Heves Megyei Népújság, 1965. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-13 / 268. szám
Mit várhatunk labdarúgó-csapatainktól? Rangadó mérkőzést játszik az Eger Kecskeméten Vasárnap utolsó előtti, mérkőzé- Eeiket játsszák az NB II-ben szereplő labdarúgó-csapatok. Az egriek idegenben, a Kecskeméti Dózsa ellen lépnek pályára. A találkozó iránt nagy az érdeklődés: Egerből különvonat viszi majd a szurkolókat a mérkőzés megtekintésére. A rangadó mérkőzésre mind a hazaiak, mind pedig a vendégek legjobb felállításukban lépnek pályára, hiszen nagy a tét: a két bajnoki pont megszerzése, azaz, a bajnoki cím elnyerése. Az egriek, — mint ismeretes — egy héttel ezelőtt a Miskolci Bányászt 3:0 arányban győzték le. de a találkozó az 52. percben a nagy köd miatt félbeszakadt. Az MLSZ fegyelmi bizottsága hét közben a félbeszakadt mérkőzést a pályán elért eredménnyel Eger javára igazolta. így a lila-fehér játékosok négy pont előnnyel és jobb gól- arányukkal állhatnak ki erre a talákozóra. Emberi számítás szerint már bajnoknak tekinthetők az egriek, abban az esetben is, ha vesztenének idegenben. A labdarúgásban azonban minden lehetséges. Két súlyos vereség, erős romlás a gólarányban, s máris oda lehet a bajnoki cím. Éppen ezért az egri játékosok nem vehetik félvállról ezt a mérkőzést. Végig nagy erőbedobással, akarattal s lelkesedéssel kell játszaniuk, hiszen döntetlen esetén is övék lehet az aranyérem, s az NB I B-be való feljutás joga. A négy pont előny értelmében nyugodt, biztonságos és szép játékot várunk, s nem utolsó sorban pontot, vagy pontokat. Reméljük, a nagyszámú szurkolótábor, amelyik elkíséri a csapatot, a perecesi mérkőzéshez hasonlóan, végig győzelemre buzdítja, lelkesíti az Egri Dózsa labdarúgóit. Az NB m. Északi csoportjában is két találkozó van hátra még az idei bajnokságból. Ebben a csoportban megyénket négy csapat képviseli. Petőfibánya 8, Hatvan ll, a két gyöngyösi csapat pedig a 12. és 13. helyen áll jelenleg a tabellán. Ennek ismeretében elmondhatjuk, hogy az utóbbi három csapat közül bármelyik kieshet, de ver.eség esetén nem érezheti magát nyugodtan Petőfibánya sem. A Petőfibánya vasárnap Budapesten a Statisztikánál szerepel. A budapesti együttes is kiesőnek számít, így nehéz mérkőzésre van kilátás. Ennek ellenére a vendégek győzelmét várjuk. A Gyöngyösi Honvéd otthonában találkozik a hét végén a Balassagyarmati Dózsával. A két csapatot egy pont választja el egymástól a táblázaton. Így tehát elmondhatjuk. hogy mindkét csapatnak nagy szüksége van a bajnoki pontokra. Döntetlen körüli eredményre számíthatunk. A másik gyöngyösi együttes: a Spartacus, a BEAO hoz látogat. A BEAC az előkelő 5. helyen áll, jó képességű együttes*, kevés győzelmi reménnyel léphet ellene pályára a gyöngyösi szövetkezeti csapat. Ennek ellenére — éppen a kieséstől való félelem miatt — szeretnénk, ha a gyöngyösiek nagy-nagy erőbedobással, keményen küzdenének, és megszereznék mind a két pontot. A hatvaniak ezen a napon otthonukban fogadják a Tűzoltó Dózsát. A budapc-cti együttes 33 ponttal a harmadik helyét tartja a táblázaton. a volt NB Il-es együttes