Heves Megyei Népújság, 1965. december (16. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-08 / 289. szám
amerikai veszteségek Munkanélküliség fenyegeti Rhodesia afrikai lakosságát A B—52-es stratégiai bombázók kedden reggel Dél-Vietnam két térségében intéztek támadást a partizánok feltételezett állásai ellen: Plei Me-től nyugatra és Tay Minh térségében. A Michelin gumiültetvény környékén, ahol vasárnap és hétfőn igen heves harcok folytak, a saigoni amerikai szóvivő szerint 200, de a harcokban résztvett amerikai csapatok szerint mindössze 40—50 szabadságharcos esett el. Saját veszteségeikről az amerikaiak nem szóltak. Tokiói és manilai jelentések szerint a vietnami partoknál tartózkodó Kitty Hawk amerikai repülőgépanyahaj ón hétfőn tűz ütött ki. A tűz a gépteremben keletkezett és elfojtása legalább három órába került Két tengerész meghalt 28 megsebesült — jelentette az amerikai haditengerészet szóvivője. A VNA jelenti, a vietnami néphadsereg mellett működő összekötő bizottság tiltakozást jelentett be a nemzetközi elEszmélellen pilótával két országot repült át egy Starfighter Nyugatnémet sajtójelentések szerint hétfőn este az Észak- norvégiai Narvik körzetében lezuhant a Bundeswehr Starfighter F—104—G mintájú sugárhajtású bombázó vadászrepülőgépe. Mint a lapok írják, a repü- lőgép pilótája elvesztette az eszméletét, a gép azonban folytatva útját átrepült Dánia és Norvégia területe fölött. A repülőgép lezuhanásakor a pilóta meghalt. A nyugatnémet sajtóban nemrégiben megjelent közlemények hírül adták, hogy a nyugatnémet Luftwaffe-hoz tartozó Starfighter F—104—G szuperszonikus vadászgépeket a „NATO parancsnokság ellenőrzése alatt” atombomba hordozó repülőgépekként használják fel. lenőrző bizottságnál amiatt, hogy amerikai repülőgépek december 4-én és 5-én ismét támadásokat intéztek a VDK különböző tartományai ellen, lakott területek és ipari célpontokat bombázva. Johnson elnök texasi birtokán hétfőn rögtönzött sajtóértekezletén bejelentette, hogy McNamara hadügyminiszter, Rusk külügyminiszter és Bundy, az elnök tanácsosa a nemzetbiztonsági ügyekben felkeresi Washingtonból, hogy együttesen megvitassák az időszerű nemzetközi eseményeket, elsősorban a vietnami problémát. Az elnök szerint semmiféle döntést nem hoztak még a Dél-Vietnamba küldendő csapatok létszámáról. Franciaország Franciaországban a köztársasági elnökválasztás első szavazása nem hozott döntést: De Gaulle tábornok, a jelenlegi elnök, hiába kapta viszonylag a legtöbb szavazatot, ellenfelei együttvéve sokkal több szavazatot mondhattak a magukénak. Az 1962-ben népszavazás útján módosított alkotmány előírása szerint pedig ilyen esetben újra kell szavazni. Akkor azonban már csak két induló között lehet választás: az első fordulóban a legtöbb szavazatot felmutató két jelölt marad a sorompóban. De Gaulle és Francois Mitterrand lehet az, aki december 19-én még egyszer megküzd a szavazatokért. Mitterrand a baloldal közös jelöltje, aki elsősorban a Francia Kommunista Párt erőteljes és következetes támogatásának, a kommunisták lelkes és hatásos agitációjának köszönheti vasárnapi sikerét. A második menetben győztes jelölt foglalja el 1966. január 8-tól számított hét esztendőre a párizsi Elysée palotában a köztársasági elnöki széket. Ki kerülhet ki győztesen az újabb választási erőpróbából? De Gaulle tábornoknak több az esélye, de Mitterrand sem esélytelen. A jelenlegi elnök mellett szól, hogy december 19-én már sokan rászavazhatnak azok közül, akik a választás első fordulójában a katolikus MRP jelöltjének, az ame- rika-barát és „európai” progJ. I. Wrathall dél-rhodesiai pénzügyminiszter hétfői nyilatkozatában újabb adóemelésekre készítette fel a lakosságot és az üzleti köröket. Kijelentette, hogy Dél-Rhodesia a „fennmaradásáért harcol”, s élesen bírálta a brit kormány gazdasági intézkedéseit, amelyekkel azt idézte elő, hogy a Smith-kormány a londoni tőzsdén nem tudta kifizetni a dél-rhodesiai kötvények esedékes félévi kamatait. Hangoztatta, hogy a legfontosabb teendő a dél-rhodesiai kormány számára most az új exportpiacok felkutatása, máskülönben számolni kell „az egyre fokorammal fellépő Lecanuet-nak adták bizalmukat. Mi több, a szélsőjobboldali jelöltek hívei közül is akadhatnak, akik a tábornok-elnökre szavaznak. Így gondolkozhatnak: ha De Gaulle majd a mi szavazatainknak köszöntheti újra megválasztását, ezzel nyomást gyakorolhatunk későbbi 'politikájára, hogy annak vonala jobbfelé tolódjék el... Az ilyesfajta elképzelésekben van is logika: aligha képzelhető el, hogy a választási megpróbáltatások után az újonnan csak viszonylag kis többséggel megválasztott De Gaulle ugyanolyan eréllyel folytatná „függetlenségi politikáját”, mint eddig. Francois Mitterrand december 5-i sikere a francia baloldal rég nem látott egységének előremutató lelkesítő jele. Azoknak volt igazuk, akik a francia kommunistákhoz hasonlóan azt hangoztatták: azt kell keresni, ami összeköt, nem pedig azt, ami elválaszt. Mitterrand 28 pontos elnökjelölti programjában volt egynéhány olyan célkitűzés, amely nem találkozhatott mindenki tetszésével. a fő cél azonban az ötödik Köztársaság úgynevezett személyi hatalmi rendszerének felszámolása, az új, demokratikus Franciaország felépítése. Ezt pedig csak a személyi hatalom rendszerének jelenlegi adottságai között éppen személyi téren elért győzelem árán lehet elérni. zódó munkanélküliséggel”, ami — s ezt erősen hangsúlyozta — az afrikai lakosságot fogja sújtani. Londoni jelentések szerint egyébként a kamatfizetési elmaradás következtében a dél- rhodesiai kötvények árfolyama öt ponttal zuhant. Hétfőn különben két oldalról is cáfolták Bottomley brit nemzetközösségügyi miniszter nyilatkozatát, amely szerint dél-rhodesiai oldalon aláaknázták a Kariba-erőmű-rend- szert (Ez látja el a zambiai í bányaipart is létfontosságú energiával.) Kétségtelen, hogy Miterrand sikere még harcosabb kiállásra , serkenti a francia baloldal tö- j megeit. December 19-én megnövelheti szavazatainak számát azokéval, akik december ; 5-én még nem hittek a balol- ; dal esélyeiben és beletörődés- j bői, megszokásból, a De Gaul- | le-i nimbusz tiszteletéből az elnökjelölt-elnökre szavaztak Félő azonban, hogy a francia baloldal egységbontó elemei nem jelentkeznek-e, és nem próbálják-e azt sugalmazni hogy Mitterrand a jobboldali, vagy a középpárti szavazórétegekben is keressen támaszokat? Ma még kérdéses, hogy De Gaulle tábornok hogyan fogadja a december 5-i — kudarcnak is beillő — félsikert, nem veszti-e kedvét a választási küzdelem végigharcolásától. A baloldal erőit Mitterrand imponáló választási eredménye a kéthetes újabb kampány- ; ban az erőfeszítések fokozására mozgósítja. Már a december 5-i számok is biztatóak voltak j a jövőre nézve, a rövid időn belül sorra kerülő törvényhozási választásokra talón.ugyan- ilyen egységben sorakozhatok ’fel a francia baloldal. December 19-én, a második menetben, a kommunisták, a szocialisták, a radikálisok és a többi baloldali csoportok tovább l építhetik az egység útját. Pálfy József <V^XXXWXXX>^XXXXXXX\^XXXXX\X^XWXX^^XXXXX\^XXX\XXXX^XXVCvXXXXXXX>?^XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVXVXXXXXX^XXXXXXXXXXXX\XXXXXXXXXXXXXXXXXXX^^.^XXXV^X\^X^XXXXV^XXX^XXXXXX*\ — a második menet előtt__ Ha Tanzániában szól a furulya... akkor minden esetben felemelték szavukat, ha — legutóbb Rhodesia esetében — a koloniKét ország — egyik már négy, másik mindössze két esztendeje szerepel csak Afrika független államai közt — ünnepli ezekben a napokban önálló nemzeti léte, szabadsága megszületésének évfordulóját. Az ünnep közös. Nemcsak mert naptár szerint is szinte egybeesik: Tanganyikában december 9-re, Zanzibár szigetén egy nappal későbbre. Ünnepük azért is közös, mert a két önállóvá vált ország 1964 áprilisában elhatározta: saját, jövőjét egybefűzi, s azóta Tanzánia nevét megismerte, számon tartja a világ. Az afrikai földrészen nem első ízben jött létre különböző országok társulása. Ám a Közép-afrikai Államszövetség például, amely időközben már ismét darabjaira hullt, nem az afrikai őslakosság kívánságának megfelelően, nem is az ő érdekeik és céljaik szolgálatában született A defenzívába szorult brit kolonializmus politikai manőverének volt csupán része, s ezért már eleve pusztulásra ítéltetett. Tanzánia létrejötte ugyanakkor abból a felismerésből fakadt, hogy a zanzibári Afro- Sirázi Unió és a tanganyikai Tanu-párt programja lényegében azonos; azon alapul, hogy a két területen élő nép politikai céljai és gazdasági törekvései egybeessenek. Ezért szilárd a szövetség ma is. A két ország egyesülése óta igen sok jelét adta annak, hogy a meghirdetett progresszív program valóra váltásán dolgozik. Nemcsak a nagybirtokokat vették állami kezelésbe, s földet osztottak a rászoruló parasztoknak, s szerveztek ugyanakkor mezőgazdasági szövetkezeteket is; nemcsak „szegfűszegország” s a rabszolgakereskedők által oly gyakran látocsülést vívtak ki a fekete földrészen. Tanzánia fővárosában működik az a bizottság, amely az afrikai felszabadítási mozgalmak fegyveres segítését irányítja, Kétségtelen, hogy Nyealisták Afrika földjén a gyarmati uralom fenntartása érdekében viszályokat, vitákat és háborúkat robbantottak ki. Egy régi kelet-afrikai közmondás azt tartja: „Amikor Zanzibárban szól a furulya, a Nagy Tavakig egész Afrika Az NDK segítségével új lakóházak épülnek Zanzibárban. (MTI külföldi képszolgálat) gatott tanganyikai partok ipari üzemeit vették el a kolonia- listáktól, az európai tőkésektől; és nemcsak a munkanélküliség felszámolásáért, az analrere elnök kormányának aktív hozzájárulása nélkül a bizottság nem adhatna tényleges segítséget a portugál gyarmatokon és Rhodesiában, Délnyutáncol.” Ez a szólás abból az időből származik, amikor az egész kelet-afrikai ^Trtvidék a zanzibári szultán fennhatósága alá tartozott A mondás ma 7MCPQJS&G 1965. december 8., szerda fabétizmus megszüntetéséért, az áruellátás megjavításáért tettek sokat, hanem külpolitikai téren is rangot és megbegat-Afrikában, sőt, a Dél-afrikai Köztársaságban küzdő felszabadítási mozgalmaknak. Az ország politikai vezetői ugyan— ha némi szövegváltozással is — érvényes. Ügy mondják ma: Ha Tanzániában szól a furulya, arra egész Afrika odafigyel... Önody György Rá kell döbbenniük... Amikor a vadonatúj egyenruhába beöltöztek meg az U. békás földjén, azt mondták nekik: ,Menjetek Dél-Vietnam és harcoljatok a szabadságért’. Ezt követően megkapták rr dern fegyvereiket és felvonultak Dél-Vietnam dzsungel< ben a „szabadságért’. Lehet, hogy ezt a hazájuktól távolra vezényelt jenki katonák eleinte el is hitték. De amikor a Michelin gumiültetvényeken a földre kellett lapulniuk a szabadságukat védelmező dél-vietnami hősök golyózápora elöl — nyilván tűnődni kezdtek. Vajon valóban a szabadság védelmezéséről van-e szó, vagy pedig— aMiche- lin-cég gumiültetvényeiröl? És ha már a kérdés felbukkant, kérdés kérdést követ és egybe áll a felelet: De hiszen itt a népek szabadságára törő imperialista nagycápák érdekeiről van szó, nem pedig a szabadságról. Két eredeti felvételünk (MTI külföldi képszolgálat) —beszédesen bizonyítja: a jenki katonák végzetesen alulmaradtak az igazi szabadságharcosokkal szemben. A december 5-i és 6-i óriási ütközetben a jenki sorkatonák belekóstoltak tt vereségbe. És miközben elsősegélyben részesítik életben ma- radt társaikat, rá kell döbbenniük: Vietnamban nem győz- bet»ek, mert — nem az igazságot védik. (-) Pakisztán is, India is elfogadta a taskenti „csúcsot” Kisebb harcok Lahore térségében Az AP pakisztáni hivatalos körökre hivatkozva jelenti, hogy Pakisztán január első hetét javasolja Ajub Khan és Sasztri találkozójának időpontjaként. Indiai sajtójelentések szerint Sasztri január 2-át indítványozta. A két javaslat elhangzása tehát azt jelenti, hogy mind Rawalpindi, mind Űj-Delhi elfogadta a Koszigin által javasolt tanácskozást, S az időpont is összeegyeztethető. Hírügynökségi jelentések szerint kisebb összecsapások még mindig napirenden vannak az indiai—pakisztáni határon, így kisebb tűzharc folyt Lahore térségében december eNő napjaiban.