az első kommentárok nem tudják pontosan megma­gyarázni a kísérlet során fellé­pett hibát, ami a kényszerle­szállást szükségessé tette. Máris hallatszanak azonban olyan hangok, amelyek hibáztatják az amerikai űrkutatási program propa­gandacélokból történt meggyorsítását. Johnson elnök éppen szerdán délben, a Gemini 8. rajtját kö­vetően tett olyan nyilatkoza­tot, hogy Amerika „utolérte a Szovjetuniót az űrkutatásban s az első ember a Holdon amerikai lesz, mégpedig a 60- as években”. A Gemini 8. kí­sérlet kudarca visszavetheti az egész Gemini-programot, s ez­zel az úgynevezett Apollo- tervet is, amellyel Ameriki embert akar juttatni a Hole felszínére. A Reuter hírügynökség el­mondja, hogy a hivatalos szer­vek nem hozzák nyilvánosság­ra azokat a magnetofon-felvé­teleket, amelyek a veszély per­ceiben elhangzott rádióbeszél- getéseket rögzítették. (MTI) Nőakfíva Egerben Szűkén bánnak a megbecsüléssel — Télen is dolgozni akarnak a szövetkezeti asszonyok Az egri városi nőtanács és az MSZMP városi bizottsága a négy termelőszövetkezet asz- szonyaival közös ülésen tár­gyalta meg az idei termelési feladatokat és szövetkezeti asz- szonyokat érintő problémákat. Kácsor Jánosné, a városi pártbizottság első titkára fog­lalta össze a termelőszövetke­zetek múlt évi eredményeit, a szövetkezeti gazdálkodás ta­pasztalatait, az idei feladato­kat és azokat a problémákat, amelyek a szövetkezeti tagság nagyobb hányadát kitevő asz- saonyok munkáját hátráltatják. — A múlt évi eredmények­hez jelentősen hozzájárult az asszonyok szorgalmas munkája, a kapálás, metszés, kötözés, szüretelés, növényápolás, ker­tészkedés, és az állattenyész­tésben végzett munka — mond­ta többek között a városi párt­titkár. — Az 1965. évi jövedelmet az alacsony szőlőtermés, a mi­nőségi romlás és a felvásárlási árak kedvezőtlen alakulása befolyásolta. Emellett jelentős idegen munkaerőt használtak fel, amely a négy szövetkezet­ben közel másfél millió forint­tal rövidítette meg a tagságot Ez a veszély idén is fenye­get. ha nem nő nagymér­tékben azoknak a szövet­kezeti tagoknak — köztük a nőknek is — a száma, akik kétszáz munkaegység körül teljesítenek, napszámosok nélkülözésé- 1 feltétlenül több jövedelem l jutna a tagoknak. — Nagyarányú szőlőrekonst­rukció folyik a szövetkezetek­ben. A régi helyett egységes és kiváló minőségű fiatal sző­lőt ültetnek. Ez jelenti a jövőt, hiszen a bevételek nagyobb része a szőlőből származik. Amellett, hogy asszonyaink részt vállalnak a fiatal szőlő megművelésében, saját érde­kükben feltétlenül szükség van arra, hogy számon tartsák, megköveteljék az új szőlőte­rületek gondos kezelését, vál­laljanak a nőtáhácsok védnök­séget felettük. Az előadó végül az idei fel­adatokról beszélt, amelyben a város termelőszövetkezeteinek asszonyai és lányai fontos meg­bízatásokat kapnak. Kérte a termelőszövetkezetek elnökeit, hogy ne legyének szűkmar­kúak a dicséretekkel, becsüljék meg jobban az asszonyokat, mert maguk is elismerik, hogy nélkülük, szorgalmas mun­kájuk nélkül nem mennek sokra a szövetkezetben. A közös ügyekről tájékoztas­sák rendszeresen a nőket, ame­lyet munkájuk után jogosan el is várnak a vezetőségtől. Jusson érvényre a szocialista társadalmunk jövedelemelosz­tási elvének legfontosabb té­tele, hogy egyenlő munkáért egyenlő bér jusson a nőknek. A beszámolót követő vitá­ban sokan mondták el véle­ményüket. Több asszony han­goztatta, hogy az idénymun­kákban nem tudnak elég mun­kaegységet teljesíteni és télen is dolgozni akarnak. Szívesen vállalnak egész éven át mun­kát a Dobó Termelőszövetke­zet hozzászóló asszonyai is, és ennek a fontos kérdésnek a megoldására Cseh István szö­vetkezeti elnök azonnal több javaslatot is tett. Elmondta, hogy a hajtatóház bővítésével az eddigi 25 helyett 70—100 asszonynak is lehetne egész éven át munkát biztositani. Termelőszövetkezeti társulás­ban savanyító, szörpkészítő és palackozó üzemet hozhatnának létre. A rafiát külföldről hoz­zuk be, követhetnénk az oszt­rákokat, ahol műanyagból ké­szítenek kisüzemileg kötöző­szálakat. Folytatni lehetne az oltványkészítést is. Sokan elmondták, hogy a számarányuknak megfe­lelő képviseletük Jegyen a vezetésben, munkájuk után kapjanak háztájit, mert egyelőre a férfiak kajv- nak csak egy holdat, amely törvényesen megilleti a dolgo­zó asszonyokat is. A perifériá­kon nem alkalmazkodik az üz­letek nyitva tartási ideje a ko­rai munkakezdéshez és emiatt sok a munkakiesés. A keres­kedelem nem gondoskodik a félkészáruk ellátásáról, nincs a városszéli üzletekben hen­tesáru. A felvetett problémák meg­oldására a városi pártbizottság és a nőtanács konkrét javas­latokat dolgoz ki. „ A kubai párt határozata A Granma című lapban csü­törtökön megjelent a Kubai Kommunista Párt Politikai Bi­zottságának határozata, amely­nek értelmében Efigenio Amei- jeras őrnagyot, a kubai fegyve­res erők miniszterének helyet­tesét, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának tagját megfosztották rangjától, a pártban és a hadseregben be­töltött mindennemű tisztségé­től és katonai bíróság elé állít­ják. A határozat megállapítja hogy az intézkedés oka „az em­lített elvtárs felelőtlen maga­tartása". Ameijeras szoros ba­ráti kapcsolatban állt „társada­lomellenes és korrupt elemek­kel." Ezek barátságát .Sajá érdekükben használták ki és szinte állandóan vele voltak, hogy ily módon bejuthassanak sok hivatalos helyre és intéz­ménybe.” Az Ameijerast leggyakrabban látogató kebelbarátok közé tar­tozott Rolando Cubelas, akit nemrég ítéltek el hazaáruló te­vékenységéért. Mindamellett Ameijeras „egyáltalán nem állt kapcsolatban a Rolando Cube­las által szőtt összeesküvéssel.” „Ezek a baráti kapcsolatok, ez a környezet, ez az álláspont azokkal szemben, akik rágal­mazzák a forradalmat és egé­szében véve ez a magatartás összeegyeztethetetlen a kubai forradalmi hadsereg őrnagyi rangjával, a forradalmi fegyve­res erők miniszterhelyettesé­nek tisztségével és különösen a párt központi bizottságának tagságával” — mondja a hatá­rozd (MTI) Csaknem ezer hírlap és fo­yóirat érkezett Egerbe, a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsának Székházába, ahol csütörtök délután nyitották meg a Posta Központi Hírlap iroda hírlap- és szakfolyóirat- riállítását. Meglepően nagy érdeklődés kísérte a kiállítást, nemhiába, mert a posta hír­lapterjesztő szakemberei nagy aozzáértéssel rendezték el a Magyarországcm terjesztésre Központi Hírlap Iroda terjesz­tési és propagandaosztályának vezetője és Andrássy Aladár, a Miskolci Postaigazgatóság ve­zetője. A Budapestre akkreditált baráti országok diplomatái kö­zül megjelent V. L Pvganov. a Szovjetunió nagykövetségé­nek sajtómunkatársa, Martin Sámuel, az NDK nagykövetsé­gének kereskedelmi munka­társa, Irénéit* Wiiga, a lengje!- Dr. Földi Pál megnyitja a sajtókiállítást. kerülő mintegy 704 féle újsá­got és folyóiratot, közlönyt és szaklapot. A közönség érdekes betekintést nyerhet a sajtóter­mékek formái és tematikai változatosságába, nemkülönben a baráti és a tőkés országok legfontosabb sajtóorgánumai­nak világába is. A megnyitó beszédet dr. Földi Pál, a megyei pártbizott­ság propaganda- és művelődé­si osztályának vezetője tartot­nagykövetség első titkára, va­lamint a Magyarországi Szlo­vákok Szövetségének főtitkárai Bielik György is. Hárofn csehszlovák hírlap- szakember, Sándor Viktor, a bratiszlavai Obzar Lapkiadó Vállalat igazgatója és helyet­tese, Orlovszky Dezső, és a bratiszlavai kiadói főigazgató­ság vezetője, Jazsinger Artúr is részt vett a kiállítás meg­nyitásán. A sajtokiállításnak több külföldi vendége is volt. (Foto: Kiss Béla.) ' te. Az ünnepélyes megnyj‘ón J részt vett Toplak Ferenc, a Posta-vezérigazgatóság hírlap ügyosztályának vezetője, Ma- tuska István, a Posta-vezér­igazgatóság hírlapügyi főelő­adója, Ferenczy Sándor, a Posta Központi Hírlap Iroda igazgatója, Balogh József, a A KHT nronaga”'!'«—tegál iának ez a hírlap- és sza rolyóirat-kiállítása -ánd őri illításként az ország mindi nagyobb városába eljut. Ut( jára Komlón rendezték me ebben az évben először Ege ben, majd innen Békéscsal Győr és Salgótarján ' V vetkező állomás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom