Népújság, 1966. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-01 / 1. szám
A KÉMÉNYSEPRŐ Nem szívesen beszél róla, mert úgy látja, hogy a kéményseprőket kezdik elfelejteni ... — Ezen a vidékein nem tisztelik úgy a kéményseprőket, már csak kot rómestemek szólítanak, pedig valamikor előre köszöntek a kéményseprőnek. De hát nincs mit tenni. Nekem két kéményseprő fiam van. Örülök nekik. Mert higgye el, nem félünk mi a gázosítástól. Fél a fene. Amíg ezen a földön lesz szén, fa, kukoricaszár, amíg az emberek tüzelnek, addig istenemre mondom, kéményseprő is lesz ezen a világon. Lesz ám... A régi szilveszteri mulatságok elképzelhetetlenek voltak a „szerencse” mindig jókor jön, de újévkor meg különösen. — 1932-ben Tolcsván hagytam magam mögött az óévet Valami úr volt ott a minisztériumból. Igaz, azt beszélték róla, hogy degenerált. Szóval ott volt az úr és jókívánság köszöntésre felrendelt a lakására. Nagyon örült ám, amikor meglátott Ezt az embert jói meg kell fizetni — ugrándozioitt örömében és egy marék pénzt nyomott a kezembe. Meg se mertem számolni. Csak az udvaron kopogtattam össze a pénzt. Hát a fene egye meg, nem húsz darab egyfil- lérest adott Szokás volt akkoriban az is, hogy a szilveszter éjszakáján végigjártuk a kávéházakat, éttermeket. Az jelentette a szerencsét, ha a bekormozott ryjrfaseprőből egy-egy darabkát törhettek sex urak. De hát ez rég volt. Ma már ez nem szokás. Az ünnep nekünk is ünnep Álkéményseprők azonban még ma is vannak. ök elmennek kéregetni. De haragszom rájuk. Csak egyszer elkapnék egyet. De eddig még nem volt szerencsém. — Hol búcsúzik az óévtől? — Hát otthon. A tv előtt — Nem is kíván boldog új évet? — Mondhatok valamit? Adja át. Rendben. Tessenek megfogni egy gombot hétszer megcsavarni. .. No, jól van. Akkor csak hatszor. így kívánt boldog új évet Ezőllőskty Béla bácsi, a kéményseprő. Koős József BHJWTANI « i i JOj És akkor Dantenak ezeket mondta a szerkesztő: — Nosza, fiam, Alighieri, ugorj le a pokolba, nézd meg, mit csinál az öreg Vergilius ilyen hidegben. És várj csak... Azt is érdeklődd meg, hogy szabályozták-e a Styx vizét. Általában körözz az alvilágban, hozz sok eseményt. És akkor Dante elindult. Becsomagolta vakuba sült fényképezőgépét hamuba sült jegyzetfüzetét és elindult. Útjáról „Komédia dívik a mi utcánkban” címmel számolt be. Ebből közöljük a Behajtani tilos című fejezetet I. KÖR Ebben a körben tudtam meg, hogy néhány pokolbeli üzemben visszaélnek a központi fűtéssel, s koksz helyett enyves hólével táplálják a kazánt. A tettesek közismertek, s a közvélemény is sürgeti az ügy nyilvánosságát így kutya kötelességemnek tartattam, hogy érdeklődjem felőlük... És szörnyű élményekben volt részem, s ezekkel a szörnyű élményekkel elindult — Persze, kérem szépen. Örömet > okozok a kisdedeknek;.. — Értse meg, Dante úr, felsőbb utasítást kaptunk, hogy adatokat nem szolgáltathatunk ki. Mit szólna külföld? ni. kör Nagy sportesemény volt itt készülőben. Az edzővel beszélgettem, kérdeztem tőle egyet s mást. — Ez. ugye, a mezítlábas bajnokság? — Aha. Egyszerűen wem értetni As «tea piszkos, a hasak kopottak. Péo- aem nincs és a Burtmlya, régi barátom, tehát ellenségem, változatlanul ostoba fajankó. Késem a feleségem: ő oztf Ö is néz engem: e* vagyok az. A főnök, ás főnök és a kávé a presszóban olyan, hogy szóval.é. Azt a férfit is láttam már, aki most erőszakkal be akar menni a falon, pedig a kapu lényegesen odébb van... S azt a nőt is, akit •nagyon szívesen látnék... Egyszerűen nem értem! Mi ebben az esztendőben az úfü t-ő) kálváriám, mert rémséges tábla állta el utamat Fogait csattogtatta, és azt mondta, hogy „Behajtani tilos”, ami annyit tesz magyarul, hogy kint "az ilyen tollforgató embereknek tágasabb. — De az igazságmondtam. ■— Nézze, Dante kartárs. Ez az üzem magánügye, s ezért nem vagyunk hajlandók semmilyen információt adni. Mi a problémát magunk között elrendeztük, kaptak az illetők írásbeli figyelmeztetést, és szép lassan majd abbahagyják. írjon inkább a szerelemről, meg Beatrice társnőről, akihez úgy tudom, meleg szálak kötik. Legyenek boldogok, áve.— TI. KÖR A Hadész közismert miklegérszabályozó üzemében is megpróbálkoztam. A nagy sza- kállú portás aludt, így be tudtam osonni — Mit akar?! Megírni, hogy mennyi mikiegeret szabályozunk be karácsonyra?!... Ember. Maga megőrült... És... és hogy fényképezni is ?!?!?! Tudja, mit tesz ezzel? — Legyen szíves elmondani az összeállítást. — Nem. — Miért, kérem szépen? Én Dante Alighiere vagyok, a „Gladiátor” munkatársa... — Ide figyeljen, Algériai sporttárs. Ha én magával közlöm az összeállítást, azt maga megírja, azt az ellenfél edzője elolvassa* és aszerint készül. Érti? Kénytelen voltam érteni Egyébként a meccsen 47:l-i'e kaptak ki az elleníéltőLi IV. KÖR És itt azt akartam megtudni hogy... — Hát* kérem* mondta az igazgató —, a CFLTY 1000/67— 1/B paragrafusának 2000304023. c. bekezdése alapján, ha önök nálunk cikket óhajtanak írni előbb kérvényt kell küldeniük ötven példányban a Minisztériumhoz, ahonnan továbbítják az ENSZ-hez, ott a Biztonsági Tanács a soron következő tíz esztendőben megvizsgálja, lekül di, átküldi, felküldi, megküldi, összeküldi és visszaküldi ide, oda, amoda, akkor megkérdezik önöktől, hogy miről akarnak írni. Ezt elküldik, két 3000 forintos okmánybélyeg kíséretében az SZTK-hoz, ott vegy- elemzikt ha a lakmuszpapír zer- gekék lesz, megkérdezik önöktől, hogy mikor akarnak cikket írni, ezt elküldik a Jófenébe, mellékelve újraoltási bizonyítványukat, katonai rendfokozatukat, és ha esetleg van* fegyverhasználati engedélyüket. Akkor megkérdezik önöktől, hogy miért akarnak cikket írni, erre ezt önök megírják, mellékelve egy kötelezvényt, miszerint eszük ágában sincs az antarktiszi szennyvíz- csatornákba cigarettacsikkeket dobni. Erre megkérdik önöktől* hogy... . i. de nem öltem meg, mert felsőbb utasítást kapott szegényke. V. KÖR Ide nem tudtam bemenni, mert az ajtót bezárták, s egy kinyújtott nyelvet festettek rá VI. KÖR — Legyen olyan nagyon-na- gyan kedves, kedveske, uncili- smuncili, hacacáré szép kicsi ktsz-vezető bácsi, ugye milyen udvarias vagyok, csak mondjon valami nagyon szépet, kévését, éppen hogy csak, kérem szépen, ugyanis. — Mi van?! — Vagyis, kérem szépen-U — Ne zavarjon!!! Érti?! •— Tulajdonképpen csak azt — Kuss, ha mondom!!!!.