Heves Megyei Népújság, 1965. szeptember (16. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-28 / 228. szám
y.Vár állóit, most költ alom** Régmúlt időkről vallanak a siroki várfalak ÉLT A MÁTRA vidékén, a Tama folyó mentén egy dúsgazdag ember hatalmas várában. Lánya olyan szép volt, mint egy tündér. A csodálatosan szép várkisasszonyt apja a vár legfelső fokára záratta, hogy ne ismerkedhessen meg a szerelemmel. A várkisasszony szomorúan töltötte napjait. Akkor derült jókedvre, amikor az egyik napon megpillantotta a fiatal Bodon vezért. A deli ifjú naponta ott ült lent a folyóparton, lantján legszebb dalait játszotta, mert szerelmes lett a szépséges lányba. A hatalmas sziklafalak távol tartottak őket egymástól és csak tekintetük árulta el kölcsönös érzelmeiket. A szigorú várúr, amint egyszer meglátta az ifjút, azon nyomban kivégeztette, hogy ne zavarhassa lánya nyugalmát. Az ifjú Bodon vezért közeli birtokán, egy dombon temették el. Ezt a dombot az ott lakó nép róla B ódonnak nevezte el. A várkisasszony pedig ez időtől kezdve újra szomorú lett, senki nem tudta megvigasztalni és örökké csak azt hangoztatta: sirok, sirok ... Azóta ezt a helyet Síroknak hívják. Ma már nem könnyű eldönteni, mennyi ebből a történelmi igazság, de itt, a festői táj közepén magasra emelkedő siroki várban a friss feltárási munkák valósággal megelevenítik a nép ajkán élő mese epizódjait. Az Országos Műemléki Felügyelőség Sirok község tanácsának közreműködésével megkezdte a siroki vár régészeti feltárását. A kutatások eddigi tapasztalatairól, a feltárás céljáról és jelentőségéről beszélgettünk Kovács Bélával, az egri vármúzeum tudományos munkatársával, aki a feltárásokat irányítja. MIT LEHET MEGTUDNI a Vár keletkezéséről? — Először is arra kell választ adni, hogy a siroki vár nem hadászati célokat szolgált, hanem családi vár volt. Minden Valószínűség szerint az Aba nemzetség építette a tizenegyedik században és a Bor—Bodon családi ág birtokolta. A későbbi századokban a Domoszlai, a íiebrei, majd a Graschalkovich és később a Károlyi család Váltotta egymást a vidék és a (Vár birtoklásában. A siroki vár sziklába vájt építkezés., amely a maga németien egyedülálló hazánkban. A sziklavárat a későbbi évszázadokban különböző mesterséges kőfalakkal, erődítményekkel növelték és vették körül. Az építkezés utolsó nyomai 1562. évből valók. Azóta ez az értékes műemlék állandóan omladozik és egy valóságos kőhalom. — A vár ismert történetéből máris következtethetünk arra, hogy a siroki vár egyik legértékesebb műemlékünk. Megtalálták a vár főkapuját és az állatok részére szolgáló kisebb bejáratot. A korai sziklavár kapuja előtt a felszínről eltakarított romok alatt már kibontakoztak a sziklalépcső körvonalai. A bejárat közelében megtalálták a vár kútját, amelynek mélységéről még nem .tudnak nyilatkozni, mert tele van törmelékkel. Az állatok elhelyezésére szolgáló két istálló és egy takarmányraktár is előkerült. Sziklába vájt folyosókat is feltártak, amelyek a korai építkezésekből származnak. Számos használati tárgy, korsók, tányérok, pipák darabjai is előkerültek. Az ásatások a nyáron kezdődtek, így még csak az elmúlt hat hét munkájának tapasztalatairól lehet beszámolni, — mondja Kovács Béla. NEM TÁPLÁLUNK illúziókat, hiszen még a munka nagyobb része hátra vap, de az ásatások minősítéséhez máris oda lehet tenni az „érdemes” jelzőt. Az előbbiekből is kitűnik, hogy sok az érdekes látnivaló a siroki várban. Mit jelent a siroki vár az idegenforgalom számára? — A vár, mint műemlék objektum, nagyon jelentős. Fes- tőikörnyezetben, az ország egyik legszebb vidékén, a Mátra és a Bükk találkozásánál helyezkedik el. A vár tetejéről gyönyörű a kilátás és a