egységes csapat benyomását nyújtja minden mérkőzésén, így a hatvaniaknak nagyon akarniuk kell ahhoz, hogy győzhessenek. Mindent egybevetve döntetlen körüli eredményre számíthatunk. * A megyei I. osztályban már eldőlt a bajnoki cím sorsáért folytatott küzdelem, annak ellenére, hogy még egy forduló hátra van a bajnokság befejezéséig. A MÁV Hatvani AC az Egri Előre visszalépése miatt játék nélkül jut a két bajnoki ponthoz, s így, az eddig szerzett pontelőnyét tartani tudja. Az utolsó mérkőzéseken tehát csak a jobb helyezésekért folyik majd küzdelem. A második helyen álló Izzó ma a Mátraalji Bányász- szál játszik. Győzelem esetén az ezüstérem tulajdonosa lesz. A harmadik helyen álló Rózsaszentmár- ton Bélapátfalvára látogat. Ezen a találkozón minden lehetséges. A negyedik helyezett Verpelét otthonában fogadja azt az Egri Sparta- cust. amelyik a bajnokság hajrájára feljavult. Ha az egrieknek kijön a lépés, könnyen meglepetést okozhatnak a verpeléti szurkolóknak. Minden esetre döntetlen körüli eredményre számíthatunk. Ugyancsak izgalmas mérkőzésre van kilátás a Sírok—Heves találkozón is. Mindkét csapat 33 ponttal rendelkezik, de a sirokiaknak jobb a gólarányuk. A győztes csapat biztosítja magának az ötödik helyet. A többi találkozókon attól függ majd az eredmény, hogy a csatárok hogyan tudják a kapu előtt adódó helyzeteiket kihasználni 3 .. Apróhirdetések Felső Tamavölgyi Talajvédelmi és Vízgazdálkodási Társulat azonnali belépésre felvesz közg. technikumot végzett könyvelőt. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Petervására, Tiszti sor 29. sz. alatt. 403-as Moszkvics 14 000 km-rel eladó. Szerdahelyi, Pétervására.. Egri Vállalat gyöngyösi munkahelyére felvenne ki rendeltség vezetőt. Férfiak, nők jelentkezhetnek. Követelmények: adminisztráció és szervezőkészség, legalább 10 éves iparban, kereskedelemben eltöltött szervezési gyakorlat, erkölcsi bizonyítvány. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés írásban az egri hirdetőben „Könyvelési szakember előnyben” jeligére. CIPÖMODELL-BEMUTATÓ Az Észak-magyarorszógi Cipőnagykereskedelmi Vállalat és a Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat Egerben, a NŐI CIPÖSZAKÜZLETBEN bemutatja az 1966-ban gyártásra kefülő cipők mintadarabjait. A női, férfi- és gyermekcipő-újdonságokról véleménykutatással döntik el, melyik modellnek van sikere a vásárlók körében. A keráskedelem a jövő évre ezeket a fazonokat rendeli meg az ipartól. A cipőmodell-bemutató november 13-án és 14-én tekinthető meg, délelőtt 10 órától 13 óráig és délután 15 órától 19 óráig. Ez évben felújított 340-es BMW, príma állapotban, új kocsivétel miatt eladó, tűzifáért, almáért, terményért cserélhető. Özd, Tanács- köztársaság u. 73. Eladó 407-es Moszkvics gépkocsi 27 000 km-rel. Márkáz, Fő út 94. 250 cm3-es Pannónia motorkerékpár igényesnek eladó. Eger, Goro- vé u. 17. (Kisasszcmy-temetőnél). Jáwa Ideál (bejáratott) eladó. Eger, Petőfi utca 34. Megtekinthető délutáni órákban. Értesítjük magán és közületi villamosenergiaíogyasztóinkat, 1: ogy új transzformátor-állomás üzembehelyezési munkái miatt Eger városban 1965. november 15-én, reggel 7.00 órától délután 16.00 óráig az alábbi helyeken áramszünet lesz: Sertekapu utca (Kovács János utcától a Vörösmarty utcáig), Kisvölgy utca, Kovács János utca, Lenkey utca, Lejtő utca, Torok-köz, Csiky Sándor utca (Széchenyi utcától páros oldalon a 32. számig), Tündérpart, Orgonás tér, Bartako- vits utca (mindkét oldalon a Tündérparttól a Vörösmarty utcáig). Az áramszünettel kapcso- csolatban a 19-67 és 20-70 telefonokon felvilágosítást adunk. émAsz Egri Üzemvezetőség Hirdetmény A Verpeléti Fmsz bútorüzlete (Verpelét) felkészült az őszi csúcsforgalomra. Nagy áruválasztékkal várja a kedves vásárlókat. KAPHATOK: Modern lakásbútorok, Háló, kárpitozott garnitúra, Rekamiék, Fotelek, stb. Bútorbolt nyitva: délelőtt 8 órától délután 15.30 óráig. 2 szoba, konyha, kamra és pincéből álló ház eladó. Azonnal beköltözhető. Cím: Bartók Béla u. 27. Gyöngyös. Két nagy szoba és négy helyiségből álló emelet, udvarral, ga- rázslehet^s'éggel eladó. Eger, Jókai utca 6. Álmos u. 5. szám alatt 210 négyszögöl házhely eladó. Körülkerített gyümölcsössel. Érdeklődni: Gyöngyös, Sövény u. 7. OTP-s családi ház, 2 szoba, összkomfort Egerben, Eperjesi út 6. szám alatt eladó. Beköltözhető. Az egri strandfürdőben a téli fürdési lehetőség biztosítva van. A fürdőző közönséget a 40 C°-os meleg gyógyvíz mellett, meleg öltöző várja. Figyelem! Bőrkabátok, irhabundák, hasításkabátok festését és tisztítását garanciával, rövid határ- időre vállalja Czibula bőrfestő, Eger, Alma gyár u. 7. 50 literes villanyboyler eladó. Eger. Egészségház utca 2. n. emelet 14. Érdeklődni lehet: 18—19 óráig. 9 éves tehén és 2 éves üsző jármos jószág szekérrel eladó. Eger- ' szál ók. Felszabadulás u. 13. Elajándékoznám másfél éves (fiú) boxer kutyámat. Eger, Foglár út. 1. Renault kitűnő állapotban eladó. Telefon: 23-84. Eger. Nyolc darabból álló kaukázusi dió doj^ozószoba-berendezés eladó. Bizományin keresztül is. Eger, Honfoglalás utca 15. Tehéntrágya eladó. Eger, Rákóczi u,. 47. sz. Csöveskukorica eladó. Eger, Kocsis Bemát u. 8. Háziasszonyok, kisiparosok, figyelem! Gyűrődésmentes újságpapír kapható MÉH Vállalat telepein. Eladó 2 szoba, konyha, speiz, borházból álló ház. Azonnal beköltözhető. Cíip: Gyöngyös, Sövény utca 7. ; Központi fűtésből vizsgázott fűtőt alkalmaz a füzesabonyi gimnázium. (Heves m.) Hétfő, november 15. KOSSUTH-RADIÖ: 8.15: Tánczene Berlinből. 8.55: a tanári szobában. Tomkai Judit riportja. 9.10: A hét zeneszerzője: Berlioz. Molnár Antal előadása. 10.10: Az óvodások műsora. 10.30: Vitnyédi lakodalmas játék. A helyi néphagyomány anyagából összeállította: Énekes Lenke és Bognár István. 11.30: Yolanda Marculescu és Dán Jordachescu énekel. 12.10: Mindenki kedvére! 14.05: Falurádió. 14.20: Zenekari hangverseny. Közben: 15.05—15.20: Válaszolunk hallgatóinknak. 16.10: Villanófényben: a téli kamra. 16.15: Gyermekrádió. 16.55: Édes anyanyelvűnk. 17.00: ötórai tea. 18.00: Mi történt a nagyvilágban? 18.20: Zenei önarckép: Bruno Walter. Somogyi Vilmos összeállítása. 19.10: Könyvről — könyvre... 19.20: Színes népi muzsika. 20.30: Esti pihenő — muzsikával ... 22.15: Mai szemmel... 22.25: Az örök Pigmalion. A mondától a musicalig és a filmig. (Ism. 23.28: Kamarazene. 0.10: Csárdások. PETÖFI-RÁDIÓ: 14.00: Könnyűzene. 15.42: „A vaáli erdőben ...” Irodalmi séta Vajda János szülőföldjén. 16.00: Csajkovszkij: Az évszakik. (Lev Oborin — zongora.) 16.45: Bányászdalok. 17.05: Lányok, asszonyok. (Ism.) 17.35: Lengyel Ildikó és Szabó István énekel, Dőry Zoltán hegedül. 18.20: Várka, a szamszédasszony. Erna Cserepaho- va elbeszélése. 18.36: Könnyű fú- vósmuzsika. 19.04: A maláji lány. Részletek Szenkár Dezső—Arnbró- zy Ágoston daljátékából. 19.25: A magnetofongyártás tapasztalatai. Bán János írása. 19.35: Közvetítés a Zeneakadémiáról. Az Állami Hangversenyzenekar hangversenye, Vezényel: Komor Vilmos, közreműködik; Edith Peinemann — hegedű. 1. Lajtha László: Capriccio — balettszvit. 2. Brhams: Hegedű- verseny. 3. D vor zsák: IX. (Újvilág) szimfónia. A szünetben: Kb. 20.40 —21.00 Kibernetika, biológia, pszichológia. L Beszélgetés. Kb. 21.45: A nagy család. Kosztolányi Dezső elbeszélésének rádióváltozata. Kb. 22.01: Burka Sándor tárogató zik. Kedd, november 16. KOSSUTH-RADIÖ: 8.20: Népi zene. 9.00: Gyermekrádió. 9.40: Mozart: Don Juan — az I. felvonás fináléja. 10.10: Színi Gyula két elbeszélése. 10.30: Párizsi vidámságok. Egyveleg Offenbach operettjéből. 11.35: László Margit énekel. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: Olvasónaplómból. Benedek István írása. 13.17: Zenekari muzsika.' 14.05—15.59: Falusi délután. 16.15: Pimpimpáré királykisasszony.’ Mesejáték. Irta: Enyedy György. 17.03: Ilosfalvy Robert énekel. 17.28: Rádióiskola. 18.20: Az újszülött köszöntése. Vera és muzsika. 18.45: Avatás .előtt. A Tiszameriti Vegyiművek. Kapusi Rózsa riportja. 19.00: A Philhar- monia zenekar Berlioz-műveket játszik. 19.25: A Szabó család. 20.25: Könnyűzene. 20.45: a szonettek fekete hölgye. G. B. Shaw jelenete. 21.05: Schuman: g-moli szonáta. (Szegedi Anikó — zongora.) 21.25: Közvetítés az Evérton—U. Dózsa VVK labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről, Liverpoolból. 22.30: Népdalok. 22.40: Nobel-díjas a mikrofon előtt. Nyikolaj Nyikolajevics Szemjonov professzorral beszélget Hargittai István. 23.00: Esti muzsika. 0.10: Filmzene. PETÖFI-RÁDIÓ: 14.00: Kamarazene. 15.05: Könnyű dallamok. 15.45: Az ősz itthon és külföldön. Dr. Szabó László előadása. 16.00: Pique Dame. Részletek Csajkovszkij operájából. 16.35: A „Csillag” ismét megszólal. Barabás Tibor írása. 16.45: Magyar történelmi indulók. 17.05: Szórakoztató zene. 18.00: A Budapesti Madrigálkórus énekel. 18.20: A lengyel irodalom története. XI. Reymont. Kovács Endre előadása. 18.50: Horváth Jenő táncdalaiból. 19.05: Magyar nóták. 19.25: Bordalok operettekből. 19.55: A MÄV Szimfónikusok hangversenye. Kb. 21.05: Gramsci kulturális politikája. Héra Zoltán írása. Kb. 21.20: A Tarjáni-cimbalom- hármas játszik. 22.00: Operarészletek. Szerda, november 17. KOSSUTH-RÁDIÓ: 8.20: Álomsziget. Részletek Stolz operettjéből. 8.55: Orvosi tanácsok. 9.00: Gyermekrádió. 9.20: Chopin: e-moll zongoraverseny. (Halina CzernyStefanska.) 10.10: Néhány perc tudomány. 10.15: Könnyűzenei híradó. 11.15: Toronyzene. 11.29: A Szabó család (Ism.) 12.15: Verbunkosok, magyar nóták. 13.00: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.15: Fi- delio. Részletek Beethoven operájából. 14.05: A laboratóriumban született gabonafaj. Beszélgetés dr. Kiss Árpád növénynemesítő tudóssal. 14.20: Kórusok. 14.40: Lányok, asszonyok. 15.10: Szvjatoszlav Richter Liszt-műveket zongorázik. 15.40: Németalföldi költők ' antológiája. Könyvismertetés. 16.15: Tánczenei koktél. 17.05: munkásszemmel — a művezetőről. II. rész. 17.20: Római muzsikusok műsorából. 13.00: Mi történt a nagyvilágban? 18.20: Kür- thy Éva és Reményi Sándor énekel, Balogh Elemér cimbalmozik. 18.45: Húszas stúdió. Az Ifjúsági Rádió hangos újságja. 21.15: Mind a kilenc. (Alle Neune.) Az osztrák és a Magyar Rádió közös műsora. Közvetítés Kapfenburg és Győr vidám vetélkedőjéről. Kb. 22.26: Berlioz. Rómeó és Júlia — dramatikus szimfónia. 0.10: Neményi Lili sanzonokat énekel. PETÖFI-RÁDIÓ: 14.00: A madarász. Zeller operettje. 16.07: Szegény szabólegény. Népballada. (Jancsó Adrienne.) 16.10: Schubert III. rész. Molnár Antal előadása. 17.05: Könnyűzenei híradó. 18.00: Wagner: Az istenek alkonya —zá- rójelenet.18.20: Mágneses jelenségek a Földön. Beszélgetés. 18.45: Tamássy Zdenkó táncdalaiból. 18.55: Orvosi tanácsok. 19.05: A Tát- ray-vonósnégyes hangversenye. • 21.05:' Népi zene* Csütörtök, november 18. KOSSUTH-RADIÖ: 8.20: Reggelt hangverseny. 9.00: Mágneses jelenségek a Földön. Beszélgetés 9.25: Népi zene. 19.10: Svéd Sándor operettdalokat énekel. 10.37: Szüless újra, kedves. Tragédia. Irta: Hu- bay Miklós. (Ism.) 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: Lévay József versen 13.10: Osváth Júlia és Udvardy Tibor énekel. 13.45: Búcsúzás és megérkezés. Az Ifjúsági Rádió műsora. 14.05: Falurádió. 14.20: Cigánydalok, csárdások. 14.40: Lapozgatás új könyvekben. 15.00: A New York-i Filharmonikusok zenekara játszik. 16.15: Csak fiataloknak! 16.50: Tudományos híradó. 17.05: Kovács Apollónia énekel, Lukács István cimbalmozik. 17.25: Kinek a számlájára? Dolgos János és Vértes Csaba műsora. 18.20: Muszorgszkij: Hovanscsina. Négyfelvonásos opera. 22.20: Zené® párbaj . . . Párbaj- segéd a Finn Rádió részéről:. Cay Idström, a Magyar Rádió részéről: Bolba Lajos. 23.14: Afrikai néger költőik versei. 23.30: Hölgyválasz. Részletek Ránki—Innocent Vince —Török operettjéből. 0.10: Gastol- di műveiből. PETÖFI-RADIÖ: 14.00: Zongoraművek. 14.45: Breitner János énekel. 15.05: Iskolarádió. Shakespeare Othello. Részletek a Nemzeti Színház előadásából. 16.35": Mosolyra hangszerelve. Révész Tibor összeállítása. 17.-05: Berlioz: Fantaszti- kis szimfónia.17.54: Könnyűzene Szófiából. 18.20: Miért szép? 19.05: Fultontól — Brüsszelig. VIII. rész. Randé Jenő írása. (Ism.) 19.20: Magyar nóták. 19.45: Az élő kollagén. Beszélgetés dr. Szende! Adámmal. 19.55: A Szécsi-vonósnégyes játszik. 20.25: Látogatás a Petőfi Irodalmi Múzeum Ady-kLállításán. I. rész. 21.05: Élőszóval — muzsikával. Péntek, november 19. KOSSUTH-RADIÖ: 8.20: Könnyűzene Visiky András műveiből. 