«. Nem érek rá firkászokkal foglalkozni!!! így sajnos, nem tudtam meg, hogy teljesítették-e exporttervüket, amely népgazdasági szempontból fontos. Biztosan ideges volt szegén wte. VÍI. KÖR Be akartam menni, deüi Vili. KÖR Meg akartam feni* deCiJ IX. KÖR És végre sikerült megírni egy rázós anyagot. Ekkor csen» gett és üvöltött a telefon* — Halló! A cikkel egyetértek, amit rólunk írt. De mine!« kellett megírni ? 1 ön b<* lesz sajtóperelve! ★ Rt ért véget a Behajtani fW los című fejezet. S még néhány sor: *...És én a szegény zsurnaliszta, Múzsákhoz könyörögi tem: »0, hús keblű égi Mecénások, a pokolban mért kell Bet vezetni a KRESZ-t is?- Vezető beosztású bácsik fontoskodnak a Hadész ölén furcsán, ragyogón, hogy: »Állj, fiam, itt mos» tan te nem írhatsz, mert énnekem úgy tetszik, punktum-e Állj meg hát, vándor sajtó, ha látod a táblát: »Behajtani, hay> tani, hajtani tilos«*...(2/* , i i SFord: Tőlem) i: ' 1 í — kát éli — A FALU EREJE^ 6 XSPüJS&G mint egy konfekciói öltöny, s ha itt-ott kissé kifényesedett is a könyökömnél, a térdemnél, ha rövidebb is lett a zakó ujja és a nadrág szára, azért mégis jó az nekem, félálomban is tudom, hogy melyik zsebemben nincs egy vasam sem. Nem beszélve arái, hogy éppen tegnap mondta az én régi életem, hogy ő is megszokott engem, igaz, kellemetlen fráter vagyok, s meglehetősen sok olyasmit teszek ellene, amit néha nagyon nehezen bír el, de most már úgy van vele, hogy nélkülem el sem tudja képzelni az életét. Mármint az élet a saját életét. Nem kezdek új életet, mert szeretek egyéniség lenni, s ha itt körülöttem mindenki új életet kezd, legyek én az egyetlen, akt juszt sem, ezzel is hódolva haladó hagyományaimnak, elmúlt évi eredményeimnek és hibáimnak. A hibáimat már ismerem és ismerik, és most, ha új életet kezdenék, loholhatnék jó sokat, amig megfelelő, testhezálló hibákat szednék össze a magam számára, amelynek nyomán néha még magam sem ismerném ki magamat. Nem mondom, et tudom képzelni, hogy esetleg egyszer, ha éppen nem lesz más dolgom, új életet kezdek. Mondjuk egy derűs májusi éjszakán, amikor nyílnak az orgonák, virágot öltenek a mezők es bikinit a lányok, asszonyok. Mondjuk akkor. Esetleg. Ha nagyon akarják. De télen kezdjek új életet, öltsek magamra új és ismeretlen szoká sokat, öltözzem át más bőrbe, hogy közben megfázzam? — szó sem lehet róla. Nem kezdek új életet! Nem! Es nem utolsósorban azért sem mert ismerem én magam, vacakolnék az új életemmel, küszködnék, erőlködnék nenány órát, esetleg napot, aztán mire észrevenném, megint ott lennék, ahol voltam. Hát akkor minek ez a nagy cécó? Nem kezdek új életet, mert mit tudom én meddig élek, de annyit már biztosan nem, hogy elhigyék az emberek, hogy én tényleg új életet kezdtem. BRÉK! Mondom: Boldog Régi Évet Kívánok magamnak. (egríj Sokat lehetne vitatkozni [azon, hogy mennyire egységes I közösség már a mai falu. Kétségtelen azonban, hogy a kö- ;zös gazdálkodásból fakadó I azonos érdekek közelebb