Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-10 / 187. szám
Egri nyár - augusztusi esték — 1965. A szombati szab ad téri hau (jaei'jcn íjro ! A vasárnap esti irodalmi hangversenyről a Földbástyán A lehetőségek vizsgáztatása és az útkeresés merész ötletei indították az egyre több érdeklődőt vonzó „Egri nyár — augusztusi esték” rendezőségét arra, hogy az óbudai ifjúsági kamarazenekart szombaton este a Főszékesegyház előtt szerepeltessék. Az időpont szokatlanul korai, vagy késői volt ahhoz, hogy a fiatal óbudai zenészek térzenét adjanak: a város ütőerének számító téren este hatkor még a hétköznapi élet zaja uralkodott, vontató dübörgött, autóbusz dohogott, autók és motorkerékpárok pöfögtek. Az a csend és nyugalom hiányzott éppen erről a térről az elmúlt szombat délután, amely a meghitt művészi élmény megszületését segíti. Érthetetlen módon hétköznapi mozgásban hagyták ezt a jól komponált teret az egri nyár rendezői: még a Főszékesegyház lépcsőinek forgalmát sem korlátozták. A két lépcsősor közötti pihenőn elhelyezkedő zenekar közvetlen szomszédságában sétáltak el több-kevesebb figyelmet-fi- gyelmetlenséget tanúsítva a járókelők. Az csak természetes ilyen körülmények között, hogy az a pár tucatnyi érdeklődő, aki az óbudai fiatalok műsora miatt ment el a Mártírok terére, ülőhely nélkül hallgathatta végig a műsort. Pedig ez a szabadtéri kamarazenekari est több gondosságot érdemelt volna. Corelli jól formált F-dúr Concerto gros- so-ja után Bartók—Weiner Gyermekeknek című sorozatából tíz darabot adott elő az Óbuda zenekar. Ezeknek a bájos, annyi tiszta levegőt árasztó zenei miniaturáknak a hangulata itt-ott még a zajos utcai forgalomban is érvényesült. Bartók után Farkas Ferenc Piccola musica de concertino- ja következett. A szerzőnek ez a ritkábban hallott műve, ismerős dallamvilágba vezettette a közönséget A műsor betetőzését Vivaldi D-moll Concerto grosso-ja jelentette. A barokk zenevilágnak ez a* termékeny óriása manapság, reneszánszát éli nálunk. És j nem is méltatlanul! Az egy- ■ kor híres velencei operaszer- 5 zőnek ma inkább csak zene- j kari muzsikáját szeretik a ze- j nészek és közönség egyaránt.! Azt azonban joggal, mert az, j amit zenéjével kifejez, eleven j élet, lendület és áradó élet- < öröm. A Concerto grosso-ban $ a barokk életfelfogás, élet- i igenlés nagy zenei” mondatai-! val találkozhatunk. A zenekart Till Ottó vezé-5 nyelte. Olykor nem kis erőfe-t szítéssel kellett egybentarta- 2 nia zenekarát a külső körül-j mények miatt. Zenészei közül $ meg kell említenünk Kovács f Zsuzsát, Huszti Évát, Székely i Ildikót és Kertész Istvánt szó-i lószámaik miatt. 5 ♦ * Vasárnap este az egri me-2 gyei színpad adott irodalmi j hangversenyt az egri vár ^ Földbástyájáról „ ... arról, > ami volt __” címmel. A hang- 7 ve rseny dicsérendő külsősé- Á geihez tartozott, hogy a hang-1 versenyt hirdető fúvósok há-2 romszor válaszoltak egymás-7 nak negyedórás időközökben 4 a minaret erkélyéről és a föld- r bástya fokáról Tinódi Lantos 2 Sebestyén históriás énekének <1 szignálként használt dallamá- val. ► A hangverseny vendégeit 7 kellemesen meglepte a várban 5 a püspöki palota és a Föld-Í bástya szerény méretű kiviiá-» gítása is. Az egri nyárnak er- 7 re az augusztusi estéjére már 5 telt ház — mintegy kétszázé főnyi közönség — volt kíván-7 esi. A történelmi környezet, a< völgyben elterülő, esti fényei-s vei csillogó város látványa, az $ innen-onnan feléneklő jókedv 7 kedélye — romantikus légkört a teremtett mindahhoz, amit azt egri megyei színpad és az egrit szimfonikusok ezen az estén nyújtani akartak közönségüknek. Az irodalmi részben a műsorszerkesztő Lök