Heves Megyei Népújság, 1965. december (16. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-24 / 303. szám
Megyénk atlétái negyvenkét rekordot javítottak 1965-ben Heves megye atlétikáját évenként érzékenyen érinti a főiskolások távozása és a katonai szolgálatra való bevonulás. Mire egy atléta a fejlődés során odáig jut, hogy feliratkozhat a csúcstartók közé és országos, vagy vidéki szempontból az élvonalba kerül — legtöbb esetben búcsút mond a megyének. Pótlásuk nemcsak a sportköröknek, de a megyei szövetségnek is komoly gondot okoz. 1965- ben a sokszoros bajnok egri Domonkos Erika Budapesten versenyzett— ennek ellenére mégsem volt visszaesés, sőt több számban ha,5- tár o zott j avul ás mutatkozott. A teljesítményeket, az országos bajnokságon elért helyezésekkel és a csúcseredményekkel értékeljük. Kezdjük talán a legfiatalabbak- kal, a reménységekkel. Az országos úttörőbajnokságon három versenyszámban is Heves megyei atléták álltak a győzelmi emelvény felsó f okán. Fiú magasugrásban a gyöngyösi Kóródi István 164 cm-rel, a leány magasugrásban iskolatársa, Demény Anna 140 centiméterrel, és az egri fiúk 4x100 méteren elért 49,7-es idejükkel szerezték meg az országos bajnoki címet. A gyöngyösi I-es számú iskola fiúcsapata második helyen végzett a négytusa-bájnok- ságon és a tehetséges Kóródi is szerzett még egy második helyet a súlylökésben. A 14—15 éves atlétáik kiválasztó eredményei alapján megyénkből 10 fiatal vett részt a tatai háromhetes táborban. Az őszi ellenőrző versenyen is jól szerepelt Gyulai Vera, Dobos Ágnes. Jakab Vera, Kubányi Eszter, Kóródi István, Börse Károly. Országos viszonylatban a legjobb eredmény Takács Ferenc nevéhez fűződik, aki 400 méteren elért 49.1-es idejével túlteljesítette az I. osztályú szintet és két ízben is tagja volt az országos utánpótlás válogatottnak. A vidéki bajnokság is tartogatott néhány kellemes meglepetést. Míg 1965-ben csak öt pontot értek el versenyzőink, addig az idén 12 pontos teljesítménnyel és több jó helyezéssel hívták fel magukra a figyelmet. Horváth Sándor 185 centimétert ugrott magasba, s ezzel 3. lett, pontot szerzett még Takács és Jakab vera. Az országos seirdülő-bajnokságon Kiss Zsuzsa és Jakab Vera jutott a döntőbe. Igen értékesnek számít atlétáink Nógrád megye felett aratott győzelme, s hasonló sikert értek ei az ifjúságiak is. Az év egyéni csúcseredményei. Serdülő ifjúsági és felnőtt 300 m női: 43.6 Gyulai Vera (ESI). 400 m női serdülő: 62.6 Gyulai Vera. 500 m női serdülő: 1.27 Gyulai Vera. 600 m női serdülő és ifjúsági: 1:44.8, Gyulai Vera. 800 m női serdülő 2:30.2, Gyulai Vera. Serdülő női gerelyhajítás: 37,50 Jakab Vera (Mátraalji Bányász). Férfi felnőtt 100 m: 10.9 Takács Ferenc és Varga Sándor (M. Bányász). Férfi felnőtt 400 m: 49.1 Takács Ferenc. Férfi felnőtt 500 m: 1:06.9 Takács Ferenc. 100 m serdülő gát: 19.8 Nagy Gábor (M. Bányász). Felnőtt magasugrás: 188 Horváth Sándor (M. Bányász). Felnőtt és ifjúsági gerely haji'ás: 59,20 Erdélyi György (M. Bányász). Váltó és csapatcsúcs er dmények: 4x200 m női ifjúsági és felnőtt váltó: 1:54.4 megyei válogatott; (Körtvély, Koch, Szigeti, Gyulri). 4x300 m serdülő váltó: 3:08.4 ESI (Gyulai, Bodnár, Zenker, Győrffy). 