Heves Megyei Népújság, 1965. szeptember (16. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-21 / 222. szám
Súlyos veszteségek az An Khe-i csatában Dang Kuang Minhhel, a küldöttség vezetője, Ma Thl Ch n, a küldöttség tagja és egy egri A vietnami néphadsereg főparancsnoksága ismét tiltakozott az amerikai légikalózok barbár támadásai miatt. kisfiú. sának, szolidaritásának. A segítség ilyen formája is gondolkodásra készteti az ellenséget, s a szocialista országok támogatásának nagy része van a iVó'fe nagygyűlése Egerben U] vezetőséget választottak az egri városi Nőtanács élére A harc kezdeti szakaszáról szólva elmondotta, hogy bizony nagyon primitív fegyverekkel küzdöttek, de aztán egyre több és több fegyvert zsákmányoltak az ellenségtől. — Az amerikai imperialisták úgy tervezték, hogy 18 hónap alatt — ahogy ők mondták — rendet csinálnak Dél- Vietnamban. Először 8 körzetben tervezték ezt a rendcsinálást, aztán levették négy körzetre, majd látva a nép ellenállását, ma már csak két körzetről beszélnek. De itt is szembetalálták magukat a délvietnami nép ellenállásával s az egész szabadságszerető világ jogos felháborodásával. Dél-Vietnamnak 14 millió lakosa van. Az ország négyötöd részét, s az ott élő tízmillió lakost már felszabadították. Az ellenség csak a városokban ura a helyzetnek, de még ott is gyakoriak a tüntetések, ellenállások. A tengerparton húzódik az 1700 kilométer hosszú stratégiai útvonal, amelyet az ellenség nagy igyekezettel védelmez Ezt a fontos útvonalat már több helyen megszakítotharcának egyik formájáról, a • fegyveres harcról számolnak be. — De ha csak fegyverrel harcolnánk, már régen vége lenne a küzdelemnek. De az is igaz, hogy ha csak politikai síkon vívnánk a csatát, akkor is » legyőztek volna bennünket. Mi összekapcsoljuk a harcnak ezt a két fontos formáját Egyiket sem részesítjük előnyben a másik rovására. Meghirdettük és a felszabadított területeken végre is hajtottuk a földreformot, s politikai győzelmeink közé tartozik az is, hogy megoldottuk a nemzetiségi kérdést is. A baráti beszélgetés után a vendégek látogatást tettek az egri várban, megtekintették a kiállításokat és a kazamatát. Ezután az Egri Tanárképző Főiskola épületébe mentek, ahol dr. Szántó Imre, a főiskola igazgatója és dr. Pócs Tamás, a főiskola tanszékvezető tanára fogadták és kalauzolták a vendégeket A Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front küldöttsége a kora esti órákban búcsúzott Eger városától. (m) MA KEZDŐDIK: Iz ENSZ 20. közgyűlése Ma délután, helyi idő szerint három órakor, ül össze New Yorkban az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének 20. ülésszaka. A tavalyi elvetélt közgyűlés hivatalos befejezése után a közgyűlés gépezete most már normális körülmények között folytathatja munkáját. Az előzetes napirenden több mint száz napirendi pont szerepek A többi között sor kerül új tagok felvételére is: az újonnan függetlenné lett MaldivePéter János New Vasárnap este megérkezett New Yorkba az Egyesült Nem- aetek Szervezete közgyűlésének szigetek, illetve Singapore kéri felvételét a világszervezetbe. A felvételről a Biztonsági Tanács hétfőn, magyar idő szerint, az esti órákban tárgyalt. Az egyéb napirendi pontok között van a közgyűlés vezető testületének megválasztása, s a különböző bizottságok elnöki tisztének betöltése. A közgyűlés megvitatja a tizennyolcha- talmi leszerelési bizottság tevékenységét, valamint a leszerelésre, a nukleáris kísérletek s a Yorkba érkezett 20. ülésszakán részvevő magyar küldöttség - Péter János külügyminiszter vezetésével. nukleáris fegyverek eltiltására vonatkozó különböző javaslatokat. A tavalyról elmaradt kérdések között szerepel több olyan napirendi javaslat, amely a békés egymás mellett élés lehetőségeivel foglalkozik. A tagállamok jelentős része Kocsa Popovics, volt jugoszláv külügyminiszter jelöltségét támogatja a közgyűlés elnöki tisztségére, a nyugati hatalmak azonban Amintore Fanfani, olasz külügyminisztert akar ják elnökké választtatni. A jugoszláv küldöttségből származó értesülés szerint Popovics jelöltségét hétfőn reggel visszavonta, így amennyiben, valamelyik csoport nem állít új jelöltet, Fanfani lesz az egyedüli jelölt. fTLAG PROLETÁRJA*. EGYESÜLJETEK! W€Mf* AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS NAPILAPJA XVI. évfolyam, 222. szám ARA: 50 FILLÉR. 1965. szeptember 21„ kedd A Biztonsági Tanács ha táró zeit a : Tűzszünetet az indiai frontokon A Biztonsági Tanács hétfőre virradó éjszaka meghozta döntését: felszólította a harcban álló Indiát és Pakisztánt, hagyják abba az ellenségeskedést, valósítsák meg a tűzszünetet. A Biztonsági Tanács határozata felszólítja Indiát és Pakisztánt, hogy a tűzszünetet szeptember 22-ig — szerdáig (magyar idő szerint reggel 8 óráig) léptessék életbe, a harcban álló csapatokat pedig vonják vissza augusztus 5-i állásaikba. A határozat felkéri az ENSZ főtitkárát, adjon támogatást a tűzszünetnek és a csapatok visszavonásának ellenőrzéséhez. A határozat felhív minden államot, tartózkodjék olyan cselekedetek elkövetelésétől, amelyek ebben a térségben súlyosbíthatnák a helyzetet. A Biztonsági Tanács rövid időn belül megvizsgálja, milyen lépéseket lehet tenni a jelenlegi konfliktus alapját alkotó politikai probléma rendezésére és ugyanakkor sürgeti az indiai és pakisztáni kormányt, hogy ennek a célnak az elérésére minden békés eszközt használjon fel. A határozat felkéri az ENSZ főtitkárát, hogy minden, lehető erőfeszítést tegyen meg a Biztonsági Tanács döntésének érvényesítésére, a békés megoldás elérésére s azt követően számoljon be az eredményekről a Biztonsági Tanácsak. Koszig in üzenete India és Pakisztán vezetőihez Találkozzanak szovjet területen Hétfőn Moszkvában nyilvánosságra hozták azokat az üzeneteket, amelyeket Koszigin, a szovjet minisztertanács elnöke küldött Sasztri indiai miniszterelnöknek és Ajub Khan pakisztáni elnöknek. Az üzenetekben továbbfejlesztve a szovjet kormány jószolgálati javaslatát, indítványozza, hogy Sasztri miniszterelnök es Ajub Khan elnök találkozzék szovjet területen és így, a közvetlen kapcsolat felvétele révén jusson megegyezésre az India és Pakisztán közötti béke helyreállítását illetően. Ha mindkét fél óhajtja, e találko-' zún a szovjet minisztertanács elnöke is részt vehetne. A találkozót Taskentben, vagy bármely más szovjet városban megtarthatnák. Harcoló nép küldöttei... A Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front küldöttsége Elger ben A Magyar SzoWdarftáM Bizottság meghívására hazánkban tartózkodó Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front küldöttsége vasárnap egynapos baráti látogatásra Egerbe érkezett. A küldöttség vezetője Dang Kuang Minhhel, a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front Központi Bizottságának tagja, a front moszkvai képviseletének vezetője; a küldöttség tagjai: Ma Thi Chu, a Front Központi Bizottságának tagja, a Dél-viet- ®ami Afroázsiai Szolidaritási Bizottság tagja, Nguyen Thang Long, a front moszkvai képviseletének munkatársa, és Nguyen Van Kuy tolmács. A vendégeket elkísérte dr. Szatmári Nagy Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára és a Külügyminisztérium képviselői. A hazáját védő vietnami nép küldötteit Tamás László, az MSZMP Heves megyei Bizottságának titkára, Bíró József, a Heves megyei Tanács vb-elnö- ke, Kácsor Jánosné, az Egri Városi Pártbizottság első titkára, a párt-végrehajtóbizottság tagjai és Sályi János, a Hazafias Népfront Heves megyei Bizottságának titkára fogadták. A kölcsönös üdvözlések után a megyei pártbizottság klubtermében, baráti beszélgetés keretében ismerkedtek a vendégek megyénk életével, majd beszámoltak a vietnami nép hősi harcáról. Megyénk gazdasági és kulturális életéről Tamás László, a megyei párt- bizottság titkára tájékoztatta a vendégeket, ezután pedig Dang Kuang Minhhel, a küldöttség vezetője emelkedett szólásra. Bevezetőben arról beszélt, hogy milyen nagy jelentősége van a baráti népek támogatáA küldöttség ke egri várban—* vietnami nép harcában; győzelmeiben. A Nemzeti Felszabadítási Front harca része a világforradalomnak — mondotta a küldöttség vezetője. ták a Felszabadítási Front csapatai. Ezután arról beszélt a küldöttség vezetője, hogy a lapok főleg a dél-vietnami nép oldhatta bombaterhét és dolga- végezetlenül fordult vissza. Mint az AP amerikai hírügynökség egy pilótát idézve jelentette, „egyetlen egy gép sem úsizta meg találat nélkül”. Később a gyorshadosztály katonáival kiegészült és egy tüzérségi üteggel meggyarapodott légideszant-hadosztály ellentámadásba ment át, de az őserdő süppedékes talaján erőltetett menetben előrenyomuló amerikaiak nem tudták döntő ütközetre kényszeríteni az előlük ügyes taktikával kitérő partizánokat. A Midway amerikai repülő- gépanyahajó gépei vasárnap több alkalommal intéztek légitámadást a VDK területén fekvő közúti hidak, lakott körzetek és gazdasági létesítmények ellen. A VNA hírügynökség jelentése szerint a vietnami néphadsereg légvédelmi alakulatai a betolakodók több gépét megsemmisítették, s ezzel az agresszorok veszteséglistáján a lelőtt repülőgépek száma 573-ra emelkedett. Hétfőre virradóra elhallgattak a fegyverek az An Khe-i csatatéren, ahol a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front harcoló alakulatai az egyik legmerészebb rajtaütésüket hajtatták végre az amerikai betolakodók ellen. A partizánok megszakították a harci érintkezést a sokszoros túlerőben lévő amerikai csapatokkal és a lassan leszálló éjszaka leple alatt új állásokat foglaltak el a környező hegyekben. Vasárnap az amerikai főparancsnokság a meglepett és kilátástalanul szorongatott helyzetben lévő 101-es légideszant hadosztály felmentésére kénytelen volt bevetni az ugyancsak helikoptereken szállított 1-es gyorshadosztályt. A gyorshadosztály helikoptereit a partizánok olyan, heves ágyútűzzel fogadták, hogy az első percekben öt megsemmisült. kettő súlyosan megrongálódott. Bök helikopter a heves tüzérsé- Qü tevékenység miatt ki sem Tegnap délután több mint 200 nő töltötte meg az Egri Városi Tanács nagytermének padjait, hogy új vezetőséget válasszanak az egri városi Nőtanács élére s küldötteket állítsanak az október 28-án sorra kerülő megyei értekezletre. A nagygyűlést Bállá Sándorné, a Heves megyei Nőtanács munkatársa nyitotta meg, majd a leköszönő vezetőség nevében Gere Istvánná, a Nőtanács egri városi bizottságának titkára tartott beszédet. A beszámolót élénk vita követte, majd sor került a jelölő bizottság megválasztására. A jelölő bizottság ajánlása alapján az egri városi Nőtanács élére 25 tagú vezetőséget választottak. A Nőtanács elnökévé Kócza Imrénét választották, két alelnök Kozma Györgyné és Szabó Jánosné lett. Az egri városi Nőtanács bizottságának titkárává újból Gere Istvánnál választották a naggyűiés részt vevők A nagygyűlés 20 küldöttet választott az október 28-i megyei értekezletre, ahol sor kerül majd a Heves megyei Nőtanács vezetőségének újjává- lasztására, s ahol majd megválasztják azokat a küldötteket, akik megyénket képviselik a nők országos tanácskozásán.