ös István szándéka szerint, Benjámin Lászlónak Középkor című kitűnő korfestő, lelket felnyitó verse adott alaphangot, s mindazt a gondolatot, érzést, ami ebben a nagy versben megszólal, tovább bontotta, vagy részleteiben magyarázta csak a Carmina Buranából vett versek sora, Walter von der Vogelweide ma is friss írása és az ismeretlen szerzőtől származó, fűszeres lírai mese a kádról. S bizonyos lelki rokonság címén egymás mellé kerültek Balassi Báint strófái és Villon Gyászirata. (Nem ártott volna Balassitól többet, az Egerről és a vitézi életről szóló verseiből is megszólaltatni!) A késő középkor életöröme, a reneszánszban magára találó ember nevető jókedve nyert ebben a műsorban itt-ott túlzott hangsúlyt, néhol a diákos pajzánság fiatalos túlzásáig is elnyúlva a Carmina Burana lapjain. S mintha a műsort igazolta volna a vasárnap esté is: jókedvű férfiak hangos nótázása szűrődött fel a városból a földbástya tömör falai közé. A megyei színpad előadói: Morvái Éva, Morvái Magda, Panyik Márta, Ráduly Margit, Csekő László, Józsa Tamás és Henkel Gyula — csak színes mozaikokat mutathattak meg egy nagyon gazdag lírai anyagból. Nem ártott volna, ha valamivel testesebb programot állítanak össze, mert a közönség még szívesen tartózkodott volna az általuk felidézett jókedvben és a hangú-, latos, romantikus környezetben a Földbástyán. Szívós József rendezése az adott körülmények között mozgalmasságra törekedett. A hangversenyt Händel Fugájával a városi szimfonikus zenekar kamarazenekara nyitotta meg, Farkas István vezénylete mellett. Itt is, mint annyiszor már, meg kell említenünk, hogy a barokk Egerben a barokk zene — akár kamarazenekari, akár nagyzenekari formációban — otthonra találhat. A város építészeti stílusa, még inkább ennek a kicsiny, de mozgalmas életritmusú városnak a munkára és életörömre) támaszkodó világa indít eV gondolatokat: meghonosítani Egerben az egykori és ma ii élő barokk zenét, beleágyazva irodalmi estek és hangversenyek zárt rendjébe. Händel Fugája a Földbástyán bizonyára megérleli az elhatározást az egri szimfonikusokban is a folytatásra. A barokk templomok és paloták építészeti parádéja mellé kell ide a hangokból, a harmóniákból épített művek nagyívű égboltozata is! Vivaldi A-moll kettősversenyét Jász Pál és Lévay Zsolt adták elő, az egri szimfonikusok kíséretében. E másik barokk mester műve már jobban illett az irodalmi rész kedélyesebb világához. A két hegedűs különösen Jász Pál játéka — kifejezésbeli határozottságával és pontosságával lepte meg a közönséget. A műsor versszámait hangulatilag összekötő dalokat Ocskay György énekelte, aki nagyobb feladatokra is képesnek látszik. Händel D-dur szonátáját Jász Pál és József adták elő. A hegedű és gitár együttese sajátságosán líraivá tette a szonátát. Jász József részleteket adott elő gitáron R. d. Wisse műveiből, A zenekari rendezés sikere dr. Valentin Kálmán munkáját dicséri. S amikor elismerően nyilatkozunk az egri szimfonikusok szerepléséről; csak további céltudatos munkára kívánjuk serkenteni a karmestert, Farkas Istvánt is. (f. a.) És mit fizetnek? Induljunk ki abból, hogy máson szívesen nevetünk, de kevés embernek van ereje ahhoz, hogy önmagán is nevetni tudjon. Ezért olyan nehéz elviselni a politikai szatírát, ezért fogadja a nézőközönség sokféleképpen a csípős, sőt mérgezett élcelődést Ugyanis sokan azt gondolják, hogy csak másokon nevetnek a jól elhelyezett poén villanása után, és csak kevesekben merül fel a gondolat: ez bizony nekem is szól, személy szerint én is ludas vagyok benne, rajtam is múlik, hogy témát adok a szatíra íróinak. Az elmondott általánosítás nyugodt lélekkel alkalmazható a Budapesti Egyetemi Irodalmi Színpad nyáriasan könnyű, de lényegében komoly szatirikus műsorára, amelynek címe: És mit fizetnek? A kérdés mögött az anyagiasság húzódik meg, az anyagi ösztönzés igaz elvének ferdeségei bökik oldalba a gyanútlan nézőt. A téma tehát elevenre talál, létező görcsöt akar feloldani a jóízű nevetésben. A szerzők és a rendező azonban tovább szűkítette a kört, és a fiatalságot állította ütközőpontba. Az így kapott kép önmagában is erős robbanóanyag vegyülete még hatékonyabb, de veszélyesebb is egyben. Lehet-e ezt baleset nélkül megúszni? A példa azt bizonyította, lehet. Legfeljebb kisebb karcolások, felületi horzsolások maradtak meg — a tűzszerész testén. Gondolunk itt arra, hogy az odamondogatás ma már nem virtus kérdése, ma már nem írói bátorság mércéje. Egyszer-kétszer még ebben a műsorban is előfordult ez a virtus nélküli virtuskodás, pedig a szerzőknek semmi szükségük nem volt rá, hiszen a céltáblán nagyon sok volt a tízes találat. Milyen a mai ifjúság? Gyakran elhangzik a kérdés. Erre a kérdésre keresték a feleletet a szatíra írói. De megtoldották még egy kérdéssel: miért ilyen a mai fiatalság? Milyen példaképeket találhat magának? Csak a legjobbakat? És indul a történet az óvodában, ahol a kicsinyek a szülőktől ellesett kifejezésekkel magyarázzák arasznyi létüket. A torzítás lehetősége tehát megnő, még visszásabbá válik a nyakatokért életfelfogás az őszinte gyerekszáj közvetítésében. Gondolok itt a Miből lesz a késztermék című jelenetre. Amennyire tetszett ez a naivan rafinált éleslátás, annyira voltak erőltetettek az Aranykalászos vitatanfolyam egyes kiszólásai a már elcsépelten elavult tsz-lustaságról. Ma már ebben a témakörben illik jobban differenciálni, ha a szerző telitalálatra tart igényt. Hasonlóan erőltetettnek minősíthető a huligánkodás „másik oldalát” felvillantó Hulitechnikai képzés című tréfa. Bár vitathatatlan, mindkét jelenetnek vannak valódi fullánkjai. Jól sikerült a Szűk esztendő, amely a takarékosság elbürokratizált oktalanságait vette célba, igaz, kevesebb szellemes kiszólással, mint az előzőekben. A műsor legjobbjának a címet is adó szatírát tartom, a kérdésbe sűrített nyűgöt: És mit fizetnek? Az üzleti szellemet, a pénz imádatát, minden őszinte cselekvés kerékkötőjét marta meg. Az egyszerű eszközökkel megoldott jelenetsor hatását csak fokozta a sallangta- lanság. A belső biztonság itt a szerzőt telitalálatra tette képessé. A dicsérendők közé sorolom még a fő példakép: Beatles című jelenetet. Ami engedmény volt szerintem, az úgynevezett nagyközönség feltételezett ízlésének kenegetésére, az a Nem telefontéma című monológ. A sikamlós téma ugyan gyakori kuncogást váltott ki a fiatalabb korosztályú nézők körében, dá ez a leértékelt áru puffancssorozat nem illett sem az erőteljes író-trióhoz, sem a jószemű rendezőhöz. A Syrius tánczenékar harsogása feltehetően a műsor hangulatának tudatos fokozására törekedett. Az üvöltő stílus ka- rikirozása maradéktalan sikerült. A szereplőkről most nem tudok személy szerint véleményt mondani, az együttes teljesítményét azonban jelesnek kell minősítenem. Valóban komolyan vették a tréfálkozást, soha egy grammal nem adtak többet a gúnyolódásból, mint amennyire szükség volt. Minden dicséretet megérdemelnek fegyelmezettségükért, és kimondottan tehetséges játékukért. Mindez egyben a rendező Mezei Éva munkáját is dicséri. A kevés táncbetét Piros Kati ügyes koreográfiájára épült. Nem akarjuk eltitkolni, hogy a gyöngyösi előadás egyik szatíra-írója az az Ősz (Herbst) Ferenc, akit olvasóink lapunk munkatársaként ismertek néhány évvel ezelőtt. Karcolatai- val manapság is találkozhatnak hasábjainkon. Tehetségét ezzel a szatirikus műsorral is bizonyította. Mindent egybevetve: jókat kacagtunk órákon át — önmagunkon. Ugye, egész kellemes volt? Ja, ilyen az élet. G. Molnár Ferenc 4í^MESí5§^ 7 1965. augusztus 10., kedd ! 