4x200 m férfi felnőtt váltó: 1:37.0 M. Bányász (Nagy, Tábi, Varga, Takács). 4x400 m férfi felnőtt váltó: 3:39.0 M. Bányász (Balázs, Tábi, Varga, Takács). Svéd váltó: 2:08.1 Gyöngyös válogatott (Tőz^ér, Balázs, Varga, Takács). Ifjúsági olimpiai váltó: 3:54.2 Gyöngyös válogatott (Fialta, Nagy G.. Sergely, Balázs). Felnőtt olimpiai váltó: 3:52.0 Gyöngyös válogatott (Takács, Varga, Kivés, Tábi). Tízes csapatcsúcsok: Női súlylökés 944. Női diszkoszvetés 29,18. Férfi hármasugrás 12,03. ötös csapatok egyesületi csúcseredményei: Női diszkosz 31,61 (M. Bányász). Női gerelyhajítás 29,10 (M. Bányász). Női súly lökés 907 (M. Bányász). Hz Egri Dózsa nos asztalitenisz csapata az N3. li-lien U]mt Budapesten; a SportcsamóKhan bonyolították le az asztalitenisz női NB n-be jutásért kiírt osztályozó mérkőzéseket, a 19 megyei bajnok és 5t fővárosi csapat részvételével. Az Egri Dózsa kitűnően felkészített együttese nagy fölénynyel győzte le ellenfeleit és bejutott az NB n-be. Eger—Dombóvár 11:7. Gy.: Lájer- líé.—Szennyes páros 2, Nábrádi— Gogh páros 1, Szennyes 4, Lájer- né 2. Gogh, Nábrádi. Eger—Ózd 11:0. Gy.: Lájemé— Szennyes páros 2, Nábrádi—Gőgh páros 2, Szennyes 2, Lájemé 2, Gőgh 2, Nábrádi. Eger—Dombóvár 11:6. Gy.: Léjer- né—Szennyes páros 2, Szennyes 3, Lájemé 3, Gőgh 2, Nábrádi. Eger —Ózd 11:3. Gy.: Szennyes— Lájemé páros 2, Sárkány—Nábrádi páros 2, Szennyes 2, Lájemé 2, Sárkány 2. Nábrádi. Egyénileg Szennyes messze kimagaslott a mezőnyből, de kitűnő teljesítményt nyújtott a csapat második embere, Lájemé is. Gőgh Erzsébet és Nábrádi a kezdeti él- fogódotság után fokozatosan lendült játékba, Sárkány Márta okosan versenyzett. Eger női csapata első ízben szerepel az NB n-ben, s amennyiben a két „kulcsjátékos”. Szennyes Szennyes Katalin és Lájemé mellett Gőgh, Sárkány és Nábrádi fejlődése egyenes vonalú marad — az együttesnek nem lesznek kiesési gondjai... A füzesabonyi járásban szépen fejlődik a természetbarát-mozgalom. Az fez folyamán új szakosztályok alakultak, éspedig Aldeb- rön, Feldebrőn, Tófaluban, ÜjlS- rincfalván, valamint a füzesabonyi I-es és Il-es számú általános iskolában. Ezekkel összesen tízre emelkedett a természetbarát-szakosztályok száma (öt tsz-sportköri, két gimnáziumi és három általános iskolai). Ez év novemberében a járási TS elnökségi ülésén hozták létre a járási természetbarát-szövetséget, amelynek elnökéül Tassi Imrét, a füzesabonyi gimnázium Igazgató- helyettesét választották. A szövetség január első felébon tartja ülését, amelyen az 1936. évi feladatokat és a jövő évi költségvetést vitatják meg. A közgyűlésekről jelenjük: A füzesabonyi járásban lényegében befejeződtek a vezetőségválasztó közgyűlések, mindössze két sportkörben nem zajlott még le ez a Jelentős esemény: a Káli Honvéd januárra halasztotta a közgyűlés összehívását, a Füzesabonyi VSC közgyűlése pedig a tagság ismételt távolmaradása miatt határozatképtelennek bizonyult. Ezzel szemben kitűnően sikerült a Sarud! Tsz SK közgyűlése amelyen Kovács József, a járási TS elnöke is megjelent. A sportköri beszámolót Madarász Béla, a községi tanács vb-elnöke terjesztette a tagság elé — a sportköri elnök betegsége miatt. A beszámolót követő vitában főleg azokat a sarudi labdarúgó-játékosokat bírálták, akiknek távolmaradása miatt a csapat nem tudott elutazni vidéki mérkőzéseire. Született néhány határozat Is. A jövőben például nagyobb gondot fordítanak a tagdíj- szervezésre, s ezért bizalmi-hálózatot alakítanak ki. A sarudi sportolók 1966-ban részt vesznek a sakk. asztalitenisz és teke sportágakban lebonyolításra kerülő Tisza menti körzeti versenyeken. Érettségizett férő munkaerőt külszolgálatos munkakörbe január l- től felveszünk. Jelentkezés: Állami Biztosító Gyöngyös, Járási Fióknál, Egerben, Vöröstüzér utca 81 számú kertes családi ház. mely két szoba, konyha, speiz és pincéből áll, beköltözhetően eladó. Eger belvárosában egy szoba, összkomfortos, szabadrendelkezésű, lakbéres lakást keresek, esetleg megvételre. „Lakás” jeligére egri Magyar Hirdetőbe. Három fegyvernemből kettőben Heves megyei győzelem Nyíregyházán három fegyvernemben találkozott egymással Heves és Szabolcs megye vlvóválo- gatottja. A verseny kitűnő rendezésben és nagy érdeklődés mellett zajlott le. A három fegyvernem közül női tődben és kardban a Heves megyeiek, férő tőrben pedig a hazaiak diadalmaskodtak. NŐI tőr: Heves—Szabolcs 12:4. Gy.: Devánszky Bea 4 gy„ Csapó Kiss K. 3 gy., Molnár 2 gy. A Sportiskola vívói közül különösen Devánszky vívott nyerte. Meglepetést keltett Kiss Katalin teljesítménye, aki egyetlen veresége mellett három 4:0-ás győzelmet aratott. Csapó energikus vívással szerezte találatait. Molnár még kevés versenyen Indult; de így is megfelelt. Férfi tőr: Szabolcs—Heves 13:3 Gy.: Szentmarjay, Bodnár, Hammersberg. A kitűnő erőt képviselő szabolcsiak megérdemelten nyertek, de az értékelésnél nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a balszerencsés hevesiek öt esetben is 5:4 arányban maradtak alul* Kard: Heves—Szabolcs X33 Gy.: Szentmarjay 4, Bodnár 4, Varró 3, Moldováayi2. A két tőrvív ó-szám után került sor a találkozót eldöntő kardversenyre, ahol a négy egri fiú kitűnően harcolt és fölényes győzelmet aratott. A technikailag jól képzett hevesi csapatnak nem okozott különösebb nehézséget az ilyen arányú győzelem sem. Szentmarjay és Bodnár alig kapott találatot. Jól vívott Varró Is és remekül küzdött a 15 éves Moldoványl, aki nála háromévvel idősebeket fektetett két vállra. A szabolcsi szövetség — az éremdíjazáson kívül — a fegyvernemenként legjobban szerepelt vívóknak szép tlszteletdíjat is adott. Az egriek közül Devánszky és Szentmarjay részesült jutalomban. Értesítjük Gyöngyös város dolgozóit, hogy új. korszerű férfi fodrász részlegünk Kossuth u. 25 sz. alatt szerdán, 22-én reggel 7 órától rendelkezésre áll. Fodrász Ktsz, Gyöngyös. A Boconád és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet a tamabodi n. sz. Vegyesboltjába boltvezetőt keres. Ha lehet férj és feleség együtt. Az állás betöltéséhez szak- képzettség és szakmai gyakorlat szükséges. Lakás biztosítva. Jelentkezni lehet: az Fmsz. Központi irodájában, Boconád. Vállalati személygépkocsinak garázs kiadó. Érdeklődni: Gyöngyös, 24-17 telefonon este héttől. Üj ház eladó. Eger Kolacskov- sZky u. 4. sz. (Papkert) 2 szoba, összkomfort. 144 négyszögöl termő gyümölcsössel, azonnal elfoglalható. Szoba lconyhás. mellékhelyiségből álló ház azonnal beköltözhetően eladó. Eger.. Amyékszala 213. Rudivár. jé^ valamennyi mérkőzését megMagyar sportolók 1965. éri sikerei Az 1965-ös esztendő legnagyobb jelentőségű sporteseményein — csakúgy mint az előző évben — sikerrel megállták a helyüket a magyar sport képviselők A mérleg kedvező képet ad. A nyolc világbajnoki győzelem, három második — és hét harmadik helyezés áz eredmény. Az 1965. évi magyar világbajnokok; női kézilabda válogatott Balczó András, öttusa egyéid öttusa válogatott Földy Imre, légsűlyú súlyemelés Nemere Zoltán, párbajtőr egyéni. (Felnőtt) Bodnár János, öttusa egyéni, öttusa válogatott és Maróth Péter, kard egyéni (ifjúsági) A mérleg további eredménye 15 európa-bajnoki cím, 9 máso- düs-és 15 harmadik hely. A magyar sportolók ezenkívül 7 világ-, 16 Európa és 11 országos csúcseredményt állítottak fel. Az olimpiai láng útja MEXIKO CITY Mint minden olimpiára* a mexikói nyári játékokra is Görögországból viszik majd az olimpiai lángot. A terv szerint Dominikáig hajón „utaztatják” a fáklyát, s kb. ugyanazon az útvonalon, amelyen annak idején Kolumbusz Kristóf hajózott felfedező útja alkalmával. Juan Ulises Garcia Dominika olimpiai bizottságának elnöke bejelentette, hogy a fáklya Manzanillo városban ér dominikai földre, s onnan futók viszik tovább Santo Domingóba. Ott veszik át tőlük a lángot a mexikói sportolók. Less-e jégpálya Egerben, Gyöngyösön és Hatvanban Hivatalosan is beköszöntött a tél; s az iskolások már téli szünidejüket töltik. Joigos tehát az a minden évben visszatérő kérdés: lesz-e jégpálya Egerben és Gyöngyösön, ahol a korcsolya szerelmesei hódolhatnak kedvenc sportjuknak? A kérdést először Egerben Tóth Ferencnek, a városi TS elnökének tettük fel, aki elmondotta: ameny- nyiben az idő lehetővé teszi, lesz jégpálya Egerben! — Három helyre terveztünk jégpályát — magyarázta —, mégpedig a Stadion futópályájára a népkerti teniszpályára, és a Nagy János utcai kézilabda-pályára. A gyors- korcsolyázók a stadion futópályáján edzbetnek, versenyezhetnek. A stadion! jégpályát az Egri Vasutas SC jégszakosztálya üzemelteti majd. A műkorcsolyázók és általában, akik korcsolyázni szeretnek, a másik két pályán léphetnek jégre. A teniszpályán az Egri Dózsa lesz a házigazda, míg a Nagy János utcai pályán az Egri Kinizsi Dohánygyár. De lesz-e jégpálya Gyöngyösön? — Az időtől függ — tájékoztat bennünket Csende Gusztáv, a gyöngyösi TS elnöke. — Amennyiben az Idő kedvező lesz, a gyöngyösi jégsport szerelmesei is megtalálják majd a Jégpályát. Az előző évekhez hasonlóan az ITSK pályáját alakítják át majd erre a célra Varga Péter testnevelő tanár irányítása mellett. Ha a pálya elkészül, megindulnak a városi jégkorong-bajnokság küzdelmei és a különböző versenyek: gyorskorcsolya-verseny, jégtánc és bemutató. Emellett természetesen a tömegsport Is helyet kap. Reggeltől estig a jégpálya a korcsolyázni szeretők rendelkezésére álL Itt említjük meg. hogy a hírek szerint Fekete Sándor testnevelő tanár irányítása mellett a mező- gazdasági technikum is jégpályát készít Gyöngyösön, a kertmozinál. — S mi újság Hatvanban? Hatvanban az ITSK pályáján lesz jégpálya, ha az idő ezt megengedi. Az iskola vezetői az iskola udvarán levő kézilabda pályát alakítják majd át erre a célra. Mezőgazdasági könyvespolc Beköszöntőitek a téli napok, a hosszú téli esték, amikor a termelőszövetkezeti vezetőknek, gazdáknak jobban van idejük a szórakozásra, művelődésre. S hogy ne csak szórakoztatóan, de hasznosan is te'jenek az esték, néhány új mezőgazdasági szakkönyv is megjelent az érdeklődők számára. Dobos Károly, Jankó József, Tóth Mihály és Vág- sellyei István MEZŐGAZDASÁGI ÜZEMTAN című műve a harmadik bővített, átdolgozott kiadásban jelent meg. A könyv nagy értéke, hogy a szoeial'sta gazdaságok főbb üzemszervezési problémáit az eddigi tudományos és gyakorlati tapasztalatok felhasználásával fejlődésükben és kritikailag elemezve mutatja be. A könyv több témát taglal — a mezőgazdasági termelés vállalati formáit és tényezőit, a növénytermelés szervezését, az állattenyésztés szervezését, a segéd- és feldolgozó üzemek szerepét. Különösen újszerű a könyv Gazdálkodás című fejezete, amely nagy segítséget nyújt a termelés minőségi megjavításához. Bizonyára érdeklődést kelt I. Ticsénszky Marianna VIRÁG A HÁZBAN ÉS A HÁZ KÖRÜL című munkájának harmadik átdolgozott kiadása. A közérthető stílusban megírt könyv hasznos ismereteket nyújt az olvasóknak a kerti és szobanövények beszerzéséről, a virágok lakásban vagy kertben való elhelyezéséről, ápolásukról, kezelésükről. Az új kiadás a díszfák és díszcserjék, valamint a Rózsakertészet című fejezetekkel bővült és összefoglaló táblázattal lett kiegészítve. Az új kiadás képanyaga is kifejezőbb, korszerűbb. A szakemberek egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak hazánkban is, de világszerte is az öntözésnek. A jól végrehajtott öntözésnek azonban feltétele a helyes vízgazdálkodás. Oroszlány István VÍZG AZD ALKOD ÁS A MEZŐGAZDASÁGBAN című könyve felöleli az e tárgykörrel kapcsolatos valamennyi elméleti és gyakorlati tudnivalót. A vízgazdálkodás két fő irányát tárgyalja: a káros felszíni és felszín alatti vizek elleni védekezést és a víz megőrzését, illetve hiányának pótlását csapadék-visszatartás^ tárolás és öntözés útján. A szerző a második javított kiadást főleg a különféle vizsgálati módszerek leírásával éa az altalaj-öntözéssel kapcsolatos ismeretekkel bővítettek Tájékoztatjuk vásárlóinkat, hogy leltár miatt a megjelölt időpontban telepeinket sárra tartjuk t 1965. 1966. 301. sz. telep, Eger L 3—8 303. sz. telep, Eger L 3—4 Megrendelő iroda, Eger XII. 30—31, L 3 311. sz. telep, Gyöngyös I. 3—8 312. sz. telep, Bélapátfalva L 3—6 313. sz. telep, Heves I. 3—6 315. sz. telep, Kai I. 3—6 316. sz. telep, Füzesabony L 3—6 320. sz. telep, Apc I. 3—4 321. sz. telep, Recsk I. 3—6 322. sz. telep, Hatvan L 3—7 325. sz. telep, Gyöngyös I. 3—4 Megrendelő iroda, Gyöngyös XII. 30—31, L 3 326. sz. telep, Hatvan L 3—4 Megrendelő iroda, Hatvan XII. 3L, L 3 328. sz. telep, Lőrinci L 3—6 Eger—Salgótarjáni Tüzelőszer- és Építöanyagértékesftő Vállalat EGER A Szerencse-sorsjegy szerencsét hoz. Megvásárolta már? Ara; 4 Ft, mellyel nyerhet: Z szobás családi házat gépkocsival, garáz»“ zsal, ÍZ napos külföldi utat, gépkocsikat, televíziókat, rádiókat, fényképezőgépeket, s még több ezer tárgyat. Kaphatók: postahivataloknál, postás kézbesítőknél, hír]aj>- árusoknál, üzemi és iskolai felelősöknél;