Heves Megyei Népújság, 1965. szeptember (16. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-29 / 229. szám

Férfivá érnek...

EGYETEMISTA SZÁZADOKRÓL

Évről évre szeptember 29-én emlékezik meg dolgozó népünk a Magyar Népköztársaság bé- kéjének, függetlenségének védelmezőjéről, fegyveres erőiről. Ünnepli nemcsak azokat, akik most fegyverrel a kézben teljesítenek szolgálatot, hanem azokat is, akik a magyar nép felemelkedéséért, a népek igazságáért mindenkor bátran helytálltak.

Népünk azzal, hogy szeptember 29-én ünnepli a fegyveres erők napját, kifejezi hűségét, harcos, forradalmi hagyományaihoz. E napon dicső elismeréssel adózik a 48-as szabadság- harc, a Tanácsköztársaság, és a fasizmus elleni küzdelem hőseinek, akiknek példáiból generációk merítettek és merítenek erőt, a szabadságért, függetlenségért vívott harcukhoz.

Mi, a fegyveres erők tagjai, büszkeséggel őrizzük s valljuk magunkénak katona elődeink példáit, őrizzük emléküket, töretlen forradalmiságukat.

Fegyveres erőink húsz esztendeje szolgálják népi demokratikus államunkat. Együtt fejlődtek és erősödtek népi demokratikus rendünkkel és mindjobban képessé váltak feladatuk teljesítésére. Pártunk nagy gondot fordít népünk szabadságának, függetlenségének, alkotó munkájának védelmére, messzemenően gondoskodik népköztársaságunk honvédelmének szüntelen erősítéséről.

Pártunknak ez a gondoskodása arra kötelez bennünket, hogy maradéktalanul teljesítsük a kiképzési feladatokat. A ránk bízott fiatalokat népüket szerető, becsülő és a szocialista hazat mindenkor megvédeni kész, a harci technikát bizto *an kezelő, bátor emberekké neveljük.

Fegyveres erőink tagjait szoros eszmei kötelékek forrasztják egységbe népünkkel, ebből merítenek erőt mindennapi munkájukhoz, szolgálati kötelmeik maradéktalan ellátásához. Népünk a legfontosabbat: szocialista vívmányaink védelmét bizta ránk. Kötelességünk e feladatnak megfelelni.

Nem adatott még kor, amely az ember életének ennyi értelmet és tartalmat adott volna, mint a mi korunk. Mindez azonban csak akikor maradhat tartós, ha fennmarad a béke a földön. A háború és a béke kérdése a történelemben még sohasem merült fel olyan élesen, mint napjainkban. Az emberek békét akarnak és harcolnak fenntartásáért. Harcolnak,

mert a világon nemcsak békét akaró emberek élnek, nemcsak szocialista országok vannak. Az imperialisták- legreakció- sabb körei világuralomról álmodoznak. Azon mesterkednek, hogy a szocializmust építő, és a gyarmati sorból felszabadult népeket újra letiporják. Tervük megvalósítása érdekében nem riadnak vissza a háborútól sem.

Ilyen körülmények között a szocialista országok, a dolgozó tömegek érdekeitől vezetve, szent kötelességüknek tarfiák gazdasági és katonai erőik gyarapítását.

A háború ellen a legszívósab- ban kell küzdeni, s ezzel függ össze a Magyar Néphadsereg és a Varsói Szerződésben tömörült többi szocialista ország hadseregei állandó és magas fokú harckészültségének szükségessége is, A szocializmus erőinek fontos fegyvere a békéért vívott harcban —• a gazdasági fejlődés mellett — a szocialista hadseregek harci készenléte.

A Magyar Népköztársaság fegyveres erői: a néphadsereg, a határőrség, a belső karhatalom, a rendőrség és a munkásőrség tagjai nap mint nap szép példáját adják hűségüknek. Becsülettel helytállnak a nehéz kiképzésben, szüntelenül gyarapítják katonai-szakmai isme, reteiket, mélyül a szocializmus védelméért érzett felelősségük. A harckészültség állandó magas szinten tartásán túl, mélykötelesség érzettől áthatva kapcsolódnak be az építőmunka célkitűzéseinek megvalósításába, vagy természeti csapások elhárításába.

Fegyveres erőink katonái segítenek az építkezéseknél, dolgoznak a közúti és vasúti hálózat korszerűsítésén. Több ezer óra társadalmi munkát vállaltak és teljesítenék a mezőgazdaságban. Segítenek mindenhol, ahol csak a közösségnek, s az egyes embernek hasznára lehetnek.

Erőinket megsokszorozza, hogy az igaz ügyért vívott mindennapos harcunkban, hazánk szabadságának, biztonságának megőrzésében a szocialista világrend védelmezésében, igaz barátokká!, hűséges szövetségesekkel állunk egy sorban. A dicső szovjet hadsereggel és a testveit szocialista országok fegyveres erőivel olyan szövetséget alkotunk, amelynek minden eszköze megvan ahhoz,

Czeptember elsején az or- * ^ szág különböző pontjairól tizennyolc éves srácok, egyetemre előfelvételt nyertek, indultak el a hívogató, de kissé félelmesnek képzelt katonaéletbe. Három hét múlt el a bevonulás óta. A civil ruhával együtt, úgy érzem, sok civil jellemhiba is hazaérkezett.

Gépkocsira szálltam hát, hogy megnézzem: milyen úton indultak el az annyiszor megbírált „mai fiatalok”? Férfivá érleli-e őket az egy év?

És még sok egyéb motoszkált a fejemben: A fiatalok érzik-e azt, mennyire szükséges ez a férfivá nevelés? Tudják-e, mennyi gyerekes, léha hibájuk temetője lesz a katonaság? Értékelik-e, hogy a kiképzést egy óv alatt kapják meg? Elégedettek-e velük feljebbvalóik?

Kérdésemre a mezőtúri Szabó Lajos Laktanyában kerestem feleletet. Az első kérdezett Papp Ferenc, jövendő történelem—rorosz tanár.

— Egy szóban úgy lehetne összefoglalni három hét tapasztalatát, hogy „szokatlan”. Szokatlan a korai felkelés, a rend szeres munka, a katonás fegyelem. Ma még szokatlan, de meg fogjuk szokni.

— Mesélj!

Névtelen utcák

Már régebben bosszant, hogy névtelen utcában lakom. Pontosabban az utcánknak annak rendje-módja szerint nevet adtak, dr. Nagy Jánosról nevezték el. De a Vörösmarty és a Beloiannisz utca felől is hiányzik az utcatábla. A névadóhoz hálátlan lett az utókor? Nemde a látszat és a lényeg az.

Emeletet húztak a sarki házra, az utca egyik végén és a másikon is, és mintha összebeszéltek volna az építők, eltüntették az utcatáblát. Azóta névtelen utcában lakunk.

Vigasz, vagy nem, nehéz lenne eldönteni, de nem ez az egyetlen névtelen utcája Egernek. Ki ismeri a Mindszenti utcát? Nem sokan? Nem is csoda, úgy látszik a laktanya mögé már nem jutott névtábla. Igaz, a házszámokat kirakták, azokon szép, gyöngybetükkel rajta az utca nevet is, de a járdáról ki tudja azt elolvasni?

Az elmúlt vasárnap sokan keresgélték rokonukat és ismerősüket a Hadnagy utcában. De sokkal könnyebb Egerben a borkóstolóra találni, mint a A'6-os, A/10-es épületet meglelni. Panaszolta is egyik ismerősöm, hogy Pesten élő testvére nem találta meg őket. Szemrehányó levelet írt nekik. Hogyan jutott a címzetthez a levél? Nehezen, mert a postások is csak nagy üggyel-bajjal igazodnak el a Hadnagy utca „lakás-dzsungelben”.

De a névtelen utcák közé sorolhatjuk Egerben a várállomás mögötti részt, a Kanadában a Liszt Ferenc utcai új házsort, a Rákóczi út végéről nyíló három utcasort, a Puky Miklós utcai részen a Breznai utcát, ahol se névtábla, se házszámok nincsenek. Vagy említsük a Bethlen utca fölötti új házsorokat. Nem ritkaság az sem, hogy az utcabeliek is vitáznak, mert két családi ház is viseli ugyanazt a házszámot.

Sok fonákság és bosszúság forrása lehet a névtelen utcák sora. Késedelmesen kézbesítik a leveleket és az újságokat, rossz helyre viszik a tüzelőt, de későn érkezhet a mentő, vagy az orvos ...

Úgy véljük, a névtelen utcák nem méltóak Egerhez.

F. L.

994 magyar fiatalok tisztelettel gondolnak fegyveres védelmezőikre"

csattant az első puskalövés, aztán a lovasberényl úton feltűnt egy kocogó, szigorú rendet tartó, szikrázó sisakos ellenséges lovasosztag. Meglódult. A lovak patája nyomán szerteszállt a harmatnyomta por. Előőrsök futottak fel a dombokra. Megdördültek az ellenséges ágyúk.

Gömöri, Herczeg és a többiek ott álltak már a domb aljában, az önkéntesek között. Előttük Ivánka őrnagy, a zászlóalj parancsnoka. Hangosan, keményen beszélt, de szavaiból bizakodás áradt.

— Érzitek-e, hogy bízva tekint rátok a nemzet? Készen álltok-e minden forradalomra és bajra a haza üdvéért?

Szavait dörgő kiáltás nyomta el:

— Éljen a haza!

Megindult a sereg. A had

jobbszárnyát alkották Ivánka önkéntesei. Az egyik félszázad vezetője Gömöri, a másiké Herczeg Balázs volt. Gömöri a legszélső pontot foglalta el öt emberével. Az ellenség előrenyomult. Kezdődött a harc. Az önkéntesek rendületlenül verték vissza a rohamokat, de a túlerővel szemben . a jobbszárny mindinkább visszahúzódott.

Ä lassú hátrálást látván, Ivánka őrnagy odavágtatott eléjük, fel a dombra, az ellenség tüzébe. Körülötte folyton zizegtek, surrogtak a golyók, de az őrnagy mégsem riadt vissza.

— Mi van. fiúk? Tán jobb lenne retirálni Martonvásár- ra? Hé, zászlótartó1 Ide a sorok elé!

A csapat visszanyerte szabályos alakját. A füstlepte völgyből dobpergés hallatszott. Az őrnagy szeme elé emelt tenyérrel vizsgálódott

A KISZ központi bizottsága a fegyveres erők napja alkalmából levélben üdvözölte a néphadsereg katonáit, a határőröket, a karhatalmistákat, a rendőröket és a munkásőröket.

— Népünk békés jelene és

lovasságot szuronyerdő, folytonos puskatűz és a Miklós- huszárok fergeteges ellentámadása torpantotta meg. A dombtetőn váratlanul felbukkant az óriás termetű Guyon.

— Éljen a haza! Előre!

Egyik kezében zászlót, a másikban széles pallóst szorongatott. öles ugrásokkal törtetett lefelé, mögötte szuronyszegezve a két tolnai zászlóalj. Az ellenség nem várta meg a rohamot. Futott ki merre látott. Le a dombokról, a tó felé.

A Hadegg-lovasok elporzottak az ágyúkkal együtt. Az ellenség tolongott, vergődött, kavargóit a sűrű porban, Itt-ott tisztek igyekeztek- rendet teremteni, de sikertelenül. Pátka felé a fehérkabátos magyarok elvágták az utat. Több, mint tízezer katona menekült a nádason át Fehérvár felé. Nyomukban ott rohamoztak a honvédek, nemzetőrök, önkéntesek. Többé semmi sem állíthatta meg őket. Száguldottak a huszárok. Gömöri és Herczeg fél századával már túljutott a dombokon.

Mire a nap lebukni készült a pákozdi dombok mögött, szél- tében-hosszábaií szabad volt a táj. Szabad Pákozd és Velence, Sukoro és Nyék. A dombok fölött diadalmasan lengett a magyar lobogó. S a templomok hangja boldog kongatás- sal hirdette országnak-világ- nak, a fiatal honvédsereg első nagy győzelmét.

Pataki Pál

•Gömöri Frigyes negyvennyolcas honvéd levele nyomán.

QMSPBjSAGj 3

1965. szeptember 29., szerda

jövője, a szocializmus eredményeinek megvédése a fegyveres erők helytállásán is múlik — hangsúlyozza a levél, majd rámutat: az imperialista hatalmak, mindenekelőtt az Egyesült Államok kalandorpolitiká- ja napjainkban olyan veszélyt jelent az emberiség számára, amely a szocialista országok közösségének és népünk érdekeinek védelmében parancso- lóan megköveteli fegyveres testületetek éberségét.

— Egész népünk hálával és köszönettel gondol azokra a fegyveres szolgálatot teljesítő fiatalokra, akik erejüket nem kímélve részt vettek az árvíz idején a védelmi munkálatokban, a lakosság életének, vagyonának, társadalmunk nagyértékű javainak mentésében. A magyar fiatalok büszkék a fegyveres testületek harci-politikai és kiképzési eredményeire, s mindig tisztelettel gondolnak fegyveres védelmezőik- ■ re.

— A fegyveres testületekben

szolgálatot teljesítő fiatalok akkor tudnak igazán eleget tenni a jövő nagy feladatainak, ha szüntelenül erősítik barátságukat a polgári lakossággal ha odaadóan védelmezik vívmányainkat, ha még szorosabbá kovácsolják a fegyveres testületek testvéri együttműködését, a fegyverbarátságot a szocialista országok, a Varsói Szerződés hadseregeivel — fejeződik be a KISZ kb levele.

két előreszegezve állást foglaltak a dombtetőn. Vágtathattak már félelmetes tömegben a Hadegg-lovasok, jöhetett bármilyen félelmetes sereggel a gyalogság, a hős önkéntesemeg! A bátrakat szereti az élet!

Az őrnagy példamutatása az ijedtet is felbátorította. Ivánka körülnézett és elmosolyodott. Ismerős, villogó, harcket nem lehetett többé visszatartani. Ivánka őrnagy emberei inkább életüket adták, de egyikük sem hátrált egy tapodtat sem.

A tarajos sisakú ellenséges

rakész szemekkel ékes arcokat látott maga körül. A katonák nyomába zúdultak.

— Ágyútüz roppant mögöttük. A csapat azonban már nem torpant meg. Fegyvereilefelé, aztán leszállt a lóról. Hány golyó kerülgette, hány puska csöve kereste, hány kéz rántotta meg a ravaszt, csakhogy megszűnjön dobogni a szív! De « bátrak nem halnak

— És be kell azt is vallani, hogy nem könnyű. Tizenkilenc napja vagyunk itt, de egész életünkben nem hajtottunk még annyi, mint ez alatt a három hét alatt.

— Rosszulesik?

— Nem. Nekem nem. Én a civil életben is dolgoztam már erősen. Ezen a nyáron például két hónapon át éjjeles műszakban darukezelő voltam Debrecenben. De a többiek nem szokták meg.

— Kik azok a „többiek”?

— Hát az „egy-gyerekek”, az elkényeztetett legénykék, meg csak a tanulással foglalkozók. Ezeknek hétszer nehezebb volt az a három hét, mint azoknak, akik a gimnázium mellett a munkát is megtanulták.

— Tehát ez egy tapasztalat?

— Igen, Ügy érzem, még többet, még intenzívebben kellene megismertetni a tanulókkal a munkát. A politechnika ezt a eélt csak részben valósította meg. Talán az építőtáborok, vagy ehhez hasonló táborokban kellene a fiatalokat előkészíteni a katonaságra és az életre...

— Gondolom, nemcsak élet- bölcseletet gyűjtöttek ez alatt a három hét alatt?

— Persze, hogy nem. Sok kedves epizódon át megismertük a katonaélet vidám oldalát is.

— Mesélnél ilyen vidám epizódot?

P gy két méter hosszú, ■LJ nyúlánk közlegény, Bo- dócsi András társul a beszélgetésbe és az epizódot már 6 meséli el:

— Közös fegyveres tornabe? mutatóra készülünk. Sajnos én vagyok az első a sorban. Ez a tehertétel arra kötelez, hogy ne rontsam el a gyakorlatot, mert a hátam'mögött állók engem figyelnek. Ritmusérzékem, s a memóriám azonban kissé bizonytalan. Emiatt, érthetetlen okból az én oszlopom mindig elrontja a gyakorlatot. De úgy, — s ezt az egész század csodának veszi —, hogy hajszálpontosan mind a tízen egyforma ütemben rosszul csináljuk. El

ne árulja, hogy a csoda oka én

vagyok.

... és mint egy jellemformáló kohó, úgy alakít át bennünket a katonaélet — kapcsoló- ük újra a beszélgetésbe Papp Feri. Szinte a napok múltával lobjuk ki magunkból azokat a hibákat, amelyeket az elké- nyeztetés és a könnyű élet belénk nevelt. Anarchia, tiszteletlenség, nyegleség egyre ritkábban visszatérő fogalmak. S talán a kiképzés végére már el is felejtjük tartalmukat...

— De ugye nemcsak jellemhibákat vesz el a katonaélet! hanem a fennmaradó űrt hasznos tulajdonságokkal tölti ki?

— Így van. A munka szere- tete, akaraterő, kitartás és fegyelem, amit hirtelenében fel tudok sorolni. És ezek közül talán a fegyelem a legfontosabb,' Erre van a legnagyobb szükségünk.

— Nagyon fegyelmeztlenek voltatok?

— Sajnos, nagyon. Ha visz-; szaemlékezem rá, már el sem akarom hinni. Ostobák, léhák* nyeglék voltunk, önmagunkat sem tudtuk fegyelmezni.

— Ahá, szóval a fegyelmen át eljuttok az önfegyelemhez?

— Igen, s az önfegyelmezésre nagy szükségünk lesz aa életben.

Bodócsi András búcsúzik, á gyakorlótérre megy, mert a tornaszerek még nem a legjobb barátai. Az ajtóból visszaszól:

— Azt hiszem, hogy a katonáskodás fog igazából érdemesíteni bennünket az egyetemi tanulásra.

Még nem tökéletesen szalud

tál, aztán előbújik még belőle a civil, amint pajkosan vissza-* kacsint...'

Dapp Feri is búcsúzni kezd. Szülőket várnak,' s az ő feladata bevezetni a papákat és mamákat a KISZ* klubba.

— Viszontlátásra! Nézzeflí meg bennünket jól, mert ha pár hónap múlva visszajön, már nem srácokat talál, hanem férfiakat..!

(fóti)

hogy ha az imperialista kalandorok a háború útjára lépnek, megsemmisítő csapást mérjünk rájuk.

Jól tudjuk azonban, hogy e szövetséghez tartozást nem elég a büszkeség érzésével nyugtázni. Fegyveres erőink tagjai tettekkel is kifejezik proletár internacionalizmusukat, e szövetséghez való hűségüket. Egy emberként állnak készen az agresszióval fenyegetett testvéri népek hadseregeivel való együttműködésre, pártunk és kormányunk utasításainak megfelelően valamennyi békeszerető testvéri nép ügyéért, fegyverrel a kézben, minden áldozat vállalására. A Varsói Szerződésben tömörült országok hadseregei alkotják azt a szilárd védelmi falat, amely a népek békeharcától támogatva képes ellenállni minden háborús törekvésnek, imperialista kalandorkodásnak.

Bátran elmondhatjuk: népünk még sohasem rendelkezett olyan ütőképes hadsereggel, mint jelenleg. Parancsnokaink, katonáink mély felelősségérzettel, népünk, államunk áldozatvállalása révén kitűnő fegyverzettel, éberen őrzik határainkat, népünk nyugalmát, biztonságát.

A fegyveres erők napján

írta: KÁLAZI JÓZSEF vezérőrnagy