Népújság, 1966. január (17. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-25 / 20. szám

Ragyogó küzdelem után egri győzelem a női kosárlabda ]%R /• nyitányán Egri Dózsa— Bajai Fehérneműgyár 54:47 (22:12) Eger, 300 néző, v.: Mészáros és Fülöp. Dózsa: Die­nes 14, Nyíri 12 — Szarvas 14 — Szarka 10, Fodor. Csere: Gulyás 3, Ma­joros K. 1, Oláh, Tuba, Séra, Zsabka, Péter- falvi. Edző: Ga­lambos János. Ritkán látott nagy érdeklő­dés nyilvánult meg az első NB 1-es egri mérkőzés iránt: már a mérkőzés kezdete előtt egy órával zsúfolásig megtelt a Szilágyi Gimnázium szűk tor­naterme, sőt, sokan kívül ma­radtak a folyosón! Az egri csapat rendkívül idegesen, kapkodva kezdett, a lányok szemmel láthatóan lám­palázasak voltak. Szinte ál­landóan a bajaiak térfelén folyt a küzdelem, de a kosár­ra dobások nem sikerültek, az egri csatárok egymás után hagyták ki a ziccereket. A bajaiak szórványos támadásai közül egy sikerrel járt, s egé­szen a 7. percig 2:0 arányban vezettek! Ekkor azonban mind­jobban belelendült a Dózsa, és a közönség lelkes buzdítá­sa közben 10:4-re, majd 12:6- ra elhúzott. Az egri lányok nagy gondot fordítottak a vé­dekezésre, jól szedték le a pa­lánkról lepattanó labdákat és gyors ellenakcióik rendszerint sikerrel végződtek. A szerzett előnyt egészen a hajráig tudta tartani Eger, utá­na azonban néhány kulcsjáté­kosa kipontozódott, s a bajaiak­nak sikerült három pontra fel- zárkózniok! Hallatlan izgalmak közepette folytatódott tovább a küzdelem, teljesen nyílt volt a játék, de aztán Szarvas gyors kosara után a jobb erőben le­vő Dózsa fokozatosan felülke­rekedett, s végül is megérde­melten nyerte első NB I-es mérkőzését. A tavalyi bajnok­ságban 9. helyezett bajaiak le­győzése szép teljesítményt. Az egri csapat — eltekintve né­hány kritikus szakasztól — kitűnő felkészültségről tett ta­núságot, s időnként olyan eré­nyeket csillogtatott meg, ami biztató a további szereplést illetően. Az együttesben Dienes bizonyult a széllemi vezérnek, de a többiek is megtették a magukét. Talán Szarvas, Szarka és Nyíri emelkedett még ki társai közül. A játék­vezetői kettős jól működött. !32 induló Heves megye síbajnokságán Szombaton és vasárnap a Mátrában ideális időjárási és hóviszonyok mellett rendezték meg Heves megye 1966. évi sí- >ajnokságának küzdelmeit. Az egyes számokban 132 verseny­ző állt rajthoz — ilyen nagy­számú indulója még sohasem volt a megyei bajnokságnak! A mennyiségi javulás mellett minőségi előbbrelépésről is beszámolhatunk, hiszen — fő­leg a fiatalok — nagyszerű küzdelmeket vívtak egymással, 'írni feltétlenül biztató a soron következő, megyék közötti há- omfordulós kupaversenyeket és az országos bajnokságot te­kintve. A műlesiklást a Kékes északi, a lesiklást a Kékes déli pályán bonyolították le. míg a futóverseny színhelye Mátra­háza volt. A minőségi változás elsősor­ban annak köszönhető, hogy végre több helyen is megindult a szakosztályi munka! A fel­nőtt versenyzők közül kitűnt Tóth Géza, az Egri Vörös Me­teor versenyzője, valamint a parádsasvári Simon R. Az ifjú­sági fiúk kategóriájában az ugyancsak parádsasvári Béres Tibor, Schirm J. és Hevér (Gy. ITSK) jeleskedett, míg az ifjú­sági lányoknál Rábel Jutka íParádsasvár) bizonyult a leg­jobbnak. Szép küzdelmet vív­tak egymással a serdülő lá­nyok, ahol a háromszoros út­törőolimpiai bajnok Rábel Ka­talin, valamint Csortos Jutka és Tóth Mária (ez utóbbi ket­tő Mátraházi Lendület) árult el kivételes képességeket. Ä serdülő fiúk legjobbjai: Bar- dóczi (Gyöngyösi VSE), Balázs érdemelnek dicséretet. (A ver­seny részletes eredményeinek ismertetésére visszatérünk.) Közgyűlés Egercsehiben Egercsehiben a Bányász klubban rendezték meg az Egercsehi Bá­nyász SK sportköri beszámoló és veztőségválasztó közgyűlését, ame­lyen a nagy számban megjelent sportköri tagok mellett részt vett Fehér István, a megyei pártbizott­ság osztályvezetője, Pusztai Lász­ló, a megyei TS elnöke, Prohász- ka Rajmund a bányaüzem igazga tója, Gubán Gyula, az üzemi párt- bizottság titkára. Utassy Mihály szakszervezeti titkár és Kiss Imre, az egri JTS elnöke is. A vezetőség beszámolója — ame­lyet Orbán Pál sportköri elnök ol­vasott fel — részletesen foglalko­zott a bányaüzem sportéletével, ki­tért az egyes szakosztályok tevé­kenységére, s örömmel állapította meg, hogy a labdarúgás mellett ma már a kézilabda- és teke-szak­osztályokban is komoly munka fo­lyik. A beszámoló felett vita ala­kult ki, a hozzászólók elsősorban az utánpótlás kérdésével foglalkoz­tak. Ezután megválasztották a 11 ta­gú elnökséget és öttagú számvizs­gáló bizottságot, a sportkör elnö­ke továbbra is Orbán Pál maradt. Helyettesek: Oblaznik Gusztáv, Ba­logh István. Tagok: Székely La­jos, Érsek Ferenc, Garamszegi Jó­zsef, Nagy István, Póré Barnabás, Heidrich József, Nyerges Andor, Harczos József. A számvizsgáló bi­zottság elnöke: Kuborczik József. Tyúkok és sertések — társbérletben Pályádat A lapunkban korábban meghirde­tett „Heves megye sporttörténete a XIX. századig” című pályázat be­adási határidejét 1966. március 10-ig meghosszabbították. A pályaműveket a TIT megyei titkárságára (Eger, Kossuth Lajos u. 4.) kell elküldeni. A pályázatra vonatkozó írásbeli és szóbeli fel­világosítást a MÉSZÖV szövetkezet- politikai osztálya ad (Eger, Kné­zich K. u. 2. Telefon: 11-70.) A fiatalok között a mátra- füredi Rábel Katalin bi­zonyult a legjobbnak. P. (Parádsasvár), Varga 1. (Mátraházi Lendület). A kifo­gástalan rendezésért a megyei síversenyek „elmaradhatatlan emberei”: Schirm Szigfrid, Gö- möri József, Székely Ferenc, Rábel Mihály és Sidló György — Nantes-ban Magyarország férfi kézilabda-válogatottja 8:5-ös félidő után 10:10 arányú döntetlent ért el Franciaország csapata ellen, VB- selejtezo mérkőzésen. — Újpesten Került sor az év első nemzetközi labdarúgó-mérkőzésére, amelynek során az Újpesti Dózsa Bene, Kuharszki és Göröcs góljai­val 3:1 arányú győzelmet aratott a BFC Dynamo ellen. — Befejeződtek a műkorcsolyázó- bajnokság küzdelmei. Mint várható volt, az egyéni bajnokságokat Al- mássy és Ébert szerezte meg. Pá­rosban a Csordás—Kondi, jégtánc­ban pedig a Mató—Csanády kettős győzött. — Vasárnap jégkorong-rangadóra került sor az FTC és a BVSC csa­patai között. Az FTC nagy harc 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 után 2:1 arányban győzött, így a bajnokság sorsa előréláthatóan a vasárnap délelőtti Ü. Dózsa—FTC mérkőzésen dől majd el. — A kardvívók Forró Sándor emlékversenyét Kovács Attila (Va­sas) nyerte Bakonyi, Pézsa és Me- széna előtt. —* Los Angelesben fedettpályás atlétikai versenyen a rúdugró Pen- nel 512 cm-rel új világrekordot ál­lított fel, míg a hármasugrásban Walker 16.37 cm-res teljesítmény­nyel ért ©1 új fedettpályás világ­csúcsot. Szennyes Katalin és Estefán Géza Heves megye egyéni asztalitenisz bajnokai Egerben, a Gárdonyi Gimnázium tornatermében rendezték m?g He­ves megye 1966. évi felnőtt. egyéni asztalitenisz-bajnokságát, amelynek közel száz részvevője volt, s mind a férfi, mind pedig a hői mezőny­ben magas színvonalú küzdel­meket láthatott a közönség. A mérkőzések hevességére jellemző, hogy az NB n-es Lőrinczi Vasas egyetlen játékosa sem tudott a leg­jobb nyolc közé jutni! A verseny az egri asztaliteniszezők óriási fölé­nye jegyében folyt le. örömmel kell azonban megállapítanunk, hogy a Gy. Vasas Izzóban és a Mátraalji Bányászban is ébredezni kezd az asztalitenisz-sport! Történtek meglepetések is, keve­sen számítottak például arra, hogy Estefán Géza biztosan maga mögé utasítja az esélyesebbeket! Kitűnő technika és taktika, valamint jó küzdőszellem és erőnlét segítette őt a bajnoki címhez. Elismerésre méltó a sokáig sérüléssel bajlódó Horváth Béla második helye, s kellemes meglepetést okozott Feith Zoltán élvonalba törése. Hart Géza formán kívül verseny­zett. Női egyesben Szenyes Katalin bajnoksága nem lehetett vitás, a második helyért azonban óriási küzdelem folyt Gogh és Lájeraé között. A verseny végül -is minimá­lis különbséggel dőlt el Gogh ja­vára. Jellemző, hogy Lájerné sokkal jobb teljesítményt nyújtott, mint a korábbi időkben, amikor utca­hosszal tudott bajnokságot nyerni. A négy első helyezett játéka meg­nyugtató az NB Il-őt tekintve. Sajnos, Tiszanána távol maradt a versenytől, — mint hallottuk: a helyi vezetők semmi támogatásban nem részesítik a tehetséges aszta­liteniszezőket .;. Eredmények: Férfi egyes: 1. Estefán Géza, 2; Horváth, 3. Feith Z., 4. Hart, 5. Seregély I., 6. Kovács Gy., 7. Ka­tona (valamennyi Egri Dózsa) 8. Szabó (MÁV HAC).' Női egyes: 1. Szennyes Katalin,­2. Gogh. 3. Lájerné (Kiss Erzsébet), 4. Sárkány (valamennyi az FMSZ Vörös Meteor Eger versenyzői). Férfi páros: 1. Hart—-Horváth, 2. Estefán—Feith, 3. Kovács—Katona és Szabó—Seregély L Női páros: L Lájerné—Szennyes* 2. Gogh—Nábrádi. 3. Sárkány— Patrik é-. Gáicsik—Jeszenszki (Pe- tőfibánya). A bajnokság meglepetése: az egri Estefán Géza bizto­san nyerte a férfi egyest. (Molnár I. felvétele) Vegyespáros: 1. Hart—Szennyes, 2. Estefán—Gogh, 3. Katona—Lájer­né és Feith—-Nábrádi. A helyezettek a február 19—20-án Debrecenben sorra kerülő orszá­gos felnőtt vidéki bajnokságon jo­gosultak indulni* I Szép küzdelmet vívtak Gyöngyösön a megye gyors- és műkorcsolyázói 1. Cagliari—Bologna 2 1:3 2. Catania—Brescia x 1:1 3. Fiorentina—A tálán ta 1 1:0 4. Foggia—Juventus x 0:0 5. Milan—Lazio félbeszakadt 6. Roma—Lanerossi l 1:0 7. Spal—Napoli 2 1:2 8. Torino—Sampdoria 1 1:0 9. Varese—Internazionale 2 1:3 10. Red Star—Rennes elmaradt 11. Angers—Lens elmaradt 12. Roúen—Monaco elmaradt 13. Nice—Lyon 1 4:2 14. St. Etienne—Sochaux 1 3:1 15. Sedan^-Strasbourg elmaradt K. Valencia—Nimes 1 3:0 Vasárnap Gyöngyösön rendezték meg Heves megye 1966. évi gyors- és műkorcsolyázó bajnokságát. A látottak alapján megállapítható, hogy műkorcsolyázáSban so Icát fej­lődtek a versenyzők — a gyorskor­csolyázókat viszont a pálya kis mé­rető akadályozta meg a jó forma bizonyításában. Mint várható volt, Csatlós Csaba és Garabás Zsuzsa nyerte az összetett bajnokságot, az ifjúságiaknál Kulcsár József bizo­nyult a legjobbnak. Műkorcsolyá­zásban a Szigeti-testvérek, Lőrin­czi Enikő, Gombos László és Ke- czán Mária győzött. EREDMÉNYEK Gyorskorcsolyázás Női számok 200 m: 1. Lőrentei (Eger), 2. Poz­der (Gyöngyös). 400 m: l. Kalzendorfer (Gyön­gyös), 2. Sasvári (Gyöngyös). Fel­nőtt összetett bajnokság: 1. Gara­bás Zsuzsa (Eger). Férfiszámok 200 m: 1. Rozgonyi E., 2. Ferencz- falvi, 3. Letanóczki (mind Gyön­gyös). 300 m: 1. Kulcsár E. (Eger), 2. Bengyel (Gyöngyös), 3. Hernádi (Gyöngyös). 400 m: 1. Majoros M. (Eger), 2. Dredor (Gyöngyös), 3. Kovács A. (Gyöngyös). 500 m (futókorcsolj'-a): 1. Kulcsár J. (Eger), 2. Pethes (Gyöngyös), 3. Mándoki (Eger). 500 m (hokikorcsolya): 1. Faragó Z., 2. Karsai, 3. Mátyás (mind Gyöngyös). 500 m felnőtt (hokikorcsolya): 1. Mészáros (Gyöngyös), 2. Nagy J. (Eger), 3. Mándoki L. (Eger). Ősz- szetett bajnokság: 1. Csatlós Csaba (Eger). Műkorcsolyázás Női számok Megyei egyéni bajnokság: l. Szi­geti Klára (Eger). Ifjúságiak: 1. Ke­czán (Gyöngyös). 2. Valentinyi (Eger). Serdülök: 1. Lőrinczi E. (Eger), 2. Szémann (Eger), 3. Péter Zs. (Gyöngyös), 4. Komjáthi (Eger), 5. Lőrentei (Eger), 6. Szémann Zs. (Eger). Férfiszámok Megyei egyéni bajnokság: 1. Gom­bos László (Gyöngyös). Ifjúságiak: 1. Szigeti Z. (Eger), 2. Kiss Pál (Gyöngyös), 3. Vass (Eger). Serdü­lők: 1. Bengyel Sándor (Gyöngyös). Paros műkorcsolyázás: 1. Lőrin­czi—Szigeti (Eger), 2. Szémann K- Vass (Eger). Jégtánc: 1. Szigeti testvérpár (Egei*). A január 30-án Budapesten meg­rendezésre kerülő országos vidéki gyorskorcsolyázó-bajnokságon az alábbiak képviselik megyénk szí­neit: Garabás Zsuzsa, Tarr Katalin, Csatlós Csaba, Joó Imre, Kulcsár József, Majoros Mihály, Pethes ViZ- mos. A modem állattartás leg­jobb, leggazdaságosabb módjait az egész világon kutatják, vizsgálják a szakemberek. A nagyüzemi állattartásban igen nagy súlyt kell helyeznünk a gazdaságossági szempontokra, hiszen „zsákból etetünk” és nem bízhatjuk magunkat a vé­letlenre, a természet ajándé­kára. Minden nagyban törté­nik, tehát olcsóbban is ter­melhetünk, azonban rossz gazdálkodás mellett a károk is nagyobbak lehetnek. A gazdaságossági követelmé­nyek vetették fel egyes orszá­gokban a különböző háziálla­tok együttes tartását. Ki ne emlékezne a régi falusi istál­lókban tartott házinyulakra. Külön etetés nélkül, megéltek a lovak, marhák által elszórt szénából és