8.53: Kérjük, jegyezze fel! 8.58: Állomások. Kaffka Margit regényét rádióra alkalmazta: Zeke Gyula. 10.10: Az óvodások műsora. 10.30: Mozart: C-dur (Linzi( szimfónia. (Bécsi Filharmonikusok zenekara. Vezényel: Kari Böhm.) 11.30: Népi zen®. 11.54: Édes anyanyelvűnk. 12.15: Opera együttesek. 13.00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból kimarad... 14.05: Falurádió. 14.20: Szen- kár Dezső dalaiból. 14.30: Róka Móka bábszínháza. Műsor napköziseknek. 15.00: üZENEtek. 15.40: Vörösmarty Mihály verseiből. 15.50: Werner Schirmer: Szólista-parádé. (Lipcsei Rádió fúvószkara.) 16.10: Villanófényben.: a téli kamra. 16.15: Az aranykakas. Két részlet Rim- szki j -Korszako v operájából. 16.45: Fények és árnyak a pesti estében. Nagy Tibor riportja. 17.00: ötórai tea. 18.00: Mi történt a nagyvilágban? 18.20: Üj zenei újság. 19.00: Pódium 65. Írország. 23.15: Zenekari muzsika. 0.10: Operettdalok. PETÖFI-RÁDIÓ: 14.00: Tánczene. 15.05: Zenekari muzsika. 16.06: Mezei csokor. 16.30 :Válaszolunk hallgatóinknak. 16.45: Alpár Gitta énekel. 17.05: A Weiner-vonósnégyes hangversenye. Közvetítés az Or- ságos Filharmónia kamaraterméből. 17.30: Miért alszik a természet — és más érdekességek. 17.55: Résizile- tek egy kisdiák hangversenynaplójából. 18.20: Bélyeggyűjtők ötperce. 18.25: Verbunkosok, magyar nóták. 19.05: Benvenuto Cellini. Részleteik Berlioz operájából. 19.30: Láttuk; hallottuk . . . 19.50: A munka himnusza. (Svéd Sándor és az MRT énekkara.) 20.00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból kimarad... (Ism.) 21.05: A jó körmöci aranytallér. Rapcsányi László riportja. 21.20: Közvetítés a Zeneakadémiáról, az Állami Hangversenyzenekar hang-, versenye, vezényel: Oscar Dánon. Közreműködik: Lukács Pál —* mélyhegedű. 1. Hindemith: Metamorfózisok. 2. Dávid Gyula: Brácsaverseny. 3. Sosztakovics: I szimfónia. 4. Baranovics: Kolo. Szombat, november 20. KOSSUTH-RÁDIÓ: 8.20: Lányát; asszonyok. 8.40: Reiner Frigyes vezényel. 9.20: A civilizáció egyik betegsége a szennyezett levegő, n. Georges Gallienne írása. 9.30: Népi zene. 10.10: Kodály: Mátrai képek. 10.25: Orvosi tanácsok. 10.30: Uta- zás Bitónlába. Szatirikus zenés játék. Irta: Liszkay Tamás: Zenéjét szerezte: Jereb Ervin. (Ism.) 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: A csend víziói. Szirmai Károly elbeszéléskötetéről. 13.15: Macbeth. Részletek Verdi operájából. 14.05: Felurádió. 14.35: Beethoven-müvek. 15.05: Mi történt a héten a nagyvilágban? 15.20: Hétvége. 17.15: Tán- nuljunk könnyedén, vidáman utazni. összeállította: Berza László. 18.10: Az Állami Népi Együttes műsorából. 18.3«: Strasbourg! Fesz- tivál 1965. a Bécsi Kamarazenekar hangversenye. 20.25: A Rádiószínház bemutatója. A harmadik keresztesháború. Roll Schneider rá- dióátéka. 22.15: Táncoljunk! PETÖFI-RADIÖ: 14.00: Napfényes Vietnam. A vietnami dalok között. Csapó György ütijegyzeteit Turgo- nyi Pál mondja el. 14.35: Miskolc — szépapáink korában. Bajor Nagy Ernő írása. 15.05: Zenekari muzsika. 15.32: A szerelemre szavazok. Rádiójáték. Grozdana 01u-> jic regényéből írta: Tun András. 16.30: Hernádi Lajos zongorázik. Bartók-művek. 17.05: Heti hangversenykalauz. 17.44: Zenés történetek a pesti Montmartne-ról. Aa összekötőszöveget Andor Leon írta. 18.40: A bakancs. H. Lányi Piroska elbeszélése. 19.05: Orvosi tanácsok. 19.10: Nótacsokor. 19.50: Mozart idézése. Versek. 20.25: Berlioz: A trójaiak Karthágóban. Lírai költemény két részben. Vasárnap, november 21. KOSSUTH RADIO: 6.00: Hírek, időjárás. 6.10: Zenés műsor. Köziben 6.25: Hirdetőoszlop. 6.55: Műsorok. 8.00: Hírek, időjárás. — 8.103 Operaária. — 8.25: Mesejáték. 9.003 Anyanyelvűnk. 9.05: Vasárnap délelőtt. 11.05: Bartók-hangverseny. — Közben kb. 11.50: Műsorismertetés* 11.55: Hírek, időjárás. - 12.45: De- zséry László írása. 12.55: Népi muzsika. 13.30: Rádiólexikon. — 14.003 Sztambul rózsája. Operett. — 15.243 Versek. 15.30: Operaáriák. — 16.003 Hírek, időjárás. 16.08: Deák György* a bérkocsis. Regény rádióra. 17.083 Népi zene. 17.56: Műsorismertetés* 18.00: Hírek, időjárás. — 18.05: Egy sláger, három előadásban. — 18.153 Lemezalbum. Közben 18.48: Pillantás a nagyvilágba. 19.50: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Hírek, időjárás. Sport. Totó. 22.15: Kamarazene* 23.10: Színészanekdoták. 23.20: Magyar nóták. 23.45: Schütz-kórusok. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10: Köny- nyűzene. PETŐFI RADIO: 7.30: Róm. katt egyház félórája. 8.00: Könnyűzene, 8.40: Versek. 8.45: Népek zenéje. — 9.15: Lemezesláda. — 9.45: Operakalauz. 10.45: Riport. — 11.05 Tánc- zene. 12.25: Elbeszélés. 12.45: Művészlemezek. — 13.45: Időjárás, vízállásjelentés. — 14.00: Berlioz: Te Deum. 14.43: Rádiójáték. I. rész. — 15.56: Hanglemezparádé. 17.10: Jövő heti műsor. — 17.42: Megzenésített versek. — 18.15: Abrahám Ambrus akadémikus. 18.30: Népdalcsokor. Az Egri Városgondozási Vállalat állandó foglalkoztatásra felvesz KERTÉSZETI, PARKGONDOZÁSI, ŰTTISZTlTÁSI ÉS SZEMÉTRAKODÓ SEGÉDMUNKÁSOKAT Vidékiek is jelentkezhetnek, (Egerbakta, Egerszalók, Eger- szólát, Ostoros, Andornaktálya, Nagytálya, Makiár, Füzesabony, Noszvaj, stb. községekből). Az autóbuszjárat a kertészetig mjßg van hosszabbítva, ez jól csatlakozik a felsorolt községek vonat- és autóbusz- járataihoz. Férfi segédmunkások előnyben részesülnek a felvételnél. Jelentkezni lehet naponta 8—13 óráig, a Marx K. u. 2. sz. alatti irodában. Szakképzettséggel rendelkező Gyöngyös vagy környéki házaspárt árudayezetésre felveszünk Fizetés kollektív szerint. Jelentkezés: Heves megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat, Gyöngyös, A Heves megyei Elektromechanikai és Vasipari Vállalat órás részlege, Eger, Széchenyi u. 8. rövid határidőre vállalja mindenfajta gyártmányú órák javítását * Ébresztőórák soron kívül! A javítások eredeti alkatrészekkel, garanciával készülnek. Értesítési Értesítjük a kedves vevőket, hogy nem lesz gond ezek után a vaskapuk mert különböző méretű és típusú vaskapuk azonnal beszerezhetők a vas-műszaki szaküzletekben, sőt még az fmsz TÜZÉP-telepein is. Szükségletének biztosítása érdekében sürgősen keresse fel szaküzleteinket és az fmsz TÜZÉP-telepeket. Forgalomba hozza: Borsod—Heves megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat egri telepe.