hoz- |Zák egymáshoz az embereket, :a családokat is, eltűnőben Ivánnak a hagyományokon, a I vagyonkülönbségeken, alapuló j korlátok. Ebben aa alakuló újfajta közösségben könnyebb | már nagyobb csoportokat jegyüttes cselekvésre buzdítani. Ennek biztató jeleit lépten- nyomon tapasztalhatjuk. A legbeszédesebbek azok a jeliek, amelyek együttes cselekvésben, közös erőfeszítésben [nyilvánulnak meg. Ilyen tény I például az, hogy a községfej- jlesztési tervek összeállításánál 'évek óta számolnak a falu lakóinak társadalmi munkaerejével és munkakészségével, |inint a legbiztosabb fedezetű forintösszeggeL A tervekben |úgy számolnak a 20, 30, vagy |40 ezer forint értékű várható .társadalmi munkával, hogy az csak több lehet, kevesebb nem. 1 Néhány nappal ezelőtt az )egyik községen mentem keresztül, s benéztem a községi tanácshoz: mi újság? Semmi I különös, mondták, legfeljebb í egy-két hónap múlva lesz, amikor megkezdődik a falu } vízhálózatának megépítése. De i erről egy szót se még* meet csak a tárgyalások folyna&j mekkora részt vállalna a közelben fekvő bánya, hogy lesz, mint lesz. Az azonban már bizonyos, hogy a falura 170 ezer forint értékű társadalmi munka elvégzése jut, amit természetesen, — mondták — vállal is. Megvallom: az összeget, s a benne rejlő munkamennyiséget hatalmasnak találtam, nem nagy faluról van szó, hogy bírja majd teljesíteni? Meg is kérdeztem, s még mielőtt a tanácstitkár válaszolhatott volna* a valamilyen ügyben ott tartózkodó két idősebb férfi csaknem egyszerre felelte: „Miért ne menne? Hiszen magunk vizéről van szó, ilyenkor mindenki annyit dolgozik, ameny- nyit csak tud”. A tanácstitkár pedig — nem értve kételkedésemet — kimutatást vett elő Íróasztalából, s elmagyarázta, hogy az idén 30 000 forint értékű munka volt a tervezett, de ezt már a harmadik negyedévben teljesítették. Ezek után már másnak látszott a 170 ezer forint ügye, valahogy könnyebbnek—kevesebbnek tűnt a magabiztos választól. S arra gondoltam, hogy ezt az összeget is bátran beter. vezhetik, mert van rá fedezet: a közös akarat, közös erő. iSztankanlj Ilyenkor, új év táján, mindeniá, megfogadja, hogy új életet kezd, mert emberi hibái, gyarlóságai olyan terhet jelentettek a számára, amelyektől érdemes, sőt helyénvaló is megszabadulni. A megszabadulás pedig új évkor a legköny- nyebb, amikor eldobjuk a régi naptárt, s új, tiszta lapokat nyitunk, hogy majd azt is be- piszkoljuk. Nos, én ezúton jelentem ki és be, hogy eszem ágában sincs új életet kezdeni! Én nem kezdek új életet, de nem ám! Mert miért kezdenék? Hát olyan rossz volt az én régi életem és benne én magam? Hát ismerjem el ország—világ és feleségem előtt, hogy állítólag nem mindenben és nem mindenkor feleltem meg a férji kötelességeknek; s kollégáim előtt, hogy igazuk volt és van? Szó sincs róla, mert nem volt és nincs igazuk, bár a bírálatot elfogadom, mert az elmúlt esztendőbeli életem nagyon is szép, jó és okos élet volt. Nem kezdek új életet azért sem, mert megszoktam azt a \vacak régi életemet, amely na- Igyon jól állt rajtam, jobban — Fogjon meg egy gombot és csavarjon rajta