Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-03 / 181. szám

f Csendes hétköznap a Jllát Fiiban Az utat szegélyező, az or­szágban szinte egyedülálló gesztenyefasor, és Recsk után következik a parádi völgy. Egyre több „különjárat” jelzé­sű autóbuszt hagyunk el, tele gyerekekkel. Gyógyhely, vagy nyaralóhely? Parádfürdő a gyomorbetegek „Mekkája” — gyógyhely. A savanyú vízforrásokra — csevicékre „települt” az óriási, impozáns kórház és vele szemben az egyszerűbb kasté­lyokhoz hasonló szanatórium. A gyógyudvarnál szebb parkot nem is kívánhat senki. Van itt mindenfajta kertészeti tel­jesítmény és fehér utak, meg rengeteg pad. De Parádfürdő a turisták szentélye is. A magas hegyek közrefogják a völgyet és ahol legtágasabb ez a bezökkenés, gyönyörű, rendezett, a gyógy- udvarénál sokkal természete­sebb park terül el a patakig, méteres átmérőjű tölgyekkel és telepített fenyőkkel. A fa- hídokon túl parányi szerpen­tinek molyhos sziklafala vezet fel magasabbra, — itt csak a természet a kertész. A gyógyudvar tele sétálók­kal, padokon pihenőkkel. A SZOT-szanatórium mögött a parkban szinte senki sincs. A strandon — fél ház. Az idő meleg, süt a nap, a strandfür­dő gyönyörű és kényelmes. A vizét kéthetenként cserélik — igaz, friss víz állandóan táp­lálja —, mert kevés a vendég. A turistaház, azt mondják, tömve van. Éppen ebédhez te­rítenek — 11 féléből lehet vá­lasztani. A fizetővendégszol­gálatnak 100 ágy, ha rendel­kezésére áll. Természetesen az üdülők — ahol egészsége­sek a beutaltak — tele van­nak. Üdülők, turistaház, fizető­vendégszolgálat — pár száz egészséges nyaraló. Ezért van fél ház mindenhol. Sátortábort jelez a tájékoz­tató. Kemping? Nem. Ide is csak beutaltak — főleg gyere­kek jöhetnek. Az autóparkírozó üres. Az eszpresszóban — szeszes italt nem szolgálnak ki, mert a presszó a szanatóriumé — sin, csenek sokan. Igaz, meleg van — egy kerthelyiség kel­lene. De szükség van rá? Csak akkor lehetne erre válaszolni, ha eldőlne: Parádfürdő, a je­lenlegi gyógyhely, legyen-e nyaralóhely is? Most, csak szinte olyan „zug”-nyaraló- f hely, — de a legtöbb ember- \ nek csak egynapos. Vajon * csak azért, mert nem ér meg > egy napnál többet, vagy azért/ mert nincs lehetőség egyszer-; re nagyobb tömegnek — szál- * lás, étkezés, — több napra itt* maradni? Egy autóskemping,; egy étterem, egy kerthélyi-1 ség ...? Megérné a beruhá­zást, ' a táj szépsége biztosíték > rá. Balatonfüred is gyógyhely* volt, ma már nyaralóhely is. Beutaltak és turisták A mátrai szerpentin jó, szép és érdekes is. Most mehet a kocsi, mert kevés járművel ta­lálkozik. Meg egy pár turistá­val — rövid nadrágban, vagy fürdőruhában, hosszú bottal a kezükben, bakanccsal és háti­zsákkal. Kevesen vannak, né­hol tűnnek csak fel az uta­kon. Felettünk már csak a felhők vannak: 065 méter. Hazánk második legmagasabb csúcsa: Galyatető. A beutaltak a leve­lezőlapokról jól ismert SZOT- üdülőben pihenhetnek. A tu­rista, a látogató, nem füröd- het meg az üdülő fedett uszo­dájában, nem szórakozhat bárjában, nem mehet be ked­ves parkjába. Igaz, ott a kilá­tó, meg az erdő. Van egy bü­fékocsi is, meg egy étterem, kedden, csütörtökön zenével. A meleg étel éppen elfogyott — nem mernek többet főzni, kevés a vendég — a büfékocsi meg zárva volt. Ügy látszik, nem tartotta érdemesnek a parkírozóhelyen árván álló né­met kocsi kedvéért és egy pár botos turistáért a nyitva tar­tást. De van, ahol inkább turis­ták vannak és beutaltak csak elvétve akadnak. Visszafelé az úton egy fehér hegyi falu, Mátraszentimre. Az ország legmagasabban fekvő települé­se: 810 méter. A kis házak, egy kis túlzással és jó adag fantá­ziával olyanok, mintha Tirol­ban lennének. Megkapóan fes- tőiek, tiszták, a vendégfoga­dósra rendezkedtek be. A Vadvirág Turistaházban meleg étel már nincs. (Igaz, elmúlt három óra.), a Hóvirág falatozó inkább kocsma be­nyomását keltette, pedig be­rendezése nem erre predeszti­nálja. Hasonló nyaraló hegyi faluk, csak kisebbek: Mátra- szentistván, és Mátraszentlász- ló. E három település hazánk­ban egyedülálló a maga nemé­ben. És mégis: Szentimrén és Szentistvánban egyaránt egyet­len kocsit sem láttunk a par­kírozóhelyen. A turistaház üvegablakos teraszán csak egy asztaltársaság kártyázott. Szentistvánban a Vidróczky 3- tól 5-ig zárva van. A szerpentin továbbra sem forgalmas. Itt-ott üzemben le­vő, vagy már nem üzemelő kőbányák tűnnek fel. Néhol kőomlások és földcsuszamlá­sok figyelmeztetnek a hosszan tartó esőzésekre. De ahol szükséges, az utakat minden­hol javítják. Itt-ott feltüne­deznek a gombászok és a sza­mócaszedők a tele vödör pi­rosas gyümölccsel. Ezer méter tövében Befordulunk a Vörösmarty Turistaházhoz. Délután zárva az étterem, mert tatarozzák. Csendes, nyugodt hely, vendé­geket sehol nem látni — de a tatarozó munkásokat sem. Mátraházán élénkebb az élet. A központban beutaltak és kirándulók vásárolnak, buszra várnak, sétálnak. A Sportban már szól a tánczene. Még nincs este, de máris szép szómmal vannak vendégek. Első látásra igen jó benyo­mást kelt Mátraháza. Itt is fő­leg beutaltak nyaralnak, a ki­rándulók a Vörösmarty Turis­taházon kívül nemigen száll­hatnak meg sehol. Itt, Magyar- ország legmagasabb hegyének tövében ... Menjünk fel 1014 méterre a Kékesre? Csupán két kilométer. Nem megyünk. Minek? Ügy sincs „semmi”. Mert a Kékes ma csak gyógy­hely — a régi szálló épületé­ben a szanatórium. Emlék­szünk még az egyetlen és na­gyon csúnya büfékocsira, meg a tv közvetítő állomásra — és igaz: a gyönyörű panorámára, a magasság bűvöletére és a tiszta hegyi levegőre is. Mi­lyen jó lenne ezt huzamosabb ideig élvezni egy turistaház­ban vagy kempingben, eset­leg valamivel rövidebb ideig egy étteremben, vagy esz­presszóban. (Nem mentünk fel.) A Mátra egyetlen kemping­je — ebben a nagy kemping- konjunktúrában — a Sástónál van. Első osztályú, de elma­rad az első osztályú balatoni kempingektől, mert azok­ban szebbek az utak, a terület jobban parkosított, angol WC, modernebb mos­dók vannak. Ezek itt nin­csenek. Ennek ellenére megfe­lelő, főleg a kempingkocsik, amelyek minden kényelmet megadnak. A tábor üresnek hatott. „Ilyen kevesen az idén még nem voltak, mint éppen most” — jelentette ki a gond­nok. Az étterem-kerthelyiség- ben még délután is szolgáltak fel meleg ételt; a csónakok ké­szenlétben álltak, de csak egy kis játékvitorlást fújt a szél a tavon. Ugyanezt magasabban Estefelé értünk Mátrafüred- re. Pezsgett az élet, a külön­leges és híres parkban meg a környékén. De mintha hamar zárt volna be a gomba-cseme­ge, (hat órakor) és az eszpresz- szó-kerthelyiség (7 órakor). A 33-as medencével rendelkező kis strandon már nem volt senki, pedig az 7-ig van nyit­va. A mellette levő étterem és kerthelyiség még üres volt, csakúgy mint a Benevár, ahol zene is van. De Mátrafüred jelenleg az egyetlen igazi üdülő telep a Mátrában. A legtöbb beutaló­hely itt van — egyszerre vagy 400 fő — és a legtöbb szoba — 220 ágy — itt áll rendelke­zésére a fizető-vendégszolgálat- nak. Sok vállalat maszek villát bérel az idényre dolgozóinak. S Mátrafüred fekszik a legalacsonyabban. Feljebb nem lehetne pezsgőbb nyaraló éle­tet teremteni, hazánk Balaton után következő legfontosabb üdülőhelyén és legmagasabb hegységében, a Mátrában? (Talán még külföldiek is jö­hetnének.) Berkovits György A szegedi szabadtéri játékok harmadik premierje A szegedi szabadtéri játékok műsorán bemutatták Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményét. Képünkön Ádám és Eva a paradicsomban. Éva: Ruttkai Éva, Adám; Nagy Attila. (Enyedi Zoltán felvétele) Járási szövetkezeti nap Hatvanban Vasárnap járási szövetkezeti napot tartottak Hatvanban. Nemcsak a járásból, de a me­gye minden részéből érkeztek csoportok, érdeklődők hivata­losan és turistaként, hogy ré­szesei legyenek az ünnepségek­nek és a műsoroknak. Délelőtt 10 órakor a szabad­téri színpadon rendezett ün­nepség díszelnökségében helyet foglalt Tamás László, a me­gyei pártbizottság titkára, Igló- dy Ferenc, a járási pártbizott­ság titkára, Kiss Ferenc, a vá­rosi pártbizottság titkára, Mol­nár Ferenc MESZÖV-élnök- helyettes, Hatvani György, a városi tanács vb-elnöke, vala­mint a mezőgazdasági, földmű­vesszövetkezeti és kisipari ter­melőszövetkezeti és társadalmi élet képviselői. Bocsi László járási szövetke­zeti elnök megnyitó szavai után Tamás László, a megyei párt- bizottság titkára mondott ün­nepi békédét. Az ünnepi nagygyűlés után kezdődött meg a színes, érdekes kulturális műsor — a délelőtt programja. A zenekarok, éne­kesek egymásnak adták a szín­padot, hogy egész éves kultu­rális munkájuk eredményét a nagyközönségnek is bemutas­4 rafpgfMe? 1965. augusztus 3., kedd 13. ! Tehát okvetlenül meg kelig I vennie 15 fontért a ruhámat.? jHa visszautasít sem bánom?; ■ meg, hogy idejöttem, mert4 ! szokatlan megalázkodásomért leserében legalább láthattam őt. Nevetett. A köztünk lévő keskeny pulton félretolta az öltönyt és 15 szép zöld angol fontot számolt ki elém. — Csak ennyit kapok és csak ezt? — Azt mondta, 15 fontra van szüksége és mi mást ad­hatnék?- Nem honorálja azt, hogy ; megdicsértem? Csak mosolygott, és közben farkasszemet nézve bírálgatni ! kezdtük egymást. Áthajoltam a pulton és megcsókoltam. Visz- 1 szacsókolt Körülkerültem a pultot és újra kezdtük, már ko­molyabban. Mikor kibontako­zott, torkát köszörülve, barát- iságosan pofon ütött.- Hát ez miért volt? — kér­deztem. — Így szokás — mondta; Még szerencse, hogy közben nem jött senki. Kértem, hogy találkozzunk. Ö tiltakozott. Nem teheti, — i mondta, mert férjes asszony. :— Akkor jöjjön és nézze meg a lakásom. — Az más. — De Ima nem tud, mert a férje jön I érte. Ellenben minden szerdán és pénteken délután 5-től este ! 8-ig vannak teniszórái. Ha iga- • zán akarom és szerdán alkal­mas, 6 utón meglátogat Nyil­ván akartam! ! Ez egy szombati nap volt Szerdáig egyebet sem tettem, csak pakoltam a bútort az egyik sarokból a másikba. A fürdőszobát talán százszor is kisúroltam. Oszkár már azt hitte, megbolondultam. Beje­lentettem neki, hogy szerdán egyedül akarok maradni. Szerdán este, munka után már nagyon türelmetlenül vár­tam. Hat óra felé kopogtak. Felugrottam, ajtót nyitok, hát az Oszkár volt. — Menj most a pokolba —, csaptam az orrára az ajtót. Alig ültem le, újra kopogtak. Elza jött. Fehér teniszöltözet volt rajta. A lehető legudvari­asabban bevezettem. Hellyel kínáltam. Leült. Borral kínál­tam. Ivott. Megcsókoltam. Visszacsókolt. Amíg megvolt ez a főbérleti lakásom, minden szerdán és pénteken megtartottuk a két­órás találkát. Később — mi­után anyagiak miatt a lakást feladtam, — ugyanezeken a napokon záróra után Elza üz­letében folytatódott. Jött a ka­rácsony. Az ipari üzemek ilyenkor két hétre bezárnak. Oszkárral úgy terveztük, hogy a két ünnepnapot nővérénél töltjük Amarzimtotiban. Amarzimtoti Durbantő! 25 mérföldre van, az Indiai-óceán partjára épült pár ezer lakosú nyaralóhely. A rokonok Oszkártól már lényegesen sötétebb bőrűek voltak. Nagyon kedvesen fo­gadtak és tiszteletemre egész kis lakodalmat rendeztek. Ök is, mint mindenki, akivel ta­lálkoztam, sokat érdeklődtek az általuk ismeretlen Magyaror­szág életéről. A pap nagyon boldog volt, amikor megtudta, hogy sakkozni is tudok. És az­nap egész este sakkoztunk. Másnap horgászni mentünk, én egy halat sem fogtam, de, minden, a horgászás idejére magunkkal vitt ételt, italt el­fogyasztva, jól töltöttem a na­pot. Este visszautaztunk Dur- banba. Dodi, Tokos és a többiek Oszkár másnap dolgozni kezdett. Én még mindig sza­badságon voltam, s jártam a tengerpartra, ültem a biliárd­szobákban, vagy vártam Elzát Egyik napon az utcán ösz- szetalálkoztam az akkor 16 éves Pető Jancsival. Fejében nagy pénzszerzési tervekkel, ugyanúgy leégve, pénz nélkül, éhesen kószált Durban utcáin, mint mi tettük az emlékezetes Kenyába szökést megelőző na­pokban. Megsajnáltam őt — Gyere, aludj nálam — ajánlottam. Természetesen bol­dogan elfogadta. Mikor Osz­kár megtudta, hogy Jancsi ná­sák. Három órán át zúgott a taps és sokszor visszahívtak egy-egy zenekart, énekest. Ha voltak is gyengébben szereplő együttesek, azért a találkozóra a színvonalas válogatás és a ní­vós műsor volt a jellemző. A délelőtti műsorban kü­lön meg kell emlékezni a heve­si népi zenekarok műsoráról, a Bíró d. Jánosné istenmezeji és a Horváth Istvánná ecsédi né­pi énekesek által nyújtott pro­dukcióról. Dicséretet érdemel­nek még a bükkszéki, recski, kiskörei és hatvani népi zene­karok, amelyek az elmúlt egy év alatt igen sokat fejlődtek. A műsorból nem hiányoztak az utóbbi években igien népszerű cigánydalok sem, amelyeket Holecza Ilona, a lőrinci szövet­kezet énekese tolmácsolt. Amíg a szabadtéri színpadon peregtek a műsorszámok, ad­dig a szövetkezeti kultúrház- ban a sakkozók és az asztahte- niszezők mérték Ö6sze erejüket. A sakkversenyben Sztancsik Gábor lőrinci versenyző bizo­nyult a legjobbnak, míg az asztalitenisz-csapatok között a horti földművesszövetkezet csa­pata nyerte el az első helye­zést. A délutáni előadás előtt far­iam lakik; egyik napról a má­sikra elmaradt, később felköl­tözött Johannesburgba. A két hét eltelte után én is újra dol­gozni kezdtem. Jancsi főzött, takarított; mo­sott, munka után járt. Értel­mes, rendes fiú volt, de szak- képzettség és nyelvtudás nél­kül, amelyet fiatal kora még súlyosbított, teljesen tehetet­lenné vált és másokra volt utalva. Én megfeleztem vele mindent; és a sváb testvérek Durbanba érkezéséig, bár sze­gényesen, de békésen éldegél­tünk. Amikor a sváb testvérek pénz nélkül Johannesburgba érkeztek; elsőként természete­sen a már jól ismert Léderer irodáját keresték fel. Ki más­hoz mehettek volna? Elmondták Léderernek, hogy kirúgták őket a bányából, s rajta kívül senkijük, semmi­jük. Se pénz, se lakás, se szak- képzettség, se nyelvtudás, sem­mi. Léderer, előre látván az esetleges rossz következmé­nyeket, igyekezett őket elhe­lyezni, szükségmegoldásként a johannesburgi Üdvhadsereg épületében. Egyheti élelemre való pénzt is adott nekik, a saját kocsijával vitte őket jö­vendő szállásukig. Kérte, fi­gyelmeztette őket, hogy mun­ka nélkül itt Johannesburgban nem tudnak megélni. Járjanak állandóan munka után és igyekezzenek minél előbb el­helyezkedni Aztán otthagyta őket, visszament irodájába. Miután svábék megtekintet­ték alvóhelyeiket, Dodi, a leg­idősebb így szólt legfiatalabb öccsének, Tokosnak; — Mész-e már? — Hová? — kérdezte az. — Hát borért! Tokos elment, és rövidesen újra visszatért, kezében egy gallon olcsó borral, és mivel az épületen belül tilos -volt. a tották meg a földművesszövet- kezet és a kisipari termelőszö­vetkezeti labdarúgó-csapatok mérkőzését. Ezen a versenyen a ktsz csapata bizonyult jobb­nak és 2:1 arányban megverte a régi riválisát A szövetkezeti nap kulturális műsorát a délutáni órákban to­vább folytatták, de az időjárás miatt a műsort a városi kultúr- otthonban folytatták. A zsúfolásig megtelt helyi­ségben a földművesszövetkezet tartott nagyszabású divatbemu­tatót. A vidám légkörben le­zajlott divatrevün Bodor Ká­roly konferálása, Gulyás Ági és Kárpáti Róbert énekszámai mellett vonultatták fel a leg­újabb divatú férfi-, női és gyer- mekiruhákat. Éjfél után csendesedtek csak el az utcák, robogtak el az utol­só autóbuszok és minden rész­vevő kellemes érzéssel távo­zott a jól sikerült szövetkezeti napról. Dicséret illeti a rendező szö­vetkezeti szerveket és csak annyit talán: a délutáni mű­sort korábban kellett volna kezdeni és akkor még az idő­járás sem árthatott volna en­nek a gazdag programnak. (Szabó) szeszfogyasztás, kiültek a ház elé és borozgatni kezdtek. Köz­ben természetesen húsféléről és kenyérről is gondoskodtak. Az afrikai klíma még a kora délutáni órákban is kellemes. Így nem csodálatos, hogy él­vezték a ház előtti borozga­tást. Egyik gallon a másikait követte. A Léderertől egész hétre kapott pénzt még az es­te elfogyasztották. Másnap új­ra megjelentek irodájában. — Léderer úr! Ez a büdös Tokos elvesztette a pénzt. — mondta Dodi. — Nem itták meg? — Ááá, mit képzel? M5 nem szoktunk inni, kérem. Mit tehetett Léderer, újra adott. — Keresnek munkát? — kér­dezte. — Reggeltől estig, kérem —■ és elmentek. Ez alkalommal már három napig tartott az egész hétre kapott pénz. Majd negyednap újra megjelentek Léderer irodájában. Közben egyre sző­rösebbek, gyűröttebbek, erő­szakosabbak lettek. Mint mindig, Dodi kezdett beszélni. — Na kérem! Most itt lenne a jó munka! De hol a szer­szám? — Mennyibe kerülne az? — kérdezte idegesen Lélerer. — Húsz font, Léderer úr. —■ És Léderer adott nekik 20 fontot. — De fejenként, — hang­súlyozta Dodi. — Nahát, ez már mégiscsak túlzás, kérem! — kelt ki ma­gából az öreg. — Már a saját pénzem is odaadtam. Ennyit nem tudok adni! — Szerszám nélkül pedig nincs munka — mondta Dodi, — Nem tehetek róla. — Akkor menjünk betörni? (Folytatjuk) Urban József

Next

/
Oldalképek
Tartalom