Heves Megyei Népújság, 1965. december (16. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-08 / 289. szám
Ki lehet jó labdarúgó, játékvezető, — és meddig ? AZ UTÓBBI években mind gyakrabban vitatéma: kiből lehet jó labdarúgó, játékvezető, és melyik az a korhatár, amelynek elérése után a játékvezetőnek le kell vonnia a konzekvenciát és szegre akasztani a sípot, valamint a szöges cipőt. A probléma nem egyszerű és nem is lehet azt néhány sorban elintézni, mert a végső szó kimondását megfontolt elgondolások sorozatának kell megelőznie és nem utolsósorban tudományos kutatásoknak. Elsősorban azt kell tisztáznunk, egyáltalán kiből lehet jó játékvezető és csak azután a korhatárt. Tudvalevő, hogy a játékvezetők a mérkőzések vezetése közben fizikai és idegi terhelésnek vannak kitéve. Az elmondottak alapján nyilvánvalóvá válik, hogy mielőtt bárki játékvezetésre jelentkeznék, fizikai és szellemi alkalmassági vizsgálatokon kell részt vennie. Miből is álljon az a vizsgálatsorozat, amely megállapíthatja a jelentkezők alkalmasságát? Mindenekelőtt a Sportorvosi Intézetben kerüljön sor olyan alapvető vizsgálatokra, amelyek a jelentkezők egészségéről, valamint fizikai és ideg- rendszeri erőnlétéről, az emlékezés és reakcióképességről adnak megfelelő tájékoztatást. A különböző vizsgálatok azonban még nem elegendők. A játékvezetőknek megfelelő szakmai tudással is kell ren- delkezniök a sportággal kapcsolatban, elsősorban a játék- szabályokat kell tudniok elméletben és alkalmazniok a gyakorlatban. ÉRDEKES, és a témához tartozik, milyen fizikai és idegi terhelésnek van kitéve a játékvezető egy mérkőzés levezetése közben. Ez természetesen sokszor függ attól, milyen szintű a mérkőzés, van-e partjelző, megfelelő-e a szakmai fel- készültség, milyen az életkor és a testalkat, az egészségi állapot, valamint rendelkezik-e a játékvezető lelkiismeretességgel. korrektséggel. Ugyanakkor nem kis mértékben hat a szemben álló csapatok tudása, klasszisa és a közönség száma, játékintelligenciája. szabályismerete, tárgyilagossága, fegyelmezettsége. A fentiek figyelembevételével is meg lehet állapítani, hogy egy mérkőzés terhelése különböző lehet a játékvezetőre, mégis van egy értékmérő, amelyet alkalmazni helyes és ez az „iram”. Általában gyenge, közepes és erős iramú mérkőzéseket figyelhetünk meg, amelyek természetes következményei lehetnek az igénybevételnek. Nem érdektelen foglalkozni azzal a problémával, hány évi gyakorlat szükséges ahhoz, hogy valaki jó játékvezető lehessen. Az elfogultak szerint több évtized, mások szerint elég öb-hat év is, ha megvannak a már elmondott képességek és készségek a játékvezető részéről. Ha például orvosokat, mérnököket lehet képezni hat év alatt, miért ne lehetne vajakiből ennyi idő alatt kiemelkedő tudású játékvezető? Ha azt nem is állíthatjuk, hogy különös tehetség kell a játék- vezetéshez, mégis megállapíthatjuk, érzék és adottság feltétlenül szükséges. A mérkőzések során 90 percen keresztül mozgás-sorozatokat/ kell megfigyelni, rögtön reagálni,- amelyhez nagyfokú figyelemre, a történések megérzésére, megértésére és rögzítésére van szükség. A mérkőzéseken előforduló új helyzetek, vagy meglepetés levezetéséhez érzék kell. különben bekövetkezik a csőd, amely sok esetben irreálissá teheti egv-egv mérkőzés végső eredményét. A KŐVETKEZŐKBEN azt a korhatárt kíséreljük megszabni, amelyen belül egy játékvezető eredményesen működhet még az élvonalban is. Ennél a témánál utalnunk kell arra, kevés labdarúgó szaladgál a pályákon 50 éves korban, éppúgy hasonló korú játékvezetők sem nyújthatnak megfelelő szintű teljesítményt egészségük károsodása nélkül. Ennél a kornál feltétlenül helyes arra gondolni, miként vonta le a konzekvenciát sokszoros válogatott kapuvédőnk, Grosics Gyula. Annak ellenére, hogy szakemberek megállapítása szerint még jó néhány évig védhette volna válogatott csapatunk hálóját, altkor hagyta abba az aktív sportolást, amikor még nagyszerű védéseivel örvendeztette meg a szurkolók nagy táborát. Nem várta meg azt az időt, amikor már a közönség megjegyzései kényszerítették volna a zöld gyep elhagyására. És ez így is helyes. A játékvezetőnek is kell annyi felelősségérzetének lennie, hogy belássa, eljárt az idő és át kell adni a sípot azoknak a fiataloknak, akik megfelelő tudással rendelkezve biztosítják a mérkőzések szakszerű és sportszerű levezetését. A síp helvett be kell kapcsolódniok az oktató- és nevelőmunkába, új játékvezetők képzésébe, továbbképzésébe, nagy gyakorlati és elméleti tapasztalataik átadásával. VÉGSŐ következtetésként meg lehet állapítani: általában mindenkiből lehet öt—hat év alatt jó labdarúgó játékvezető, ha rendelkezik megfelelő készséggel, adottságokkal, ugyanakkor az ötödik x elérésekor még kellő egészségi állapot mellett is megfontolandó az aktív játékvezetés és inkább az irányító, nevelő- és oktatómunkába helyes bekapcsolódni. Nagy András A kfirgvfi*ósdiról iefentiük: Fejlődött a tömegsport Makiáron és Hatvanban Megkezd ődtefc megyénkben Is a sportköri vezetöségválasztó közgyűlések. A Siroki Vasas után a Hatvani Spartacus sportolói, a makiáriak, a tófaluiak, a kápolnaiak, a mikófalviak, a márkázlak, a lőrinciek vitatták meg sporkörük kétéves munkáját, az átszervezés óta elért eredményeiket és meglevő hibáikat. Makiáron például hatvanan jelentek meg a helybeli Tsz SK vezetősáv á las-ztó közgyűlésén, de ott volt Pusztai László, a megyei TS elnöke, valamint a községi párt-, tanácsi és tömegszervezeti vezetők is. Parádi Gusztáv sportköri élnők tartotta meg a közgyűlés beszámolóját.. Elmoindotta, hogy két év alatt elsősorban a sport tömegesítésében értek el eredményt, és az elkövetkezendő években is ezt tekintik fő feladatuknak. Ezért a tél folyamán sportelőadásokat rendeznek, de tovább folytatják a kispályák építését is. A beszámolót követő vitában 12 hozzászóló elemezte, kritizálta a vezetők munkáját. Elsősorban a tsz-vezetőket szólították fel a nagyobb sportköri támogatásra, s arra, hogy segítsék a szervezeti munka megjavítását... Hétfőn a négy fejlődés előtt álló Hatvani Spartacus sportolói tartották meg közgyűlésüket. A gyűlésen 60-an vettek részt, köztük a város vezetői is. A közgyűlési beszámoló elsősorban az eredményeket sorolta fel: százan vettek részt különböző tömegversenyeken, pályákat építették, s növelték az aktív sportolók számát is. A feladatokat ismertetve a beszámoló hangsúlyozta, hogy tovább folytatják a sport tömegesítését és a pályaépítést. Tovább korszerűsítik, közmű vési tik labdarúgó-pályájukat és emellett egy új tekepályát is építenek. A felszólalók általában a fejlődést gátló akadályokat mondták el. Kritizálták a kisipari dolgozókat, amiért keveset segítenek a sportkörnek és nem akarnak a tömegsportban még aktívabban szerepelni. A felszólalók elmarasztalták a beszámolót is. mert túl rózsás színben tüntette fel a sportkör jelenlegi helyzetét. . • Itt jegyezzük meg, hogy ezen a héten tovább folytatódnak a sportköri. közgyűlések. Ma a Gyöngyösi Vasas Izzó SK tartja meg vezetőségválasztó közgyűlését. A gyűlésre 14 órai kezdettel kerül sor. ITT, vnm^w-&itiivais I Az Egri Dózsa NB. I-es asz- ialUenisz-csapata vasárnap Szetteden vendégszerepeit, ahol a Szegedi Kender együttesétől 16:4 arányú vereséget szenvedett. Az egriek győzelmeit Katona 2, Estefán 2 szerezték. ★ A serdülő súlyemelők idei országos bajnokságát 68 induló részvételével Budapesten rendezték meg. Lepkesúlyban nagy várakozás előzte meg Egervári Lajosnak, az egriek kitűnő, többszörös csúcstartó versenyzőjének szereplését. A tehetséges Egervári azonban túl idegesen versenyzett és kiesett a küzdelemből. Az egriek közül a légsúlyú Baróti (182,5 kg) és a pehelysúlyú örsi (215 kg) harmadik helyezett. ★ A Magyar Kosárlabda Szövetség versenybizottsága elkészítette az MNK következő fordulójának párosítását. Eszerint az Egri Főiskola férficsapata legközelebb a Ganz-MÁVAG együttesét látja vendégül Egerben. ★ Az idei labdarúgó-bajnokságban rendkívül mérsékelt teljesítményt nyújtott a Hatvani Spartacus megyei II. osztályú együttese. Dicsérendő viszont, hogy a járási LSZ által kiirt sportszerüségi versenyben a szövetkezeti felnőltcsapat az első, az ifjúsági gárda pedig harmadik helyen végzett. További helyezések a felnőttek csoportjában: 2. Abasár, 3. Adács, 4. Selypi Építők, 5. Szűcsi Bányász, 6. Heréd. Ifjúsági csoport: 1. Hatvani Kinizsi, 2. Pe- tőfibánya, 3. H. Spartacus, 4, Adács, 5. Selypi Kinizsi, 6. Selypi Építők. E héten nevezni kell a labdarúgó MNK-ra Az MHSZ 1966-ban is megrendezi a labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa küzdelmeit. Ebben — mint ismeretes — az összes NB-s, és megyei I. osztálylú csapatok in dulása kötelező, de helyes ha a megyei II. osztályú és a járási együttesek is minél nagyobb számban részt vesznek. A megyei labdarúgó szövetség felhívja ez utóbbi csapatok figyelmét, hogy nevezésüket még e hét folyamán küldjék be (Megyei Labdarúgó Szövetség, Eger, Megyei Tanács). A tervek szerint — költségmegtérítés céljából — a tavasszal sorra kerülő, úgynevezett előkészületi mérkőzések az MNK jegyében zajlanak majd le. A Népújság tippjei az SS. hétre 1. Bologna—Mi lan 1 x 2. Inter.—Florentine 1 3. Atalanta—Sampdoria 1 4. Catania—Lazio x 2 5. Brescia—Laneroesi 1 x 6. Foggia—Spal 1 x 7. Juventus—CagliaTi 1 8. Róma—Torino 1 x 9. Angers—Valenc. törölve 10. Bordeaux—Monaco 1 11. St. FYancals—Toulouse x * 12. Lille—Strasbourg 1 x 13. Ro-uen—Sochaux 1 x 14. Nice—Nimes x 2 + 1 és pot mérkőzés 15. Lens—Lyon x 1 további pőtmérkőzé® 16. St. Etienne—Rennes 1 A totó nyereményei: 13-fl talála- tos szelvény nem akadt, de még 13 találatos sem. Így a 147 218 forintos jutalom átkerült erre a hétre. 12 találat (50 db) 13 250 forint, 11 találat (817 db) 323 forint, 10 találat (7293 db) 55 forint. Irodalom, dráma, zene Ausztria kulturális öröksége AZ OSZTRÁK Köztársaság gazdag kulturális hagyatékot örököli. Az irodalom és művészet azonban beleolvadt az egyetemes német kultúrába, s így — különösen az irodalom terén — a határvonalak meglehetősen elmosódtak. önálló osztrák irodalomról csak a témaválasztás alapján beszélhetünk. Kétségkívül vannak sajátos osztrák vonások Josef Roth műveiben, különösem a „Radetzky Marsch”-ban, amely jellegzetesen osztrák írás és talán egyetlen modern műben sem sikerült a monarchia hanyatlásának hangulatát ilyen tökéletesen éreztetni. A modern írók közül Hermann Broch, a régiek közül Peter Altenberg legmarkánsabb osztrák, ennek ellenére ezeket az írókat is az egyetemes német irodalom értékei között tartják számon, ugyanúgy, mint Franz Werfelt, Rainer Maria Rilkét, Stefan Zweiget, Hugo von Hoffmann- stahlt és Arthur Schnitzlert. Az osztrák íróknak egy kevésbé jelentős csoportja olyannyira beleolvadt a nagynémet kulturális áramlatokba, hogy még a nácizmus idején sem próbált különválni, mint például Bruno Brehm és Mirko Jelusich, akik aktív szerepet játszottak a hitlerista kultúrpolitikában. Az osztrák irodalmi fejlődés sajátosságai között kell megemlíteni egy valóban osztrák, sőt bécsi írót, akinek a hatása azonban messze túlnőtt Ausztria határain és még mint nyelvújító is jelentékeny szerepet töltött be a német irodalomban. Karl Kraus egyike volt a háború előtti és a háborút követő évek legkiemelkedőbb irodalmi egyéniségeinek. „Fackel” című folyóirata, amely a kor úgyszólván valamennyi fontos politikai, kulturális és irodalmi kérdésben állást foglalt, egy negyedszázad kulturhistóriájának dokumentuma. Karl Kraus neves előadó is volt. Az első világháború után az osztrák szellemi élet nagy eseményei közé számított — főleg az egyetemi ifjúság soraiban — egy-egy előadása. Nagy hatása volt „Die letzten Tage der Menscheit” (Az ember utolsó napjai) című drámájának, 4. SZ. AKÖV Egri Üzemegysége autószerelőket alkalmaz, 1 fő rugókovácsot és autóvillamossági szerelőt. Jelentkezés: 4. sz. AKÖV Eger, Lenin u. 194, Üzemegység, műszaki osztály. amelyet csak az elmúlt években próbáltak színpadra alkalmazni, mivel terjedelme és bizonyos tekintetben nyelvezete miatt nehezen előadható, inkább pamfletszerű, kevésbé drámai alkotás. AZ OSZTRÁK SAJTÖ ma sokkal szerényebb színvonalat képvisel, mint korábban, amikor valóban az irodalmi élet szócsöve volt. Napjainkban itt erősen érződik a nyugatnémet verseny hatása. Ausztria nyugati városaiban sokkal több olvasója van például a müncheni .Süddeutsche Zeitung”- nak, mint akármelyik bécsi lapnak. Az írók és újságírók ugyancsak a nyugatnémet sajtó felé orientálódnak, anyagi okok miatt. A második köztársaság legjelentősebb polgári lapja a „Presse”, néhány évvel ezelőtt még a hidegháború legkitartóbb hirdetője volt. A pártlapok közül a legjelentősebb a Szocialista Párt lapja, az „Arbei- ter-Zeitung”. Az Osztrák Kommunista Párt lapja, a „Volksstimme”, határozott eszmei vonalat képvisel, a gazdasági, politikai vagy kulturális kérdésekben a legmegbízhatóbb kritikai orgánum. Az osztrák kultúra az egyetemes európai művelődés számára is a legtöbbet a zene területén nyújtott Ausztria történetében legtermékenyebb kulturális korszak a bécsi klasszicizmus, s a zenében is ez adta a legtöbbet Mozart ennek az irányzatnak a kiváló mestere és minden bizonnyal a Mozart- zene tárja fel leginkább az osztrák ember érzelmeit. Gluok, Joseph és Michael Haydn és akit talán első helyen kellett volna említeni, Franz Schubert reprezentálják az osztrák zenét a világ zeneirodalmában. Idesorolhatnánk tulajdonképpen Beethovent is, aki élete java részét Bécsben töltötte. AZ ŰJABB KORI osztrák zeneirodalom kiemelkedő alakjai Gustav Mahler. Hugo Wolff, Franz Schrecker, Richard Strauss, aki nem osztrák származású, de valamennyi operája sajátságosán osztrák szellemű, talán azért is, mert két kedvelt szövegírója, Hugo von Hoff- mannstahl és Stefan Zweig osztrákok voltak. A Rózsalovagot osztrák nemzeti operának tekintik. A legújabb kori zene- irodalomból az új bécsi iskola megalapítója Schönberg, tanítványa Alban Berg, akit általában az osztrákok között tartanak számon, bár prágai származású. Amikor az osztrák kultúráról és főleg zenekultúráról próbáHAROMSZOBAS Összkomfortos új OTP családi ház a Puky Miklós utcai lakótelepen beköltözhetően eladó. Érdeklődni lehet: Eger, Kossuth Lajos u. 19. Deme. Építkezők figyelem: üres lebontandó palatetős raktárépület bontási-anyagáron eladó, Eger, Kossuth u. 22. üj Állapotban levő ki» Simson, eladó, Kerecsenéi, Szabó Ferenc Értesítjük magán és közületi villa- mosenergia-fogyasztóin- kat, hogy elektromos kábelhálózatainkon végzendő munkák miatt, az alábbi helyeken áramszünet lesz: 1965. december 10-én (pénteken) 7 órától 17 óráig: Jókai utca páros és páratlan oldalán. 7 órától 8 óráig és 16 órától 17 óráig: Bajcsy Zs. utca páros és páratlan oldalán, Marx K. utca páros és páratlan ol- ialán, Széchenyi utca páros oldalán a 2—12. számig. Az áramszünettel kapcsolatban a 19—67 és 20—70 telefonokon felvilágosítást adunk. ÉMASZ EGRI ÜZEMVEZETŐSÉG lünk képet alkotni, bármily«*» vázlatos legyen is ez, nem lehet figyelmen kívül hagyni a világhírű osztrák operettet, amely a könnyűzenében valóban egyedülálló és talán legjellemzőbb Ausztriára. Kultúrhistó- riailag egészen Mozartig nyúlik vissza és olyan fényes neveket adott a könnyűzene történetének, mint Johann Strauss (az idősebb és a fiatalabb), továbbá Strauss másik két fia, Joseph és Eduard. Az osztrák zeneirodalomban egyébként Kálmán Imrét is az osztrák operettszerzők közé sorolják. Az osztrák drámairodalom is jelentős műveikkel és nagy nevekkel dicsekedhet, de itt is döntő az egyetemes német irodalom különböző áramlatainak hatása. A régi idők legnevesebb osztrák drámaírója Franz Grillparzer. A kor fő politikai irányzataival összefüggő történelmi témák foglalkoztatták. A „Bruderzwist im Hause Habsburg” című drámájában kísérletes módon jósolja meg a birodalom összeomlását. „Libusa’’ című drámája, amiből Smetana operát írt, a szláv népek fel- emelkedésével foglalkozik, és nyilván ezért lett belőle cseh nemzeti opera. A régebbi idők másik nagy színpadi szerzője Johann Nestory, a német nyelvű drámairodalom egyik legkiemelkedőbb szatirikus szelleme, a múlt században elsőként szólaltatta meg a nép nyelvét a bécsi színpadokon. Karl Kraus érdemei közé tartozik, hogy a modern kor számára újból felfedezte Nestroyt. Jelentékeny osztrák drámairó Kari Schönherr, aki főleg parasztdrámáiról nevezetes, a század elején Magyarországon is népszerű volt. A hanyatló csztrák birodalom jellegzetes polgári írója Arthur Schnitzler, aki ki- ‘ tűnő színpadi érzékkel dolgozott fel szociális és erkölcsi problémákat. Az osztrák írók között tartják számon az első világháború utáni korszak drámai újítóját, Ferdinand Bruch- nert, akinek a „Bűnözők” és „Angliai Erzsébet” című darabjai valóságos forradalmat robantottak ki a német színpadokon. Az osztrák drámaírók sorában érdemes megemlíteni Franz Theodor Csokort, továbbá Ödön von Horváthot. Az európai kultúrában az osztrák színház magas rangot vívott ki. A Burgtheatért még II. József alapította. Az osztrák fővárosnak két sajátossága van: a zene iránti rajongás és a bécsi nők bája. (A Kossuth Könyvkiadó Egy ország — egy könyv sorozatának legújabb, Paál Ferenc: Ausztria című kötetéből.)-hat, ha megvásárolja a szerencse sorsjegyet. ÁRA: 4,— Ft. Kapható: Postahivataloknál, postai kézbesítőknél, hírlapárusoknál, üzemi és iskolai felelősöknél. TÖBB EZER NYEREMÉNY!