hetet — Miért pont hetet? — Csak akkor lesz szerencséje. De magát nem ugratom be. A hetedik csavarásra Bgyanis a gomb leszakad... Szöllöskey Béla bácsi, az 56 #ves kéményseprő, talán a világ leghosszabb alagút,iát mondhatná a magáénak, ha összerakná azokat a kéményeket. amelyekben az elmúlt évtizedek alatt tiszteletét tette. Bejárta már a tolcsvai, sárospataki, budapesti, a kassai, nyíregyházai, Heves és Borsod megyék falvainak háztetőit, ma pedig „kéménymilliomosként” rendezgeti a hozzátartozó 38632 kémény sorsát. — Egy kéményseprőnek az a legnagyobb szerencséje, hogy kéményseprő lehet. Mert higy- gye el, csodaszép pálya ám ez. Mondhatom magának, hogy szép. A kéményeknek külön világuk van. Érdekes, izgalmas világ. Azt a földről nem is lehet érezni, csak fentről a magasból. Csend, nyugalom mindenütt. — Hogyan lett kéményseprő? — Hát nem szerencsével kezdődött. Már csak három hónapom volt hátra a kömű- vestanoncságból, amikor leestem egy tűzfalról, Ügy megijedtem, hogy vissza se mentem többet a mester úrhoz. Elmentem Sárospatakra kéményseprőtanulónak. Ott meg azzal keződött az első nap, hogy két segéd elvitt a Rákóczi várba, bedugtak a kéménybe, rám zárták az ajtót és azt mondták: csússzak fel belül a kémény tetejére. Ök majd az udvarról vigyáznak rám. Hát fel is csúsztam én, meg le is. Csak ám nagy baj történt. Lefelé jövet eltévedtem Becsúsztam egy füstcsatornába és meg sem álltam a vár pincéjéig. De hát ajtó ott sem '(’olt, a koromtól meg majdnem megfulladtam. Ekkor már a két segéd is megijedt. Éppen, hogy csak ki tudtak húzni a nagy büdös kéményből. Bizony így kezdődött az én kéménysepregetésem. Utána meg Jánoskodni kellett éveken keresztül. — Jánoskodni? — Bizony. Jánosnak hívták azokat a kéményseprő segédeket, akik faluról falura jártak, hogy valamelyik mestertől munkát kapjanak. Nem ment az kör yen. Egy nyírfaseprőt kellett csinálni és ha az tetszett a mesternek, akkor ottmarad- fcatort. Ha nem, irány tovább. Miért jelent szerencsét a kéményseprő ? — Hosszú története vám ennek. Valamikor nagyon sok tűz pusztított Magyarországon. Mert nem volt kéményseprő. Még Mátyás korában sem. Később aztán morva, olasz kéményseprők telepedtek az országba. A legtöbbször akkor jelentek meg egy-egy helyen, amikor tűz volt. ök értettek a tűzhöz, hamar eloltották. Azóta vagyunk mi szerencsét hordó emberek. Az érdekesség kedvéért megemlítjük, hogy az első kéményseprők hazánkba a tizenhatodik század derekán jelentek meg. Mária Terézia pedig már kiváltságokat is ad a kormosoknak. Az első törvényt, amely a kémények tisztítását kötelezően előírja 1868-ban fogalmazták meg... — Sohasem felejtem el. Egyszer Erdőhorvátiban ért utói a sötét. Befeküdtem egy jászolba. Egyszer csali arra ébredek fel, hogy valaki irtózatosan szorítja a lábamat. Felültem. Hát egy szamár volt elém kötve. A papucsomat, a száj kendőmet, a sapkámat már megette. Ügy látszik, a lábam következett. Nem mondom, jól megijedtem attól a nyavalyás szamártól. Reggel hajadonfőtt, mezítláb kellett nyakamba venni az utat. Sok érdekessége, epizódja van az eltelt esztendőknek.
