Heves Megyei Népújság, 1965. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-20 / 274. szám

Társaival együtt iéiekegyedül Segítség futószalagon a Bernéből Véget ért a Mágnás Miska sikersorozata. A Szirmai-ope- rett valóban nagy siker volt, kilencszer mutatták be tájelő­adáson, Egerben pedig har­minchárom alkalommal hang­zott fel a „Hoppsza, Sári, hopp- sza hó” jól ismert dallama. * Ez itt Maya, aki szépen éne­kel és még szebben táncol Észak-Afrika híres mulatóiban. Most éppen Tangerben tölti napjait, s az éjszakai lokálban találkozik a légiósokkal, s itt ismerkedik meg egy angol fiú­val, Charlesszel... A történet folytatását nem áruljuk el, aki ismeri az ope­rett világát, könnyen kitalálja, I mi lesz a finálé. És most hadd mutassuk be a Fényes Szabolcs-operett cím- j szereplőjét: Mayát, azaz Ká­rolyi Máriát, a miskolci Nem- j zeti Színház tagját. — Eddigi művészi pályám minden eszközt, kapcsolata van Müller és Schellenberg SS-Gruppenführerrel (az SS- ben az altábornagyi rendfoko­zatnak felel meg — a ford.) Kuznyecov majdnem elfüty- tyentette magát. „Ohó! Ortel tehát valóban nem akármilyen madárka!” — Mi az ő hivatalos elfog­laltsága Rovnóban? — Nem tudom. Velünk majdnem semmiféle dolga sincs. Van egy olyan irodafé­léje a Német utca. 272. szám alatt Egy szokásos fogorvosi cégtábla van a házon. Két vagy három alkalommal vala­miféle emberek is jártak nála Németországból. Néha szemé­lyes kiválasztása alapján le­tartóztatottakat szállíttat át magához a Gestapóról. Közü­lük még senki sem tért vissza. Hogy mire kellettek ezek von Ortelnek és hogy mit csinált velük, ezt nem tudom. Kuznyecov látta, hogy Göt- tel nem hazudik. Megértette, hogy a helybeli gestapósok — az eddigiekből ítélve — sem­mit sem tudnak Ortel titok­zatos tevékenységéről Rovnó­ban. Más érdekeset nem tu­dott mondani az őrnagy. Befe­jezésül Nyikolaj Ivanovics csu­pán még egy kérdést intézett hozzá. — Miből gondolta, hogy én angol vagyok? — Sehogy sem ment a fe­jembe, s nem tudtam elgon­dolni, hogy az oroszoknak is lehetnek ilyen földerítőik, kémjeik — morogta komoran Göttel. Másnap Martin Göttel őr­nagy nem jelentkezett a Biro­dalmi BiztosságonJSs a követ­kező nap sem dolgozott A hozzá küldött futár üres lakást ta­lált, melyben, a bútorokon le­vő porrétegből ítélve néhány napja senki sem lakott... Ligyija Liszovszkaja háza mellett Siebert és von Ortel gyakorta találkozott a meg­szállók szentében legkeöeme­se után, két évig játszottam i szolnoki Szigligeti Színházban. A Sztambul rózsájában én ját­szottam a Konzsus Gült. Az­tán a KISZ Központi Művész- együtteséhez kerültem, szólis­tának. Innen vezetett utam a miskolci Nemzeti Színházhoz. Most vendégként játszom Eger­ben a Maya címszerepét. A* operett szerint Tangerben énekelek, a valóságban még nem jártam ott, bár nem vol­tam messze hozzá, mert Algír­ban már jártam, sőt énekeltem is ott a KISZ Központi Mű­vészegyüttessel. Ennyit magamróL.. í Fényes Szabolcs hái'omfelvo- násos revűoperettját Otosl György rendezi. A szereposz­tásból: Fontos Magda, rinczy Éva, Géczi József, Hit­szár László, Kanalas László. Karmester: Somcss István, ko­reográfus: Somoss Zsuzsa, Bemutató: november 27-én ★ Ezekben a napokban még egy bemutatóra készülnek a Gárdonyi Géza Színház művé­szei. December 23-án kerül be­mutatóra Kostand Cyrano de Bergerac című romantikus drámája. A címszerepet Si­mon. György Jászai-díjas játsz- sza. A többi szerepekben: Kopetty Líviát, Máriássy Jó­zsefet, Paláncz Ferencet, Hor­váth Magdát, Bálint Györgyöt, és Pálffy Józsefet látjuk. Rendező: Kozaróczy József. (m) Mosodát létesítenek Füzesabonyban A füzesabonyi körzeti föld­mű vesszöveikezet négy község ellátását biztosítja. A kereske­delmi munka mellett három évvel ezelőtt bevezették a kü­lönböző háztartási gépek, fel­szerelések kölcsönzését, és a felvevő szolgálatot. A lakosság azóta megkedvel­te a szövetkezeti szolgáltatáso­kat, és évről évre mind többem veszik igénybe az edényköl­csönzést, a háztartási gépeket, felszereléseket. Ebben az év­ben a szövetkezet hét helyem végez ilyen irányú tevékenysé­get, és a lakosság több mint 85 ezer forint értékű kisgépben és egyéb hátartási felszerelésben válogathat. A szövetkezet vezetőségének határozata alapján ez évben to­vább növelték a szolgáltatási eszközök, felszerelések számát. Most 25 ezer forintért mosógé­pet és centrifugát vásároltál:, amellyel naponta 160 kiló szá­raz ruhát mosnak ki. A moso­da iránt máris nagy az érdek­lődés, és sokan jelentették be igényüket az új szolgáltatásra. A szövetkezet által végzett felmérés alapján Mezőtárkány- ban, Dormándon, Besenyőtel­ken és Füzesabonyban 10 hó­nap alatt mintegy 90 ezer fo­rint értékű szolgáltatást végez­tek. Szabó A lig pár perces riportmű- *» sor keretében láthattuk ' szerdán este a televízió képer­nyőjén Kiss Lajos dudari vil­lanyszerelőt, akinek a bányában ' az áramütés leégette a kezét, és a szeme is megsérült. A sze­rencsétlenül járt fiatalember ' azóta műkézzel ír, nagyítóval ' olvas, így végzi a gimnázium 1 harmadik osztályát. — A tanu- ' láshoz jó lenne egy magneto- , fon — hangzott el a műsorban a dudari villanyszerelő kíván­sága. Az ipari műsor még be ’ sem fejeződött, amikor a tele­víziót interurbán hívták. Az ’■ egri Finomszerelvénygyár je- lenttkezett: — JVÍt, a 26-os L TMK üzemből, akik. nézzük a ■ televízió műsorát, elhatároztuk, hogy üzemünk dolgozóival röp­’ gyűlésen megbeszéljük, ho- ' gyan lehetünk Kiss Lajos se­■ gítségére. Másnap gyorsan peregtek az L események a bervai gyárban. — Vállaljuk a gyűjtést a mag­netofonra! — határozott egy- ' hangúan a 26-os TMK üzem : kollektívája, s alig mondták ki . döntésüket, a gyűjtéshez azon­nal csatlakozott a gyár másik, két szocialista címért küzdő üzeme. Reggel nyolc órakor Uzelman Ferenc üzemvezető­nek jelentették, hogy a három üzemrész együttes kooperáció­jával a 4500,— Ft együtt van a magnetofonra. Nyolc óra tíz perc. A Budapesti Rádiótechni­kai Gyár telefonon hívja az egri Finomszerelvénygyár igaz­gatóját: — Hallottuk a televízi­óban az önök segítő szándékát. Elhatároztuk, mi is segítünk: 50 százalékos áron a rendelke­zésükre bocsátjuk a magneto­font. Üjabb röpgyűlés a bervai gyárban: Megmaradt az össze­gyűjtött pénz fele. Gyorsan ha­tároztak. a bervai dolgozók. Tartozékokkal, — mikrofonnal és 10 darab magnó-tekerccsel egészítették ki az ajándékot. A tanulást segítő ügyes szer­kezetet a felszerelésekkel együtt három brigádtag viszi el a dudari villanyszerelőnek. Ezenkívül a brigádtagok úgy határoztak hogy a magnetofon­tekercsek egy részét itt hagy­ják a gyárban, mert a „D” és az „F” üzem női dolgozói fel­vételeket fognak készíteni az iskolai vizsgatételekből. A segítő bervaiak már csü­törtökön táviratban értesítet­ték a szerencsétlenül járt du­dari villamyszerelőt. „Kedves Lajos! — Brigádunk együtt nézte a, televíziót, amikor sajnálattal értesültünk súlyos betegségé­ről. Hallatlan szorgalmát nagy­ra értékelve, úgy érezzük, hogy segítségére lehetünk. Kívánsá­gát teljesítjük. Ügy határoz­tunk, hogy hamarosan eljut­tatjuk lakására a tanulást segí­tő magnetofont. Kívánjuk, hogy szorgalma továbbra is kísérje tanulmánya során, és sohase felejtse el, hogy társadalmunk­ban nincs egyedül. Az egri Finomszerelvény­gyár 26-os TMK ,,D’’ és „F” üzemek dolgozói.” Alig pár perces riportműsor hangzott el a televízióban egy szerencsétlenül járt bánya­munkásról, és az adás után a Bervától a budapesti gyáron keresztül máris futószalagként gördült TJudarra az emberek segítő szándéka. A brigádmoz­galom, a szocialista embertí­pus tulajdonságának nagyszerű példája ez! Simon Imre sok, amelyekről azt hitték, hogy ünnepnap. Fővárosi élet pesti barátok nélkül. Csapatba verődött falusi fiatalemberek együtt ismerkedtek az esti élet­tel, amely nehezen fogadta be őket. Hogy könnyebb legyen a beilleszkedés, néha betörtek, loptak — pénzt szereztek. De a főváros mintha kivetette volna magából őket. A hét végi haza­rándulások sem voltak az iga­ziak. Már a falu is kivetette őket. Pénz kellene. Pénz, pénz és pénz. Ruhára, táncra, enniva­lóra. Színházra, mozira? Az nem jutott eszükbe. Aki 15 évesen kerül fel Pestre „mint az ujjam”, tel­jesen egyedül, szakma nélkül, az csak a vak világában élhet — társaival együtt, lélekegye- dül. Pest csábított és Pest után már csak a Nyugat csábítha­tott. Felültek a vonatra, hogy majd Bécsijén kiszállnak. Azt gondolták, hogy7 ott nem lesz­nek lélek egyed ül? S azt hitték, hogy ott több pénzük lesz, vagy azt, hogy ott könyebb be­törni, lopni? Nagykanizsánál leszedték őket a vonatról. Az egész galerit. Vidéki fiatalembereket. a — Hol dolgozik a fia? — Villanyszerelőknél segéd­munkás. Hogy pontosan me­lyik gyárban, azt nem tudom. — Hol lakik a fia? — Munkásszálláson. De hogy hol, azt nem tudom, majd elké­rem a címet, ha hazajön, — Mikor látogatták meg utol­jára? — Nemrég. Amikor kienged­ték a vizsgálati fogságból, — Milyen időközönként szo­kott hazajönni a fiú? — Hetenként. — Mit szokott csinálni itthon? — Fekszik, alszik, olvas. Csendes. Megváltozott. De most sem mond semmit Nem megy az utcára sem. Lányokkal sem foglalkozik. Csak itthon van és csendes. Berkovits György .kém tetszik”. Olyat, amilyen bizonyára Tivadarnak volt, aki még Sanyinál is korábban, már Pesten segédmunkáskodott és nézegette a kirakatokat,- meg tupírozta a haját. A munkásszállás meglett la­kói nem lehettek a barátai. Azok keményen dolgoztak, so­kan jócskán ittak, de nem né­zegették a kirakatokat, nem is tupírozták a hajukat, hanem hazaküldtek a családnak a pénzt. Tivadar nem küldött, in­kább szerzett pénzt hazulról. S hét végeken „pesti módin” fe­szített a falusi vasárnapon. A látszólagos „új világ”, egy „nagy világ” szelét hozta Sa­nyinak, aki, mivel nem volt miben megfogódzkodnia, két kézzel kapott a csábítás után. S egész valójával belezuhant, mert a segédmunkási fizetésből nem lehet „nagyvilágian” élni egy magányos 15—16, de még 19 éves kamasznak, de még fia­talembernek sem. 0 — Milyen fiú volt az a B. Sándor? — Az, kérem, tiszta huligán, a barátjával együtt — felelj volt művezetője, ahol a két fiú, mint külszíni segédmunkás dol­gozott Orosziban. — Magyarázza meg, hogy érti ezt? — Nem szeretett dolgozni. Szemtelen volt. Aztán úgy jár­taik itt a barátjával a becsüle­tes munkások között, mint va­lami fedcicomázott maskarák. Olyan hajuk volt, hogy nem le­hetett nevetés nélkül megállni. Olyan bő nadrágban dolgoztak, csak úgy lobogott. Kész életve­szély ilyenben a munkahelyen. Nem szerette itt őket senki. Aztán a nővére válaszol. — Huligán volt a maga öcs- cse? — Huligán? Lehet. Olyan nyakatlan pulóverban járt. De rendes ruhája nemigen volt. Nem szeretett az ércelőben. Azt mondta mindig, hogy gúnyol­ják, meg kinevetik. De nem szemtelen ő. Alig szól két szót. Csendes fiú. Négyévi fővárosi munkáshét- köznapok, esténkénti kószáld­5 — Hol dolgozott a fia? — Nem tudom. — Hol lakott a fia? — Nem tudom. — Mikor látogatták meg utol­jába? — Nincs nekünk dolgunk Pesten, nem is megyünk. — Milyen időközönként szo­kott hazajönni a fiú? — Eleinte hetenként, aztán kéthetenként, majd havonta. Később még ritkábban, aztán egyszer már haza sem jött hosz- t>zú ideig. — Soha nem kérdezték hol lakik, hol dolgozik? — Kérdeztük. Mindig azt mondta: Jó helyen vagyok. Nemigen beszélt semmiről. Q Életükben először mentek együtt a pesti utcán, anya és fia. A fiú, a 19 éves B. Sándor, négyhónapos vizsgálati fogság­ból szabadult. Nem ítélték el, lelfüggesztették. Disszidálás kí­sérletéért. é Az anya felutazott Gyöngyös- oioöziból Pestre, többször is tárgyalásokra — most akadt dolga a fővárosban. S — HE szeretett volna Sanyi lenni a nyolc osztály után? — ö maga se tudta. Tenge­ré« — mondja a nővére. — Miért nem tanult szak­mát? — Elkezdte. De nem szeretett S9S tanulni soha. — Az apja minek szánta? — Nem törődött az vele. In­kább ivott. Napokig nincs itt­hon. Útépítkezésen dolgozik. — Itt nem kapott volna mun­kát a fiú, Gyöngyösorosziban? — Dolgozott ók érceiénél. Először tanuló volt, utána kö­vette a barátját, a Tivadart. Az csalta fel Pestre. — Az az oka mindennék. A bíróságon is mondták. Csak a Tivadart ítélték el. Az lopott is. Az én fiam soha. Az enyé­met felmentették — teszi hozzá sz anya. § Sanyi elment, 15 évesen, egy nap Pestre. Több falubeli mun­kással ült fel a vonatra. „Ne­kem ruha kell, ti meg nem tud­tok olya* venni, amilyen ne­sebb helyen: a főutcán, vagyis a Német utcán levő tiszti ka­szinóban. Von Ortel nem volt éppen közömbös a rulett és a kártya iránt, Siebert pedig éppenhogy élesztgette ezt a szenvedélyét, hiszen itt min­dig jókora tiszti csoport gyü­lekezett a hadsereg legkülön­bözőbb fegyvernemeiből, s így Kuznyecovnak alkalma volt jó pár értékes értesüléshez jut­nia. — Tudja, Siebert — mondta elgondolkozva az egyik szoká­sos találkozó alkalmával von Ortel —, maga valahogy mélységesen szimpatikus ne­kem. Ö, nem, ne szerényked­jék, ne tiltakozzék. Biztosítha­tom, hogy ebben a megkeve- redett világban tucatnál nem több ember bírja bizalmamat, szimpátiámat. Az SS-tiszt hangja őszintén és meggyőzően csengett. — Miért? — érdeklődött Kuznyecov. — És maga meg tudna ne­vezni akárcsak öt olyan közös ismerősünket, akit maga ba­rátságába tudna fogadni? Kuznyecov erre teljesen őszintén válaszolhatta: nem. Von Ortel elégedetten elmo­solyodott. — Na látja! De hát isten ve­lük. Beszélgessünk inkább ma­gáról. Őszintén mondja meg, azután, hogy az oroszoktól két golyót, a Führertől két ke­resztet kapott, áhítozik még a front után? — Én katona vagyok, Sturm­bannführer úr! Ha ismét a frontra küldenek, gondolkozás nélkül fogok küzdeni a Füh- rerért, a német népért és Nagy- Németországért! Von Ortel bosszúsan legyin­tett. — Óriási! De hát Paul, mi­ért ilyen hivatalosan? Hiszen én nem az ezredparancsnoka vagyok. S azután, miért gon­dolja, hogy az ellenséggel folytatott harc csakis a fronton mehet végbe? (Folytatjuk) ;yötörte. Homlokára hatalmas, lideg vérejtékcsöppek ültek ti. Fordult a kocka. Nyikolaj [vanovicsnak most már nem maradt más, mint ledobni ál­arcát, s egyszerűen kihallgat­ni a hitlerista kémelnárítót. Rogy mentse bőrét, Göttel mindent elmondott, amit csak tudott. — Ki ez a Sturmbannführer Ortel? — kérdezte Kuznyecov, — Ezt nem tudom megmon­dani ... — Megismétlem a kérdést: ki ez az Ortel? — emelte föl hangját Kuznyecov. — De hát ezt valóban nem tu­dom! — kiáltotta hisztériku­san Göttel —. Ezt senki sem tudja. — És Jorgens, az SD főnö­ke? — kérdezte ironikusan Kuznyecov. — Csak neki, egyedül előt­te ismeretes. Én csak egyet tu­dok, annyit, hogy Sturmbann­führer Ortelnek különleges felhatalmazása van a Birodal­mi Biztonsfgí Hivataltól, Ber­linből, annak főparancsnoksá­gától. Jo£3 v» igénybe venni ka Martin Gőttellel, ha Nyiko- láj Sztrutyinszkij nem követ el egy hibát. Egy egész apró hibát. De hát a kémkedésben nem is kell nagy hibát elkö­vetni. Rendesen elég a legos­tobább félrelépés is. Mig Kuz­nyecov a konyhába ment ke­zet mosni, Sztrutyinszkij en­gedély nélkül az asztalhoz ült... Göttel őrnagy torkán akadt a szó. Egy német katona, aki ráadásul még lengyel nemze­tiségű is, sehogyan sem en­gedheti meg magának, hogy a tiszti asztalhoz üljön, még ak­kor sem, ha esetleg hívják. De az ilyen bensőséges családias­ságot még egy igazi angol tiszt sem tűrheti el! S Paul Siebert ilyen emberként élt Göttel el­képzeléseiben. Tehát... Tehát Siebert nem az Intelligence service ügynö­ke. Akkor hát ki lehet? Csak nem szovjet hírszerző?! Göttel szeme kikerekedett a rémület­től. Fegyveréhez ugrott. Fél perc múlva Göttelt már lefogták és erősen az asztalhoz kötözték. A rémülettől falfe­hér őrnagyot állandó ide*sokk 5L. Glaas barátságosan fogaiba i szokatlan, váratlan vendége­ket, s gyorsan asztalt terített. Kuznyecov levette derékszíját, s Sztrutyinszkijnek adta, hogy akassza a szögre, s javasolta, Göttel is lazítson öltözékén. S az őrnagy —• akaratlanul, kel­letlenül bár — ugyancsak megvált fegyverétől. Barátnőink úgy látszik valamiért egy kissé megvára­koztatnak bennünket —mond­ta mosolyogva Siebert —. Igyunk addig is, őrnagy úr, hogy ne vesztegessük az időt. Göttel nek nem volt ellenve­tése, s Nyikolaj Ivanovics to­jáslikőrt töltött a poharakba. Sokat jelentő, kettős értelmű beszélgetés kezdődött kölcsö­nös utalásokkal, finom kiszó­lásokkal. Ki tudja, hová vezetett vol­na Kuznyecov diplomata-játé­nem túl hosszú, rövid néhány sor csupán. A Bartók Zene- művészeti Szakiskola elvégaé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom