Heves Megyei Népújság, 1965. szeptember (16. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-02 / 206. szám

„Nincs kedvünk felszólalni

rí

Lányok érettségivel — munka nélkül

...A CSÁNYI Állami Gazdaság fiatal munkásnője, Kal- csó Veronika mondotta ezt egy termelési tanácskozáson s még hozzátette: „Nincs kedvünk elmondani sérelmeinket, mert azokat ritkán hallgatják meg”.

Ezzel mintegy rávilágított a hallgatás okára, amely például olyan eseteket produkált, mint amelyet például a termelés és a munkaverseny ügyeit vitató tanácskozásról jegyeztek fel, ahol csak egyetlen jelszólaló akadt. Egy másik alkalommal hozzászóltak ugyan, de egészen mellékes ügyben vitatkoztak arról, hogy hány példányban és ki állítsa ki a szállítási bizonylatokat. Pedig ebben az esetben az egész évi munka problémáiról kellett volna vitatkozni a tanácskozáson.

De térjünk vissza Kalcsó Veronika érveléséhez: Nincs kedvünk felszólalni, mert ritkán hallgatják meg sérelmeinket

Nos, ez így nem igaz.

Meghallgatják ugyanis ... csak éppen érdembeli intézkedések ritkán követik a felszólalásokat. Még egészen apró ügyek intézése is évekig, hónapokig húzódik, mint például a munkásszállás berendezéseinek pótlása, s legtöbb esetben csak ígérgetések, magyarázgatások követik a hibákat szóvá tevő felszólalásokat

Maksa János például a meí- szöollók javításának elmulasztása miatt szólt, reklamálva, hogy tízfilléres biztosítékot nem képesek adni az ollókhoz.

Lós Eszter azt tette szóvá, hogy a munkásszállás ajtaja nem zárható és nincs kályha szobájukban.

MEGMAGYARÁZTÁK neki, hogy nem vehetnek két—három évenként új zárat az ajtóra.

Kovalcsik Ferenc az üzemi konyha vizeskancsó- és pohárhiányát tette szóvá

Ígéretet kapott.

Bencsik Ferenc a munkás- szálló mosdótál-szegénységét bírálta.

öt is ígérettel fizették ki.

Egy másik felszólaló az ólak építését sürgette a szolgálati lakásokhoz, de ígéreten kívül fél év óta semmi sem történt kérelme ügyében.

De ez csak egyik része azoknak az okoknak, amelyek elveszik a kedvet a hibák szóváte- vésétöl, a javaslatok, kérelmek beadásától.

Potornai József szb-titkár őszintén elmondja:

— Többször keményen visszautasítottuk azokat a véleményeket, amelyeket az üzemi konyha főztjére mondtak.

Pedig lehet, hogy igazuk van a reklamálóknak, hiszen az ott (jelenlévő vendégek is elmondták, nincs valami jó híre előttük sem a gazdaság konyhájának. A kemény visszautasítás helyett valószínű itt is érdemesebb lenne közelebbről megvizsgálni a panaszok helyénvalóságát.

Ám az ilyen kemény visszautasításban nemcsak a konyhát bírálók részesülnek. Olyannyira, hogy a káromkodást a kedélyes megszólítások között tartják számon. Mármint akik mondják. Mert nem mindenki híve az efféle beszédmodomak. Nemrég két női dolgozót hintó- val kellett visszahozni, annyira nekiiramodtak e „kedélyes” hangnem miatt.

AHOGY EZT Klujber István igazgató, Oborni Dénes párttitkár és Potornai József szb-tit- kár is megerősítette: valóban megoldásra érett problémák ezek.

S ahogy tájékoztattak; megkezdték ezen panaszok felszámolását, hogy kedvük legyen az embereknek felszólalni, javaslatokkal, ötleteikkel, észrevételeikkel segíteni a gazdaság

termelését. A korábbi reprezentatív, összevont tanácskozások helyett —, amelyek fásult hallgatást eredményeztek — most munkahelyenként hívják össze az állattenyésztőket, szőlőművelőket, hogy bensőségesebb kapcsolatot találjanak velük és jobban szóra bírhassák az embereket.

De... Kalcsó Veronika érvelését még mindig nem sikerült teljesen cáfolni. A különböző összejöveteleken elhangzott javaslatok, kérések, bírálatok sorsának további alakulása még gyakorta ismeretlen a felszólalók előtt.

És a megvalósítás aránya is meglehetősen siralmas.

— Készítünk majd egy naplót a panaszoknak, javaslatoknak, hogy figyelemmel kísérhessük mi is, meg a panasztevők is a bejelentés sorsának alakulását — ígérik a gazdaság vezetői. S ha a panaszok rögzítését intézkedés is követi, minden bizonynyal megjön a kedvük a felszólaláshoz a Csányi Állami Gazdaság dolgozóinak.

Kovács Endre

Az irodákban minden hely foglalt — nincs állás. A lányok „adminisztratívok” akarnak lenni — (nem 'vették fel őket főiskolákra) érettségi után; nincs munkahelyük. A fiúknak, azoknak is, akik érettségiztek, tágabb horizontot látnak maguk előtt — van állásuk. Hiába keresünk az előjegyzésben fiúnevet az Egri Városi Tanács munkaközvetítő irodáján, csak lányokat találunk.

Az iskolai oktatás megújításának éveit éljük — a politechnika bevezetésének már több esztendeje. Hogyan vált be a politechnika a problémásabb nemnél, a lányoknál — nem az iskolában, hanem utána, az „életben”?

FÉL ÉV

ÉS SZAKMUNKÁS LEHETNE

Majoros Katalin az a volt „gárdonyis” gimnazista, aki — osztálytársaival együtt — fél éven belül tejipari szakmunkás lehetne. De nem lesz.

— Négy éven keresztül jártunk a tejüzembe. Mosogattuk a kannákat, takarítottunk, felmostuk a kövezetét, cipeked- tünk, túrót készítettünk... Nem szerettünk odajárni. Nagyon nehéz munka és nem volt kedvünkrevaló. Inkább megutáltuk „politechnikánkat”, mintsem megszerettük volna.

Nem könnyű fizikai munka a tejüzemben dolgozni.

— Édesanyjának könnyebb a sütőiparban?

— Az sem sokkal jobb. Viszont száraz, tisztább munka.

„A gimnáziumi érettségi egyenlő a nullával” s nemcsak Majoros Katalint idéztem, hanem több, jelenleg még állás nélküli sorstársát. „... ha nem veszik fel az embert főiskolára”.

Majoros Katalint nem vették fel az Egri Tanárképző Főiskolára a földrajz—testnevelés szakra. Egy hónapja tudta meg, és lekésett az állásokról, amíg várta a főiskola értesítését

— Többet ért volna egy szakmát tanulni és estin leérettségizni.

— Milyen szakmára gondol?

— Fodrász, fényképész, kozmetikus, laboráns, asszisztens.

Nagyon szép, közkedvelt és tipikus „leányszakmák” ezek, csakhogy nyolc általános —, de még érettségi után is — legalább olyan nehéz ezekhez hozzájutni, mint bejutni az egyetemre.

Majoros Katalin most állást keres az AKÖV-nél, MESZÖV- nél, Finomszerelvénygyárban, sütőiparban és minden lehető helyen, ahol irodában dolgozNemzetissín és bisztró

A nemzetiszínű szalag ott feszült a bejárat előtt, a lépcsők alján pedig felsorakozott Gyöngyössolymos valamennyi számottevő vezetője: párttitkár, tanács- és tsz-elnök, de még a plébános úr sem hiányzott az ünnepi arcú csoportból. Ha valami nevezetes ünnepre gyűltek volna össze a gyöngyössolymosiak, egy pillanatig sem lenne szokatlan ez a kép. De mi történt? Új, modern külsejű, jól felszerelt bisztrót nyitott meg a földművesszövetkezet. Ennyi az egész.

Valóban csak ennyi?

Csernyánszky Tamás elnök-igazgató szavai szerint jóval többről van szó. Nemcsak a hatszázezer forintos költségről, amibe a bisztró került, hanem a község lakosságának társadalmi munkájáról is, amivel az építkezést segítették. Nagyon szomorú dolog lenne, ha a solymosiak csak a bisztró létrehozásában serénykedtek volna, de mivel nagyon szép művelődési házuk is van már, a segítőkészség túlmutat a pillanatnyi eseményen.

— Meg akarjuk szüntetni az italboltokat — közölte az ünnepség előtti várakozás közben a tanácselnök.

— Mind a két kocsmát bezárjuk, csak a bisztró marad meg. ez jobban illik hozzánk— szólt a témához a párttitkár

Gyöngyössolymos lesz tehát az egyetlen község közel és távol, ahol az italboltok átadják a helyüket a kulturált külsőben jelentkező vendéglátásnak. Akárhogy nézzük is, újabb lépés ez előre azon az úton, amit mi húsz évvel ezelőtt nyitottunk meg. Érthető tehát az ünnepi hangulat, érthető a község vezetőinek jelenléte, érthető a nemzetiszin szalag, amely ilyen távlatban kap jogosultságot ezen a máshol tán hétköznapinak számító eseményen.

Gyöngyössolymos bizonyítani akar, reméljük, sikerrel. Lehet, hogy eleinte az aszpikos, francia saláták csodálkozást váltanak ki a hűtővitrinre tekintő vendégekben, de az újdonság csak három napig tart, mondja a közmondás. Miért ne lehetnének meg a solymosiak italbolt nélkül, miért ne válna természetessé egy „hideg tál” vacsorára?

Nem is volt olyan furcsa az a nemzetiszínü szalag ott, a bisztró ajtaján.

(g. molnár)

hatna. Vagy elmenne a nyomdába is gépszedőnek, a gyermekvárosba óvónőnek, a kórházba laboránsnak, gyógyszer- tárba asszisztensnek.

NB Il-es kosaras, de nem akar az Egri Dózsára támaszkodni állósügyben. Talán egyesülete elhelyezné a BM kötelékébe.

Jövőre még egyszer jelentkezik a főiskolára.

Most otthon van, piacra jár, főz, mosogat, takarít, mos és „... borzalmasan rossz itthon ülni”.

— Kezdek beletörődni a sikertelen álláskeresésekbe. Res- tellek már elmenni valahova, mert előre érzem az elutasítást. „Várjak” — mondják sok helyen.

Nehéz fizikai munka lenne téglagyárban, építőiparban, de talán ennél jobb a tejipar is.

Most még nem akar rászorulni az egyesületére. De a vége úgy is az lesz.

A SZAKMA

EGY VIZSGÁN MÚLNA

A szabás-varrás tipikus lányfoglalkozás. Ezt tanulta politechnikai órán a Szilágyiban Balázs Zsuzsa.

— Középfokú vizsgát nem tettem le szabás-varrásból. Túl sok lett volna erre is készülni, mivel két plusz-tantárgyból már úgyis tanultam az érettségire.

Francia—német szakra jelentkezett a két és fél éves külkereskedelmi főiskolára. Nem vették feL Jövőre újból megpróbálja

— Hogyan képzeli el ezt az évet a jövő felvételiig?

— Dolgozom valahol és nyelvórákat veszek németből, franciából.

— Hol dolgozna szívesen?

— Mindegy, hogy hol, csak irodában.

— Szabás-varrás?

— Nem érdemes letenni a középfokú vizsgát. Ügy is csak egy évről lesz szó.

— És ha jövőre sem veszik fel?

— Akkor újból és újból

megpróbálom.

S közben talán mindig állást kell keresni mert nem olyan egyszerű irodai munkát találni akkor amikor az adminisztrációt (állítólag) leépítik.

DÍSZNÖVÉNY- KERTÉSZNEK NINCS HELY

Az érettségi mellé szakmunkás-bizonyítványt kapott

— Tóth Mária dísznövény- kertész. És egész nyáron állást keresett — mert mint mondta a szakmájában sem tudott elhelyezkedni. Persze inkább az irodák „világa”, felé tekintgetett már hagyományosan, mint annyi más érettségizett lánytársa. Nem jelentkezett egyetemre, eredeti célja is az iroda volt — s nem a dísznövény-kertészet. De most már jó lenne az is de az sincs.

— Ideiglenes munkákat kaptam eddig. Amíg a Luna- park Egerben volt, pénztáros voltam ott. Aztán a városi tanács munkaközvetítő irodáján társadalmi munkában kisegítettem.

S, hogy valóban nem könnyű megfelelő — nem nehéz fizikai munkát találni — erre talán a legjobb, hogy a munka- közvetítő „társadalmi munkatársa”, Tóth Mária is eddig csak ígéreteket kapott.

— Mosogatónőket, takarítónőket keres a szálloda. Oda mégsem megyek. Még köny- nyebb fizikai munkára, például a dohánygyárban, sem lehet elhelyezkedni. Az irodai munkaköröknél rögtön azt kérdezik: „Tud gépelni?”.

Tóth Mária most gépelni tanul óránként tiz forintért egy maszeknál. Vizsgát akar tenni, mert gépírónőkre szükség van. Olyan állásígérete, amire alapozhatna, azonban még nincs.

— Már a fizetés is mindegy lenne, csak állás legyen.

S ami állás volt — irodákban — azt már betöltötték közgazdaságiban érettségizettekkel. A munkaközvetítőben egyetlen álláskereső sincs előjegyezve közgazdasági érettségivel. Természetesen sokan dolgoznak már az idén érettségizett lányok nekik megfelelő helyen.

LESZ ÁLLÁS A TÖBBIEKNEK?

Adminisztrációs vonalon nem valószínű, hiszen ebben az évben a munkaerő-átcsoportosítások is az irodai létszám csökkentését tűzték ki célul.

Az üzemeknél könnyebb fizikai munkára lesz lehetőség lányoknak. Vagy hasznosítsák a politecnikán tanultakat — ahol erre lehetőség adódik — s a legtöbb helyen vagy szakmában erre van alkalom.

Berkovits György

FÖLDES C.VORC,V:> *

Piroska kissé moletten, gesztenyebarnán és immár harmincévesen, tizenkét esztendő óta tölti ki a vállalatnál a bérjegyzékek rubrikáit. A mamával lakik Pest környéki kertes, családi házukban, s tulajdonképpen semmi gondja sincs, csak éppen nem talált még olyan férfira, aki az anyakönyvveze tőhöz vezette volna. Nemrég baráti beszélgetésünk közben, így ecsetelte Piroska a helyzetet:

— Nem mentem még férjhez, de nekem nem is sürgős — mondta egy kicsit bánatosan, s egy kicsit ^büszkén is. — Vagy nekem nem felelt meg a fiú, vagy én nem tetszettem neki. És ha már nagyjából stimmelt is az ügy, rendszerint közbejött valami...

— Ilyen az élet — mondtam, mert valóban ilyen is: ritkán „stimmel” minden. Piroska egyetértett velem, de nem kesergett, inkább vidáman végezte munkáját a bérelszámolóbanEgy napon még vidámabban

4 HÍPQJSSO

1965. szeptember 2., csütörtök

grestSMj

végezte: tizenkettes totótalálata vidította fel, az átlagosnál nagyobb mértékben.

— Képzelje, tizenkét találatom van a totón — lelkendezett boldogan, s a nyakamba borult örömében. Aztán elmondta a hivatalban, ahol mindenki az ő nyakába borult, ki örömében, ki irigységében, de Piroska ezzel mit sem törődött: meghívta az egész bérelszámolót ünnepi bankettre, egy divatos kiskocsmába. Nagy volt a vígság: kilencvenhatezer forint nem kis pénz — mondogatták a kollégák egymás között, s bár Piroska szemérmesen hallgatott a nyeremény összegéről, mindenki tudta, hogy azon a héten a tizenkét találatra kilencvenhatezer forintot fizetett a totó.

Csak ezen az egyetlen estén kétezer forintot költött el Piroska, aki valósággal beleszépült a nyereménybe. Annyira beleszépült, hogy Menyhért, akit a hivatalban csak Me- nyusnak becéztek, s egyébként a társvállalat főkönyvelője, hirtelen felfigyelt Piroskára, noha korábban a szimpla és udvarias jó napoton kívül nem méltatta figyelemre a lányt. Menyus most már kezét csó- kolommal köszönt és délután

ötkor egyre gyakrabban megvárta Piroskát. Sőt megvárta reggel is, ami érthető, hiszen alig rövidutcányira lakott a lánytól, amit eddig Menyus csodálatosképpen sohasem vett észre.

Piroska az egyik délután, útban hazafelé, így szólt Me- nyushoz:

— Mondja meg nekem, Menyus, van női egyenjogúság* vagy nincs?

— Most már van, igenis van! — erősítgette Menyhért, némileg dadogva, miközben azon elmélkedett, hogy vajon mi célja lehet Piroskának ezsőt olykor egy pohárka ginre is. Esténként Piroska szerezte be a színházjegyeket, Piroska fizette a vacsorákat, és ő egyenlítette ki szombat esténként is a mulatóhelyeken fogyasztott ételek és italok tetemes számláit.

Különösen hangzik, de Menyus alig néhány hét alatt egyre szebbnek látta Piroskát, amiben a pletyka szerint, a totónyeremény játszott jelentős szerepet. De csak a rossz- májúak illették Menyust számítónak, vagy hozományvadásznak és csak azok hangoztatták, hogy Piroska kilenczel a szokatlan kérdéssel.

— No, ha van egyenjogúság — mondta Piroska, — akkor én magát most meghívom a cukrászdába egy-két Hubertusra.

És mivel Piroska nemcsak női egyenjogúsággal bírt már, hanem a totón nyert rengeteg pénzzel is rendelkezett, gyakran meghívta Menyust hivatalba menet és hivatalból jövet, egy-egy rumra, feketére*

venhatezer forintja hatott a fiú lírai lelkületűre- Egy konyakban dús nyári este után, Piroskáék kertes háza előtt, italtól és szerelemtől mámorosán búcsúzott Menyus Piroskától:

— Imádlak, Pirikéin — lihegte most tegezve először a lányt, majd félénken átölelte, s megcsókolta a homloka kellős közepét. Megcsókolta egyszer, kétszer, háromszor, aztán

többször is. Már nemcsak a homlokán...

Amikor Menyus érezte, hogy heves és meg-megújuló rohamait Piroska nemcsak tűri, hanem viszonozza is, azon nyomban, ott a zöld kerítés előtt, a holdvilágos éjszakán megkérte a lány kezét.

Mit is szólhatott volna akkor szegény Piroska! Megremegett a boldogságtól, beszaladt a kiskapun, egy pillanatra szem- befordult a fiúval és igy susogta lágyan, szerelmesen: Majd holnap megbeszéljük a részleteket, drága Menyuskám! Aludjon jól.

így mondta szerényen, halkan. Mert a lányok nem tegezik mindjárt vissza a fiúkat. Csak valamivel később...

Másnap meg is beszélték: két hét múlva esküvő, Menyus Piroskáékhoz költözik, a mama is örül, hiszen jól elférnek hárman majd a kétszobás, tágas kerti lakban.

Nem merném nyugodt lélekkel állítani, hogy Menyus kiszámította volna, mennyit költött el Piroska a kilencvenhatezerből, vagy arra gondolt volna, hogy még legalább hetvenezer forintja maradt a lánynak* De az kétségtelen, hogy baráti körében jó néhányszor szép és biztató tervekről beszélt: majd a tavasszal vesz egy Wartburgot, hadd legyen min furikázni szombatonként Pirosikával a Balatonhoz.

De ha Menyus nem is volt olyan anyagias, hogy kicsinyes számítgatásokkal foglalkozott volna, annál inkább részletes számításokkal örvendeztetett meg engem Piroska, amikor ismertette velem a hadiheäyze- tet*

— Huszonötezer forintot költöttem el eddá(g szórakozásra, kozmetikára, ruhákra s egyebeikre — magyarázta szomorúan, könnyeivel küzködve.

— Nem kell izgulnia, Piriké* maradt még elég! — nyugtattam a lányt és óva intettem attól, hogy eddigi könnyelműségével tovább szórja a totón nyert ezreseket. Figyelmeztettem, hogy ha továbbra is úgy herdálja a pénzt, mint eddig* hamarosan elúszik a kilencvenhatezres totónyeremény* Az utolsó fillérig *..

— Már késő — felelte Piroska atyai intelmeimre, s bánatos szeméből megeredtek a könnyek. — Egyetlen fillérem sincs már.: *

Piroska telesírva a zsebkendőjét és az én két vállamat* majd arra kért, szerezzek neki kétezer forint kölcsönt, hogy megtarthassák az esküvőt* mert a látszatot továbbra is fenn kell tartani*

Hiba volt azt hinni* hogy Piroska végzetes könnyelműségével rövid néhány hónap alatt kilencvenhatezer forintot költött el. Pontosan csak huszonötöt költött! Csak ennyit nyert ugyanis a tizenkét találattal.

— És sohasem mondtam — szipogott Piroska —, hogy kilencvenhatezret nyertem. Ezt csak a kartársak mondták a vállalatnál *..

A derék lány ugyanis egy héttel előbb nyerte a huszonötezer forintot, de néhány napig elhallgatta, majd éppen akkor jelentette be a tizenkét találatot, amikor már a következő heti kilencvenhatezer forintos nyereményt fizette a totó.

Megértő lélek vagyok, megszereztem a kölcsönt, Piroska megtarthatta a látszatot és az esküvőt is. De hogy miből fog majd Menyus a tavasszal Wartburgot venni, arról halvány fogalmam sincs. t