takarmányból. En­nek a régi felismerésnek mo­dem változata a tyúkok és ser­tések együttes tartása dróthá­lós tojóházban. A legcélszerűbb részben dróthálós, részben almozott pa- dozatos tojóházak építése. Áz „emeleten” helyezkednek el a tyúkok. Az egy méter magas­ságban kifeszített dróthálóra keskeny léceket helyezünk. Ez csökkenti a hálóra nehesedS nyomást, és kényelmes „álló­helyet” is biztosít a tyúkok­nak. A drótháló alatti térben he­lyezzük el a süldőket. A kísér­letek szerint 1000 tojóra 5—10 sertés esik. Addig tartózkod­hatnak ott, amíg élősúlyuk el­éri a 80 kg-ot. Utána következ­het a kukoricára alapozott utóhízlalás. Mi ennek az elő­nye, mi az egész „társbérlet” célja? A padozat (drótháló) alatt elhelyezett sertések felszedik és hasznosítják a lehullott ta­karmányt. Egyes kísérletek már odáig vezettek, hogy a sül­dőket külön nem is takarmá- nyozzák, csakis a lehulló takar­mányt hasznosítják. Kizárólag itatásukról gondoskodnak kü­lön. Végül, de nem utolsósorban, igen lecsökken a takarítási szükséglet is. Vonatkozik ez a dróthálóra és a sertések terü­letére egyaránt. Tulajdonkép­pen az egész elgondolás a vad­állatok között általánosam is­mert — kölcsönös előnyökön nyugvó — életközösségnek a mesterséges, s céltudatos vál­tozata. Síh A próhirdetések Gépkocsi és motorkerékpár tu­lajdonosok! a kötelező biztosítás díját január 31-ig fizethetik ka­matmentesen. AZ 1966. évre szóló új gépjármű-szavatossági biztositá- sí igazolást az Állami Biztosító il­letékes járási és városi fiókjai azonnal kiadják az 1965. évi igazo­lás visszaadása ellenében. Vegye át igazolványát azonnal, mert a forgalmi ellenőrzéseknél az felmu­tatandó. Tol ósúly os piád mérleg 10 kg-oe 240,— Ft., 20 kg-os 200,— Ft, rövid rúddal nagy tányérral, i960, évi hi­telesítéssel díjmentes csomagolás­sal. Krammer Ferenc, Baja, Beze- rédi utca 3. Kereskedő és asztalos szakkép-* zettséggel raktárosnak, vagy kar­bantartó asztalosként, esetleg ösz­szevont is lehet; helyezkednék Egerben. Francz Zoltán, Mosott* szentjános, Vitéz teleik 16* Belvárosban (udvarban) műhely­nek alkalmas helyet keresek. „Mű­hely0 jeligére az egri Magyar Hir­detőbe. 2 db. egészen új, zománcoa, ni5c-* kelezett, jobbos-balos nagyméretű asztaltűzhely eladó. Megtekinthető egész nap, Eger, Mekcsey «, 15*, L emelet 6, Erőgépek, gépkocsikhoz főtengely-köszörülés, motorfelújítás. SZEPESSY, Miskolc, Szeles a. 22. í A 4. SZ. AKÖV FORGALMI SZAKOSZTÁLY perfekt gyors- és gépírót keres azonnali alkalmazásra. Jelentkezés: Eger, Lenin út 61. sz. alatt. Értesítjük a lakosságot, hogy Egerben a Lajosváros nvugati oldalán megépült 20 kV-os vonalat és transzformátor-állomást folyó hó 26-án feszültség alá helyezzük A vezeték megközelítése és érintése halálos. Észak-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat, Eger, Neked is lehet gépkocsid A Szerencse-sorsjegy húzásán több gépkocsit és több ezer nyereményt sorsolnak ki. ÄRA: 4 FORINT Még nem késő megvásárolni! HÜZÄS: FEBRUÁRBAN Kapható: postahivataloknál, postás kézbesítőknél, hírlap­árus oknál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom