Heves Megyei Népújság, 1965. október (16. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-15 / 243. szám
▼ILÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! i Parasztkovács — népi iparművész AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA E8 A MEGYEI TANÄCS NAPILAPJA XVL évfolyam, 243. szám. ARA: SO FILLER 1965. október 15, péntek MAI (egyzetüiik Ülést tartott a Minisztertanács Nagy termelőszövetkezet a hatvani Lenin. Igen nagy a területük, s az őszi munkák során jelentős feladatokat kellett és kell elvégezniük. Az ütemre nem is lehet panasz, hiszen az őszi vetöszántások 85 százalékát már elvégezték, 820 katasztrális holdon már földbe került a búza, elvetették az őszi takarmánykeveréket, szépen haladnak a rozs vetésével, s túlteljesítették őszi árpa vetési tervüket. Az eredetileg tervezett 453 hold helyett 507 kataszirá- iis holdat vetettek. Jó a munkák üteme, s ez már magában is dicséretre méltó. A közös gazdaságban ennek azonban nem is tulajdonítanak különösebb jelentőséget, hiszen a főmezőgazdász úgy vélekedett criöl, hogy kötelességük a munkákat erejükhöz képest minél előbb elvégezni. Azt viszont már kiemelte, s hangjában érződött a jo- gos büszkeség, hogy az elvégzett munkák minősége nem hagy kívánnivalót maga után. Nemcsak a meny- nyiség, de a minőség is ■fontos — rájöttek erre a közös gazdaságban, Nem a vezetők —, hiszen ők mindig szorgalmazták ezt — hanem a termelőszövetkezet tagjai. Ha valami elsőre nem úgy sikerült, mint kellene, nem sajnálják a fáradságot, kijavítják, mén egyszer elvégzik a szit/cséges munkát. Még egyszer? S éppen ez az, ami említésre méltó a hatvani Lenin Termelőszövetkezetben. Nem sajnálják a fáradságot a minőségi munka érdekében, mindent megtesznek, hogy jövő évben is jó termés lenyen. j Ehhez persze az kell, hogy a gazdák valóban maguké- \ nak érezzék a közös gazda- j ságot. A főmezőgazdász szavai szerint néhány traktoros valósággal „negyven- nyolcórázik”, éjjel-nappal a traktoron ül. S nemcsak azért, hogy többet keressen. Azért is, de legalább annyira a termelőszövetkezet őszi munkáinak minél jobb, minél gyorsabb elvégzéséért., S ezen a téren jó néhányj termelőszövetkezet tanul-, hatna a hatvaniaktól. (k. t.) v _____________) Be számoló a magyar küldöttség mongóliai útjáról — Egyes tör vény erejű rendeletek módosítása A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Jóváhagyólag tudomásul vette Apró Antalnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének beszámolóját a magyar párt- és kormány- küldöttség mongóliai tárgyalásairól. A honvédelmi miniszter a vezetésével Jugoszláviában járt delegáció útjáról, a külkereskedelmi miniszter az olasz külkereskedelmi miniszterrel folytatott tárgyalásáról, a belkereskedelmi miniszter a vezetésével Csehszlovákiában járt küldöttség tamümányútjáról tett jelentést A kormány a jelentéseket tudomásul vette. A földművelésügyi és az igazságügyminiszter közös előterjesztése alapján a kormány úgy határozott, hogy a mezőgazdasági rendeltetésű földek fokozott védelmének és hasznosításának céljából javaslatot tesz az Elnöki Tanácsnak egyes törvényerejű rendeletek módosítására. A földművelésügyi miniszter beszámolt a mezőgazdasági munkák menetéről. A Minisztertanács a beszámolót tudomásul vette. Az építésügyi miniszter előterjesztése alapján a Minisztertanács — a Balaton környéke regionális tervének bővítéseként — jóváhagyta Hévíz gyógyfürdő és Keszthely komplex fejlesztésének irányelveit, majd napi ügyeket tárgyalt. (MTI) Ivák Pál átányi kovácsmester, népi iparművész, a jellegzetes motívumokkal ellátott négy'Karos kovácsoltvas gyertyatartókat mutatja. Felbocsátották a Holnyija 2-t MOSZKVA (TASZSZ* A Szovjetunióban felbocsátották nagy magasságú elliptikus pályájára a második Molnyija jelzésű távközlési szputnyikot Az első — Molnyija 1. jelzésű — távközlési szputnyikot ez év április 23- án bocsátották feL Közlemény a vietßami-msifsr páriifizi tárgyalásokról Csütörtökön Hanoiban közös közleményt írtak alá a Vietnami Dolgozók Pártja és a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttségének tárgyalásairól. Zavargások Nigériában Csütörtökön folytatódtak a tüntetések Nyugat-Nigéria fővárosában a hivatalos közlemény ellen, amely szerint a napokban lefolytatott választásokat a Nemzeti Demokrata Párt nyerte. A rendőrség több ízben könnyfakasztó gázbombákkal verte szét a tüntető tömegeket. Hivatalos szóvivő elmondotta, hogy Ibadanban letartóztatták Adegbenrot, az Egyesült Nagy Haladó Szövetség vezetőjét és az általa létrehozott ellenzéki kormány két másik tagját. Adegbenro öt párthívét ugyancsak csütörtökön bíróság eió állították azzal a váddal, hogy a hétfői választás során nem megfelelő magatartást tanúsítottak. A ■' közleményt vietnami; részről Lé Duón, a Vietnami : Dolgozók ; Partja Közi',önti' Bizottságának első titkára. < magyar részről pedig Fock I Jenő, a Magyar Szocialista < Munkáspárt Politikai Bízott-! ságának tagja, a forradalmi! munkásparaszt kormány el- < nökhelyettese írta alá. A Vietnami Dolgozók Köz-; ponti Bizottsága csütörtökön! búcsúíogadást adott a Fock < Jenő vezette magyar párt-! küldöttség tiszteletére. A tojást is megpatkolja anélkül, hogy elrepedne — ahogy mesterkovácshoz illik. A fürészporral kitömött tojásra verve a kovácsmesterség megannyi jelképe kicsiben, Ivátt Pál kezében. (Riport a 4. oldalon) (Foto: Kiss Béla) Gyújtogatok Indonéziában Az imperialista méregkeverők egyes osztagainak szerepük van abban, hogy a kom- munistaellenes jelszavakat kiabáló szélsőséges nacionalista fiatalok felgyújtották az Indonéz KP székhazát. (ítádiótelefoto — MTI Külföldi Képszolgálat) Heves harcok Can Tho körül Csütörtök reggel a kora hajnali órákban B—52-es stratégiai bombázók támadást intéztek Binh Duong térségében, az úgynevezett „Vasháromszög” peremterületei ellen. Ugyanebben a térségben két nappal ezelőtt volt hasonló bombatámadás. Az első amerikai gyorshadosztály folytatja a Suoi La Tinh völgy átfé- sühését A nagyobb harcok a völgyben megszűntek, de a ger'i- la erők szórványos lövöldözéssel jelezték jelenlétüket. Kifejezett harci tevékenységet csak a Mekong deltájából jelentettek. Csütörtökre virradó éjszaka Can Tho-tól 20 kilométerrel nyugatra folytak heves csatározások. Megelőzőleg a szabadságharcosok támadták a kormányerők állásait. A kormányerők több zászlóalja vett részt a támadást követő „tisztogatásban”. A harc során életét vesztette az AP egyik Vietnam mi fotoriportere is. Mint az AFP jelenti, két tüntetést is szerveztek az Egyesült Államokban, tiltakozásul a vietnami háború ellen. A michiaani egyetem 200 diákja tiltakozó tüntetést szervezett amiatt; hogy öt társukat letartóztatták, mert a vietnami háborút elítélő röpiratokat terjesztett. A tüntetők •• a szólásszabadságot korlátozó egyetemi szabályok módosítását követelték. Az öt diák óvadék mellett szabadlábon van, de december 17-én bíróság elé állítják őket. A másik tüntetés Sperry- ben folyt le. McNamara hadügyminiszter, Robert Kennedy szenátor és Lester Wolfe képviselő kíséretében Long Islandon több fegyverüzembe látogatott el. Miközben a hadügyminiszter a Vietnamban elért hadisikerekről beszélt, mintegy 30 főnyi mun-; kás feliratos táblákkal az ellenségeskedések megszüntetése, az amerikai csapatok Vietnamból való kivonása mellett tüntetett. Amerika megnyugtatja Bonnt az atom kérdésben BONN (MTI) A Welt azt az értesülést közli — amit később Bonnban is megerősítettek —, hogy a washingtoni külügyminisztérium hosszú táviratot küldött Bonnba, s abban biztosította a nyugatnémet kormányt: „Az NSZK atom-bclcszó- lási jogának kérdését továbbra is napirenden tartják”. E távirattal Washington azokat az aggodalmakat akarta eloszlatni, amelyek Bonnban amiatt támadtak, hogy az Egyesült Államok az atomkérdésben netán közeledik a brit álláspont felé, — hangsúlyozza a Welt. Majd azt írja: Washingtonban remélik, hogy Erhard kancellár legközelebbi látó* gatásakor, amelyre november végén, vagy december elején kerül majd sor, teljesen tisztázni tudják a helyzetet és megtalálják az „új kiinduló pontokat” az atomproblé* ma rendezésére.