Heves Megyei Népújság, 1965. szeptember (16. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-19 / 221. szám

Nem adu... szimbólum Elsősorban nem is azokra akarunk hivatkozni, akik az illegalitás nehéz évei alatt, vagy az ellenforradalom ide­jén életük kockáztatásával, sőt életük feláldozásával is hűek maradtak a kommunista esz­méikhez és ezt a hovatartozást jelképező tagsági könyvükhöz. Nem. ' Inkább hivatkozunk azokra a százezrekre, akik ma a tag­sági kötiyvhöz való ragaszko­dásukat úgy értelmezik, annak megbecsülését akkor tartják helyénvalónak, ha az abban írt jogokhoz, kötelességekhez tartják magukat és azon er­kölcsi követelmények alapján élnek, amelyeket a párttagsági könyvben levő szervezeti sza­bályzat ír elő. Mindettől függetlenül, mint fontos dokumentumot őrzjk, tisztelik, becsületben tartják a tagsági könyvet, s nehezen tudnák elképzelni, hogy bár­mi módon, bármi indokkal megválnának tőle. És mégis — elenyésző ki­sebbség ugyan —, de akadnak, akik vagy nem értik a jelen­tőségét ennek a szimbólumnak, vagy nincs erejük, akaratuk betartani azokat a szabályo­kat, amelyek a párttagsági könyv tulajdonosaira hárul­nak és könnyelmű pillanataik­ban, vagy megfontolt szán­dékkal megválnak tőle. Közü­lük akadnak olyanok is, akik zsarolásra alkalmas eszköznek nézik e fontos okmányt, vagy valamiféle adunak, amellyel engedményeket lehet kicsikar­ni, vagy tagsági könyvük visz- szaadásával adnak kifejezést sértődöttségüknek. De hát kik azok, akik manapság megvál­tak, vagy meg akartak válni tagsági korty vüktől? Velük be­szélgettünk az okokról, indíté­kokról. Szabó Péter nagyvisnyói nyugdíjas ezzel magyarázza éz év augusztus 11-én beadott kilépési kérelmének indokait: — Nézzék, kérem, öreg is vagyok ... meg beteg is. Nem bírom a dohányfüstöt... ful­ladok tőle. A gyűléseken meg mindenki úgy pipál, mint va­lahány gyárkémény. Meg ... nem is nagyon hallom, amit az előadó beszél. Akkor meg mi értelme az egésznek? 1963 óta nem fizet tagdíjat és indokait figyelembe véve pártszervezetének tagsága 1965. augusztus 17-én a taggyűlésen tudomásul vette kilépését. Szabó Péter majd húszévi Jpárttagság utón tehát megvá­lik piros könyvétől, mert úgy eleget ten- kötelezett­érzi, nem tud már ni a benne foglalt ségeknek. A faluban is s a felsőbb szerveknél is megértették Sza­bó Péter indokait s bár saj­nálták, hogy ilyen munkás- mozgalmi múlttal, kétévtize- des pártmunkával maga mögött ilyen következtetésre jutott; hagyták élni kilépési jogával. De nem volt ennyire érthető ifjabb Szabó Márton egyetemi hallgató nézete, magatartása a párt eme fontos szimbólumá­val kapcsolatban. Itt volt ta­nácstitkár a megyében, ami­kor tag jelöltségét kérte. Fel­vették. Aztán jött az egyetem és ifj. Szabó Márton azóta sem fizet tagdíjat. Nem is lenne hová ragasztani a bélyegeket... mert tagjelöltkönyve sincs meg. Azóta sem sikerült tisztázni, mikor és milyen módon tűnt el tagkönyve, amelyet állítása szerint pártszervezeténél ha­gyott. Egy darabig várt még rá, hogy utánaküldik, aztán ... A fiatal novaji egyetemista is érzi a helyzet fonákságát, hogy ily hosszú időn át nem rendezte tagjelöltségi ügyét, s ma már érzi a mulasztás sú­lyát is. Az ő példája arra inti a pártszervezeteket, nagyon körültekintően nézzék meg — különösen a fiatalok esetében —, hogy kiket vesznek fel tagjelöltnek, hogy értik-e, ér- zik-e a fiatalok, milyen köte­lességek várnak rájuk, s mit jelent, minek a szimbóluma a piros könyv, amelyet ünnepé­lyesen vesznek át. Egy másik nagyvisnyói nyugdíjas, Báli Antal is ön­ként mondott le párttagságá­ról. Tíz év után. Az ok: nem ért egyet a lanyhuló visnyói pártélettel, egy vezető szemé­lyével, és szerinte ... pártszer­vezeténél megsértették a de­mokratikus centralizmust is. Ahogy hallgatjuk, egyre in­kább az a meggyőződése tá­mad az embernek: sértődött­ség, elhamarkodott meggondo­latlanság húzódik cselekedete mögött, amelynek nem akarja igazi indokait felsorolni. A járási párt-végrehajtóbi­zottság elfogadta Báli Antal nevének törlését az MSZMP soraiból. Kocsis Gyula, a szilvásvá- radi erdészet fagyártmány- üzemének dolgozója, aki ön­ként adta vissza pártkönyvé*, felismerte azt,, amit még Ba'li Antal nem látott tisztán: sér- tődötségből nem lehet köny- nyelműen dobálózni a párttag­sággal s annak szimbólumá­val, a piros könyvvel. — Elhamarkodtam a dolgot. Bántott, hogy apró ügyekben sem tudtam megtalálni iga­zam ... és mint egyetlen pár - tagot, megszégyenítettek a műhely előtt. Ez lett volna hát az 'ndok, amelyért megvált tagsági könyvétől. Egészen jelentékte­len ügy volt pedig. Egy darab fáról kellett eldönteni, hogy selejtes-e vagy sem. S ez még majdnem egy év után, máig sem dőlt el. És Kocsis Gyula, miközben igazát kereste, tü­relmetlenségében, meggondo­latlanságában odáig jutott, hogy visszaadta tagkönyvét. /yz 5 ügyében még nem szü­letett meg a végleges döntés, de a viták és beszélgetések meggyőzték arról, hogy a tag- J sági könyvvel nem lehet ha- ragszomrádot játszani, s an­nak „bedobásával” nem lehet munkaügyi vitákat eldönteni. Ahány eset, annyi indok, annyi jellembeli hiba, vagy politikai tájékozatlanság és megoldásra váró kérdés, amellyel saját maguk előtt is tisztázhatják cselekedetük sú­lyosságát. önként válnak meg, ki rö­vid időre, ki véglegesen, tag­sági könyvüktől, mégis nagy gonddal, türelemmel, felelős­séggel döntenek ügyükben a pártszervezetek, pártbizottsá­gok. Az embert nézik, keresik az igazi okot s akik arra ér­demesek, módot adnak szá­mukra, lehetőséget, hogy pilla­natnyi meggondolatlanságuk, sértődöttségük következmé­nyeit ellensúlyozzák becsületes munkájukkal, s meggyőződé­sen alapuló hűségükkel a párt­tagság e szimbóluma iránt. S akik pedig úgy vélik, hogy annyi kérdésben nem értenek egyet a párt politiká­jával, hogy az már lehetetlen­né teszi, hogy továbbra is a tagsági könyvben rögzített szervezeti szabályzat szellemé­ben cselekedjenek, azok szá­mára nem marad más, mint­hogy társaik szentesítsék kilé­pési szándékukat. Mivelhogy velük nem va­gyunk többen ... Csak sűrűb­ben. Az ő esetükben a veszteség nyereséget is jelent, mert a párt egysége csak erősödik azáltal, hogy az egyet nem ér­tők, sértődékenyek, a tagsági könyvet zsarolásra használók, kilépnek a sorból. Mert helyükre valóban kommunisták lépnek. Kovács Endre Hatvani vasulasdelegáció utazott Csehszlovákiába Tegnap délelőtt a kassai va­sútállomás vonatkezelő szocia­lista brigádjának meghívásá­ra kilenctagú hatvani küldött­ség utazott Csehszlovákiába. A csehszlovák és a magyar szocialista brigádbarátságnak már évekre nyúló hagyományai vannak. Nemrég jártak hat­vanban a losonci állomás szo­cialista brigádjai, majd ezt kö­vetően a hatvaniak látogattak el Losoncra a csehszlovák vasútasnapon. A hatvaniak: Szűcs Ferenc, Felföldi István, Erdéji Zoltán, Gergely József, Kovács Károly, Pásztor József, Kijácz József, Szuromi Istváji és Tőzsér Já­nos szocialista brigádtagok, egynapos látogatást tesznek majd Poprád Tatryban, a többi időt pedig tapasztalatcserés megbeszélésekkel töltik a ven­déglátókkal. A vendégek okleveleket, jel­vényeket vittek ajándékba, és remélik, hogy az újabb találko­zás tovább erősíti majd a ma­gyar és a csehszlovák szocia­lista brigádbarátságot. j Ifjúsági klub — közös erővel „Novum”. Petőfibányán, a Mátraalji Szénbányászati Tröszt kultúrházának ajtaján ötlött a szemembe ez a cím­szó. Újat, valami újszerűt je­lent ez a latin nyelvben. Való­ban új kezdeményezésről ad hírt a pár soros értesítés? De még mennyire! Nem is álltam sokáig az ajtó előtt, bent az épületben Balogh Já­nost, a tröszt KlSZ-bizottsá- gának titkárát kerestem fel. Örömmel és nagy lelkesedés­sel újságolta, hogy szeptem­ber 22-én nyitják meg új klubhelyiségüket. Külön részt, saját otthont kap a kul- túrházban az ifjúság, övék lesz a mozival szembeni föld­szinti rész. Itt végre helyet kap az ifjúsági klub. Ä teremben széken és asz­talokon vázlatok és színes rajzok. A belső berendezést a KISZ-fiatálok tervezték. Orosz Éva és Rozgonyi Kata­lin adták a legtöbb ötletet. De Petőfibányán akadnak ügyes kezű férfiak, akik az elgondo­lásokat meg is valósítják. A szemközti fal díszítése a gép­üzem asztalosainak szorgal­mát dicséri. A villanyvilágí­tásnak is akadt specialistája^ — rajzok, vázlatok tanúskod­nak erről. Hartyányi Sándor, a telepi KISZ-titkár érdekes formájú csillárokat készít. A gépüzemből már megérkeztek a virágállványok. Amikor Pe­tőfibányán jártam, még nem döntöttek, hogy hová tegyék a székeket és fotelokat, mi­lyen színű legyen a virágtar­tó. A nyitásig sok munka akad még, de vállalkozókedvben, ötletben és segítségben sincs hiány. Novum, újdonság az, hogy a készülődés lázában megélénkült Petőfibányán a KISZ-élet. A fiatalok magu­kénak érzik, maguknak csi­nosítják a klubot és a szom­szédos termet, ahol színpad is van, tehát előadásokat, mű­soros esteket és ankétokat is rendezhetnek. Novum a petöfibányai ifjú­sági klub. Maradjon is mindig újdonság. A vidám szerda- és szombatestek adjanak sok új színt, mindig újat és hasznos szórakozási alkalmat az ifjú­ságnak. F. L. Panaszok uniformisban RONCSTELEPRE kívánkozik régóta ez az ütött-kopott, zöld­re mázolt, megfakult láda. Fa- karusz. Zötyög, ráz bennün­ket, kerekei belekapnak min­den gübbenőbe; csattognak, nagyokat jajdulnak talpunk alatt, a ki tudja hányszor he­gesztett féderek. A kocsiban — kinek, hogy jutott hely — ül­nek is, állnak is. Aki ül, s aki áll — egyformán fáradt. Hosz- szú órákat töltöttek a szén­ben, ácsolatok bordázatai alatt. Űszóhomok, bányaiszap mély szaga, karbidillat terjeng. Csak megnyugtatásként mondom szomszédomnak, meg azért is, hogy szóljak valamit: — A bányászok a legna­gyobb utazók. Csodálkozva mered rám ál­mossággal viaskodó szeme, hir­telen nem érti mit mondok és miért mondom. — Az ingázók, bejárók szá­ma a bányászatban majd két­szer annyi, mint az összes iparágban átlagosan. Gyakor­latilag minden második bá­nyász ingázik. — Igen... — mondja csen­desen. — Én tizenhetedik éve csinálom. Oda-vissza, oda-visz- sza minden áldott nap. Mennyi időm ment már pocsékba ezek­kel az utazgatásokkal?! Naponta kétszer teszik meg az utat lakásuk és a bánya kö­zött. A napi nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás, művelődés — a három nyolcas törvénye rájuk kára is. (?) Ö tett javaslatot a villanyszerelők létszámának csökkentésére. Nyilván, ő már akkor tudta, kire kell gondol­nia! A mezőgazdasági osztály személyzeti vezetője — hivatal­ból volt tagja a fegyelmi bi­zottságnak - jegyzőkönyvbe foglalta a javaslatot. Neki már akkor tudnia kellett, ki jöhet számításba a három villanysze­relő közül! Nem áll módunkban felülbí­rálni a javaslatot és eldönteni: indokolt-e a létszámcsökken­tés? De bizonyos, hogy nagyon furcsa helyzet állt elő: az az igazgatói tanácsülés, amelyet azért hívtak össze, hogy a Né­pi Ellenőrzési Bizottság vizsgá­lata által feltárt hiányosságo­kért felelősségre vonja az igaz­gatót és a főkönyvelőt, arról is határozott, hogy el kell bocsá­tani azt az embert, aki beje­lentésével feltárta a hibákat, szabálytalanságokat. Jóllehet, Majoros neve nem hangzott el a tanácskozáson, az igazgatóság tagjai nem ismer­ték az ügy előzményeit, össze­függéseit, ezért ők döntésükkel csupán akaratlanul adtak lehe­tőséget a jogellenes elbocsátás­ra. Két ember volt azon a ta­nácskozáson — az állomás ve­zetőin kívül —, akik a javaslat elhangzásakor már tudták, ki­ről van szó, kn fognak elbocsá­tani. Akiknek tudniok kellett, hogy kimondatlanul is Majoros felett mondtak „ítéletet”: Nagy Bertalan, a megyei ta­nács mezőgazdasági osztályá­nak személyzeti vezetője, és az Osztály másik képviselője, Sá­hetetlenségi indítványát? Ilyen összetételű bizottság döntésé­nek megfellebbezésére adott észrevétel során írja a jogta­nácsos, hogy kéri „az alapta­lan fellebbezés elutasítását”. 3 rosi István, nagyon jól ismer­ték az egész ügy bonyodalmait. Ök részesei voltak a vizsgá­latnak, annak idején maguk is támogatták Majoros visszahe­lyezését. Mindketten a felügye­leti hatóságot képviselték: szólniok kellett volna, figyel­meztetni az igazgatóságot, ne hozzanak olyan döntést, amely­nek végrehajtása újabb tör­vénytelenséghez vezethet! Kettőjüknek semmi kétségük nem lehetett: kit választ az igazgató. Nem szóltak, s ezzel szinte szabad kezet adtak az állomás vezetőjének a jogelle­nes intézkedéshez. Külön téma: vajon meddig terjedhet az igazgató tárgyi­lagossága? Egy munkával és különböző vizsgálatokkal fel­zaklatott ember a pletykák, intrikák, becsületsértési pe­rek és nem kevésbé egy állító­lagos presztízs-veszteség után, félre tudja-e tenni szubjektív érzéseit és tud-e tárgyilagosan dönteni? Nagyon nehéz! Horváth István, a baromfi- keltető igazgatója sem tudott. Végrehajtotta az igazgatóság utasítását, elbocsátott egy vil­lanyszerelőt. Majorost! Vannak esetek, amikor az üzemi döntőbizottságok már eleve összetételük miatt sem alkalmasak az igazságos dön­tésre. Ezt a kiegészítő törté­net is bizonyítja; hogyan le­het visszájára fordítani de­mokratizmuson alapuló törvé­nyeinket. A másodszor is elbocsátott villanyszerelő panasszal for­dúlt az üzemi munkaügyi dön­tőbizottsághoz. A bizottság el­nöke Somos Ernő főkönyvelő, aki a bejelentés nyomán ka­pott fegyelmi büntetést. Ma­joros ügyében átruházta az el­nökséget a műszaki vezetőre. Az első számú villanyszerelő­re! A bizottság második tagja, az adminisztrátor, aki bár nem kapott fegyelmi büntetést, de a vizsgálat bérszámfejtési sza­bálytalanságokért elmarasztal­ta (Majoros bejelentése nyo­mán!). A harmadik bizottsági tag: a második villanyszerelő!... Hogyan dönthet ez a három ember!? Két villanyszerelőnek arról kell dönteni: jogos volt-e a harmadik villanyszerelő elbo­csátása? Ha azt mondanák, hogy Majorost ne küldjék el, ezzel egyikük felmondólevelét készítenék elő! Van-e itt elfo­gultság és összeférhetetlenség?! B Nem kis szerepet játszott ebben az ügyben a törvények, a paragrafusok hivatott tudó­ja, a jogtanácsos is. Közre­működött az első fegyelmi ügyben — amelyet jogellenes­nek ítéltek — s része van az újabb elbocsátásban is, ame­lyet ismét jogellenesnek ítélt a Területi Döntőbizottság. A jogtanácsos ne tudná, mit ír elő a törvény, hogyan védi azt a dolgozót, aki közérdekű be­jelentést tett? A paragrafuso­kat ismerő ember ne tudná, ho"v a Baromfikeltető munka- iievi döntőbizottsága jogsza­bályellenesen járt el, amikor elutasította Majoros összefér­Egy percig sem lehetett vi­tás, hogyan dönt a Baromfikel­tető döntőbizottsága. A panaszt elutasították, az igazgatói ha­tározatot jóváhagyták. Majoros János nem fellebbe­zett tovább. Néhány vállalat­hoz állásért kopogtatott, ered­ménytelenül. Idegei felmond­ták a szolgálatot. Délután még játszadozott egy kicsit 8 éves Tomi fiával, neki ajándékozta karóráját, aztán elküldte a gyereket a nagymamához. Ez­után írt néhány búcsúsort, amelyben megpróbált magya­rázatot adni... Majd leült a nyári konyhába, karjára, lábá­ra vezetéket csavart és be­kapcsolta az áramot... Igazságáért a felesége is és a Mezőgazdasági és Erdészeti Dolgozók Szakszervezetének Heves megyei Bizottsága is fellebbezett. A halott nevében, a halott jogán. A „pert” meg­nyerték. Az anyagiakat rendez­ni tudták. De egy ember meghalt! A rendőrség befejezte a nyomozást: nem történt bűn- cselekmény. A törvénynek er­re nincs paragrafusa. „Vádbeszéd” helyett szóljon ez a szomorú történet. A lelkiismerethez...! Márkusz László nem érvényes. Csak az első van meg életükben igazán — a munka. És a többi? A pihenés, a szórakozás, művelődés? — SZÁMOLJON utánam... Most nappalos vagyok. Felke­lek háromnegyed négykor. Ko­rán indul a járat, el kell ké­szülni rendben. Több mint egy órát tart az út. Megérkezés az aknához, beöltözés, szerelvény­igazítás. Aztán felozolás, ki­adják a paszportot, a napi pa­rancsot. Zuhanás a lifttel két­száz méter mélyig, aztán a vá­gaton előre, két kilométert, mert messze esik a munka­hely. Hattól délután kettőig munka. Aztán visszafelé a vá­gaton megint két kilométer a kasig. Fürdés, tusolás. Fél há­rom, háromnegyed háromkor indul a járat, hazafelé. Otthon mindjárt az asztalhoz ülök, az asszony, mikor benyitok a ka­pun, már tálal. Ekkor az idő már négy óra, fél öt körül jár­hat. Mire végzek az evéssel,, öt óra is van. Valamit teszek-ve­szek a ház körül, fát vágok, gyújtóst aprítok; meg aztán mindig akad valami pendíteni való dolog, nem kell azt keres­ni. Nyolc óra körül ágyba bú- vok, mert hajnali háromnegyed négykor már csörög a vekker. — Megértem, kedve sincs ol­vasni, tv-t nézni... — Hát kedve az lenne az em­bernek. Csak ereje nincs, meg ideje hozzá. Olykor-olykor megpróbálkozok, kezembe ve­szek egy könyvet, mert a gyere­kek ugye, mindig hoznak ma­guknak eáy-egy hónaljra valót a könyvtárból. De mint a gye­rek a cukrozott cumitól, rög­tön meglep az álom. — És szombaton, vasárnap? — Olyan az egyik nap, mint a másik. A műszak mindig egyforma. Vasárnap, ha úgy hozza a szerencse, hogy nem rendelnek be fenntartáshoz, al­szom, amennyi belefér. Az em­ber ilyenkor bepótolhatja, ami egész héten kimaradt. ELHALLGAT kis időre, Fá­rasztja már a beszéd is. —... Tudja, nagyon irigy­lem azokat, akik nem a mi ke­nyerünket eszik. Milyen jó ne­kik, kijönnek a bányából, s mindjárt otthon vannak. Min­dent a szájuk elé tálalnak, vá­logathatnak, ki, mivel töltse szabad idejét és nem nagyon Két és fél millió gyermekcipő Felkészült a cipőkereskede­lem az őszi-téli idényre. A di­vatos, könnyű, hajlékony ra­gasztott talpú férfi cipőkből a tavalyinál tizenkét százalékkal több kerül az üzletekbe. Na­gyobb mennyiségben — körül­belül százezer pár — hoznak forgalomba vulkanizált, vé­konytalpú vízhatlan férfi fél­cipőket. A női félcipők válasz­tékát is a könnyebb, de vízál­lóbb vulkanizált és műanyag­talpú fajtákkal növelték. Gon­doskodott a kereskedelem É nők részére elegendő gála ci­pőkről is. Mintegy tizenöt szá­zalékkal több tűsarkú köröm­cipő várja a vásárlókat, s új­donságként hatvanezer import női lakkcipőt is forgalomba hoznak. Gyermek szárascipő­ből több mint két és fél millió pár áll a vevők rendelkezésé­re, ezen belü’ a tavalyinál nagyobb mennyiségű tartói műanyagtalpú lábbeli. Sár- éi hócipőben sem lesz hiány. törik magukat. Igaz. sok a te* levízió és inkább azzal érik be. Nekünk jó lenne az is, ami már ezeket nem izgatja. Majdnem minden plakáton ott van, hogy „mindenkit vár a rendezőség”. Jó, jó, nekünk is kínálják a szórakozást, minket is csábíta­nak. De van az embernek arra ideje?! Nincs! És ez benne a legnagyobb méreg. Naponta utaznak lakóhelyük és munkahelyük között ide- oda. Szabad idejüket állandóan megkurtítják, naponta elvész az életükből egy-három óra; és van, hogy szinte semmi szabad idejük nem marad. Az a né­hány óra arra elég, hogy pihen­jenek, de nem biztos, hogy fris­sen, pihenten állhatnak mun­kába másnap. És ezek csak a tünetek, vázlatosan felrajzolt kórisme. A gyógymód? Más esetben hivatkozhatunk arra* hogy a tervszerű ipartelepítés csökkentheti a munkások na­gyobb távolságú utaztatását* mennyiségileg növelheti a sza­bad időt. A bányászatban a nyersanyagforrást nem költöz­tethetjük milliméterekkel sem arráb: Egyetlen megoldás e te­rületen az új lakótelepek, új lakások építése, amelyekhez el­sősorban pénzre van szükség és időre, mert az építés sem történhet máról holnapra. Alkotmányunk 48. paragra­fusa rögzíti: „A Magyar Nép- köztársaság biztosítja a dolgo­zóknak a művelődéshez való jogát.” Számos adat és tény bi­zonyítja, mennyien élnek tör­vényadta jogukkal, hányán és hányán tanulnak, képezik ön­magukat. És mennyien akad­nak, akiknek joguk ugyan szin­tén adott, de az önképzés lehe­tősége csökkent, s még szak­mai továbbképzésük is szinte lehetetlen. BEJÁRÓ MUNKÁSOK, in­gázók. Oly mindegy, hogy mi­lyen nevet ragasztunk népes seregükre. Öltözködésük, mo­doruk, viselkedésük, íiésük, érdeklődési körük mind más és más. A nevük is sokféle. Csak egyetlen, ami azonos bennük — panaszuk, problémáik, igé­nyeik nyugtalansága a művelő­désre. Panaszuk azonos. Uni­formisba öltöztetett. És ezt kell, hogy lefejtsük róluk. Erő­vel, akarattal, — a lehetőségek­kel! Pataky Dezső

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom