Népújság, 1966. február (17. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-23 / 45. szám
f Könyvek és emberek Alig hihető adatokkal találkozik az ember, ha egy könyvtár statisztikáját megnézi. Nincs szándékunkban most számok halmazát önteni a gyanútlan újságolvasó elé, sokka! inkább szeretnénk következtetéseket megfogalmazni. A vizsgálódásainkhoz a Gyöngyösi Járási Könyvtárt szemeltük ki. Általánosításra alkalmasnak találtuk. Több mint harmincezer az Itteni könyvek száma, minden lakosra jut legalább egy könyv, egy év alatt kétezer új kötetet szereztek be és összesen több mint százezer könyv h kölcsönzési forgalmuk egy év alatt. Ezek a számok csak a városra vonatkoznak, a járásra kivetítve az adatokat, még magasabbra emelkednek azok. Ilyen például a gyarapításra fordított negyedmillió forint, a községi könyvtárakban fellelhető közel kilencvenezer könyv, és az, hogy Hal- majugrán, Ludason és Viszne- ken minden lakosra legalább két könyv jut. Hol tartunk ma már a könyvtárakkal szemben támasztott igények mértékében? Lehet-e még további követelésekkel fellépnünk, nem vagyunk-e túlságosan maximalisták? Ilyen és ehhez hasonló kérdések is felötlenek bennünk az adatok ismeretében. Meddig lehet még folytatni a fejlesztést? Gondoljuk csak el, egyetlen évben negyedmillió forint a gyarapodás céljára? Tizenhatezer kötettel nőtt meg a községi könyvtárakban az állomány. Ilyen ütem mellett tíz év? alatt százhatvanezer új könyvet jelent ez a dicséretes törekvés. De az olvasók oldaláról is nézhetjük a kérdést. A város lakosságának több mint tizenkettő, a járás lakóinak pedig közel huszonöt százaléka könyvtári tag. És a tervhez viszonyítva a lemaradás még így is hattized százalék. Már pedig a terv megfontolt célkitűzést jelöl meg. Akad kiugró eredmény ts, Ludas. Ebben a községben a termelőszövetkezeti tagoknak majdnem a fele tagja a könyvtárnak. A szövetkezet vezetőinek igyekezete, személyes ráhatása is felismerhető ©mögött a szám mögött. Ismételten csak csodálkozni tudunk. Meddig még? Meddig lehet még ezt az ütemet tartani? Ha csak az állami erőforrásokból fenntartott könyvtárak j léteznének a községekben, viszonyítási alapunk minőségileg megváltoznék. Számba kell azonban venni az egyéni könyvtárakat is, a szenvedélyes könyvgyűjtőket. Érdekes lenne most találgatósdit rendezni: kinek mi a véleménye, menynyit költhettek könyvre az emberek a gyöngyösi járásban és magában Gyöngyösön is az elmúlt évben? Biztosra vehető, hogy a valóságos adatokat még ■a legmerészebbek sem találnák el. Hiszen a falusiak 900 000 forintot, a gyöngyösiek pedig több mint 2,800 000 forintot adtak ki könyvre. Tessék csak kiszámítani: legalább százezer könyvre rúg csupán Gyöngyösön ez a szám. Hihetetlen mennyiség? Bizony, van rajta mit csodálkozni. Azonnal hozzátehetjük a megjegyzésünket: és még mi vagyunk elégedetlenek? Szabad-e elégedetlenkednünk? Elértük-e már a könyv iránti érdeklődés csúcsát? Bár a kérdés olyan feleletet sugall, hogy már nincs lehetőségünk a további fejlesztés terveit reális igénnyel megszabnunk, mégsem fogadhatjuk el ezt a választ. A könyv’ iránti érdeklődés ébren tartásában nincs megállás, nem lehet megállás. Egy nép műveltségét többek között az is bizonyítja, milyen erős szálak fűzik az írott betűhöz, mennyire él azokkal a kincsekkel, amiket Gutenberg utódai tesznek elérhetővé a számára. Mint ahogy soha nem tetőzhet az irodalmi alkotások száma, ugyanígy nem tetőzhet a könyv iránti igény mértéke sem. Mégis van óvatosságra okunk, éppen az adatok szépsége inthet megfontoltságra bennünket. Mert más az, beiratkozni a könyvtárba, kitölteni a kis karton rovatait, és megint más a könyv igazi barátjává nevelődni. Ha a könyvtári tervek számadatait akarjuk csak növelni évről évre, a statisztikai űrlap nagyon becsaphat bennünket. Igaz, a könyvforgalom meny- nyisége már hívebben tájékoztathat a tartalmi vonatkozásokról, mégis tudnunk kell türelemmel is lenni céljainkat illetően. Egész világosan: minden könyvtári tagot olvasóvá kell nevelnünk, Inkább lassúbb legyen az olvasók számának növekedése, semmint megtévesszük magunkat. A statisztikák versengésére nincs szükségünk. Az ilyen vetélkedés nemcsak önámítás, hanem csalás is. Amikor a Gyöngyösi Járási Könyvtár elismerésre méltó eredményeit hoztuk fel példának, figyelmeztetni is szerettünk volna, éppen a jó példa lehetőségével, az esetleges buk- kanókra, az álcázott, rejtett kátyúkra. Ügy mondhatnánk, egy kicsit megfontoltabban kell haladnunk. Hogy meddig? Sem időt, sem mértéket nem tudunk megjelölni. A könyv és az olvasó kapcsolata időtlen. G. Molnár Ferenc Hét pavilonban ötezer négyzetméternyi területen kapnak helyet a BNV könnyűipari kiállításai A könnyűiparban megkezdődött a felkészülés a május 20- án kezdődő Budapesti Nemzetközi Vásárra. Jóváhagyták a kiállítási programot, amely szerint a könnyűipar kiállításának központja változatlanul a tavaly átépített és nagy sikert aratott Kossuth-pavilon lesz. Ebben mutatják be a textil- és bőrruházati ipar kollekcióin kívül a nyomda- és papíripar termékeit is. A lakberendezés egy most épülő új csarnokban, a Kossuth-pavilon melletti épületben kap helyet. A magyar könnyűipar termékeinek kiállításai összesen ötezer négyzetméternyi területet foglalnak el. A nagy áruválaszték teljes bemutatására azonban még ez sem elegendő, ezért a nemzetközi vásár jellegének, a külkereskedelmi érdekeknek megfelelően elsősorban az exportra ajánlott termékeket helyezik előtérbe a kiállítás anyagának kiválasztásánál. Az üzemekben már tervezik, sőt készítik is a BNV-re szánt termékeket. Meghatározták, milyen gyártmánycsoportok új készítményeit állítják ki. A vásár idején a könnyűipari szakemberek számára szakmai napokat rendeznek, ahol megbeszélik a gyártmányfejlesztéssel, az új technológiák kialakításával kapcsolatos problémákat. (MTI) A sár ám ki „Dárius99 Pályaválasztás: Mezőgazdasági szakember szeretnék lenni... 99 Ezekben a napokban az általános iskolák nyolcadik osztályos tanulói a szülők, pedagógusok segítségével pályát választanak. Kellemes gondja ez a mai ifjúságnak, mert sok kapu áll előttük nyitva. Mi a mezőgazdasági továbbtanulás lehetőségeiről szólunk. A szőlőtermesztő, zöldség- termesztő és gyümölcstermesztő szakmákban a tanulók képzése Egerben, a szakmunkástanuló-iskolában (Lenin út) történik. A tanulók képzése elméleti és gyakorlati oktatásból áll. A szőlőtermesztő és gyümölcstermesztő szakmákban bevezetésre került a felemelt szintű oktatás, ami azt jelenti, hogy a szakmunkás-bizonyítvány megszerzése után a fiatal szakmunkások közül azok, akik kiváló eredményt értek el, rövidebb idő alatt (két év) szerezhetnek érettségi képesítést Ezekben a szakmákban tanévenként őt hónap elméleti és hat hónap gyakorlati oktatás van. A szakismereti anyagok mellett az alapozó közismereti tantárgyak, (matematika, ké, mia, fizika, biológia) olyan mélységig terjednek, mint a középiskolák I—II. osztályaiban, a biológia kivételévelj amely teljesen középiskolai ismeretet ad. Szakközépiskolákban, ha a fő szak a szakmunkásképzés szakmájával megegyező, a szaktantárgyakból nem kell érettségi vizsgát tenni. A tanulók az első és második tanévben tehát elméleti és gyakorlati képzést az iskolában kapnak, a harmadik évben gyakorlaton termelő üzemben vannak. Zöldségtermesztő szakmában a tanulók tanévenként három hónap elméleti és nyolc hónap gyakorlati oktatásban részesülnek. A tanulók csak az elméleti oktatás ideje alatt laknak az iskola kollégiumában. Gyakorlati oktatáson termelő üzemben vesznek részt, az iskola által kiadott tanítási terv szerint, amelynek teljesítését az iskola ellenőrzi. Hogyan lehet jelentkezni ebbe az iskolába? Az általános iskolákban rendelkezésre álló jelentkezési lapokon a megfelelő szakmát fel kell tüntetni, tanulószerződést kell kötni valamelyik termelőszövetkezettel, vagy állami gazdasággal. A szerződéseket a járási tanács mezőgazda- sági osztályához kell eljuttatni. Az iskola elsősorban a Heves megyei fiatalokat várja. C. L. A mikor Zaránkon meg- kérdeztem egy öregasz- szonyt, hogy hol találom meg Molnár Béla házát, a néni a következőt mondta: — Amott, az a szép, zöld- kerítéses új ház az övé, a ..gazdag Béláé”. Mert csuda egy jómódú ember, nincs is tán még egy ilyen férfi az egész faluban. Dolgozik, mindig csak dolgozik, de van is értelme, mert dől hozzá a pénz... „Gazdag Béla” szép zöldke- rítéses háza tényleg ott ál', ahová a néni mutatott. — Molnár Bélát keresem. — Melyiket? — Hát azt, aki több mint 900 munkaegységet ért el a múlt évben. — A férjem nincs itthon, kint dolgozik a tanyán. — A szövetkezet irodáján azt mondták, hogy ma szabadnapja van. — Lehet, de neki nincs is igazi szabadnapja — mondja a feleség, nem bosszúsan* inkább némi büszkeséggel. — Szóval, a tsz-tanyán, a borjúistállóban megtalálom?... De Molnár Bélát az istállóban sem találtam meg. Azt mondták a munkatársai, hogy itt elfogyott a munka, hát Béla elment árkot ásni... Nehéz egy ember, elfogy az árokásás, aztán újra kereket old. Talál valami más foglalatosságot és csak hült helye marad. Az áső mellett végül is rátaláltam „gazdag Bélára”, a 34 éves borjúnevelőre. — Itt akadt most munka — mutat az árokra —, gyűlik legalább a munkaegység. — Annyira szüksége van a pénzre? — Hát bizony sok mindenre kellett és kell. 1964-ben vettük a házat, 80 ezer forintért. És most már egy fillér adósságunk sincs. Vettünk egy Horizont tv-t és mosógépet is a zárszámadás után. A pénz mindig jól jön. És Molnár Bélához tényleg szinte jön a pénz. 940 munkaegységet teljesített a múlt évben, és a tsz 44 forintot fizetett minden egységre. De hogy mennyit kellett dolgoznia, havi 80—100 munkaegységért és az év végi 21 000 forint tiszta jövedelemért, arról nem vallanak a számok. — Igen, kell a pénz. De higgye el, szeretek dolgozni. Nincs nekem estém, éjszakám, vasárnapom. A múlt évben is összesen két vasárnapom volt. — Ő sem bosszúsan mondja, inkább némi büszkeséggel. — Megragadok én minden munkát, olyat is, amit mások el se végeznének. És így találom meg a számításomat a tsz-ben. El se megyek ;nnen. A zaránki Dáriusnak ilyen egyszerű kincse van: a munka szeretete. Megdolgozott a „kacsalábon forgó” szép, zöld- kerítéses házért, a most vásárolt tv-ért, mosógépért. Ilyen egyszerű, dolgos hétköznapokkal lett „gazdag” Molnár Béla. Fóti Péter RETTENETES T— Csak jövőre tudom kicserélni a Wartburgomat* Aa igaz, hogy ettől még bátran lány maradhatott volna. Társnői többnyire munkásszálláson laktak, ő is odaköltözhetett volna. Apja is váltig hívta, hogy... bolondság, mások majmolása, amit csinálsz, hagyd a fenébe azt a lencsecsiszolást, az én fajtám: született virágkertész vagy, Kati. Csomagolj, és azonnal gyere haza. De mehetett-e? Abban a tévhitben volt, hogy fogadna csak szót, telepedne csak haza — menten vége volna a becsületének. Ahány kiiszöbnyergelő, más kabátjáról pxhét kapkodó satrafa csak van, az mind őt szapulná, mind rajta köszörülné a nyelvét, mondván: vagy élhetetlen volt, vagy pedig szalmazsák, férfiak szalmazsákja, muszájból hagyta ott szégyenszemre Pestet. A tetejében lánypajtásai sem hagyták békén. — Te, okos te! — fejelték. — Mit vacillálsz? Igaza van Irén ángyodnak, totál igaza. Mintapofát, igazi gumi-embert nézett ki neked. Mondd már, nem az a dalia, és a csikófogait is régesrég elhullatta. De imád, megdöglik érted, és ez a lényeg. Ha pedig mégis be talál dilizni, hogy ő hordja a nadrágot, ő parancsol — még mindig otthagyhatod. & Peták, a férj-jelölt? Ö, nem volt rossz amber! Sutasága és ódivatú, érzelgős széptevése pedig valósággal megható, és csak később, már egybekelésük után derült ki, SMIiM 1966. február 23., szerda fuRBÁN ernó REGÉNYE KATI FEilJET FOK hogy voltaképpen — áldozat. A hiszékenység és a férfihiúság áldozata. Amíg Irén néni nem vetett rá szemet, békén, a házasságról végleg lemondva élte a maga igénytelent, percre beosztott agglegény életét. Káros: pénz- és egészségpusztító szenvedélyei nem voltak. Passziója is csak egyetlenegy: a fényképezés. Ami feleseleges kis pénze a szerény postatiszti gázsiból megmaradt neki, azt az utolsó fillérig filmekbe, fürösztő sókba, lámpákba és másoló papírokba ölte. Főzőfülkéje — ugyanis csak teaforrázásra használta — valóságos kis laboratórium volt. Még nagyító apparátust is szerelt bele. És több tucat oklevél és főfő büszkesége: egy első díjul kapott ezüstserleg birtokában már éppen azt számolgatta, hogy életnívóját illetőleg micsoda korlátozások bevezetése árán térhetne át a színes fényképezésre is, amidőn egy szép napon így állította meg a lépcsőházban Irén néni, úgy is, mint a „vizavi lakás” főbérlője: — Ejnye, Peták űr, — korholta. — Ezt igazán nem hittem volna! Vak maga, vagy a szíve pudvás, az én istenem áldja meg?! — Már megbocsásson... markolta meg Peták a lépcső karfáját. — Én... ugyebár, én ... tulajdonképpen ... én egy szavát sem értem, tisztelt szomszédasszony. — Jaj, hogy’ mondhat ilyent?! — sopánkodott Irén néni. — Még utóbb engem is kétségbe ejt! Engem is álmatlanná tesz a szívtelenségével... Katiról, a kis húgomról van szó, — fogta suttogóra recsegő trombitahangját. — Eleped, tönkremegy az a szerencsétlen lány. Már se éjjele, se nappala szegénykémnek. — De kérem... ?! — Nem hiszi? Pedig elhiheti, mert maga az oka! A maga ... isten ne vegye bűnül... a maga lelketlensége! Nem mondom: köszön neki. De hogyan? Lóhátról. Anélkül, hogy egyszer is a szemébe nézne. Kati meg hervad, sóhajtozik, egész eleped a maga kemény-szívű- sége miatt. — Mo-mo-mondta? — pirult el a haja tövéig Peták. — ö ... maga ... mondta? — Kell is az ilyesmit mondani! Az lenne csak a szép, ha már szóval is panaszkodott volna... Mit képzel? Gyávább, szemérmesebb ő annál. De nekem van szemem, és a fülemet sem szoktam bedugni éjszakára. Hallván hallom, hogy mit sóhajtozik össze. És mert Katit is elővette, neki is telebeszélte a fejét, mi történt, amidőn legközelebb Kati és Peták a lépcsőházban összetalálkozott? Peták megszédült, remegés fogta el. Akkora remegés, hogy a gangon végigtámolyogva a kulcslyukba sem talált bele. No igen, mert Kati valóban jól megnézte magának, és a tekintetéből is olvasni próbált. Merő kíváncsiságból. Azt fürkészte, hogy valóban úgy van-e* ahogy Irén ángyi bezengte neki Peták állapotát, mondván: az ipse tisztára meg van gárgyulva, se hall, se lát a szerelemtől. Peták pedig — a jámbor — a nőismeret analfabétája, persze hogy kihívásnak vélte a kíváncsiságot, s ijedtében önmagát múlta felül a mulyaságot és a félszegséget illetőleg. Egyébként szolid, csendes, végtelenül hálás férj lett Igazi házikenyér. Csak éppen — elviselni volt nehéz. Továbbra is preciz, pedáns és a végtelenségig tapintatos maradt. Percre kelt, percre feküdt, és még a háztartási kötelességét is naptár szerint, felhúzott automata módjára teljesítette. Katit drágakőnek tekintette, csakhogy — nyers, csiszolatlan drágakőnek. Ennek folytán örökké a megmunkálásán fáradozott. Magyarán: végtelenül udvariasan és örökké a bocsánatát kérve, de szakadatlanul nevelte, köszörülte és korholta. Ami elég ostobaság volt tőle, mert Kati — a félzöld, burkából alig kipattant bimbó — még így is: a szerelem kiszámított, szertartásos adagolása mellett is egy-kettőre virágba borult. Alakja megnőtt, kitelt, a szerelmi játékok igazi hegedűjévé vált. És ki tudja: talán fel is lázad, és akkor jaj Petáknak, és jaj akkurátus, percre kiszámított életmódjának is, ha nincs 1956 ősze, és nem éri Petákot hivatalába menet kósza, nem is neki szánt géppisztolysorozat. Kati megsíratta, meg is gyászolta, és mert félt, mert lidérc- nyomásos álmok gyötörték, a temetés után néhány héten át Irén ángyi hatalmas, rémeket riasztó karjai közt aludt. De teltek a napok, múltak a hetek, mire kitavaszodott, Kati úgy érezte, hogy újra lány lett Csak álom, képzelődés, könyvből olvasott csiklandó- san fura regényrészlet volt a házassága. Irén néni aztán kijózanította. Egy fess, jól kereső fiúról, egy szövőgyári diszpécserről kezdett példázni. Hogy vásárlás közben, a csemegebolt pénztára előtt akadt vele már többször is össze. Ami arra 'bizonyság, hogy házias, kezelhető anyag az illető, s ha a felesége nem kapatja majd el, akár kruplihámozásra vagy tésztagyúrásra is be lehet fogni annak idején. Továbbá szép, szép az özvegyi magány, a sírnál fogadott hűség, fuvolázta a derék Irén ángyi, de mindennek és így az asszonyi természetnek is megvan a maga törvénye. Csak az egészségnek árt, és az idegeit rongálja, aki vérmes, viruló asszony létére az apácaéletet erőlteti. A célzás világos volt. Kati bele is pirult. Erre Irén ángyi sietett megnyugtatni, hogy isten őrizz, nem cédaságra biztatja ő, elvégre hitvesi kapcsolat is van a világon, aztán a gyászév is letelik egyszer. Kati tehát ne vegye rossz néven, ha egy színházjegyet továbbit neki. A fiútól való, a fiú küldi hódolatának kifejezése mellett. Látta már, Katit, jól meg is nézte magának, és elragadtatásában úgy nyilatkozott, hogy az isteni Lollobrigida csak mosogató« lány Katihoz képest. (Folytatjuk)