19. I Az egyszáz csavargó pedig I megoszlott Fokváros, Johan- ■ nesburg és Durban gazemberei között. I Hangsúlyozom, legtöbbjüket a szakképzettség hiánya és nyelvi tudatlanságuk süllyesztett az alvilágba. Nem utolsó- I sorban az is, hogy az ott nagy- : lábon élő és őrülten költekező fehérek mellett ne süllyedje- 1 nek négersorba. Az első évek- iben, ha magyarokról volt szó, az emberek csak legyintettek. 1 Később, ha hallották, hogy ezt I vagy azt a gazemberséget ma- 1 gyarok követték el, akkor a másik így kérdezte: — A magyarok? Ááá, az lehetetlen. Még később, ha ugyanennek az embernek a barátja kérdezte, hogy ezt, vagy azt a gazemberséget ki tehette, okvetlenül azt mondta: Ki tehette volna!? A magyarok! És legkésőbb 8 év után, amikor én eljöttem, Johannesburgnak a régi, háború előtti, Bu- ■dapest VIII. kerületének Rá- 1 kóczi tér, Bérkocsis utca, Conti utca, Mátyás tér, Teleki térhez hasonló és ezekre emlékeztető utcái már teljes mértékben ia magyarok domináltak. Az I összes utcalányok magyar striciket tartottak, szerencsésebb ! esetben magyarokhoz mentek férjhez. Ha a rendőrségnek valami kellett, vagy valakit keresett, okvetlenül a Jeppy utcában, a magyaroknál kezdték. |A magyarok ekkor már egy- : mást váltogatták a börtönben. Ahogyan ők mondani szokták, .házon kívül”. A Paraszt, Pupák, Eperjesi, Szatyor, Nagyfejű, úgy éltek, mint a kiskirályok. Azok a magyarok pedig, akik sem abban a szerencsés helyzetben nem voltak, hogy a már dolgozó magyaroknál legalább csak éjszakára meghúzódhassanak, sem a strici életre nem volt hajlamosságuk, munkát pedig nemtudtak szerezni, egész nap az utcákat járták. Biliárdszobákban ültek, éhes hassal várakoztak a tőlük gyengébben biliárdozóra, hogy egy-két shillinget nyerhessenek tőlük. Legszűkösebb napjaikban pedig feláron italt árultak a négereknek. Mivel a dél-afrikai fekete ember üzletben nem vásárolhat, kénytelen az üzleti ár dupláját fizetni, ha inni akar. És azt ők is nagyon szeretik. Főleg a bányász négerek, inkább nem esznek, csak ihassanak. Keresztelő a bukott lányok utcájában Egyszer-kétszer egy évben munkához is jutnak néhány napra ezek a kóbor lelkek. Azonban vannak olyanok, akik a 8 évből egyetlen napot sem dolgoztak még. Nem is lopnak, nem is biliárdoznak, italt sem árulnak a feketéknek, magyarok által sincsenek segítve, mégis rendes ruhában járnak, legtöbbször még némi pénzük is van. Ezek a Móric, Bányász, Gyurka, Pető Jancsi és még sokan mások. Szerintem ők az életművészek. Egy hónap telt el, miután ezeket így láttam Johannesburgban. A magyarok közt Kivételt csak az állásban levő szakmunkások, közülük is csak a magyar asszonyokkal házasságban élő családapák képviselnek. Akik ott nősülnek, általában rosszul házasodnak. A választásokat általános elégedetlenkedés követte. Az angolok és a búrok közötti örök harag most oly mértékben kiéleződött, hogy merényletet követtek el a „búr isten”, a miniszterelnök, Verwood ellen. Egy kiállítás megnyitó beszédét mondotta éppen, amikor angol emberek által állítólag felbérelt, úgyszintén fehér farmer, kétszer fejbe lőtte. Mindkét golyó fejen találta, és csodálatos módon nem halt meg. A Verwood elleni merényletet néger zendülés követte Dur- bantól 25 km-re levő Cato Minor néger településen. Egy zendülés, amelyből mészárlás lett. A búr rendőrség géppuskákkal halomra lőtt minden zen- dülőt, majd 2000 feketét. Mikor a gyerekek kivételével a település minden lakóját ledurran- tották már, Johannesburgban elfogtak még másik tíz négert, mondván, hogy ezek a fő bűnbakok, felakasztották őket. Az akasztásukra kihajtották fél Johannesburg fekete lakosságát. És mint fizetett ünnepen, teljes napi bért kaptak. A történtek után az angolok ezrei pakolták fel ingóságaikat hajókra, repülőgépekre és az elkövetkező három hónapban több ezren hazatértek Angliába. Végleg búcsút mondva az önálló dél-afrikai köztársaságnak. Az én munkahelyemen, a Khau Piano gyár is leszerelt. A kormány rendeletet hozott, hogy az itt maradni akaró fehérek bérét 10 százalékkal fel kell emelni. Ugyanakkor a gyárak egymás után szereltek le, és egyre több ember került utcára. Én is leszereltem tehát, újra utcára kerültem és ezt a leszerelésemet 6 hónapi munkanélküliség követte. Hetenként 7 font munkanélküli segélyt kaptam, ami elégséges arra, hogy ha a lakásért nem kell fizetni, egy ember megél belőle. A Lőrinc Lacihoz költöztem albérletbe, és ebben az időben a Johannesburgban levő munka nélküli magyarokkal állandó kapcsolatot tartottam fenn. A négereknek italt már nem lehetett árulni, hogy ebből egy kis pénzhez jussunk, mert a rendőrség és a katonaság fokozott éberséggel ügyelt a fekete italárusokra. Ugyanis a felkelések okát a négerek illegálisan szeszhez való jutásáfa fogták. A kormány újra megerősítettel, a Immoraliti Act törvényét. A munka nélküli magyarokból újabb két gengszterbanda alakult. Egyik volt a Nagyfejű bandája, másik a Pupáké. Mint régen, Pesten az Ilkovics, ugyanúgy Johannesburgban az Empress Hotel volt a lányok és fiúk állandó törzshelye. Egyszer a Nagyfejű hívott, hogy menjek velük. — Te, Gúnár! Százezres botot csinálunk — mondta. Mikor visszautasítottam, megkért, nehogy elmondjam a Pupáknak. — Mert még bevágják! Mielőtt mi bevágnánk a dolgot. Közben a svábék is kiszabadultak, és Dodi kivételével megoszlottak a két banda tagjai között. Dodi ugyanis megnősült. Feleségül vett egy 6 hónapos terhes állapotban levő „Empress-lányt”) egyikét a Iá-; nyoknak. Az esküvő után neje ezeket mondta Dodinak: — Dodikám, most nem tudok keresni... de majd meglátod, a szülés után. — (Később Loren ezt be is váltotta.) Amíg felesége utcára nem mehetett, Dodi mindenkit levágva, mindennap összetarhálta a szükséges kenyérre valót. De ez nem volt nehéz, mert a Jeppi utcában, ahol laktak, Lorent mindenki ismerte és mindenki szerette. Mert a Jeppi utcában úgyszólván minden hő Loren szaktársnője volt.' Végül megszületett a gyerek. Dodi a keresztelőre • erkölcsös, nagy estét tervezett. Meghívta a johannesburgi magyar papot, hogy keresztelje meg az isten tudja, ki fiát. A lakást, a gyermeket egyaránt rendbe tették, ételt, italt bőven vásároltak és várták a pap megérkezését. Én lettem volna a keresztapa. Dodi az asztal közepére nagy születésnapi tortát helyezett, természetesen még gyertya nélkül, és mindenféle utcabeli dolgokról beszélgettünk vele, miközben vártuk a pap megérkezését. Az előre megbeszélt időbeni pontosan meg is érkezett. Bemutatkoztunk egymásnak, sok mindenről beszélgetni kezdtünk és mielőtt a ceremónia elkezdődnék, megkóstolgattub az italokat. Ekkor Dodi öccse, Tokos berontott az ajtón, mondhatnám azt is, hogy beesett, mert halálrészeg, önkívületi állapotban volt. — Nem késtem még el? — kérdezte. Majd az asztalhoz lépett, nagy tenyerével a tortába markolt és enni kezdte, Dodi ráüvöltött. — Te az anyád ..: hát a tisztelendő úr hadd egyék először. — Erre galléron fogta őt és kilökte az ajtón. Mikor Dodi visszajött, percekbe került, míg újra elkezdődhetett a társalgás. A pap szólalt meg először. (Folytatjuk) Urbán József