látóhatár messze kiterjed. Az idegenforgalom szempontjából nagyon jelentős az is, hogy Budapest—Eger között, a Mátrán áthaladó főútvonal közelében fekszik a vár, ez kedvezővé teszi a látogatást. Problémát jelent, hogy nincs a várhoz felvezető út, és így igen nehéz és körülményes a feljutás a sziklafalakhoz. Az idegenforgalom mellett szól az is, hogy a vár környéke alkalmas campingek létesítésére, turistaházak, valamint vendéglátóegységek építésére. Jelenleg nagyon fontos lenne egy turistaház építése. A nyári időben naponta 3—4 autóbusszal érkeznek kirándulók Sirokba már eddig is és ez a forgalom sokkal inkább megnövekszik, ha a jelenlegi romok helyett egy helyreállított műemléket láthatnának a kirándulók. Beszélgetésünk közben megérkeztek a vár közvetlen „gazdái”, a pétervásári járás és Sirok község vezetői, akik derűlátóan nyilatkoztak, számolva azzal, hogy a várásatások és a helyreállítás hosszú éveket vesz igénybe, megkeresik annak lehetőségét, hogy az ismeretenség homályából az érdeklődés középpontjába helyezzék a siroki várat. Mi várható a közeljövőben? AZ ÁSATÁSOK jövőre tovább folynak. Ezzel párhuzamosan megkezdik a helyreállítást. A községi tanács elnöke úgy nyilatkozott, hogy jelentős társadalmi munkával segítené a falu az idegenforgalom kibontakozását, de ehhez megfelelő állami támogatásra lenne szükség. Legelőször is a várhoz felvezető utat kellene megépíteni, amelyhez sürgősen legalább százezer forint kellene. Ha ez meglesz, akkor jövőre a kirándulók is valószínűleg feljuthatnak az oly rejtelmes siroki vár fokára. Kovács András HPERli Szimpatikus sztriptíz vagy 9 • • • • Szombat este ugyan most nem hirdette a televízió műsora, nem is közölte a bemondó, hogy „Szombat este — javított kiadás” — de kétségtelen, hogy lényegében már a sportközvetítést is beleértve, amolyan koktélt kevert ismét \a szerkesztő és rendező az ízekre mindig ínyenc néző számára. A változatossággal nem is volt baj, s még néhány „íz” is valóban zamatosnak bizonyult saját szakácskönyvén belül — de kaptunk keserűt is. Ide sorolnám elsősorban az Ambrus Zoltán novellájából tv-játékra irt Gyémántgyűrűt. A novellában kiérezhető sajátos társadalomkritika oly halvány, hogy rendező legyen a talpán, aki azt képernyőre tudja átvinni. Különleges irodalmi értéket, maradandó szépséget sem lehet felfedezni Ambrusnak ebben a novellájában, s így aztán érthető a kérdés: mi indokolta rövidségén túl a televízióra alkalmazását? A lányoky színinövendékek csinosak, bevallom őszintén, a diszkrét sztriptíz a gyémántgyűrű keresése ürügyén kedvemre való volt, s meggyőzött arról, hogy a több ruha, kevesebb ... De nem tartom azt sem valószínűnek, hogy erre akartak volna rádöbbenteni Kapás Dezső, az adaptáló és Mamcserov Frigyes, a rendező ... Ami pedig a dolgok konklúzióját illeti, éppen a gyenge társadalom- és jellemrajz következtében, azt aligha lehetne más szóval illetni, mint — naiv. A szereplőknek néhány „bemondáson” kívül alig akadt alkalmuk a játékra — legfeljebb arra, hogy egy-kettőjük kivételével, most és így ismerkedjenek meg először a kamerák légkörével. A néző megérti, hogy a fiatalokat szoktatni kell a „forró pillanatokhoz”, de nem érti meg, miért kell ehhez asszisztálnia! A képfelvételről bemutatott Ines Taddio műsora, ha nem is volt olyan magávalragadó, mint ahogyan a név beharangozása után ez várható lett volna, mégis kellemes perceket szerzett. Ines Taddio kétségkívül a „könnyű műfai” egyik jelentős egyénisége, akiJJ Mennyei élvezet” Mostanában sok szó esik a dohányzásról. Híres tudósok, szakértők vitatkoznak, könyvek, újságok, cikkeznek róla. Tévedés ne essék, e rövid kis írással korántsem azt akarom, hogy az utókor esetleg engem is a vitázók közé soroljon, de azt nem tagadom, hogy mint megrögzött dohányos engem is érdekel az ügy... Egy pillanatra, előbb rágyújtok ... Szóval, arról van szó, hogy engem is érdekel: káros-e hát a dohányzás, vagy sem? Én csak egyszerű dohányos vagyok, a magam pénzén veszem a cigarettát, de néhány héttel ezelőtt valami érdekes jolyamat játszódott le bennem, és attól a pillanattól az ellenzéki táborhoz csatlakoztam. Megnyugodtam, elfogad- tam, hogy káros ... Azóta már rájöttem, mi történt: Angliában, Amerikában „Ne szívja, rák” megjegyzéssel látnak el egy-két cigarettafajtát. s amikor én ezt megtudtam, lehet ugyan, hogy gyávaság, de elhatároztam: soha többé... Én jól ismerem magam, ezért nem lepődtem meg azon, hogy az egyik este mégis betértem Eger egyik trafikjába, s kértem tíz darab finom, magyar Kossuth-ot. A szokásosnál nagyobbat köszöntem búcsúzáskor, mert az én kis cigarettáimat selymes, puha, vagy úgy is mondhatnám, különleges papírból készült tasakba sorakoztatta a kedves trafi- kos néni. A tasak azóta is megvan, itt fekszik előttem, megpróbálom közelebbről is bemutatni... Hossza tíz centi, szélessége hét. Alul zárt, felül nem. Az elülső részére zöldszínű falevél van rápin- gálva. Lebeg a térben, körülötte csillagok, kajánul mosolygó kifli hold. A levél közepén egy cigaretta ég, a füst két oldalán pedig vastag, zöld betűkkel a következő szöveg: „Mennyei élvezet.” ,No, ez jól betette a kaput nekem. Én, balga ember, hogy bedőltem a rákos ijesztgetésnek. Szóval megint hazudtak odaát. Hehehe... Szinte gondoltam~. ’. A kis tasakot most eltettem magamnak. Ha néhány év múlva az okos tudósok világgá kiáltják majd, hogy a cigaretta nem rák, hanem mennyei élvezet, akkor majd büszkén, illedelmesen fejet hajtok, a tasakot eléjük teszem és csak ennyit mondok: — Tisztelt profesz- szor urak, ezt én már rég tudtam. (koós) ben elismerésre méltóan párosul az énektudás az előadói készséggel. A Leclerc felügyelő-sorozat legújabb darabja csak egy darabka izgalmat nyújtott, s minden bizonnyal felfogásom nehézségében kell keresnem az okát, hogy most e sorokat írván sem látok tisztán: ki kit akart megölni, miért és hogyan... S legfőképpen, hogyan jött rá minderre a csodálatos Leclerc felügyelő... Nem baj. Annyira öreg még nem vagyok, hogy ne adattassék meg a fejlődés értelmem számára* akár egészen a felügyelő színvonaláig ... A „Bál a Savoyban” című Ábrahám-operett a muzsikán túl elsősorban azzal hatott* hogy Horváth Tivadar szellemes és könnyed összekötőszövege, a részletek ügyes rendezése lehetővé tette a bizony évek szálltán egyre naivabb librettó kiiktatását.« Maradt a muzsika! S így lett jó».' Vasárnap este a meglehetősen gyengécske „Kár a benzinért” című, a mozikból már ismert magyar film pergett a képernyőn. Csak annyit javult a premier óta — hogy otthon lehetett nézni. Kétségkívül ez is valami! *,Szeretnék hazamenni’* címmel Bartók Béla halálának huszadik évfordulójáról emlékezett meg a Magyar Televízió, többek között olyan emlékezőkkel, mint Yehudi Menuhin, Ungár Imre, Szabó Csilla, Ferencsik János vagy Lakatos Gabriella és Fülöp Viktor. Érthető, hogy a két nap igazán művészi perceit ez a megemlékezés jelentette. Gyurkó Géza II align mi val bélelt ballon Ä Férfiruha Nagykereső* delmi Vállalat az idén háromszor annyi modern* könnyű télikabátot hoz forgalomba, mint öt éve. Az igényeknek megfelelően ebben az idényben 20 000—25 000 férfi kabát került az üzletekbe, s a vásárlók döntik majd el, hogy á jövőben átmeneti, vagy télikabát lesz-e az új cikk. 8. — Ügy vélem — tette hozzá Kuprin pergő nyelvvel, mintha egy futballmeccset közvetítene —, nincs kétség aziránt, hogy Prohorov elhatározta inár az adatok átadását. — Ránézett Roscsinra és Kozin- ra. — Mert mi másra volna gó a telefon és az egész hercehurca Ljubov Dmitrijevnával, feabolin anyjával? Sklyton elutazott. A telefon néma. De bármelyik pillanatban megszólalhat És Prohorov felveheti Sklytonnal a kapcsolatot. — Mit javasolnak? — kérdezte a tábornok. i — Pjotr Mihajlovics! — Ros- fcsin halkan beszélt, de határozottan. — Haladéktalanul meg kell tudnunk, mi Prohorov szándéka, meg kell tudnunk, mire kell neki ez a kap- fcsolat..; — És hogyan? — kérdezte feyorsan a tábornok. Roscsin tudta, hogy a tábornok már a (jelentés első percétől kezdve mindent tisztán látott és egész Idő alatt csak erre a „hogyan”- íra gondolt. . — Mi lenne, ha felhívnánk fcraszovszkijéket és adnánk bgy telefonszámot Ljubov timitrijevnának? — Ezt a le- *- ■ 4 HMlPüiSiGi 1965. szeptember 38., kedd hetőséget Kuprin még a tábornokkal való találkozás előtt eszelte ki. —r Prohorov ráharap és elmegy a találkára. A „külföldi” a mi emberünk lesz. És akkor majd meglátjuk, hogyan viselkedik Prohorov. Egyben azt is ellenőrizzük, hogy időben értesítenek-e minket Kraszoyszkijék a hívásról... A tábornok másodpercre elgondolkodott: — Nem egészen így, Borisz Markovics. Nincs semmi okunk, hogy kételkedjünk Kraszovszkijékban. Segítséget kértünk tőlük, minek ellenőrizzük őket? Bizalom nélkül nem lehet dolgozni... — Újra elhallgatott — És még egy: Prohorov tudja, hogy a hívás Sklytontól jön, ezzel pedig begyullasztjuk. Persze feltétlenül meg kell tudnunk, mit tervez. Ezt azonban úgy kell intéznünk, hogy ne gyakoroljunk nyomást rá. A maga ötlete a „külföldivel’* — fordult a tábornok Kuprinhoz —, ugyancsak vitatható ötlet. Persze, lehet, hogy adott esetben ez a megoldás is elképzelhető. Pillanat — mondta a tábornok és megnyomott egy gombot. Az ajtóban megjelent az ügyeletes. — Hívja be, kérem, Alek- szandr Voroncovot — utasította a tábornok. Miután Voroncov meghallgatta a tábornok kérését, hogy ő vegye kezébe az ügyet, a tapasztalt nyomozó ösztönével mindjárt érezte, hogy nehéz és kényes ügyről van szó. — Hát akkor, barátaim — fordult Kuprinhoz, Kozinhoz és Roscsinhoz —, menjünk át hozzám, dugjuk össze a fejünket, beszéljük meg a dolgot... Egy nappal később Rosztop- csin herceg egykori palotájában, a Dzerzsinszkij utcában* ahol egykor Napóleon is eltöltött egy éjszakát, megszületett Catherine Cataway, külföldi kozmetikai cikk- és illatszercégek moszkvai képviselője... A legtöbb nevére érkező levelet Anatolij Prohorov a lakásától nem messze levő posta- hivatalban vette át. Egy ízben levél érkezett ide, borítékján Aleksz Prohorov címzéssel. A poste restante ablaknál ülő lány már régóta ismerte Anatolij Prohorovot s a szokatlan címzés ellenére sem kételkedett benne, hogy a levél régi ismerősének szól. Prohorov csodálkozott. Mi az, hogy Aleksz? Felbontotta a borítékot. Merített levélpapíron a következő rossz orosz- sággal írt szöveg állt benne: „Tisztelt Barát! Van nálam egy küldemény önnek. Kérem, hogy jöjjön érte a Peking szállodába, 216 sz. szoba, őszinte híve: Catherine Cataway.1* No végre! Anatolij úgy gondolta, hogy Sklyton nem bízik a Ljubov Dmitrijevna-féle telefonban és így keresi vele a találkozást. Ám a Peking veszélyes. Jobb lesz valahol az utcán találkozni. Felhívta a szállót és kérte a 216-os szobát. — Halló, itt Prohorov. — Anatolij nyugodtságot erőltetett magára. — Megkaptam a levelét... — Jól van, várom magát — hallatszott a vonal másik oldaláról. — Ha nincs ellenére, találkozzunk inkább valahol a városban ... — Kérem, hol óhajtja? — Annak a helynek a közelében, amely hozzám írt levelének a borítékján díszeleg. Érti? — Igen, értem. „Fél, hogy valaki kihallgatja a beszélgetésünket — gondolta „Catherine”. — Ügyesen kigondolta a borítékkal, melyen a Majakovszkij szobor fotója van.” — Mikor találkozunk? — kérdezte „Catherine”. — Lehetne ma este hétkor? — Hétkor? Rendben. Anatolij egy órával a megbeszélt idő előtt jelent meg a Majakovszkij-tcren. Cipőt tisz- títtatott a Bábszínház mellett, elsétált a Szófia étterem előtt, a Metróban újságot vásárolt, elolvasta a Csajkovszkij hang- versenyterem hirdetményeit. Gyanúját semmi se keltette fel, a tér megszokott életét élte. A szobornál gyermekek játszadoztak. Egy fiú fényképezett egy lányt, aztán a lány a fiút. A mozi bejáratánál emberek nyüzsögtek. A Szovre- mennyik színháznál eladó jegy iránt érdeklődtek. Pillantása végigfutott a szállodának a térre néző ablakain, de ott se látott olyat, ami nyugtalaníthatta volna. Öt perccel hét előtt kék taxi gördült a Csajkovszkij terem bejárata elé. Középkorú nő szállt ki belőle, zöld köpenyben, egyik kezében divatos ernyő, a másikban retikül. Átment a téren, körüljárta a szobrot, megállt, táskájából elővett egy doboz Camel cigarettát, gáz-öngyújtóval rágyújtott és körülnézett „Megjött” — gondolta Prohorov. A Moszkva mozi bejáratánál állt és átment a szoborhoz. — Jó estét — szólította meg az asszonyt. — Jó estét — felelt „Catherine”, barátságos mosollyal. — Anatolij Prohorov vagyok. Megkaptam a levelét. — Ö, valami tévedés lehet — mondta „Catherine” enyhe angol akcentussal. — Én Aleksz Prohorovnak írtam. A küldemény Aleksznek szól. Ezek szerint ön nem az. Tévedés. Nem adhatom át a küldeményt ...' Anatolij szorosan *,Catheri- ne”-hez lépett. — Nincs itt semmiféle tévedés. Kitől kapta a címemet? Sklytontól? — Sklyton? —■ „Catherine” összevonta szemöldökét. — Nem ismerek semmilyen Skly- tont. — Borjatyinszkijt sem ismeri? Nyikolaj Borjatyinszkijt, Washingtonból? Haditengerészeti akadémia. Talán már elfelejtette, mi a keresztnevem. Nem Aleksz vagyok, hanem Anatolij, érti? Én nem felejtettem el a tizenegyes számot, Borjatyinszkij jelszavát. — Ó nem, Borjatyinszkijt sem ismerem. Miféle jelszóról beszél? Í955 óta nem jártam Washingtonban. Semmiféle Borjatyinszkij nevű ismerősöm nincs. — Nos, rendben. Nem lényeges. — Prohorov egy másodpercig gondolkodott. — Nem fontos. Nagyon kérem, legyen a segítségemre. Hirtelen egész más hangon kezdett beszélni* gyors* heves* süttogó szavakkal, körülnézem getve, lihegve, mint aki rohan: — Fogságban voltamul • Franciaországban élnek a ba- rátáim ... Sklyton, a Szokol- nyiki parkban rendezett kiállí- tás ügyintézője, ismer engem* megígérte, hogy felhív teletöm non, de nem hívott...' Hihet nekem* én lágerben ültem* som kát szenvedtem a kommunis- táktól..; — És nekem mi közöm van ehhez? — érdeklődött „Cathem rine”. — Hallgasson meg! Vannak barátaim, segíteni akarunk magának, a hazájának _i Ol yan értesüléseim vannak; ami ‘érdekelheti önöket, biztosan érdekli... És ez csak á kezdet, aztán jön a folytatás..: — Én kozmetikai cikkekkel és illatszerrel foglalkozom; hallani sem akarok ezekről a dolgokról. Prohorov megragadta a karját: — Magának nem is kell tudnia semmiről. Kérem, továbbítsa ezt a levelet Sklytonhoz vagy Borjatyinszkijhez, akár a követségnek is átadhatja. Egy csomó rajz, ábra van benne, telefonok, nevek és a címem. Értsen meg, most nem, kérek pénzt, de kérem, hogy bízzék bennem ... — Nem veszek át semmit* értse meg végre! — No jól van — és Prohorov arca megrándult. Gyorsan . elővett zsebéből egy levelezőlapot és kettétépte. — Ha ön vagy másvalaki mégis látni akarna, ezzel jelentkezzék nálam. Anatolij gyorsan „Catherine” kezébe nyomta a levelezőlap felét, a másik felét meg zsebébe süllyesztette, gyorsan megfordult, és elindult a Gorkij utcán a Belorussz páJ iyaudvar felé... (FoiyiMAj.uk)
