Heves Megyei Népújság, 1965. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-03 / 259. szám

i "N Előbb a termel öszövetke- ^ zet elnöke, majd ióme- ■őgazdásza, utána főkönyvelője kért szót a gyűlésen. Igyekeztek minél alaposabban kifejteni gondolataikat, ennek a szán­déknak többek között az lett a következménye, hogy ők hár­man pontosan három óra hosz- szat beszéltek. Ez után'már hiába hangzott el a felszólítás: „Elvtársak, mondják el maguk is a vélemé­nyüket!” A jelenlévők idegesen mocorogtak a helyükön, néhá­nyon az órájukat nézték, má­sok pedig a szemüket dörzsöl­ték, ami vörösen égett a fá­radtságtól. Senki sem vonja kétségbe, hogy a szövetkezet vézetői jót akartak. amikor részletesen elemezték a tsz helyzetét. Vala­miről azonban megfeledkeztek: az időről. Három órát vettek igénybe csupán ők, és ha má­soknak volt is még elmondani- valójuk, az idő haladtával in­kább elálltak a hozzászólástól. Majd elmondják legközelebb — gondolhatjuk így is. Kérdés: legközelebb nem kerülnek-e hasonló helyzetbe, nem kény- szeríti-e az idő nullása ismét hallgatásra őket? Hogy a vezetőség tagjai me­lyik tanácskozáson mondják el a véleményüket, talán másod­rendű dolog. Sokkal fontosabb, hogy a különböző fórumokon ne csak a „legfőbb” vezetők kapjanak szót, hanem mind­azok, akik részt vesznek a ha­tározatok meghozatalában. A szövetkezeti demokrácia ezt is megkívánja. Már csgk azért is, mert a többoldalú vélemény alaposabb mérlegelést, ennek nyomán pedig helyesebb állás­foglalást tételez fel. De folytas­suk tovább: hogyan érezze sa­játjának a termelőszövetkeze­tet az a tsz-tag, aki csak a vég­rehajtásban kap jogot erejé­nek megfeszítésére, a felada­tok megjelölésében már nem. Jó, a határozatot neki is meg teli szavaznia. Fel is emeli a kezét helyeslése jeléül ilyen­kor. De csakugyan magáénak érzi a javaslatot, vagy csak szeretne már minél előbb ha­zamenni, hiszen az idő jócskán eltelt a gyűlésen, és ezért nem akarja bonyolítani a helyzetet ellenvetésének elmondásával? Deleje szorul a szó: ezt is ** mondhatnánk. A parla­menti vitának egyik fogása még ma is a tőkés országokban az agyon beszélés. Elég csak az USA-ban lefolytatott parla­menti vitára emlékeztetnünk a polgári jogok kiterjesztésének esetében. Ne tételezzük fel, erre semmi alapunk nincs, hogy a három tsz-vezető is azonos meggondolásból vette igénybe társai türelmét három órán át. De hogy hosszas magyarázgatá- suk nem érte el a célját, az biz­tos. Türelem - meddig? Ha már az első példát az egyik gyöngyösi tsz életéből vettük, maradjunk tovább is Gyöngyösön, szintén egy ter­melőszövetkezet vezetőségi ülé­sének jellemző vonásánál. Ebben a szövetkezetben élénk vita folyik a vezetőségi üléseken. Villannak a szavak, egymás ellen feszülnek a véle­mények, csak az a baj, hogy a „legfőbb” vezetők körére szű­kül a vita, személyes indula­tok forrósítják a légkört. Órák telnek a veszekedéssel, mert ez a fajta szópárbaj nem ne­vezhető másnak. A szövetkeze­ti demokrácia lehetővé teszi, hogy mindenki elmondja a vé­leményét, senkitől sem lehet megvonni a szót: ezzel az egyébként helyes elvi indokkal támadják egymást a vezetők. Most mondja ki mindenki amit gondol, ne a különböző mun­kahelyeken sustorogjanak: te­szik még hozzá az előző elvhez, ami látszatra újabb jogalapot ad az oda, vissza való vagdal- kozásnak. A vezetőség érdektelen tag­jai pedig már nem is igyekez­nek elfojtani az ásítást, ami­kor az óra mutatója éjfél felé közelít. Magukban, de néha másoktól is megkérdezik: mi­nek az ilyen vezetőségi ülés? Ismerjük el, a kérdésük jogos. Az elmondott példáknak alapján két jellemző vonást ál­lapíthatunk meg. Az egyik: formálisan a szövetkezeti de­mokrácia teljes érvényesülését követhettük nyomon. A másik: a valóságban azonban éppen azzal a szövetkezeti demokrá­ciával éltek vissza, mégha akaratlanul is, aminek védel­mében indokolatlanul igénybe vették jó néhány ember türel­mét. vagyis, a szövetkezeti de­mokráciát sértették meg. Ugyanis a türelem véges. A türelemmel való visszaélés elkedvetlenedést, közömbössé­get, visszahúzódást szülhet, /gyakorlatilag: a kollektív fórumok elnéptelened­nek, a mellőzött tagok inkább hallgatnak, semmint további időhúzásra adjanak alkalmat, újabb félórákat vegyenek el pihenésre, művelődésre, szóra­kozásra'szánt idejükből. Van egy mondás: aki nem tudja a gondolatait tíz perc alatt fegyelmezetten elmonda­ni, az két óra alatt sem képes erre. Bár hiba lenne a hozzá­szólások idejét tíz percben megszabni a tanácskozásokon, de nem árt erre a mondásra emlékeznünk, amikor szót ké­rünk. Mert az idő nálunk is pénz, sőt: energia, meg kell tanulnunk tervszerűen gazdál­kodni vele még értekezleteken is. G. Molnár Ferenc Ab öreg nem érti Lakik a házunkban egy kedves, öreg né­niké, aki olykor velünk osztja meg magánya keserű perceit. Estén­ként bejön egy kis te- referére, mesél a múlt­ba süllyedt „békebeli békéről”, első szerel­meiről, amelyek lovag­jai nyalka bajuszú K.U.K. tisztecskék vol­tak, a lóvasútról, meg sok minden egyébről. Nagyon szeretem a nénikét, ő pótolta ná­lam az esti mesét. De az utóbbi időkben egy­re zavarosabb dolgok­ról cseveg. Azt hiszem, szenilis kezd lenni, mert a régi kerekded történetek helyett zagyva nagyotmondá- sokkal rabolja az idő­met. Ha nem tisztel­ném a korát, még arra az állításra is ragadtat­nám magam, hogy bocsánat a kifejezésért — hazudik. Ilyeneket mesél: — Hát tudja, régen ilyentájt az úgy volt. hogy a fűszeresek kira- , Katában nagy-nagy táb­lák hirdették: Jégbe hűtött uradalmi faj- dinnye... — rebegi és azt állítja, hogy a régi korhadt, népnyúzó kis­kereskedelem levitéz- lett tagjai azt a jelen­téktelen vacak dinnyét bcjeqelték: ÁVitólag a vevő kívánságára mcn- Hkelték, megengedték, hogy megkóstolja és ha ezek után nem vásá­rolta meg, udvarias mosollyal egyetértettek vele. Bocsánatkéröen az ajtóig kísérték, azt az óhajukat hangoztatták, hogy bíznak abban, miszerint a következő alkalommal nagyobb sikerük lesz... De ez semmi. A mi­nap azt mesélte, hogy annak idején a hentes­üzletekben nagy, piros füstölt húsok főttek, melegen árulták a ro­pogós töpörtyűt, az in­gerlőén gusztusos por­cot. a meleg fejhúst és oldalast. , Rendben van. Sze­gény öregasszony em­lékképei már összeka- varodnak. Én nem is vitatkoztam vele. A tá­voli múlt mindig meg­szépül, összekeveredik az álmokkal és még olyan képtelenségeket is reálisnak lát, hogy meleg töpörtyű, ropo­gós pőre és zsírosán fénylő, rubin színű füs­tölt hús. De azt már nem bírtam elhallgat­ni, amikor azt mondta: — És tudja, kedves fiam, régen az volt, hogy reggel, amikor felébredtem, kinyitot­tam az ajtómat és ott volt előtte a tej meg a péksütemény... Szegény öregasszony, esen megzavaro­dott. Azt vizionálja, hogy egy tejboltba nyílt a lakása. — És hogy került a néni ajtaja elé a tej, meg a zsemle? — Hozta a kihordó, kedvesem — lódítja szemrebbenés nélkül. Azt állítja, hogy akad­tak emberek, akik haj­landók voltak reggel korán felkelni, és fel­vinni a tejet, akár a valami rendben. Mert... meg kell szakadni a nevetéstől... azt mond­ja, hogy a tej mindig pontosan megvolt és soha nem fordult elő, hogy ellopták volna. Én persze, nem akar­tam a nénit bántani, és úgy tettem, mintha komolyan venném. Pró­báltam neki értelmesen megmagyarázni, hogy ha netán valaha így is lett volna ez a tejügy, ma már megvalósítha­harmadik emeletre is. De ez még semmi. Azt mondja, hogy mindezt havonta egyszer kellett kifizetni, reggelenként nem kellett aláírni egy átvételi elismervényt az üvegről és a tejről. Állítása máris nyilván­való képtelenség, csak azért mesélem tovább, hogy mindenki lássa: szegény nénikénél... hm... szóval nincsen tatlan. Mert ugyebár nem kényszeríthetünk egyetlen dolgozót sem ilyen megaláztatásra, hogy amíg mi kéjes álomba zsibbadva, ágyunkban fetrengünk, addig egyesek a mi te­jünket felhozzák az emeletre. Ez ugyebár dolgozótársaink kiszi­polyozása lenne és az merőben idegen tőlünk. Ezt régebben az arisz­tokrácia tette... — De hiszen én sem\ voltam arisztokrata. — Mindegy! Akkor a}, burzsoázia! , — De kedvesem, én\ burzsoázia sem voltam.< Én az esti lappokat vit-\ tem a házakhoz. Pél­dául én vittem az újsá-í got annak az ember-t nek, aki reggel nekem} a tejet hozta... Zavaros magyarázó-< tával nem tudott, kizök-} kenteni: — Meg aztán a te)ki-\ hordás ugyebár óriásié adminisztrációt igényel-! ne.Minden tejboltba kel-\ lene egy osztály, amely \ a befizetéseket egyez-* tetné a belégekkel Kellene egy osztály, \ amely nyilvántartaná,< hogy hová mennyi te-} jet kell kivinni, egy má­sik, amely ellenőrizné5 a kiszállítást. Egy tej-e kihordó természetesenJ nem vihetne a te jet, \ mert ez visszaélésekreJ adna alkalmat. Számtálam érvet so-5 roltam még, a palac-\ kozó-kapacitástól azS üvegparkunk csekély5 voltáig. Beszéltem neki\ a vállalatok státusz­helyzetéről, az ehhez aj munkához szükséges} keretekről, éjszakai? pótdijakról, törési ícd-5 lóról, csurgás-csepegés-} ről, higiéniai előírások ról, de hát hiába. Egy< ilyen szenilis nénikére} a mi logikus érvelésünk\ már nem hat. Ö már nem a mi fco-J runk embere... ősz Ferenc I UIUU1IIIIldii mil. mm >11 1 » bl I iH-üi IjllLsuSiillil1 1. A gazdasági irányítás fogalma Ha valaki feladatul kapná, hogy állítsa össze egy vál­lalat tervét, vajon hogyan kezdene hozzá? Legelső feladata az lenne, hogy megnézze: mit kell tartalmaznia a tervnek? Ez elengedhetetlen, hiszen az egyes üzemek tervei mint a fogaskerekek kapcsolódnak egymáshoz, s így minden vál­lalati tervnek lényegében azonos gazdasági folyamatokat kell számszerűen megfogalmaznia. Csak így lehet szó egy­séges népgazdasági tervezésről. A gazdasági tervezés elveit és módszerét megfelelő köz­ponti rendelkezések szabályozzák. E rendelkezések előírjákt hogy az Országos Tervhivatal hogyan kezdjen hozzá — mondjuk — az egy évre szóló népgazdasági tervek összeál­lításához. Bárki beláthatja, hogy az országos népgazdasági tervben nem lehet darabszámra, vagy súlyra előírni az ipar- vállalatoknál termelt több százezres árucikk mennyiségét. Senki nem tudja előre megmondani, hogy pl. a különböző fazonú, sokféle anyagból készülő és sokféle méretű fétfi-4 női és gyermekcipők, papucsok, csizmák, szandálok egyes fajtáiból mennyit kell előállítani. Ez annál inkább is lehe­tetlen, mert a cipőipar termékeinek jelentős részét expor­táljuk és a külföldi vevő általában csak év közben közli: miből, mennyit rendel. Mit lehet hát tenni? Egy sor terme­lési feladatot csak összefoglalóan, pénzösszeggel lehet meg­jelölni: „ez és ez az iparág ennyi és ennyi millió forint ér­tékű árut köteles termelni ebben az évben”. Rendelkezések írják elő, hogy a minisztériumok hogyan bontsák fel az ilyen tervszámokat, mi a trösztök, országos vállalatok jog­köre, feladata a tervezésben, hogyan kell megtervezni a lét­számot, az önköltséget, a béreket, stb., stb. A tervezésnek tehát egységes, az egész országra érvényes rendszere van. Hasonlóan egységes rendszer szerint történik a vállala­tok pénzügyi ellátása. A Nemzeti Banknál nyilvántartják, hogy milyen értékben kaptak gépeket, anyagokat, milyen összegek folynak be a termékek értékesítéséből, stb. Itt is rendeletek írják\elö az állami vagyon kezelésének módját, a különféle gazdasági egységek jogait, kötelességeit, azt, hogy a bank milyen módon ellenőrizze és terelje a népgaz­daság érdekeinek megfelelő irányba a gazdálkodást. A be­ruházásokkal kapcsolatos pénzügyek lebonyolítását és ellen­őrzését külön intézmény, a Beruházási Bank feladatává tették. Az egyes vállalatok gépeket, anyagokat adnak el egy­másnak, s a vállalatok közötti forgalomban érvényes árakat termelői áraknak nevezzük. Hogyan kell kialakítani ezeket az árakat? Mit lehet beleszámítani és mit nem? Ezek is or­szágos rendezést igénylő kérdések, hasonlóan a lakosság szá­mára készült cikkek árának, a fogyasztói ár meaállapításá- hoz. Külön kérdés, hogy mindkét fajta ár megállapításánál mennyire vegyék figyelembe a piaci viszonyokat, a kereslet és kínálat alakulását, a világpiacon érvényes árakat, ezek néha bizony elég jelentős ingadozásait, stb., stb. Minden szocialista országban megfelelő rendelkezések szabályozzák tehát a tervezésnek, a vállalati pénzügyek vi­telének, az árképzésnek a rendszerét és a piaci viszonyok szerepét. Ezeket együtt gazdasági irányítási rendszernek nevezzük, amelybe beletartozik még az anyagi ösztönzésnek, a bérezésnek és a premizálásnak szintén rendelkezések ál­tal, egységesen szabályozott rendszere is. Miért nevezzük mindezt gazdasági irányító rendszernek? A fogalom olyan „gépezetet” jelent, amelynek különböző feladattal ellátott részei szervesen összekapcsolódnak és együtt szolgálnak egy bizonyos célt. A népgazdaság elé cé­lul tűzött gazdasági feladatok a gazdasági irányitó rendszer egymáshoz kapcsolódó egységeinek mozgásán, a tervezés, a pénzügyek, a piaci viszonyok és az anyagi ösztönzés rend­szerén keresztül valósulnak meg. Ezt a bonyolult, sokágú rendszert a népgazdaság előtt álló feladatokból kiindulva c gazdasági vezető szervek dolgozzák ki, és egyes részeit a feladatok változásával, a tapasztalatok alapján állandóan javítják, tökéletesítik. Ezekben az években népgazdaságunk több tekintetben újfajta feladatok előtt áll. Befejeződött a gazdaság minden ágának szocialista alapokra helyezése és ugyanakkor lénye­gében kimerültek a gazdaság új munkaerők bevonása útján történő fejlesztésének forrásai. Előtérbe került a munka­termelékenység fokozása, a gazdaságosság. Ezek az új fel­adatok, új, korszerűbb gazdasági irányító rendszert köve­telnek. Ma már a korábbinál lényegesen jobban ismerjük a szocialista gazdaság működésének sajátosságait, törvényeit és képesek is vagyunk megkonstruálni az új, a megválto­zott feladatoknak jobban megfelelő rendszert. Bognár Gyula Egymillió munkanapol teljesítettek eddig a fiatalok a földeken 800 ifjú traktorost küldtek a közös gazdaságokba a KISZ-biiottságok A legutóbbi adatok sze­rint 160 000 fiatal válla1! részt hazánkban az őszi me­zőgazdasági munkák meg­gyorsításából — tájékoztat­ták a KISZ központi bizott­ságánál az MTI munkatár­sát. A falusi emberek önkén­tes segítőtársai, akik között az általános és középiskolá­sokon kivül ott voltak az egyetemisták és az ifjúmun­kások is, összesen egymillió munkanapot dolgoztak a föl­deken. Az úttörők és a falusi KISZ-szervezetek eddig 150 ezer katasztráiis holdon vé­geztek rét- és legelőtisztítást, a szállítási munkák meggyor­sítására 305 üzemi és egyéb készenléti brigád alakult az országban, s ezek három és fél ezer tagja a rakodások­nál kamatoztatja segítőkész­ségét. A megyei és járási KISZ-bizottságok kezdemé­nyezésére és megbízó’eveié­vel eddig 800 ifjú traktoros állt munkába a termelőszö­vetkezetekben és az állami gazdaságokban. A KISZ központi bizottsá­gánál hangsúlyozták, hogy a tapasztalatok szerint általá­ban mindenütt szívesen fo­gadják a fiatalokat, akik de­rekasan helyt is állnak. Ugyanakkor azonban meg­esik, hogy egyes mezőgazda- sági üzemek vezetői rosszul gazdálkodnak a rendelke­zésre álló segítséggel. Nem szervezik jól meg a munkát. Az is előfordul, hogy nem gondoskodnak számukra ebédről, megfelelő munkaru­háról és nem az előírás sze­rint fizetik ki a fiataloknak járó béreket. (MTI) XEPÜJSAG 3 1965. november Bwfc I Sínen, országúton, vagonoki Selypre a répa. Sínen, országúton, vagonoki Selypről a cukor... A Zagyva menti gyár hatal­mas cukorpadlásán fürge női kezekben zümmög a kis varró­gép. Molinó-, juta- és papír­zsákok sorakoznak megszámlál­hatatlan mennyiségben. Selypi cukrot eszik a pápa is — A nagyobb része külföldre készül — magyarázza egy asz- szony. — Évek óta exportálunk — dicsekszik társa. — A tavasszal a mi cukrunkból kért még a pápa is! Ha jól tudom, 100 va­gonnyit küldtünk a Vatikán­nak ... Lenn >a raktár előtt, camiont pakolnak a munkások. Mellet­te az ügyeletes vámőr; — Rijekába indul a szállít­mány. Százhúsz mázsa kris­tálycukor Minden fuvarral ennyit küldünk. Október eleje óta — távolabb, az irodaépületben mondják — kevés vasúti kocsit kapnak, ezért tengelyen szállítják az árut Egészen az Adriai-tengerig. Volt idő, hogy egysze r-egvszer 14 camion indult útnak. Mos­tanában már kevesebb forog belőlük, csak hat—hét kocsi napjában ... — Az idei rajtunk biztató, mondhatni mindennap- teljesí­tettük termelési tervünket — 30—35 ezer vagon cukorrépát kell a kampányban fel­dolgozni a selypi gyárnak. Nagy feladat. De — ugye — a jóhírnév most is kötelez...? (gyóni) bon és gépkocsikon érkezik ban és gépkocsikon utazik mondja Földi József igazgató — s a gyártott cukor több mint 90 százaléka alkalmas exportra. Ez utóbbinak különösen örü­lünk, hiszen a mostani kam­pánytól, három változatban, csaknem 1600 vagon cukrot kémek az osztrákok, norvégek, svédek, görögök, izraeliek, ju- goszlávok... Megelőzték az angolokat — Milyen követelményeket támasztanak az exporttal szem­ben? — Minden esetben döntő a cu­kor színe, tisztasága, szemcse­nagysága. — Tudják-e tartani? — Termékeink minőségére évek óta nincs panasz.. Cuk­runk tisztaságáról például el­mondhatom, hogy a nyári ösz- szehasonlítás alapján megálla­pították: megelőztük még az angolokat is! Az övék ugyanis „csak’’ nyolcvanas volt, a mi­énk pedig 86 százalékos ... — Hogyan alakul a cukor- tartalom? — Az ősz elején volt vele egy kis baj. Különösen a nóg­rádi répa nem érte el a kívánt édességet. Még 14—12-es répát is hoztak! Bércéiről... Az ok­tóberi napsütés azonban hasz­nált, pár hét alatt is sokat quk- rosodott a gyökér. A hamutar­talom egyre csökken, javul a „digesszió”. A legutóbbi vizs­gálatok szerint 17,43-as a cu­kortartalom, s a kampányátla­gunk is közeledik a 17 százalék felé... A siker titka — A gyárban mindenütt csak az exportot emlegetik. Itt talán csak az export a „té­ma”? — Szó sincs erről! — moso- lyodik el az igazgató. — Nem teszünk különbséget hazai és külföldi fogyasztó között. Bel­földön értékesítésre kerülő ter­mékeinket is export minőség­ben igyekszünk előállítani. Ta­lán korábbi szavaimból is ki- vehette... De emellett szól a kisfogyasztók elégedettsége, s talán aj is, hogy a közismert, márkás feldolgozók: az Uni- cum Likőrgyár, a Budapesti Csokoládégyár, a Chinoin év­ről évre nálunk szerzi be cu­korszükségletét ... — Mi a selypi cukor sikeré­nek a titka? — Nincs annak különösebb titka ... A cukorból élünk itt a környéken vagy ezren. Hát úgy készítjük úgy iparkodunk, hogy jól éljünk ... !

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom