Népújság, 1966. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-30 / 25. szám
✓ Végh Antal újabb novelláiról A megyei helytörténetírásról ) y égh Antalt — bár a fiata- | ’ labb prózaíró nemzedéket 'képviseli — nemigen kell be• mutatni mai irodalmunkat figyelemmel kísérő olvasóinak. »Első novellas kötetével a Magvető Üj termés-sorozatában jelentkezett rnég 1963-ban, nem sokkal később, mint regényíró mutatkozott be (Kékszemű élet), majd meg érdekes és gondolkodtató szociográfiai .írásaival vonta magára fi- ! gyelmünket. [ A Szépirodalmi Könyvkiadó [most újabb novelláit adta köz- 're Nyugtalan homok címmel. Tizennégy írást tartalmaz ez a ’ kötet, tizennégy novellát, me- [lyek a tematikai változatosság [ellenére is jól mutatják Végh | Antal sajátos írói alkatát. Ez [a sajátosság a paraszti téma- i választásban keresendő, de fezen belül is a Nyírség paraszti [világához való vonzódás a leg- [ markánsabb benne. Érthető, [hisz Végh Antal maga is a [Nyírség „sajátos varázsú táljának” szülötte. S bár a nyír- < ségi táj, a nyírségi emberek, a [nyírségi világ Krúdy vagy Mó- I ricz rajzolta képei nagyon is tu- ! datosodtak már bennünk, most [mégis azt érezzük: Végh Antal í máris megütötte azt a hangot, [amely sajátos színezetével • újabb mozaik lesz a Nyírség [rajzához. Novelláinak jó része ta nyírségi falu érdekes, de el- j lentmondásokkal teli világába »vezeti az olvasót. A múlt és a [jelen képei vegyülnek „a teg- ; napi és a mai magyar falu” 'embereinek sorsában, amelyet ‘ sok-sok szeretettel, nagy meg- ' értéssel, de szenvedélyesen az 1 igazságot kutatva varázsol •elénk az fró. A kötet címadó [novellája (Nyugtalan homok), az Erdei föld. virágföld. a Két egyforma fejű ló egyaránt szép példa erre. é A J z első (a legjobban kl- t munkált írások egyike a kö• tét ben), a nyírségi homok lakóinak már megváltozott, de még a múlt maradványaival is terhes életét villantja elénk. A falura hazalátogató tanítónak, akinek a kertek alatti nyírségi homokién ger, meg az akácok jelentik a szűkebb hazát, az otthoni világot, keserűen kell rádöbbennie, hogy még mekkora „mélységet fed ez a homok itt”, s mennyi „mindent takarnak a terebélyes, kemény háncsú akácok!” A Nyírség jehovistáira céloz, akik fanatikus kitartással bicikliznek egyik faluból a másikba a „gyülekezetbe” s bűnösnek tartanak mindenkit, aki „e földön összeszövetkezik a világgal”. Mőzsi bácsi saját fiát is, aki tanácselnök, és valamennyien az orvosprofesz- szort, aki operál, hogy életet mentsen. Egyszóval az újat, az újért, a változásért perlőket. Páratlan keménységgel pattan ki az íróból a konklúzió: „Meg kellene forgatni itt ezt a homokföldet a legmélyéig! Mert ha az ember valamit akar ültetni, nem elég csak megturkálni a talajt. Lánctalpas traktorok kellenek!” A két utóbbi kis novella (Erdei föld, virágföld, Két egyforma fejű ló) a faluból elszármazott értelmiségi ember osztályához való ragaszkodásának szép dokumentuma. A fiához látogató falusi öregasz- szony (Erdei föld, virágföld), „a mama” sajátos lelkivilágát roppant finom árnyalással, nagy szeretettel tárja elénk — szép példáját adva a lírai hangulatok iránti különösen jó érzékének. Lényegében ugyanez a lírai fűtöttség, finom árnyalás jellemzi a Két egyforma fejű ló című elbeszélését is, melynek hőse a téli város utcáin bolyongva apja hajdani „két igavonó társára” ismer a A két család is össze jár. Ha testvérek lennének, akkor sem lehelne szorosabb kapcsolat köztük. Tudta, hogy foglalkozik javításokkal, de hát majdnem mindenki ezt csinálja a szakik közül. Kapott is elég szemrehányást a feleségétől, amiért csak ő ilyen élhetetlen. Csak akkor vállal el valamilyen javítást, maszekolást, ha végképp nem tud kitérni előle, valami nagyon jó ismerős kéri meg rá. Legtöbbször a felesége közvetít ilyenkor is, ő mondja, hogy nem lehet elzárkózni a kérés elől. De az más, ő soha nem használt gyári anyagot. Szerinte az a néhány forintos érték nem érte meg a kihozatallal járó izgalmat. És különben is ... Hogy pontosan mit takar ez a kifejezés, azt soha nem gondolta végig. Gabi valamiről szinte megállás nélkül beszélt, amíg a porta felé haladtak, de nem figyelt oda. — Érted? — kérdezte türelmetlenül Gabi most. — Uhüm— vá'Eszolta, bár fogalma sem volt, mit kellene értenie. MAR csak néhány * B méterre voltak'a portától. Figyelte Gabit, lát-e rajta valami izgalmat. Semmit nem tudott felfedezni. A táskát lazán szorította a csípőjéhez Gabi, a kabátia alól a vékony kábel nem látszott, csak ő vette észre azt a dudorodást a kabát bal oldalán, amit a kábel okozott. — Jó napot, szaki bácsi! — köszönt vidáman mosolyogva Gsbi az öreg portásra, aki mellett ott állt a rendész. — No megverjük-e a brazilokat a nyáron? — Ugyan! — legyintett az öreg Kovács kedvetlenül Aztán a táskára mutatott. — Mi van 1-wmp? — F"v kis S7airé — nyújtotta a ic^ár* táskát Gabi az Pre" orra alá. — Megmutas sam? kocsma előtti téren. A pillanatnyi egyedüllét kínzó érzésétől szeretne szabadulni ez a fiatalember, ezért nézi a két didergő, magára hagyott állatot is Közben apjára gondol, aki hajdan sokkal több szeretettel bánt velük, mint a részeg kocsis, aki időnként kidugja borgőzös fejét a kocsmaajtón s gyanakvással tekint a lovak körül őgyelgő fiatalember felé. Pedig annak semmi hátsó szándéka sincs, csak éppen sajnálja a két elcsigázott, magára hagyott állatot: „Hideg van, miért állítja itt a jószágot? Ezek egész nap húznak, este rá várnak, hajnalban ébrednek. Állatok, de úgy látszik* neki nem ieavonó társa ez a két ló, mint hajdan apámnak volt.” A kötet tematikai változatosságát mutatja A legelső kör. Remek kis pillanatkép ez egy lányról, aki vidéken érettségizett, nem kapott munkát, hát „feljött” valakinek a tanácsára szerencsét próbálni, s most ül a presszóban, barátnőjére várva, egy fillér nélkül, háromszáz forint adóssággal. Gizi, a barátnő most fogja őt bejuttatni „az első körbe”* azután már rajta a sor, hogy szerencséjét megcsinálja. Félelemmel gondol erre a „körre”* még sohasem esett csorba a becsületén, ő nem az a fajta. Legszívesebben megszökne most is. Mikor a barátnő megjön, pillanat alatt dönt, nem megy el vele. C az olvasó valami jóleső feloldódással, megnyugvással teszi le itt egy pillanatra a könyvet, a megoldás igazi tisztességet, emberi jellemességet, tisztaságot sugall nagy- nagy biztonsággal s őszinteséggel: a lány „ül, most már nem vár semmit. Teste, amelyet egyenlőre nem tudott eladni, forró és zsibbadt” Lőkös István — Eh! Mindig hülyéskedsz. — Viszlát, szaki bácsi! — emelte meg a kezét Gabi. Neki a hideg verejték csörgött végig a hátán. Ha a rendész jobban szemügyre veszi* biztosan alaposan megmotozza, annyira nem tudott uralkodni magán. Érezte, hogy lángol az arca. Gabi egy szóval sem említette a szerencsét* amivel megúszta az ellenőrzést. Gúnyos, cinikus megjegyzéseket sem tett, tehát egy pillEnatig sem izgatta as egész. Ennyire megszokta volna már? Hányszor vagy mióta csinálhatja? — Gyere, nyeljünk le valamit — mondta Gabi a sarW italbolt előtt. Időnként, de nem rendszeresen be szoktak menni egy pohár sörre, ha valamelyiküknek kedve támadt rá. Ilyenkor egyikük sem húzódozott Az egész addig tartott, amíg ki nem itták a sört a pult előtt állva. Kivételes esetben jött csak még egy pohárral az elsőhöz. — Nincs kedvem — válaszolt. — Beteg vagy? — csodálkozott rá döbbenten Gabi. — Nem kívánom. — Ne bomoli! Csak egy pohárral. Lenyeljük .és kész. No! — Majd máskor. — Nem értelek. Mi van vele? — kérdezte Gabi. — Semmi, ne törődj vele. — Hát öregem...! — amilyen arcot vágott Gabi, arról külön tanulmányt lehetne írni. IDEGES VOLT, nem tu- " dott a sörre még gondolni sem. Mielőbb otthon akart lenni. Nem érezte jól magát Gabi mellett, idegesítette a közelsége. Gabit nem' lehetett félrevezetni, látta rög. tön, hogy valami nincs rendben, de nem fagga tózott,Majdnem szótlanul mentek h«.’ záig, a lépcsőházban kelletik* nül fogtak keze«. gott mérgében, aztán belenyúlt a táskába, kivett belőle egy köteg, vékony kábelt. — Nem fér bele — nevetett rá, és a kábelt a kabátja belső zsebébe gyömöszölte. A NYITOTT TASKÄBA ” belelátott, mert azt a térdén tartotta Gabi a fülénél fogva. Ellenállások, csövek, kondenzátorok és más egyebek púposedtak benne tarka összevisszaságban. — Egy kis utánpótlás — kacsintott rá Gabi, amikor a táska zárját bekattintotta. — Sok a csóró tévétulajdonos, segíteni kell rajtuk. Ezek a szavak el sem jutottak a tudatáig, egészen máson járt az esze. Már a hosszú folyosón jártak, amikor megkérdezte. — És a portánál mi lesz? Gabi fölényes nyugalommal felnevetett. — Az én táskámat nem szokták megnézni. Ne cidrizz! Persze, Gabinak neve volt a gyárban. Jól dolgozott, szakmáját úgy ismerte, mint kevesen rajta kívül, a brigádja is mindig az elsők között teljesítette verseny vállalását, a termelési tanácskozásokon okos dolgokat tudott mondani. Rá mindig lehetett számítani. Mióta ismeri Gabit? Legalább öt éve Két éve egymás mellett laknak a gyár telepén. » MAR ALIG VOLTAK né} * * hányán az , öltözőben, Ide ez majdnem mindennap [így történik. Nem szeret kap- ! kodni, rohanni sem. A mosdó- ■ ban is inkább vár néhány | percet, amíg a türelmetlenek I tülekedése elmúlik. Az is ; igaz, a fésülködés nála jóval i tovább tart, mint másoknál. [Ragyognia kell a cipőjének is, >a nyakkendője sem csúszhat [félre. Ezekhez pedig idő kell. [ Még egyszer megnézte ma- (gát a szekrény belső oldalara [akasztott tükörben. Ellenőrzés [volt ez csupán, nem pedig hi- i uság. Egy pillantás kijárt an- [nak a bikinis szépségnek is. i akinek képét a tükör mellett [tartotta. Képeslap címoldaláéról származott az ismeretlen [ baba. Olyan alkatrészekkel [volt felszerelve, mintha rene- I szánsz mester hámozta volna [ki fehér márványtömbből. Ma- Igában árumintának hívta, és [nagyon találónak tartotta a [kifejezést a képbe merevített I hivalkodó póz miatt. Hogy [mennyi volt ebben a gúnyoló- I dásban a tehetetlen kívánság. • ezt soha nem elemezte. •y | — Kész vagy? — kérdezte ; Gabi, a szomszéd szekrény [nyitott ajtaja mögül kidugva la fejét. [ — Mehetünk— mondta. J Bezárta a szekrényét. Gabi [még a táskáját próbálta belcsukni, de nem sikerült. Mornélkül jó monográfiák szinte sl sem készülhetnek. Ügy véljük, hogy a Hazafias Népfront kellő publikációs lehetőséget is biztosítani tudna, és itt elsősorban a helytörténet minden témakörét felölelő füzetsorozatra gondolunk, mint rendszeresen megjelenő évkönyvre. (Egy helytörténeti évkönyvet talán felszabadulásunk 25. évfordulójára lehetne kiadni). Helytelen Szecskó Károly elképzelése a legújabb kori történeti archívum létrehozásával kapcsolatban is. A Dobó István Vármúzeum már évekkel ezelőtt megkezdte a legújabb kori anyag gyűjtését, a visszaemlékezések magnetofonra vételét és az országos gyűjtőkörű Leg- újabbkori Történeti Múzeumon kívül a leggazdagabb ilyen jellegű gyűjteményt állította fel. Sok anyag található a gyöngyösi Mátra Múzeum legújabb kori adattárában is. Nem járható az az út, hogy a Párttörténeti Intézetben őrzött Heves megyei anyagól szállítsuk vissza és ezzel egészítsük ki a megyei pártarchívumot. Egyes speciális anyagrészektől eltekintve a legújabb kori adattárat a múzeumoknál kell továbbfejleszteni. (Ez a2 anyaggyűjtés természetesen nem vonatkozik a levéltári jellegű iratokra, hiszen ezek helye feltétlenül a levéltárban van). ÖSSZEFOGLALÁSUL megállapíthatjuk, hogy a helytörténetírás az elmúlt években sem hanyatlott, de kétségkívül több publikációs lehetőségre van szükség. Ennek első lépése az, hogy összefogjuk a megyében élő és dolgozó helytörténetírókat, a speciálisar képzett szakemberek bevonásával több segítséget nyújtsunk a munkához, a párt- és tanácsi szervek megértő támogatásával a Hazafias Népfront keretén belül lehetőséget is biztosítsunk a fáradságos kutatómunka közkinccsé tételére. Kovács Béla muzeológus . a. .A A A. A. .A. a. a. .a. .v a netével foglalkozik. Nem lehet a felsorolásból kihagyni azokat a múzeumi kiállítási vezetőket sem, amelyek az utóbbi években hagyták el a nyomdát. Az egri várról, az egri képtárról, a gótikus palotáról szóló ismertetések mellett a Gárdonyi Emlékmúzeumról is jelent meg vezető, de a verpeléti és pará- di kiállítóhelyekről is bőséges ismertetést adtunk ki. A gyöngyösi Mátra Múzeum füzetsorozata is főleg helytörténeti témákat tárgyal. Számos olyan részlettanulmány jelent meg az országos folyóiratokban is, amely mind szűkebb környékünk történetét ismerteti. A minden évben meghirdetésre kerülő országos néprajzi és nyelvjárási gyűjtőpályázaton részt vevő megyei gyűjtők több országos díjat nyertek az elmúlt években helyi gyűjtési anyagukkal. Több falumonográfia készült el az utóbbi időben, ezek közül Tanner József Egerszalók c könyvét emelném ki. A Sarudról és Gyöngyös- solymosról készült könyvek már megjelentek, de nyomdakész kézirata van Tárnáméra és Nagyréde történetének is. A FENTIEKBŐL LÁTHATÓ, hogy a helytörténeti kutatómunka nem torpant meg, bár kétségkívül még jobbá és szervezettebbé tehetnénk. Szecskó Károly felvázolja az általa elképzelt feladátokat, de ez is azt mutatja, hogy a való helyzetet nem ismeri tökéletesen. Egyetértünk azzal, hogy a Történelmi Társulat helyi csoportját jó lenne újjáalakítani. Senki ne várja azonban, hogy ez publikációs fórumot is biztosítani tud, hiszen a társulat hivatalos lapja, a Századok megjelentetése is nehézségekkel küzd. A társulatnak inkább a szakmai tanácsadást kellene ellátnia, a megjelenésre kerülő művek lektorálását kellene végeznie. Ügy véljük, jobb lenne, ha a TIT, de még inkább a Hazafias Népfront köré csoportosulnának a helytörténetírók. Ez a szervezet összefoghatná a té-i mával foglalkozó kutatókat és ez az összefogás kétségkívül nagyban emelné a helytörténeti munkák színvonalát. Gondoljuk csak el, hogy pl. egy falumonográfia írójának hány tudományágban kellene előtanulmányokkal, Szakismerettel rendelkeznie. Főleg a falusi pedagógusok nehezen juthatnak hozzá még a korábban megjelent szakmunkákhoz is, nem is szólva arról a nehézségről, amit ezeknek a lelkes embereknek a levéltári kutatás jelent, amely rengeteg időt emészt fel, de nyelvi problémákkal is jár. Alapos levéltári kutatás nélkül pedig el sem képzelhető a minden igényt kielégítő helvtörténetfrás! CÉLSZERŰ LENNE, ha a megyei helytörténészek körébe aktívan kapcsolnák be a speciális szakképzettséggel rendelkező szakembereket (levéltáros, néprajzos, régész), akik A NÉPÚJSÁG 1966. január 13-i számában Szecskó Károly vitaindító cikket közölt a me- megyei helytörténetírás időszerű feladatairól. A Dobó István Vármúzeum kutatói nevében az alábbiakban teszem meg észrevételeimet. A cikk szerzője nemcsak a helytörténet fogalmát szűkíti le, de a helytörténetírók számát is csak a megyében élő, itt dolgozó kutatókra korlátozza. A szerző a helytörténetíráson csak a legújabb kori történet- írást érti; ezért nem említi a helytörténet fogalmába tartozó, a közelmúltban megjelent publikációkat, amelyek nem a legújabb - korral foglalkoznak. A helytörténet gyűjtőfogalom: szülőföldismeret, honismeret néven is él a köztudatban. Célja az, hogy egy szűkebb táj történetét, életét teljes mélységben feltárja. Érthető tehát, hogy nemcsak a legújabb korral foglalkozó történészieknek kell művelniök, hiszen ezt a sokrétű munkát csak akkor lehet eredményesen végezni, ha a különböző tudományok kutatásait is felhasználjuk. Az általános történeti vizsgálódásokon kívül a földrajz, a régészet, a néprajz, a művészettörténet, o nyelvészet, a szociológia, a demográfia és akár milyen furcsán hangzik, még az egyház- történet eredményeit is _ fel kell használnia a helytörténetírónak. Ebből következük, hogy ezekben a tudományágakban elért, egy szűkebb tájra vonatkozó kutatások eredményei is szerves részét képezik a hely- történetírásnak. Szecskó Károly úgy véli, hogy a helytörténeti kutatások megtorpantak a megyében. Ezt csak azért állíthatja, mert a témakört leszűkíti és mert nem ismeri a legújabb eredményeket NEM TÖREKSZEM teljességre, amikor az utóbbi évek hely- történeti vonatkozású munkáit felsorolom. Első helyen azt a nagyarányú munkát említem, amely 1955 óta folyik és eredménye hamarosan, 3 kötetben, mintegy 3000 oldalon lát napvilágot. Ez a megyei műemléki topográfia, amely nemcsak a megye műemlékeit mutatja be, de elemző tanulmányokban foglalkozik mindazzal, ami a helytörténet fogalmába tartozik. Minden községről részletes történelmi, településtörténeti, néprajzi összefoglalást is ad. Sok helytörténeti vonatkozású dolgozat jelent meg a tanárképző főiskola tudományos közleményeiben és megjelent a Heves megyei Múzeumi Szervezet három évkönyve is, amelyben számos tanulmány témája a helytörténet. Ide sorolhatnánk az egri kórház évkönyvét, amely jellegénél fogva inkább szakcikkeket közöl, de azért ebben is jelent meg egy kitűnő tanulmánv az egri kórház történetéről. Hat szám jelent meg eddig Az egri vár híradója c. kiadványból, amely elsősorban Eger és a vár törtéVIGH TIBOR: Baráta7m között... Hosszú ideje, hogy férfiéletem harmadik tízesében járok, s gyanútlanul korai estéken a fáradtság fogatlan fáikéi meglepnek. Jó ilyenkor betérnem hozzátok, s a füstölgő cigarettafüstben otthagyni magam közietek, szaporítani a baráti szót, a visszaütő ostorcsapásokat s összemérni erőnk. Látom friss sejtekkel gazdagodtatok és majdhogy úgy éltek, miként fogadtátok. Van megtervezett küzdelmetek, s olykor hibát is követtek el — a hiba kell, hogy tanuljatok — Az út mindegy, külön vaey együtt. Abban n távol, messzefénylő pontban mindannvicnvnak találkoznia kell, hogy erős pillérekké legyünk a tamáskodó hullámok ellen.